Nógrád. 1976. július (32. évfolyam. 154-180. szám)
1976-07-28 / 177. szám
Termelési tanácskozások Az elkövetkezendő napokban valamennyi vállalatnál, üzemben sor kerül a termelési tanácskozásokra. Fontos, hogy a munkások. az üzem dolgozói tulajdonosi felelősséggel vegyenek részt a tanácskozásokon, amelyek mindig nagy jelentőségűek, de különösen azok most. Nem akármilyen időszakot, hanem az új ötéves terv első fél évének eredményeit, tanulságait kell elemezniük. Már mindenütt elkészültek a féléves gazdálkodósról szóló mérlegek. A számvetés általában kedvező, azt tükrözi,, hogy a pártszervek cselekvési programjában meghatározott feladatok megvalósulnak. A megye iparának féléves eredményei kedvezőbben alakultak. mint tavafy. Bizonyítja ez azt is, hogy nem volt hiábavaló a terveket, szükséges intézkedéseket igen részletesen kidolgozni, a feladatokat testhez szabni. Ezek megismertetése, elfogadtatása sikerült. A végrehajtás rendszeres elemzése, az időszakonkénti számonkérés pedig csak erősítette a felelősségérzetet. Az elmúlt fél év a gazdálkodásban nagyon sok tanulsággal szolgált. Az üzemi parlament ott lesz igazán hasznos, előrelendítő. ahol a fárasztó számhalmazok felsorolása helyett a tapasztalatokat, a még meglevő hibák okait elemzik, és ennek megfelelően szabják meg a soron következő tennivalókat. A termelési tanácskozás az üzemi demokrácia legfontosabb fóruma. Az a hely, ahol a dolgozó élhet tulajdonosi jogaival, véleményével, javaslataival. Beleszólhat az irányító, vezető munkába. Fontos is. hogy minél többen éljenek ezzel a joggal. Ehhez azonban feltételekre van szükség. 1 Több üzem területén sikerült már olyan gyakorlatot meghonosítani, hogy felkészülten vehetnek részt a munkások a tér fnelési tanácskozásokon. r A Nógrádi Szénbányáknál - de 'tapasztalható ez mind több helyen — a műszaki tanácskozásokra meghívják a szocialista brigádvezetőket, és több bizalmit is. Rajtuk, keresztül a kisebb kollektívák már előre megismerhetik, megvitathatják egymás között, a munkahely sajátosságainak megfelelően a napirendet. A termelési tanácskozáson tehát felkészülten vehetnek részt. Céltudatosabb a vita, kevesebb a felesleges idő' jcséplés. A feladatok jó meghatározása, kisebb egységekre, brigádokra, sőt személyekre bontása már fél siker. Erre ott van mód, ahol kisebb egységenként szervezik a termelési tanácskozásokat. A nagy közösség a gyári kollektíva feladatán belül a részleg, a brigád teendőjére helyezik a hangsúlyt. Nem véletlen, hogy ilyenkor csaknem mindenkinek van véleménye és javaslata. A közösen kialakított feladatokért érzett felelősség is sokkal erősebb így. A félévi eredmények ismertek, és a meglevő hibák a végzett munka gyengeségei is. Van tehát miről tanácskozni. Dicsérni érdem szerint az élenjárókat - és éppen a jövő érdekében — kritikusan elemezni a hibákat. A feladatokat a következő fél évre csak e tanulságok leszűrésével együtt lehet meghatározni. Ez az üzemi parlament feladata. Az is. hogy az éves versenyfelajánlásokat időarányosan értékelje. Figyelmeztesse az elmaradókat. Jó alkalom a számvetés arra is, hogy ahol szükséges, a megváltozott követelményeknek megfelelően kiigazítsák, módosítsák a versenyfelajánlásokat. Több helyen szükséges ez, mert időközben megváltoztak a körülmények, újabb feladatok kerültek előtérbe. A versenynek rugalmasan alkalmazkodnia kell ezekhez. B. J. Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS UA PJA j Emelkedett a nedvességtartalom EEiiei-ncoppcal üzemelnek ca szántok XXXII. ÉVF., 177. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1976. JÚLIUS 28., SZERDA Fokoznunk kell erőfeszítéseinket a békéért Néhány nap múlva világszerte megemlékeznek a helsinki biztonsági és együttműködési konferencia egyéves évfordulójáról. Ebből az alkalomból sajtótájékoztatót tartottak kedden az Országos Béketanács székházában a magyar és a nemzetközi békemozgalom időszerű feladatairól. A tájékoztatón részt vett az Országos Béketanács meghívására hazánkban tartózkodó Komcsii Chandra, a Béke-világ- tanács főtitkára, valamint Igor Beljajev, a Békevilágtanács szovjet titkára, Sebestyén Nándornénak, az Országos Béketanács főtitkárának megnyitója után dr. Réczei László akadémikus, az Országos Béketanács alelnöke számolt be az új stockholmi felhívás magyarországi visszhangjáról. Utalt arra, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikeres befejezése Európa történelmében és a világpolitika menetében is új korszakot nyitott. A magyarországi akciónak új lendületet adott az Országos Béketanács áprilisi felhívása. Az akció ténylegesen tömegméretűvé a béke- és barátsági hónapban vált. Gyűlések, megmozdulások ezrein, brigád- és munkaértekezleteken, ifjúsági demonstrációkon, népfrontrendezvényeken milliók tettek hitet a' békeprogram, a népek szabadsága, a társadalmi haladás ügye mellett, a fegyverkezési hajsza megállításáért, a leszerelésért. Az ipari nagyüzemek dolgozóinak eddig mintegy háromnegyede foglalt állást testületileg, vagy egyénileg a stockholmi felhívás mellett. A fegyverkezési hajsza elleni kiállásuk nem csupán deklarációkban, aláírásokban jut kifejezésre, hanem elsősorban helytállásukban a munka frontján. Elmondhatjuk, hogy a stockholmi felhívást támogató politikai kampányunk nemcsak az egész emberiség érdekét szolgáló nemes ügyet segíti, hanem ösztönzője országépítő terveink végrehajtásának, a fejlett szocialista társadalom építésének is. Ezután Romesh Chandra tartott tájékoztatót. — A Helsinki-szellem él és hiztosíték arra, hogy az enyhülés a jövőben sem áll meg, hanem töretlenül folytatódik tovább — hangsúlyozta. — Mindenki számára megnyugtató tény, hogy a felhívás az elmúlt egy év során jelentős eredményekhez vezetett, rendkívül pozitív hatással volt a béke, a nemzetek szabadságának ügyére, a szociális haladásra szerte a világon. Ugyanakkor világosan kell látnunk: nagy erők munkálkodnak azon, hogy megöljék Helsinki szellemét, hogy megállítsák az enyhülés folyamatát, s visszahozzák a feszültség légkörét. Éppen ezért fokoznunk kell erőfeszítéseinket a békéért, a Helsinki- szeilem érvényesítéséért. — Helsinki: cselekvési felhívás a világ népei számára. Ha most, a II. stockholmi felhívással kapcsolatos tömeg- mozgalom mérlegét megvonjuk, elmondhatjuk, hogy voltaképpen ez is Helsinki eredménye. A Béke-vilagtanács továbbra is azt tekinti fő feladatának, hogy hozzájáruljon az enyhülés yisszeiinrclíthatat- lanná tételéhez. Bizakodással folytatjuk munkánkat. Romesh Chandra utalt a Béke-világtanács közelmúltban megjelent felhívására, amelynek alapján 1977. május 27.—június 1. között Varsóban összeül a béke építőinek kongresszusa. Mintegy a varsói tanácskozást készíti elő ez év szeptemberében a helsinki tanácskozás a leszerelésről, a fegyverkezési verseny megszüntetéséről. Ugyancsak ez év októberében Budapest lesz a színhelye a fejlődési világkonferenciának, decemberben pedig Moszkvában ösz- szeül a békeerők fóruma. Különböző földrészeken gyűlések sorozatán vitatják meg a világ népeit foglalkoztató legfontosabb kérdéseket. Az újságírók kérdéseire Ro- mesh Chandra elmondotta: a szocialista országok, a világ haladó erői Angolának nyújtott támogatása nagy jelentőségű volt az egész dél-afrikai felszabadító mozgalom számára. Mint mondta, személyesen meggyőződhetett erről a közelmúltban a BVT küldöttsége. Az imperialista erők azonban Angolában nem nyugodtak bele a vereségbe, ezért a jelenlegi helyzetben változatlanul fontos az angolai nép legmesszebbmenőbb támogatása. A sajtókonferencián végül Igor Beljajev a közel-keleti helyzetről adott áttekintést. (MTI) Ipari vásár Szegeden A szegedi ünnepi hetekre érkező vendegek többségé megtekinti a centenáriumi ipari vásárt is: kedd délig, mintegy harmincötezer látogatót vonzott a több mint 320 hazai és külföldi vállalat seregszemléje- Élénk érdeklődést keltettek többek között a járműkülönlegességek : Az Ikarus újdonságai között szerepel a legnagyobb kényelemmel berendezett tanácskozóbusz, valamint luxus távolsági autóbusz. Műszaki értekezlet 1 a Salgótarjáni Kohászati üzemekben Kritikai hangvételű műszaki tanácskozás zajlott le hétfőn a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Ürmössy .László vezérigazgató-helyettes elmondotta, hogy az új pénzügyi szabályozók és a gyár dolgozóinak kedvező jövedelme, minden eddiginél hatékonyabb munkát követel. Tervbe vették, hogy a gazdálkodás javításával a 204 millió forint bázisnyereséget 12 százalékkal növelik. A gazdálkodást 230 millió forint körüli nyereség kitermelésére állították be. Ehhez szabták a termelést, értékesítést, ennek szolgálatába állították a gyártás- és gyártmányfejlesztést, az anyag- és készlet-1 gazdá' kodást, a munkaerőgazdálkodást, a minőségfejlesztést, a takarékossági előírásokat, az üzem- és munka- szervezést. S nem utolsósorban a dolgozók kezdeményezésére épülő munkaversenyt, a DH-mozgalmat, technológiai és újítási feladatokat. Az első fél évben a Salgótarjáni Kohászati Üzemek dolgozói termelési értéktervüket 101,2 százalékra teljesítették. Ennek keretében eleget tettek a szocialista exportkötelezettségeiknek, de mintegy 12 százalékkal elmaradtak a tőkésexportban. Bár a vállalat értéktervét túlteljesítette, az árbevétel is megközelítően a tervezett szinten alakult, az előírt vállalati nyereség mégis mindössze 89,3 százalék volt. Lényegében ez haíározta meg a műszaki tanácskozás kritikus hangvételét. A tennivalók elemzését az összes termelőgyárrészlegre és kisegítő üzemre vonatkozólag elvég’ezték. Az egymáshoz kapcsolódó termelési folyamatoknak a hibák feltárása után olyan irányt igyekeztek szabni, amely végül is teljes sikerhez vezet. A huzalműben az új, korszerű berendezések technológiájának megfelelően, nagyobb figyelmet keil fordítani a nyomás- és hőmérséklet! viszonyok egyensúlyára. A hibákat megelőző karbantartásra, a tervben rögzített műszaki állapot állandó tartására. A hideghengerműben meg kell előzni a súlyponti berendezések váratlan üzemzavarát. A kívánt színvonalra emelni a termelés programszerüségét. A kovácsoló- és öntödegyár- részlegnél, tudatosabbá tenni az önköltségcsökkentést. Bizonyos gondok tapasztalhatók a szerszámkészítésben. A termelés felfutásával eddig nem tudták arányosan növelni a szerszámüzem gépi kapacitását és továbbra is zavarokkal kell számolni, ha a megfelelő intézkedés elmarad. Foglalkozni kell az improduktív munkahelyek íokq-; zott csökkentésével. A vállalati és népgazdasági érdekeknek megfelelően, belső átcsoportosításokra van szükség. Szigorú vizsgálat alá voh- ni a termelékenység szemszögéből minden üzemet, különösen a hideghengerművet. Felülvizsgálni az önköltségcsökkentésre irányuló intézkedéseket. Az egyes területeken mutatkpzó elmaradások aggályossá teszik az önköit- ségésökkentésre tervezett további előrehaladást. A kétszázharmincmillió forintos i nyereség elengedhetetlenül szükséges a tervbe vett bérfejlesztések és beruházások végrehajtásához. Ezért a második fél évben a 94 millió forintos nyereséggel szemben, minimálisan 136 millió forint nyereséget kell biztosítani. Ez azt jelenti, hogy a második fél év során mintegy 40 százalékkal kell megemelni a munka hatékonyságát. A feladatokat minden üzemben a legaprólékosabb vizsgálat tárgyává tenni, gondosan kijelölni azokat és munkahelyekre bontani. A kritikus műszaki tanácskozás minden felszólalója a feladatok megoldására való törekvésről, az elkötelezettségről adott számol. Elhatározták, hogy a gazdálkodás feltárt hiányosságait megszüntetik, a kitűzött feladatokat maradéktalanul megvalósítják. _______ _ J elen és mült találkozott a tásban. A napokban lehullott csapadék ellenére a megye mezőgazdasági üzemeiben továbbra is lázas ütemben végzik a nagy nyári munkát, a gabonabetakarítást. A búza aratásával újabb helyeken végeztek. A bujáki termelőszövetkezetben kilenc kombájn 651 hektár területről vágta le a jövő évi kenyémekva- lót, s a Mátraaljai Állami Gazdaság is befejezte a kenyérgabona aratását. A pásztóiaknak nagy segítséget je. lentétt, hogy kooperáltak más üzemekkel. Jól haladnak Palotáson, s a pásztói termelő- szövetkezetben is. A pásztói járásban- a mintegy 7000 hektár aratandó terület 73 százaléká. ról tegnap estig biztonságos helyre került a termés. Al- sótoldon maradtak el csupán az ütemmel, ahol egy héttel később kezdtek hozzá a munkákhoz. Dolgoznak a szárítók is. Az eső megnövelte a szemek nedvességtartalmát, de a jó szervezés eredményeként sikerült a zökkenőket áthidalni. Az átvétel zavartalan, nem érkezett panasz a gabonaforgalmi vállalat szakeríibereire. A pásztói járás üzemeiben a learatott területekről a szalmát is gyorsan takarítják be, eddig ezzel a munkával 5100 hektáron végeztek. A nyári talajmunkák üteme is kedvező. Ha az idő engedi a hét végére a járásban végeznek az aratással. A rétsági járásban a terület 56 százalékáról aratták le a búzát, a tavaszi árpa aránya 78.6 százalék, Az eső megnehezítette dolgukat, de Nóg- rádon, Diósjenőn, Tolmácsén s másutt is tegnap délután ismét elindultak a kombájnok. A búzát 2500, á tavaszi árpát 542 hektárról takarították be. A csapadék ellenére a kombájnok a kalászokból a magot kidörzsölik, de a nedvesség- tartalom megkívánja, hogy a szárítók három műszakban üzemeljenek. A talajmunka és a szalmabetakarítás Rendezetten tart. A kapott információ nagy nyári „csatában”, az an*. — kép: kulcsár — szerint kedvező az eddigi átlagtermés is. Az aratást kisebb alkatrészellátási gondok akadályozzák, főleg eke- és tárcsaalkatrészek hiányoznak. A pótlásról folyamatosan gondoskodnak, de néhány cikkfélét így sem tudnak beszerezni. * A salgótarjáni járás termelőszövetkezeteiben vasárnap is arattak, hogy a későbbi érés miatti elmaradást behozzák. Tegnap a járási operatív-bizottság Homokterenyén kihelyezett tanácskozást tartott, beszámoltatták az üzem vezetőit a munkaszervezés helyzetéről. A járásban tegnap estig a gabona 46 százalékát takarították be. A búza 1374 hektárról került a tárolóhelyekre. Hétfőn probléma jelentkezett két helyen is az álvételnél. A karancslapujtői és a mátra- mindszenti termelőszövetkezet terményét a gabonafprgalml vállalat pásztói, illetve szé- csényi telepén nem vették át, torlódásra hivatkozva. Gyors intézkedéssel sikerült az akadályokat elhárítani. A ceredi, nagybátonyi, kazár} termelőszövetkezetek szárítói is működnek ejjel-nap- pal. Az operatív bizottság tagjai vasárnap ellenőrzést tartottak, kedvező tapasztalatokat szereztek. Nagybárkány- ban és Kazáron a korábbi ütemhez képest meggyorsult a betakarítás, s ezzel egyidőben végzik a szalmagyűjtést is, ami a járásban 32 százalékra áll. A termelőszövetkezetek 316 hektár másodvetést terveztek, ennek 68 százalékát már teljesítették. A vetőmagot az üzemek kivétel nélkül a helyszínre szállították. A megyében az elmúlt napokban gyorsulti a búza, tavaszi árpa betakarításának üteme. A szervezettség javulása, az üzemek közötti kooperáció eredménye, hogy jól haladnak az aratással.