Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-07 / 186. szám

J Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD M EGY E I 81 Z O FT S A G A ES A /ÍEGYEI TANACS LAPJA XXXII. ÉVF„ 186. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1976. AUGUSZTUS 7., SZOMBAT Idén először: nemzetközi fuvarok Növekvő áruszállítás, fokozódó igények Fél év alatt közel kétmillió tonna árut továbbított a Volán 2. számú Vállalat Az utóbbi években az elő­zetes elképzeléseket mesz- sze meghaladó nagyságban nőtt a közúton továbbított anyagok, áruk mennyisége. A Volán 2. számú Vállalat, míg 1975. első negyedé­ben mindössze egymil­lió 490 ezer tonnányi súlyt szállított, addig idén júli­usig ez a szám már meg­közelítette a kétmilliót. S bár a vállalatnál 1976-ra az áruforgalmi fuvarozás 12 százalékos növekedésével szá­moltak, a második fél évben várható rrífcgnövekedett igé­nyek mindezt valószínű lé­nyegesen túlszárnyalják. A nagy feladatok — nagy nehézségeket is okoznak. Mégis, mindezek ellenére, mi­ként Táosik Gyula, a Volán 2. számú Vállalat teherfor­galmi és kereskedelmi osztá­lyának vezetője is elmondot­ta, az idei első fél év célki­tűzéseit teljesítették, illetve túlteljesítették. A fuvarozás­ban használatos egyik legjel­lemzőbb mutató, az áruton­na-kilométer az elmúlt év hasonló időszakához viszo­nyítva több mint hárommil­lióval — 32 millió 731 ezer­ről 35 millió 796 ezerre nőtt. De — és ez a munka haté­konyságának emelésére, az energia- és munkaerő-taka­rékosságra való törekvése­ket is jelzi — mind több a pótkocsit vontató gépjármű, s a régi „párosok” is mind többet futnak. Jellemző er­re, hogy 1976. el6Ő fél évé­ben egy pótkocsi az átlagos számítások szerint 2608 kilo­méterrel futott többet áruval rakodottan, mint 1975. hason­ló időszakában. A vállalati cselekvési prog­ram közelmúltban történt ér­tékelésekor is megállapítot­ták: a teherforgalomban dol­gozók sikeresen oldották meg a reájuk háruló feladatokat. Pedig az év eddig eltelt ide­je alatt nagy gondot okozott a tervek teljesítésében a te- hergépjárművezető-hiány: kö­zel százra tehető azoknak a száma, akiket rendkívüli in­tézkedésekkel, bei só átcso- portosítással-szervezéssel tud­tak csak helyettesíteni. Mivel külső jelentkezőkre tovább­ra sem számíthatnak, így az őszi, de már a mostani csúcs- forgalomban is, volán mögé ül minden egyes más állomá­nyú, hivatásos jogosítvány­nyal rendelkező is. Örvendetes volt viszont, hogy a vállalat az első fél évben a tervezettnél lényegesen nagyobb szá­mú új járművet kapott, / s ennek arányában le tud­ta selejtezni, a már réges-ré- gen gazdaságtalan üzemelé­sű, költséges fenntartású ko­csikat. Három Bába-kamiont is be­szereztek, s így a Volán 2. számú Vállalat az idén fenn­állása óta először, megkezd­te a külföldre irányuló áruk fuvarozását is. Ebben az év­ben fő feladatuknak tartják az orenburgi gázvezeték épí­téséhez szükséges anyagok ki­szállítását. 1976. első fél évében is miként eddig legtöbbször —, a legnagyobb mennyisége' alapanyagot a különféle út­építő vállalatoknak szállítot­ták, több mint 320 ezer ton­na mennyiségben. Nagyság­rendben ezt követik a Pest- Vidéki Kőbánya Vállalat ál­tal megrendelt fuvarozások, amik a váci Dunai Cement- és Mészmű szállításait is be­leértve, meghaladták a 316 ezer tonnát. A Nógrád me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat megrendelése is közel 176 ezer tonnát jelentett. Ke­vesebb volt viszont a mező- gazdasági szállítás, ami a szö­vetkezetek jó felkészültségé­vel, s a gyengébb zöldség­gyümölcs felhozatallal ma­gyarázható. Készülnek már az őszi döm- pingre: a Mátravidéki Cu­korgyárak se’.ypi és hatvani gyárával már megtárgyalták a cukorrépa-szállítások menet­rendjét. Megkötötték a szer­ződ éseket _ a konzervgyárakkal, s lehetőséget biztosítanak a burgonya-, zöldség- és egyéb termékféleségek szállítására is. A termelőszövetkezetek ké­résére, a kapacitás leter­heltségétől függően, rend­kívüli fuvarokkal is segí­tik a betakarítási mun­kát. A tovább korszerűsödött, fő­leg billenőplatós gépjármű- park, valamint a dolgozók még jobb hozzáállása révén, várhatóan az idén is rekord­teljesítményt mutat a Volán év végi mérlege. Gyorsjelentés a salgótarjáni járásból Mindenütt kisebb-nagyobb gondok jelentkeztek ' Magunk mögött hagytuk az első fél évet követő július hónapot. Akaratlanul is ki' kívánkozik a kérdés: folytató­dott-e a sikeres első fél év? Milyen a munka lendülete az üzemekben, milyen körűimé-' nyék között folytatódik a ter­melés ? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ a salgótar­jáni járás három gyáregysé­geben. ludokolt a jókedv A Páva Fehémeműgyár Já­nosaiknál telepén indokolt a vezetők és dolgozók jókedve, mert a július közepén jelent­kezett munkaellátási gondok ellenére havi tervüket teljesí­tették. Az előállított termékek nyolcvan százalékát a Szov­jetunióba exportálták. Chili­nek a gyár dolgozót és veze­tői, mert a minőségellenőrző részvénytársaság (MERT), Moszkvában járt képviselője nem hallott elmarasztaló vé­leményt a jánosiaknai termé­kekről. Minden szalag száz száza­lék felett teljesített, ami a kedvező munkaelosztásra utal. Ezt erősíti meg az átlag­bérek alakulása, amely 13.50 éti 12.40 forint között váltako­zott szalagonként. Azon sza­lag dolgozóinak keresete sem csökkent, akik gyakran álltak át új termékekre- Jó dolog, hogy a terveket az 'előírtnál kevesebb létszámmal oldot­ták meg­Biztatóak az augusztusi ki­látások is. Százhatvanezer da­rab gyermek-, lányka- és női ruhát készítenek szovjet meg­rendelésre. Két szalagon pe­dig a belföldi igények kielégí­tésére készülnek a megren­delt termékek. Ismét sikerült A Ganz-MÁVAG mátnano- váki gyáregysége a gyáregy­ségek közötti versenyben a legutóbbi értékelése során a második helyet érte el. A sikeres félévi terv teljesítése után júliusban sem csökkent a lendület, bár sok akadály- lyal kellett megbirkózniuk. Ugyanis a Bajára és Győrbe készült darukhoz csak sok utánjárással kapták meg a működtetéshez szükséges még­ha j tóműveket, motorokat, és kezelőiházakat. Az augusztusi programban szerepel Kazincbarcikának egy futódaru, vasszerkezeie készítenek az M—3-as úthoz, ace, főtartókat dolgoznak be a tahitótfalui hídnál, acéloszlo­pokat. szállítanak a dunaúj­városi acélmű építéséhez. Utóbbi 36 méter magas lesz. Az előbb felsorolt termékek­hez szükséges idomacélok, vaslemezek többé-kevésbé. megvannak, továbbra is gon­dot okoz a speciális alkatré­szek határidőre szállítása. kevesebb áru került a tőkés- piacokra ég a belföldi ellátás­ra- Az előbbinél szín és a ve­lejáró nagyság hiánya miatt 17 ezer darab kész tréning­ruhát nem tudtak kiszállítani- Ugyanis a külföldi megrende­lők a termékek szállítását kompletten kérik a gyáregy­ségtől. Augusztus első napjaira megoldódott a folyamatos munkaellátás. A ka-záriak a harmadik negyedév végéig tudják, milyen termékből, mikorra és mennyit kell gyár­tani. Az előzetes számítások szerint augusztusi termelésük 50 százalékát exportálják. A jelenlegi „felállás” szerint Kazár dolgozik exportra. Tordas pedig a belföldi igé­nyeket elégíti ki. fii Salgótarján egyik régen várt létesítménye a Zagyvapálfalván épülő szakmunkásképző- intézet. Az épület „házi átadása” augusztus első napjaiban megkezdődött a diákotthoni részen. A beruházó és a kivitelező vállalat képviselői közösen bejárják az építkezést, hiányjegyzéket készítenek, hogy a hibákat kijavítva, augusztus végén megtarthassák a műszaki átadást. A 85 millió forintos beru­házáson befejeződött a diákotthon építési­szerelési munkája. A szakemberek jelenleg a tantermi szárny belső befejezésén tevé­kenykednek. Lemaradás mutatkozik a tor­nateremnél, 2í% épületek földszintjén és a tan­műhelyben. Mivel az építők nagy létszám­mal és teljes „erőbedobással” dolgoznak, minden remény megvan arra, hogy augusz­tus 30-án megkezdődhet a hivatalos műsza­ki átadás. (Kulcsár József felvétele) Olimpikonok kitüntetése 4 Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken dél­előtt a Parlament kupola­termében fogadást adott a Montrealban szerepelt ma­gyar olimpiai küldöttség tiszteletére. A díszelnökségben helyet foglalt Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Biszku Béla, az MSZMP KB titkára, dr. Maróthy László, a KISZ kb első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai, Borbándi János, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke. Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke mondott üdvözlő be­szédet. A sportolók nevében Né­meth Miklós gerelyhajító olimpiai bajnok mondott kö­szönetét a felkészüléshez nyújtott támogatásért, az olimpiai szerepléshez meg­kapott lehetőségekért és tett fogadalmat valamennyi Mont- reálban járt magyar ver­senyző nevében még fokozot­tabb, lelkesebb munkára, újabb dicsőségek, elismeré­sek szerzésére. (MTI) Muukaellátás gondok A Váci Kötöttárugyár ka- zári gyáregységének dolgozói a sikeres első fél év után júliusban kisebb mértékű munkáéi látási gondokkal küszködtek. Emiatt havi ter­vüket csak 96,2 százalékra teljesítették. A tervezettnél Algériai ifjúsági küldöttség látogatása hazánkban A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bi­zottságának meghívására az Algériai Nemzeti Ifjúsági Szö­vetség delegációja Mohamed Bourzam főtitkár vezetésével, augusztus 4—6 között hivata­los baráti látogatást tett I.Ia- gyaroszágon. A delegációt fogadta dr. Ma­róthy László, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KISZ központi bizottságának első titkára, és dr. Berecz Já­nos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának osztályvezetője. Az algériai ifjúsági , küldöttség megbeszéléseket folytatott a KISZ kb delegációjával, ame­lyet Borbély Gábor, a kb tit­kára vezetett. A két küldött­ség kölcsönösen tájékoztatta egymást a Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség és az Algériai Nemzeti Ifjúsági Szövetség tevékenységéről, a két ország helyzetéről, a magyar és algériai nép építőmunkájának sikereiről. Kapcsolataik elmélyítése és rendszeresebbé tétele érdeké­ben két évre szóló együttmű­ködési megállapodást írtak ala. (MTI) Libaooui jelentés Felfüggesztették a sebesültek elszállítását Teli Zaatarban Rálőttek pénteken a Nem- — egy órával korábban — 28 zetközi Vöröskereszt két te- sebesültet szállítottak el. 27 herautójára, amelyeken éppen nem sebesültnek is sikerült — újabb sebesülteket készültek a járművekre kapszkodva — elszállítani a Teli Zaatar pa- kikerülnie a táborból. Kedd lesztin menekülttáborból. óta 362 sebesültet szállított el A táborban még az incidens a Nemzetközi Vöröskereszt előtt pánik tört ki. Több száz Teli Zaatai'ból. nem sebesült táborlakó meg- Jólértesült bejrúti források rohanta a tábor környéki fut- pénteken azt közölték, hogy ballpályán várakozó két te- többen — közöttük Ghasszan herautót, hogy azokon elme- Tueni libanoni ipari minisz- neküljön. A palesztin őrök fi- tér — megpróbálnak közvetí- gyelmeztető lövéseket adtak; teni Frangié és Karami mi­le és igyekeztek visszaszoríta- niszterelnök között. Karami ni a tömeget. szerdán nem vett részt a Ekkor érték a lövések _ a Frangié által összehívott mi­két teherkocsit. (Biztonsági niszteri tanácskozáson, a kö- okokból csak kettesével küldik vetkező ülésen való részvéte- a járműveket a sebesültekért.) lét pedig attól tette függővé, A golyók megsebesítették az hogy részt vehet-e a napirend egyik teherautó sváj- kidolgozásában és felülvizsgál- ci sofőrjét és jó ják-e azt az elnöki rendele­néhány elszáTÍtásra váró se- tetj a mely szerinte Camille besültet is. A Nemzetközi Vő- ... röskereszt az incidensek miatt Chamoun valtja fel Philippe felfüggesztette az evakuálást. Taklát a külügyminiszteri Pénteken az első két autón poszton. (MTI) Az aratás végén: talajerőpótlás Vége felé tart áz aratás, egyre több traktor szabadul fel az üzemekben, és így meggyorsul a tarlómunka. A MÉM rendelete értelmében a szalmát mindenhol gondo­san összegyűjtik, bálázzák, kazlazzák. A felszabaduló területen hozzáláttak a szán­táshoz, és a talajerő pótlásá­hoz. Erre a munkára idén a termelők — a július és az augusztus eleji tapasztalatok szerint — különösen ’ nagy gondot fordítanak. Miután az év elején átlago­san 20—30 százalékkal drá­gább lett a műtrágya, most egyre inkább előtérbe kerül az „elfelejtett” szerves trá­gya. amelyből igen nagy kész­letek vannak az üzemekben. Számítások szerint tavaly több mint 5 millió tonna szerves anyagot nem hasz­náltak fel a gazdaságok: ez a mennyiség nem ment kár­ba, miután a huzamosabb tárolás csak értékfcsökkenés- sel jár, viszont még a ko­rábbi évekből is maradt a gazdaságokban kihordásra váró készlet, így mindent egy­bevetve az üzemek legalább . 15 millió tonna szerves trá­gyával rendelkeznek, és a számítások szerint ennek a készletnek mintegy 50—60 kálium hatóanyag-tartalma van. Ezzel eredményesen ki­egészíthető a műtrágya. A szerves anyag felhasz­nálását a MÉM agrokémiai központja országosan segíti, koordinálja. Miután bebizo­nyosodott, hogy a készletet részben a gépi eszközök hiá­nya miatt nem tudták fel­használni, a központ megbí­zásából új technológiát dol­goztak ki, amely lehetővé teszi az értékes anyag rob­bantással való szétterítését. Eddig több mint 200 mező- gazdasági robbantásvezető szakembert képeztek ki, s őz­zel lehetővé tették a szak­szerű felhasználást., Az ag­rokémiai központ tájegysé­genként felmérte, hogy mi­lyen lehetőségek vannak a meglévő készletek folyama­tos és gazdaságos felhaszná­lására. Több száz termelő­szövetkezetnek adtak szak­tanácsot, esetenként számí­tásokat is végeztek, hogy miképpen hasznosul legjob­ban az adott talajviszonyok között a szerves anyag. A határszemlék tanúsága szerint az elmúlt napokban meggyorsult a szerves trá­gya kihordása, és sikeresek voltak az első robbantásos ezer tonna nitrogén-foszfor; üzemi próbák is. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents