Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)

1976-05-23 / 121. szám

■ Külföldön üdülnek r rA Lampart ZIM salgótar­jáni gyára már a korábbi években is lehetőséget terem­tett dolgozóinak arra- hogy szabadságukat külföldön tölt­sék. Tavaly 220-arj üdültek Csehszlovákiában- az idén pe­dig 250 gyári munkás és alkal­mazott utaahat külföldre. A legnagyobb — mintegy két­száz üdülőből álló — csoport a gyár testvérüzemének a fü- leki zománcgyárnak az üdü­lőjében pihenhet. Húszán a Magas-Tátra Vörös Kolostor nevű üdülőjében! a többiek pedig a Csorba-tó és Tátra* Lomr.íc szállottáiban. 156 négyes r X Sportfogadási igazgatóság közlése és Lottó szerint a 21. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. 4 találatos szelvénye -56 fogadónak volt, nyereményük egyenként 39 277 forint. 3 találata 12 079 fogadónak volt, nyereményük egyenként 254 forint. A 2 ta­lálatos szelvények száma 307 131 darab, ezekre egyén­iként 12 forintot fizetnek. w _ (MTI) Megj elenik Fáklya NÓGRÁD Kommunista műszak invason A Nógrádi Szénbányák többi üzemében már koráb­ban- Kányáson szombaton tartottak kommunista műsza­kot. Reggel csaknem 200-an szálltak le a bánya mélyébe termelni. • Egyébként ugyan­annyian vettek részt a közös munkában, mint más hétköz­napokon. A bánya vezetői ezen a napon száz vagon szén kitermelésével számol­tak. A külszínen! a műhelyben videsen megérkező önjáró biztosítószerkezetek számá­ra a rakodó-, tárolóhelyet- de az eső meghiúsította. Így min­denki a saját munkaterületén kapott feladatot. A, kommunista műszakért járó ellenszolgáltatást szo­ciális, kulturális célokra for­dítják. Támogatják ugyanis a kányási bányászok a bárr.ai és a mátraverebélyi iskolát- ezenkívül a szomszédos szent" is teljes kapacitással folyt a kúti szociális otthont. Azöre- munka, a gépek javítása. Sze- gek számára színes televízió* rették volna elkészíteni a rö- készülék vásárlását tervezik. Befejeződtek az írásbeli érettségik r 'Á Fáklya ma megjelenő 10. számában Pataki Ferenc ma' gyár internacionalista életé­ről szóló sorozat második ré­szét olvashatjuk. 200 éves a Nagy Színház.. A címlapon Maja Pliszeckaja- a moszkvai Bolsoj Tyeatr vi­lághírű művésznőjének egész alakos színes fotója látható. Gazdagon illusztrált hét ol dalon mutatja be és ünnepli a Fáklya a színháztörténetben is egyedülálló tekintélyes in­tézményt. A gazdaságpolitikai rovat­ban cikk jelent meg a szovjet népgazdaság tizedik ötéves i tervének legnagyobb beruhá- I zásairól, a KGST-program koordinációs központjainak működéséről- s a kilencedik ötéves terv legfontosabb ta­pasztalatairól. Fotóriport mutatja be, ho­gyan és kik sütik naponta a moszkvaiak fehér kenyerét Érdekes cikket közöl a leg­újabb szám a ..kínai módra” értelmezett autonómiáról. A Szovjetunió 15 köztársa­ságát bemutató 10 részes ke­resztrejtvény- most tart az ötödik fordulónál. A 10. számban is megtalál­juk a hagyományos Fáklya­fotót, az orosz nyelv tanulá­sához segítséget adó nyelvlec­két, a Szovjet Kultúra és Tu­domány Házának műsor- ismertetőjét. továbbá filmelő­zetest és sporthíreket. Szombaton befejeződtek » középiskolákban az írásbeli érettségi vizsgák. A gimná­ziumok és a szakközépiskolák negyedik osztályait végző ta­nulók túlnyomó többsége, mintegy 47 600 jelentkezett érettségire, mindössze 272-en döntöttek úgy- hogy megelég­szenek g középiskolai végbi­zonyítvánnyal. Azok az érettségizők- akik egyetemen- főiskolán kíván­nak továbbtanulni- matema­tikából, fizikából és az idén először biológiából is közös érettségi-felvételi írásbeli viasgát tesznek. A közös írásbeliket május 24-én és 25 én, hétfőn és kedden tartják. A középiskolákban a szó beli érettségi vizsgákat jó nius 9-e és 22-e között bonyo­lítják le. Az írásbeli és a szóbeli érettségi közötti idő­szakban a szakközépiskolások szakmai gyakorlati vizsgát tesznek, ezeken mintegy 16 900 tanuló ad számot gyakorlati tudásáról. A középiskolák I—XII. osztá lyos tanulóinak június 8'án fejeződik be a tanítás. iiimiiiimmiiMnimiiHmiimtniiiDtniiiiiiiiimniiiNiiMiiHíiiiiiiiiiimmiiHiiHiiniHNMiiiiHnmHn' KEDDTŐL FOLYTATÁSOKBAN ORVOSI ÜGYELET y Salgótarjánban.- az An-any rJános utca 3-as szám alatti rendelőben ma egész nap or­vosi ügyelet van. Indokolt esetben a 28-00 telefonon hív­ható. Gyermekorvosi ügyelet van reggel 8 órától este 8 óráig az Arany János utca 2- es szám alatti gyermekkörze- . ti rendelőben. Az ügyelet ház­hoz nem hívható. Betegség esetén a gyermeket be kell vinni a vizsgálatra. Sürgős esetben a központi ügyeletet lehet hívni. Balassagyarmatom a váro­si kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon: 344) ma egész nap dr. Sárvá­ri János az ügyeletes orvos. A salgótarjáni járás orvo­si ügyeletét a megyei kórház nővédelmi tanácsadójának helyiségében látják el. Orvosi ügyelet van Nagybátonyban a központi rendelőben. Ügye­leti szolgálat működik Ber­eden, a szülőotthonban. Nóg- rádkövesd- Befed- Terény- Nógrádsáp és Nézsa orvosi körzetek részére. Fogorvosi ügyelet van Sal­gótarjánban az Úttörők út­ján levő fogászati rendelőben. Gyógyszertári ügyeletét lát el Salgótarjánban a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár. F. Abramov: PELAGEJA Kaptár 1976. május 23., vasárnap. Dezső napja. A Nap kel: 3.58, nyugszik: 19.24 órakor. A Hold kel: 1.12, nyugszik: 13,58 óra­kor. X 1976. május 24., hétfő. Eszter napja. A Nap kel: 3.56, nyugszik: 19.25 órakor. A Hold kel: 1.35, nyugszik: 14.58 óra­kor. Szeles idő Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozik a felhőzet főként keleten lesz újabb eső, záporeső, esetleg zivatar. Több­felé erős marad az északi, észak­keleti szél. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 16-21 fok között alakul. ^ — Hűek a szakmához. X PENOMAH balassagyarma­ti gyáregységében 205 dolgozó érdemelte ki a törzsgárda- jelvéríy különböző fokozatait. Ketten több mint huszonöt, tizennégyen több mint húsz, tizenheten több mint tizenöt., éve dolgoznak a szakmában. — Páros névadó. Szomba­ton -a pásztói TÖVÁLL felké- résére. kettős névadót rende­zett a salgótarjáni CSŰRI pásztói kirendeltsége, melyen Szőke Gábor és Nagy Sza­bolcs nevét jegyezték emlék­könyvbe. Az ünnepeiteket kisdobosok és úttörők műsora köszöntötte. — Könyvheti program. Gazdag rendezvénycsokrot ál­lított Ö6sze az idd ünneDi könyvhétre a balassagyarmati Madách Imre városi-járíd könyvtár. A programot a hét folyamán eljuttatták a járás községi tanácsaihoz, általános iskoláihoz, művelődési háza­ihoz, klubkönyvtáraihoz, községi könyvtáraihoz, hogy a területi intézmények ideié­ben választhassanak a ren­dezvények közül. ELSŐ A MÁRTÍROK ÜTI ISKOLA CSAPATA Jó eredményeket hozott az elsősegélynyújtási verseny, amelyet Salgótarjánban, a tóstrandon , rendeztek általá­nos iskolásoknak. Hét csapat — a járások és a két város első helyezettje — indult. A gyerekek négy egészségügyi állomáson adtak számot első­segélynyújtási ismereteik­ből. Az első helyet a salgó­tarjáni Mártírok úti iskola csapata, — Karakasev Anna, Molnár Erzsébet, Gyulavári Ildikó, Peér Edit és Kalocsai Péter — szerezte meg. Máso­dik a balassagyarmati Ifjúság úti iskola, harmadik a szé- csényi Mikszáth iskola csapa­ta: lett. A győzteseknek Szoó Bé- láné, a Vöröskereszt megyei titkára adta át a serlegeket. Jutalmul mind a három csa­pat részt vesz a Vöröskereszt szaktáborában. KÖZSÉGÜK SZÉPÍTÉSÉRE Mátraverebélyben az el­múlt évben 584 ezer forint értékű társadalmi munkát fordítottak a község szépítésé­re a hflyi lakosok, szocialista brigádtagok. A falu napközijé­ért a recski ércbánya szocia­lista brigádjai tettek legtöb­bet. Bővítési, felújítási mun­kát végeztek 45 ezer forintér­tékben, és 30 ezer forint kész­pénzt is felajánlott a vállalat, melynek régóta jó a kapcso­lata a községi Hazafias Néo- front-bizottsággal, Az óvo­dát a kányási szénbányászok támogatják, akiik 40 ezer fo­rint értékben végeztek javí­tást. A Mátraaljai Állami Gazdaság félszáz. nődolgozója a falu virágosítására 18 ezer forint értékű munkát fordí­tott. A helybeli kisiparosok is ajánlottak fel szakipari munkát. A község lakói közül 300-an vettek részt rendszere­sen a társadalmi munkaakci­ókban. — Ülést tartott a Laimpart ZIM salgótarjáni gyárának szakszervezeti nőbizottsága. melyen elemezték az idei el­ső fél év szakszervezeti beuta­lóinak elosztását. Szó volt a továbbiakban, a női szocialis­tevékenységé- azonnal megmagyarázza előbbi anyu, a tanár néni belefárad a rol, különös tekintettel a kul- kijeientését. Ünnepek, hétköznapok A SZOMSZÉDUK kislánya, Mégis valamennyi kép külön- a 14 éves Krisztina gyakran bözik egymástól■ Nézzük csak folytat velem amolyan felnőt- sorban! Piramisépítők rakják í-T.i ;”= -1- egymásra a hatalmas kőtöm­tekhez illő társalgást■ Mint minden hasonló korú, ő is melegen érdeklődik a világ, a mindennapok eseményei iránt. Ám életkori sajátosságaiból eredően más szemszögből nézi az eseményeket mint mi, fel­nőttek. Ezért gyakran sodor nehéz helyzetbe a válaszadást illetően. Bár jócskán kinőtt a „miért korszakból” mégis sok­szor szerepel ez a szó kérdé­seiben­A minap •*— idézgetve a május elsejei színes felvonu­lást — hazánk neves ünnepei­ről beszélgettünk. Arról, hogy milyen jelentős állomásai ezek életünknek. — Azt még csak értem, hogy április negyedikén és novem­böket, a hajcsár kezében ma­gasra lendül a korbács. Gyer­mekek a gyárban, vézna testű kisfiúk nehéz terheket cipel­nek. Munka a földeken; gör­nyedt hátú parasztok, zsellé­rek faekével szántják a földet, kezük görcsberándul- Ezeknek a görcsös, makacs kezeknek köszönhetjük, hogy a képek másik fele különbö­zik az eddig látottaktól. De itt már nem is szükséges a képekre támaszkodni- Hiszen beszél magáért a jelen. A ke- rekképü gyerekek, takaros kis falvak, modern üzemek: mind a munka átalakulásáról tanús­kodnak­Mert a munka az ember bér hetedikén ünnepelünk, de születésétől fogva létezik. Am azt már nem, hogy május el- míg régen a munka uralta az se jen is — mondta- embert, ma már az ember Meglepetten néztem rá. 0 uralja a munkát. Bár valóban azonban intett, hogy türelem, megtörténik, hogy apu és Az ismert író — Fjodor Abramov — Pelageja című kisregényének közlését kezdjük el a május 25-én megje­lenő, keddi számunkban. Fjodor Abramov 1920-ban szü­letett, szovjet-orosz író. Második világháborús frontszol­gálat után szovjet irodalmat adott elő a leningrádi egye­temen. Mint szépíró, 1959-ben mutatkozott be. A háborús hátország, az első békés esztendők és a nemzeti közelmúlt ábrázolása felé hajlik. Folytatásos kisregényünkben egy ap­ró falucskában élő. egyszerű asszony, Pelageja és beteges férje, hétköznapi életét, a mindennapok apró. de jellem­ző történéseit, anya és leánya lélektanilag hitelesen ábrá­zolt konfliktusának szinte észrevétlen kibontakozását, az emberi viszonyok melegedését és hirtelen hidegülé­sét kíséri nyomon a szerző mély jellemábrázolással,, lí­rai környezetfestéssel, művészi élményt nyújtva. Keddi számunktól tehát folytatásokban közöljük Fjo­dor Abramov: Pelageja című kisregényét. túráiig vállalásokra. — Corvina Bercelen. este a bercelí községi műve­lődési házban ad koncertet a közkedvelt budapesti Corvina együttes. — Rejtvényfejtők figyel­mébe! A vasárnapi fejtörő anyagtorlódás miatt elmarad. Múlt heti fejtörőnk helyes megfejtése: „Langyos eső su­hog a lombokon, a vadgerlék szavalókórusa átbúg a suho­gáson.” Könyvjutalmat nyertek: Bakacsy László Balassagyar­mat, dr. László Sándomé Ka- rancskeszi Berze Gábor Ta­más Homokterenye. A köny­veket postán küldjük! MÁJUSI PIAC Eper, cseresznye a sláger — Milyennek találja a piacot — kérdeztük '•& hét kö­zepén Papp Sándornétől. a salgótarjáni piac felügyelőjé­től. — Nem mondhatnám, hogy kielégítő a felhozatal — vá­laszolta. — Néhány cikkből kevés var.'. Hiányzott az ara­nyat érő májusi eső. ez meg­látszik a piacon. Persze ez nem jelenti, hogy nincs áru­dé több is lehetne. Nyoma sincs az áprilisi salátadöm- pinghek. Az árak sem eresz­kednek megfelelő ütemben. A vágottbaromfi-ellátás jó. Élő csirke is van. Termelőknél élősúlyban 36—38 forintért kilónként. A tyúk olcsóbb. 29 —30 forint kilója. Igaza van a felügyelőnőnek. Az árak elég magasak. A MÉK-r.él 27 forint az uborka. 32 a fejes káposzta- 9 a kel­káposzta, 3,50 a krumpli ki­lója. A karfiolt 32-ért adják és megjelent az idei zöldborsó 26“ért. A karalábé 4 forint- a nagyobb paprika 5,40. a kisebb 2-80 darabonként. És ezek még nem a legmagasabb árak. Ma­gánosok 30—40 forintot elkér­nek egy siló borsóért. 6-ért adják a paprikát, a retek csomóját. A legolcsóbb vita­minforrás a spenót. Kiadós csomót adnak 2 forintért. A paradicsom ára valamelyest csökkent, de 70 forintért is. borsos. Kevés a fehér gyökér. Múlt évi sárgarépa pedig már egyáltalán nincs. A gyön­gyösi Mátrakincse Termelő­szövetkezet idei terméket ho­zott. A zöldség csomója 5 fo­rint. de elég vékony még- s a 8 forintós sárgarépa épp, hogy csak ujjnyi, bár meg kell adni. gusztusos portéka. Felemás - a gyümölcspiac. Jánoshalmáról még érkezett alma, több termelő. köztük Makk Ferenc az utolsó szál­lítmányt hozta Salgótarjánba. — Az idén már nem jö­vök többet, ez az utolja. Ösz- szesen körülbelül 50 mázsá* nvit adtam el a tarjáni pia­con. az összes termékem, amit r.em a MÉK vett meg. Nyolc- kilenc éve járok ide árulni. Elégedett vagyok a vevőkkel. Fehérváron- Pécsett adhat­nám drágábban is. de ide­szoktam. Ami az árakat illeti, 5 fo­rinttól 20-ig kapható az al­ma. Ami rekordnak tekinthe­tő, különösen ha figyelembe vesszük- hogy a másik földré­szen termő citrusfélék és a banán sem kerülnek sokkal többe. Primőrként megjelent az eper és a cseresznye. Utóbbit kis csomócskánként árulják magánosok, s 4 forintos ára soknak tűnik a pár falatnyi vízízű. korai csemegéért. Árak tekintetében a pál­mát kétségtelenül a földieper viszi el. A diónyi szemek érettek, egy kiló ára 100 fo­rint. Talán nem is veszi sen­ki. Egyre több az árus a virág­piacon. bár korántsem közelí­ti meg a megszokott kínálatot a felhozatal. Gyöngyvirág, orgona, egykét, szál pünkös­di rózsa- kéklő írisz árválko­dik g vödörben A városi ker­tészet boltjában csak, cserepes növények. és néhány szál szegfti kínálgatja magát. Má­jusban a vevők egy része elé­gedetlenül távozik a salgó­tarjáni piacról. Reméljük a jövő hónapban javul a hely­zet. — Figyelj csak! Azt rtwnd- Ma játok ti, felnőttek, hogy má­jus elsején a munkát ünnep­inek. Hát azt nem értem, hogy ez miért van? Apu is meg anyu is állandóan arról pa­naszkodik mennyi dolguk volt a munkahelyen. Sőt anyu még azt is mondja, hogy nem bírja sokáig. A tanár nénik a suli­ban szintén arról beszélntk, hogy a rengeteg munkától azt sem uidják hol áll a fejük. Évközben mindenki a munkát panaszolja, május elsején mé­gis ünnepük­Okfejtése után kényelmesen felhúzta lábait a fotelba és kerekre tágított szemmel vár­ta a választ. Gondolkoztam. Hogyan osz­lassam el a gyerek kételyeit? Milyen magyarázatot adjak? Hirtelen ötletem támadt- Ké­pekkel a kezemben tértem vissza a szobába- Jó ideig né­zegette már, amikor megkér­deztem tőle, mi a véleménye a képekről? Milyen közös vo­nást fedez fel bennük? — Mindegyiken dolgoznak — mondta. Igen, kedves Krisztina! Va­lamennyi képen dolgoznak. mindennapi küzdelembe, de nem azt jelenti, hogy ellensé­gei a munkának- Ellenkezőleg! Az alkotás vágya, a magasabb­ra törekvés, életünk még szebbé, jobbá tétele, az örök emberi elégedetlenség hajtja őket- S ha egy-egy kisebb ku­darc el is keseríti őket olykor, másnap új erővel, új lendület­tel látnak munkához. Te is dolgozol Krisztina! Az­zal, hogy megtanulod a lec­két, megoldasz egy számtan­feladatot. Látod milyen kü­lönbség van a ti munkátok és a képen látható gyerekeké kö­zött? Hát ezért ünnepeljük a munkát- A munkát, amely ge­nerációk szívós küzdelme árán vált az emberek életének át­alakítójává, eszközzé a ti szebb jOvőtök érdekében. FIGYELTEM a kislány ar­cát- Megértette-e mindazt, amit szerettem volna megér­tetni vele? Hallgatott, aztán hirtelen felugrott; — Mégis megtanu­lom holnapra azt az undok fizikaleckét! Hangtalanul zárult be mö­götte az ajtó­— vkm — Apróhirdetés KARANCS Szálloda EGYSZOBÁS OTP­lakatost keres tmk- öröklakás azonnal be- munkára. Érdeklődni költözhetően eladó. lehet a szálloda mun­kaügyi vezetőiénél személyesen, vaev a 10-54-es telefonon. Pásztó. 1. ajtó. Hársfa u. 7. ID írsz. Trabant 601 L eladó. Érdek­lődni 24-50 telefonon, vagy Salgótarján. Arany János u. 10- II. em. 3. a. SELYP központ­jában, Budapesttől 70 km-re modern családi ház eladó., Marx n. 58. Tóth István.’ A SZOT Társada­lombiztosítási * Fő- igazgatóság fallós- kúti üdülőiébe. (Mátrába) dolgozó­kat keres: szakács­nő. kézilány. taka­rító-felszolgáló és segédmunkás mun­kakörökbe, Jelentke­zés szeméi V esen. vagy írásban az üdü­lő gondnokánál: Fallóskút, UP. Mát- raszentimre. Tele­fon : 76-426. ’ A PENTAMER Ipari és Szolgálta­tó Szövetkezet (Nagy bá tony. Ré­vai u. 2Z.) »2 koz­metikust keres azonnali belépés­sel. Jelentkezés a szövetkezet mun­kaügyi előadójá­nál. A Pest—Nógrád megyei Allatfor- galmi és Húsipari Vállalat balassa­gyarmati gyáregy­sége felvételre ke­res: portás-éjjeliőr munkakörbe férfi, vagy női munka­erőt. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni le­het a gyáregység munkaügyi osz­tályán. vagy a rendészeti veze­tőnél. CSALÁDI ház el­adó Zaayvapálfal- ván, a Kálmán Im­re u. 49. szám alatt. Azonnal beköltöz­hető. Érdeklődni le­het a síküveggyár­ban .' dr Zoltán n á 1. Telefon: 29-10 122 mellék. 1 l NOGRAD, m Magyar BzodaHsta Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megvel Tanács lapja. I ^szerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján« Petőfi a; i: Telefon? 82-94, 82-95, 88-W, 82-97. Főszerkesztő: 12-94. 14-40. Sportrovat: 11-59 Éjszaka! szerkesztés: 15-89. Kiadja a Nógrád megvet Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VTDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Telex: 229 109, Trányítószám 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. SÍÜL Sajgó* tarjám Petőfi tx. 1. PL: 96. Fv.i Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 25 072. j i

Next

/
Thumbnails
Contents