Nógrád. 1976. június (32. évfolyam. 128-153. szám)
1976-06-04 / 131. szám
Kézilabda Mindkét pásztói együttes az élen A megyei bajnokságban a Pásztói SE férficsapata a listavezető Bgy. SE otthoná- ba látogatott és nagyon szoros, kemény mérkőzésen 12:12-es félidő után 22.20 arányban győzött. Ezzel a győzelemmel átvette a vezetést- így a hosszú idő óta élen álló Bgy. SE-vel helyet cserélt. A Szőnyi SE ls otthonában szenvedett vereséget az egyre jobban magára találó Rom- hányi Kerámia csapatától 20:19 arányban. Az eddig nagyon eredményesen játszó és 2. helyen áiló Diósjenő elszenvedte első vereségét a Nagybátonnyal szemben. Az alsó régióban a sorrend nem változott. Aa első öt helyet illetóen még az utolsó fordulóban is történhet változás. A nőknél is a Pásztói SE csapata vezeti a mezőnyt- nagy pont- és gólkülönbséggel. Tavasai első helyük már nem forog veszélyben. Az elmúLt fordulóban az egyébként jól szereplő 2. helyezett SBTC II. csapatát látták vendégül és 8:0"ás félidő után nagy gólkülönbségű 21:7-es győzelmet arattak. Az St. ZIM és St. Kötő egymás elleni küzdelméből a ZIM került ki győztesen, 13:12 arányban. * Meleg pillanatok Pásztói , SE—Bgy. SE 22:20 (12:12)- Romhányi Kerámia— Szőnyi SE 20:19 (11:10)- Tereske—St. Épiíők II. 31:25 (17:10)- Érsekvadkert—Palota» (jegyzőkönyv nem érkezett). A bajnokság állása (Nagybátony) 62- 5. József (Romhány) 52 Rottek góllal NŐK: Pásztói SE!—SBTC II. 21:7 (8:0), St. ZIM—St. Kötő 13:12 (5:8). A bajnokság: állása RÉSZLETES NYÉK. Eredmé1. Pásztói SE 7 6 1155:105 13 2. Bgy. SE 8 62 228:164 12 3. Nagyb. B. 8 62 147:122 12 4. Diósjenő 8 5 2 1 146:131 12 5. Romhánv 8 5 1 2 154:151 11 6. Szőnvi SE 7 43 181:14Í 8 7. Tereske 8 26 cr. £ cc m 4 8 . É.-vadkert 7 16 116:186 2 9. St. Ep. n.* 8 17 153:208 1 10. Palotás. 77 138:1641. Pásztói SE 7 7 115:6S 14 2. SBTC II. 6 4- 2 80:78 8 3. St. ZIM 7 3- 4 84 :84 6 4. St. Kötő 6 2- 4 63 :67 4 5. Ecseg 6- 6 36:86FÉRFIAK: Nagybátonyi Bányász—Diósjenő 15:9 (7:3)A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE: 1. Cseri Péter (Bgy. SE) 98- 2. Varga Lajos (Palotás) 73- 3. Susán Sándor A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE: 1. Veres Magdolna (Pásztó) 38- 2. Urmösi Béláné (Pásztó) 134- 3. Molnár Ilona (SBTC It.) 33. 4—5. Kislovász Gizella (St. ZIM). Szlávik Ida (St. Kötő) 31 góllal. Simon József Montreal előtt Gerelyliajitói tikról — Nagyon tehetséges társaságnak tartom a mai magyar gerelyhajító élgárdát. A legtehetségesebb Paragi Ferenc, akinek tavaly komoly esélyt adtam az olimpiai aranyérem megszerzésére. Nyilván beleesett abba az ősregi hibába, hogy a technika csiszolgatása helyett az erőt helyezte előtérbe. Pedig neki elsősorban a lábmunka javításán kellett volna fáradoznia. Németh Miklós a három olimpiai csapattag közül a legérettebb, bár nála i6 van egy komoly technikai hiba. amely jelentősen gátolja a még jobb eredmények elérésében. Ő ugyanis a szovjet olimpiai bajnokot,, Janis Jusist utánozta éveken át. Ma már tudja, hogy a próbálkozása nem vált be, de a rossz beidegzés rendszeresen megkísérti őt. Mit varok ezek utón a magyar gerelyhajítóktól Montrealban? Nem vagyok tűlzottan optimista. Ha egy bejut a döntőbe. már nem szerepeltek rosszul. Jó eset- - ben azért egy érmet is szerezhetnek... , . Kemény, kritikus hangja 'van a fent leírt néhány sornak. Joggal teheti fel bárki a kérdést: ugyan ki az az ember, aki mindezt elmondta, és egyáltalán honnan veszi a bátorságot magának? Ha azután az is kiderül- hogy a i,minősí tő” nem más; mint az 1928-as amszterdami olimpia atlétikai versenyeinek ezüstérmes gerelyhajítója, akkor mindjárt alábbhagy a háborgásunk. Szepes Béla ugyani» elismerten kiváló technikával dobott már 1928- ban. Kritikai érzéke pedig azóta i& állandóan fejlődik- hiszen a sporttól egy pillanatra sem szakadt el. Közel hatvan éve benne él, figyeli minden rezdülését. — A Tátra aljában- Iglón születtem. de később más városba költöztünk. így elég későn: 15 éves koromban kezdtem el síelni. Egy évvel később ugyan már megpróbálkoztam a gerelyhajítással, utána azonban még évekig a ,-fehér sport” volt az első számomra. Síugrásban a hús-z év alattiak versenyei során Zakopanéban és St. Antonban — az 1972-es téli olimpián- Sapporóban profivód, miatt diszkvalifikált osztrák Schranz szülőfalujában — is győzni tudtam. A következő évben — 1924-ben — megnyertem a hazai összetett bajnokságot, s így jutottam ki a téli olimpiára Chamonixba. Szepes Béla nem produkált semmi különöset első olimpiai szereplése alkalmával. Legalábbis sportolóként nem. Tudni kell azonban azt ishagy Szepes újságíró és karikaturista is volt egyszemély- ben. Ez utóbbi két feladatát oly’ jól oldotta meg, hogy néhány hónap múlva a párizsi nyári olimpián is o-tt lehetett — ismét újságíróként. Négy évvel később azután versenyzőként is kijutott a nyári olimpiára, amelynek házigazdája 1928‘ban Amszterdam volt. — Már ifjúsági koromban háromszor voltam ifjúsági bajnok, ráadásul a lehetőségek is sokkal jobbak voltak az atlétikában. így természetesen mindinkább a gerelyhajítás felé vonzódtam. 73 kilómmal Dávidnak számítottam a mór akkor is izomkolosszus riválisok között. Az erőt lendü lettel és jó technikával kellet. pótolnom. Robbanékony voltam, ráadásul rengeteget edzettem. szándékosan keresve a minél mostohább körülményeket. A felkészülés eredményességét bizonyítja, hogy életem legjobb dobását éppen az olimpiai döntőben produkáltam. Szepes Béla amszterdami ezüstérme mellett hétszer lett magyar bajnok- háromszor győzött az angol nemzetközi atlétikai bajnokság gerelyhajító számában. Huszonhét évesen. 1930-ban. vonult vissza- a sportpályákon azonban a mai napig is rendszeresen megtalálható. Számtalan karikatúrája. könyvil- , lusztrációja révén ma is közismert ember. Azt azonban sokkal kevesebben tudjákSPORT Eredmények, táblázatok Az NB I. állása 1. FTC 2. Videoton 3. C. Dózsa 4. Honvéd 5. Vasas 6. Haladás 7. ZTE 8. MTK-VM 9. SBTC 10. Tatab. 11. Kaposvár 12. Rába ETO 13. DVTK 14. Csepel 15. Békéscsaba 16. SZEOL 27 18 27 17 27 17 27 13 27 13 27 11 27 9 27 11 27 7 27 10 27 27 27 27 27 27 59-35 41 55-22 40 71-44 38 44-29 33 10 57-38 30 10 34-35 28 8 10 43-41 26 3 13 40-36 25 11 9 36-41 25 5 12 38-44 25 12 10 35-48 22 10 11 29-42 22 10 11 21-38 22 9 12 29-45 21 7 13 22-38 21 5 18 22-59 13 —Etes 1:4 (0:1), Mátravere- bély—Egybázasgerge 7:1 (3:1), Ötvözet MTE—Karancsberény 5:2 (3:0). Tar—Hasznos 4:6, Mátraszőllős 0:1. Vanyarc—» A bajnokság állása A bajnokság állása A június 5-i fordulóban, szombaton: Ferencváros—Csepel, Vasas—Kaposvár, MTK- VM—Szeged, Haladás—Ü. Dózsa, Videoton—Bp. Honvéd, Diósgyőr—ZTE, Rába _ ETO Békéscsaba, Tatabánya—SBTC. L Etes* 2. N.-megyer 3. Sz.-püspöki 4. Szirák 5. Ménkes 6. K.-berény 7. Sáfifúifalu 8. ötv. MTE 9. Litke 10. Nagylóc 11. E.-gerae 12. Bárna 13. M.-verebélv 14. M.-gerge 24 17 23 16 23 15 24 15 24 11 23 11 24 9 23 9 24 8 24 24 24 22 22 90:27 38 75:32 34 35 34 92:54 33 62:55 27 67:45 25 49:47 25 9 39:35 23 3 13 38:66 19 4 13 54:84 18 2 14 34:65 18 5 14 43:70 15 7 12 40:87 13 4 17 23:73 6 1. Ecseg 2. Hasznos 3. Vanya re 4. M.-szőUős 5. Felsőtold 6. Buják 7. Kálló 8. Palotás H. 9. Csécse 10. Tar 11. E.-dengeleg 17 12 18 13 18 8 18 17 17 16 18 17 19 17 2 46:11 27 4 44:17 27 6 37:28 20 7 39:32 20 7 24:26 17 7 25:39 17 6 33:31 16 2 9 33:31 16 2 9 22:35 14 3 12 27:49 11 1 13 , 9:40 7 Nyugati csoport, felnőttek: Herencsény—Nőtincs 3:1 (1:1), Bánk—Rimóc 2:2 (2:1), Érsekvadkert—Erdőkürt 3:4 (1:2), Rétság—Szécsénv 4:1 (1:1), Szendehely—örhalom 3:0 (2:0), Bércéi—Nógrad 10:1 (5:0). A bajnokság állása Salgótarjáni járás, felnőttek: Karancsalja—Nagybárkány 2:3, Luciáivá—Cered 2:0. Mátra- szele—Mátramindszent 2:4, Síküveggyár II.—Karancskeszi 1:2. A bajnokság állása Megyei I. osztály. Ifjúsági eredmények: Bgy. Volán—St. Síküveggyár 0:4 (0:2), Dej tár —St. Öblösüvegyár 0:5 (0:3), Palotás—'Somoskőújfalu 2:3 (0:2), Romhány—Mátranovák 4:1 (3:1), St. ZIM—St. Volán 1:3 (0:1), Bányagépgyár—Kazár 6:0 (4:0), SBTC II.—Kis- terenye 2:0 (1:0), Szőnyi SE —Karancslapujtó 1:0 (1:0). 1. Rétság 2. Szendehely 3. Erdőkürt 4. Bércéi 5. Szécsénv 6. E.-vadkert 7. örhalom 8. Nógrád 3* 9. Rimóc 16. N.-sáp ** 11. Herencsény 12. Nőtincs 13. Bánk M 16 22 13 22 14 22 13 22 13 22 10 22 7 22 23 22 22 53 22 3 71:14 3« 3 49 .31 32 6 57:42 36 8 32:28 27 8 34:40 27 8 30 :38 24 8 36:40 21 10 41:81 16 13 31 :58 16 3 12 20:44 15 5 12 30:64 15 2 15 36:65 14 7 13 30:50 11 A bajnoksáe állása hogy a kiváló kartkatürista szobrászként is komoly nem zetközi sikereket mondhat magáénak. — Az első saámú passzióm a szobrászat! Célom, hogy szobraimmal a dinamikus- mozgást kifejező sportot áb rázoljam. őszintén sajnálom hogy Németországban. vagy Hollandiában jobban ismerik sportszobrász munkásságo1 mat, mint itthon. Egyetlen igazi elismerést azért ebben a műfajban is a magaménak mondhatok: az 1966. évi legjobb sponttárgvú képzőművészeti alkotásért elnyertem az Ezüstgerely díjat! Hogy mennyi dolga lesz a montreali olimpián a 73 éve ellenére ak.tív karikatúristé- nak. az elsősorban a magyar versenyzőktől függ. ö mindenesetre ott lesz a XXI. nyári olimpiai játékok versenyein is. Szepes Bélán tehát nem múlik a nagy pillanatok megörökítése. — Június végén utazom Montrealba. ahol szobraimból lesa egy kiállításom. Ugyanezt a kollekciót bemutatom Los Angelesben is. Természetesen a megnyitóra már ismét Montrealban leszek. Azért szívesen készítenék valamelyik gerelyhajítőnkról karikatúrát... Jocha Károly 1. SBTC n. 2. St. Sfküv. 3. St- Bánya. 4. K.-terenye 5. Palotás 6. Somoskő. 7. Szőnyi SE 8. St. öblös. 9. Romhány 10. Bgy. Vol. 11. M.-novak 12. K.-iapujtő 13. Kazár 14. St. ZIM 15. St. Vblán 16. Dejtár 27 35 27 24 27 21 27 16 27 15 27 13 27 13 27 9 27 10 27 9 27 8 27 6 27 4 27 7 27 4 27 4 1 1 3 4 7 3 9 3 11 2 12 7 11 4 13 5 13 5 14 5 16 7 16 1 19 3 20 2 12 1 149: 11 31 2 153 : 38 49 3 106 : 17 46 73: 23 36 49 : 61 33 55: 66 29 56 : 65 28 42 : 60 25 49 : 65 24 44 : 62 23 34: 63 21 44 : 86 17 32: 68 16 41: 91 15 34 :100sl l 40:141 10 Ifjúságiak: Herencsény— Nőtincs 2:1 (2:0), Bánk—Rimóc 0:3 (0:2), Érsekvadkert— Erdőkürt 7:0 (3:0). Szendehely —Örhalom 3:0 (3:0). A bajnokság állása Megyei n. osztály. Keleti csoport, felnőttek: Ötvözet MTE—Karancsberény 3:0 (1:0), Mihálygerge—Nógrádmegyer 0:3 (0:2), Szirák—Szurdok- püspöki 4:0 (3:0). Nagylóc— Ménkes 1:2 (0:0), Ságújfalu— Litke 1:1 (1:0), Bárna—Etes 6:1 (2:0), Mátraverebély—Egy- házasgerge 1:5 (0:1). A bajnokság állása 1. E.-vadkert 2. Szécsénv 3. Szendehely 4. Bércéi 5. Bánk 6. Herencsény 7. Rimóc 8. Nőtincs 9. N.-sáp 10. örhalom 11. Nógrád 12. Erdökürt 19 14 20 13 19 12 19 11 19 II :*) 20 20 .*1 11 20 3 88:22 » 4 75:24 29 3 54:27 28 4 48:29 25 10 54:41 18 9 37:44 18 10 33:54 16 10 29:64 15 11 28:42 14 12 24:73 12 3 35:36 10 2 14 21:66 10 Járási bajnokságok. Balassagyarmati járás: Ipolyszög— Patvarc 0:6 (0:5), Nógrádmar- cal—Cserháthaláp 3:1 (2:1), Drégelypalánk—Csitár 3:2 (1:0), Terény—Patak 2:3 (1:2), Hont—Galgaguta 4:1 (2:1), Csesztve—Mohora 3:1 (1:0). 1. ötv. MTE 2. E.-serge 3. Bárna 4. K.-berény 5. Ménkes 6. Etes 7. Szirák 8. N.-megyer 9. Naevlóc 10. Ságúifalu 11. Litke 12. Sz.-püso. 3* 13. M.-verebély 14. M.-genge 3* 24 16 3 24 12 10 24 15 24 12 24 10 24 11 24 9 24 8 24 6 24 7 24 6 24 8 24 6 24 3 5 54:26 35 2 59:25 34 6 64:27 33 6 44:29 30 8 40:33 26 9 45:39 26 8 44:34 25 10 34:33 22 8 10 39:52 20 6 11 29:37 20 7 11 36:49 19 5 11 34:51 18 4 14 36:59 16 3 18 26:70 6 A bajnokság állása 1. Hont 2. Patak 3. Galgaguta 4. N.-marcal 5. Csesztve 6. Mohora 7\ M.-nándor 8. Patvarc 9. Cs.-haláp * 10. D.-palánk 11. T“olvszcV? 12. Terény ** 13. Csitár ** 19 15 20 15 20 13 20 11 19 10 20 19 19 19 19 20 19 19 3 56:21 31 3 44:17 30 4 46 :21 29 6 45:30 25 6 37:32 23 9 39:38 20 8 35:36 17 10 27:41 15 11 27:41 13 12 30:45 13 14 33:64 12 13 32:48 9 12 29:46 8 Ifjúságiak: Szirák—Szurdokpüspöki 6:0 (3:0), Nagylóc—Ménkes 6:1 (3:1), Ság- újfalu—Litke 8:0 (4:0), Bárna Sorokban A megyében dolgozó segédedzők kötelező továbbképzését rendezi meg az MTSH oktatási bizottsága. Mint ismeretes- ötévenként kötelező a továbbképzés, mindazoknak a segédedzőknek. akiík 1972-ben- vagy előbb végeztek. Jelentkezni július 10-ig a bizottság áltól megkül" jelentkezési lapon. kell dött A sportszerüségi versenyben a megyei I. osztályban szereplő labdarúgóegyüttések közül a Síküveggyár vezet 240 porttal, az azonos pontszámú Romhány előtt. A megyei B osztály Nyugati csoportjában a felnőtteknél Bércéi- az ifjúságiaknál Szécsény labdarúgói állnak a sportszerüségi verseny élén. Sportpálya avatására készülnek a Szántó szakközéo* iskola diákjai. A június 12-én sorra kerülő tanévzárón tornaünnepéllyel egybekötve avatják a sportpályát Balassagyarmaton- a Nádor utóéban. A bajnokság állása 1. Ecseg 23 17 5 1 79: 22 39 2. Tar 23 15 3 5 65: 31 33 3. Kálló 23 13 5 5 35: 37 31 4. K.-báevon 23 11 5 7 30 : 28 27 5. Vanyarc 23 10 7 6 51: 30 27 6. Palotás IT. 23 11 3 9 49: 40 25 7. M.-keresztes 23 9 4 10 55: 53 22 8. M.-szőllős 23 9 4 10 32: 46 22 9. Buiák 23 9 3 11 52: 46 21 10. Csécse 23 9 2 12 65: 53 20 11. Hasznos 2S 9 r 14 43: 62 18 12. Felsőtold * 23 7 3 IS 43: 61 14 13. E.-dens.* 28 5 5 13 38: 66 14 14. Sz.-gede 23 2 1 20 18:121 5 1. K.-alja 14 11 1 2 59:20 23 2. N.-bárkány 15 8 3 4 19:17 1» 3. Cered 15 8 2 5 35 :28 18 4. Lucfalva 14 7 1 6 36 :29 15 5. M.-szele 14 77 20 :22 14 6. K.-keszi 13 6 2 5 28:33 1 t 7. Síküv. II. 13 5 1 7 25:21 11 8. M.-mindsz. 14 410 19:42 R 9. K.-terenye 14 212 11:40 4 Ifjúságiak: Karancsalja— Nagybárkány 2:3, Luciáivá— Cered 3:1, Mátraszele—Mát-’ ramindszent 2:1, Síküveggyár II.—Karancskeszi 15:0. A bajnoksáe állása 1. SBTC jn. 2. SflcüV. II. 3. Nagvb. n 4. M.-szele 5. N.-bárk. #. Cered 7. Lucfalva 5. K.-at)a s. M.-mindaz, 10. K.-keszi IS 14 15 11 16 10 1« 9 17 15 IS 15 14 14 128:14 9« 36:41 2S 55:57 50 46:43 2» 36:41 1T 29:45 10 25 :30 13 34:30 11 9:43 4 16:81 3 Rétsági járáa: Borsos herényi AG—Rétság 3:5, Alsópetény— Borsosberény 0:4, Keszeg— Legénd 6:0, Tereske—Kétbo-' dony 0:0, Berkenye—Horpács 2:1, Nézsa—Diósjenő 3:4. A bajnokság állása 1- B.-berény 2. Legénd 3. N.-oroszi H. 4. Tereske 5. Kétbodony 6. Berkenye 7. Horpács 8. Diósjenő 9. Keszeg* 10. Rétság 11. Nézsa 12. Alsópetény 13. B.-herényi 20 15 21 14 21 14 21 11 21 13 21 12 21 8 21 22 21 21 22 A. 21 3 49:16 3a 4 64:26 31 5 68:32 30 2 57:26 3* 6 55;35 28 8 59:50 25 11 44:54 18 10 37:51 18 12 43:42 17 3 11 44:58 1T 1 13 37:57 IS 1 17 36:91 II 1 18 23:78 5 A Rákóczi Kupa eredmé* nyei; Kishartyán—Rákóczi-te- lep 6:0, Ludányhalószi—Rónafalu 1:0, Szúpatak—Tama- volgye 2:4, Hollókő-Vizslás A bajnoksáe állása Pásztói járás, felnőttek: Mátrakeresztes—Egyházaidén «e- leg 8:1, Palotás II.—Felsőtold 2:4, Kálló—Szarvasgede 3:0, 'Cisbágyon—Csécse 2:1, Buják—Ecseg 2:3, Tar—Hasznos 4:0, Vanyarc—Mátraszőllős 1:1. 1. Tarnavölgye 2. Vizslás 3. L.-halászi 4. Hollókő 5. Rónafalu 6. Kishartyán 7. Rákóczi-telep 8. Szúpatak 22:10 16 14:11 R 11:12 8 18:16 7 13:14 7 15:15 6 10:17 6 12:20 2 Megyei scrdülőbajnokság. Nyugati csoport: Szécsény— BSE I. 2:2 (1:2). A bajnokság végeredménye 1. BSE I. 2. Szécsénv 3. Bgy. Volán 4. Bércéi 5. É.-vadkert 6. B^E n. 7. Herencsény 8. Romhány 9. Deitár 10. Palotás 18 16 18 11 18 10 18 10 18 7 18 8 18 7 18 5 18 4 18 2 121:12 34 42:20 26 61:30 22 56:45 22 45:49 ÍR 48:31 17 34:74 14 21:53 12 24:76 !> 18:75 6 Ifjúságiak: Palotás II.—Felsőtold 2:2, Buják—Ecseg 0:4, * = büntetőpont levonva. NÓGRAD - 1976. június 4„ péntek ^