Nógrád. 1976. november (32. évfolyam. 259-283. szám)

1976-11-28 / 282. szám

Első óra Miféle robbanás az,' melyet nem követ ablakcsörrentő de­tonáció, nem kísér szívbénltó dübörgés, s még csak egy fergeteges szökőárra sem tel­lik mindent elpusztítónak ti­tulált erejéből? Ez a robbanás szelíd hul­lámokat bodorít, gyűrűi las­san kúsznak látható partok felé. Ez a robbanás feledteti a múltat, emberibbé teszi a je­lent, s a jövő lángoló képeit villantja fel. Ez a robbanás Palotáson is gyökereket ért és tépett. Hu­szonhét esztendeje először, midőn a volt Deutsch-birto- kon a pajtapusztai cselédek tizenhatan, három lóval, két­száznyolcvan holdon a közös gazdálkodás útját választot­ták. Ez a robbanás ma is tart. Szinte egyik évről a másikra szabadultak fel parasztkezek a nehéz fizikai munka alól, betört a tudomány a terme­lésbe, az egyesülésekkel lét­rejött az optimális üzemmé­ret, hogy a helyi termelőszö­vetkezetet hét falu gazdája­ként emlegethessék. Ez a robbanás nem kímél­te az embereket sem. A re- peszek bebarangolják az agy tekervényeit, csiklandozva, vagy fájdalmasan fészkelőd- ve terelik a pirosán lihegő vágyakat a szükségletek és le­hetőségek közös medrében. S mert az együttes munka nagymestere a közösségek ko­vácsolásának, nemcsak a kö­rülmények változtak, a ter­mésért remegők gondolkodá­sa is. •(AMrVWWWWWWWWWiAV lA/Vy'V/VVVVUP/V'vA/'vAA/VöVV/VtA/VV'; Kétszer kelt fel a nap (Etűdök robbanás után) r v^UV/\A<^V,VX>/\XVA^\AX\Ay^>A^\A^\AX%/V^V/\^ Harmadik óra — Kívánható-e a szocializ-* musban bárkitől is, hogy na­pi tizennégy órát dolgozzék? — fordult a szakember a já­rás egyik vezetőjéhez. Az összeráncolta homlokát, s hosszas magyarázatba kez­dett. Negyedik óra A földben még benne a milliók. Az elnök szinte ház­ról házra, munkahelyről munkahelyre jár. Minden kéz­re a répaföldön van szükség. — Nagy a baj, Elemér! — Tudom, főnök. Tegnap is ott voltam, az asszonynak segítettem — vágja rá az egy- házasdengelegi fejős, meg­szégyenítve a legkitűnőbb gon­dolatolvasót. — Elnök elvtárs! Apad a tej, mert levették az abra­kot — szólítja meg Vájná Tamást Mihálcsik . László, s aztán az új fejőgépet ma­gasztalja. A telepen az el­múlt évben siralmas állapo­tok uralkodtak, a tejhozam a kétezer litert sem érte el. Az idén meghaladják a kettő- ezer-nyolcszázat. ,— Jó lenne, ha reggel a répában találkoznánk. — Már beszéltünk róla. — Külön bért kapnak ér­te. — Mi azt úgy gondoltuk. hogy társadalmi munkában — jegyzi meg halkan Falta Gyu- láné, a borjúnevelőben. Az istálló patikatiszta, az ablakszemekben muskátli vi­rít, a ventillátor monoton zsongása csendesíti az álla­tokat. Mesélik, hogy az el­múlt évben a borjúelhullás húsz százalék körül volt. Most a nj- ír.iái tartanak.’ Faltáné- val esett meg, hogy amikor az egyik jószág bélcsavaro­dás miatt megdöglött, gondo­zója elpityeredett. Bántotta a dolog, bár tudta, hogy a veszteség oka rajta kívülálló. Az egyesülésig a tsz-irodán hivatalsegédként dolgozott. Ónként választotta az istál­lót, ahol már fél ötkor illik jelen lenni Nap közben akad kevés szünet — amit e na­pokban a cukorrépaföldön töl­tenek —, s este újra maguk­ra húzzák a fehér köpenyt. Tiz dik óra A szerelők is otthagyták a műhelyt. Kinn, a sárban haj­longnak, kihevűlt arcukat mosdatják a hús levegőben, apró izzadtságcseppek sza­ladnak végig a hátgerincen. Mellettük a pásztói MEZŐ­GÉP munkásai, meg az iro­disták. Bakonyi Gyula lehet­ne a szerelők doyenje is. Az if’űságot mímelő, színész: könnyedséggel rángatja a ter­ményt. Míg beszélget, a töb­biek viszik az ő sorát is. — Mi is történt a kombájn­nal tavaly ? — A Kovács gyerekekkel betértünk a kantinba. Besu­hintottunk egy-két felest. Ő vezette a gépet. Hogy lerö­vidítsük az utat, s az ellen­őrzést kikerüljük, a földe­ken keresztül Igyekeztünk a majorba. Becsúsztunk az árok­ba — meséli szakadozottan. Ezer forint jutalmat von­tak el tőle. — Öreg róka vagyok, több eszem lehetett volna — teszi hozzá. — De tanultam ám be­lőle! Ezt mondták a vezetők is róla. Meg azt is, hogy a den- gelegi telepen egy emberre hatmillió forint érték kezelé­se jut, a traktorosok másfél millióért vásárolt gépekkel járnak. Esetleges tévedésük, fegyelmezetlenségük súlyos károkat okozhat. Mert ez már nem a hét kisüzem, hat és fél ezer hektárnál is nagyobb a határ. Tizenhetedik óra — Ha kényszerítenének, ak­kor sem kéne már — céloz idős Orgoványi János, a Han- kói-táblába beadott négy hold­jára. A terület szemben a központtal fekszik, az idén takarmánybúzát termesztet­tek benne. A már nyugdíjas tsz-tag annak idején min­denből egy keveset. Hat-hét mázsás gabonatermésnek is tapsikolt. Ha elmegy mellet­te, gyakran játszanak hűtlen gondolatok fejében. Mintha érezné a régi izzadság sza­gát. A múlt öröme így válik lázálommá. — Szóltak, segítsek még a gazdaságban. A mák, borsó és a hibrid kukorica terme­lését irányítottam. Letelt a bedolgozható órák száma. Ül­hetnék nyugodtan otthon, de ki bírja azt ki, amikor min­denki talpon? Eljárok az em­berek közé, ha másért nem, beszélgetni. Annyira szívem­hez nőtt a gazdaság ... Emlékezése nyomán meg­elevenedik a gazdaság törté­nete. Csillognak a szavak. — Sokan azt hitték, déli­bábokat kergetünk. Nézze­nek körül! Itt minden a kö­zösé. A gazdaság a falu éle­tét is döntően befolyásolja, összébb hozta a környező te­lepüléseket. A modern kul­túrotthon pélkülünk nem épülhetett volna. Az embe­rek is másak. Menetrend sze­rint közlekedő autóbuszaink szállítják a munkahelyre őket, üzemi konyhán étkez­nek, alhatnak a munkásszál­láson — melegedik bele a be­szélgetésbe. Mondja, mindig akad olyan, aki gátolni szeretné a fejlő­dést. — Ügy járnak ezek, mint az egyszeri ember, aki szél­lel szembe akart... Huszadik óra — Mi mozgatja az embere­ket, hogy ma többet nyújt­sanak, mint tegnap? — A pénz! Nem azt né­zik: mindannyiunk ügyéről van szó. Azt keresik,- hogyan lehetne vastagabb a boríték — jegyzi meg az egyik kö­zépvezető. Valóban így volna? Csak a jövedelem számítana? Huszonegyedik óra Kovács József, a műhely­ben dolgozik, felesége az iro­dán. A családfő fáradtan tért haza 'tágas otthonába, s mi más lehetne a téma a kony­hában is, mint a napi mun­ka. — Képtelenek vagyunk rá. hogy elfelejtsük, ami nap közben történt. Az asszony­nyal gyakran összeszólalko­zunk. ö ugye más szemüve­gen át nézi a dolgokat — mondja a szerelő. — Ki kit győz meg? — A vita gyakran marad eldöntetlen, már a családi béke kedvéért is — hangzik a diplomatikus válasz, s oda­szól a feleségnek: — Holnap a répában megmutathatod az erődet! Jót mosolyognak rajta. A diskurálás közben eddig nem hallott szó hangzik el: alkotás. — Gyakran a saját lele­ményességünkre vagyunk ha­gyatva, hogy sikerül-e a gé­pet megreperálni. Törjük a fejünket, miképp lehetne nem kapható alkatrészt régi­vel helyettesíteni. Ügy ér­zem, ez már több a minden­napos munkánál... Ott, a műhelyben fundál- ták ki azt az elmés szerkeze­tet is, amely a vetést gyorsí­totta. Korábban a gépeket fáradtságos munkával töl­tötték fel gabonával. Újítá­suk következtében időt, mun­kaerőt takarítottak meg. S nem az ezért járó díj hajtot­ta őket. Még a gépgyárból is eljöttek, fényképezni akar­ták. Ök meg nem engedték. Ha hivatalosan nem érdek­lődének utána, minek róla a fotográfia? Kovács József imádja a sportot. Edzi a csapatot, is­kolába jár, s birkózik estén­ként a közlekedési ismeretek­kel is, hiszen útban a sze­mélygépkocsi. Hu-zonötödik óra Az elnök szokatlan öltözé­ket visel. Lábán sáros bőr- csizrha, abba gyűrte a durva anyagú nadrágszárat, fején az elmaradhatatlan zöld va­dászkalap, vállán elnyűtt viharkabát. Aki nem ismeri, így tippel a külsőségek után foglalkozására: éjjeliőr vagy gyalogmunkás. Csakhát ilyen fiatalon egyik se illik hoz­zá. S mert a gúnya szokat­lan tsz-elnökön, este a kocs­mában az egyik falubeli — ki még személyesen nem ta­lálkozott Vájná Tamással —, az előbbinek nézte. Illés An­tal súghatta meg neki, hogy kivei áll szemben. — A pénz? — nézi gondol­kodva a szoba falát. — So­kat számít. Az egyesülés után a jövedelmeket azonos szint­re emeltük. Béren 84, Den- gelegen 90 forint volt egy tíz­órás munkanap értéke. Ta­valy 114 forintot fizettünk. Nem, nemcsak a fizetség a lé­nyeg! Nincs olyan dolog, amit az emberek, ha kérik őket, s megértetik velük, miért is fontos, ne teljesítenének. Az ezerháromszáz tag között sok­féle akad. Azon vagyunk, hogy mind többen tekintsék magukénak, ami valóban mindannyiunké. A termelés­ben bekövetkezett változá­sokat lassabb tempóban kö­veti az emberek szemléleté­nek módosulása. Aki har­minc évig zsákot cipelt, má­ról holnapra nem alakul üt, képtelen felnőni az óriási fel­adatokhoz. Türelemre van szükség... A fejlődés nem kívánságműsor, s lehet, a dol­gozókkal kevesebbet talál*- koznak a vezetők, mint a kis­gazdaságokban, de minden percünk értük telik el, mind­annyiunkért ... A gazdaság az elmúlt két esztendőben harmincmillió forintot költött beruházá­sokra. Korszerű telepek, mo­dern gépek, az annyira áhí­tott szociális létesítmények jelzik a változást. Harmincharmadik óra Az eső minden vidámság­nak született ellensége. Las­san szitál vékony fonalak­ban, s fátyol mögött a csilla­üt m A Győri Magyar Vagon- és Gépgyárban készülnek a nagy teljesítményű Rába-Steiger mezőgazdasági erőgépek. Ilyen korszerű gépek segítik a mezőgazdaság munkáját. gok, mint elhasznált villany- körték pislákolnak Két csil­lag fényesebb, s egyre köze­ledik. A K—700-as erőgep fényszórói villognak. Éjfél után jár az idő. Ä látványt lehetne történelmi­nek is nevezni. A két, egyen­ként kétszázhúsz lóerős gé­peket összekapcsolták, úgy vontatja az ekét. Külön-ku- lön nem boldogulnak a po­csolyáktól tarka földön. A mélyszántással pedig igye­kezni kell, — Életünkben először csi­nálunk ilyet — mondja Ocsbvszki János, miközben indít. A hatalmas szerkezet billeg, embermagasságú ke­rekei kapaszkodnak, félelme­tes erő küzd alattunk a ter­mészettel. — Ä jeleket megbeszéltük. Ha oltja Molnár Sanyi a lám­pát, megállunk. Fárasztó az éjszakai műszak. Tanakod­tunk, hogyan lehetne bizton­ságosabban szántani. Az eke­fejeken állítottunk — kia­bálja a traktoros. Társához hasonlóan, tizenhetedik eve dolgozik a tsz-ben. Szemhé­jai csikorognak az álmosság­tól, de ^rendíthetetlenül na­iad. — Azt mondták: ha egy gép nem bírja, kettő majd igen. Így igaz... Harmincnegyedik óra • . V — Százharminchat a szak­munkások száma. Nagyon jó az arány — jegyzi meg Mol­nár Istvánná, személyzeti ve­zető. Különösen a gépesítésben dolgozók igyekeznek elsajá­títani a legújabb szakmai is­mereteket. Szívesen vállal­ják a tanfolyamokat. Dudás Mihály, Pálinkás László, Tá­gas Mihály gimnáziumba, Kiss János és Pete József tech­nikumba jár. ök kérték le­hetőséget a tanulásra. Harmincbatodik óra A falu öregjei azt mondo­gatják, volt valaha a község közepén egy gyönyörű kas­tély, amilyenről csak a me­sékben hallani. Innen kapta Palotás a nevét. Mostanában másfajta paloták kerültek a szóbeszéd középpontjába, a termelőszövetkezet épít tíz szolgálati lakást. De milyen lakásokat! Sor­házak a település szívében, kétszintes, háromszobás ott­honai lesznek a régi és új szakembereknek. — Minek csinálják? Nincs hova tenni a pénzt? — kér­dezgetik a falubeliek a közös tagjait. Azok védik a dönté­süket. — Hogy többet termeljünk, kell még néhány agrármér­nök. Azok oda pályáznak, ahol szép lakás is fogadja őket. Hamar megtérül majd a oeíektetés — mondogatják. Ha elkészülnek, a legszebb házak lesznek a faluban. Ta­lán azért is beszélnek annyit róluk. Harminchetedik óra — Hat alapszervezet száz­két termelőszövetkezetben dolgozó kommunistát tömö­rít. Minden hatodik mező- gazdasági munkás párttag! — mondja Molnár Pál, a párt­vezetőség titkára. — Milyen hatással vannak a pártonkívüliekre? —• Becsülik a kommunis­tákat, mert példamutatóan szorgoskodnak. Elsőnek ér­keznek, a legtovább marad­nak. Ha mozgósítani kell kampánymunkákra, vonzzák magúkká] a többieket. S még valami különösen fontos, hogy egyre fejlődik kritikai érzé­kük ... Aratáskor ők voltak azok, akik rögtön szóvá tették: az egyik vontatóról végig az úton, hullott a mag. Egyszer­re hárman szóltak. Farkas Éajost. az egyik alapszerve­zet titkárát a villanypásztor gyakori meghibásodása bán­totta. Addig járt ki, amíg újí­tás nem kerekedett belőle. Azíttá seirimí baj vele. ök ad­ják a szocialista brigádmoz­galom magját is. E kollektí­vák a közösséggé válás igazi csiszolói. Mert emlegetik mar, hogy Kiss Józsefné helyett — aki nem tudta vállalását tel­jesíteni —, a többi asszony kapált, s a gépesítésben dol­gozók a héhalmi általános is­kolásoknak építettek kosár­labdapályát. Az ilyen példák híre sebesebben terjed a fu­tótűznél. — A traktorosok kérték a vezetőségtől, hogy egyik tár­sukat vonjuk felelősségre ita­lozás miatt, ök már nem bír­tak vele. Nem mondom, meg­lepett a bejelentés. Ilyet itt még senki sem kért — említi Molnár Pál. — A „robbanás” milyen ha­tást váltott ki? — A vezetők egy része nem felelt meg a követélmé­nyeknek, azoktól elváltunk. Csappant a középvezetők szá­ma, a közvetlen munkairá­nyítóké, hiszen a növényter­mesztésben egy-két kultúra akad még, ahol kézi munka­erő szükséges. Voltak, akik az egyesüléstől félve mond­tak búcsút. E körülmények indokolták, hogy több figyel­met szenteljünk a munkahe­lyi légkör alakítására. Arra szeretnénk rádöbbenteni nö­vénytermesztőket, állatte­nyésztőket, traktorosokat, hogy a következő időszak még na­gyobb feladatot hoz, s ezt már ímmel-ámmal ellátni lehetetlen .. Folyamat ez, amely reggelente újrakezdő­dik, hogy a munkában, a fe­jekben egység legyen. Negyvenkettedik óra Paul Valéry paradoxona! „Az embernek csak egyetlen módja van arra, hogy egysé­gessé tegye művét: az, hogy félbeszakítja és újra neki­fog”. Negyvenötödik óra Szabó János, Kiss Ferenc,' Liptai János elköszönt a ter­melőszövetkezettől. Máshol próbálták keresni a boldogu­lást. Teleszívták magukat uj munkahelyek levegőjével, s aztán sorban jelentkeztek az irodán. Kérték magukat visz- sza a megszokott munkakö­rökbe. A műhelybe, melynek ablakain ismerős szivárvány­karikák fénylenek, a gépre, mely virgoncán lendül neki, nyergében a fogaskerekek si- kongásából értő gazdával. Visszatértek a „tékozló fiúk”, mert rájöttek: alapta­lan volt a holnap iránt ér­zett bizonytalanságuk. * Negyvennyolcadik óra Kihalt a központi major. Mindenki a betakarításért harcol, az egész éves munka gyümölcsét menti. A még zöldellő pázsiton két csikó kortyint nagyokat a részegí­tő, kék levegőből. Szabadjá­ra eresztették őket. Neki­mennek a vékonyan elfekvő ködnek, patáik nyomát a pu­ha anyagban felejtik. E nyomokat elmossa hol­napra az eső. Olyan zuhatag, robbanás viszont nem lehet már, amely a másfajta nyomokat töröl­né ki az emberekből. Mert szállhatnak néha hideg ár­nyékok az álmaikon kotló tsz-lagok tölött, toiongnai- nak fekete felhők, játszhat a szél fagyos szimfóniákat, a megváltozott életről rege- ló mondatok tüzes ívben ra- kétáznak Palotáson. Nyolcvanmilliót meghalad­ja már a gazdaság árbevételi terve, gyorsan bontakoznak ki a korszerű mezőgazdasá­gi nagyüzem kontúrjai, s ha vontatottan is. de mind több növénytermesztő. állatte­nyésztő, traktoros, szerelő előtt dereng fel: mindenki kulcsemberré lett a termelés­ben. S hogy ez tükröződik-e gondolkodásukban? Elkezdő­dött __ Az elnök a termelőszövet­kezetet hatalmas zongorá­hoz hasonlította, melyen a leg­kiválóbb művész is csak ügy sziporkázhat, ha a zeneszer­számot felhangolták, egyetlen billentyű sem ad hamis han­got. Mi minden kell a jó összhanghoz? Zongora, szer­számok s a hangolok remek füle. Mert hallás _nélkül ki­lógnak a billentyűk a sor­ból. Palotáson, ezen a hatal­mas zongorán már kedves dal­lamokat játszanak... Szabó Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents