Nógrád. 1976. november (32. évfolyam. 259-283. szám)

1976-11-30 / 283. szám

A FÜTOBER nagybátonyi gyáregységében, a REKA-fűtőlest fűzés-összeállítását végzik — képünkön — Pirók Lászlóné, László Ildikó és Fekete Ilona, a Furák Teréz Szocialista Brigád tagjai. Teljesítményük — típustól füg gően — naponta 10—30 darab fűtőtest sze­relése. (Bábel László felv.) Munkásarcok Szépség és szeretet Az OtLF országos vizsgálata Az Országos Kereskedelmi Fő­felügyelőség idei munkaterve szerint a fővárosban és kilenc megyében ellenőrizték az élelmi­szer-kereskedelem vendéglátó jel­legű szolgáltatásait. Az átfogó vizsgálat egyebek között megállapította, hogv az igényekkel ellentétben nem ter­jedi, el a reggeli szolgáltatás, ke­vés a helyben fogyasztás lehe­tősége. Ennek okát elsősorban a lélszámhelyzettcl, a szűkös el­adótérrel. a felszerelés hiányá­val és nem utolsósorban a tevé­kenység gazdaságtalanságával magvarázták. Azokban az élelmi­szerüzletekben és tejboltokban is, ahol árusítanak reggelit, eltérő­en nyújtják ezt a szolgáltatást: Borsod és Veszprém megyében díjmentesén, Nógrád megyében ha szón kulccsal növelik a fo­gyasztói árat. másutt úgynevezett forralási veszteséget számítanak fel stb. A helvszínen főzött reg­geli italok minőségére kötelező előírások nincsenek. ígv elé-* sok hiányosságot tárt fel az ellenőr­zés. A Veszprém megvei Pannonker Vállalat 2<? grillsütőié közül pél­dául mindössze hetet üzemeltet­nek. a Csorisrád megyei Flelnv- szer-kiskereskedelmi VáTl »latnak négy, a szegedinek egy grillsütőié van, de azokat nem használják. A presszó kávé ^ol*i forgalma­zása szélesebb körben elterjedt elsősorban a Csemege-vállalatnál és a budapesti Kí1'z;ÉT?,T'-vállalr,t- nál. Z’la megvé^en viszont fi’’!) arra alkalmas üzlet mind­össze 15-ben főznek kávét. Az ellenőrzés a kereskedelem fi elvi étkeztetési szolgáltatásainak színvonalát nem tartotta kielé­gítőnek. SZERETEM a fát. Tudja, amikor befogom a gépbe, vagy kézzel munkálom meg, gyak­ran eszembe jut: milyen ala­kítható, milyen puha, vagy akár kemény is tud lenni. És érdekes, mi mindenen keresz­tül megy egy ilyen erdei fa... És szeretem a szakmám is, a faminta-készítést. Amikor for­málom a fát, csak arra tö­rekszem: pontosan dolgozzam, tizedmilliméter pontosságnyi- ra. Mert a mintáról gépalkat­részt és egyéb munkadarabot öntenek, s elég csupán egy pillanatnyi figyelmetlenség, vagy tévedés, s máris ott a selejt. Ez pedig nagy hiba. Sőt, mi több, jelentős kár... Az a mintakészítő mondja ezeket a szavakat, aki már huszonötödik éve dolgozik ebben a szakmában a ZIM salgótarjáni gyárban. Az az ember beszél így, akinek fe­lesége tíz, lánya éppen ötö­dik éve jár ugyanide min­dennap. Az vall így anyag­ról, munkáról, aki hét éve csoportvezető, tagja a párt­nak, s megalakulásától kezd­ve a Vállalat Kiváló brigád­ja címet elnyert József Atti­la brigádnak is: Képe János. És így folytatja tovább gondolatát: — Nem tudnék magamnak más szakmát elképzelni. Mert tudja, oly nagy öröm, ami­kor kézbe veszem a mintám­ról gyártott kész öntvényt, s el gyönyörködöm benne... Vé­gignézi, az ember kívül-belül, s ott van előtte, ami néhány nappal ezelőtt még csak a rajzpapíron volt. Most meg kézzelfogható... Azt mondja Képe János, hogy nemcsak ia munkájával elégedett. Jól érzi magát a gyárban, jól is keres, s tud­ja, megbecsülik. Csak hát nem csupán öröm az élet, vannak gondok is. — Elavult már a géppar­kunk, ami nemcsak hogy ne­hezíti, hanem lassítja is a munkánkat — említi. — Sok a kézi munka, s ahogy hal­lottuk, egyhamar nem is vár­hatjuk, hogy korszerűbbel dolgozhassunk. Mondják, a gyár beruházási összeg hiá­nya miatt nem tud fejlesztést megvalósítani nálunk... SOK ÉV TELT el azóta, amikor elkezdte a formaké­szítést. Mennyi, meg mennyi darab öntvény került már ki a gyárból,' amelyeken az ő keze munkája is ott van. És hány famintát készít még nyugdíjazásáig? M. I. Soha nem volt kérkedő em­ber Veres István. Pedig el­mondhatja magáról, hogy Cserhátsurányban senki nem ért ahhoz a munkához, amihez ö. Így van, de tiltakozott és gyorsan kijelentette: — Elhalóban ez a szakma is senki sem tanulta. Egyedül csak én adtam rá a fejem... Ez a lényegen nem változ­tat még akkor sem, ha Veres István illetlennek tartja a dicsekvést. Mert abban igaza van, nem szép emberi erény a melldöngetés. Az ő esetében pedig teljesen szükségtelen is, mert tudják, ha Cserhátsu­rányban betörik az ablak, megvetemedik, az ajtófélfa, vagy meglazul a tető, akkor Veres István megcsinálja. Nem fizetésért, csak savességből, hiszen tisztességes jövedelme van a termelőszövetkezetben, amelynek jelenleg ő a bognár­ja és amióta Cserháti Andor bátyánk, a vincellér meghalt, azt a munkát is ő látja el. Közvetlen a kastélyból átala­kított iroda alatt van a pince, kilencven hektó borral, azt ke­zeli. és a szőlő művelését is irányítja. Ennyi elfoglaltság felsorolásán már maga Veres István is derül és emiatt je­gyezte meg: — Hamisítatlan mindenes vagyok.... Egy közös gazdaságban meg­fizethetetlen az ilyen ember. Gazda a Húsz igás állattal is számol­nak a sok gép mellett a gaz­daságban. Szükségből, mert olyan hirtelen kapaszkodókon, amilyenek Herencsényt és Cserhátsurányt övezik, nehe­zebben boldogulnak a gépek, kisegítőjük hát az igás fogat. Oda viszont szerszám kell: ko­csilőcs, kerék, hámfa, saroglya, mert kopik, törik, pusztul. A nyári szárazság idején való­sággal megviseltek lettek a szekerek. Aki ismeri, az tud­ja mit jelent lehordani a ter­mést a Szécsényi-kertből, vagy a takarmányt a Csipkésről. De ott vannak az állattenyész­tő telepek, kettőn szarvasmar­ha, ötön pedig juhok. Csak a lovas fogat képes azon forogni. Ahol pedig a munka, ott ko­pik a szerszám is. Még a gon­dolatától is ráncba ugrott a bognár homloka, hogy a foga­tokon kívül a munkagépek fa­alkatrészeit is maga készíti, neki gondja a hidak állapoté, mert ha azok elromlanák, nem tudnak a járművek a határ és a falu között közlekedni. Mint­ha bosszankodna, úgy tett megjegyzést Veres István: — Ha jobban megbecsülnék a szerszámolcat. Az is a közös vagyona... A bognárnak van egy állás­közösben pontja, amit nem hangoztat ugyan lépten-nyomon, de el sem hallgatja, ha valaki köny- nyelműen bánik a közös va­gyonnal. Azt szokta mondani: aki a közösét nem becsüli meg, az a saját maga ellensé­ge. Töprengéséből riadva mondta: — Jó lenne ezt megértetni mindenkivel... Nem olyan sok esztendeje annak még, hogy Katulin Ist­ván elnöksége idején közvet­len az általános iskolából ke­rült a téeszhe bognártanuló­nak Veres István. Kitanulta a szakmát, aztán a vezetőség nagy meglepetésére bejelen­tette, hogy országot látni in­dul a faluból. Nem maradt a tsz-ben. Dolgozott a főváros­ban kőműveseknél, volt azon túl az alvidéken is, próbálko­zott sok mindennel, míg végül visszatért oda, ahonnét elin­dult, a tsz-be. Sok mindent megtanult távo] a falujától. Az utazás kellemetlenségeit télben-nyárban, a családtól való távollétet és azt, hogy sehol olyan, mint otthon. — Hazajöttem és tsz-tag let­tem. így legalább a magamé­ban vagyok, magamnak dolgo­zok — megnyugvás volt az arcán. Mondja, mit «sói hosset? Gondolatok az ííj iránti érzékeni ségfi'ol EGY ÜJ BERENDEZÉST kapunk, ami két ember működtetésével annyi szenet fejt ie, hogy csak győzzék kiszállítani — mond­ta vájárismerősöm. Szóval, jó lesz? Még- hogy jó!? Megváltás! Megváltás lesz ne­künk, úgy igaz! — válaszolta és hosszan győzködött arról, mit jelentett régebben a csákány a fúrógép, a lapát, meg a csillé- zés. s mennyivel megkönnyíti majd a fron­tiak munkáját ez a fúró-rakodó gép. Láttá­tok már? Hogyne! És tetszett mindenkinek? Miért ne tetszett volna!!? Senki sem idegen­kedik a géptől? — aggályoskodtam. Miért tennék’ — nézett rám immár apró bosszú­sággal. Nálunk nem az a baj, hogy új dol­gok jönnek, hanem az, hogy kevés ú.i aép áll be a termelésbe. Nem viccelek, de amikor kint, a felszínen, a placcon megláttuk az el­sőt, sokan még tapsoltak is neki. Persze, tudjuk, nagyon-nagyon sok pénzbe kerülnek, nem lehet húszat vásárolni belőlük. Meg egyébként is... Meg kell élőbb tanulni a ke­zelésüket, összeszerelni, levinni, beszerelni, munkába állítani, s ez is hosszú , idő. Tehát szeretitek az újat? — kérdeztem újra. —Az lenne a természetellenes, ha nem így lennénk vele... így diskuráltunk vájárismerősömmel, aki még mintegy végkövetkeztetésképp azt is el­mondta: bolond az, aki nem akar lépést tar­tani a fejlődéssel} s valamitől idegenkedik, mert azt sosem látta még. Nem, szó sincs arról, hogy a fentebbi jel­zőt még csak meg is err^lí tettem volna, csu­pán azt kérdeztem: Mondja, miért idegen­kedik már most az új géptől, amikor még csak hallotta, hogy valamikor majd felsze­relik? Maga is így lenne vele, a helyemben — válaszolta kormos homlokát törölve a ZIM egyik öntvénytisztítója. Nézze! Én itt igaz, hogy kemény munkával, meg egészségre ár­talmas helyen, de megkeresem a négy-ötezer forintomat havonta. Ha meg beszerelik ezt a disa..., vagy mi a fene nevű gépsort (DISA- MATIK — a szerk.), akkor én mehetek in­nen a fenébe. Nekem az nem vigasz, hogy más, könnyebb, tisztább munkahelyre kerü­lök, mert szerintem a pénz a lényeg. A szereidé­ben, vagy máshol mennyit keresnek, kér­dezze csak meg. .. — Tehát, maradjon a régi? — Maradjon hát! — Az új gépsor viszont a sokszorosát ter­meli a jelenleginek... — Tudom. Éppen eleget tömik a fejünkét az üzemi érdekkel, meg a termelékenyseg­gel. Engem ez. nem érdekel. Nekem az az érdekem, hogy sok pénzt vigyek haza a csa­ládnak. — A többi nem számit. — Nem hát... Váiárismerősöm szavai jutottak eszembe a beszélgetés után, aki éppen az ellenkező­jét bizonygatta. Lehet, hogy igaz a mondás: emberek vagyunk, s különbözőek? De lép­jünk csak eggyel odébb! Vidéki gyáregységünkben mesélte az egyik művezető az alábbiakat. Mondta, végre-va- lahára eljutottak odáig, hogy megkezdhet­ték a kisgépesítési, van már rá pénz, s le­hetőség is. a beszerzésükre. Az első napok­ban. bizony, hiába, hogy kiadtuk őket hasz­nálatra nemigen dolgozott velük senki. (!.«•»< nézegették, ..szemezgettek” velük a reggeli­szünetben. de aztán visszaraktak mindent a szépen dekorált dobozokba. Egy hét sem kel­lett azonban, és — megtört a jég. Van egy nagyon ügyes kezű tmk-lakatosom. araiv t ér az az ember, s elkezdett do'gozni a pisz­tolyfúróval, meg a kéziköszörűvel is. Mine : sorjázzak én reszelővei, amikor itt vannak ezek a szerszámok — dühöűött meg szinte... A múltkor — sajnos —, azért kellett írásbeli figyelmeztetést adni az egyik dolgozónak, mert kicsit meglegyintette a másikat. Mién? Nem adta oda neki a másik az egyik kis­gépet .. Szóval, én úgy látom, a kezdet-kez­detén van egyfajta bizonytalanság, bizal­matlanság az újjal. Persze, beismerem, ez egy kicsit a mi hibánk is. Nem tartottunk velük bemutatókat, nem ismertettük a gépek előnyeit .. Egyébként én is olyan vagyok, hogy ha valamit nem ismerek tökéletese*', nincs meg a bizalmam iránta, bizony én sem veszem a kezembe. — Mondja: bízni kell az újban?... — Igen. Mindenképp. Enélkül csak las­san indul be a gépezet. Másik beszélgetőpartnerem valamiképp visszatért az írásunk elején beszélő gondo­lataihoz. Csak ki is bővítette azokat. Sze­rinte is érzékenyen reagálnak — a szó ne­mesértelmében— minden újra a dolgozók, de nemcsak ez a jellemző. Saját maguk törek­szenek minél praktikusabb, értelmesebb, oko­sabb gépeket kitalálni. Igaz, hogy ez egyfe­lől saját munkájuk megkönnyítésére is irá­nyul. de mindezek mellett jelentős haszna származik ötleteikből a gyárnak is. Szóval — kérdeztem —, nincs olyan, hogy csak ma­gamnak újítok? Szerintem nincs — bizony­gatta. Legfeljebb a kisiparos... Bár, ő sem maga miatt talál ki valamilyen szerkezetet. Mert. ha azzal esetleg gyorsabban talpal meg egy cipőt, az már nekem is éídekem. HAT EMIGYEN BESZÉLGETTÜNK. Bár eszembe jut még egy gondolat — rfagyválla- latunk mérnökétől származik —, amit mint­egy befejezésképpen érdemesnek tartok pa­pírra vetni. Emígyen hangzott: Ki merem je­lenteni, hogy a dolgozók túlnyomó része fo­gékony az újra. — Hány százalékuk körülbelül? — Nincs százalék. Ezt így nem lehet meg­határozni. .. Túlnyomó többségük. Karácsony György Marxista szemmel az ökológiai válságról Az emberiségnek szembe kell néznie egy olyan ökoló­giai válsággal, amelyet nem a természeti körülmények, hanem az emberi tevékeny­ség okoz. A nagyvárosok egy­re több káros gázt, folyékony és szilárd szennyező anyagot juttatnak a légkörbe. A XX. század második felének viha­rosan fejlődő ipara megíonto­Sokan mondják, hogy az a csendes természetű Veres Pista milyen hirtelen méregbe gurul, ha látja, hogy vigyá­zatlanságból tönkre teszik. a munkaeszközöket. Nehéz arra­felé a munka. Magasak a dom­bok. derékig érő a sár, az úton mély keréknyomok, egy jól megrakott szekér annyira meg­billen benne, hogy az egész teher féloldalra összpontosul és törik a kerék. Nehéz, de ha meggondolja az ember, akkor vigyáz. Mert, ha eltörik vala­mi, újat kell csinálni helyette, és az már pénzbe kerül a tsz-nek. Mondja is a bognár nagy meggyőződéssel: . — Igen, a sok kicsi sokra megy.... Közeleg az esztendő vége. Veres István maga is számve­tésre készül, elvégezte-e mind­azt a feladatot, amivel meg­bízták, ami a közösnek is hasz­nára volt. Azt mondta, szám­vetést készített, de nem hiva­tott eldönteni, hogy jó-e az ő számvetése: — Ezt azok ítéljék meg, akik hivatottak erre. Annyi már bizonyos, hogy ami feladata volt, azzal nem maradt adós. Hiszen igencsak tisztában van azzal, hogy ha adós lenne, az a maga kárát jelentené, mert a tag gazda a közösben. És ő tényleg az... B. Gy. lás nélkül aknázza ki ,a megújít- hatatlan természeti kincseket, s ezzel együtt pusztítja a ter­mőföldeket. A polgári tudósok, majd nyomukban az újságírók ka­tasztrófáról kezdtek beszélni, arról, hogy a „gazdasági ex­panzió” aláássa az ember földi létét. A marxisták azonban más­ként közelítik meg a prob­lémát. Határozottan elvetik az ökológiai katasztrófáról szóló jóslatokat, mert abból indulnak ki, hogy a környe­zet válságának igazi társa­dalmi okait elemezve, nem szabad egyenlő mércével mérni a kapitalizmust és a szocializmust. A világ társadalmi fejlődé­sének gyakorlata mind nyil­vánvalóbbá teszi azt a mar­xista következtetést, hogy közvetlen összefüggés van az ökológiai válság és a kapi­talizmus általános válsága között. Korunk ökológiai problémáit elsősorban a ter­mészeti kincsekkel rablógaz­dálkodást folytató tőkés ter­melési mód szülte. A szocializmus győzelme természetesen még nem azt jelenti, hogy egy szemvilla­nás alatt, automatikusan meg lehet szüntetni az emberi te­vékenység minden, környeze­tet károsító következményét. Például a szovjet társadalom­nak e feladat megoldásához az első időkben nem volt gazdasági lehetősége. Lenin azonban már akkor óriási je­lentőséget tulajdonított a ter­mészeti kincsek gondos fel- használásának. Ismeretes, hogy ő maga írt alá egy sor kormányhatározatot a környe­zetvédelemről. NÖGRÁQ - 1976. Az SZKP XXV. kongres­szusa nagy figyelmet szentelt e feladatoknak. Felszólalók rámutattak, hogy az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésénél nem szabad szem elől tévesz­teni a környezet védelmét, hogy gazdagítani kell a ter­mészetet és segíteni kell, hogy életereje teljesebbé vál­jon. A Szovjetunió az elmúlt öt évben is nagy összeget fordí­tott környezetvédelemre: 1972—75. között például 15 Volga és Káma parti város­ban több mint 300 millió ru­belért épültek víztisztító te­lepek. Ugyanezen idő alatt a Volga • és az Ural- folyó me­dencéjében 421 vállalatnál helyeztek üzembe igen kor­szerű, automatikus elienőrző- és vezérlőberendezéssel el­látott víztisztítórendszert. Több mint egymillió hektár földön telepítettek erdőket, s az erdősávok 40 millió hek­tár szántón védik .a talajt a szél és a víz eróziójától. A Szovjetunió területén ma 4600 közegészségügyi és járvány­ügyi állomás, több mint 80 tudományos kutatóintézet, 26 ezer orvos, 6000 mérnök, ve­gyész, biológus, entológus fi­gyeli naponta a levegő, a víz, a talaj állapotát, vizsgálja a városok, a falvak és az üze­mek egészségügyi helyzetét. A környezetvédelemben is fokozott feladatokat jelölt meg a XXV. pártkongresz- szus, az ott jóváhagyott do­kumentumok ilyen célokra 11 milliárd rubelt irányoztak elő. Gennagyij Hromusin, a közgazdaságtudományok professzora 30., kedd 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents