Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)

1976-05-22 / 120. szám

Tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár Hét termékcsaládot gyárt a salgótarjáni síküveggyár Nyolcvankét éve a hazai üvegipar szolgálatában A szerdán Budapesten meg- tevékenység viszont igazolja, kezdődött. A 645 milliós be- ra szintén felhasználható­nyílt tavaszi Budapesti Nem- hogy a vékony üveg iránt ruházás isimét újabb jelentős Homályosított üveg: homok­zetközi Vásár hagyományos óriási módon megnövekedett fejezetet nyit a megifjodó fúvatással maratott, kellemes kiállítói közé tartozik az a piaci kereslet és minden gyár életében. Átadása 1979- hatású, fényáteresztő húzott Üvegipari Művek salgótarjá- világrészen kedvező áron, re várható.. Ennek nyomán síküveg. Bátorok, kórházi mű- ni síküveggyára. A megye tíz gondtalanul értékesíthető. Az mind a népgazdaság, mind a tők, válaszfalak üvegezésére kiemelt - nagyvállalatának előállított termékek mennyi- gyár jól jár. A hazai jámiű- esztétikus és célszerű, egyike — amely közel kétezer gégének növelése -.mellett ipar minden üvegszükségle- Homályosított mintás üveg: dolgozónak nyújt megélhetési alapvető fontosságúnak tart- tét világszínvonalon álló ra- homokfúvatással, különböző lehetőséget __ immár nyolc- ják — hangsúlyozza Kemény- gasztott üvegből elégítik ki. mintájú gumimatricák fel­v ankét esztendeje all a hazai vári István üzemgazdasági Ezáltal tókésimportot takarí- használásával előállított hú­üvegipar szolgálatában. Az osztályvezető — az üveg mi- tunk meg. Exportra is jut zott síküveg- Pettyes, kockás, Üvegipari Művek pavilonjá- nőségének, optikai tulajdon- belőle. csíkos, csillagos mintákat áb­ban mutatja be az idén is sagainak további javítását. Az új üzem termékei: mat- rázoló formában készül- Maxi­termékeit, a beruházási ja- A fóliaüveget elsősorban a tírozott üveg korszerűbb ki- málie méretnagysága 1100x2000 vak hagyományos szakvásá- tátszerésziparban, szemüve- vitelben, ragasztott hajlított milliméter- Bútorok, kórházi rán. gek készítésére használják és síküveg, sík edzett üveg műtők, válaszfalak üvegezésé­Az eltelt több mint nyolc fel. Ezen üveg zömét tőkés- (vízszintes), gépi felszórású re kiválóan alkalmas, évtizedben óriási fejlődésen exportban értékesítik. Ilyen zamáncüveg és reflexiós üveg. Nagy szilárdságú zománcozott ment keresztül a gyár. Az vékony üveget még soha nem A jelen helyzetéinek, a jö- ,építészeti üveg: a gyár egyik első évben 140 munkás 300 állítottak elő a gyárban, hi- vő kilátásainak taglalása modern terméke Az egyik ezer négyzetméter síküveget szén az eddig legvékonyabb után bemutatjuk azokat a lapfelületen színes üvegzo­állított elő. Az idei terv vi- üveg 1,1 milliméter vastagsá- termékeket, amelyek — hét mánccai bevont építészeti szont 400 millió forint tér- gú volt. termékcsaládban — az Üveg- üveg. A tisztított felületű melési érték elérése. A gyár A minőség javítását szol- ipari Művek salgótarjáni sík- üvegtáblára összefüggő, nem­piaci helyzete megnyugtató- gálja a Japánból vásárolt li- üveggyára manapság előállít, zetközileg is elismert minősé­gű, magas hőálló színtesteket tartalmazó import ólommentes üvegzománofestéket visznek fel, majd iníraszárítás és he- vítéses beégetés után gyors levegőhűtéssel szilárdítják. Az üvegre ráolvadó színes zo- máncfilmréteg esztétikailag felü'múlja a jelenleg haszná­latos építészeti anyagoka,t­Törőszilárdsága többszörösen felülmúlja a normál síküve­gét. Hő- és fagyállósága ki­tűnő. Víz- és fényálló, atmosz­férikus hatásoknak kiválóan ellenáll- Sokféle színben ké­szíthető, így enyhe, kellemes pasztell árnyalatokban, vagy alapszínekben- Felhasználási területe sokrétű. Épülatek kül­ső és belső burkolására, por­tálok. lépcsőházak, erkélyek, választófalak üvegezésére, dí­szítésére rendkívül a'kalmas. Felhasználható lakónegyedek, irodaházak, reprezentatív épü­letek egyhangúságát felbon­tó, esetleg merész, formabon­tó, variálható, könnyen tisztít­ható, időtálló nemes anyag­ként. Beépítési módja több­féle lehet: aluminium keret­ben, vagy szendvicspanelok alakjában­_________________ Nagy szilárdságú sík épí­tészeti üveg: az edzett biztnn­A síküveggyári pavilon részlete a tavaszi BW-n, sági építészeti üveg olyan egy­. ., « . . , ., . _____,,, , vq , , . .. rétegű üveg. amely az üveg­nek mondható. A jelentős cenc, az ASAHT-eljáras, Építészeti Üteg tábla felhevítése útján mes­b elföldi kereslet mellett ezá- amely szoros összefüggésben terségesen elért nagy feszült­mottevő tőkésexportot bonyolít van a következő évek fejlesz- Húzott síküveg: nagy visz- ségkülönbségeket tartalmaz, le Olaszországtól az Egyesült tésedvel, terveivel. Ezzel az kozitású üvegolvadék szalag- Törés esetén a teljes üvegfe- Államokon át Kanadáig. A eljárással az A és B minősé- szerű kiemelésével készül- Az ]illet aoró szemcsékre bomlik, devizát hozó kivitel mellett gű üveg minőségi mutatóját üvegtábla enyhén zöldes-kékes üvegfalakat vitrineket, tele- elsősorban a hazai szükségle- 40 százalékra emelik a hú- színárnyalatú, felülete tükör- fonfülkéket' erkély- és lép­tek kielégítését szolgálják, zott síküvegnél a korábbi 15 szerűen sima. A szükséges mé- esőkorlátüvegeket, lépcsőfoké- csatlakozva a kulonbozo, je- százalékkal szemben. retekre darabolva épületek, w**lől#* lentős ■ népgazdasagi progra- építmények, nyílászáró szerke­mokhoz. A gyár eredménye- Ezzel hosszú időre megte- ZMeinek> a mezőgazdaságban JÁRMŰÜVEG sen segítette a közelmúltban remtik az alapjat olyan mi- meiegágyak melegházak üve- befejezett 15 éves lakásépíté- noségu üveg gyártásának, gtzésére használható. Darabo- si programot, melynek kere- amei>' a jövőben alkalmas a lós ég további megmunká’ás tében hazánkban több mint ragasztottprogram zökkeno­,-r ■ '■ Alapítási év: 1891. rendelkezik, gépjárművek szél­védőiéként alkalmazzák. IPARI ÉS HÁZTARTÁSI GÉPEK EDZETT BIZTONSÁGI ÜVEGEI Felhasználási területe: ve­gyipari kómlelőnyílások, biz­tonsági vízál ásjelzők, textil­gyári festőkádak, kemence­kémlelőnyílások, védőpajzsok, gáztűzhelyek sütőjének üve­gezésére. ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI LABORATÓRIUMI ÜVEG­ÁRUK Jellemző képviselője a pré­selt petricsésze. HÁZTARTÁSI ÜVEGÁRU A festettüvegtál-sorozatok (süteményes-, kompótoskész* letek) tetszetős kivitelben ke-* rülnek forgatómba. A m ik- kásalátét esztétikus „körítése” a közkedvelt kávézásnak. BÚTORÜVEG Felhasználási terü'et szerint vitrinüvegként és üvegpolc­ként jól alkalmazható- Tet­szetős, kellemes hatású. FOTÖÜVEG Fényképészeti üvegként használható, népszerű a dia­üveg, mely keretezésre alkal­mas- Jó fényáteresztő és fény- törő tulajdonságai vannak­A BNV-n idén is kiállító salgótarjáni síküveggyár ter­mekéi iránt bel- és külföldön egyaránt nagy a kereslet, hi­szen nem tudnak annyit elő­állítani amennyi gazdára nem találna. Sik edzett biztonsági üveg: öt és hat milliméter7 vastag­tankban több mint insaKwuprogidin zok.is.wio- tén iárművek biztonsáei ságban készü'- Kiváló tulaj­egymillió lakás épült. Emel- mentes megvalósítására. Alig üve„ezésé:e. műszerek néző- dons.agalt-hosszú idoutan sem lett a járműprogramot is ha- fejeződött be az egyik beru- kiének tálkészletek, petricsé- v?s.zlt* e?' Gépjármüvek, va- tékor.yan segítette a salgó- haza« ** máris elkezdődött a szek készítésére, bútorok és su,t;1- ,15ocslk; uve§ezesehez hasz- tarjáfn síküveggyár Manap- kővetkező. Az uj sikuveg-to- , .. . . . naljak. ság is gyártanak autóbuszok- vábbfeldolgozó üzem terüle- építmények uvegezesere is Hajlított edzett biztonsági hoz, teher- és személygépko- tőnek előkészítése már meg- alkalmas- Belső építészeti cél- üveg: kiváló tulajdonságokkal csikhoz járműüveget: sík ed- x zett biztonsági üveget, vala- mint hajlított edzett bizton­sági üveget. A gyár bővülése, termék? szerkezetének változása, a mennyiség és minőség fokor zása, a technológiai folyama­tok, a gépek korszerűsítése mellett új fejezetet nyitott a gyár történetében az egy év­vel ezelőtt beindított, korsze­rű, építészetileg is esztétikus Zagyva III. húzóüzem átadá­sa. Egy esztendő volt -szük­séges ahhoz, hogy az elavult Zagyva I. helyén felépült, 9 húzógéppel működő Zagyva III. a tervezett mennyiségű és minőségű üveget állítsa elő. Az idén az üzemben hét és fél millió négyzetméter sík­üveget gyártanak. A hagyo­mányos síküveg mellett a második fél évben megkezdik az úgynevezett fóliaüveg elő­állítását, amely csupán 0.6— 9.9 milliméter vastagságú. Ér­deke a gyárnak a vékony sík­üvegre történő szakosodás, mert az utóbbi években a világ nagy üveggyártó cégei rendre átálltak a vastag üveg gyártására. A marketing­TERMÉKEINK 1. Építészeti üveg a. Házott síküvpg. b. Homáiyosíioit üveg. c. Homályosított miniás üveg. d. Nagy szilárdságú zománcozott építészeti üveg. e. Nagy szilárdságú sík építészeti üveg. 2. Járműüveg a. Sík, edzett biztonsági üveg. b. Hajított, edzett bizton.-ági üveg. 3. Ipari és háztartási gepek edzett biztonsági üvegei 4. Orvos-egészségügyi laboratóriumi üvegáruk a. Petricsésze. 5. Háztartási üvegáru a. Kompótoskészlet. b. SütemCnyeskészlet. c. Mokkásalátét. 6. Bútorüveg a. Vilriuüveg, üveppolc. • 7. Toló üveg a. Diaii vett. Mindig készséggel ál inuk vásárlóink rendelkezekére Címünk: üM Salgótar.j ini Síküveggyár 3104. Salgótarján. IV. Budapesti út 41, A. Telex: 23346. Telefon: 29-10. 29-11 29-12 Exportáló külkereskedelmi vállalatok: FÉR UNIÓIN METRIMFLX (X) A síküveggyár új büszkesége: a 350 millió forintból felépített Zagyva III- húzóüzem.

Next

/
Thumbnails
Contents