Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-03 / 182. szám

I amtanfiataloh vállalásai Nemcsak papíron szerepelnek A MÁV kisterenyei gazda- tett a lakatosoknak, kazán- rületi KISZ-bizottság szervezi sági főnökségének KISZ-fali- kovácsoknak és mozdony- a titkárképző tanfolyamot, újságán ez volt olvasható: szerelőknek- melyet a leendő és már alap­jövő héten társadalmi munkát Az alapszervezet fiataljai szervezeti titkárok látogathat- szervezünk a szorospataki út" szocialista brigádokban dől" nak. A marxista—leninista törőtábor építésénél- Gyüleke- goznak. Közülük is kiemel- esti egyetemre, illetve közép­zés reggel 8 órakor..- kedik az ifjúsági szocialista iskolába is több ifjúkommu" A Hámán Kató alapszerve- brigád- mely már eddig is nista adta be jelentkezését- zet huszonkét fiatalja már az kiváló eredményeket ért el. A Kommunista Ifjúsági Szö- elmúlt évben is szép eredmé- Eljutottak a miskolci területi vétség mega'akulásának 20- nyékét mondhatott magáénak- döntőbe, ahol nem vallottak évfordulójára meghirdetett Társadalmi munkában közel szégyent a rutinosabb csapa- honismereti pályázatra a ötszáz órát dolgoztak a KISZ- tokkal szemben sem- De nem- MÁV fiataljai az üzem törté- esek- Az 1976 77-es mozgal- csak a csoportos munkában netével és Kisterenye mun' mi év akcióprogramjában is bizonyítják tudásukat az ifjú* kásmozgalmi történetével fontos szerepet kapott az út- munkások- Az egyéni ver- kapcsolatos dolgozattal, pá- törők támogatása Idén több senymozgalmakbán, így a lyamunkával készülnek, mint hétszáz órát terveztek kiváló ifjúmunkás vetélkedő- A SDort és kultúra terén is és vállaltak az alapszervezet kön. szinte majdnem minden- vállalásokat tettek a KISZ- tag.iai. Csatornázási, rendezé- ki indult. Az egyéni vállalá- esek. A nagyközségi sport­éi munkát végeztek az úttörő- soknak sokan választják e egyesület egyéni és csapat­táborban- De szorgalmasan formáját- versenyein rendszeresen kép­tevékenykedtek az új ABC- Ebben a 8zakmában nehéz viseltetik magukat a Hámán áruház parkosításánál is. az újítás- A fiatalok közül Kató alapszervezet tagjai- Vállalásuk csaknem felét tel- ennek ellenére többen pró- Irodalmi fórumokon, csopoi- jesítették. bálkoztak és nem sikertele- tos beszélgetéseken egy-egy A párt- és a KISZ*alapszer- nül. Ez évben a Radar-moz- közösen látott filmet vitat- vezet által meghirdetett kom" galom meghirdetésével ..Vedd nak meg a fiatalok- Az olva- munista műszakon a fiatalok észre, tedd szóvá- oldd meg” sómozgalom fellendülésével teljes létszámban megjelen- jeligével ezen a téren is előre- egyre többen tagjai a könyv­iek és aktívan kivették részű- lépés várható. tárnak, és szívesen számolnak két a munkából- A politikai képzési mun- be könyvélményeikről is Tavaly harminc mázsa fém- kát az akcióprogram szerint egymásnak, hulladékot gyűjtöttek a az új oktatási rendszer alap- Az eddig végzett munka bi- Kl&Z-esek- Ezt a szertár ve- ján folytatják szeptembertől, zonyítja- hogy a vállalások zetőségének adták le- ahonnan Az ifjúsági vitakör fórumait nemcsak papíron szerepe’nek- cserébe új anyagot kaptak. A látogathatják a KISZ'tagok A MÁV kisterenyei vontatási gyűjtés során előkerült sok és a szervezeten kívüliek is- főnökségének KISZ-esei ko- olyan anyag is- melyet még A vezetőségi tagok az aktivis' molyán vették és veszik a hasznosítani lehetett- Ez ták körén erősíthetik politikai jövőben is a munkát- komoly megtakarítást jelen- tudásukat- A kisterenyei te- b. zs. „Pétiké jár” Olvasónapló-pályázat — kismamáknak Pétiké jár. De mennyi min­den történik mindaddig, amíg Pétiké megteszi az első bi­zonytalan lépéseket az anyu karjaiból a dívány széléig! Megszületett. Körülötte fo­rog a világ, miatta melegítik be a szobát, az ő álmát őr­zik a neszező léptek, a zaj­talanul csukódó ajtók, öt cso­dálják a rokonok, ismerősök, és miatta kialvatlan sokszor az anyu szeme Már főzeléket is eszik, és milyen tündérien gagyará- szik hozzá! Sokasodnak a könyvek a polcon; Mit egyen a gyerek? Melyik játék fej­leszti legjobban az értelmét? Hogyan öltöztessük, hogy ne is fázzon, meg melege se le­gyen? Mit tegyünk vele, hogy ne legyen nála különb gye­rek? X Pétiké jár. Anyu minden pillanatát kitölti a csetlő-bot- ló apróság. A kíváncsi kezek mindent megtapogatnak, le­szakítják a függönyt, eltörik a hamutartót, vidáman tép- desik a könyvek lapjait. De nem baj, az a fontos, hogy Pétiké a legszebb, legokosabb kisfiú a világon! A sok-sok kis Pebke gon­dozásához, neveléséhez, az anyukák hasznos kikapcsoló­dásához nyújt segítséget az a pályázat, amelyet több intéz­ménnyel karöltve a megyei könyvtár és a KISZ megyei bizottsága hirdetett meg a gyermekgondozási szabadsá­gon levő kismamáknak. A Pé­tiké jár címet viselő olvasó­napló-pályázatnak több hasz­na is van. Az ízléses olvasó­napló tartalmazza mindazt az irodalmi anyagot, amelyet va­lamennyi kismamának illik, sőt, fontos tudnia. A napló­ban ezek alapján, ezekből szü­lettek a megválaszolásra vá­ró kérdések A témakörök nagyon változatosak, sokrétű­ek, igazodva a gyermekneve­lés, a kismamák mindenna­pi teendőinek sokrétűségé­hez. De lapozzuk végig a nap­lót! Közhasznú ismeretek. A kis­gyermek, gondozása, ápolása. Szabad-e erőltetni a gyereket az evéssel? Milyen vitaminok pótlásáról kell gondoskod­ni? Másik fejezet. A kisgyer­mek nevelése. Hogyan fejleszt­hető az újszülött hallása? Miért kell a gyereket büntet­ni ? Megint külön témakör a kismamák szabad ideje és vé­gezetül a szépirodalmi olvas­mányok, s az ezzel kapcsola­tos kérdések jegyzéke. Az ismeretszerzésen túl más célja is van az olvasónapló- pályázatnak. A három évig gyermekgondozási segélyen le­vő kismamák kizökkennek az életből, kévé? a kapcsolatuk a külvilággal. A rendezők azt szeretnék, ha az anyukák az egyhangú, napi munkán túl időt szakítanának az olva­sásra. a szórakozásra, töre­kednének műveltségük szin­ten tartására. A megjelölt könyvek, olvasmányok köny- nyen beszerezhetőek a könyv­tárakból, könyvesboltokból. Mivel a pályázat időtarta­ma egy év — 1977. március 8-án zárul — a megye terü­letén működő könyvtárak irányító-ellenőrző munkája nagyon fontos. A szécsényi járásban jól viselik gondját a „pályázó kismamáknak”. Kismamaklub alakult. Író-ol­vasó találkozót terveznek Var­ga Domonkossal. A balassa­gyarmati könyvtárban könyv­tárközi kölcsönzéssel segítik a hiányzó olvasmányok be­szerzését. Hogy mennvi a nevezők szá­ma, erre vonatkozó számada­tok még nincsenek. Remél- 1 :tő, hogy e hasznos kezde­ményezés megfelelő visszhang­ra talál azok körében, akikért, akiknek életre hívták — vkm — K ISZ-szervezet nyáron A KISZ-szervezetekben sok helyütt nyáron is élénk mun­ka rolyik. A Balassagyarmati Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat KISZ-eseinek nyári tevékenységéről Lát. kótszky Bálint KISZ-titkár tájékoztatott bennünket. — Alapszervezetünk hat éve működik, 23 fővel dolgo­zunk. A tagság összetétele műszaki és adminisztratív jel­legű. A nyári időszakokban a vállalat legfontosabb munká­ja a felvásárlás. Ezen a té­ren végzünk társadalmi mun­kát. Az elmúlt hetekben a magyarnándori keverőüzem­ben dolgoztunk. keverékta­karmányt állítottunk elő. Akciónkba a KISZ-en kívüli fiatalokat is bevontuk, s mint­egy húszezer forint értékben végeztünk munkát. A vállala­ton belül a szocialista brigá­dok felhívására is felfigyel­tünk. Mozgalmat indítottunk, melynek azt a címet is ad­hatnánk: „Tegyük szebbé vá­rosunkat, környezetünket!” Mi a nyírjesi üdülőnk környékét kívánjuk rendbe hozni- Erre a munkára csak a felvásárlás után kerül sor. — A munka mellett a szó­rakozás sem marad el! Mint az elmúlf években, az idén is szerveztünk kirándulást Bu­dapestre. A városnézés, szó­rakozás után színházba men­tünk. Különféle sportrendez­vényeken is részt veszünk. A szakszervezet által meghirde­tett tömegsportakción 17 fő­vel szerepeltünk. Jól dolgoznak a fiatalok! A közös akciókon kívül szor­galmasan tanulnak, képezik magukat. Például, az „Alkotó Ifjúság” pályázaton alapszer­vezetükből két fiatal indult, szakmai területen. Egyikük harmadik helyezést ért el. — Kapcsolatban állnak-e a város más KISZ-esei vei? — Igen, a városi OTP-fiók KISZ-szervezetével. Szellemi vetélkedővel összekötött klub­esteket tartunk, megismerke­dünk egymás munkájával. — Mire készülnek, mi vár az elkövetkező hónapokban a fiatalokra? — Augusztus 4-én az ifjú­sági bizottság tart ülést, a vállalatnál. Napirenden lesz a harminc éven aluli fiatalok versenymozgalmának indítá­sa. 20-án sportrendezvényen veszünk részt, közösen a ma­gyarnándori KlSZ-esekkel. Augusztus második felében megkezdődnek az előkészüle­tek az ifjúsági parlamentre. Nem pihenünk, munka min­dig akad! —ozsvár— Magdi a katedrái választja Zöldáru 9 fagypont körül Szép a szeme, csillog. Ha­ját a mai divat szerint, rö­vidre, saissonra vágatta. Ar­ca keskeny, kicsit kipirult, szája, orra vékony. Nem könnyű Boross Magdit szóra bírni! — Én nem tudok szépen beszélni. Nem tudom ma­gam pontosan kifejezni, úgy se lesz ebből semmi! — el­hallgat, durcás, talán bosz- szús is. A terveiről kérde­zem. Bizonytalanul, de vá­laszol : — A főiskola befejezése után Mezőtúron szeretnék ta­nítani, abban az iskolában, ahol érettségiztem: a Teleki Blanka Gimnázium és Köz- gazdasági Szakközépiskolá­ban. Rövid ideig vár, rámnéz, mielőtt folytatná: — Érettségi után, 1973-ban Pestre jelentkeztem a Pénz­ügyi és Számviteli Főiskolára, nem vettek fel. Egy évig a helyi könnyűipari gépgyártó­vállalatnál dolgoztam üzem­írnokként. Nem érdekes mún- ka, sok pénzt sem kerestem — 5,60 forint volt az órabé­rem —, de valahogy jó ki- kapcsolódás volt a középis­kola után. Két éve újra meg­próbáltam a felvételit, akkor sikerült, azóta már a máso­dik évet is elvégeztem itt, Salgótarjánban. Megáll, mintha most újra álgondolná, amit eddig el­mondott. Üzemgazdász lesz, ez már szinte biztos, de va­lahogy elégedetlennek látom az arcát. Talán csalódott­nak ? Szerencsére magától megszólal, tömören fogalmaz: — A kohászati üzemekben dolgozom. Itt töltöm le az egyhónapos szakmai gyakor­latot. Minden nagyon bonyo­lult, félek, nem fogok tudni tájékozódni az iskola után a gyakorlati munkában. Nem is tudom, mennyit kellene még tanulnom ahhoz, hogy biztos vezetője, vagy legalább jó szakembere legyek egy- egy üzemgazdasági terület­nek. Elhallgat, kérdezek. — Magdi, a tanítás talán menekülés lenne egyféle tisz­ta, fehér köpenyes munkához, ahelyett, hogy gyárban dol­gozva próbálnád ki erődet? — Nem — határozottan vá­laszol, szinte dühösen. — Ügy értettem, a tanítás ne­kem valóbb lenne, de én nem tettem különbséget, „rangos”- „rang nélküli” munka között. Én a legegyszerűbb feladatot is ugyanolyan örömmel vég­zem el, mint a bonyolultab­bat. De ha- már választhatok, a szívemhez közelebb állót választom, tanítani szeret­nék. Beszélgetésünket befejezett­nek tekinti. Megkérdezi elé­gedett vagyok-e? Bólintok: igen. Megköszönöm Magdinak a beszélgetést, de néhány gondolat nem hagy nyugodni. Boross Magdi kétéves mun­kája alapján a főiskola talán legeredményesebb hallgatója. Jeles vizsgáit, gyakorlati je­gyeit főleg szorgalmának, jó képességének, szakmaszere­tetének köszönheti. Huszon­egy éves, szeptembertől a számviteli főiskola salgótar­jáni tagozatának harmadik évfolyamos hallgatója. Jövő nyáron államvizsgázik. Aztán ősztől már tanít. Jó peda­gógus szeretne lenni, akinek első az ember, akit tanít, akiért érdemes dolgozni. — m. i. — if Korábban a málna, feketeribizli, majd a barack, és a zöld­ségfélék jelentették a „slágert” a MÉK-hűtőházban Dejtá- ron. Pásztor Istvánná és Szabó Fercncné naponta sok­száz láda gyümölcsféleséget vesznek át a szállítóktól, me­lyek aztán a hűtőbe kerülve várják a továbbszállítást. Laczó Istvánná, Zólyomi Gáborné targoncával viszi a né­hány Celsius-fokos tárolóhelyiségjkbe az árut, szakszerű­en végezve a munkaműveleteket, hogy minél kevesebb károsodjon az értékes gyümölcsből. A hűtőházban három műszakban, egész nap és egész éjjel dolgoznak, ilyen mun­kaszervezéssel is biztosítva, hogy az üzletekbe, a fogyasz­tókhoz mindig frissen kerüljenek a keresett gyümölcs- és zöldségféleségek. A szomszédos érsekvadkerti szövetkezet­ből .megérkezett a főzőtök, melyet azonnal visznek a hűtő­be. Az áruátvétel egyúttal minőségellenőrzés, hogy csak kifo­gástalan áru kerüljön raktározásra. A romlandó zöldség, gyümölcs ugyanis tovább fertőzi környezetét, ezért 15 aján­latos már az elején elkülöníteni. Nógrád megye üzletei­be így kerülhet mind'több és jobb minőségű zöldáru, va­lamennyiünk megelégedésére. — kulcsár — bélyegek Új A posta a következő hetek­ben három új bélyeggel, il­letve bélyegsorozattal örven­dezteti meg a filatelistákat. Augusztus 19-én a koppen­hágai nemzetközi bélyegkiál- litás alkalmából 9 forintos bé- lyegkisívet hoznak forgalom­ba. A Hanfla 76’ elnevezésű kisív szelvénye a nemzetközi kiállítás emblémáját1 ábrázol­ja, a bélyegen pedig egy Dá­niában 1852-ben kiadott bé­lyeg, mellette a koppenhágai kikötő jellegzetes hableány­szobra látható Az évfordulók-események sorozat új értékeként ad ki festménybélyeget a posta au­gusztus 27-én. A Tiziano Ve- cellio halálának 400 évfor- dulójáró1 megemlékező bé­lyeg a művésznek az uffizi képtár tulajdonában levő Fló­ra című festményét ábrázol­ja eredeti színeiben. Szeptember elején a 49 hé- lyegnap alkalmából négy ér­tékből álló bélyegsoyozát je­lenik meg. A 2,50 plusz 1 fo­rint névértékű bélyegek egy- egy, a budavári palotában 1974-ben feltárt gótikus szob­rot — lovagot, fegyverhor­dozót, apostolt, püspököt — ábrázolnak. NÓGRÁD — 1976. augusztus 3., kedd 5

Next

/
Thumbnails
Contents