Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-28 / 203. szám

VI TANÉV ELŐTT ITsz és közművetődés Ahogyan a szakoktatók látják A szakmunkástanulók szá­mára befejeződött a vakáció, megkezdték nyári termelő- munkájukat. A nagybátonyi ipari szakmunkásképző inté­zet diákjai a tanműhely mun­katermeit rendezgetik, reno­válják. A szakoktató Az egyik csoportot a 2-es munkateremben a 32 éves Bakos István szakoktató irá­nyítja. Munkás éveit gépsze­relő lakatosként kezdte a kis- terenyei Mezőgépnél, elvé­gezte a gépipari technikumot, s 1968 fordulatot hozott az eleiében. Abban az évben ugyanis üzemi gyakorlatra küldtek a vállalathoz néhány tanulót, s ő annyira megked­velte az oktatást, hogy okta­tói beosztást vállalt a nagybá­tonyi intézetnél. Azóta nyolc év telt el. Közben pedagógiai tanfolyamot végzett, elvégez­te a műszaki egyetem oktatói szakát. Munkatársai, vezetői és tanulói is megbecsülik, kedvelik. — Hány tanulóval foglal­kozik? — Két csoportom van. Az egyik csoport 10 fős, kintla- kók, a másikban 13-an van­nak, és valamennyien kollé­gisták. A két csoport közül a bentlakók tanulmányi átlaga a jobb, ami talán a jó össze­tartásnak és összhangnak köszönhető. — Felmerült-e valamilyen nehézség a tanév során? — Nem. Anyagellátási gond, szerszámhiány nincs. Szemlél­tető eszközeinket magunk ké­szítjük, az audiovizuális esz­közök pedig biztosítottak. A fegyelemmel kapcsolatosan sincsenek kifogások. Jó volt a csoportvezetők kiválasztása, ami az ő munkájukat is di­cséri. A KISZ-vezelő Még tanítási szünet van, nincsenek taggyűlések, de az igazi KISZ-tagok most sem pihennek. Vonatkozik ez Ba­kos Jánosra is, az intézet fia­tal, energikus szakoktató­jára. Már második éve a nagybátonyi szakmunkáskép­ző intézet KlSZ-csúcsvezető- ségének titkára. Megkértem, hogy mondja el véleményét az intézet KISZ-munkájáról, helyzetéről. — Nálunk is az országos jellegű problémák jelentkez­tek: a létszámnövelés, politi­kai képzés, tömegsport kér­dései. Egyelőre nehézségeket okoz a vezetésre alkalmas ta­nulók kiválasztása. Tizennégy- tizenöt éves fiatalokról van szó, akik most kezdik el a mozgalomban való munkát. A tantestülettől sem kapjuk meg azt a segítséget, amit a jobb KISZ-munka érdekében elvárunk. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt tanévben nagy volt a tanárok igénybe­vétele, emiatt a KISZ-es ta­nárok a taggyűlésekre sem mindig tudtak eljönni. De ettől függetlenül az osztály- főnöki órákat és más alkal­makat is felhasználhatták vol­na a KISZ érdekében. A szakoktatók pedig jórészt „ki­nőtték” a KISZ-t, nem tart­ják szívügyüknek a patroná- lást. A politikai képzést vi­szont pártmegbízatásként jól végzik. Az egész tantes­tület összefogására lenne szük­ség ahhoz, hogy előbbrelép­jünk. Nélkülük nem lehet jó KISZ-munkát végezni az is­kolában. — A tanulók milyen mun­kát végeznek a KISZ-ben? — A bázisüzemnél van alapszervezetünk. a kollégi­umban és a nagybátonyi Ha­risnyagyárban KISZ-csoport. Így minden üzemet bekap­csoltunk a mozgalomba. Leg­többel szocialista szerződést kötöttünk. Minden KISZ-tag- nak van egyéni megbízatása, vállalása. Örömmel mondha­tom, hogy valamennyi bein­dított mozgalom sikerrel járt, és külön örömünk a KISZ- tagok példamutató munkája. Részt vettünk a község szé­pítésében, az iskola és kör­nyékének rendezésében, a szorospataki tábor építésében. Itt minden alapszervezet egy napot dolgozott. Építőtáborba a nyáron 17 fiú és 28 lány utazott. A gyakorlati oktatás- vezető Örök-vidám, 35 éves fia­talember a nagybátonyi szak­munkásképző intézet gyakor­lati oktatásvezetője. Bakos Gyula. A pedagógusok közül talán ő dolgozik az intézet­nél a legrégebben. Előszór szakoktatóként esztergályos szakmunkástanulókat taní­tott, később gyakorlati okta­tásvezető lett. Munkatársai so­kat adnak értékes és segítő­kész tanácsaira Közel tud kerülni felnőttekhez, tanu­lókhoz egyaránt Az 1976 77- es tanév beiskolázási tapaszta­latairól kérdezem — Sajnos, nem minden szakmában sikerült a beis­kolázási terv teljesítése. Ke­vés a kötő-hurkoló és a he­gesztő szakmunkára jelent­kezők száma. Jó viszont a női szabó, szerkezetlakatos és esztergályos szakmákban. — Milyenek ni oktatás sze­mélyi és tárgyi feltételei? — Kilenc tanműhelyben folyik csoportos képzés. Ezek a tanműhelyek a bázisüze- meinknél vannak, szociális, kommunális, és a tárgyi felté­telek, például szerszámok, nyersanyagok, munkadarabok biztosítása tekintetében év­ről évre magasabb színvonalon tudják kielégíteni az oktatás feltételeit. Ugyancsak bizto­sítják a vállalatok a temati­kus oktatás feltételeit. A nyá­ri üzemlátogatások alkalmával erről meggyőződtünk. — Milyenek az intézeti tan­műhely feltételei? — A vállalatok tanműhelyei­nek színvonalához hasonlóak. Itt történik az első éves vas- és fémszerkezet-lakatos tanu­lók fémipari alapképzése. A tanműhely az oktatás mel­lett termelőmunkát is végez, és az elkészített termékeket a kereskedelem forgalmazza. A tárgyi feltételek mellett a tanulók gyakorlati fejlődését megfelelő személyi feltétellel tudjuk biztosítani, A vállalati és az intézeti tanműhelyekben 15 intézeti, és 9 vállalati ál­lományú szakoktató irányítja a gyakorlati képzést. Szakok­tatóink mind politikailag, mind szakmailag képesek a szakmunkásreform követel­ményeinek megoldására. Ed­dig 13-an végezték el a mű­szaki oktatóképzőt, s most már az üzemi szakoktatók kö­zül is többen jelentkeznek erre az oktatási formára. Ér­zésem szerint eleget tudunk tenni a feladatoknak. Soós Imre Mire adjuk a pénzt ? A káliói termelőszövetkezet négy község mezőgazdasági munkásait tömöríti. S mint a környék egyetlen termelő- egységének. nemcsak Kálló, hanem a közi gazgatási lag is társközségeknek számító Er­dőkürt, Erdőtarcsa és Va- nyarc lakóinak kulturális igényeit is Szolgálnia kell. A gazdaságnak megvan rá a törekvése. 1975. december 1-én szerződést írtak alá a tanáccsal, amelynek értelmé­ben a következő — tehát idei — évben 30 ezer forinttal tá­mogatják a tanácsi fenntar­tású közművelődési intézmé­nyeket, a négy község műve­lődési házait, klubkönyvtá­rait. Az idézett pénzmennyi­ség a jelenlegi szociális alap, amelyből sok minden más között támogatják az óvodá­kat, sportköröket is, tíz szá­zalékát jelenti. Nem nagy összeg, különösen úgy nem, hogy négy község között osz­lik meg, mégis a tenniakarás, a segítő szándék kifejezője. — Az egyesülés után na­gyon nehéz évet kezdtünk — magyarázza Szomszéd János- né, a mezőgazdasági termelő­szövetkezet főkönyvelője. — Űj szabályozókkal dolgozunk, a termelési költségek is nőt­tek, aztán jött ráadásként a szárazság. Nem panasz-, vagy mentségként mondom ezeket, csupán realitásként. A mű­trágya. az alkatrészek árai jelentősen emelkedtek a múlt évihez képest, az értékesítési árak viszont csak néhány termék esetében, ott sem szá­mottevően. Rendszeresen fi­gyelemmel kísérjük; a szá­razság miatt is több millió forintra rúg a nyereségcsök­kenésünk. Ilyen helyzetben nagyon megnézi az ember, mire költi a pénzt, mit ve­gyen, hogy év végén valami eredményt tudjon felmutatni. — Az előző években talán nem volt szükség ilyen kö­rültekintésre, elővigyázatos­ságra? — Gazdálkodni akkor Is jól kellett. De jobban, sza­badabban lehetett költeni a pénzt, már ami a hasznossá­got és a megtérülést illeti. Most minden fillért megné­zünk, hova tesszük. Az előrelátás, az óvatosság érthető álláspontja a gazda­sági vezetőknek. Különösen a nehezebb és a még hatásai­ban kevésbé ismert körülmé­nyek között. Az óvatosság azonban nem jelenthet — mint ahogyan nem éreztük annak a káliói termelőszövet­kezetnél sem — oktalan tar­tózkodást mindenféle jónak látszó ötlettől, kezdeménye­zéstől, újító szándéktól. Mert a nehezebb körülmény min­dig az okos, rátermett embert serkenti, erősíti, segíti a fe­lülemelkedésre, győzelemre. Az idei év személyes hoz­záértést, rátermettséget próbá­ra tevő változásait — ami legalábbis az új gazdasági szabályozókat illeti —, a gaz­dasági vezetők már előre lát­ták, hiszen nem volt titok senki, egyetlen ember előtt sem. Jól látták ezt Kállón is és tudták mit, hogyan kell cselekedni. Gazdasági téren, kulturális téren. Mert a szo­ciális alap egy tizedét elkölt- hetnék éppen másra is, mint a művelődési intézmények tartalmi tevékenységének tá­mogatására, mégsem teszik. Nem, mert ezzel is tervük van. Azt kérték ugyanis az intézményektől, hogy a ka­pott' pénzt a tsz dolgozói mű­velődési igényeinek kielégíté­sére használják. — 1.300 tagunk van — mondja a főkönyvelőnő. — A korábbi években is több­féleképpen próbálkoztunk szórakoztatásukról, művelődé­sük biztosításáról gondoskod­ni. Ha szakmai, politikai ok­tatásról, ilyen jellegű tanu­lásról van szó, nincs is kü­lönösebb baj, csak akkor, ha kulturális rendezvényekre kell menni. Például felkívántuk kelteni az érdeklődést a szín­ház iránt, vettünk jegyeket és ingyen osztogattuk a tagok között. Alig néhányan men­tek el vele. Volt amikor Tár­csáról kelleti szervezni a kö­zönséget, hogy Kállón meg lehessen tartani az előadást. — Ilyen nagyfokú lenne az érdektelenség? Miért? — A falusi embernek egye­lőre, úgy látom, elég a tele­vízió. Nem fárad a kiöltöz­ködéssel. A mozit is inkább csak a gyerekek látogatják. X őszintén: hány ilyen, vagy ehhez hasonló helye van Nógrád megyének?... És ép­pen ezért fontos a feladat: népművelő, gazdasági vezető, kommunista, tömegszervezeti tisztségviselő számára egy­aránt. Igényt kell teremteni! Az emberek sokaságához szó­ló, jó programmal. A leállói termelőszövetkezet ebben az irányban megtette az első lépést: nem esetlege­sen, hanem szerződésben vál­lalt, egy összegben támogatja a művelődési intézményeket. De vajon elég-e ennyi? Meg­felelően segíti-e a célt: az emberek tudásának gyarapo­dását, műveltsége sokoldalú­ságának fejlesztését? Nem. Nem elég odaadni, átutalni a pénzt — konkré­tan kérni kell ,érte. Isfneret- terjesztő, színházi, vagy bár­milyen más előadást — le­hetőleg az emberek szellemi épülését a legjobban 6egitő témában. (sulyok) 34. r — Hát már a gyereket is megtámadja? A gyereket felvezették a lépcsőn. A hivatalsegéd min­den hivatali tekintélyét latba vetette, hogy távol tartsa, s némileg visszaszorítsa a mö­göttük felnyomulókat. — Hagyjuk szabadon az utat! — kiáltotta. — Megtud­nak mindent úgyis. A külső szobában egy fia­talasszony ült, az íróasztal mögött, a titkár. Ijedten ug­rott fel a székről. Szólni is elfelejtett, csak a szemében repdesett a riadt kérdés. Ke­ze viszont rögtön tudta, mit kell tenni, s már tolta is a széket a gyerek alá, kinek falfehér feje rángatózni kez­dett, s némileg elalélt. Az asszony poharat raga­dott, s a vízcsaphoz ugrott. A beszédesebb bányász az­tán megszólalt: — Behoztuk — mondta. Majd hozzátette: — Megtá­madták. Az asszony vízzel itatta a gyereket. Tarkóját, halánté­kát dörzsölte. S közben a gyanús zajra kijött a tanács­elnök. — Mi történt? — nézett furcsán a szelíd kék szemé­vel. Rögtön látta, hogy az öreg bányából valók, mely községi tulajdon, és tulajdon­képpen már régen nem üze­mel, s a bozót csak azért nem nőtte be egészen, mert néha mégis kimennek oda fejteni, amikor a tanácsnak szüksége van kőre valamely középítkezéshez. — Vízért küldtük a forrás­hoz — mondta a bányász. — Vártuk, mikor jön már. Az­tán, hogy nem jött, utána mentünk. Hát ott feküdt, az élet ki volt szállva belőle. Ütésnek, szúrásnak nem lát­tuk nyomát. De a kanna, az szőrén-szálán eltűnt. A víz, az ott volt kifolyva a gyepen. Hát a kannát, azt elvitte az illető. — Nagyon őt megijeszt­hette — mondta a másik bá­nyász komoran és jelentőség­gel. Ez volt az egyetlen, amit mondott. — Megijesztett valaki? — kérdezte a tanácselnök a fiút. De az csak nézett homályos, riadt szemmel. Kocogott a foga. — Mi is hiába kérdeztük — mondta a beszédesebbik bányász. — Elvesztette a sza­vát. A tanácselnök felvette a te­lefont, s hívta a rendőrkapi­tányságot. Nem állt az eset magában, s a rendőrség is kíváncsi volt rá. 4 NOGRAD — 1976. augusztus 28., szombat { Fél órán belül két nyomo­zó érkezett a városból. A nép félretakarodott az autójuk elől. A nyomozók egy pillantást vetettek a gyerekre. — O az? — ö — felelte a tanácsel­nök. — Mint a múltkori eset. A múltkori eset egy idős paraszt volt. Azt is úgy szed­ték össze az erdőn, rémület­be fagyva. Egy szót se tud­tak kihúzni belőle. De azon legalább karcolások voltak, mintha zsilettel szabdalták voln« meg a képét. Ám az is lehet, a tövis karcolta össze, ahogy beesett a bozótba. — Nem nagyon képzelődé­sek itt az emberek? — kér­dezte félreszaladó szájjal a korban és rangban tekinté­lyesebb, miközben kalapját a fogasra, táskáját az asztal­ra helyezte. S noha még csak leülni készült, mosolygós sze­me, mely nagy és kizökkent- hetetlen nyugalmat árasztott, máris áthatóan fürkészte a gyereket, mint egy láthatat­lan bonckés. — Mert van egy ilyen érzésem, hogy óva­tosan fogalmazzak. A tanácselnök is félrehúzta a száját. Kesernyésen mo­solygott. — Eléggé. A nyomozó térdére helyez­te kezét, és előrehajolt. — Mondd, fiam, hogy né­zett ki a támadód? A gyerek hallgatott és resz­ketett. Tekintete bomlott volt, závaros, egy más'k világba meredő, s a rémület tócsái még mindig nem oszlottak szót a tükrén. — Láttál egyáltalán vala­kit? Hallgatott és reszketett. Ügy látszott, nem jut el hoz­zá a kérdés. — Láttál valakit?! Azt kér­deztük! — kiáltott rá a má­sik, a fiatal, ki föl-alá sé­tált és most éppen odalé­pett. A gyerek egész testé­ben összerázkódott és köny- nyek potyogtak a szeméből. Az öreg, ki ült és térdén nyugodott a keze megfogta, ifjú, még túlbuzgó társának karját. — Ejnye — mondta neki csendesen, majd visszafor­dult a fiúhoz. — Na, ne sírj! Nyugodj meg szépen. Mi nem bántunk. Megvárta, míg lecsillapodik, reszketése szűnik. — Na, jól van. És most fi­gyelj rám! Mi jót akarunk és megvédünk téged. Azért jöt­tünk, hogy megvédjünk. A gyerek révült tekinteté­ben megjeient egy gyönge kis fényecske, egy rés a homá­lyon, mely mint bizakodó su- garacska e világra nyílott. — Elcsípjük, ne félj! — mondta az öreg, mosolygott a szeme, és váltott egy pil­lantást a fiatallal. — De tud­nunk kell, hogy nézett ki. Nos? A fiú most se szólalt meg. csak fejét rázta: „nem, nem”. — A múltkori pont így tett — sóhajtott a nyomozó, a tanácselnökre nézett, né­mileg kérdőn: megint csak egy vizionáló? — A fejük te­le van agyrémmai — morog­ta. — Ha ki lehetne mosni a szeszáztatta agyukat... Még mindig pálinkás zsömlével etetik a gyerekeket? — Előfordul. — Maguknak mi a vélemé­nyük? — tekintett az öreg a bányászokra. (Foil/tatjuk; 450 EV MÚLTÁN Történelmi emlékhelyet építenek Sátorhelyen, az 1526-os mohácsi honvédő csata tömegsírjainak szín­helyén. A két és fél hektárnyi területen, az Orszá­gos Természetvédelmi Hivatal megbízásából építik az emlékparkot, amelynek ünnepélyes felavatása a csata 450. éves évfordulóján, augusztus 29-én lesz. Mai tévéajánlatunk 21.40: Musical pódium. Ezen a szombat estén tűzi újra műsorra a televízió a montreali olimpiai közvetíté­sek miatt elmaradt, Látszólag ok nélkül című francia bűn­ügyi filmét, amelyet a Musi­cal pódium követ. A musical hamar népsze­rű lett hazánkban, a neveze­tes My Fair Lady óta. Azóta már sikeres magyar musical­ek is születtek először Hubay— Ránki—Vas Egy szerelem há­rom éjszakája, majd a Déry Tibor regénye alapján készült Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. A műsorban mindkét magyar musicalből ethangz.k egy-egy részlet. De megelevenednek a töb­biek is, amelyeket vagy ame­lyek zenéjét már megismerte a magyar közönség- Többek között a My Fair Lady, a West Side Story, a La Mancha lovagja. Részleteket hallanak majd a híres Hair (A haj) cí­mű musicalből. A szereposztás külön érde­kessége, hogy szokatlan elő­adók szólaltatják meg a musi­calszámokat. A West Side Story szerelmespárja: Hű­vösvölgyi Ildikó és Máté Pe­ter. A My Fair Lady csavar­gói: Tahi Tóth László. Lu­kács Sándor és Tímár Béla. Szovjet—román atomenergetikai kutatások A jelenlegi ötéves tervidő- nagy jelentőségű, terv újabb szakban — a Szovjetunióval feladatokat állít a román tu- együttműködésben — Romá- dósok elé és széles távlato­méban is megkezdődik az kát nyit az atomenergetikai atomerőművek építése. A kutatások területén. V

Next

/
Thumbnails
Contents