Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)

1976-09-16 / 219. szám

Park pad nélkül Nemrégiben Csesztve köz­ségbe látogattam, ahol egykor Madách Imre élt. Sétáltam a Madách-parkban, ami párat­lan szépségű. Egy dolgon vi­szont nagyon csodálkoztam: ugyanis a parkban semmi ülőalkalmatosságot sem talál­tam. Sok száz kiránduló keresi fel évente a nevezetes helyet. Ügy érzem, sokak kívánságát tolmácsolom azzal, hogy ké­rem. helyezzenek el padokat a csesztvei Madách-parkban! Krieger István. 1174 Budapest, Szilágyi út 82. A budapesti VOI ÁN közii: Kioktattuk személy­zetünket A NÓGRÁD c. megyei na­pilap augusztus 5-i számá­ban közölt „A budapesti Vo­lán figyelmébe, — Ne ismét­lődjön meg...” című cikkben foglaltakat kivizsgá’tuk és az alábbiakat állapítottuk meg: — írja a Volán 20. sz Vál­lalat forgalmi főosztályveze­tője, dr. Pártay Tivadar. Augusztus 3-án az 1190 319. az. járatot a GC 73—86 235 autóbusz végezte. Amikor a gépkocsivezető a szálláshely­ről akart elindulni a gépko­csival, megállapította, hogy — ismeret'en ok miatt — a gép­kocsi jobb hátsó belső kere­ke defektes. Ezután a defek­tes busszal a salgótarjáni au­tóbusz-pályaudvarra ment, s a forgalmi szolgálattevőnek jelentette az esetet, majd a műszaki telepre vitte a gép­kocsit a kerék kicserélésére. Sajnálatos módon a szerelé­si munka annyira elhúzó­dott, hogy a járati gépkocsi csak 7,20 órakor tudott elin­dulni és 55 perces késéssel 10.00 órára érkezett Buda- , pestre. Műszaki meghibásodás bár­mikor érheti az autóbuszokat, de a következmények rugal­mas, gyors intézkedéssel rész­ben elkerülhető. Ennek alap­ján személyzetünket kioktat­tuk, és reméljük, hogy az eset valóban nem ismétlődik meg. Az okozott kellemetlensé­gért ezúton kérjük utasaink szíves elnézését. Válaszol az i leiékes: Áthelyezték a jelzőtáblát Szeptember 2-án az Olva­sók fórumában megjelent „Miért nem?” c. cikkre vála­szolva közöljük, hogy a Bag- lvasalján lakó utasok, helyi­járatú autóbusz-megálló jel­zőtábla áthelyezése ügyében tett figyelemkeltő felhívását, köszönettel vettük. A helyi­járati autóbusz-megállóhelyet jelző táblát az újonnan meg­épített megállóhelyre áthe­lyeztük. Kuris Sándor osztályvezető Volán 2. sz. Vállalat Nógrád köve-den Felkészültek az őszi-téii forgalomra Nógrádkövesd vasútállomás dol­gozói három szocialista brigádba tömörülve tevékenykednek immár tizenöt esztendeje. Az állomás az Aszód—Balassagyarmat vonalon nem tartozik a nagyobb állomá­sok közé, ettől eltekintve mégis jelentős az állomás dolgozóiak, szocialista brigádjainak munkája. Az állomáshoz tartozó kőbánya és fatelep jelentős kocsiigénnyel jelentkezik — főleg a kőbányára vonatkozik ez nagyobb részben —, mivel 50—100 kocsi a nam szükséglet, melyet igyekeznek minden erejükkel kielégíteni. Mint tudomásomra jutott, a cukorrépa szállításához szükséges napi 2—3 kocsi is biztosítottnak látszik, hiszen jobban felfigyel­nek majd a csellengő, üres ko­csikra, és amennyiben szükséges, azokat is felhasználják. Az állo­másfőnök arról is tájékoztatott, bogv dolgozóikkal a telet felké­szülten várják, részükre már minden védőöltözetet kiadtak Nógrádkövesd vasútállomás az utóbbi években többször része­sült elismerésben, dicséretben, melyre ez évben is rá akarnak szolgálni. Ezt a szintet tartani szeretnék, illetve eredményeiket túl is szárnyalni. — fzftcs — Ax olvasói* fóruma Levelezőink jelentik Közös úton — közös céllal Jubileumi horgász­kÖZÖS sikerek ilyen is va:t verseny Már negyedik éve részt veszünk az országos lövész­bajnokságon Pécsett, a Nóg­rádi Szénbányák színeit kép­viselve. Hogy milyen ered­ménnyel? Az első alkalommal har­madik helyezést értek el csa­pataink. Második évben ne­gyedik lett mind a női, mind a férficsapatunk. Harmadik utunk nem várt sikert ho­zott. Női egyéni első helye­zést ért el Szklenár Erzsébet. Csapataink megint negyedi­kek lettek. Ebben az évben szeptem­ber 11-én is indult a verse­nyen mindkét csapatunk. Női csapatunk igen rangos, és erős mezőnyben második he­lyezést ért el, s egyben Szkle­nár Erzsébet egyéni második lett. Férficsapatunk már har­madik éve őrzi az előkelő ne­gyedik helyet az igen rangos mezőnyben. A második és ne­gyedik hely mögött sok-sok fáradságos nap, hét, hónap telt el. Minden dicséret meg­illeti az MHSZ-vezetőket, akik időt és fáradságot nem ismer­ve oktatják, fievelik fiatal­jainkat. Mégis, a dicséret na­gyobb részét versenyzőink ér­demelték ki, s hogy mind­ezek az eredmények és sikerek létrejöttek, köszönetünket fejezzük ki a Nógrádi Szén­bányák párt-, szakszervezet-, és gazdaságvezetésének. Hi­szen az ő támogatásuk nél­kül ezek az eredmények so­ha nem váltak volna valóra. Mi a csapatok nevében ígér­jük: a jövőben is azon fára­dozunk, hogy Nógrád színeit és hírnevét megyénk határa­in túl is megismerjék. Ezért kérjük a vállalat vezetőségét, hogy továbbra is támogasson, e közös és szép munkánkban. A salgótarjáni járási MHSZ • vezetőségének is szeretnénk köszönetét mondani azért, hogy az anyagi és erkölcsi feltételeket mindig és minden esetben biztosította részünk­re. Kérjük, a jövőben is ezt a jól bevált közös utat jár­juk együtt. Mi pedig, a ha­zafias nevelés érdekében fia­taljainkat a haza szereteté- re és szocialista hazánk vé­delmére tanítjuk, oktatjuk és neveljük. Handó Gyula MHSZ-titkár, Nagybátony Hal áraik élőhelyen A civilizáció térhódításával párhuzamosan növekszik az ember vágyakozása a szabad természet után, s ezen túlme- nőleg külföldi tájak megis­merése iránt. Egy-egy ilyen út bőséges élményanyagot nyújt a ter­mészetjáróknak. Ezt az él­ményt számtalan turistánk tette elevenné útleírásaiban. Sokat olvasunk egy-egy ilyen túra epizódjairól, de annál kevesebbet hallunk — a fel­lendülő idegenforgalom elle­nére is — a határon szolgá­latot teljesítő határőrökről és vámkezelőkről. Valahogy az ő szerepük elhalványul a gaz­dag útiélmények mellett. A közelmúltban a záhonyi határátkelőhelyen indultunk a Szovjetunióba. Pontosan 7 órakor nyitották a sorompót. Kijött az átkelőhely korsze­rű épületéből a két vámtiszt és elkezdődött napi tevékeny­ségük. A rohamos tempóban zajló életünk hétköznapjaiban csodálkozásra késztetett a ta­pasztalat. Az okmányok ke­zelése után körültekintően megnézték csomagjainkat. Munkájukat nyugodtan, ma­gabiztosan végezték, s köz­ben volt időm megfigyelni őket. Határozott, intelligens emberek, akik elősegítik a gyors és zavartalan átkelést, az utazók kérdéseire készség­gel válaszolnak és adnak út­baigazítást, illetve segítséget. Emberek: határőrök, vám­kezelők, akiknek munkája épúgy szerves része a mi szo­cialista építőmunkánknak, mint a más poszton helytál­lóké. Csak keveset hallatnak magukról. Tisztelet illeti őket! Juhász GyBrgyné Jobbágyi Szeptember 5-én a délelőt­ti órákban rendezte meg a balassagyarmati Mikszáth Kálmán HE. 25. jubileumi hor­gászversenyét. Az esős, rossz idő ellenére is mintegy 300 horgász vett részt a verse­nyen. Képviseltette magát az Ipoly- és Mátravidéki TB, BM határőrség, munkásőr­ség. Anyagi segítséget nyúj­tottak a verseny előkészítésé­hez és lebonyolításához, a BM határőrség, munkásőr­ség, városi kórház, és a Bu­dapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati üzemegysé­ge. A verseny színhelyén —: az Ipoly feketevíz- és vaskapu­szakaszán — reggel fél 8-kor a gyülekező után Szabados János, a HE elnöke tartott beszédet, melyben méltatta &z elmúlt 25 év versenytapasz­talatait, -eredményeit, és si-' keres versenyzést kívánt az egyesület horgászainak. Ez­után Deák László, a HE tit­kára ismertette a versenyre vonatkozó szabályokat. A több napja tartó esőzés rendkívül rossz vízviszonyokkal fogad­ta a népes versenyzőgár­dát. Ennek köszönhető, hogy a versenyen mérsékelt ered­mények születtek, mert az el­ső helyezett is csak 874 pon­tot ért el. A HE vezetősége értékes díjakkal jutalmazta gz első tizenkét helyezést el­ért horgászt. A díjak között peremfutó orsók, a mai kö­vetelményeknek megfelelő horgászbotok, -zsinórok, és egyéb horgászfelszerelési cik­kek szerepeltek. Első helyezett: Bandri Mik­lós 874 pont, második Lőcsös János 840 pont, harmadik Ka- tyi József 830 pont. A ver­seny rendkívül fegyelmezett keretek között zajlott le, mely azt jelenti, hogy a sporttár­sak megértették és átérezték a jelentős esemény súlyát, . és ennek szellemében csele­kedtek a verseny egész idő­tartama alatt. Az aktív ver­senyzők mellett a nagyfőnyi nézőközönség is részt vett az eseményen. A jól ' sikerült verseny végén a HE vezető­sége megvendégelte a részt­vevőket és a helyi vendég­látóipari vállalat is büfét bo­csátott rendelkezésükre. A HE vezetősége ezúton is köszönetét mond minden résztvevőnek, valamint a tá­mogatást nyújtó állami és tár­sadalmi szerveknek. Bérezi László, B.-gyarmat, Thököly u. 11. Nemcsak a környékbeliek, hanem a városba érkező tu­risták és sportolók is szívesen • jönnek boltunkba — mon­dotta a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vál­lalat salgótarjáni 203-as számú boltjának vezetője. Mózer Árpádné. Az üzletben üdítő italokat, kenyeret, péksütemé­nyeket, tejtermékeket és tejet lehet kapni. Aid kívánja, helyben elfogyaszthatja, megfelelő, higiénikus körülmények között. Abolt naponta reggel 6-tól 19 óráig tart nyitva, a nyári időszakban vasárnap délelőtt is. örvendetes, hogy a tejfogyasztás naponta az ezer litert meghaladja. Képünkön: Bakos József és Borda Dezső szakmunkás- tanuló, akik mindennapos vendégei a boltnak — sturman — Karancöberénvben felidéztük a történelmi mállat A Salgótarjáni Ingatlanke­zelő Vállalat „Palócz Imre’ Szocialista Brigádja szeptem­ber 10-én kirándulást szer­vezett Karancsberénybe, a Nógrádi Sándor-emlékmúze- umhoz. A múzeumlátogatás során Lieszovszky László nyugdíjas tanár — tárlatve­zető — közreműködésével színvonalas tájékoztatást kap­tunk a Nógrádi-partizáncso­port tevékenységéről, harcai­ról. Ez a kirándulás' is hoz­zásegítette kollektívánkat a történelmi múlt felidézéséhez, melynek során kegyelettel emlékeztünk a hősi harcok résztvevőire. A jól sikerült, élményekben gazdag kirándulást brigád­napló-bejegyzéssel . és fotók­kal örökítettük meg, egyben elhatároztuk, hogy a jövőben további összejövetelekkel erő­sítjük kis közösségünk kol­lektív szellemét. A Salgótar­jáni Ingatlankezelő Vállalat: „Palócz Imre” Szocialista Brigád kollektívája Ismét összefogott egy közösség Köszönet a ranyarciaknak . A Váci Kötöttárugyár pásztói telephelyén ebben az évben alakult meg a 17 fős Rad­nóti Miklós brigád. Eddigi eredményeik alapján minden reményük megvan arra, hogy a szocialista címet elnyerik. A kollektíva tagjai társadalmi munkavállalásukkal vállala­ton bélül a sportpálya építését, rendezését végzik el. Kelünkön: Arminiczki István, Szabó Istvánné és Szabó Imréné a szovjet exportra készülő anyagok szabását ellenőrzi. A Hazafias Népfront me­gyei bizottsága és a Nógrád megyei Tanács, a HNF VI. kongresszusa tiszteletére tár­sadalmi munkaakciót hirde­tett a gyermek- és szociális létesítmények fejlesztésének időbeni elvégzésére. Ehhez a felhíváshoz csatlakozott a va- nyarci Hazafias Népfront és községi tanács. Vanyarc községben az utób­bi években nagy gondot okoz az óvodai férőhelyhiány. Je­lenleg az 50 férőhelyes óvo­dában 67 gyermeknek biz­tosítanak elhelyezést, ennek él­én éré 33 gyermek felvételét volt kénytelen elutasítani a társadalmi bizottság. A férőhelyhiány megszün­tetése érdekében a megyei tanács 1977. évre 200 000 fo­rint támogatást biztosított az óvoda bővítése céljára. A probléma mielőbbi megoldá­sa érdekében a helyi szer­vek vállalták az 1976. évi kivitelezést, melynek bekerü­lési költsége 477 000 forint. A község dolgozói társadal­mi munkával segítik az óvo­da bővítését. A szakemberek melletti segédmunkát — sza­badságukat és szabad ideiü- ket nem kímélve — a köz­ség lakossága végzi. Eddig az óvodánál 2200 óra társadal­mi munkát teljesítettek, melynek értéke sokkal több mint amit a ledolgozott órák száma mutat. így minden re­mény megvan arra, hogy szeptember 20-ig az óvoda- bővítés — kisebb belső mun­kákat kivéve —, befejeződik. Ezzel 1977. január 1-től 25 gyermekkel több nyer óvodai elhelyezést. A község dolgozói örömmel vették , munkájuk eredmé­nyeként a megyei tanács VB. 86 1976. számú határozatát, melyben ötvenezer forint tá­mogatásban részesítette — egyszeri beszerzésre — a Va- nyarci községi Tanácsot. A községi tanács és a Ha­zafias Népfront helyi bizott­sága ezennel mond köszöne­tét mindazoknak, akik az óvo­da bővítési munkáihoz —sa­ját munkájukkal és egyéb mór dón — segítséget nyújtot­tak. Hugyecz Andrásné , HNF-titkár Vanyarc 4 jól végzett munka jutalmaként A litkei Ipolyvölgye Me­zőgazdasági Termelőszövetke­zet százötven élenjáró dol­gozója, a vezetőség java6’a- ta alapján háromnapos tár­sasutazáson vett részt a COOPTOURIST szervezésé­ben. A növénytermesztőkből, állatgondozókból, gépjavítók­ból és adminisztratív dolgo­zókból álló csoport tagjai egy napot Kassa városában töltöttek, ahol megismerked­tek a város nevezetességei­vel, megtekintették a kassai dómot. Másnap lépték át a szovjet határt, s Ungváron szintén egy napot időztek. Vá­rosnézés után a szovjet hő­sök sírjára a termelőszövet­kezet párt- és gazdaságveze­tése, valamint dolgozói ne­vében koszorút helyeztek el, az ismeretlen hősök em’éké- nek adózva. A harmadik na­pon Nyíregyháza-Sóstó gyógy­fürdő meglátogatása követ­kezett, ahol fürdőzéssel telt el az utolsó nap. A kiránduló tagság jó mun­kával kívánja viszonozni azt a sok élményt, amelyben va­lamennyien részesültek a há­romnapos út során. — T. L. — j NÓGRÁD — 1976. szeptember 16', csütörtök 5 t

Next

/
Thumbnails
Contents