Nógrád. 1976. október (32. évfolyam. 232-258. szám)

1976-10-16 / 245. szám

DR. SIMON PÁL: A nehézipar túlteljesítette negyedik ötéves t er vét A nehézipari miniszter be­vezetőben rámutatott: a Ne­hézipari Minisztérium tevé­kenysége összhangban van iparpolitikánkkal, s munkájá­nak egyik fő célja, a hazai nyersanyagkincs mind telje­sebb mértékű kihasználá­sa. A három központi fej­lesztési program, amelyről a t. országgyűlésnek beszá- molgk. ezeknek az irányel­veknek gyakorlati / megvaló­sulását tűzte ki ' célul. A programok megvalósításának « IV. ötéves tervvel lezárult első szakasza bizonyítja meg­határozó szerepüket a nép- gazdasági tervek teljesítésé­ben, illetve túlteljesítésében. Jelentősen hozzájárultak ah­hoz, hogy a nehézipar túltel­jesítette IV. ötéves tervét. A programok megalapozzák a további fejlődést is. Egyér­telműen állítható, hogy a fej­lesztések, a népgazdaság terv­szerű, arányos, gyors fejlődé­sét eredményezik már ma, és várhatóan a jövőben is. Teljesítésük tovább mé- magyar—szovjet lyíti a nemzetközi szociális- mény alapján megépült eti- ta integrációt. A hatékony lénvezeték, — amely mint nemzetközi együttműködés, ismeretes, Leninvárost a szov- pedig céljaink megvalósításé- jet-ukrajnai Kalussal köti nak alapvető feltétele. Együtt- össze, — a komplex program működés a KGST-országok- úttörő létesítménye, kai, elsősorban a Szovjet- A központi fejlesztési prog- unióval, fejlett szakosítás és ramok teljesítése során több termelési kooperáció szüksé- nehézséggel, problémával ges a korszerű termelőberen- kellett megbirkóznunk. Gyak- dezések előállításához, a sze- ran nehéz volt a műszaki cé kell keresnünk a legjobb megoldást, amellyel a lakos­sági igényeket a lehető leg­nagyobb mértékben, s a le­hető legkisebb költséggel kie­légíthetjük. Az is nyilván­való, hogy csak annyi új propán-bután gázfogyasztót tudunk bekapcsolni, ameny- nyit a rendelkezésre álló töl­tőberendezések, palackok, fűtenek. szállítóberendezések lehető­fejezhető vé tesznek, alkalma- Dr. Simon Pál ezután a petrolkémiai központi fejlesz­tési programról szólt. Mint mondotta, a cél a kemizálás fokozása. Közismert, hogy a vegyi folyamatok és a vegy­ipari termékek elterjedése növeli a hatékonyságot a kásban pedig azzal Számokkal ki sem a háztartásokban zott gáztüzelés előnye. Meg­kíméli a fogyasztókat a tü­zelő szállításától, felhordá­sától, és a fűtéssel iáró, egyéb fizikai munkáktól. A földgázfelhasználás gaz­dasági hatékonysága külö­nösen jó a vegyiparban, ahol termelésben és a felhaszná- a gáz nemcsak tüzelőanyag, lásban egyaránt. Ez magya- hamem nyersanyag is, az rázza, hogy a vegyipar ha- ammóniát és a nitrogénmű- zánkban már hosszú ideje a trágyát teljes egészében a legdinamikusabban fejlődő földgázból állítjuk elő. iparág. A földgázprogram beru- A miniszter a továbbiakban házásaira az V. ötéves terv- azt fejtegette, hogy népgaz- ben több mint 20 milliárd daságunkban a műanyagokat forint áll rendelkezésre. Ez és a vegyiszálakat minden újabb 20—25 település veze- ágazat alkalmazza. Az élel- tékes gázellátását 140 ezer miszer-gazdaságban a fólia­új fogyasztó bekapcsolását és sátrak és az öntőzőcsövek, a további 80 ezer lakás gázfű- csomagolóanyagok, a gép- tését teszi lehetővé. iparban a szigetelőanyagok A népgazdaság teherbíró és szakipari szerkezeti anya­képessége még nem teszi gok, az építő- és szerelő­lehetővé ebben az ötéves iparban csövek és burko- tervidőszakban minden igény lóanyagok, a könnyűiparban kielégítését. Éppen ezért az a cipő- és textilipari anyagos olefinegyez- előirányzott beruházásokkal felasználásának széles ská- takarékoskodnunk kell. Meg Iájával találkozunk. Kedves» nemzetközi megállapodások A hazai fejlesztésnek nem gozzuk fel. Ezekből az alap­volt és nem is lehetett célja, anyagokból csupán kétféle az, hogy mindezeket az közbenső terméket és három lektív iparfejlesztéshez. E i0k és a gazdasági lehetősé- anyagod teljes választék- készterméket gyártunk az V. ___-__________________i ' '_ Ö o Kin mróe+eiilr Tí'tq rvatrol _ iótármc iródói rr TT volzKnl m m egvalósítása gek egyeztetése, a népgaz ban gyártsuk. Ezért a petrol- ötéves terv végéig. Ezekből az programok —„ ------------- „ uc^ga/.- . , . . , . tette lehetővé néhány hasz- dasági hatékonyság és a vál- kemia területén kovetkezete- anyagokból viszont olyan nagy nos hosszú lejáratú egyez- lalati érdek összhangjának szelektív iparpolitikát ala- mennyiséget állítunk elő, mény —, mint például a szov- biztosítása. Meg kellett elő- kítottunk ki, és valósítottunk hogy hosszú lejáratú egyezmé- jet—magyar olefinegyez- legezni a költségét néhány in- meg- A már említett nemzet- nvekben foglalt kötelezettsé­mény, a szovjet—magyar alu- tézkedésnek, amely csak ké- közi megállapodások lehetővé geinket teljesíteni tudjuk. A míniumegyezmény, a lengyel sőbb hoz eredményt. tették, hogy méreteiben gaz- program keretében épül meg — -—. . daságos, korszerű alapanyag- az V. ötéves tervben a Bor­A IV. ötéves terv folya- gyártást létesítsünk Leninvá- sodi Vegyi Kombinát nagyka- man suterult az erdekeket rosban — a kőolaj-finomítás pacitású pvc-gyára. Így az öt- egyeztetm:_ * programokban egyjk terméke, a vegyipari éves terv utolsó éveiben már reszt vevő trösztök es valla- tänzln {elhasználásával. —magyar vegyiszálegyez­mény, az orenburgi földgáz- vezeték építésére kötött sok­oldalú egyezmény — megkö­tését baráti országokkal. latok gazdasági tevékenysé­190 ezer tonna pvc-t fogunk Az olefinművet a IV. ötéves termelni, ami a hazai igények, A KGST-országok komp- gét beleillesztettük az általa- tervben megépit*uük és si- az exportkötelezettségek ki­lex programjához szorosan, nos szaba yozorendszerbe. Ma korrel üzembe helyeztük. Az elégítésén. illetve teljesítésén mar megállapítható, hogy a oiefinműben a felni uömiHeiüi 9.* miiua rá­kapcsolódó nemzetközi egyez­mények iparunkat bekap­csolják a szocialista nemzet­közi munkamegosztásba. A benzinpiro- felül körülbelül 25 millió dol­közponu fejlesztési progra- jízjsn^j g—6-féle olefin egymás lár értékű tőkésexportot isle­™ h.,S e . r mellett keletkezik. Ezekből hetévé tesz. meghaladjak az átlagos ipari _,_A___ An ____x TT_______ v állalati jövedelmezőséget mintegy 35—40-féle közbenső terméket lehet előállítani, Ugyancsak a szocialista gaz­dasági integráció alapján fej­A központi fejlesztési programok életszínvonalunk növelői melyek azután mintegy 250— lesztettük és fejlesztjük ve­300-féle vegyitermék, mű­anyag, vegyiszál gyártását íe­gyiszáltermelésünket. A Ma­gyar Viscosagyárban az előző A programok népgazdasá- meg a „Testvériség” gázveze- etilént és a propilént gi jelentőségét érzékeltetve a ték, amely a Szovjetunióból miniszter megemlítette, hogy szállít földgázt Magyarország- például a petrolkémiai prog- ra s épül — KGST összefogás­ra m elmaradása esetén 1980- sál —az orenburgi föídgázve- ban a népgazdaság műanyag- zeték. így lehetővé válik, hogy szükségletének döntő részét 1980-ra 10 milliárd köbmé- tőkésimportból kellene fe- tér földgázfogyasztást ter- dezni, s ez több száz millió vezzünk. Nagyrészt hazai for- ||| dollárral terhelné külkeres- résből irányozzuk elő 1980-ra kedelmi mérlegünket. A köz- több mint 300 ezer tonna ponti fejlesztési programok propán-bután gáz felhaszná- számottevően hozzájárultak lággt. dolgozó népünk életszínvo- gáz, valamennyi tüzeíő­nalának növeléséhez. A föld- aayag közül a legkevésbé gáz fokozott használatával, a szennyezi a környezetet. Csó- vegyianyagok és aluminium- vezetékes szállítása lehető- termékek széles körű elter- teszi szolgáltatóhálózatok jedésével is kényelmesebbe létesítését, a propán-bután vált mindennapi életünk. gáz felhasználása pedig a há- Dr. Simon Pál ezután Így lózaton kívüli helyeken a folytatta: korszerű tüzelést. A központi A földgázfelhasználás köz- fejlesztési program ki dóig j- ponti fejlesztési programját zásakor ezért nagy gondot hazai szénhidrogénkincsünk fordítottunk annak meghatá- alapozta meg. Évtizedes föld- rozására, hogy milyen io- tani kutatómunkával felde- gyasztókat lássunk el első- rítettük olaj- és gázmezőin- sorban ezzel az értékes ener- ket, s megkezdtük azok ki- giahordozóval. A számítások aknázását. Nagymértékben azt mutatták, hogy a földgázt növekedett a propán-bután és a propán-bután gázt leg- gáz termelése az olajfinomí- gazdaságosabban a háztartá- tókban is. Az elmúlt évben sokban lehet hasznosítani, földgázból csaknem 6 mii- Jelenleg 155 városban, köz- liárd köbméter, a propán-bu- ségben és településen több tán gázból több mint 240 mint 700 ezer lakásban van ezer tonna volt a fogyasz- vezetékes gáz, s 1,6 millió a tás. A hazai kutatások ered- propán-bután gázfogyasztók' ménye azonban jelzi, hogy száma. Tehát a számításba földgázkészletünk csak az vehető fogyasztók mintegy elfogyasztott mennyiség pót- kétharmadának lakásában lására elegendő. Ezért épült használnak gázt, 300 ezer la­szik lehetővé. A szelektív ötéves tervidőszakban kezdtük iparpolitika elvének megfele- meg a crumeronszál gyártó­idén az olefineknek ezt az sát, most pedig az üzem ka- elágazó „családfáját” alapo- pacitását bővítjük tovább. A san megnyirbáltuk, hazailag fejlesztés ebből a szálféleség- mindössze két alapanyagot, az bői biztosítja a hazai szükség­dol- let teljes kielégítését, és meg­NÓGRÁD — 1976-október 16., szombat Kép az ülésteremből. teremti az árualapot a nem­zetközi együttműködésre. Az V. ötéves tervben 20 milliárd forintot fordítunk a programra. Fontos feladatunk a már megkezdett pvc-, poli­propilén- és vegyiszálüzemek beruházásának határidőre történő befejezése. to­vábbá a műanyagfeldolgozó­ipar fejlesztése. Erre a célra 7 milliárd forintot irányoz­tunk elő. Előkészítjük az 1980 utáni időszakot Ugyancsak fontos felada­tunk, hogy az V. ötéves terv­ben az 1980 utáni időszak fejlesztését előkészítsük. A petrolkémia szerteágazó csa­ládfájából azt a néhányat kell kiválasztanunk, amely legjob­ban megfelel a hazai adott­ságoknak és lehetőségeknek, a nemzetközi együttműködés igényeinek. Ügy ítéljük meg, hogy a fejlesztésnek az eddi­ginél jobban kell szolgálnia gyógyszeriparunk és növény- védőszer-iparunk alapanyag­igényének kielégítését is. Dr. Simon Pál ezután az alumíniumipar központi fej­lesztési programjáról adott áttekintést. Ez a program ma­gában foglálja a bauxitbá­nyászat, a timföldgyártás, az alumíniumkohászat és az alumíniumfeldolgozás össze­hangolt, komplex fejlesztését. A programot kedvező hazai adottságaink, a hatékony nemzetközi együttműködés, valamint a bővülő hazai fel- használás alapozta meg. Ba- uxitvagyonunk — amely eu­rópai viszonylatban is szá­mottevő —, valamint a tim­földipar eredményes fejlesztő tevékenysége biztosítják cél­jaink elérését. Ismeretes, hogy a hazai adottságok az alumí­niumgyártás egyik középső fázisára, az alumíniumkohá­szatra nem voltak kedvezőek. Nem rendelkeztünk olcsó vil­lamos energiával. A szovjet— magyar alumíniumegyezmény megoldotta ezt a problémát: lehetővé tette, hogy timföl­dünkért kohóalumíniumot kapjunk. Így kapcsolódik a gyakorlatban a szelektív ipar- politika és a hatékony nem­zetközi együttműködés. Alu­míniumiparunk fejlesztését a hazai felhasználás növekedése is indokolja. A jelenlegi 13 kg/fő alumíniumfelhasználás eléri néhány fejlett ország, például Franciaország és Olaszország felhasználásának színvonalát. A program a bauxitbányá­szat-timföldgyártás és az alumíniumfeldolgozás olyan mértékű fej'esztését irányoz­za elő, amely a hazai igények kielégítésén felül lehetővé te­szi nemzetközi kötelezettsé­geink teljesítését és a gazda­ságos áruexportot A IV. ötéves tervben fog­lalt célokat teljesítettük. Ele­get tettünk szállítási köte­lezettségeinknek, ahogy azokat partnereink is maradéktala­nul teljesítették. Megépült az új ajkai timföldgy<ö\ üzembe helyeztük, sőt, kismértékben bővítettük is Székesfehérvá­rott a könnyűfémmű széles- szalag-hengerművét. Növe­kedett a présműkapacitás, en­nek eredményeképpen a csö­vek és különböző profilok, gyártmányok mennyisége is. A kormány jóváhagyta a központi fejlesztési program V- ötéves tervidőszakra szóló feladatait. Üj bauxitbányák nyílnak meg a Dunántúlon, évi 80 ezer tonnás új tim- földgyártó-kapacitás épül Aj­kán, tovább bővül a félter­mékgyártás is, elsősorban Szé­kesfehérvárott. A beruházások értéke meghaladja a 9 mil­liárd forintot. Az alumíniumfeldo’.gozás már az elmúlt időszakokban is gyorsan fejlődött és a nö­vekedés üteme töretlen as V. ötéves tervben is. A fel­dolgozás bővítése lehetővé te­szi bauxitvagyonunk intenzív felhasználását. Tisztelt országgyűlési A programok végrehajtá­sának első szakaszát befejez­tük. Mindannyiunk előtt is­mertek a IV. ötéves terv ered­ményei. A következő szakasz végrehajtására kormányzati döntések vannak, az V. öt­éves terv feladatai ismertek. A maradéktalan, hatékony végrehajtás mindannyiunk kö­zös érdeke. De az is fontos, feladata az V. ötéves tervnek, hogy megalapozza a VI. és VII. ötéves tervek fejlesztési céljait. Ehhez pedig szerte­ágazó műszaki-gazdasági te­vékenység, elmélyült közgaz­dasági elemző munka, széles körű nemzetközi együttműkö­dés szükséges. Termelési és környezetvédelmi feladatok A célok meghatározását il­letően az Országos Tervhiva­tal által kidolgozott hosszú távú .fejlesztési koncepció, a nemzetközi együttműködést il­letően pedig a KGST komp­lex programja az irányadó. A miniszter a továbbiakban a dolgozók munkakörülmé­nyeiről, az egészségvédelem­ről, és a környezetvédelemről szólt- Kiemelte: dolgozóink­nak mindenütt olyan munka- körülményeket és olyan vé­dőfelszereléseket kell bizto­sítani, amelyek megvédik őket a munkaköri ártalmaktól. A vegyiparban ez nem mindig könnyű. Ezért állandó fel­adatunk a munkakörülmények korszerűsítése, az egészség- ügyi ellátás javítása A kör­nyezetvédelmet a technológia szerves részeként kell kezel­ni. Sajnos, üzemeink egy ré­sze nem fel meg a mai kör­nyezetvédelmi követelmények­nek, s ebbe nem szabad be­letörődni. Nyilvánvaló, hogy termelési és a környezetvédel­mi feladatokat egyidejűleg kell megoldani. A IV. ötéves tervidőszakban a nehézipar­ban 3,5 milliárd forintot köl­töttünk olyan beruházásokra, amelyek . közvet'enül vagy közvetve a környezet védel­mét szolgálják. A központi fejlesztési programok új léte­sítményeit úgy valósítjuk meg, hogy a levegő és a vi­zek szennyeződése ne növe­kedjék. Dr. Simon Pál köszönetét mondott mindazoknak, akik a program megvalósításán dol­goztak és dolgoznak. A ter­vezők, a kivitelezők, az épí­tők és szerelők, üzembe he­lyezők, munkások és mérnö­kök áldozatkész, jó munkája elismerést érdemel. Az új üzemekben tízezernyi munkás dolgozik, termei. Az ő mun­kájuk sem egyszerű: el kell sajátítaniuk az új, a legfej­lettebb technikát is. A sok munkáskéz, az eszközök tö­mege az emberért mozdult meg, az emberért működik. Azért a célért, amelyet úgy fogalmazunk meg, hogy a fejlett szocialista társadalom felépítése. De ezt a célt a min­dennapok gyakorlatában ne­künk az emberek szebb, ké­nyelmesebb. jobb életéért kell valóra váltanunk- Még­pedig úgy hogy mindazokkal a termékekkel és szolgáltató­sokkal, amelyekről szó volt, az állampolgárok szükségle­teiket magas színvonalon elé­gíthessék ki — mutatott rá beszéde végén, s kérte az or­szággyűlést, hogy a beszámo­lót fogadja el. A felszólalásokra dr- Simon Pál válaszolt. Az országgyűlés a nehézipa­ri miniszter beszámolóját és a vitában elhangzott felszóla­lásokra adott válaszát jóvá­hagyólag tudomásul vette. Ezzel az országgyűlés pén­teki ülése, s egyben az őszi ülésszak befejeződött.

Next

/
Thumbnails
Contents