Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)

1976-09-17 / 220. szám

Színházi esték Elkárhozottak Mozaik Balassag közoktatásából MEGKEZDŐDÖTT az új, 1976 77-es színházi évad. A Déryné Színház művészei szá­mára, akiknek egyik társula­ta Bercelen a múlt hét vé­gén, Salgótarjánban, a' Ko­hász Művelődési Központ szín­háztermében a hét elején tar­tott előadást, már augusztus végén megkezdődött. A korai kezdést — és a szintén ha­gyományos késői évadzárást — a színház sajátos feladata, a színházi előadásokkal nem rendelkező vidékek ellátása magyarázza. Az említett színházi este­ken Dimitar Dimov, bolgár Író Elkárhozottak című drá­máját láthattuk. A dráma adaptáció, Dimov 1945-ben írott Elátkozott lelkek című regényének színpadi válto­zata, melyet Hriszto Ganev alkalmazott színpadra, magyar viszonylatban Juhász Péter, a darab fordítója. Gyakori dolog a színház vi­lágában, hogy prózai műből készítenek színpadi előadást. Á legutóbbi időből elég, ha csak László Bencsik Sándor Történelem alulnézetben cí­mű szociográfiájára. Solohov Csendes Don című nagylé­legzetű, klasszikus művére utalunk. Dimov regénye is — mondhatni méltán, hiszen az alapanyag bír annyi törté­neti érdekességgel, drámai helyzettel, érdekes jellemek­kel — ezt az utat járta vé­gig. S ami ilyenkor lenni szo­kott, ebben az esetben is fel­merül: milyen a jó színpadi átültetés? Az átdolgozás vál­lalkozói akkor cselekszenek-e helyesen, ha pontról pontra, híven követik a cselekmény, a fő történés vonalát, vagy inkább a mű szellemét igye­keznek megőrizni? A lényeg — meggyőződésem — az utóbbin, a mű szelle­mének egyértelmű, világos megőrzésén van. S ha ezt el­fogadjuk, akkor a Dimov-re- gény esetében azt kell mon­danunk, hogy a mű szellemét, gondo'ati teljességét meg le­hetett volna őrizni a cselek­Mai tévéajánlatunk r 20 00: Britanniens. A francia drámaírás klas­szikusa, Racine írta ezt a drá­mát, amely ritkán szerepel színpadon. A televíziós válto­zat megőrizte az eredeti mű helyzeteit, szavait, némi rö­vidítéssel. Nero udvarában vagyunk. A császár, a zsar­nok nem tagadja meg önma­gát: mindent kész, lelkiisme­Smeberényi Lehelt Az iskolák új „ruhában” várták Balassagyarmaton a tanév kezdetét. Bacsur Sán­dor, a városi művelődésügyi osztály vezetője elmondta, hogy az Egy üzem, egy isko­la keretében a város üze­mei nagyon sokat segítet­tek az iskolák nyári felújítá­si munkálataiban. A II. Rá­kóczi Ferenc Általános Is­kolában például az ingatlan­kezelő vállalat dolgozói többek között kicserélték a bejárati rész burkolatát. Pat- varcon 250 ezer forintos költ­ségvetéssel nagyszabású ge­neráljavítást végeztek el a kültelepülés iskoláján. A középiskolák közül a Balassi Bálint Gimnázium­ban korszerűsítették a villany- hálózatot. A tervek között szerepel, hogy két éven be­lül 8 tanteremmel bővítik az intézetet. A fiúkollégiumban még folynak a munkálatok. A csúszás oka. hogy az 1979-es évre tervezett, több mint egy­millió forint értékű felújítást három évvel előrehozták. A munka olyan fázisban van, hogy a kollégium zavartala­nul megnyithatja kapuit. X Az óvodák tatarozása, fes­tése is elkészült. Nagyobb sza­bású felújítást a Il-es számú óvodában végeztek. Október MINDENKI MŰYÉSZ? A pszichológia legfiatalabb ága: a művészet lélektan Munkoversenyről Pásztori A Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ idei első fél évének szocia­lista munkaversenyét a kö­zelmúltban értékelték. A szo­cialista brigád cím elnyeré­séért 37 kollektíva — 289 dolgozó — küzd. A szövetke­zet egységei közül 28, dolgo­zói közül pediip 8 tett válla­lást a kiváló cím elnyerésé­re. Az értékelő bizottság megállapította, hogy a bri­gádok. részaranyos tervüket zömében túlteljesítették. A csomagolóanyaggal takaré­koskodva az elmúlt évinél közel 1700 forinttal keveseb­bet használtak fel- A posta- és telefonköltségekkel az el­múlt év hasonló időszakához képest több mint 6 ezer fo­rint volt a megtakarítás. A fél év során a szocialista bri­gádok 1882 társadalmi mun­kaórát végeztek. Közben 70 új tagot szerveztek a szö­vetkezetnek, és több mint 450 ezer forint értékű célrészje­gyet jegyeztek. 51. — Majd jön akkor — mondták, s elhalasztották a szomjúságukat. De Laco nem jött. Csak délre jött — kanna nélkül. Nem is jött, támolygott lefelé a meredek meddőhá­nyón, belekapaszkodott ‘min­den bozótba, amely keze ügyébe esett. Odale a rakodón két kő között, kormos bográcsba To­tyogott a lebbencsleves. Sok krumpli, tészta és még több szalonnadarabka ugrált a pi­ros lében. S körülötte kupo­rogtak már mindnyájan. Dé­delgették a tüzet, kóstolgat­ták a levest. Zsabka már nem fért oda. Távolabb ült egy kövön, mint akit kirekesztettek. De Zsabkát senki se rekesztette ki. ö változott meg nagyon. Magánakvaló lett és szótlan. Ez a nagy lógós dolgozott egész délelőtt, mint egv ba­rom. Buda tanító sokszor el­nézte. Oda kellene menni hozzá — gondolta, aztán mégse ment. Kissé rándított mériy erőteljesebb sűrítésé­vel is. A színpadi változat legnagyobb gyengeségének ugyanis azt tartjuk, hogy a kelleténél többet markol, mind cselekményben, mind szerep­lőkben, s ezzel kissé lassúbbá és áttekinthetetlenebbé, sőt, motíválatlanabbá teszi a drá­mát a lehetségesnél. A törté­net egyszerűen — a sok je- lenetváltás miatt — széttö­redezik, sem a színészt, sem a nézőt nem tudia a látottak lényegi azonosulásig emel­ni, egyszóval silányítja az él­ményt, jelentékenyen csök­kenti a katarzis érzetének hőfokát. AZ ÁTDOLGOZÁS szemlé­lete aztán olyan további prob­lémákat hoz felszínre mint a jellemek kidolgozatlansága (például Domingo atya, a kábítószerrel üzérkedő Luis), az akciók motiválatlansága (történetesen a főszereplő Fanny szerelemből gyűlölet­be való áthajlása, magyarul pálfordulása), a társadalmi háttér (a spanyol népfront­mozgalom, a munkásság és politikai harcának elnagyolt­sága) megmutatásának vér- szegénysége. Mi indokolja hát mégis az adaptálást, a bemutatást? Mindenekelőtt a történet ér­dekessége, a spanyol szabad­ságharc — amely a munkás- osztály nemzetközi összefogá­sának első nagyobb példája volt — időszakának megmu­tatása, s az elkötelezett em­beri, szocialista humaniz­mus, amely érdeklődést kelt a nézőben és a darab perzse­lő sugárzását adja. Mert kell az ilyen dráma színpadjain­kon! Kell az olyan nemes tár­sadalmi eszmény, amely fe­lülemelkedik a mindennapok „szürkeségén”, a személyes, szerelmi érzéseken egy komp­lexebben, szélesebben értel­mezett emberi belső parancs sugallatára. Lacina László rendező — úgy vélem — jól érezte meg a dráma lényeget, helyesen is­retfurdalás nélkül birtokba venni, elrabolni, elraboltat- ni: hatalmat, nőt. Britanni- cus, akinek helyén Nero ül, a császári trónon, szereti Ju- niát. Nero elraboltatja, és ud­varába hozatja. Nérónak, persze, segítői is akadnak, haszonleső udvarnokok, akik készek minden kívánságát teljesíteni. a vállán — a bizonytalanság rándítása volt, mert nem ér­tette a dolgot —, mások munkája után nézett. Most is oda-odapillantott a fiúra a fűztől, de nem ér­kezett egyébre, meg fene tudja, halogatta is. Mint fő­fő tűzőrparancsnok, dirigálta a lebbencsleves dolgát. — Még egy kis sót... Pap­rikát is lehet... A hagyma még nem eléggé puha ... Egyszerre néztek fel, mert a zúzalék megmozdult, s né­hány kődarab legurult a meddőhányó meredek lejtjén. Meglátták Lacót. — Most jössz?! — kiáltot­tak fel neki. — És mért nem az úton? — Buda tanító csóválta a fejét. — A kannát hol hagytad? — tudakolta Dombaj Gyur­ka. Ekkor már Laco közel volt. s a két keze üres volt, mert bozót se volt ott, amit meg­foghatott volna. S Laco előbb az egyik kezére nézett, az­tán a másikra, de egyikben se találta a kannát. merte fel gyengeségeit. Ren­dezése ugyanis az egységes élményadásra törekedve, igye­kezett a „sápadtabb” része­ket levegővel, atmoszférával megtölteni a színpad sajátos kifejezés' eszközeinek felhasz­nálásával, a zenével, a vilá­gítással, a magnetofon, mint gépi eszköz, bevetésével. Tu­lajdonképpen a fő érdem övé: hogy a laposságok, az üresjá­ratok, vagy mellékutak elle­nére a végén mégis egyér­telmű. de nem teljes azonosu­lással, jóleső művészi élmény­nyel távozunk a nézőtérről. A főszerepet, a szereiméért minden áldozatra kész gaz­dag angol nőt Fáy Györgyi formálta meg. Az első kábí­tószeres jelenet után kicsit megijedtünk: nem éreztük iga­zán, hogy „benne van” a fi­gurában. A későbbiekben azonban kárpótolt mindenért. Dombóvári Ferenc az angol nő bálványát, a hidegfejű és -szívű, a reakció mellett álló jezsuita szerzetest és testvér­bátyját játszotta. Szerzetes­ként mértéktartóan volt ellen­szenves és félelmetes. test­vérként azonban jelentéktelen. Igaz, ez utóbbiban a szerep vázlatossága is ludas. Az együttesből Holl János és Kenessy Zoltán kettős szerep­ben tűnt ki. Holl János egyéb­ként egy hosszabb mélta­tást is megérdemelne. Tet­szett Kutas József francia orvosa és Vereczkey Zoltán félénk szerzetese. Domingo atyát, a főszereplő jezsuita páter ellenlábasát Knapcsik József alakította. Sajnos, sze­repe olyannyira elnagyolt, hogy igazából a színész sem tudott vele azt kezdeni, amit elméletileg kellett, vagy lehe­tett volna. A TÖBB MINT HÜSZ je­lenetváltozásból álló darab díszlettervezőjét, Tarr Bélát külön dicséret illeti, a gördii- lékenységet biztosító. jelzé­seiben is illúziót keltő szín­padképeiért. Sulyok László A feldolgozás érdekessége, hogy díszleteit Victor Vasa­rely, a Franciaországban élő magyar festőművész tervezte. Nero: Haumann Péter, Ag­rippina, az anyja: Olsavszky Éva, Britannicus: Balózso- vits Lajos, Junia, a szerel­mese : Egri Márta. Ezek meg nézték, hogy Laco észreveszi: nincs nála a kanna. És az arca olyan volt, mint aki ébred. Közel volt már Laco, né­hány lépésre. Jól látták a tejszínű arcát, mely zavaros volt, mint az álomkórosoké. Fiatalabb volt Laco náluk egy-két évvel, alig egy hó­napja, hogy megszabadult az iskolától. Eszes gyerek volt, s Buda tanító szerette volna, ha tovább tanul, de Laco a szemébe röhögött: elmegy segédmunkára, s egyből a dupláját kapja, mint most a tanító úr. Pedig a tanító úr már régen tanít. Odaért Laco a tűzhöz és látták, olyan, mint a fal. A térde rogyadozni kezdett. S ketten felugrottak, mert lát­ták, hogy mindjárt eldől. Megfogták, a karját, s érezték, hogy reszket. Mindjárt leül­tették. — Vizet! — mondták. De víz meg nem volt. Csak annyi volt, amennyi a leveshez kell a bográcsba. Laco. hogy leült, s kipi­hegte magát, jobban lett kis­sé. — Mi történt? — kérdez­ték tőle, de nem kaptak vá­laszt. — Csak nem találkoztál te is vele? — kérdezte Kis Pista, gunyorkás szeme a társak tekintetét kereste. Lacó válasz helyett bólin­tott. Krétafehér arca még mindig nem nyerte vissza a színét. — A kannát elvette? Laco hitetlenül nézte körül magát újra. Az előbbi zava­rodottsággal. Sejtelme sincs, hová lett — állapították meg magukban a többiek. — Látott egy árnyékot, s ijedtíben eldobta —, gúnyoló­dott Kis Pista. De nem tár­sult hozzá senki. Éppen csak vigyorogtak, mintha timsó húzná össze a szájukat. Holub Ciprián éppen indul­ni akart a kővel. De most csak állt, maga is kővé váltan a megrakott kocsi tetején. Csóválta a fejét. — Igaz-e, mondtam, felső forrás ne menjetek? Göndör Lidi katonája ottan kóborol­ja... — Maga is hiszi ezt, tata? — Dombaj Gyurka fordította Ciprián bátyó felé a hirtelen­szőke fejét. — Hisz, nem hisz. — mor­mogott Ciprián bátyó —, láthatod, e! — Lacóra bökött. Kis Pita megnevettette a népet. így szövegelt: — Hol van az a katona, már? Rég disszidált, vagy megrágták a kukacok. Holub Ciprián nem neve­tett velük, noha még Laco is megszínesedett kissé, s kezd­te hinni, hogy álmodott. Ho­lub Ciprián morózus maradt, s a megbántottságot alig tit­kolta. — Csak azt én mondhatok — szólott —, emerrefele is van kút. S a falu iránt mutatott a világos^ berekfoltos lankák­ra. (Folytatjuk) elsejére átadják az Ifjúsági úton az új 50 férőhelyes óvo­dát. A város óvodáiban össze­sen 632 hely van. A beérke­zett felvételi kérelmek szá­ma 771 volt. A művelődésügyi osztály vezetője elmondta, hogy 742 gyermeket vettek fel, így a férőhely-kihasznált­ság 117 százalékos. Huszon­kilenc gyermek részére nem tudtak az óvodában helyet biztosítani. Ezek közül 18 gyermek, kik még nem töl­tötték be a három évet, to­vábbra is bölcsödében marad. A többi kérelmet nem tudták figyelembe venni. Ezeket a környező falvakból kapták. A szülők ugyan Balassa­gyarmatra járnak dolgozni, de a faluban is működik óvo­da. X A város valamennyi általá­nos iskolájának 1—4. osztá­lyában bevezették a 11 na­pos tanítási ciklust. így az alsó tagozatos gyermekek minden második szombatja szabad lesz. Az elmúlt taní­tási évben a Dózsa György úti iskolában már hasonló munkarend szerint tanítottak. A tapasztalatokat az intézet nevelői átadják a város többi alsó tagozatos nevelőinek. X A közoktatási és közműve­lődési intézmények vezetői Másfél száz évvel ezelőtt tönkrement egy norvég keres­kedő, búskomorrá vált, fel­költözött a padlásszobába, és naphosszat járkált ott fel-alá. Az egész család szenvedett ettől a járkálástól, tompán dobolt tőle a mennyezet, és a kisfia is egy életre magába szívta az emlékét. A dráma- irodalom egyik nagysága lett a fiúból, akinek sok alkotá­sában ott él valaki a család fölött, a padláson, egy em­ber, esetleg egy vadkacsa és valamiképpen beleszól a töb­biek életébe. A fiú — Ibsen Henrik. A padláson járkáló édesapa történetéhez hasonló hatásokat, a művészi alkotás és a műélvezet rétegeit egy fiatal tudomány kutatja — a művészetlélektan. Miiidc-n művészetnek há­rom tényezője van: az alkotó, a mű és a befogadó — vagy­is a közönség. A művészetlé­lektan a három közül a két szélsőt kutatja, azt, hogy mi­képpen születik egy műalko­tás, és, hogy miképpen fogad­ja azt be a néző, az olvasó, a zenehallgató­A műalkotás megszületé­sét, igen leegyszerűsítve, az­zal magyarázza a művészet­lélektan, hogy a művész, mint minden ember, él­ményhatás alatt van. De a többi embertől eltérően, sze­mélyes, ugyanakkor minden­kinek szóló sajátos művet al­kot ezekből az élményhatá­sokból. A példa milliónyi. Ré­vész Béla már 1922-ben leír­ta Ady párizsi halálvágyát, s azt, hogy miképpen szüle­tett ebből a „Halál a síne­ken” című verse. Nyilván­való, az összefüggés Shaw fiatalkori, lakbérbeszedő fog­lalkozása és a pénzviszonyo­kon alapuló „Szerelmi házas­ság” című alkotása között. Még nyilvánvalóbb Csontvá­ri „Magányos cédrus” című képe, és az azt megelőző ví­zió, vagy a „Rákóczi-induló” és zeneköltőjének. Berlioz­nak a magyaroktól való is­meretei között. A példatár ki­meríthetetlen. Magyarországon . mindössze a Halász László szerkesztésé­ben nemrég megjelent Mű­vészetlélektan című gyűjte­mény ad ízelítőt erről a tudo­mányról. Mégis megszületett a remény: lélektanilag nincs művészeti arisztokratizmus, a mindennapok embere érté­kes alkotóeleme a művészeti életnek. E tudomány azt ígé­ri tehát, hogy tovább növe­kedhet önbecsülésünk. közös tanácskozáson vitatták meg a város jövő évi közmű­velődési tervét. A tanácsko­zás a két intézménytínus még jobb együttműködését volt hivatott elősegíteni. Szó volt arról, hogy a célkitűzé' sek megvalósításából az egyes intézmények hogyan veszik ki részüket, s az isko­lák a nevelési tervükbe mi­lyen módon építsék be a köz- művelődési intézmények adta nevelési lehetőségeket. X A városi művelődésügyi osztály hagy súlyt fektet a tankötelezettségi törvény végrehajtására. Az osztály ta* nulmányi felügyelője a nyolc évvel ezelőtt általános isko­lába beiratkozott valamennyi tanuló előrehaladását végig ellenőrizte. Megvizsgálta a felmentések okát, körülmé­nyeit. A tapasztalatokat az iskolák igazgatóival megvi­tatták. X Bacsur Sándor, a művelő­désügyi osztály vezetője az 1976 77-es oktatási év felada­tairól, szervezési munkáiról igazgatói értekezleten adott tájékoztatást az iskolák veze­tői részére. Az egész évre szóló feladatcsokor biztosítja a tervszerű, folyamatos mun­kát a város iskoláiban. Sz. F. , A műalkotás lélektanáról megállapított törvényszerűsé­gek ugyanis igen demokra­tikusak és a művészetlélek­tant nagymértékben a haladó tudományok közé sorolják. E tudomány kiindulópontja ép­pen az, hogy minden ember­ben van élményképesség. Más kérdés, hogy személyes különbözőségek révén az ilyen képességek, adottságok nem mindenkiben halmozódnak fel azonos mértékben. Sok emberben van valamilyen mű­vészet iránti átélőképesség, és igen kevésben megvan eh­hez a rendkívüli kifejezőké­pesség is. Éppen itt áll össze egysé­ges tudománnyá a műalko­tás és a műélvezet lélekta­na. Hiszen az olvasó, a néző, a hallgató azonos a művész­szel abban, hogy átélőké­pessége van- Ezen nyugszik a kulturális élet: az alkotók és az alkotásokat befogadók közös alapú élményképessé­gében. Ezt a képességet befo­lyásolhatja, jobban kibonta­koztathatja — főleg az isko­lai nevelés révén — egy or­szág magas közkultúrája. De az alapképességek művész­ben és nézőben, olvasóban, zenehallgatóban egyaránt benne szunnyadnak. A műélvezet, a mű befoga­dása vonatkozásában tehát két részre kell bontani a mű- vészetléiektant. Az irodalmat, a képzőművészetet és a tele­víziót, a rádió óta részben a zenét és a filmet, a színhá­zat — egyénenként fogadja be a közönsége. Egy sarokban olvasva, csendes képtári sé­tákon. tévé előtt, rádió mel­lett ülve. De a hangversenyt, a színházat, a mozifilmet már tömeg nézi. Művelődésünkhöz, sőt, élet­vezetésünkhöz, önbecsülé­sünkhöz igen fontos tu3o- mány tehát a művészetlélek­tan. Mégis — legfeljebb csak odáig jutottunk el, hogy elis­merjük a fontosságát. De csu­pán divatból. Csak úgy sze­mezgetve, idézgetve nem le­het a művészetpszichológiát alkalmazni. Sokan hivatkoz- nak rá, de kevesen ismerik. Használatához elmélyült ku­tatások szükségesek, és ele­gendő szakember. Az utóbbi azonban hosszú évek után ké­pezhető majd csak ki. Addig is munkálkodnunk kell azért, hogy a kulturális életben ki­alakuljon legalább a művé­szetlélektani és a szociál­pszichológiai szemlélet. Földessy Dénes NÖGRAD - 1976. szeptember 17., péntek (

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents