Nógrád. 1976. október (32. évfolyam. 232-258. szám)
1976-10-01 / 232. szám
Szocialista kultúráért UNKA és szerelem MICSODA MEGLEPETÉS! NYUGODT, KIEGYENSÚLYOZOTT. megelégedett emberre számítottam, még akkor is, amikor a Lovász József úton kaptattam felfelé a salgótarjáni zeneiskolához. És kit találtam? Egy csendes szavú, nehezen beszélő, nyugtalan, elégedetlen embert. De miért nyugtalan? Mi oka rá? Az idei népművelők napján kapta meg, alig innen, vagy túl a harmincadik éven a Szocialista kultúráért kitüntetést. — Ilyen a természetem — mondja Torják Vilmos, a salgótarjáni zeneiskola tanára. — Sajnos, ebben most segítenek a körülmények is. — Milyen körülmények? — Majd apránként elmondom: Kezdjük a kamarazenekarral! 1972. januárjában alakítottam az acélgyári művelődési központban. Később a megyei művelődési központban folytattuk a munkát, aztán a múlt év végétől önállóan. saját szakállunkra. Mert egy koncerttel szerettünk volna búcsúzni. __ De miért volt szükség e rre a búcsúzásra? — Semmiért. De úgy éreztük — nem akarok senkit sem elmarasztalni benne —, hogy egyik művelődési intézmény sem adta meg számunkra azokat a működési feltételeket, amelyek ma már elengedhetetlenek a színvonalas munkához. Nem voltak biztosítva a zavartalan próbálás lehetőségei, hogy csak így általánosságban fogalmazzak, viszont önállóan sem boldogultunk. — Ezért most végleg abbahagyták ? — Két hete alakultunk újjá sí nagybátonyi Bányász Művelődési Házban. Ott egyelőre minden környezeti és anyagi feltétel biztosított a zenekar számára. — Ezért kerültek Nagybátonyba ? — Részben. Másrészt a tagjaink között — ma már mindenki zenetanár — korábban is több nagybátonyi volt, most pedig, hogy ott vagyunk, még kettővel szaporodott a számuk. — A salgótarjáni bányászfúvószenekart is — ha jól emlékszem másfél év óta — ön vezeti... — Igen — mondja. Éppen a zenekar miatt vannak most a legnagyobb gondjaim. — Hogyan ? — SAJNOS, A RENDEZVÉNYEINKRE , KEVESEN JÁRNAK. A salgótarjáni Bányász Művelődési Házzal Salgótarjánban, Mátraszelén és Karancslapujtőn szerveztünk hangversenyeket. A bányászszakszervezet kérésére. Az elején még ment valahogy a dolog, de a végén a két községben már öten ha voltak, Salgótarjánban pedig főként az ismerősök, rokonok, családtagok. Pedig minden egyes időpontot alaposan megbeszéltünk a helyi vezetőkkel, a szocialista brigádok számára szerveztük, mégis. Ennyire nem érdekelné az embereket a fúvószene ? Itt, Nógrádiján, ahol korábban szinte minden községben volt egy-egy rezesbanda. — Problémát vetett fel. Mi lehet a magyarázata? — Szerintem az, hogy a munkahelyi, lakóhelyi vezetők nem érzik e téren igazában a felelősségüket. Pedig a nevelés minden vezető kötelessége. Csak arról feledkeznek meg. hogy a legjobb nevelési módszer a példamutatás. Meg lehet nézni, hányán vesznek részt az említettek közül az ilyen rendezvényeken. — Ezek szerint elkeseredett ember? — Egyáltalán nem. Csak a közömbösség keserít. Es most annak örülük, hogy ezt elmondhatom... Salgótarjánban születtem, s ezért természetes volt számomra, hogy visszajövök. A hét év alatt, amióta zenetanár vagyok, nagyon sokszor szembe kellett néznem a közömbösséggel. Néha úgy éreztem, hogy nem bírom, elmegyek máshová, ahol már talaja van a zenének, aztán maradtam. Mert meg- futamodásnák érezném. meg, ha elkezdtem valamit, azt szeretem végigcsinálni. Igen. makacs vagyok, mint egyéb másban is. Torják Vilmos 1969-ben végezte el a zeneművészeti főiskola miskolci tagozatának tanárképző szakát. Hegedű-, szolfézs- és általános iskolai énektanár. Első és egyetlen munkahelye a salgótarjáni zeneiskola. Jól érzi magát ebben a közösségben, szeret — a kamarazenekar is bizonyítja — kollégáival együtt muzsikálni. Napjgi munkában telnek, bár ő ezt sokszor nem érzi annak. Mert a zene. a zenélés számára nemcsak munka, hanem hobby, sőt szerelem. Mint minden igazi zenészember számára. — JÓLESETT, HOGY A KITÜNTETÉSSEL — bár senki nem ezért dolgozik — észrevették próbálkozásaimat. Azt szeretném, ha a nehézségek ellenéire is tovább munkálkodhatnék a város, a megye javára. Ezért is tanulok. Most végzem a Népművelési Intézet fúvószenekar-vezetői tanfolyamát és jelentkeztem a szi mfoníkuszenekar-vezet ók kurzusára is. Nem lesz köny- nyű egyik sem. de úgv érzem hasznosítani tudom mindegyiket — a munkámban, a közösség javára. Sulyok László Mai tévéajánlatunk 2110: ZENE, ZENE, ZENE. Üj sorozatot indít útjára a televízió zenei osztálya, amely ezentúl havonként jelentkezik. Az első adást, a bemutatkozást, éppen a zene világnapján, — október l én — láthatjuk, s ezért is kezdődik a műsor Ferencsik János köszöntőjével. A továbbiakban az ország zenei eseményeiről, a fővárosi és a vidéki operák évadnyitásáról, a Zeneakadémia műsoráról kapunk hírt. Beszámolót hallunk-látunk a várnai balettfesztiválról, a debreceni dzsessznapokrói. A televízió házatáján is szétnézünk — az érdekesnek ígérkező népművészeti vetélkedő, a Zenés tévészínház, készülő zenés műsorok szerepelnek a programban. A „Zene, zene, zene” című sorozat, címéhez illően sok-sok zenével illusztrált. S miközben az elmúlt hetek hazai zenei eseményeit kommentálja, felhívja a figyelmet a közeljövő rangos zenei programjaira. t S jÄflRfc IW: M jjÉH ' tS® Mr ** mri ' jp ,!j'j i;. jiijijf ,[j:jí! ■ ií ■!* .-.ft”.'ÍV*.*. ''■Äfll * * Jelenet este 20 „Az ítélet” című dokumentumfilmből, órakor kezdődő műsorából. a tv ma Helytörténeti források cseréje Két hetet tölt Salgótarjánban, a Nógrád megyei Levéltárban Ivan Cervenák, a losonci járási állami levéltár igazgatója. A külföldi vendég a magyar—csehszlovák kulturális egyezmény keretében a Losoncra és környékére vonatkozó, 2—300 évre visszanyúló levéltári forrásanyagot méri fel, hogy az őket érdeklő témákról mikrofelvételt rendelhessen. Itt jegyezzük meg, hogy ugyanennek a kulturális egyezmény keretében df. Schneider Miklós, a Nógrad megyei Levéltár igazgatója már több ízben járt Szlovákiában és feltáró munkája eredményeképpen a levéltár több ezer, a megyére — elsősorban az iparmedencére — vonatkozó mikrofelvételt kapott egyes levéltárak anyagából. Ki miért válik Bulgáriában ? Bulgáriában 1974-ben a válások száma meghaladta a 11 500-at. Statisztikai adatok szerint a válások legfőbb óka a férj, vagy a feleség hűtlensége, de a házastárssal szembeni durvaság, az iszákosság- ra való hajlam, a könnyelmű magaviselet és a családi kötelezettségek elmulasztása ugyancsak jelentős százalékot tesz ki a házasságok felbomlásának indítékaiban. Vizsgálatok szerint a férfiak sokkal hajlamosabbak a házasságkötésre, mint a nők- Az esetek négyötöd részében a válásért a férfit terheli a felelősség. A nők a leggyakrabban 20—25 év között válnak, ötvenéves koruk után már ritkán szánják el magukat arra, hogy férj nélkül maradjanak. A legsebezhetőbbek a gyermek nélküli házasságok. Az 1974-es számadatot vizsgálva; több mint 4200 esetben a válás gyermek nélküli családoknál következett be, 4225 esetben pedig egygyermekes családoknál. Egyre gyakoribbak a válások a műveltebb lakosság körében. Megállapították, hogy minél hosszabb a házasság, annál kisebb felbontásának valószínűsége. A válások több mint 40 százalékának esetében a házastársak két évet sem töltöttek el egymással. A bolgár főváros lakói sokkal gyakrabban kötnek házasságot és válnak el. mint az ország többi városában. A városi lakosság körében a válások aránya kétszerese a vidéki átlagnak. A statisztika szerint rendkívül kevés a kölcsönös megegyezéssel történő házasságfelbontás. Bővülő Balassi Balassagyarmaton a tanács fontos 'feladatának tekinti a Balassi Balint Gimnázium felújítását es nyoic tanteremmel való bővítését. A művelődésügyi osztály a közelmúltban tárgyalásokat folytatott a bővítés és felújítás ügyében. A Nógrád megyei Tervező Iroda és a beruházási vállalat illetékeseivel megegyeztek, hogy a tervezőiroda határidőre pontosan elkészíti a szükséges terveket. Ugyancsak elkészítik a Dózsa György úti iskola mellé épülő nyolc tantermes általános iskola kiviteli terveit is63. Lonci az első busszal érkezett. reggel ötkor. Midőn leugrott róla, körül se nézett. Futva loholt végig a köves utcán, amely a tér folytatása volt. Vállára vetett dzsekije, s hosszú fekete haja együtt lobogott, mintha úgy húzná maga után. Felrohant kuszán, bomlottan Matejék friss betonlepcsőjén. Karikás, gyulladt, piros szemmel. — Az istenért, mi történt?! Teréza fejét ingatta és zokogott. Képtelen volt egyetlen épkézláb szóra. Lonci keserűen, feddőn csóválta fejét. — Mire vártak? Mért nem jelentették azonnal ? Teréza nem válaszolt. Rázta a zokogás. Babicska hol van? — A templomban... — volt az elcsukló válasz. Lonci csak nyelt, nyelt, csóválta loboneos fejét. Matejt nézte az ágyon. Ruhástul feküdt ott Matej, és túlvilági ragyogás ült a plafonnak szegezett borostái közt. S hogy Teréza elcsendesült, hallani lehetett a dünnyögé- sét: — Lagzi kifut abból... Takarékba tízezer forint, parketta ráér.... Lonci szomorú döbbenettel nézte Matejt, és ügyetlenül megsimogatta Teréza fejét, a puha, még alig törött haját, mely csaknem oly üde volt, mint lánykorában. — Minden jóra fordul — mondta, vigasztalta. — Most már itt vagyunk. És meg fogjuk öt találni... — Halottan — zokogta Teréza. — Mért kell mindjárt a legrosszabbra gondolni? Én egyáltalán nem hiszem ezt! — Szinte kiabálva mondta, mert félt, hogy remegni talál a hangja. Mutatta a nagy erőst. — Jönnek ám sokan a gyárból. Az egesz fonoda, a festődé... Felgöngyölítjük az egész erdőt.... NÓGRÁD - 1976. október 1., péntek — Istenem... — nyögött Teréza. Rázta a fejét, nem hitte hogy bármit is érne mindez. — És még Pestről is jönnek rendőrök, egy egész szakasz... Ezt Lonci hiteles forrásból tudta, magától a járási kapitányságtól, miképp, azt is, mily bosszúsak, hogy csak este értesítették őket. Lehetetlen, nehéz nép. Loncit az elsők között hallgatták ki, mint barátnőt és közvetlen munkatársat. S nagy szerencse, hogy Péter-Fálkor eljött —, pedig csak bohó ötietből —, igazán értékes támpontokkal tudott szolgálni a nyomozásnak. Zsabkát elővezették. Sőt a másik kettőt is, a két társát. Lonci nagy, erős szavaiban, bátorítón hunyorgó szemének bizakodó lobogásában benne volt a nyomozás gyors és nagy sikere, és, hogy az érdem, sziiűte kizárólag az övé. Alig tudta féken tartani magában a diadalérzést, mintha máris a győzelmi tort ülhetnék. — Csak fel a fejjel! — mondta. S éreznie kellett, milyen üres tud lenni a szó. Teréza vigasztalhatatlan volt. Keze aláhanyátlőtt, uj- jai csüngtek, az utolsó remény is elszállott azokból, és csüngésük a végső megadás alaköltése volt. A rendőrökre csak annyit mondott: — Nem, kedves... — Gyönge hangja felpihegett a kebléből, és sokkal biztosabbat tudónak hallatszott a Loncié- nál. — Földi ember oda nem megy hiába, akár ezer. Annyi mint egy se. És Lonci hirtelen mindent értett. Mindent, de mindent A várakozó tétlenséget. Egy egész falu tétlen várakozását. A furcsa késedelmet. Hát persze! S keserű ajka idegességében egy „ugyan”-ra rándult. De ez az „ugyan” is ingott- bingott, mint lélekvesztő a felkorbácsolt tengeren. A józan értelem lélekvesztöje, melynek egyetlen kilátása van itt: hogy darabjaira hulljon a sötét és egybefüggő parti sziklatömbökön. — Csak nem az a katona?... Csak nem hiszik azt?... S az ördög, meg a boszorkányok? ' Lonci ajka úgy maradt, szét nyitva. S a keskeny fekete rés közte: a keserű gúny reszkető vonala. ’ Teréza nem mert felnézni rá. És bólintani se mert, csak szipogott. S Lonci tudta, hogy mélyen hiszi a katonát. • — De hát ez babona! — kiáltott. — Közönséges mese. Nincs semmiféle katona. Teréza hirtelen felzokogott újra. Fuldokolt, hogy a szív meghasadt tőle. — Hát akkor hová lett? Hová lett... akkor?! Erre Lonci- se tudott felelni. Mert amit gondolt, azt nem mondta. Biztos volt benne, hogy Zsabka az a „katona.” Atkozott csibész, egy falut felültet — gondolta. Persze, meri lehet. (Folytatjuk) Megtaláljuk-e i a kulcsot? Lehet vagy negyven éve, hogy az Az Est című déli lap egy Keresd a kulcsot című játékkal hozta izgalomba olvasóit’ Hetente elrejtettek valahol egy kulcsot, azt kellett megtalálni ahhoz, hogy a nyertes kapjon — ha jól emlékszem — száz pengőt A magyar közművelődés munkásai immáron harminc éve keresnek egy másik kulcsot. Kulcsot, ami nevezhető bűvigének is, amely megnyitná a könyv előtt mindazok szívét, elméjét, akik még nem ismerték föl, milyen kincs a jó könyv, mivel gazdagítja, szépíti az ember életét az olvasás. Bár a könyvtárak és boltok statisztikái évről évre növekvő forgalomról adnak számot, jól tudjuk, nincs okuntc az elégedettségre. Az értelmiségiek egy főre jutó évi* könyvvásárlása nem éri még el egy közepes minőségű férfiing árát; a munkások átlag egy kiló hús ellenértékének megfelelő összeget költenek évente és fejenkint könyvre — a paraszti vásárlás pedig nem haladja meg két féldeci rövid ital forintértékét... Könnyebb valakit a cigarettázásra vagy az alkohol szereletére rákapatni, mint Balzac, Dante vagy Rilke műveinek olvasására. Keressük hát a kulcsot, a bűvigét, az eszközt, a formát, ami szélesebbre tárja a nehezen táruló kapukat a könyv előtt. Verítéke», naponta újra kezdődő mérkőzés ez a szellem egyik legnehezebb küzdőtéren. Mert nem minden könyvből válik jó olvasmány és nem mindenkiből lehet jó olvasó. Még a nagy Tolsztoj is azt mondta: „Nagyon gyakran gyenge és helytelen gondolatokkal találkozunk olyan könyvekben, amelyeket nagynak és szentnek tartanak..-” És a mi Bajzánk azt mondta: „Sok ember van, aki csak azért olvas, hogy gondolkodnia ne kelljen...” Ami azt jelenti: az ember es a könyv viszonya nem üzleti viszony... Továbbá azt jelenti, hogy a kön> wásárló tudata nem minden esetben gazdagabbá válik attól, hogy könyvet vett. És a könyvtári statisztikák sem felelnek arra a kérdésre: megértette-e a kölcsönző a kezébe került könyv lényegét, fölragyogott-e elméjében az író üzenete vagy számára az olvasmány csak pepita betűegyveleg maradt. Mindezzel számolva tovább keressük azt a bizonyos kulcsot. E törekvésünket eredményesen segítik immár 1960 óta az őszi megyei könyvhetek. Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezeteknek ezek az évről évre visszatérő könyvakciói — intézmények, társadalmi szervezetek, mozgalmak raja segíti őket ebben — elsősorban a falu embereit szeretnék közelebb hozni a könyvhöz. Könyvet adnak százezrek kezébe — ugyanazt teszik, mintha kenyeret adnának, írók százait hívják meg az olvasók körébe — találkozzék és cseréljen eszmét az élet és az irodalom. Mint a nyomtatott betű gyalogapostolai ezren és ezren indulnak el, hogy házról hazra vigyék, ajánlják a könyvet. Egy teljes hónap, az egész október ennek a könyvünnepnek a jegyében telik el v idéken. Bárcsak mindenütt valóban pezsgést hozna és ünneppé lenne! Vajon minden felelős, ezért az ügyért tennj tudó ember megérti, hogy ez az akció nem egyszerűen adok; veszek kampány; hogy aki a könyvért szót emel az a holnapot építi; hogy könyv nélkül hideg meg a legjobban fűtött otthon is?... « Gorkij szerint: „A könyv minden csodák közül a legbonyolultabb és a legnagyobb csoda, amelyet az emberiség a boldoguláshoz és az eljövendő hatalomhoz vezető nagy úton magamagának megalkotott...” Ez az október is a kulcsot keresi, mellyel kinyílnak az eleddig zárt ajtók. B. N. E.
