Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)

1976-09-26 / 228. szám

F e I K i u a s Ady Endre születése 100. évfordulóidnak meaünnepl ésére Ady Endre emléke előtt tisztelgünk 1977- ben, a költő születésének 100. évfordulóján. Az emlékbizottság az évforduló méltó meg­ünneplésére hívja fel az ország lakosságát, s a határainkon túl is mindazokat, akik ma­gukénak vallják Ady Endre élő örökségét; a hazaszeretet és internacionalizmus, a ha­ladás melletti elkötelezettség és az emberség példájaként világló életművet. Ady Endrét ünnepeljük, a modem magyar költészet megteremtőjét, a jövőt vajúdó szá­zadelő egyik legkövetkezetesebb forradalmá­rát. Azt az Ady Endrét, aki — Petőfi Sán­dorhoz és József Attilához hasonlóan — a nagy költői forradalmában a társadalmi for­radalom szükségességét, elodázhatatlanságát juttatta kifejezésre. Bizonyítva, hogy az em­beri kiteljesedés, a legbe'sőbb művészi fejlő­dés elválaszthatatlan a társadalmi haladásért folytatott küzdelemtől, a közösségért való feladatvállalástól. Örökösei vagyunk költészetének, örökösei és megvalósítói 'forradalmi törekvéseinek. A történe'mi szinten gondolkodó költő felismer­te, hogy a legfontosabb teendő nálunk a megkésett polgári átalakulás következetes végrehajtása volt és ezért fegyvertársa lett minden radikális változást sürgető erőnek. Valágosan látta azonban a polgári társadal­mak ellentmondásait, ezért a maga forradal­mi hitének erősítését az elnyomott dolgozó nép osztályharcos törekvéseiben kereste. Köl­tészetébe építette a parasztmozgalmak, a pa­raszti elnyomatottság és elégedetlenség jel­képeit. Felismerte a proletariátusban, „a jö­vendő fehérei”-ben a történelemformáló erőt, s ezáltal jutott közel a szocializmus eszméi­hez. Túllépett a polgári radikalizmuson, köl­tői látomásaiban a szocialista forradalom perspektíváit vetítette kora elé. „Íme, a pro- letárság visszaadta a népet a népnek. Föl­kelt a nép és formálja a világot” — fogal­mazta meg hitét a munkásosztályban, az oroszországi forradalom hírére, 1905-ben. A forradalmi változás, megújulás igenlése Ady költészetében a magyar nép történelmi múltjának, haladó történelmi hagyományúnak mély megértéséből is táplálkozott. Irodalmi harcaihoz, korszerű művészi törekvéseihez friss forrásként merített Csokonai, Petőfi emberi-költői életútjából; haladó társadalmi eszméihez, morális következetességéhez erősí­tést kapott a magyar történelem osztályhar­cos és függetlenségi hagyományaiból, Dózsa példájából, a kurucmozgalmak és 1848—49. plebejus örökségéből. Hűen őrizte a kisajá­títókkal, hamisítókkal szemben a magyar nép forradalmi örökségét, s ezáltal életműve az 1918-as polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság szeilemi előkészítője, egyben 1848—49. és 1918—19. összekötő lánc­szeme lett. Költészetében Ady megvalósította a ma­gyarság és emberség, a hazaszeretet és in­ternacionalizmus szintézisét. Patrióta volt. Szerette nemzetét. Vallotta, hogy a „magyar­ság szükség és érték az emberiség és az em­beriség csillagok felé vezető útja számára”. De tudta azt is, hogy csak az emberi hala-, dásért való következetes küzdelem biztosít­hatja hazája jövőjét. A legnagyobbakra jel­lemző világossággal látta meg, hogy a kö- zépkelet-európai népek igazi érdekei azo­nosak. „Dunának, Oltnak egy a hangja” — hirdette mély meggyőződéssel a költő. Hittel vallotta, hogy az „elnyomottak, összetörték, magyarok és nem-magyarok” csak egy rtt, összefogva rázhatják le láncaikat, s csak együtt építhetnek a Duna-medencében ma­guknak jövőt, új. emberibb világot. Ady • Endre népe és az emberiség jövőjé­ért érzett felelősséggel élte át a századelő el­lentmondásokkal terhes, imperialista, hábo­rút és forradalmakat érlelő első két évtize­dét. Miközben még a polgári demokráciáért folyt a harc, a költő már megszenvedte a polgári társadalom elidegenítő, elszemélytele- nítő távlattalanságát is. Költészete eleven tükre ezeknek az ellentmondásoknak, költe­ményei — minden poklot megjárva — még­is az élet mindenekfeletti hatalmát, a ha­ladásba vetett tevékeny bizalmát hirdetik. Az emberi értékekbe vetett hite, mély hu­manizmusa igazi kiteljesedésének magára- maradottságában lehetünk tanúi, amikor az imperialista háború népeket megtévesztő kez­deti mámorában „ember az embertelenség­ben, magyar az űzött Magyarságban” tudott maradni, s ezáltal a demokratikus patriotiz­mus és internacionalizmus máig érvényes példáját adta a magyarságnak és, a világ népeinek. Egyedül maradva és betegen, „a halottak élén” is őrizte a humánus értéke­ket és az eljövendő forradalomba vetett hi­tét, hogy átmentse az embertelenségen és felmutassa a születő, új világnak. Ez, a va­lóság törvényeit értő. minden reménytelen­séggel dacoló történelmi optimizmus bizto­sít neki kiemelkedő he’yet a huszadik szá­zad magyar irodalmában és az egyetemes, emberi kultúrában. Ady Endre életműve, hatalmas költői örök­sége mindig vízválasztó volt a magyar iro­dalomban és szellemi közéletben. A két vi­lágháború között a magyar radikális balol­dal az Ady-élelmü válla'ásával a forradal­mi változások szükségessége mellett tett hi­tet. A forradalmi munkásmozgalom magáé­nak vallotta Ady életművét, a magyar kom­munisták megértették és értékelték költésze­tének, egész életművének forradalmi szelle­miségét, és határozottan megvédték minden­fajta kicsinyes támadással és tudatos hami­sítással szemben. Ady életműve nekünk szó­ló, eleven és koriszerű ma is, költészete fon­tos forrása jelenkori ii odalmunknak. Felhívással fordulunk mindenkihez, hogy Ady Endre szelleméhez méltón ünnepeljük meg a költő születésének 100. évfordu’óját. TegyÜK közkinccse hatalmas életművének múlhatatlan értékeit itthon és a nagyvilág­ban, s máig érvényes tanulságait tudatosít­suk a szocializmust építő magyar népben, a felnövekvő új nemzedékben, a költő igazi örököseiben. ADY ENDRE-EMLÉKBIZOTTSÁG Így látta a hetpf. hírmagyarázónk. P át f\ József: Helsinkiben a békéért Az NSZK választási rendszeréről Ezekben a napokban a fi­gyelem Európa-szerte a Né­met Szövetségi Köztársaság felé fordul, ahol október 3-án az urnák elé vonulnak a vá­lasztópolgárok, hogy szavaza­tukkal eldöntsék, melyik po­litikai erő — a szociáldemok­rata-szabaddemokrata koa­líció avagy az ellenzéki CDU —CSU kerüljön a hatalomra. A mostani választások alatt a polgárok a Bundestag — a szövetségi gyűlés — képvise­lőit választják meg a követ­kező négy évre. Az NSZK al­kotmánya, az ún. alaptörvény széles jogkörrel ruházza fel a parlamentet. A Bundestagba a 18. évüket betöltött állampol­gárok választhatók. A 496 sza­vazati joggal rendelkező kép­viselő fele, 248 fő a választó- kerületekből közvetlen válasz­tással kerül be a parlamentbe. A választókerületekben az a . jelölt kapja meg a mandátu­mot, aki elnyeri a szavazatok­nak legalább a relatív többsé­gét. A képviselők másik felét a pártok tartományi listája alapján választják. Így tehát minden választópolgár kétszer szavaz. Először választókerü­lete képviselőjére, másodszor pedig valamely pórt tartomá­nyi listájára- A pártok által elnyert képviselői helyek szá­mát a párt listájára adott sza­vazatok alapján számolják, s elsősorban azok a jelöltek ke­rülnek be a parlamentbe, akik a választókerületekben arattak győzelmet, őket a listán sze­replő jelöltek követik. Ahhoz, hogy egy párt bejusson a szö­vetségi gyűlésbe legalább há­rom válusztókerületben kell győznie, illetve országosan mi­nimum 5 százalékot kell kap­nia. (Ez az ötszázalékos, an­tidemokratikus rendszer a nagy polgári pártok számára kedvező.) A választási kampányokat a pártok önállóan szervezik és finanszírozzák, azonban a vá­lasztási költségekhez az ál­lampolgárok és szervezetek felajánlásain kívül, az állam Is hozzájárul. Sajátossága a nyugatnémet parlamenti rendszernek, hogy a képviselők nem tartoznak beszámolással választóiknak, hanem csupán „saját lelkiis­meretük előtt” felelősek. Jo­guk van arra is, hogy pártju­kat elhagyják, annak ellenére, hogy a választók, mind egy adott politikai csoportosulás tagját juttatták őket a man­dátumhoz. Ezt a lehetőséget korábban egyes politikai körök már többször felhasználták az el­lentábor képviselőinek átcsá­bítására. ! JELKÉPES jelentőségű, hogy a Helsinki Dipoliban és a Finlandia-palotában, - ott ahol az utóbbi négy évben és a világ békéje, biztonsaga szempontjából, történelmi je­lentőségű összeurópai érte­kezlet előkészítése, majd külügyminiszteri szakasza, végül pedig csúcsszintű be­fejezése ment végbe, ezen a héten a békeerök leszerelési világkonferenciája zajlott ’e, illetve a világ legnagyobb újságíró szervezetének a kongresszusa. Mindkét ese­mény tulajdonképp társa­dalmi jellegű. Egyesek néha hajlamosak lennének lebe­csülni az ilyen „csak társa­dalmi” megmozdulások, ren­dezvények, akciók jelentősé­gét. De gondoljunk arra, hogy példáu’ az európai biztonsági és együttműködési értekez­let összeültét is ilyen társa­dalmi kezdeményezések moz­dították elő Budapesttől Brüsszelig. Nem vitás, hogy a fegyver­kezési hajsza megszüntetése a világ egyik fő gondja. A Szovjetunió évek óta szor­galmazza a leszerelési világ- konferencia összehívását, azét, amelyen már — aján­lás formájában, vagy kötelező erejű megállapodásként — a hatalmak a leszere’és felé vezető úton megtennék az el­ső, jelentősebb lépéseket. A Dipoli falai közt, vagy a Finlandia-palotában a nem­zetközi újságíró szervezet kongresszusán egyik szemlé­letes, meggyőző megállapí­tás a másikat érte: mi min­dent lehelne tenni az embe­riség javára, ha nem tékoz- lódnának el száz és százmil- liárdok! A fejlődő országok küldöttei az e'sők között í.élnék el például az amerikai imperializmust, amely most már egy év alatt 100 milli­árd dollárnál jóval nagyobb összeget fordít katonai kia­dásokra. Az Egyesült Álla­mok panamától Peruig, a Közel-Kelettó' Koreáig ép­pen a fegyverkezés folytatá­sával fordul szembe a né­pek függetlenségi törekvései­vel. A héten fejeződött be Kis­singer amerikai külügyminisz­ter dél-afrikai „közvetítő körútja”. Tíz napon át majd­nem ugyanúgy ingázott Ke­let- és Dél-Afrika fővárosai között, mint a maga fényko­rában a Közel-Keleten. Célja olyan kompromisszum ki- do’gozása és elfogadtatása volt, amelynek alapján né-, hány éven belül Rhodesiában (6 most már tanuljuk meg afrikai nevét: Zimbabwe), a 20:1 arányú óriási fekete többség kormányzati jogokhoz jutna. A Kissinger-terv som­másan így foglalható össze: a feketék szüntessék be a gerillaharcot, szűnjön meg a gazdasági blokád Rhodesia körül, a fehér telepesek jus­sanak pénzbeli támogatás­hoz, mindezek ellenében a törpe kisebbségben levő fehé­rek mondjanak le jogaik jó részéről. Természetesen Kis­singer a későbbiek folyamán Rhodesia ^teljes feladását is elképzelhetőnek tartja, ha i’yen áron meg lehet mente­ni a Dél-afrikai Köztársasá­got, a tőkésvilág i és az impe­rialista katonai rendszer e fontos bástyáját. (Simonstown haditengerészeti bázisa pél­dául rendkívüli je'entőségű az Indiai- és az Atlanti-óceán közötti hajóforgalom ellen­őrzése szempontjából.) Azt ma még korai lenne eldönte­ni, mennyiben lehet jogos Kissinger „kincstári opti­mizmusa”: az amerikai kül­ügyminiszter ugyanis „nagy reményekről” és „megegyezési lehetőségekről” nyilatkozott mindenütt. Ugyanakkor pé’- dául Mozambik vezetői, Rhodesia keleti szamszédsá- gában, elutasították a Kis- singer-tervet. MEGLEHET, hogy a közel- gő amerikai elnökválasztás előtt akarnak a külügyminisz­ter propagandagépezetének tagjai olyan hangulatot te­remteni, mintha Ford—Kis- singer-kormányzás mindenütt eredményt érne el, ahová csak nyúl... Jó öt hét múlva az urnákhoz szólítják az amerikai polgárt. Annak vok- sáért a választási harcban a két jelölt, Carter és Ford, most már á tévékamerák előtt méri össze a maga vitakész­ségét, vagy akár személyes vonzerejét. (Százmillió néző figyelhette ezt a folytatásos tévépárbajt. S mert még mindig emlegetik, hogy az 1960-as elnökválasztást Nixon azért vesztette el, mert a tévé képernyőjén ellenszen­vesnek tűnt, lárvaszerű arca volt, azt pedig a túl sok sminknek, a rengeteg rászá­radt festéknek is köszönhet­te, nos, most mindkét jelölt­tel a kozmetikusok gondosan, alaposan foglalkoztak...) A hét elején egy európai választási eredmény keltett nagy feltűnést. Bár bizonyos • fokig előrelátható volt, mégis sokakat meglepett az, hogy bekövetkezett az 1932 óta kor­mányzó svéd szociáldemok­raták veresége. Nyugat-Euro- pa legmagasabb életszínvona­lú országában a jobboldali pártok, a magas adók rend­szerének üzentek elsősorban hadat, s emiatt például Ing­mar Bergman, a világhírű filmrendező, vagy Björn Rorg teniszbajnok is a jobboldali ellenzéknek szolgáltatott ér­veket azzal, hogy az adók elöl — elköltözött az országból. A svéd politikai megfigye­lők jó része csak átmeneti­nek jósolja a most követke­ző centrista és jobboldali kor­mányzást, mindez mit sem von le a tény jelentőségéből, hogy éppen az NSZK válasz­tásai előtt vallottak kudarcbt a svéd szociáldemokraták... Jó egy hónapja új minisz­terelnöke van Franciaország­nak, az egyetemi tanári ka­tedrán is gazdasági problé­mákkal foglalkozott Ray­mond Barre személyében. Giscard d’Estaing, köztársasá­gi elnök „első minisztere”, a hét közepén hozta nyilvános­ságra a francia gazdasági élet szanálásának tervét. Néhány drasztikus azonnali áreme­léssel (például a benzin áránál), egyébként az árak és a bérek befagyasztásával, az adótételek emelésével, (mint a versenylovak, vagy a jachtok tulajdonosainak ese­tében) — vázlatosan így le* hét jellemezni a Barre-tervet,1 Sikerül-e a professzor-minisz­terelnöknek ezt megvalósíta­ni® és az inflációt, meg a mun­kanélküliséget visszaszoríta­nia? Az jórészt attól függ, hogy mit szólnak hozzá a fran­cia dolgozók. A baloldali pár­tok és szakszervezetek eluta­sították a Barre-tervet. Sztrájkfelhívások is elhang­zottak. A társadalmi, politi­kai és gazdasági harc megin­dult. A HÉT ESEMÉNYÉNEK számított Szárkisz, libanoni elnök beiktatása. Neve mellől most már eltűnhet a „megvá­lasztott, d£ hivatalba még nem lépett” megjelölés. Fran- zsié, az eddigi elnök, most már letűnhet a politikai süllyesz­tőben. Emlékezetes, hpgyj május óta —, amikor is Szár- kiszt megválasztották —1 Franzsié makacsul ragaszkor dott a formai hatalomhoz, s ez volt Libanon válságos hely­zetének egyik oka. Minden­esetre némi reménysugár vil­lan fel most, a sokat szenve­dett ország egén: Szárkisz és a stíriaiak, Szárkisz és a pa­lesztinok tárgyalásai nyomán talán létrejön egy tényleges tűzszünet. A Palesztinái Fel* szabadítási Szervezet minden­esetre már kiadta a paran­csot: „Tüzet szüntess!” En­nek ellenére, a legutóbbi je­lentések szerint, a harcok vál- zatlan hevességgel tartanak, (MTI) Az Amerikában elrabolt re­pülőgép kalandja, amelyet liorvat usziasa terroristák Európába irányítottak — nem követelt emberáldozatot ma­gán a gépen. A terroristák által elhelyezett bomba azon­ban New York legnagyobb pályaudvarán megölt egy rendőrt. A Párizsban lefegy- verzett usztasa-terroristákat visszaszállították Amerikába. Maga az ügy ezzel lezárult — de az usztasák mozgalmát új­ra a politikai reflektorfény­be állította. Az ok nagyon egyszerű: túlságosan szívós és tarfó6 en­nek a fasiszta mozgalomnak a szervezete ahhoz, hogy élet­ben maradását ne kapcsoljuk össze a külső imperialista tá­mogatással ! Eredetileg az usztasa szer­vezetet az első világháború után, a jugoszláv állam meg­alakulását követően hozták létre, mégpedig Ante Pave. lics- szélsőségesen naciona­lista horvát politikus és jo­gász vezetésével- Ezek a cso­portok Horvátország külön­válását követelték és Pavelics Jugoszláviában 1928-ban ala­kította meg a mozgalom nyíl­tan fasiszta jellegű katonai szervezeteit, az usztasa ro- v mcsapatokat- Pavelics n?9-ben kény leien voltemig- rí'ni- Elhagyta Jugoszláviáidé mindenekelőtt az olasz fasisz­NÓGRÁD - 1976. szeptember 26., vasárnap ták és Mussolini személyes támogatása lehetővé tette szá­mára, hogy Jugoszlávia, hata­rain kívül tovább szervezze a fasiszta rohamcsapatokat. Ez a nemzetközi támogatás utóbb a hatalom felé törő, majd 1933-ban hatalomra jutó hit­leristákig terjedt. Sőt, Ma. gyarországon. az ország fa* sizálásánatk egyik első és jel­legzetes figurája, Gömös Gyula is támogatta Pavelics mozgal­mát. Amikor 1934-ben Marseille* ben usztasa-terroristák meg. gyilkolták IT Sándor jugosz­láv királyt ős Barthou fran­cia külügyminisztert — a me­rényletet az usztasák már mint \ terjeszkedő európai fasizmus rohamosztaga hajtot­ták végre- (a merénylőket Gömbös, tudtával magyar fel­ségterületen képezték ki.) Amikor 1941-ben a hitleri Németország megrohanta Ju­goszláviát, a nácik nyomban Horvátországba küldték Pave- licset és átadták a náci Né­metország bábállamának te­kinthető .'független horvát ál­lamban” a hatalmat az uszla­sáknak. Pavelics 1941. máju­sában szövetségi szerződést írt alá a náci Németországgal és a fasiszta Olaszországgal, s természetesen csatlakozott az antiikomintern-paktumhoz is. Három évig tartó uralmuk idején Pavelics és usztásai vérengző rémuralmat terem­tettek a „horvát állam” te­rületén- Sok százezer ártatlan embert gyilko.tak meg- s emellett az usztasa csapatok fegyveresen támogatták a ju­goszláv népi felszabadító had­sereg elleni német és olasz hadműveleteket- Az usztasák a második világháború befe­jezése után még hetekig utó­védharcot folytattak. majd sok millió dollár értékű rab- lott hornaival részben Nyu* gat-Európába- részben pedig az Egyesült Államokba- Ka­nadába és Ausztráliába szök­tek­Az usztasa mozgalom törté­nelmi háttere jelzi, hogy ele­ve féktelen gyűlölettel fordul­tak a polgári tartalmú egysé­ges jugoszláv állam gondolata ellen is. Ez a szeparatista-fa- siszta álláspont mór a két vi­lágháború közötti korszak nemzetközi körülményei kö­zött is egyértelműen negatív és reakciós volt. Még inkább azza vált a második világhá­ború után, amikor Jugoszlá­via szocialista politikája ki­bontakozott. Az usztasa szervezeteket az imperializmus és mindenek­előtt az Egyesült Államok ve­zető körei már a fasizmus összeomlásának pillanatában támogatták. Lehetőséget adtak arra, hogy fizikailag átment­sék magukat és kapcsolatokat létesítsenek az amerikai és más nyugati kémszervezetek­kel. Ennek a támogatásnak a hőfoka a hidegháború idején természetesen hullámzott. Aszerint, hogy miképpen ala­kult a jugoszláv—amerikai vi­szony, s hogy az egymást kö­vető amerikai kormányok mi­kor látták szükségét annak, hogy politikai nyomást gyako­roljanak Jugoszláviára. Egyetlen jellegzetessége e kapcsolatnak mindvégig ál­landó maradt. Nevezetesen az, hogy az usztasák egy-egy me­rénylete után az Egyesült Ál­lamok vagy az érintett nyuga­ti ország hivatalosan sajnálko­zását fejezte ki — de nem számolták fel a többnyire tel­jes nyíltsággal tevékenykedő usztasa szervezeteket! Meg kell állapítani azt is, hogy 1971—72 óta. amikor a ju* goszláv vezetés széles körű harcot indított a nacionalista és soviniszta tevékenység fel­számolása, a szocialista ön­igazgatás és a párt szerepének megszilárdítása céljából — az usztasa terror új hulláma kez­dődött. Bombamerényietek, emberrablási kísérletek, ju­goszláv diplomaták meggyil­kolása jelezte állomásait. A mostani repülőgép-eltérítés így nem tekinthető elszigetelt akciónak. Kudarcától függet­lenül azt tanúsítja, hogy az imperialista hatalmak — és elsősorban az Egyesült Álla­mok — nem is két-, hanem többszínű politikát folytatnak a szocialista Jugoszláviával szemben. Ennek a politikának egyik eszközét alkotják az usztasa szervezetek, Feloszlatá­sukra és szétzúzásukra Wa­shington és szövetségesei azért nem vállalkoztak, mert léte­zésüket a Jugoszláviára gya­korolható nyomás és zsarolás eszközének tekintik. , (—1 —c)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents