Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)
1976-09-08 / 212. szám
ESŐ HOZTA TALÁLKOZÓ Ország járás fúrókocsital Vallatják a föld kérgét MEGKERGETETT az eső, •mikor Honion jártam. Olyan kiadósán esett, hogy menekülni kellett előle. Mivel a ialun túl voltam, más lehetőség nem lévén, vágtáztam a major felé, egy szárazalja csak akad, gondolattal. Jó emelkedőre kellett kapaszkodni, mert az Ipoly rétje felett, inkább a Börzsöny lábához közelebb építették fel a majort, ha jól emlékszem, két évtizeddel ezelőtt. Csend volt ott, akár a temetőben. Elhasznált, rozsdamarta gépeken csörgött az, esőszem. A major bejáratánál egy hosszú épületben voltak emberi nyomok, függöny az ablakon. Az ajtó nyitva, menedéket kínált. Az íróasztal fölé hajolva, papírokkal foglalkozott egy ember. Arcán látszott, hogy számára az a legfontosabb a világon. Nagyon ismerős volt. Gál Sándor, az állattenyésztő. Még a tavasszal hallottam a nevét. Kvartner Gábor, a főállattenyésztő említette, hogy Gált bízták meg a honti hízómarhatelep vezetésével. A név akkor nem sokat' mondott. Így szemtől szembe ismertem fel a valamikori dejtári parasztfiút, aki otthon az apja mellett tanulta a földművelés minden szépét, de keserűségét is. Szorgalmas volt, törekvő volt, bizonyítja, hogy akkor, amikor a szegényebbjei elsőnek alakítottak közös gazdaságot De.i- táron, elnöknek választották. Azután az is közismert róla. hogy mezőgazdasági szakiskolát végzett, és Szandán el- nökösködött. Onnan került azután Honira, több mint egy evtizede. ahol azóta is dolgozik. Ezúttal a papírok rendezése mindennél fontosabb volt. Aztán elővett egy cigarettát ürügyként, hogy végül is szemügyre vegye hirtelen betoppant látogatóját. — Üljön le. van hely — aztán a füst és a papírok érdekelték. Az ablakból láttam, hogy Gálon kívül is vannak a majorban még emberek. Gál feltekintett a papírjai közül, úgy mint akinek a nyugalmát szétbombázza a zúgás. — Azok nem énhozzám tartoznak. Én a hízott állatokkal foglalkozom... NÉZETT. UGYAN ÉRTI-E ezt egy idegen ? Aztán ' kelletlenül magyarázott, hogy negyedmagával, Lencsés Sándorral, Molnár Istvánnal és Szendrei Lőrincnével dolgoznak. A múltkoriban mondták a kereskedők, hogy szívesen mennek jószágot vásárolni — ahogyan mondták — „minőségi ott az áru”. Mint, s hogy csinálják, ezt Gáláktól volna jó tudni. Mert rettenetesen rosszul állnak takarmánnyal azon a vidéken. Az ipolyi réten a csáté meg a csáté. A feléről nem tudnak szénát kaszálni. Az idén pedig, amikor az első kaszálás lett volna, kilépett az Ipoly a medréből, azután pedig jött a meleg. Akár a lángszóró, perzselte a fűvet a napsugár. Az állatok pedig gyarapodnak. Pedig az se mondható, hogy amit elvesz tőlük a természet, pótolja az erejük, mert Gál munkatársai bizony már megették a maguk kenyerét. Hát akkor, honnan az energia bennük? Ez a kérdés érzékeny pontja ennek az állattenyésztőnek. Szinte áramütésként reagál rá és hangosan, hogy a magtárban za- jongó gépet túlkiabálja. — Muszáj, kötelességünk, élni kell... Takács-dinasztia Dédapja mesterségét vette át — akárcsak apja és nagyapja —. 55 évvel ezelőtt a pápai Bella István, mikor a szövőszékhez iilt. Ma 77 évesen is az 1687-ben készült szövőszékén készíti a kelméket, melyek közül több ma már múzeumok ékessége. líobaLt— A kobalt—60 radioaktív izotóp a leggyakrabban és a legnagyobb mennyiségben használt izotópok közé tartozik. Az előállítás eddig igen lassan történt, mert a kobalt—58-as elemet évekig kellett a reaktorban tartani, amíg a kobalt—60-nál alakult át. Most az illionisi technológiai intézetben. új eljárást dolgoztak ki, amely60 izotóp lyel néhány év helyett néhány hónap alatt tudnak kobalt—60-at készíteni. Az új eljárás lényege: anyaggal elegyített kobalt—59'ből indulnak ki, ezt bombázzák az atommáglyán. Az új eljárással a kobalt-'-GO gyártásához huszonöt-ötvened annyi idő kell csak, mint eddig. Amikor a környék szövetkezetei egyesültek, gyengén alakult az állattenyésztés. Sokat is hallgattak érte a tsz •vezetői. Akkor aztán neki- ugrottak, hogy rendet csináljanak: Kint, a hizlalótelepen nem tettek különösebbet, csak amit megtehettek, de abból semmit nem mulasztanak el. A major szélén van egy lucernás. Szárazság volt, de háromszor kaszálták. A rétről amit lehozhattak, lehozták, de úgy, hogy abból veszendőbe semmi nem ment. Az emberek, Gál Sándor, meg a munkatársai, reggel a hajnallal érkeznek a majorba, de Gál még este is ott van. Hát itt a dolog nyitja! Az akaratban, meg abban, amit Gál mondott: muszáj, kötelesség, mert élni kell. .. Hosszabb távon gondolkodva azért néhány fiatal is kellene már a telepre. Ki tudja, Gál idegei meddig bírják kora reggeltől késő estig a majort. Családja van, de se éjjel, se nappa-l, ünnepen sincs velük igazán. Érezhetően nyomják a gondok az állattenyésztőt. Mesélte, hogy a Kötbérekből le- ömiő Gsitári patak nincs rendezve, elönti a legelőt, nem szabályozzák. Nincs emberük, és akik elvétik a szabályokat, azokat nem tudják felelősségre vonni, mert e'mennek. Pedig az állattenyésztésben szigorú szabályok vannak, azokat be kell tartani, ha eredményt akarnak felmutatni. Mert Gált, Kvartner Gábor, a főállattenyésztő rendszeresen beszámoltatja, számon is kéri. De hógy Gál miként hajtja végre a parancsot, az már az ő dolga. Nézem a szívós embert, és egyre a gondolatomban ' forog, vajon mit mondana, ha megkérdezném: hátat tudna-e fordítani ennek a munkának? Megmondta: — Foglalkoztat ez a gondolat. .. MIKOR PEDIG részletezésre került a sor, hogy ho- vá, rnerre, nem sorvasztaná-e el más munka, nem szólt sem- mit. Túl a majoron, az ecotol frissülő Ipoly rétjére nézett, es onnan távolabb a hegyekre. Ki tudná megmondani, mire gondolt. Felkerekedett, és elindult, kifeléjószágokhoz. Bobál Gyula A Nógrádi Szénbányák földtani, földmérési irodájának fúrórészlege szinte az egész ország területén végez különböző mélyfúrásokat. A nyolc fúróberendezésből öthat állandóan üzemben van. Az idén az első nyolc hónapban összesen 11 ezer méter fúrólyukat mélyítettek, ebből csaknem 2000 métert Ta- ri István brigádja. Róla lesz szó a következőkben. — Negyvenéves vagyok — mondja Tari István fúrómester. Így folytatja: — Hivatalosan Pasztón lakom. Azért mondom, hogy hivatalosan, mert ez csak minden máso" dik héten igaz. Közben „tágas” lakásban élek. Legutóbb Neszmélyben, a Dunántúlon fúrtunk. — A C—101-es fúrókocsi gyakran kél útra. Önjáró berendezés. Én vezetem, mert van jogosítványom is. A fúróberendezés a gépkocsi tartozéka. Általában 100 méter mélységig fúrunk vele. Adottságainknál fogva elsősorban a talaj felső rétegeiben fúrunk, talajminták, vizsgálati anyagok nyerése érdekében. A gyakori gyors helyváltoztatás is éppen ennek a következménye. Általában hamar befejezzük a programot az egyik helyen, éfe akkor továbbállunk, új feladatok megoldásához fogunk. — Mindig száz méterre fúrnak? — Nem. Általában 30—35 méter mélységig szoktunk lehatolni a földbe. Teljesítményünk is a fúrt közeg anyagától, tartósságától függ. Ha nem omlik be a fúrólyuk oldalfala. akkor jól haladunk. Előfordult már nem egyszer, hogy egy napon 20— 25 méter mélyre is sikerült lefúrni — mondja Tari István. — Hány tagú a brigád? — Mindössze háromtagú, és Petőfi nevét vettük fel. Ennyien is ellátjuk a munkát. Hátrány viszont, hogy a brigád tagjai gyakran változnak. Erre az a magyarázat, hogy takarékossági okokból arra törekszünk: a csoport legalább egy tagja helybeli legyen. A teljesítményen persze ennek nem szabad meglátszani. A mi érdekünk is, hogy hamar betanítsuk az ilyen dolgozót, és ha megkedveli a mi munkánkat, akkor velünk tart továbbra is. Nemrégen voltam háromhónapos szakmunkásképző iskolán, Várpalotán. A mélyfúrósokat ugyanis ott képezik. Tizenketten . végeztük el a tanfolyamot. Örülök, egyrészt azért, hogy a szakmai tudóst jelentősen bővítettük, másrészt, mert így újabb várost ismerhettem meg. Egyébként Győr-Sopron megyén kívül már csaknem mindet ismerem. Dolgoztunk Szegeden, Nyíregyházán, Nagyatádon és még sokfelé. Szeretem a munkámat, már 14 éve csinálom. Nyáron nagyon jó a szabad levegőn dolgozni, télen viszont néha sokat szenvedünk. Az üzem segít, könnyíti a munkát. És azt is érzem a saját példámon, hogy, aki jól dolgozik, íoko- zcjttabb megbecsülésben részesül. Egyébként szakszervezeti bizalmiként is ténykedem. .Szép feladat, szívesen csinálom. Azért legjobban mégis az tetszik, amikor a hosszabb távoliét után itthon lehetek a családom körében. Sok ilyenkor a tennivaló a ház körül és a kertben. Ugyanis a feleségem szintén dolgozik, a pásztói kötöttárugyárban. A nagyobbik fiam szakmunkásképzőbe jár. A kisebbik még nem iskoláskorú. — Szépen boldogulunk. Itthon a családban is. És úgy érzem, a munkám után megtalálom a számításomat. Az is jóleső tudat, hogy énrám és a brigádunkra mindig számíthat az iroda, illetve az üzem vezetősége — búcsúzott Tari István fúrómeste1'. J. Gy. Szovjet autóújdonságok lés gyermekkerékpár-újdonA szovjet gépjármű-külkereskedelmi egyesülés csupán az utóbbi években több mint \ egymillió személygépkocsit 'és közel hárommillió motorkerékpárt. mopedet és kerékpárt exportált a világ 75 országába. Ajánlati listája több mini 450 különböző gépkocsit. jármüvet tartalmaz. Megrendeléseit 129 szovjet vállalat teljesíti. A budapesti őszi vásáron az Avtoexport tizenöt kiállítási tárggyal jelentkezik, amelyek között újdonság a VÁZ—21 011, a VÁZ—2103 és a ZAZ—968A. Az egyesüságokkal is megörvendezteti az ifjú látogatókat. Budapesten bemutatásra kerül az új Moszkvics—2140, amely a Moszkvicsok negyedik generációjához tartozik. Érdekes és eredeti szerkezeti megoldásokkal rendelkezik. Kitűnő fékekkel szerelték fel, a fénykürt új rendszerű. A mérnöki megoldások arra irányultak, hogy a baleset- veszélyt, illetve az esetleges balesetek következményeit a minimumra csökkentsék. A tallinni Norma Gyár ugyanis jelzőrendszerbe kötött, három ponton rögzített biztonsági övével látta el. Az új Moszkvicsok minden követelménynek megfelelnek, megkapták az ENSZ EGB által jóváhagyott minősítést is, többek között az ülések szilárdsága, a biztonsági övék rögzítése és zajszintje tekintetében. Az előző modellekhez viszonyítva. kényelmesebb az, utastere, jobb a szellőzése, csökkent a belső zajszintje. Ugyanakkor az új modell örökölte elődei tartósságát, megbízhatóságát és viszonylagos igénytelenségét. A GAZDASÁGFEJLESZTÉS KULCSPROBLÉMÁJA (2.) Elsőbbség: a hatékonyan dolgozóké S tatisztikai adatok hosz- szas sorolgatása nélkül is nyilvánvaló — mert ezt igazolják a kézzelfogható tapasztalatok, a mindennapi gyakorlat is —, hogy napjainkra a szabad munka- erőforrások szinte teljesen elapadtak. Számolhatnánk még ugyan néhány százezer — jórészt a háztartásokban dolgozó — nővel, minimális tartalékot jelentenek az iskolából kikerülő fiatalok és nagy lehetőségek rejlenek a nyugdíjas korosztály foglalkoztatásában- Ezek a tartalékok azonban csak módjával és meglehetősen körülményesen hasznosíthatók. A háztartásokban dolgozó nők szakképzetlenek, jórészt falvakban, kis községekben élnek, munkába állításuk jelenleg gyakorlatilag megoldhatatlan. A nyugdíjasokat, vagy a nyugállományba készülőket is legfeljebb ösztönözni lehet a további munkavállalásra, aztán vagy eredményes ez az ösztönzés, vagy- nem. . . Az iskolából kikerülő fiatalok pedig csak helyenként. egyes területeken jelentenek némi tartalékot; összességükben még a munkából kiöregedetteket sem pótolhatják. (Jellemző, hogy a jelenlegi tervidőszakban, a munkaerő-szükséglet utánpótlását 90 százalékban, az első alkalommal munkába lépő fiatalok biztosítják.) Ilyen körülmények között az ember azt hinné, hogy azt a keveset, ami van, amit utánpótlásként számításba vehetünk, rendkívül körültekintően, a gazdaságosság, a hatékonyság elveinek és gyakorlati követelményeinek szigorú betartása mellett osztják el a különböző munkahelyek között. Nos, ebből a szempontból vizsgálódva, a közelmúlt keserű — alkalmasint megdöbbentő — tapasztalatokkal szolgált. A szakemberek azt tartják — és okkal —, hogy a rendelkezésre álló munkaerő elosztása akkor tekinthető észszerűnek, ha az emberek elsősorban az átlagosnál termelékenyebben dolgozó, az átlagosnál jobban és korszerűbben gépesített munkahelyekre kerülnek. Ezzel szemben mi történt 1970. és 1974. között? Az iparban foglalkoztatottak száma körülbelül 53 ezerrel növekedett, és kétharmad részük került az átlagosnál jóval alacsonyabb termelékenységgel dolgozó ágazatokba. Termelékenységi szempontból tehát aligha nevezhető ésszerűnek, gazdaságosnak az időszak munkaerő-növekményének elosztása. Semmivel sem kedvezőbb a helyzet, ha a technikai felszereltség szempontjából vizsgálódunk- Az 53 ezer új munkavállaló kisebb része (mindössze 23 százaléka) került az átlagosnál magasabb technikai felszerelt- ségű ágazatokba. Ez még nem lenne különösebb baj, ha ezekben az ágazatokban egyébként nem lenne munkaerőhiány. De például a kohászat éppen olyan súlyos munkaerőgondokkal bajlódik, mint bármely más ágazat, s mert e munkaerőgondok miatt a kohászatban lényegesen nagyobb értékű veszteségek keletkeznek, mint mondjuk a ruházati iparban, ha úgy tetszik, a munkaerőhiány sokkal nagyobb veszteségeket előidéző gond a kohászatban (tehát a magas technikai felsze- ■reltségü ágazatokban), mint másutt. A hatékony foglalkoztatásnak lenne még egy harmadik kritériuma is, ám a tapasztalatok e ponton sem kedvezőek. Ismert dolog, hogy az átlagos műszakszám a magyar iparban nagyon alacsony, ráadásul évek óta romlik. A műszakszám növelésének kikerülhetetlen feltétele a létszámnövelés, végtére is: a második, vagy a harmadik műszakot nem lehet létrehozni csupán szervezési megoldásokkal. Fontos lenne tehát, hogy a létszámnövekmény elsősorban az alacsony műszakszámú munkahelyekre kerüljön, de vizsgálódásaink időszakában ez a magától értetődő követelmény sem teljesült. A már említett 53 ezer új munkavállaló fele (a férfiaknál, majdnem háromnegyede) az átlagosnál magasabb műszakszámú ágazatokba került. A mindebből levonható — és kézenfekvő — következtetés: 1970. és 1974. között, amikor már igazán benne jártunk a munkaerőínséges esztendőkben, ezt a minimális, 53 ezer embert számláló tartalékot is nagyvonalúan, bőkezűen, a hatékonyság elemi szempontjainak figyelmen kívül hagyásával használták fel. A jelzett négy évet persze csak illusztrációként vizsgáltam; a jelenség — sajnos — általánosítható, a különbség — a korábbi időszakokhoz képest — csak annyi, hogy korábban jóval nagyobb tömegekkel bántak (ha úgy tetszik: „gazdálkodtak”) ugyanilyen pazarlóan, ugyanilyen könnyelműen. S a helyzetet csak súlyosbítja, hogy hasonló ész- szerűtlenségek fedezhetők föl az iskolából kikerülő fiatalok elhelyezkedésénél is — ez azonban már külön vizsgálódás tárgya. nnyi már most — az ismert adatok és jelenségek alapján — is megállapítható (vagy legalábbis nagy valószínűséggel föltételezhető), hogy a munkaerő elosztásában, a tartalékok hasznosításában hiányzik a realitásokkal számoló, a valóságos helyzetből kiinduló és a gazdaságfejlesztés elemi érdekeit érvényesítő tervezés. Ebből pedig mintha az következnék, hogy a termelőerők közül éppen a legfontosabbra, az emberre fordítják — vagy. legalábbis: fordították — a legkevesebb figyelmet. Az első szempont sokáig csak a teljes foglalkoztatás megteremtése volt. S a nagy igyekezet közben elfelejtődött a másik, ugyanilyen fontos szempont, hogy tudniillik, a teljes foglalkoztatásnak hatékony, termelékeny, gazdaságos foglalkoztatásnak kell lennieVértes Csaba Következik: Gazdálkodjunk okosan azzal, ami nincs? NŐGRÁD — 1976. szeptember 8-, szerda 3