Nógrád. 1976. június (32. évfolyam. 128-153. szám)
1976-06-29 / 152. szám
ÜNNEP RÁRŐSON Bábosok. Az idén különösebb izgalom nélkül kezdődött meg a rárósi kulturális seregszemle. A múlt évben szép időért fohászkodva függesztettük szemünket az égre, most esőért. Hasztalan. Egy ici-pici felhő- zuhany sem zavarta meg a iókedvű, táncos, dalos szórakozást. Pedig örömmel vettük volna, cserébe az őszi jó termésért. Hetedik alkalommal rendezték meg az Ipoly menti községek kulturális bemutatóját Ráróson. Antal József, a szécsényi járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetője megnyitó beszédében emlékeztetett a kezdetekre, s jóleső érzéssel állapította meg, hogy azóta a rendezvény, amely a tájművészeti hagyományok ápolását és megismertetését tűzte célul, nagy közönséget vonzó hagyománnyá vált. Az idén is 4—5 ezer ember fordult meg a rárósi napon, bizonyítva, hogy a rendezvény iránti figyelem nem lankad, sőt, fokozódik az érintett községekben, a járás területén. X A bemutatók sorát Nógrád- szakól község együttese nyitotta meg. Műsorukban a közösségi produkciók mellett sok egyéni szám, ének- és zeneszóló, szavalat, népmese szerepelt, melyek mind — különösen Zara Melinda szavalata — az előadás erősségét jelentették. Leginkább azonban annak örültünk, hogy az idén sikerült a község ap- raját-nagyját mozgósítani, s bevonni a szereplésbe. Jól emlékszünk még a múlt évi szereplésükre: alig 10-en, 15- en léptek fel a színpadon. Most legkevesebb ötvenen voltak, az általános iskolás korúaktól kezdve, a nyugdíjasokig. A produkciók színvonalán ugyan még sok a csiszolnivaló, több gyakorlás, próba nem ártott volnál de a község — mindenekelőtt az együttes betanítói, Zolczer József és felesége — így is megérdemli a dicséretet. Egyházasgerge együttese képviseli ezen a seregszemlén a legmagasabb színvonalat. Énekesei, táncosai, zenészei imponáló magabiztossággal mozognak a színpadon, élményszerűen adják elő műsorukat. Bizonyítják, hogy a rendszeres, odaadó gyakorlás a siker szempontjából nélkülözhetetlen. Szellemes az ösz- szekötőszöveg, a csoport tagjai által írt, a termelőszövetkezetek egyesítéséről szóló köszöntő dal, gondosan felépített, részenként szervesen egymásba illő az előadás. László László személyében nagyon hozzáértő, áldozatkész vezetője van az énekkarnak. Ipolytarnóc községről sajnos, nem sok jót mondhatunk. Nem a műsorral volt bajunk! A fellépett fiatalok, óvodások, általános iskolások, KISZ-esek a tőlük telhető legtöbbet igyekeztek nyújtani, műsoruk jól szórakoztatott. Feltűnő, amelyre a konferanszié is utalt, az idősebbek távolmaradása volt. Megsértődtek talán a tavalyi gyengébb helyezésért? Lehet. Ám, akkor sem ez a helyes cselekedet. Sokkal emberségesebb, meggyőzőbb a „csakazértis” indulat, amely még több és jobb munkára serkent, amely utólagosan és visszamenőleg is bizonyít. A múlt évi ..aranyérmes”, Litke község műsora nem okozott csalódást. Egy év alatt is sokat fejlődött az énekkar, a cigányegyüttes. Az utóbbiból különösen kitűnt a 61 éves Gombos Ignác szólótáncos és a nagyon szép hanganyaggal rendelkező, finom énekkultúrájú Berki Kornélia. Ludányhalászi csoportja is bizonyította, hogy a tavalyi előkelő második helyezés nem lehetett véletlen. Igaz, ezúttal nem jött úgy ki a lépés, de műsoruk így is színvonalas, érdekes. Külön dicséret illeti őket a bábozásért: a rárósi nap hatéves története alatt első alkalom az ilyen. Mihálygerge azt hozta Rá- rósra, ía^nit hirtelenjében ki tudott állítani. Szinte az utolsó pillanatig úgy volt, hogy el sem jönnek a vetélkedőre. Aztán meggondolták magukat, főként a férfiak, s összeállítottak egy tetszetős kis műsort. Ami után még inkább sajnáljuk az asszonyok távolmaradását. X A zsűri gondos mérlegelése után hirdették ki az eredményeket. Első helyen — teljesen megérdemelten — Egyházasgerge együttese végzett. A második helyet — eddigi legjobb szereplésével — Nóg- rádszakál, a harmadik helyet Litke szerezte meg. Minimális különbséggel Ludányhalászi negyedik lett. A további két helyen Ipolytarnóc és Mihálygerge osztozott. A KISZ járási bizottságának különdí- iát Nógrádszakál és Ipolytarnóc nyerte, a járási művelődési központ és a KÓTA díját Egyházasgerge, valamint Litke község kapta. A kulturális bemutatót — a hagyományoknak megfelelően — vidám, színes juniá- lis zárta. _ (ok) M árton János szájharmonikásik, A litkei Berki Kornélia cigánynótáival nagy sikert aratott. SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSASSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSjMSSSS, i I Fjodor Abramov: Lj A G J A ! 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSySSSSSSSSSSSSSS*SSSSSSS*+SSSSSSSSjrSSSSSJ'//’SSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSS 31. I Manya biccentett: • — Vendéglőbe’. — Na és, hogy van az a lány? Hogy néz ki? — folytatta a kérdezősködést Pelageja. — Hogy nézne ki... Nem piszkos munka... És, hogy az mi pénzt zsebre vág... — Ne: zagy válj már... Ki vóna ott olyan bőkezű? — Hat sokan vannak a városba’. Hátha még a férfiember felönt a garatra, és valaki riszálja magát előtte... — Riszálja magát? Es Alka is riszálja? Hogyhogy, mi ütött belé? — Vendéglő — magyarázna hozzáértő képpel Manya. — Ott az a módi. Szóval, hogy az emberek minden földi jót megkapjanak a pénzükért... — Hát ez biz’ nem munka, nem ám — mondta bírá- lóan Pelageja, és nem is annyira az öregasszonyhoz, mint önmagához intézte a kérdést: — De hát Vlagyik hova tette a szemét? Hogyhogy megengedi? Ekkor aztán Pelagejára csakúgy záporoztak a váratlan hírek: Manya Vlagyikot nem is látta... Az Alka lakásán nem járt... Hogy’ élnek a fiatalok — nem tudja... — Hát akkor, mi a fenét tudsz? — háborodott fel Pe. lageja. — Minek küldtelek oda? Vagy tán nem is voltál a városban? , Dehogyisnem volt a városban, bizonygatta Manya. A „vendéglőbe” is volt. De, ha egyszer Alka nem hívta meg. tán az ujjából szopja? — Fiatalok.;. — magyarázta a maga módján Manya az Alka udvariatlan viselkedését. — Törődnek is ezek az öregekkel... Hát igen, isten tudná, mennyit tud Manya Alkáról, meg a városi életről (tulajdonképpen még a terhességéről se tudott semmi komolyat mondani), de hát az anyai szív már csak ilyen — Kicsit megnyugodott, és Pelageja lassan újraéledt. Első dolga az volt, hogy mindent lemosott, kitisztított — a szamovárokat, a réz kézmosót, a lavórt (szerette, ha minden csillogott, villogott a házban —, aztán a ruhákat tette rendbe. A ruhafélét —' a karton-, meg a selyemanyagokat, a nyári, meg a téli sálakat, kendőket, ruhákat, szoknyákat Pelageja ládákban, meg vesszőkosarakban tartotta, és nem is volt nagyobb boldogsága, mint nyáron, egy-egy verőfényes napon kiaggatni ezt a sok világos, virágos kincset az udvarán. Azelőtt a Pavel betegsége miatt nem „szellőztették” a ruhát. És most a legzordabb időben kell csinálnia, mert nem lehet kivárni, amíg meleg lesz — egyszerűen tönkremegy az egész. A jól bsfűtött szobában meleg és fufiasztó volt a levegő, állott anyag, festék szaga terjengett, de Pelageja nagyon élvezte. Kivette a ládából a soron kövefkező anyagot, nagy sebbel-lobbal széthajtogatta, megtapogatta, megszagolgatta, a fogával próbálta, nem szakad-e, aztán a mennyezet alatt kifeszített kötélre dobta. Esténként pedig más örömben volt része — eljárt hozzá a Nagy Manya teázni, és beszélgettek. Mindenről. Arról, mi- történik a nagyvilágban, a kerületben, a faluban. Az öregasszony mindent tudott, mindenütt ott volt, s ha valakit elkezdett ócsárolni meg becsmérelni, élvezet volt hallgatni. A legjobban a Pjotr Ivanovics családjának jutott ki a Nagy Manyától, ki nem állhatta őket, mert akárhogy igye- kezett.vakárhogy sündörgött, sehogy se tudott befurakodni a házukba. Pelageja pedig nem szakította félbe az öregasz- szonyt. Minek is szakítaná félbe? Nem mindenkinek jut ki az a megbecsülés, hogy bejáratos legyen Pjo’r Ivanovics- hoz, hadd köszörüljék rajta egy kicsit a nyelvüket az emberek. (Folytatjuk) Sokan gyönyörködtek a produkciókban. Részlet Egyházasgerge műso* A ludányhalásziak fonojátékai rabol, is bemutattak. A községek csoportjaiban évről évre helyet kapnak a legfiatalabbak is. Nagyon ügyesek a kislányok. Felvételek: Fodor Tamás
