Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)
1976-09-07 / 211. szám
Szakközép!»holátok Munkaeszköze a stopperóra. Olykor kitartóan leül egy-egy dolgozó mellé a szalagon, s figyeli minden mozdulatát. Közben az órája ketyeg. Feljegyzéseket készít, számol, minőséget ellenőriz, munkát szervez. Normát echnológusként végzi feladatait Fodor Anna. a jánosaknai fehérneműgyár fiatal szakembere, akinek legfőbb teendői közé tartozik annak figyelése, hogy egy-egy munkaművelet elvég-, zéséhez mennyi idő szükséges, egyezik-e ez az idő a normafeltételekben meghatározott mennyiséggel. Egy termék összeállítása, varrása, részfolyamatonként történik, e részfolyamatok szétosztása, a szalagmunka előkészítése szintén a normateehnológus egyik feladata. Ismernie kell a gépek mindenkori teljesítményét, mert azok nélkül nem lehet kellő gyorsaságban és minőségben elvégezni a feladatokat. Összetett munkája elméleti alapjait Budapesten, ruhaipari szakközépiskolában szerezte, s mint a fehérneműgyár társadalmi ösztöndíjasa került vissza a korszerű üzembe. Szeptemberben a könnyűipari műszaki főiskola ruhaipari szakán kezdi el tanulmányait. — ku'csár — Nyolc hónap alatt 115,7 millió tonna áru vasúton Augusztusban tovább élénkült a forgalom, s örvendetes, hogy a korábbinál több árut zökkenőmentesen, nyu- godlabb körülmények között továbbítottak a vasutasok — állapítja meg a MÁV-yezér- ígazgatóság áruforgalmi gyors- jelentése, amely beszámol az év nyolc hónapjának teljesítményéről is. A MÁV az elmúlt hónapban 11,1 millió tonna árut továbbított rendeltetési helyére, félmillió tonnával többet, mint a múlt év azonos hónapjában. Ennek ellenére a nyolc hónap összesített eredménye még mintegy 600 ezer tonnával alatta van a tavalyinak. A több évi gyakorlattal ellentétben különösen a nemzetközi forgalom — a tranzit, valamint az exportimport fuvarozás — csökkeni, a belföldi viszont mind a tavalyihoz, mind az előirányzotthoz képest növekedett. Januártól augusztus végéig összesen 85,7 millió tonna árut fuvarozott a MÁV, amely — némi időeltéréstől eltekintve — kielégítette a fuvaroztatók igényeit, az elmúlt 8 hónapban vasúti szállítás miatt nem maradt vissza áru. A korábbi, viszonylag kedvező helyzetnek azonban már vége. Az év elején elmaradt szállításokat most már nehezen tudják pótolni, hiszen erősen megnövekedtek a napi feladatok. Szeptember 10-én megkezdődik a cukorrépa szállítása, amelyhez rövidesen naponta 1000—1500 vagonra lesz szükség. A kiemelt feladat zavartalan vég- i óhajtására a gyárakkal és a fuvarozókkal szorosan együttműködve pontos rakodási, szállítási menetrend készült, hogy csak a napi feldolgozó kapacitásnak megfelelő — se több, se kevesebb — kerüljön a gyárakba. A répán kívül mintegy félmillió tonna kenyérgabona, több mint 200 ezer tonna alma szállítása vár a vasútra, amelynek továbbra is biztosítani kell az egyéb mezőgazdásági termékék, a zöldség- és a gyümölcs fuvarozását, valamint a folyamatosan dolgozó üzemek zavartalan nyersanyag- ellátását és az export-import szállításokat. A jelzések szerint a nemzetközi forgalomban bizonyos vonalakon csatlakozópontokon időnként számolni káli a Szállítmányok koniengentálására. arra, hogy csak annyi vagont engednek megrakni exportáruval, amennyit zavartalanul tudnak továbbítani, s átadni a szomszéd vasútnak. Az év hátralevő időszakában további 45—45,5 millió tonna áru elfuvarozása hárul a MÁV-ra, amely kéri partnereit, hogy szakítsanak az utóbbi időben kialakult helytelen gyakorlattal, és csak a valós igényeknek megfelelően rendeljenek kocsikat. Nagyban enyhítené a csúcs- forgalmat, ha a kő- és kavicsbányák a régebbi kívánalmaknak megfelelően novemberben. decemberben végeznék el a nagyjavításokat. Változatlanul nagy szükség van a folyamatos, késedelem nélküli rakodásokra éjszaka és munkaszüneti napokon. Brigádok a környezetért' A gabonaipar szocialista brigád vezetőinek tanácskozásán felvetődött, hogy a szocialista brigádok szívesen végeznének közhasznú társadalmi munkát az üzemek kulturális, szociális helyzetének javítására. A Gabona Tröszt gazdasági és társadalmi vezetői örömmel vették á kezdeményezést, és biztosították a munka anyagi fedezetét. A tröszti felhívást követően a Nógrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat is felhívással fordult a szocialista brigádokhoz, melyre több mint másfél ezer óra társadalmi munka-felajánlás érkézéit. A vállalat 510 ezer forintot biztosított a! felajánlások teljesítéséhez. A brigádok májustól napjainkig szorgos- kodnak, az üzemek környezetének szebbé tételéért. Külön említést érdemel a ma- gyarnándori keverőüzemben uolgozó szocialista kollektívák igyekezete, ahol az idősebb munkások vállvetve a KISZ-tagokkal, több mint 400 társadalmi munkaórát teljesítettek. A tari üzem dolgozói ugyancsak derekasan kivették részüket a mozgalomból, és csaknem 300 munkaóra alatt 220 négyzetméter térbetonozást és javítást végezték el. L. B. Kincsek a tenderből Jacques Cousteau francia tengerkutató a „Calypso-5 nevű hajóval az Égei-tengeren három hónapig folytatott megfeszített munka után visszatért Athénba, ahol bemutatta a talált értékes archeológiái leleteket. Cousteau vállalkozását a görög kormány finanszírozza, a felszínre hozott kincseket múzeumokban helyezik el. A most befejeződött kutatómunka a Kréta-sziget előtti partokra és Anti- kythera-sziget környékére terjedt ki, ahol egy, az időszámításunk előtti I- századból származó hajó roncsaira bukkantak. A felszínre hozott kincsek legértékesebb darabjai: károm arany- rúd, egy aranygyűrű és egy finoman cizellált, drágakövekkel díszített nyakék. Idejében felismerték Mindhárman fiatalok. Közös vonásuk, hogy szakközép- iskolába járnak. Közülük ketten a rövid múltra visszatekintő, de annál biztatóbb jövőt kínáló Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregységének alapító tagjai. Mindannyian a varrodában dolgoznak. A nzulugvezetö Nyúlánk termetű, karcsú, kedves, közvetlen kislány Liki Judit, aki szalagvezetői' beosztásban dolgozik fiatal kora ellenére. Huszonhét dolgozó munkával való ellátása, irányítása, a gondjaikkal való törődés nehezedik vállaira. Alig, hogy megkapta az általános iskolai bizonyítványt, Kazáron az ottani üzembe jelentkezett, eljegyezte magát a varrással. — Megtanultam az alapvető fogásokat. Utána műszerész lettem. Másfél évig dolgoztam ebben a beosztásban. Egyébként negyedik éve vagyok a szakmában — mondja. Arra a kérdésre, hogy idősebb munkatársaival miként tud szót érteni, így válaszol.: — Amit nem tudok, megkérdem tőlük. Máskor meg én segítek nekik, mive’ csaknem minden reszorton tudok dolgozni. Ezután a tanulásra terelődik a sző. — A szakközépiskola második évét kezdtem szeptemberben- Az első osztályban hármas volt az átlagom. Ahhoz képest, hogy dolgozok, odahaza is segíteni kell, úgy érzem, nem rossz az elért eredményem — vélekedik az ifjú szalag vezelő. A tantárgyak közül nehéznek tartja a matematikát. — Ha nem gyakoroltam volna oly sokat egy vol.t tanárnővel, akkor nem tudom, hogyan álltam volna meg a helyem. Hiába, a kihagyott négy év alatt sokat felejtettem. A felvételire is alaposan felkészültem. Mennyit tanulok? Naponta egy-másfél órát. Tudom, hogy nem elég, de csak ennyi jut rá. A vizsgák előtt pedig éjjel-nappal „hajtok.” Ilyenkor udvarlás sincs. Az udvarlóm megérti, mivel az idén érettségizett ő is Pásztón, az esti iskolában — mondja Liki Judit. A mindene« Határozott, kiegyensúlyozott leány benyomását kelti Vámosi Mária, aki mindenesként hol az egyik, hol a másik reszorton tevékenykedik. Ha pedig a szükség úgy kívánja, akkor helyettesíti a szalagvezetőt. 1972-ben Vácott tanulta a szakmát. Onnan visszatérve a szabászatra került, annak megszűntével a varrógép mellé ült. Alapító tagja a kollektívának, pedig még nincs húszéves. — Jutkával járok egy osztályba- Az átlagom 4,4 volt. Hetenként, két-három délután néhány óráját szánom a tanulásra. A vasárnap délelőtt viszont teljes egészében a tankönyveké. Nem, nem kell több idő a felkészüléshez, mert az órákon mindig odafigyelek. Utáná-odahaza alaposan átveszem a feladott anyagokat. A tanulásban nem szoktam elmaradni az anyaggal. Akárcsak Jutkának, neki is gondot okoz a matematika. Nem azért, mert nem szereti. A gond okozóját egyszóval érzékelteti: nehéz! — A tízezredik példa után már könnyebb lesz. Emlékszem, egyik tanárom ezzel kapcsolatos mondására. 4 varrónő MegiUetődöttségétől nehezen szabadul Szappan Anna. Pedig talpraesett kislányként ismerik kollégái. Egy kis vargabetűvel került a pásztói kollektívába. Az általános iskola elvégzése után nem a gimnáziumot, hanem a soroksári szövőipari vállalatot választotta, ahol két és fél évig dolgozott, mint szövőnő. Mivel édesanyja beteg lett, hazajött, felgyógyulása után nem ment' vissza. A szíve visszahúzta a textiles szakmába. Ezért választotta a pásztói gyáregységet. Ö is a szakközépiskola második osztályát kezdte szeptemberben- Az első osztályt könnyebben „vészelte át”, mivel Pesten a gimnázium első évfolyamának esti tagozatára járt. Ez az előny azonban nem tükröződik az elért eredményben. Amikor az osztályzat felől kérdem, kicsit akadozva, nehezen válaszol, végül azt mondja: — olyan volt, mint Jutkáé. Ezt követően szóba kerül a tanulás fontossága, jelentősége, szükségessége. Elismeri, hogy a jelenleginél egy kicsit többet kellene tanulnia. Őszintén bevallja, hogy fiatal lévén a szórakozásra néha több időt fordít, mint a tanulásra, bár az otthoni munka tőle is sok idő vesz el. — Nem, nem az édesanyám, hanem az édesapám, aki szocialista brigádtag, érdeklődik, miként állok a tanulással. Van amikor jót mondok, máskor meg. bevallom, hogy gyengén megy. Az utóbbinak persze nem örül. Nem kiabál velem, nem szid, csupán annyit mond: — Saját magadnak tanulsz, te látod a hasznát, előnyét. .. Azzal zárjuk a beszélgetést, hogy a jövőben közepesnél rosszabb bizonyítványa nem lesz. Nincs miért kételkedni szavának igazságában. X Ok már felismerték, hogy az új gyár csak akkor képes megbirkózni a növekvő feladatokkal, ha a dolgozók — tevékenykedjenek bármilyen beosztásban — nemcsak politikailag, hanem szakmailag is magas fokon értik mesterségüket, látják el sokirányú feladatukat. V. K. A GAZDASÁGFEJLESZTÉS KULCSPROBLÉMÁJA (1.) Munkaerőbőség után munkaerőínség T artok tőle, hogy az újságolvasó — ahogy mondani szokták —, mióta csak az eszét tudja, mást sem hall és olvas, minthogy nincs elegendő munkaerő, elfogytak a tartalékok, s hogy a helyzet ebből a szempontból csak súlyosbodik. S az újságolvasó — valószínűleg — időnként eimorfondírozgat magában: ha egyszer nincs ele- gepdő munkáskéz, akkor vajon kik végzik az egyre sokasodó munkát? Kik és miként teljesítik az évről évre -magasabb tervszámokat, kikkel dolgoznak az új üzemrészek és a ■ vadonatúj gyáróriások, egyáltalán: hogy van ez az egész munkaerőhelyzet? A kép, első pillantásra, valóban meglehetősen ellentmondásosnak látszik, érdemes hát kissé közelebbről is megismerkedni mindazzal, ami nemcsak a szakembereket, dé az i ország közvéleményét is egyre élénkebben foglalkoztatja. Való igaz: egyszer s mindenkorra lezárult az a körülbelül két évtizeddel ezelőtti korszak, amikor az évi gazdasági növekedés egyhatoda a foglalkoztatottak számának növeléséből származott. (Hoz- zátehetem: sajnos, hogy lezárult ez a korszak; a közhit szerint ugyanis nálunk példátlan gyorsasággal és ütemben emelkedett a foglalkoztatottak száma, ám a nemzetközi statisztikák szerint ez nem egyedülálló jelenség. Másutt is hasonló volt a helyzet, bizonyságául annak, hogy a gazdasági növekedéshez azért a foglalkoztatottak számának növekedése le hozzájárul.. 1 Nem is kis mértéKben!) A munkaerőínséges esztendők — sokak szerint — a hetvenes évek elején kezdődtek, s mert addig nem volt különösebb baj (s mert ez a baj, úgymond, „hirtelen szakadt ránk”), így az iparvezetők meglepetése, tanácstalansága, hitetlenkedése és mirid- e'oből következő tagadhatatlan kapkodása voltaképpen nem váratlan és nem elítélendő. Végtére is: nem volt idejük fölkészülni az általános munkaerőhiányra. A statisztika is mintha ezeket a véleményeket igazolná: Az 1960 és 1974 közötti időszakban a foglalkoztatottak száma még körülbelül 380 ezerrel emelkedett. Ebből csaknem negyedmillióan, az 1965—1970 közötti években álltak munkába, a jelek szerint tehát, alig fél évtizede meg szép számú tartaléksereggel számolhattunk. S ez a tény mintha kissé eltájolta volna az ipar vezetőit. Nein tulajdonítottak különösebb jelentőséget annak, hogy a következő években az újonnan foglalkoztathatók száma rohamosan csökkent: 1970— 71 között 30 ezres, 1973— 74 között már csak 12 ezres létszámnövekedés volt az egész népgazdaságban. (S ez már — ugye? — elég hangos figyelmeztetés?) De nézzünk más tényeket, nyúljunk vissza korábbra is. Az ötvenes években jelentős — elsősorban női — munkaerő-tartalékokkal számolhattunk, mégis, már 1950-ben elhangzottak a munkaerőhiánnyal kapcsolatos első panaszok. Az építőipar, s általában az ipar szak- és segédmunkásigénye már akkor nagyobb volt, mint a foglalkoztatottak számának lehetséges emelkedése. 1953-ban már a könnyűipar is munkáshiányról panaszkodott, 1957-ben pedig az ipari centrumokban általánossá vált a munkaerőhiány. A következő 10 —15 esztendőben csak any- nyit változott a helyzet, hogy a munkaerő-tartalékok gyakorlatilag kimerültek, a népesség foglalkoztatási színvonala a lehető legmagasabbra emelkedett és az egyes vállalatok számára a létszámutánpótlás, illetve létszámnövelés egyetlen gyakorlati lehetősége és módszere a munkaerő spontán — de jórészt mesterségesen előidézett f— hullámzásából, a fluktuációból adódott. Az elmondottak összegezéséből következik, hogy a mai munkaerőhelyzet nem sorolható az újabb ke'etű, s még kevésbé >a váratlanul bekövetkezett gazdasági jelenségek közé. Azért sem, mert jó másfél évtizede annak, hogy a statisztikusok és a demográfusok, az előbbre látó munkaügyi szakemberek és közgazdászok, konkrét tények és cáfolhatatlan számítások alapján jelezték a munkaerő- jnséges korszak közeledtét. r. Mindebből a józan ész logikája szerint le kellett volna vonni a kézenfekvő következtetéseket. Munkaerő- tartalékokkal már a hatvanas évek közepén sem számolhattunk; a gazdasági irányítási rendszermódosítás felszabadította a korábbi kötött létszámgazdálkodást — az ebből adódó lehetőségeket csak szélesítette az átlagbér-szabályozás —, és az sem lehetett kétséges, hogy a vállalatok nem hagynak fel egyik napról a másikra a már-már feltételes reflexé rögződött ex- tenzív fejlesztéssel. S mégis: az 1968-ban megfogalmazott szabályozók, rende'.etek és intézkedések mintha nem számoltak volna ezekkel a tényekkel. Sót: akkoriban komoly szakmai viták folytak az esetleges munkanélküliség veszélyeiről, elkerülésének lehetőségeiről. A z amúgy sem túl erős — de a gazdaságirányítás szervezeti rendjében nemcsak a gyengeségük miatt háttérbe szorított — munkaügyi apparátusok egyre jelentéktelenebb szerepet kaptak. Sőt: helyenként teljesen szétzilálódtak. Mindez szükségszerűen vezetett a munkaügyi, illetve a munkaerőtervezés elbagatellizálásához és ahhoz az állapothoz, amikor a munkaügyi osztályokat csupán a munkaerő-forgalom adminisztrációjára tartották fenn. Felesleges lenne tovább sorakoztatni a mai munkaerőhelyzetet kiváltó okokat, már csak azért is, mert azok mindenki előtt ismertek. A lényeg: Magyarországon néhány tüneti kezelésnek minősíthető intézkedéstől eltekintve, a mai napig is megoldatlan a munkaerő keresletének és kínálatának tervszerű befolyásolása. Vértes Csaba Következik: Elsőbbség: a hatékonyan dolgozóké. NÓGRÁD — 1976. szeptember 7., kedd 3
