Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-31 / 205. szám

Irodagépek gyógyítói Az Irodagéptechnikai Vállalat salgótarjáni szervize szinte napról napra bővíti szolgáltatását. A Nógrád és Heves megye területén levő irodagépek javítása nem okoz gondot. A május 1-én átadott és kibővített részleg olyan képzettségű dolgozókkal rendelkezik, akik a már hagyo­mányosnak számító szorzó- és írógépek karbantartásán kí­vül a modern, lyukszalaggal vagy elektronikával működő berendezéseket is megjavítják. A 41 dolgozó szakmai fel- készültsége az igényekhez mérten kielégítő és ha Gyöngyö­sön és Egerben is átadják a kirendeltségek új épületét, elmondhatjuk, hogy a két megye ellátottsága teljessé vá­lik. Székely Sándorné Erika típusú írógépet javít. A'eréb László egy Ascota típusú könyvelőgép mellett. 11 mezőgazdasági nagyüzemek kárainak alakulása A rendkívüli másodvetések úi íme nie s biztosítása Az aratás befejezésével az Állami Biztosító gyors szám­vetést készített az idei ká­rokról. A mezőgazdasági nagy­üzemek eddigi veszteségeiből arra következtetnek a bizto­sító szakemberei, hogy az új növénybiztosítások alapján té­ríthető károk már eddig is megközelítik az egymil’.iárd forintot. A mezőgazdaság egyik leg­veszélyesebb ellensége, a jég, az idén viszonylag csekély károkat okozott. Július vé­géig mindössze 47 jégveréses nap volt, a hétéves átlagban kimutatható 88 nappal szem­ben. Aszályos volt a nyár, a tavaszi áradások, az esőzések nyomán keletkezett belvizek mégis jelentős veszteséget okoztak. Szabolcs megyében közel 9 ezer, Borsodban pe­dig 20 ezer hektár a víz ál­tal károsított nagyüzemi me­zőgazdasági terület. Az Állami Biztosító az idén először vállalta el a szőlők és gyümölcsök tavaszi fagyká­rának térítését. Baranya ki­vételével mindenhonnan je­lentettek károsodást, orszá­gosan több mint 40 ezer hek­tárról. Az 50 ezer hektárnyi szán­tóföldi növényt ért téli fagy és homokverés kártételeire közel 100 millió forintot fi­zetett a gazdasagoknak a biz­tosító. Nógrád megyében a károsodott terü'et 1186 hek­tár volt, a kártérítés össze­ge 3 millió 198 ezer forint. A kedvezőtlen tavaszi, majd az aszályos nyári időjárás olyan mértékben csökken­tette a terméskilátásokat, hogy megnőtt a jelentősége a má­sodvetésű növények termesz­tésének. A növénybiztosítá­sok a tavaszi adatfelvétel­ben rögzített másodvetések biztosítására terjednek ki, a terven felüli másodvetésekre azonban nem. A rendkívüli mezőgazdasági helyzetet fi­gyelembe véve az Állami Biztosító az 1970-os évre ki­terjesztette a növénybiztosítást a mezőgazdasági nagyüzemek terven felül ültetett, vetett másodnövényeire, anélkül, hogy ezért külön díjat szá­mítanának fel. A másodnövé­nyek biztosításához újabb, részletes, hozammennyiséget és egységárat tartalmazó ada­tokat nem kérnek a gazda­ságtól. A biztosító rendkívüli pót­vetésnek tekint minden olyan növényt, ami a termelési terv­ben — és az adatközlésben — nem szerepel, amelyiknek a termését még ebben az év­ben betakarítják. A másodve- tések kártalanítása ’ minjdkét növénybiztosítási módozátnál hektáronkénti átlagérték alap­ján történik. Ez az átlagér­ték szántóföldi növények ese­tében hektáronként 4000, a zöldségnövényeknél pedig hek­táronként 6000 forint. A mezőgazdasági nagyüze­mek álló-, forgóeszköz-bizto­sítása alapján nyújtott térí­tés is magasabb, mint az el­múlt évben volt. Ez egyrészt abból adódik, hogy megsza­porodott. a vegyszerfelelősségi károk száma. Ezek sokszor aránylag kis területre kor­látozódnak, de sok egyéni ter­melő gazdaságban teszik tönk­re a növényi kultúrákat. Meg­nőtt — mint a híradásokból ismert — a nagy összegű vesz­teségeket okozó tűzesetek szá­ma is. Kora tavasszal az er­dőtüzek, az aszályos hetek­ben pedig a gabonatüzek vol­tak gyakoriak. Az Állami Biztosító felmé­rései alapján a mezőgazda­sági nagyüzemeket eddig ért károk együttesen meghalad­ják az egymilliárd 250 millió forintot. Ebből Nógrád me­gyei mezőgazdasági nagyüze­meknek kifizetett kártérítés 12 millió 308 ezer forint volt l. Diordiev: Tökéletes szolgáltatás A villanyszere­lő kicserélte a kapcsolót, és fel­gyújtotta a vil­lanyt- Fáradozá­sát hálásan meg­köszöntem, és el­ismerésem jeléül átnyújtottam 15 kopejkát. Figyel­mességemet ő is illendően meg­köszönte, majd hirtelen rosszal­ló pillantást ve­tett az új kap­csolóra, amelyen egy ici-pici, hal­vány, fehér fol­tocska éktelenke­dett. — Az az érzé­sem, másikat kell felszerelnem — mondta —, és ma­tatni kezdett szer­számostaskajá­ban. A foltosat le­vette, újat sze­relt fel helyette. — Nos, ez már egészen más — mondta:, és fel­gyújtotta a vil­la ny t. Átnyújtottam ne­ki 1 rubelt. Meg­köszönte, és újra fixírozni kezdte a kapcsolót. — Nem mon­dom, fól kapcsol, de valami furcsa pattogással. Ki kell cserélnem! Elővett egy újabb kapcsolót. Felszerelte. Be­nyomta a gom­bot, a fény el­árasztotta a szo­bát. — Nem látom, mivel jobb ez az előzőnél — koc­káztattam meg elégedetlenül. — Hogy-hogy nem látja?! — csodálkozott sér­tődötten. — Ha jól tudom, ma­ga nem szakem­ber. Megköszöntem szolgálatkészsé­gét, és behívtam a konyhába. Megivott néhány pohár bort, majd így szólt: — Az az érzé­sem, hogy ez a kapcsoló sem a legtökéletesebb. Elővette szer- számostáskáját, és bement a szobá­ba- Felrakta a negyedik kapcso­lót, és megkért: gyújtsam fel a villanyt. — Nagyon kö­szönöm — mond­tam. — Igazán tö­kéletes! — Ugyan, kérem. Hisz’ el­sődleges köteles­ségünk a tö­kéletes szolgálta­tás — mondta nyájasan, és zsonglőrmozdu­lattal vágta zseb­re a 3 rubelt. Amikor el­ment, felgyújtot­tam a villanyt, és észrevettem: a nagyedjére fel­szerelt kapcsolón egy icipici, hal­vány, fehér fol­tocska éktelenke­dik .. . líaraté Rozália fordítása Anekdoták Nyelvtanóra van az iskolá­ban. A tanító felszólítja a kis Tadeuszt: — Mondj nekem fiam egy gyűjtőszót! — Postaláda — feleli a gye­rek. ★ Mit tanultatok ma az isko­lában? — érdeklődik elsős fiától az apa. — Az ábécéből az első be­tűt. az i't. — Nahát, hogy halad a tu­domány — tűnődik az apa —> az én időmben még az a volt az ábécé első betűje... — Na. kislányom mi a vé" leményed a tanító néni nről? — érdeklődik elsős lányától az anya. — Szép kis tanító néni, mondhatom! — Miért, mi kifogásod van ellene? — Azt se tudja, hgoy meny­nyi háromszor kettő. Tegnap is, meg ma is tőlem kérdez­te.... ★ Természetrajzóra van az is­kolában- A tanító így szól a gyerekekhez: — Ki tudja nekem meg­mondani, hogy miben külön­bözik a kenguru az embertől? — Nagy csend, végül az egyik gyerek jelentkezik. — A kenguru abban külön­bözik az embertől, hogy üres erszénnyel is tud ugrálni... ★ — Képzeld, papa, a tanító úr, elismerte, hogy okosabb vagyok nála! — Hogyhogy? — Először azt mondta, hogy ha valamit nem tudunk, akkor kérdezzük meg egy okosabb embertől. Azután azt kérdez.e tőlem, hogy mennyi nyolcszor hét-.. Rövid Mickey Rooney 50. születés­napját ünnepelte. Egyik ba­rátja megkérdezte: „Hogy vagy?” — „Képzelheted — válaszolta Rooney —, hét há­zasság van mögöttem, és a mozivásznon mát 12 alkalom­mal haltam meg!” 5S Messinétól mintegy 50 kilo­méterre, közös megegyezés­sel, „lányszöktetésre” került hírek sor. A szerelmes férfiú 84 éves, az „elrabolt leány” pe­dig, aki özvegy és 3 gyerme­ke van —, közel jár a 70- hez. X Az Egyesült Államok meg­alapításának 200. évforduló­jára potom 60 millió lírának megfelelő költséggel elkészí­tették minden idők legna­gyobb méretű (60x110 m) zász­lóját­apróhirdetések Kazánfűtői, női, férfi munkaerőt felveszünk. Nógrád megyei Pa­tyolat Vállalat, Sal­gótarján, Rákóczi u. 227. TRABANT 601-es el­adó. Tóth András, Homokterenye, Kos­suth ut. BEÉPÍTHETŐ telek eladó. Karancsalja, Kossuth út 51. lő (MX) Ft. kb. Érdeklódini: Hunyadi út 1. BÜTOKOZATLAN szobát, vae.v lakrészt bérelnék Salgótar­jánban. ..Egyedül­álló” jeligére a ki­adóba. HAROMSZOBAS ház gázfűtéssé:. garázb- zsal, beköltözhetően eLadó. Vác, Tavasz utoa 5. Érdeklődni 16 óra után. SALGÓTARJÁNT Bo­lyai Gimnázium ff órás munkaidőre konyhai dolgozót fel­vesz. ÖNJÁRÓ szalagfű­rész eladó. Mituk István, ipolyvece, Hu­nyadi út 9. Értesítés A Közlekedési ^Nyomda közli, hogy a vállalat neve 1976. szeptember 1-től Rákóczi Nyomda . » elnevezésre változik. Központunk címe: Budapest, VI., Csengery u. 31. Telefonszámunk: 228-417. Telephelyünk címe: Pásztó,) Szabadság ut 141. Telefon: Pásztó 101. Fenti időponttól a Közlekedési Nyomda bélyegzők érvény­telenek. Folyamatos ügyviteli nyomtatványok (leporellók) területén megnövekedett, ügyviteli és kereskedelmi nyomtatványok, jegytermékek területén változatlan kapacitással állunk tisz­telt ügyfeleink rendelkezésére. / , Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat használtgép-szaküzlete A külföld humora LONDON Smithné felkeresi az ügy­védjét és tanácsot kér tőle vá­lóperes ügyben: — Mondja, doktor úr. váló­ok-e az. ha egy férj bejelenti a feleségének, hogy üzleti ügyben a déli gyorssal utazik. de ahelyett egy éjjeli .sze­méllyel megy el...­GENF — Az én feleségem nagyon szerény asszony, soha nincs semmi kívánsága. — Akárcsak az enyémnek, az is folyjon csak követel..-. Budapest V., Bátliori u. 3. T.: 115*619 l műszaki becslést tart Telex: 22-5122 1976 szeptember V-én írásbeli bejelentéseket kérjük Magyar Hirdető címére beküldeni! Sa lg ótar ján han Foglalkozunk használt gépek, műszerek, szerszámok vé­telével, eladásával és közvetítésével. 6 NOGRAD - 1976. auj tszíus 31-, kedd

Next

/
Thumbnails
Contents