Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)
1976-09-09 / 213. szám
I Aki otthon akart bizonyítani Senki sem lehet próféta a saját falujában — tartja a népi mondás. S, ha netán ez igaz, úgy igaz az is, hogy ma már nincsen szükség prófétákra. A világot nem a kivételes képességű, magányos hősök „váltják meg’, hanem a hétköznapok szorgos, tudatosan cselekvő, szüntelenül megújulni tudó úgynevezett egyszerű emberei, ezek alkotó közösségei. A most huszonöt esztendős Nagy Istvánnak is megfordulhatott ez a gondolat a fejében négy évvel ezelőtt, amikor több évi távoliét után hazatért Budapestről Tarra, az elődök szülőhelyére. Egyik legnagyobb gyárunkat, a Ganz—MÁVAG-ot hagyta ott, hogy újra az övéi, a rokonok, a régi barátok, társak körében lehessen. Üj munkahelyéül az Üvegipari Művek Pásztói Szerszám- és Készülékgyárát választotta. — Nem sokat gondolkodtam az elhatározáson — emlékszik vissza a szemüveges, komoly fiatalember. — Nem azért, mintha nem válogathattam volna a munkahelyek közötti, hanem azért, mert nem volt értelme. Nagyon sok falumbeli dolgozik itt, sok vezető ember, s a környéken jónevű gyár hírében áll. A fiatal lakatos szakmunkást a Szabadság szocialista brigád fogadta be. Ez az egyik legrégibb brigád a gyárban, s máig a legjobb teljesítményt nyújtja. Tavaly nyerték el a Vállalat kiváló brigádja címet. Munkájuk pontos, megbízható. Közösségi szellemük, segíteni akarásuk példás. Közös elhatározással a tari .úttörő- csapat egyik őrsét támogatják. — A legemlékezetesebb számomra a múlt évi muzslai kirándulás volt. Otthon ösz- szecsomagoltuk a hideg élelmet, aztán hajts ki a gyerekekkel ! Egész nap labdáztunk, beszélgettünk. Hogy mennyi mindenre kíváncsiak voltak a gyerekek! Mindig a munkáról, az üzemről kérdeztek. És Nagy István mesélt a munkájáról, az üzemről, a lakatosmunka szépségeiről. Azt szerényen elhallgatta, hogy a fiatalok között ő az egyik leglelkiismeretesebb dolgozó. Ezen a nyáron vették fel a pártalapszervezetbe. — Hogyan telik a szabad ideje? — Nőtlen vagyok, így a legtöbb időt a barátaimmal töltöm. Tar kis település, de nem annyira, hogy ha az ember értelmes, jó barátokra lel, ne erezné jól magát. — Kikkel barátkozik? — Nemcsak szakmabeliekkel. Van a társaságunkban öntő, esztergályos, egyetemista is. Ami összetart bennünket, a közös szemlélet és a moíorszeretet. — Mit ért utóbbi alatt? / — Amit mondtam... Szinte mindegyikünknek van motorja. Szép időben, főleg nyáron rengeuget kirándulunk. Évek óta járjuk a környéket. Ezernyi élményben részesültünk már. — És amikor nem lehet kirándulni? — Akkor a presszóban és az ifjúsági klubban szórakozunk. Meg a moziban. De, hát gyakran olyan filmeket hoznak, amilyeneket már láttam. Ám, egy hónapban egyszer azért akad jó film is. — Milyenekre gondol? — Például A stadion őrültjeire, az Én és a tábornokra, és hogy ne csak vígjátékot mondjak, Az idők kezdetén című magyar filmre, Cserhalmi György főszereplésével. — Szereti a magyar filmeket? — Igen. Sokan unalmasnak tartják. Én nem. Mindig tele vannak izgalmas, mai, sokszor fiatalokat érintő problémákkal. — A magától jött szórakozás mellett van-e valami más kedves időtöltése? — A tanulás — vágja rá mindjárt. — Nem mintha nagyon szeretnék tanulni, de tuflom, hogy kell ahhoz, hogy jobban végezzem a munkámat, értékesebb ember legyek. — És erre miért van szüksége ? — Az emberségemért. Tudjam, hogy jól dolgozom és érdemes csinálni. Nagy István a salgótarjáni gépipari szakközépiskola második osztályát szeptember közepén kezdi. Az első évet gyenge eredménnyel végezte. — Javítani szeretnék — mondja csendesen, s a sza vakból érzem, hogy a tari fiatalember nemcsak a munkásán akar otthon, „hazai pályán ’ cizonyitani, hanem a tanulásban is. (ok) Dolgozatírás politechnikából. Nehéz wűloaztőa Gabriele d’ Annunzio mindenki másnál büszkébb volt múzsájának gyermekeire- Egy alkalommal egyik írótársa megkérdezte, vajon ha élete hátralevő részét egy lakatlan szigeten kellene eltöltertie, és csak tíz könyvet vihetne magával, melyik művekre e»ne a választása. D’ Annunzio elgondolkodott egy kicsit, majd így válaszolt: — Azt mondja, hogy csak tiz könyvet vihetnék magammal? Valóban nehéz lenne a választás, hiszen... legalább, 30 könyvet írtam! fttai tévéajániatüük 21.20: LÁSSUK A ZENÉT! A televízió érdekes vállalkozásba kezdett, amely jelentőségében a nevezetes karmester ve: sennyeí vetekszik. Megrendezésre kerül ugyanis a zenei rendezők versenye. A selejtezők már megtörténtek, a tovaooi versenyek a képernyőn zajlanak. Sz a műsor előkészítő, előkészíti a nézőt, a különleges verseny elbírálására. Ezért az alcíme: Rendezőiskola tévénézőknek. A televízióban a zenét nemcsak halljuk, látjuk is. Hogyan láttatja a tévé a zenét, milyen módszerekkel, a zenei hangulat illusztrálásával, vagy a szólista, a zenekar megmutatásával? Jó és rossz megközelítési módok sorakoznak fel, hogy a néző képes legyen elbírálni a jő zenei rendezést. „Példa-zenét” Jandó Jenó zongoraművész, az MRT Szimfonikus zenekara szolgáltat, Medveczky Ádám vezényletével. Saeberényi Lehelt 44. — Figyelted az arcát? — súgta Dombaj Gyurka Kosz- novszki Ferónak. Titokban intett a fejével a búverte vezér felé. — Mit figyeljek rajta? — Figyeld csak meg! — Szerelmes, biztos. — Figyeld meg a képét... Kíváncsi vagyok, látsz-e valamit? Zsabka unalmas volt, hát a többiek is unatkoztak. — Snúrozzunk — javasolta Hornyák Marci. Elkezdtek pénzt dobálni a kocsmafalhoz. Húszfil’.éresek, forintosok csillogtak a salakon. — Te jössz — mondták Zsabkának. — Én? — ébredt fel Zsabka. Eldobott egy forintost, kedvetlenül, fel sem állt, el is nyerték tőle. Máskor nem nyugodott, ha nyertek tőle. Most legyintett Mikor dobott, felemelte kissé az arcát. Kosznovszki Feró megnézte. — Mit kell látnom? — kérdezte aztán Dombaj Gyurkától. — Nézd meg jobban. Dombaj Gyurka nem mondott többet. És aztán nem is beszéltek erről. Eszükbe jutott valami. Szinte egyszerre. Anélkül, hogy szóltak volna egymásnak róla. És ekkor már tudták a legeslegfeltűnőbb változást. És csodálkoztak, hogy eddig csak keresték, és nem jöttek rá. Most egyszercsak megvilágosodott. Hirtelen kígyóit a fejekben, mint a jó gondolat- Attól, hogy pénzeket dobáltak a falhoz. Másféle dobálások jutottak erről az eszükbe. És az jutott az eszükbe, hogy lám, milyen érdekes: mióta Zsabka a házból kijött, a betegségéből, egyszer se vette elő a rugós kését, hogy kérkedjen vele. Máskor egy este tízszer, tizenötször elővette. Elővette ha kellett, ha nem, s az ujja közt játszott vele. Fúrni kezdte az oldalukat, mi lehet a rugós késsel. Talán már nincs is meg?... De kérdezni nem merték. Csak ravaszkodtak, kerülgették a dolgot. Egy este megint unatkoztak. Pénzük se volt, mar nem is ittak. Zsabka szótlanul ült a kövön. A fiúk fütyörésztek, egymást lökdösték unalmukban, és a szavakat a szemükkel váltották, midőn Hornyák Marcinak zseniális ötlete támadt— Dobjunk — mondta. — Fába. A szemük szűk résén kivillant a ravaszság. A fiúk azonnal felfogták. Azonnal rácsillant a szemük. — Dobjunk! — fogadták ovációval. Zsabka csak ült, és nem rezzent. Lopva rápillantottak: megállj, most kiugratunk! öreg szil állott az árok oldalában. Ferdén nőtt. vaskos dereka terebélyes sátrat tartott. Apró szilvalevelei szüntelen zizegtek, s a kocsma cserepeit cirógatták. A fiúk elővették késeiket, majd sorban elhajították. Volt, 4 NÓGRÁD - 1976. szeptember 9., csütörtök | (Ritka szakmák — kihaló mesterségek Kulacskészítés Bemutattuk Tóilifnlussy Gézát, a Népművészet mesterét Sándor fia is a Népművészet mestere. Kevesen tudják, hogy a kulacs eredetileg a termosz őse. A csikóbőr-burkolás megvédte a fafonnát az időjárás viszontagsagaitol, és hőszigetelő tulajdonsága következtében megfelelő hőfokon tudta tartani a bort. Gyakran beásták a földbe a cs.kosok kulacsukat, hogy még tartósabb legyen a hőszigetelés. Ma már a kulacsok — bár éppúgy alkalmasak ivásra, mint régebben — gyakorlatilag disztarjtyak. Magyarország az egyecian a világon, ahol kulacskészítés&ai foglalkoznak. S már itt is csak három mester dolgozik. Egyikük a Budapesten élő Tóth- falussy Géza, aki 14 éves kora óta foglalkozik ezzel. Annak idején édesapjától tanulta a szakma fortélyait, s most fiának adja át tudását, aki másodállásban szintén a népművészeti és háziipari szövetkezet részére dolgozik. amelyik lepattant a fáról, volt, amelyik pengve megállott benne. Tízet dobott mindegyik, s ha talált, általános szlsszenés jutalmazta. Zsabka csak nézte a játékot. Éppen csak fordított a törzsén, hogy lásson. Nem szállt beNincs meg a kése — gondolták a fiúk. — Tízből öt — mondta Hornyák Marci. — A Zsabka rugósával tízből kilenc biztos. De ezzel a bugyiival? A provokálás nyilvánvaló volt. Zsabka rezzenetlen állta. Meg se hallotta, úgy látszott. S ez piszkálta a csőrüket. — Ha nekem olyan késem volna — mondta Kiss Pista —, tízből tízet dobnék. S noha nem néztek Zsab- kára, tudták, hogy hímlőhe- lyes képe, akár a szil kérge, annyit nem mozdul, sőt, szeme is nyugodtan pihen rajtuk, kifejezéstelen. Ezt is tudták, mert ismerték. Sohasem látták Zsabka arcán az érzeTóthfalussy Géza két éve nyugdíjas, de lankadatlan munkakedvvel, ötletességgel készíti a reprezentatív, egyedi kulacsokat. Egyik újítása, amely már elterjedt, hogy műanyag beletet alkalmaz-, nak a kultcsíábart. Ezáltal megakadályozzák a fa koiha- dását és az esetleges folyást. Egyébként a legjobb alapfa diófából készül. Ka ez nincs, nyárfát is felhasználnak, de előnyével (igen köny- nyű) szemben nagyobb a hátránya (hajlamos a repedésre). Ezeket u kulacsfákat nem a mesterek készítik, ők & már formára esztergálj ezott alapfát kapják kézhez. Éltkor következik a munka java. kivágókkai. szticakkozókkai, lyukasztókkal, ollókkal, késekkel nekilát a mester a díszítésnek. Az eisö fázis a csikóbór meg.Yiosása, véknyí- tása kiszabása. A már megfelelően kezeit bőrt vizes állapotban felhúzzák a fára, majd megszorítják. s így tökéletes simuiáet, feszűiest érnek el. Végül az összeállítás következik. Utoljára kerül sor a különböző zsinórok, csatok, szegecseit felszerelésére. A kulacsok legszebb és egyben legérdekesebb része a bőrdíszítés. Ennek egyik speciális módja, melyet Géza bácsi fejlesztett ki, a bőrhímzés. Ügy készül, hogy a szironyt (a nyers bőrt) vékony csíkokra vágják, majd átszúrják és átfűzik egymáson a szálakat. Ez az úgynevezett sallangkötés, amelyet ránézésre — tévesen — fonásnak vélne bárki. A bőrcsomózás egyik nagy előnye, hogy nem bomlik és nagyon tartós. Hátránya, hogy aprólékos' munkát igényel, hiszen a bőrfonalnak mindig a színével felfelé kell fordulnia. Nem közömbös a szirony színezése sem. Régebben több hónapos munka árán érték ezt el: a nyers bőrt bevizezték, megsózták, majd a csikósok rézfokosukat ráhelyezték a bőrdarabra. A réz oxi- dálódása során fokozatosan (tavasztól őszig) elérték a kívánt zöld színt. Ma erre már nincs idő, ezért az alapoxidá- ció után festéket használnak, ami éppúgy tartós színt ad a bőrnek, mint a hagyományos módszerrel, a fokossal elért zöld színezés. A kulacsok általában 15— 20 centiméter átmérő) űek. De készíienek ettől eltérő méretűeket is: például emlék - tárgy-minikulacsokot. Az eddigi legnagyobb kulacs 1 méter 56 centiméter magas és 62 kilogramm súlyú volt, melyet Géza bácsi készitett sógorával és a két feleség segítségével. Az lD62-es helsinki VIT-en ezt ajándékozta a magyar kormány Kekkonen elnöknek. Géza bácsi a különleges kulacs elkészítéséért elnyerte a Népművészet Mestere megtisztelő címet. Ritka tehetségét mutatja a népművészeti szövetkezet történetében egyedülálló eset: a zsürizvetö bizottság egyik gyönyörű munkáját háromszori licittel felértékelte. Ez a — végül 8000 Ft-ért elkelt — kulacs jelenleg a HISZÖV tulajdona. Géza bácsi gyakran vesz részt munkáival népművészeti kiállításokon. Ilyenkor leginkább érdekes, egyedi darabokat állít ki. Érdekes és ötletes az úgynevezett „csalikulacs” is. Legtöbbször lakodalmakon használják a vendégek ugratására. Lényege egy fagyűrű, amit alig lehet észrevenni a kulacs száján és ami a vízcsap mintájára zár, illetve nyit. A kulacs hasa két, különválasztott részből áll, ami kívülről nem látszik. Az egyik felét édes. borral, a másikat savanyúval töltik meg. A gyanútlan vendéggel megkóstoltatják a finom bort, majd észrevétlenül átállítják a „csapot”. Elképzelhető a fanyar arckifejezés, amint az édes íz után savanyút érez a be- ugratott vendég... E. E. Használati utasítás lem szellőjét meglibbenni, csak a tompa közöny szürkél- lett azon mindig, s néha átszelte az üvegszemű vad gu- nyor, mint a zseblámpa pász- tája. Meddig bírja? — gondolták a fiúk. (Folytattuk) Josephine Baker, a világhírű amerikai táncosnő és énekesnő 1947-ben Franciaországban megvásárolt egy kastélyt, amelyben árvagyermekeket gyűjtött össze a világ különböző tájairól és nevelte őket. Egy alkalommal tréfád san jegyezte meg: „Természetesen gyakran veszek a gyermekeimnek technikai játékot is. Remekül szórakozom, amis kisütöm, hogyan is működik egy-egy játék, És, ha már sikerült kiderítenem a titkot, megértem a játékhoz mellékelt használati utasítást is.” !
