Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)

1976-09-05 / 210. szám

Olvasótáborok Nógrádiban

„NAGY JÖVÖT JÖSOLOK az olvasótáboroknak” — mondta Darvas József 1973-ban, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által szervezett tanácskozáson.

Az Olvasó népért mozgalmat a Magyar Írók Szövetsége — a Hazafias Népfront segítségével — szervezte, az olvasótáborokat a KISZ — az írószövetség KISZ-szervezete — kezdeményezte.

Nagyszerű kezdeményezés vo'.t. Beillett az MSZMP Központi Bizottság közművelődéspolitikai határozataiban megfogalmazott célokba, az ifjúság különböző rétegeinek megismerése, permanens önművelődésük lehetőségeinek bővítése eszközrendszerébe.

Mit is jelent az olvasótábor? Az iskolán kívüli művelődési lehetőségek bővítését, az iskolán kívüli irodalmi nevelés intenzív módját.

Az „iskolán kívüli” megjelö’és hangsúlyozottan csapán azt jelenti, hogy a szabad idő hasznos eltöltésének egyik módja az olvasótábor, hiszen a szociológiai tervszerűség biztosítása az egyik legfontosabb feltétele a kísérlet sikerének. Az igazság az, hogy valójában már túl is jutott a kísérlet szintjén, hiszen 1972 óta (ekkor nyitott az első olvasótábor), évről évre mind nagyobb számban szerveződnek a táborok, 1975-ben az egész országban közel 40-et működtettek.

Megyénkben ez évben került sor első ízben az olvasótáborok megszervezésére. Minden előzetes tapasztalat híján — élvezve a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a KISZ megyei bizottsága, a Salgótarján városi Úttörőelnökség és a megyei tanács vb. művelődésügyi osztályának erkölcsi és anyagi támogatását — a Balassi Bálint megyei Könyvtár kapta feladatul, hogy szervezze meg az úttörők és a szakmunkástanulók olvasótáborát.

Az életkori sajátosságok és a lehetőségek szerint kellett megvá’asztanunk az időpontot és a helyet. A programot — módszertani csoportunknak és a táborok vezetőségének munkájaként — úgy kellett összeállítanunk, hogy abban megfelelő helyet kapjon — az iskolai oktató-nevelő tevékenységhez kapcsolódóan, azt mintegy kiegészítve — az olvasás, a könyvekkel, a könyvtárral való ismerkedés, játék, sport, vetélkedő, beszélgetések írókkal, művészekké’, a kirándulások. Mindezt az ifjúsági mozgalomnak már jól bevált formái, keretei között, bizonyos formaságok betartásával kellett biztosítani.

A táborok célja az volt, hogy elsősorban a fizikai dolgozók gyermeki számára adjon segítséget az olvasás megszerettetéséhez, az értő olvasáshoz, ahhoz, hogy a tábor kötetlen és kötött foglalkozásai járuljanak hozzá a szűkebb haza, Nógrád megismeréséhez, komplex módon segítve a szocialista hazafi- ságra nevelés ügyét.

Hogyan sikerü’t mindezt megvalósítani? Általában sikerült, ebben a táborok vezetésének az érdemei elvitathatatlanok.

Az úttörők olvasótáborának vezetése (júniusban a salgótarjáni úttörő-váltótáborban, Bartha Erzsébet könyvtáros irányításával), hallatlanul sok ötlettel szervezte, irányította a hatnapos tábor tevékenységét: irodalmi játék, könyvankét, olvasmány feldolgozása — Ursula Wölfe’: Abban az országban című könyve — könyvtárhasználati vetélkedő, iroda’- mi akadályverseny, üveggyári látogatás, kirándulás Benczúrfalvára, Szécsénybe. Balassagyarmatra, játék, fürdés, sport, mind-mind alkalmas arra, hogy a 14 éven aluliak játszva tanuljanak, egészségesen nevelődjenek. A tábor rendje, az ott segítő könyvtárosok, népművelők, pedagógusok és ifivezetők munkája példásan, jól szervezett volt.

Naponta biztosították a táborban könyv- kö’csönzést — a városi gyermekkönyvtár és

könyvtárunk állományából válogatva — a kölcsönzést ..kiskönyvtárosok” végezték, akik megismerkedtek a kölcsönzés mechanizmusával, a raktári renddel, a könyvtár számos feladatával.

A szakmunkástanulók olvasótáborában (júliusban. Szécsényben) 500 kötetes könyvtár segítette a program megvalósítását. Itt még „merészebben” tervezhetett a tábor vezetése (Kassai Végh Miklós, a Palócföld felelős szerkesztője volt a tábor vezetője). A tíznapos időszakban a 8—10 fős kiscsoportok tevékenységére került a hangsúly. Az e körben folyó beszélgetések, viták jól kapcsolódtak azokhoz az előadásokhoz, amelyeknek előadói megyénk társadalmi, politikai, művészeti életének jeles képviselői voltak. Sok szó esett a következő kérdésekről: a műveltség szerepe, mindennapi életünkben, a sajtó, a könyv, a könyvtár szerepe, lehetőségei, Nógrád megye irodalmi értékei.

Találkoztak, beszélgettek a fiatalok — Salgótarján, Balassagyarmat és Nagybátony ipari szakmunkásképző intézeteinek diákjai — írókkal, költőkkel, kritikusokkal, a NÓGRÁD és a Palócföld munkatársaival, Czinke Ferenc grafikusművésszel, gyakran jártak könyvtárba, múzeumba. És persze, sokat játszottak, sportoltak, szórakoztak! A hely megválasztása — Szécsény —, nagyon szerencsés volt, mert központi helyzeténél fogva alkalmas a megye bármelyik pontjának gyors megközelítéséhez. A legnagyobb kánikula idején súlyos gondot jelentett a vízhiány. A következő években törekedni kell majd arra, hogy a nyári fürdési lehetőséget feltétlenül biztosítanunk szükséges, erre tekintettel kell majd lenni az új táborhely megválasztásakor.

E nehézségek ellenére Szécsény patinás épülete, a kollégium nagyon kellemes, kényelmes elhelyezést biztosított, s egy tábor életében ez nem közömbös szempont. Nagyszerű volt az ellátás! (A részt vevő diákok jutalomként kapták a szá’lást, étkezést, utazást és minden programot.)

A tábor lakóinak életét elsősorban a könyvekkel történő ismerkedés jelentette (Kertész Ákos: Makra, Asperján György: Vészkijárat-bejárat, Marosi Gyula és Kurucz Gyula műveit olvasták.) Rendkívül sokat jelentett, hogy végig együtt éltek „eleven^ írókkal, akik kedvvel, nagy hozzáértéssel vállalkoztak a kiscsoportok vezetésére (Pál József népművelő, Nyilasy Balázs és Papp Lajos költők).

A pedagógiai hajlam és képesség terén a „házigazdák”, a szécsényi pedagógus-népművelők (Bacsa Mihályné, Bacskó Józsefné, Praznovszky Mihály) és az ifivezetők járulták hozzá az első szakmunkás-olvasótábor szép sikeréhez. Jelentősen emelve a résztvevők műveltségi, olvasottsági szintjét, ösztönzött és irányított ;• tábor zárását követő időre is, kedvezően befolyásolta a fiatalok életformájának, szemléletének, életmódjának alaku’ását.

Jó lenne sorsukat továbbra is figyelemmel kísérni, ezért elhatározott szándékunk, hogy időről időre összehívjuk őket (legközelebb október, a munkás kulturális / hetek keretében), igényeljük véleményüket a következő olvasótáborok szervezésekor, arra biztatjuk őket, hogy adják tovább a táborban hallottakat, elsajátítotrakat, alakítsák, formálják önmagukat és környezetüket.

E KAPCSOLATRA MINDENKÉPPEN szüksége ’ehet mind a könyvtárnak (közművelődésnek), mind az iskolának (oktatásnak). Áltaia is közelebb kerülhetünk közös célunkhoz: a művelt, fiatal nemzedék neveléséhez.

Kaári Sándor,

a Balassi Bálint megyei Könyvtár igazgatója

Palyfiznt

a Madách Imre alkotói díj

elnyerésére

A Nógrád megyei Tanács művelődésügyi osztálya a szocialista jellegű irodalmi, művészeti alkotómunka ösztönzésére, a megye szellemi életének céltudatos gazdagítása érdekében Madách Imre alkotói díj elnyerésére pályázatot hirdet. írók, képzőművészek, újságírók, pedagógusok, népművelők, politikai munkások kaphatnak lehetőséget színvonalas alkotómunkára, eddig elszórtan publikáló szerzők, alkotók, kutatók tervezhetik elmélyültebb munkát igénylő művek 'létrehozását.

Az alkotói díjat azok kaphatják meg a pályázók közük akiknek a pályázatban benyújtott tervei a dolgozó nép életét bemutató alkotások létrehozására, a munkások, fiatalok megváltozott életére koncentrálódnak, illetve szorosan kapcsolódnak Nógrád aktuális művelődési feladataihoz, megyénk szocialista hagyományaihoz, A pályázatban számot kell adni az anyag- gyűjtés, az alkotás tervezésének előrehaladottságáról, dokumentálni kell, hogy kéthónapos intenzív alkotótevékenységgel a mű elkészül, vagy minőségileg új állapotba kerül. Az alkotói díj személyenként 7000 forint, odaítéléséről a megyei tanács végrehajtó bizottsága dönt, s a díj átadására (minden évben) január 20-án, Madách Imre születésének évfordulóján kerül sor.

A pályázatokat a Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztályára 1976. december 1-ig lehet benyújtani.

A művész háza

Daumier, francia karikaturista szinte egész életében anyagi nehézségekkel küszködött. Hitelezői állandóan a nyakára jártak, sőt, az elmaradt lakbérek fejében a Valmondois elővárosában áiió kis házból is ki akarták tetkol- tatni. Egy napon felkereste barátja, Corot, akinek nehéz szívvel panaszolta, hogy az annyira szeretett lakásból el kell költöznie.

—* De hát miért? — kérdezte Corot. — Már nem tetézik a ház?

— Dehogynem! Csak nem tudom fizetni a lakbért.

— Lakbért fizetni? De hiszen ez a ház a saját tulajdonod — válaszolta Corot és Daumier értet- len tekintetére előhúzott a zsebéből egv írást, amely azt bizonyította. hogy a ház úl tulajdonosa Daumier úr. a karikaturista átölelte barátját és könnyekkel a szemében így szólt.

— Nem tudom, hogy köszönjem meg neked — de te vagy az egyetlen akitől ilyen ajándékot elfogadhatok anélkül, hogy megalázva erezném magam.

41.

Kis Pista, akinek a nagyapját még Malicskinak hívták, rozsét dobott a parázsra. Szép sárga láng csapott fel, hosszú nyelvek. S az arcok köröskörül fényesen lobogtak, világítottak.

— „De mivel, hogy nincsen”

— csatlakozott Buda tanító, s vele a fiúk, s egyszerre feléledt a társaság —, fából van a kilincsem, madzag a húzója!...”

Ezt a sort megismételték, s nagyon jó hangulat támadt a tűz körül.

— Hát azt tudjátok még? — szólt Buda tanító, és elmerengve tekintett a tűzön túli sötétbe. Nagyon halkan kezdte, a szívéből: — „Kiszu- ca, Kiszuca...”

— „Sztugyená vogyicska...”

— mondták rá a fiúk máris egyszerre valamennyien. És ügyeltek, hogy szép lassan mondják és hogy ne is legyen nagyon hangos, mert úgy az igazi. És a szemek

csillogtak, végig, amíg énekeltek. S ahogy erősödött a dal. az erdő zengve átvette, visszhangozta, a földeken szétterítette. S a szarvasok és ólálkodó disznók visszatorpanva hallgatták.

Kegy sza tyana pijehn, kegy sza tyana pijem, boli ma hlavicska, boli ma hlavicska,

A fiúk kipirultak. S noha nem volt ott bor, úgy tűnt. mintha ittak volna. Egyikük órájára pillantott, s azt mondta;

— Mindjárt éjfél.

— Messze még a reggel — mondta Buda tanító. S hogy elhallgatott, közeli neszek hallatszottak.

Mindnyájan hallották, s a galagonyabokrok felé fordították a fejüket.

Már a bokor zörgött, amelyiknek csaknem a hátukat támasztották, s amelyik egyik ágával belehajlott a vaskádba.

S akkor előlépett egy öregember. Odajött a tűzhöz.

NÓGRÁD = L1976. szeptember 5., vasárnap

A fiúk csalódottan nevettek.

— Hát maga az, Ciprián bácsi? — Álméikodva látta Buda tanító az öreg Holub Cipriánt (kinek úgyszintén egybe esett születés- és névnapja, mint sokaké, a hajdanvolt pap hóbortjából, ki meg- sokalta a Jánosokat, Pistákat és Marisákat.)

— Eljöttem —, mondta az öreg, inkább csak motyogta magának, befele a tűzbe, beljebb rugdosva egy gallyat, mely szélre esett, és nem tudott lángra kapni.

— Na, de Ciprián bácsi — méltatlankodott Buda tanító, fő-fő feje ennek az egész tűzőrségnek —, csak úgy ir- niksz-rnirniksz otthagyjuk az őrhelyünket?!

— Kicsikét csak jöttem el — motyogta Holub Ciprián mentségnek.

A nyugalmazott igazgatónak a szája nem. csak a szeme so- molygott. Kétféléi az arcinak mereven szögezték le a száját.

— Véletlenül, csak úgy kérdem, nem a keresztút- nái kell magának helytállni, Ciprián?

Holub Ciprián bólintott, inkább csak ide-oda mozgott a feje a tűz fölött. Maga sem érezte elegendőnek a dolgot, mert motyogált is utána valamit.

— Ott én állom helyet, csak kicsike én eljöttem... Nem nagyon sokat, tekintetes igazgató űr,

A nyugalmazott igazgató piros arccal nevetett, s tenyerével hessegette el magától .a címzést.

— Ciprián, maga aludt? Kicsike megváltozott ám világ! — S szájából a tört magyar beszéd, noha kedélyeskedésnek szánta, csúfolódásnak hatott. Csak az öreg Holub- nak nem űolt füle rá. Ebbe született, az efféle kedelyes- kedö világóa. Megszoka.

A hirtelenszőke Dombaj Gyurka felkönyökölt a fűben rávigyorgott az öreg Holubra.

— Maga is fél a boszorkányoktól ?

Az öreg egy szót se szólt, a találat megzavarta. Valami fadarbot keresett, hogy pipája tüzét a parázstól életre keltse, de nem talált.

A szemek pedig kérdőn várakoztak körös-körül. Várakoztak és mosolyogtak.

S hogy hiába várakoztak, megint csak Dombaj Gyurka szólt:

— No, mert itt van éjfél. Most palávereznek ott a boszorkányok az ördögökkel.

Holub Ciprián vállat vont. nagy zavartan, a pipáját szortyolgatta.

— Palávereznek? — kérdezte, s ártatlanul rájuk nézett, akár a ma született bárány.

— Hát micsinálnak?

— Mit azt én tudom — mondta Holub Ciprián.

(Folytatjuk)

A XXXVII.

velencei biennálé

x:

XX1/II. BIENNALE

,■l' n ' • l/ENEZM

1976'

A XXXVII. velencei hiénáié július 18-án nyílt meg. októberben zárja kapuit. Alap- gondolatát ez a szó határozza meg: l ambiente. vagyis mind az egész biennálé, mind pedig a nemzeti kiállítások a művészet és a környezete viszonyával foglalkoznak. A magyar kiállítás a művészet és környezete szerves kapcsolatát két város, Szentendre és Salgótarján, valamint egy „élő skanzen”, Hollókő bemutatásával kívánja érzékeltetni. Régi és új építészeti értékek, képzőművészeti alkotások, a népművészet tárgyai stb. dokumentálják ezt a viszonyt.

Mielőtt erről kissé részletesebben is szólnánk, néhány mondatban beszéljünk magáról a biennáléról. Az első velencei biennálét a műit század vége felé rendezték meg. Feladatának tekintették hosszú időn át a kiállításokon szereplő nemzetek kincseinek, képző- művészeti értékeinek bemutatását. Különösen a második világháború óta új törekvések bontakoztak ki művészet és társadalom viszonyában, s a biennálé mindenkor igyekezett a művészet helyzetét dokumentálni, új irányzatoknak is fórumot adni. Ez. a törekvés azonban később — műkereskedelem erőteljes megjelenésével — szétzilálódott, a biennálé különösen az utóbbi időben szinte üzleti hadszíntérré változott, illetőleg olyan képzőművészeti idegenforgalmi központtá vált Velence, amely mindenekelőtt a „boruló” művészetet reprezentálta. Éppen ezért legutóbb új bizottság alakult a biennálé reformjának kidolgozására. E munka miatt egy biennálé el is maradt. A reform lényege —, s ez az idei XXXVII. biennálén is érvényesül — az, hogy közös elképzelés alapján állít ki minden nemzet. Az idei alapgondolat tehát ez: művészet és környezete.

A magyar nemzeti kiállítás koncepcióját a Vayer Lajos professzor vezette bizottság dolgozta ki, a kitűnő rendezés pedig Mikó Sándor belső- építész munkája. A magyar katalógus előszavát ugyancsak Vayer Lajos írta.

Ezek után térjünk rá arra, hogyan valósult meg Szentendre, Salgótarján és Hollókő bemutatása, a történelmi, építészeti, képzőművészeti, nép- művészeti és táji egység szerves dokumentálása?

Szentendre városa hatalmas (fotómontázzsal jelenik meg, környezeti és építészeti értékeinek felvillantásával. Szentendréhez mindenekelőtt az „európai iskola”, illetve a részben ebből fakadó jelen képzőművészeti törekvések tartoznak. A Duna menti városka a magyar képzőművészet-történetben napjainkban is fontos szerepet játszik. A kiállításon az itt élt és élő művészek alkotásai szintén kitünően érzékeltetik ezt a szerepet. Így Vajda Lajos, vagy Czóbel Béla, illetőleg Ferenczy Béni, Ferenczy Károly, Ferenczy Noémi, Fényes Adolf, Kmetty János

müvei, napjainkban pedig

Bálint Endre. Barcsay Jenő, Deim Pál, Komiss Dezső,

Szántó Piroska és Kovács Margit alkotásai.

A két város között mintegy összekötő kapocs Hollókő, ahol a népi építészet és folklór van jelen. Itt említjük a Salgótarjánban élő Czinke Ferenc, Munkácsy-díjas érdemes művész grafikáit, amelyek sajátos helyet foglalnak el a mai magyar grafikában, ihletettségüket mindenekelőtt a népművészetből, a paraszti tárgyakból nyerik. Szám szerint ő szerepel a legtöbb művel. egy tucat grafikai lappal a biennálén. Nagyméretű — a magyar közönség előtt többnyire már ismert — színes fametszetekkel, egy szines rézkarcsorozattal van jelen n kiállításon, köztük Az idő. Egy mészégető álma, az ősi szerszámok című sorozatokkal.

Megkérdeztük Czinke Ferencet, hogyan vélekedik Nógrád, Hollókő és Salgótarján szerepléséről a biennálén?

— Űgv érzem, hogy mindazon értékek, amelyek Nóg- rádban a népi építészetben, a népviseletben, a népi tárgyakban jelen vannak, s őrzésükre gondot fordítunk, előkelő helyet foglalnak el a magyar kiállításon, illetve a biennálén. Ugyancsak kitünően valósult meg Salgótarján szereplése, amely mindenekelőtt a földrajzi környezet, az építészet és a képzőművészet szerves egysége megvalósulásának korszerű gondolatát sugallja. A biennálén megerősödött bennem az a gondolat, hogy Európa egyik legszebb modern kisvárosában élek.

Reméljük, ez egyúttal ösztönzést jelent Czinke Ferenc grafikai tevékenységének további kibontakozásához is. munkássága további útjának biztonságosabb kijelöléséhez.

Salgótarjánt nagyméretű fotómontázs. számos makett, illetve köztéri alkotás kicsinyített mása reprezentálja. A város panorámája teljes gazdagságában jelenik meg. amely a részleteket ábrázoló makettekkel együtt kitünően érzékelteti a városépítők, Finta József, Jánossy György, Magyar Géza, és Szrogh György tevékenységét, szerepét az építésben. A városban levő jelentős képzőművészeti alkotásokból — Czinke Ferenc lapjain túl — Blaski János. Lóránt János. Patay László, Somogyi József és /Varga Imre művei adnak ízelítőt.

A XXXVII. velencei biennálé magyar anyagát októberben — terv szerint — a budapesti Műcsarnok mutatja be. Utána kívánatos lenne az anyagot Sagótarjánban is bemutatni.

Tóth Elemér