Nógrád. 1976. július (32. évfolyam. 154-180. szám)

1976-07-18 / 169. szám

Kábelmunlák a lakótelepeken Ahogy terjeszkedik a me­gyeszékhely, ahogy szaporod­nak az új lakóházak, a peri­fériákon csakúgy, mint a vá­rosközpontban, újra és újra megjelennek az elektromos há­lózati szerelők is, hogy újabb kábelszakaszokkal vigyék el a nélkülözhetetlen energiát az építkezésekhez, az új laká­sokhoz. A közelmúltban Sal­gótarjánban több helyen kez­dődtek ilyen jellegű kábel­munkák. Az ÉMÁSZ salgótar­jáni igazgatóságának hálózati szerelői dolgoznak a Napsugár lakótelepen. Ugyancsak ká­belfektetés folyik az egyre jobban fejlődő KISZ-Se- baj-telepen is. Az Arany János utcában transzformá­torállomás villamosítását kezdték meg. Hazafelé kettesben. ________________________I M uuka után színházba ! A nézsai termelőszövetkezet tagjai kihasználják, hogy a fő­város viszonylag közel van. A gazdaság vezetői lehetőséget teremtettek számukra, hogy időről időre budapesti szín­házakba látogathassanak. Legutóbb a növénytermesz­tésben dolgozók ültek a közös gazdaság autóbuszába mun­kaidő után, s az estét már a Fővárosi Operettszínházban töltötték. Hot van a leghidegebb? ' Verhojanszk körzetét már a múlt század óta úgy tart­ják számon, mint az északi félteke leghidegebb helyét. Itt a mínusz 40 fokos hideg sem számit rendkívülli esemény­nek. 1926-ban azonban kiderült, hogy a terület érdemtelenül kapta ezt a „megtisztelő” cí­met Szergej Vlagyimirovícs Obrucsev, a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiájának le­velező tagja, az ismert geoló­gus, geográfus és utazó, az északkeleti országrész éghaj­latát vizsgálva megállapítot­ta, hogy a Verhojanszktól 600 kilométerre levő Ojmjakon ég­hajlata jóval hidegebb. A ten­gerszint felett 600—800 méter magasságban levő ojmjakoni völgyet 2—3 ezer méter ma­gas hegyek veszik körül, s a medencében felhalmozódó hi­deg levegő csupán az Ingyi- girka folyó szűk hasadékán tud távozni. ■ Ojmjakonban 1930 óta vé­geznek rendszeres meteoroló­giai megfigyeléseket. Megál­lapították. hogy Verhojanszk- ban és Ojmjakonban nyáron szinte azonos a hőmérséklet- plusz 31—34 fok. Télen Ojm­jakonban jóval hidegebb van, mértek már mínusz 71 fokot is. A januári átlagos napi hő­mérséklet a verhojanszki mí­nusz 48.9 fokkal szemben el­éri a mínusz 50 fokot. Az ab­szolút hőmérsékletingadozás meghaladja a száiz fokot. Társadalmi munka rr O {'halomban örhalomban a napokban értékelték az idei első fél év társadalmi munkáját, A la­kosság ‘ 441 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett, vagyis egy főre mintegy 150 forint értékű munka esik. A helybeliek ezenkívül községi beruházásokra 166 450 forint, önkéntes községfejlesztési hozzájárulást is összegyűjtöt­tek. Az általános iskola kerí­tésénél a szülők végezték a föld- és a betonmunkát. Az úttörők és KISZ-esek. iskolai sportpályát építettek. A ter­melőszövetkezet a Ságvári út karbantartásánál segített. So­kan dolgoztak a község szé- pítésém cserjéket ültettek és gondoztak. A második fél évben megkezdték egy 2000 négyzetméteres park kialakí­tását, ugyancsak társadalmi munkában. Űj folytatásos regényünk: A RÉM Üj folytatásos regény közlését kezdjük el a NOGRAD július 20-i, keddi számában. Szerzője: Szeberényi Lehel, a regény címe: A rém. Szeberényi Lehel, aki nem ismeretlen olvasóink előtt, Losonc szülötte. Pályakezdése tulajdonképpen felszabadu­lásunkkal egyidős. Irodalmi riportokkal hivta fel magára a figyelmet. 1945 után, Sarkadi Imre felfedezettjeként a Szabad Szó, majd a Nők Lapja, később irodalmi folyóira­tok munkatársa volt, Napkelet című regényéért 1951-ben, Hét nap című kisregényéért pedig 1953-ban József Attila- dijat kapott. Számos írása, mint a lapunkban július 20-tól induló, A rém is, a falusi élet történéseiből táplálkozik. „Rövidlátó" a villám Egy négyzetkilométernyi te- rületen évente átlag 3—4 vil­lám cikázik át az égen. Kü­lönösen ilyenkor, nyáron gya­kori ez a természeti jelenség. A villámok egy része még a jelhök között kisül, más ré­szük azonban lesújt a föld- re. Mint ismeretes, általában a kiemelkedő tárgyakat „kere­si", de a villám „rövidlátó”, csak a lecsapásra kínálkozó ponttól 20—30 méterre céloz­za meg, hová vágódjon. Vi­harban nemcsak ja alá nem ajánlatos állni a villámveszély miatt, de a fürdőzés sem ajánlatos. A vízbe csapódó vil­lám nyomán ugyanis még néhány száz méter távolság­ban is görcsöt okozhat a to­vaterjedő áram. Villámhárító 5—10 méteres körzetében sem tanácsos a zivatar idején tartózkodni, mert a villámhá­rítón érkező, a földben szét­folyó áram a közelben haladó két lába között úgynevezett lépésfeszültséget idézhet elő. Vigyázzállásban azonban ilyen veszély a villámhárító mel­lett sem fenyeget. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban, az Arany János utca 3. számú házban ma egész nap orvosi ügyele­tét tartanak. Az ügyelet indo­kolt esetben á 28-00 telefonon hívható- Reggel 8 órától este 8 óráig gyermekszakorvosi ügyelet van az Arany János utca 2. szám alatt az I. szá­mú körzeti rendelőben. Az ügyelet házhoz nem hívható, a gyermeket be kell vinni vizsgálatra. Sürgős esetben a központi ügyeletet lehet ház­hoz hívni. Balassagyarmaton, a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon: 344) ma egész nap dr. Kecs­keméti Gyula az ügyeletes or­vos­Salgótarjánban a járás körzeti orvosi ügyeletét a kór­ház nővédelmi tanácsadójának helyiségében dr. Szabados Pál látja el. Nagybátonyban a központi rendelőben dr. Mi- gály László az ügyeletes or­vos. Orvosi ügyelet működik Bercelen, a szülőotthonban (telefon: 20) Nógrádkövesd, Bércéi, Terény, Nógi-ádsáp és Nézsa orvosi körzetek részére. Fogorvosi ügyeletet lát el a salgótarjáni SZTK-ban (Vö­röshadsereg u.) levő fogásza fi rendelő. Gyógyszertári ügyelet van Salgótarjánban, a Pécskő Üz­letházban levő gyógyszertár­ban. Hét végi jegyzet — Túlteljesítették a terret; A féléves értékelés szerint a Salgótarjáni Kohászati Üze­meik szocialista brigádjai 6 százalékkal teljesítették túl. első féléves időarányos tervü­ket. Ez mintegy 1,1 millió fo­rint termelési értéktöbbletet jelent. — Kiránduló fiatalok. Csak júliusban 940 szünidős diákot, ifjúmunkást utaztatott bel­földi kirándulásain az Ex­pressz Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda Nógrád megyei ki- rendeltsege. — Tanterem épül. 1977-re két iskolai tanterem építését tervezi az Örhalmi közös köz­ségi Tanács. Az előkészítést megkezdték. — Községi könyvtár- Pata­kon 4200 kötete van a közsé­gi könyvtárnak. A rendszeres olvasók száma 200. Javarészt 40 év alattiak, zömmel álta­lános iskolások, középiskolá­sok és szakmunkástanulók. — Több mint kétmillió. A megyében az első fél év­ben kötelező gépjármű-fele­lősségi biztosítás alapján 2 millió 381 ezer forint kártérí­tést fizettek ki. Az előző év hasonló időszakában az Álla­mi Biztosító csak 1 millió 844 ezer forint kártérítést fizetett ki ilyen célra. Fejlődött a személyszállítás A személyszállítás válto­zatlanul erőteljesen fejlődött, s júniusban már az árufuva­rozásban is megnövekedtek az igények — állapította meg a Volán Tröszt' értékelése az autóközlekedés első . félévi helyzetéről­A Volán-buszok az év első felében 633 millió utast szál­lítottak. 41 millióval többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A megnövekedeftt igénye­ket — főleg a munkásszállítás­ban — kellő eszköz hiányában csak nagy erőfeszítésekkel tudták kielégíteni a Volán­vállalatok. Különjáratokra, iskolai kirándulásokra már nem mindig jutott elég autó­busz. Az elmúlt időszakban 300 új kocsit helyeztek üzem­be. lényegében csak a selejt pótlására, így a városi közle­kedés zsúfoltságát sem tud­ták a kívánt mértékben csök­kenteni. . A közúti teherfuvarozás teljesítményei a második ne­gyedévtől már kedvezőbben alakultak a korábbinál. Kü­lönösen a júniusi forgalom volt erős, végeredményben, pótolva az első hónapok el­maradt szállításait, a Volán Tröszt vállalatai fél év alatt 74.3 millió tonna árut fuva­roztak rendeltetési helyükre, 2,5 tnillió tonnával többet A tavalyinál- A fuvarpiac ked­vező kínálatát jelzi, hogy a szervezett autóközlekedés ed­dig minden igényt ki tudott' elégíteni. Naptár 1976. július 18.. vasárnap. Frigyes napja A Nap kel: 4.04.. nyugszik: 19.35 órakor. A Hold kel: 22.34., nyugszik: 11.35 óra­kor. X 1976- július 19., hétfő. Emília napja. A Nap kel: 4.05., nyugszik: 49.34 órakori A Hold kel: 23.01., nyugszik: 12 35 óra­kor. Gyenge szél Várható időjárás ma esig : Kevés felhő, száraz, napos idő. Zápor, zivatar legfeljebb cgy-két helyen, a délutáni órákban gyenge, időn­ként kissé élénkebb, változó irá­nyú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 14—13, legmagasabb nappali hőmérsék­let 30—34 fok között. Hárommilliót nyert az ötös A Sportfogadási és Lottó ’ Igazgatóság közlése szerint a 29. játékhéten a lottónyere­mények a nyeremény illeték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el, nyereménye 3 007 331 fo­rint. 4 találata 280 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként. 10 740 forint. 3 találata 17 515 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 172 fo­rint. A 2 találatos szelvények száma 345 245, ezekre egyen­ként 11 forintot fizetnek. A dzsungelben A dzsungelben az utazók egy bennszülöttel találkoznak, aki bőszen veri a dobot.v — Ismerem ezt a ritmust — suttogja az egyik kutató a másiknak: — vizet kér. Mind­járt ellenőrizzük. — Mondja, kérem — fordul a bennszülőtthöz: — maga ugye esőt kér az istenektől? — Eltalálta — feleli a benn­szülött. — Helyesebben szólva: lakatost keresek, hogy kijavít­sa a vízvezetéket! Á ER OFLOT -gépek 70 országba Az idén az egyik legmoder­nebb szovjet utasszállító gép: a TU—154-es közlekedik Moszkva és Hajaoi között. A gép négy órával rövidebb idő alatt, jóval több utassal érke­zik Hanoiba és vissza Moszk­vába. Nemrég indult meg a rend­szeres légi közlekedés Moszk­va és az egyik legfiatalabb független afrikai állam: Bis­sau-Guinea fővárosa között, is- A nyolcezer kilométeres utat a TU—154-es tíz és fél óra alatt teszi meg. közben csak Tripoliban és Bamakó- ban áll meg. Bissau-Guinea a 70. állam, ahová ak AEROF­LOT repülőgépei rendszeresen közlekednek. LOTTONÉGYES SZÉCSÉNYBEN Radványi Ferenc, a Nóg­rád megyei Gabonaíorgalmi- és Malomipari Vállalat szé- csényi kirendeltségénél dol­gozik. Négyen három éve ha­vonta hét előfizetéses szel­vénnyel játszanak a lottón. Eddig néhány 2-es és két 3-as volt az eredmény. A rendsze­res játék jutalmaként a 27. já­tékhéten az egyik szelvény 4-es találatot ért. Az OTP szécsé- nyi járási fiókjánál 83 251 fo­rint nyereményt vettek fel. — Útfelújítások. A Nógrád megyei Tanács útkarbantartó költségvetési üzeme Palotá­son 300 ezer, Cereden és Za- barban összesen 350 ezer fo­rint értékben végzi a község útjainak felújítását. — Dolgoznak a szerelők­Az pMÁSZ salgótarjáni igaz­gatóságának hálózati szerelői elkészültek a Pásztó térségé­ben épülő tv-átjátszó állo­más energiaellátásához szük­séges vezeték építésével. SexKRESZ Apróhirdetések MŰNK Üj betegséget fedeztek fel az orvosok, leg­alábbis most tartották az első tudományos ér­tekezletet erről a témáról. A kór neve, va­lahogy így hangzik: munkaholizmus, vagy munkaholitisz. Elnézést kérek, ha nem tu­dom teljes szakszerűséggel lefordítani a ki­fejezést, de a dolog lényege a munkadüh. Vannak emberek, akik ugyanolyan szenve­délyesen, olthatatlanul szomjazzák a mun­kát, mint az alkoholista az italt. Innen szár­mazik a név és erről tanácskozott a konfe­rencia. Hiszem, az olvasó megérti, hogy tüstént nagy érdeklődéssel estem neki az értekezlet­ről szóló beszámoló tanulmányozásának, s kiderült: nem félreértés, nem is tréfa. Bi­zonyítékul hadd említsem meg, hogy a be­tegségnek angol neve is van — workaholic —, és a tanácskozás tekintélyes helyen, a Müncheni Műszaki Egyetemen zajlott le or­vosok, pszichiáterek jelenlétében. A rész­vevők egybehangzó véleménye — bármily valószínűtlennek hangzik is — ez a jelenség létezik. Példákat is említhetek. Megállapí­tottál:, hogy ha az ilyen megszállottakat akadályozzák e tevékenységben, depresszió­ba esnek, magukba roskadnak, kilátástalan­ADU H fiák látják az életet, a jövőt, a világ sorsát és a csillagok keringését a Nap körül. Ad­dig maradnak ebben az állapotban, amíg újra nem dolgozhatnak. A hír olvastán néhány aggódó gondolat éb­redt bennem, s ezt szeretném most megosz­tani önökkel, hátha együttesen inkább zöld­ágra vergődünk és elháríthatjuk ennek az ügynek bennünket érintő esetleges távlati következményeit. Mindenekelőtt az érdekelne, hogy nem fér- iőzö-e ez al betegség. Ha ugyanis ragályos, azt javallanám. hogy a Ferihegyi repülőté­ren. Hegyeshalomnál, Somoskőújfalunál, a többi határátkelő helyen erősítsék meg az egészségügyi ellenőrzést, arra a vöröskeresz­tes fehér lapra pedig, amelyet a külföldről hazaérkezőknek ki kell tölteniük, nyomtassa­nak új rovatot: .,Állt-e kapcsolatban munka- holicistával?” Állítsanak fel továbbá Ma­gyarországon szűrőállomásokat. Nálunk — tudomásom szerint — még egyetlen ilyen eset sem fordult elő, de mit lehet tudni, hát­ha hosszú a lappangási idő, és egyszeresük kitör, elterjed. v . 9 V . . (ti) SKODA 110 L eladó. Érdeklődni lehet 10-61 telefonon, vagy End­rei alva, Május 1. út 2. SALGÓTARJÁN köz­pontjában levő 3 szo­bás összkomfortos, központi fűtéses. me­legvizes tanácsi la­kásomat budapesti­re cserélném. ..Leg­alább i 1/2 szobás" jeligére a Kiadóba. HÉVÍZTŐL 4 km-re Karmacson. üdülők­nek is alkalmas két­szobás családi ház szép kerttel beköl­tözhetően eladó. Ajánlatokat a Kiadór ba kérek július 24­sport zetka 175 cm3, m egkím élt á 1- l<a pótban, tartozé­kokkal eladó. Ér­deklődni Balassa­gyarmaton, a köny­vesboltban. CSOMAGOLÖT. áru­kísérőt, takarítónőt felvesz a PIÉRT Ke­reskedelmi Vállalat, Salgóbánya. v KÉTÉVES Polski Fiat 125-ös eladó. Mátranovák. Petőfi út 7. MÉLYÉPÍTŐ fiatal üzemmérnököt ter­vezői, vagy műszaki ellenőri beosztásba felveszünk. SZÖV- TEftV Nógrád me­gyei iroda, Salgó­tarján, Felszabadulás út i2/a. ELADÓ Salgótar­ján központjában ker­tes családi ház, 2 szo­bás, beköltözhetően. Érdeklődni lehet hét­főn, kedden du. 14— 16 óráig Piláth üve­gesnél, Salgótarján, Felszabadulás u. 28/a. KARAN CS Szálló szakképzett szaká­csot felvesz. Jelent­kezni lehet a mun­kaügyi előadónál. TAKARÍTÓNŐT ke­reá azonnali belé­péssel a • Kohász Mű­velődési Központ. Je­lentkezni lehet az in­tézmény igazgatójá­nál, Salgó út 46. ZAPOROZSEC 30 (W0 kilométerrel, m üsz a­ki vizsgázott, új gu­mikkal eladó. Ubran- kovics, Sóshartyán, Május 1. u. 3. A «RARANCS- HÚS’* felvesz húsipari szak­munkásokat és hűtögépkezeloket. Jelemtíkez'és a vál­lalat munkaügyi vezetőjénél. cím: Salgótarján. Há- mán Ka/tó-telep 64. NOGRAD« R Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyét Bizottsága és a Megye! Tanács lapja- Főszerkesztő: GOTYÄR GYULA, Szerkesztőség} Salgótarján, Petőfi n. V Telefon; 22-94. 22-95. 22-9«. 22-97. Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. T* akal szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VTDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi q. t. Telefon: 10-29. Telex; 229 109. Iráayítószám 3101« Terjeszti; a Magyar Posta« Előfizethető: a hely! postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101« Salgó^ ... __ tarjám Petőfi a. L Pf«t 96« Fv.: Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 25 072. I

Next

/
Thumbnails
Contents