Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)
1976-08-08 / 187. szám
Ki hogyan jut pénzhez? Egy kié kultúriörténeti taliózáe Mii jelent a folyamatos támogatás? Egy működtetési rendszer tapasztalatai A forint jubileuma alkalmából — augusztus 1-én volt 30 éves a forint — egy kis nyelvészeti sétát teszünk a pénztárca körül. Hiszen a pénz előteremtése a legrégibb időktől közös gondja az emberiségnek. Ennek az immár több évezredes problémának a megoldása azonban koronként és nemzetenként változik. A pénzszerzéssel társított fogalom nyelvi kifejezése pedig hűen tükrözi a nepek egy-egy érdekesebb jellemvonását. Kezdjük azzal, hogy az óhéber nyelvben pénzt keresni annyit jelentett, mint „bérért elszegődni”. Ugyanezt a régi Athénban így mondták:: argürisz ktaomai, azaz „ezüstöt szerezni” A rómaiaknál az anyagi javakat „kiérdemelték” (pecuniam de- merere). , Az angolszászok mindig is gyakorlatias emberek voltak, ezert ők a pénzt „csinálják” (to make money). A franciák nem ilyen egyszerűen fogják fel a dolgot, és abból, hogy ők „nyerik” (gagner ( argent) a pénzt, arra .következtethetünk, hogy az élet vidámabb, játékosabb oldala iránt van nagyobb érzékük. Ugyanez a helyzet egyébként a törököknél (para kazanmak), az olaszoknál (guadagnare denari), a spanyoloknál, a portugáloknál (ganar, ganhar). a szomszédos románoknál (a castiga báni) is. A németek szerint a pénz szer'égének egészen más a módja, valamilyen szolgálatot kell érte tenni; ők „megszolgálják” (Geld verdienen) a pénzt. Hasonló jelentésű a svéd „förtjana pengar” és a dán „tjene Penge” kifejezés is. A szláv népek nyelve szerint a pénz előteremtésének útja a munka. Az oroszok, a csehek, a lengyelek stb. „megdolgoznak” (zara- batüvaty) érte. A kínaiak is „küzdelmet folytatnak” a pénzért (cszsen cscjany); az afgánoknál ez a tevékenység egyet jelent a föld haszonbérbe vételével (udzsura ahisztel). Mi, magyarok, nem „szerzünk ezüstöt”, nem „érdemeljük ki” az anyagi javakat és nem is „csináljuk” a pénzt; nem „nyerjük”, nem „szolgáljuk meg”, nem „dolgozunk” és nem is „küzdünk” érte. mi — „keressük’ a pénzt! Sajátságos módon a burjátok és a mongolok pedig „találják”, ők például ezer rubelt „találnak” (mjan- gan tüherig oloho). Nem ártana elmenni hozzájuk egy kis tapasztalatcserére... Megéri a pénzét, élére rakja a garast A sok pénzzel kapcsolatos szólásmondás közül kettőt említsünk meg. Azt, hogy „megéri a pénzét”, olyan emberekre szoktuk mondani, akiknek van magukhoz való eszük, akiket nem kell félteni, mert élelmességükkel, ügyességükkel, esetleg nem mindennapi humorukkal jól megállják a helyüket, feltalálják magukat a társadalomban. Gyakrabban azonban gúnyos értelemben mondjuk valakire, hogy megéri a pénzét, és akkor ez a szólás már a ló firma, jó jópipa kifejezésekkel rokonértelmű. Ami a keletkezését illeti, eredetileg nyilván nem emberre, hanem olyan árucikkel, tárgy- gyal, vágy állattal kapcsolatban használták, amelyikkel nem járt rosszul az, aki megvette, az áru megérte azt a pénzt, amit kiadott érte. Szólássá akkor vált a „megéri a pénzét”, amikor némi rosszmájú tréfálkozással emberrel kapcsolatban kezdték használni egyrészről megdicsérték vele azt, akiről mondták, dé másrészt csíptek is vele rajta egyet, hiszen olyan kifejezéssel jellemezték, amelyiket eredetileg csak valamilyen tárgyról. vagy állatról lehet mondani ... Az „élére rakja a garast” szólás azoknak az időknek az emlékét őrzi, amikor még nem voltak sem bankok, sem takarékpénztárak, s akkoriban azok az emberek, akiknek volt félretennivaló pénzük. csak a ládájukban őrizhették azt. Akinek azonban jó sok összegyűlt belőle, nem önthette egyszerűen a pénzesládába, bankóra sem válthatta be az ércpénzt, hiszen akkor a papírpénzt még nem ismerték. A korabeli takarékoskodók — vagy zsugoriak — úgy segítettek hát magukon, hogy élére állítgatták a pénzdarabokat, s így már jó sokat el tudtak belőle helyezni, akár egy kisebb ládi- kóban .is. Ebből a műveletből vált állandósult szókapcsolattá az „élére rakja a garast”. A kifejezés eredetileg csak a takarékosságot jellemezte, de mivel a garas egyre kevesebbet érő pénz volt, lassanként a ‘szólás is kissé rosszalló értelmet kapott; ma már nem annyira a takarékos, mint inkább a zsugoriságig pénzszerető embereket jellemezzük vele. Egv Petőfi vers a pénzről A kevésbé ismert Petőfi- versek közé tartozik a Sorshúzás előtt címmel 1845-ben, meglehetősen nyomorgó korszakában Pesten írott vers. amely a már akkor is dívó lutrihoz, szerencsejátékhoz kapcsolódott. íme, a vers; Kétszázezer forint! Reá Gondolni is alig merek. Nagyúr leszek, mennykő nagy úr, Föltéve persze: ha nyerek. Vajon hová teszem a pénzt? Mindenh’á csak ládámba nem. Meg nem penészedik az én Ládámba, hiszem istenem. Amint nyerek: elnyargalok Tóth Gáspárhoz nagyliírtelen, És e jó úrnál eddigi Kontóm szépen lekvitlelem: Aztán (most már készpénzemért!) Jó téli öltönyt varratok: Mert közel a tél, s mostani Ruhámban meg is fagyhatok. Mily jól esik majd. ha fogat Vicsorgat én rám a hideg. Hallá! mily jól esik: fügét Mulatni ő kegyelminek. Ha nem nyerünk: isten veled. Ügy ám. de hátha nem nyerünk? Jó téli öltöny: — de s,e baj, Megszoktam már a hideget. A furfangos Naszreddin hodzsa mindennel kapcsolatban tudott valami csufon- dárosat mondani. Sok-sok története közül ez a kettő a pénzzel kapcsolatos. Nas/reddin hodzsa pénzügyeiből A hodzsának kevéske pénzecskéje volt, és félt, hogy még azt is el találják tőle lopni. Elrejti hát szobája egyik sarkában, s amikor ki akar menni, visszafordul az ajtóból, arrafelé néz, ahová a pénzét dugta el: — Más helyre kell eldugnom — morogja a szakállába —, mert, ha tudom a helyét, hátha én lopom el. X Tolvaj lopóözkodik a hodzsa házába. Éjszaka volt, mindenki aludta az igj as álmát. Miközben a tolvaj keres, kutat, felriad a hodzsa álmából: — Sose fáradj, jóember! — mondja a tolvajnak —, mert hiábavaló a szándékod. Te azt keresed a sötétben, amit én fényes nappal sem találok meg ... U. L. Tamás István: Panyókára vetett köntösén tulipánok nyílnak pendítve réz sarkantyúit perdül táncra a szarkaláb horgas karmaikat behúzva a rózsák lesik meg az angyalt ki pajkosan patás ördöggel parolát S kattan a csat szép válláról fűre omlik le a csók illatos éke S áll a kiteljesült mezítlen szerenád A közművelődési intézmények anyagi támogatásáról sok szó esett, és esik mostanában is. Jegyezzük meg: nem véletlenül. A tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy az üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek kulturális alapjaikat nem mindenkor a rendeltetésnek megfelelően, megalapozott döntéssel, tudatossággal használták fel. Támogatást adtak például olyan — jóllehet, közösségi — kirándulásokhoz is, amelyeknek édeskevés közük volt a kultúrához. A fejlődés természetesen ezen a területen is bekövetkezett. Az irányítók, a pártós állami szervek az eredménnyel mégsem elégedettek; a kívánatosnál lassúbb üteműnek tartják és továbbra is keresik azokat a módozatokat, amelyek nagyobb biztonságot jelentenek a pénzeszközök célszerű fel- használására. Ennek egyik lehetőségét csillantja fel az intézmények közös fenntartású rendszerének kialakítása, másik, alacsonyabb szintű formáját pedig az úgynevezett folyamatos támogatás. X A pásztói Lovász József Művelődési Központ folyamatosan támogatott intézmény. Ami azt jelenti, hogy a ház közművelődési tevékenységének szervezéséhez a nagyközség termelőegységei, ki-ki saját anyagi lehetőségéhez mérten, pénzösszegek átutalásával járulnak hozzá. Például: ha a termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésére művészeti műsort kér. akkor fizet érte a művelődési központnak, amely kapcsolatai révén megszervezi a művészeket, rendelkezésre bocsátja színháztermét, egyszóval: gondoskodik az egész előadás zavartalan és igénvek szerinti lebonyolításáról. Ez a működtetési forma, a folyamatos támogatás rendszer«., egy évvel ezelőtt valósult meg Pásztón. — Eredeti elképzelésünk az volt — magyarázza Bózvári József, a nagyközségi tanács v közművelődési felügyelője —, hogy az üzemektől a mindenkori állami, tehát tanácsi támogatás 50 százalékát kérjük. Tervét ki is dolgoztuk valamennyi üzemre vonatkozóan, a dolgozói létszám arányában. A szerződéseket azonban nem sikerült megkötnünk. — Miért? — Amikor a tanácselnökkel végigjártuk az üzemeket, mindenütt azt a választ kaptuk, hogy még nem tudják, milyen lehetőséget biztosítanak számukra az uj szabályozók. Támogatási szerződést egyedül a Közlekedési Nyomda helyi telepével sikerült kötni. Vállalták, hogy meghatározott értékben propagandakiadványokat készítenek, és csak az ajánlott összeg kimerülése után kérnek térítést készítményeikért a művelődési központtól. Ha a művelődési ház már éves programjának tervezésekor tudja, hogy saját költségvetésén kívül mennyi többletpénzzel rendelkezik, akkor tartalmasabb, az igényekhez jobban igazodó tervet tudna kidolgozni, jobban számításba vehetné az üzemek külön-kü- lön jelentkező sajátos igényeit. A jogi kerettel pedig megszűnne a támogatás ma még rossz mellékize. nem lenne kunyerálás látszata. — Ugyanakkor — teszi hozzá Zeke Istvánné járási közművelődési felügyelő — a „Lovász” is bátrabban mehetne ötletekkel, javaslatokkal az üzemekhez, mondván, itt a pénzed, csináljunk érte valami hasznosat. Tehát eredményesebben orientálhatná az érdeklődést, hatékonyabban munkálkodhatna az ízlés fejlesztésén. Hogyan vélekedik Becsó Károly, a művelődési intézmény igazgatója? — A támogatás alapját az jelenti, hogy programjaink zöme egyébként is az üzemi dolgozókhoz szól. Az üzemek megfelelően segítik rendezvényeink megvalósulását, különösen jól tapasztalhattuk ezt a mostani amatőr kénző- művész-táborunk alkalma* val. Mégis jobb volna, na nem esetlegesen, hanem folyamatosan jönne be a pénz, mert akkor kifejezetten a' tartalmi munka színvonalának emelésére tudnánk fordítani. X Ogy véljük, jogos kérésről beszéltek a népművelők. Az üzemektől várható pénzeszközök nagyságának év eleji meghatározása a hatékonyabb közművelődési tevékenységet szolgálná, tehát a közös társadalmi érdeket. Hallgassuk meg azonban a másik oldalt is, pontosabban a pénzügyi szakembert! Kocsis Pál, a megyei tanács pénzügyi osztályának helyettes vezetője: — Az idei évre vonatkozóan igazuk volt az üzemvezetőknek. ötödik ötéves tervük csak májusra, júniusra készült el, tehat nem tudhatták pontosan, hogy a jóléti. szociális és kulturális alapból mennyi pénz áll rendelkezésükre a * kul- túrház támogatására. — No, és jövőre vonatkozóan? — Akkor már nem áll fenn ez a probléma. A mérlegeket február végéig kell elkészíteni, s ezután már szó lehet a konkrét összegű támogatásról. Nyilván a terv összeállításakor az üzemek gondolnak a kultúrházakra is. Véleményem szerint a dolog a jó kapcsolaton múlik. Ha a művelődési szervek év elején kérnek egy tájékoztató számot, mondjuk, a minimális támogatásról, annak nem lesz semmi akadálya. A művelődési intézményeknek február 1-ig , kell éves terveikkel elkészülniük, a gyáraknak, üzemeknek március elejéig. Van egv kis időbeli eltolódás, de áthidalható. Mint említették: a támogatás várható, minimális összegében a jó kapcsolat révén a művelődési program tervezése idején szóban mar meg lehet állapodni, ami egy hónappal később — mindenki megnyugtatására — írásba foglalható. Sulyok László így élünk mi 1 Vándorélet Nehéz felhők súrolják a dombok vonulatát. Szikrát vet az ég, erősödő szélvihar közeledtét jelzi. Serényebbre fogja a munkát az öreg. Jó lenne, ha még eső előtt megtelne a 'négykerekű — mormogja maga elé. Bemutatkozunk. — Péter András vagyok. Ez év’ október hatodikén töltöm a 72, évet. Ez az útmenti, füves rész mind az enyém. Megvettem a faluszéli megállótól egészen odáig, a kilométerkőig. Innen táplálom a nyulakat. Nyolcvan darabot tartok beadásra. Ránc-szőtte arca, érdes tenyere nehéz, dolgos múltra vall. — Sokat küszködött az élettel? — Jól látja. Ha én azt mind elmesélném magának, amin keresztülmentem, egy regényt is írhatna belőle. De hát gondolom, maguk is sietnek, nekem se ráérős, rövidre fogom. Már csak azért is, nehogy itt érjen utol az eső a határban. Megtelepedünk az árokoldalban. Az öreg meg csak áll szemben a széllel, úgy beszél hozzánk. — Nagylócban születtem, nevelkedtem. 13 éves kisle- gényke fejjel innen indultam először a karancsbei'ényi erdőségbe. Nem volt könnyű favágóskodni. Vasárnap reggel útnak eredtünk kétheti élelemmel. Volt a batyuban másfél kenyér, negyed zsák krumpli, a módosabbjának suflí is került, így nevezték a tésztametéltet. No, meg a szalonna sem maradt el. Mentünk a téli nagy fagyokban, vitt a lábunk árkon, bokron. Igyekezni kel-' lett, hogy hétfőn reggel munkába állhassunk, addigra a gunyhó is álljon. Hasított fából eszkábáltuk, fekhelyül meg a gally, a haraszt szolgált. Pedig, de kemény telek voltak akkoriban! Emlék- szék 1928—29-ben mínusz 30 —40 fok hideget is mértek. Még a varjak is bemenekültek a gunyhóba, amelyik meg kint rekedt, reggelre megfagyott. A nehéz munkához szokott emberek keménységével sorolja András bácsi a megpróbáltatásokat. Mert akkor sem jött jobb világ, amikor a favágást útmunkára cserélte. — Csavargó, vándorélet. Távol a családtól, szerte az országban. Tudja-e, hogy hol meg nem fordultam én? Csináltunk utat Lillafüreden, Kiskunmajsán, Mezőhegyesen Orosháza vonalán. Megjártam Biatorbágyot, Kondorost. Utoljára a berceli utat burkoltam 1948-ban. — Aztán nyugodtabb évek következtek ? Legyint az öreg. — Ne gondolja! ^Sokféle munkához értettem, sokfelé próbálkoztam. Szécsényben voltam ácsmunkán, aztán Pesten kőműves, kubikus. A magasépítőknél szocialista brigádban dolgoztam. Még kiváló levelem is van róla... András bácsinak pihenésre, szórakozásra nem sok jutott, de még ma sem futja. Mutatja az arcát, nézzem meg, borotválkozni sincs ideje. Közösen kutatgatjuk, ml volt, mi még ma is a dolgos élet célja? — A családom, a három gyerekem! Büszke vagyok rájuk. Nekik építgettem a szebb életet. Az egyik lányom felesége. A fiunk Pesten járta a gimnáziumot, két egyetemet végzett, két diplomát szerzett. Pécsen lakik, én csináltam neki az autógarázst. Szedelőzködik az öreg. Emeli a kis kocsi rúdját. Vidám lesz az út a faluig, mert időközben megérkezett Ottilia, a kisunoka. Elszórakoztatja a nagyapát. —vkni— óvónő, a másik autószerelő r NOGRAD - 1976, augusztus 8^. vasarnap
