Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)

1976-05-21 / 119. szám

Ha megöregszünk Az ország lakosságának mintegy 17 száza'éka nyugdí­jas korú — Budapesten a 20 százalékot is meghaladja ez az arány —, amely várható­an növekedni is fog. Az idős emberek jelentős része képes önmagáról gondoskodni, vagy családja segít az ellátásban. De mi a helyzet azokkal, akik erre — kisebb, vagy nagyobb mértékben — képtelenek? Az Egészségügyi Minisztéri­um szociálpolitikai főosztályán Jakab Anna főosztályvezatő- helyettessel beszé'gettünk a témáról. Mint elmondotta, az utóbbi két évtizedben fokoza­tosan kialakultak az idős em­berek gondozásának különböző formái, melyeknek továbbfej­lesztésén — a gondozás színvo­nalának további emelésén — fáradoznak az állami és a tár­sadalmi szervek­Az idős emberek ellátásá­nak legegyszerűbb és mind közkedveltebb formája az öre­gek napközi (otthona. Az e ső ilyen otthon 1958-ban Buda­pesten létesült- A kezdemé­nyezés országszerte érdeklő­dést keltett. 1966-ra már 126 öregek napközije működött, a múlt év végén pedig 643 napközi otthonban töltötte napjait több mint 16 ezer idős A salgótarjáni» öblösüveg­gyár művelődési háza az 1975— 76-os évben 13 munkásaka­démiai kurzuson 148 előadást bonyolított le, melyek szak­mai- politikai- gazdasági- mű­vészeti, történelmi témákat dolgoztak fel. Az előadásokat mintegy' 850 szocialista bri­gádtag hallgatta végig. A munkásakadémiák mellett mintegy félszáz résztvevővel értelmiségi akadémia és há­gondozott. A főváros közben nagyon elmaradt a vidék mö­gött, mert amíg például Ko­márom megyében tízezer 60 évesnél idősebb lakosra 191 napközi otthoni hely jut, ad­dig Budapesten negyvennél kevesebb­A gondozás másik formája a házi szociális gondozás- Eb­ben azok az idős emberek ré­szesülnek, akik koruk és egészségi állapotuk miatt szo­rulnak gondoskodásra, és nincs olyan családtagjuk, aki ezt vállalhatná. Az első kísérletek házi gon­dozásra jó tíz esztendeje Egerben. Pécsett 'és Kőszegen történtek, majd Tatabánya, Oroszlány, Nagykanizsa és Budapest követte a példát. A kísérievtek eredménnyel jártak és sok tanulsággal szolgáltak- Amíg például 1969-ben csak­nem háromezer gondozó alig több mint négy ezer idős em­bert látott el. addig a múlt év végén, nyolcezren már 22 ezer rászorulóról gondoskodtak- A gondozók kisebb része főfog­lalkozásban végzi ezt a mun­kát, jelentős számban vesznek részt a munkában, tiszteletdíj­ért, nyugdíjas ápolónők és más egészségügyiek, végül vö­röskeresztetek is gondoznak társadalmi munkában. rom csoportban 145 résztve­vővel ifjúsági akadémia is indult, mely szintéh sikeres évet zárt. Hetedik alkalommal szer­veztek nők részére szabás- varrás tanfolyamot , kezdők­nek és haladóknak. A tízhe­tes tanfolyamon 25 nő sajá­títja el a »zabás-varrás ten­nivalóit. A hallgatóknak öt villany varrógép áll rendelke­zésükre. Az idős emberekről való gondoskodás legismertebb mó­don mégis a szociális ottho­nokban folyik. A jelenlegi rendszer jó húsz esztendeje alakult ki; akkor az általános és a fekvőbetegeket ellátó ott­honokban mintegy 15 ezer hely állt rendelkezésre. Ma ez a szám 22 ezer körül van, de a növekedés és az egyéb gondozási formák kialakítása ellenére sem csökken lényege­sen a várakozók száma. Ma is körülbelül kétezer rászoruló idős ember vár arra, hogy szo­ciális otthonba juthasson- Az egészségügyi kormányzat a jer len'égi tervidőszakban 4000— 4500 új férőhely létesítését ter- 'vezi, s ezzel párhuzamosan kerül sor az otthonok bizo­nyos szakmai átcsoportosításá­ra és további korszerűsítések­re. Az országban az utóbbi években a mai igényeknek megfelelő, szép szociális ott­honok épültek Nagyszénáson, Balassagyarmaton, Zalaeger­szegen, Nyíregyházán. Miskol­con, Debrecenben, Lajosmi- zsén, a Veszprém megyei Kül- sővasúton és Szőcön­A gondoskodás kétségtelenül színvonalasabb formája a nyugdíjasok háza, amelyből sajnos, még meg'ehetősen ke- -vés működik. Az első nyugdí­jasház, amelyet a lakók igen nagy örömmel fogadtak. 1968- ban Budafokon épült fel. Je­lenleg a fővárosban már hat nyugdíjasház telt meg lakók­kal- A beköltözők saját laká­sukat fölajánlják a tanácsnak, így a garzonlakásokért cse­rébe. a tanács nagyobb csa­ladoknak alkalmas lakásokhoz jut, tehát az érdek sokoldalú­Az idősekről való gondosko­dásnak ezek a szervezett for­mái alakultak ki, a jövő fela­data e megoldásokon belül a lehetőségek és az ellátás, a gondozás színvonalának nö­velése, ál ami és társadalmi erőből egyaránt. — S. M. — Tanfolyamok munkásoknak Jó inríják Van még mit tanulnom Embernyí magasságú ká­beldobok között barangolunk. A hatalmas műhelycsarnok­ban a gépek zúgásától alig hallani egymás szavát. Sok­szor csak a mutogatás segít a megértésben. A villámgyor­san forgó kábelsodró gép mel­lett dolgozik Kapanáin István fiatal szakmunkás. — Nekem már fel sem tű­nik az érős, zúgás. Megszok­tam — mondta alig érthető­en. Különben, is ritkán juf idő a beszélgetésre. A gépe egy percre sem lehet elhagy ­ni. Egy kis figyelmetlenség, és már megvan a baj. — Nem vagyok nagy dohá­nyos, de a műszakban egy doboz cigaretta alig-alig elég. Rágyújtok és csak félig tudom elszívni. Szereti a gép, ha fog­lalkoznak vele. Munkatársai, a brigádtagok szerény, jól dolgozó szakem­bernek ismerik. Sokszor kérnek tőle tanácsot, amit sohasem tagad ■ meg. Rövidem és fiata­losan, mert a brigád átlag- életkora is alig 25 év. A dicséret nem mint brigádve­zetőnek, hanem a dolgozó társnak szól. — Eredeti szakmám vil­lanyszerelő. A Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyá­rához kerülve üzemi tanfo­lyamon megszereztem a sód rógépes szakmunkásvizsgát. Tavaly megalakítottuk a Má­jus 1. szocialista . brigádot, melynek vezetőjévé engem választottak. Nagyon örül­tem a bizalomnak. És, hogy nem véletlen ez a bizalom, azt bizonyítja a ve­zérigazgatói dicséret is. mely­ben mar kétszer részesült. — örült is otthon a család. Igaz akkor még csak ketten voltunk. Azóta született egv kislányunk, már négyhóna­pos. Ola jos kezét gondosan meg­törülve a kabátzsebébe nyúlt, és óvatosan elővett egy tá'r­készüit fényképeket. — ö az én büszkeségem — mondja leplezetlen boldog­sággal. — Szabadidőm leg­nagyobb részét vele töltöm. Sétálgatunk, napozunk és so­kat játszunk. — Hét végén el-eljárok a barátaimmal „pecázni”. Igaz, legtöbbször, csak a botot fo­gom, de a csend és nyugalom számomra nagyon fontos. A képeket közben szépen visszacsomagolta. A géphez lépett, és gyors, ügyes moz­dulatokkal állított a dobon. Cigarettát vett elő és rágyúj­tott. — Nemsokára következik a váltás. A gépet újból leeilsn- őrzöm. és csak úgy adom át a társaimnak. A fiatal brigádvezető nem­csak a termelőmunkában, ha­nem az,ifjúsági mozgalomban is az egvik legaktívabban dolgozó. Munkájáért már szám. tálán dicséretet kapott. NÄ<?v évig alapszervezeti vezetésé* gi tagként tevékenykedett, önálló, egyéni és csoportos akciókat szervezett, melyeket» az ifjú szakmunkások, bizonyít­hatták elméleti és gyakorlati tudásukat elváré nt. Kisb­aj ánlásra 1973-ban felvették a párttagok sorába, ahol mint csoportvezető dolgozik. Fel­adata szorosan kapcsolódik a KISZ-szervezet munkájához és a vállalásokhoz. Tavalv a munkásőrségbe jelentkezett. Azóta is lelkesein végzi fel­adatát. f Terveiről nagyon szerényen, de meggyőzően szólt. — Sok mindent értek az üzemben, ám lehet még ta­nulni. Ezért ismereteimet technikumban szeretném to­vább szélesíteni. A szakmai képzés mellett nem feledkez­hetek el a politikáról sem. Jövőre elkezdem a marxista— és politikai alap. melyre a ké­sőbbiekben bátram lehet épí­teni. b. 7.S. cat. Szétnyitotta, és féltve megmutatta a kis Kornéliáról leninista esti egyetemet. Ma már elengedhetetlen a mun­kában az a megfelelő szakmai A kilencedik titka is ugyanaz A kettői egyszerre és jól Megszakítás nélkül kilen­cedszer nyerte el a Kiváló Gyár címet a salgótarjáni öb­lösüveggyár nagy múltra visz- szalekintő, szorgalmas, ügyes kollektívája az elmúlt eszten­dő jó munkájának eredménye­ként. Mi lehet ennek a sikersoro­zatnak előidézője? Lehet-e követni a példát? Igen. Á gyár dolgozói és vezetői nem tettek sem többet, sem kevesebbet, mint gzb hogy jól és gyorsan igazodtak a világpiac divatigényéhez. azt adták’ amit a vevők kér­tek. Mindig előbbre néztek. a ma intézkedéseivel már a biztos holnapot is részben megalapozták. Olyan felada­tokra vállalkoztak, amelyek a belföldi igények egyre jobb szolgálata mellett módot nyújtottak az exportpiacok bővítését elősegítő gvárt­mányválaszték meg-megúju- ló szélesítésére. Ez a felfogásuk és gyakor­latuk segítette át őket az el­múlt években azokon a né- hézségeken, amelyek a tőkés­világban a politikai es gaz­dasági válság sorén lejátszód­tak, s kismértékben kelle* . metlen hatással voltak a gyár dolgozóinak életére is. De ebben a kritikus helv- zetben is jól feltalálták magu­kat, aminek eredményeként nemcsak megtartották régi piacaikat, hanem újakat is 'szereztek. Ezt pedig gyárt­mányfejlesztésükkel érték el. amelyet a mindenkori divat­igények maradéktalan szolgá­latába állítottak. így van ez ma is. Érdekeltek mind a tő­kés külföldi kívánságok, va­lamint a belföldi Igények mi­nél jobb kielégítésében. A gyártmányfejlesztés eredményeként az idén nem­rég munkába állt az I. auto­mata pohár- és kehely gyártó kemence. Innen az év végéig 12—13 millió vendéglátó' és háztar­tási pohár és kehely kerül ki. Ebből 2 milliót a Német Szö­vetségi Köztársaságba expor­tálnak. Ez a vevő. akit elis­mert nagy olasz, francia, bel­ga üvegipari ceaetc ostrom it­tak kedvező á'*ai»M’t=ik kal, mégis a salgótarjániakét választotta, mert eiegedett a leszállított áruk minőségével és a gyár szállítókészségé­vel. A tőkéspiacokon igen ke­resettek és jó árat lehet kap­ni a kézzel gyártott finonröb- lösü vegekért. A több terme­lésnek azonban igen szűkre szabottak a lehetőségei. Ennek okos kihasználása céljából olyan bérfejlesztést hajtottak végre, amelynek során az át­lagosnál nagyobb bérfejlesz­tésben részesítették azokat a szakmunkásokat, akik a bo­nyolult. nagy szakmai tudást és gyakorlatot kívánó munká­kat végzik. Ezzel a mód­szerrel valójában a terméke­ket sorolták be. Szükség volt erre az intézkedésre, mert szakmunkások hiányában, a csiszolt termékekből jelent­kező nagy keresletet nem tudják megfelelően kielégí­teni, pedig a tőkésex portból származó bevétel kétszeres előnyt jelent a kollektívának. " cdvezó a bérfejlesztésnél, s egvéb más fejlesztéseknél. Ezenkívül az ez évre ter­vezett 2 700 e’er tíoí*• '.'bevé­telt —, ami 200 ezerrel több mint tavaly — csak nagyon megfontolt, céltudatos és elő­relátó munkával tudják elő­teremteni. Csillárüvcg. amelyből je­lentős meny- nyiséget gyár­tanak. A Német Szövetségi Köztársaság­ba. a Szovjet­unióba, a Né­met Demos, atikiis Köz- ársaságba és Irakba expor­tálják. Matt csiszolt kehelyszéria. Az európai, nyugati fejlett tőkéswszágokon kívül a tengeren­túli államokba is szállítják. • Mivel a tőkésexportigé­nyek a munkaigényes csiszolt- áruk felé tolódtak el, a gyár vezetősége úgy döntött, hogy sima áruk felkínálásával igyekszik vásárlásra ösztö­nözni a vele üzleti kapcso­latban álló külföldi partnere­ket. Ezeknek a termékeknek egy része ugyancsak kézi technológiával készül, ugyan­akkor e?ves munkafolyamotok elvégzését már géppel oldják meg. E termékek esztétikum­ban és kivitelben jelentősen eltérnek a régebbiektől, egy­úttal magas minőségi . köve­telményeket is kielégítenek. , A gyár vezetői törik a fejüket. hogy a kissorözatú préstermékek előállítását meggyorsítsák. Ügy látják, hogy egyes folyamatok gépe­sítésével. valamint gyorsabb formaváltással nagyobb haté­konyságot tudnak elérni. Jelentős terméküknél, a la­kás világítási cikkeknél is az exportpiac bővítését szorgal­mazzák. Az idén Irakba 100 ezer dollár értékű árut szál­lítanak. Erősödött pozíciójuk a svéd piacon. Mindkét hely­re kézi technológiával előál­lított csillárokat küldenek a megrendelő kívánságára. Nem­rég Kanadába juttattak el egy mintaszállítmányt az érdeklő­dés felkeltése és üzletkötés céljából. De már érzékelik, hogy ennél a terméknél a mennyezetvilágítási áruk irá­nyába tolódik el az érdeklő­dés és a vásárlási kedv. Egyébként a gyár exportra szánt termékeinek 30 °'0-a a tengerentúli államokba ke­rül. Az európai vásárlók lis- tájának_ élén a Német Szövet­ségi Köztársaság áll- utána Franciaország. Anglia, majd kisebb vásárlóként a Benelux államok következnek. Az exportnövelés mellett egv pillanatra sem feledkez­nek meg a belső piac kívánsá­gainak messzemenő teljesí-. téséről. Az idén 10 millió vendéglátói és háztartási po­harat és kelyhet adnak a bel­földi fogyasztóknak. Felké­szültek a házgyári konyhák üvegellátására is. Az ide kí­vánkozó nagy termékskálá­ból mar gyártiák a ci+rom.- csavarót, az almareszelőt, a sószórót, a vajtiv.'tót. Ebben az évben forgalomba hozzák a különböző ivókészleteket is. E néhány .sokatmondó fel­sorolás is bizonyítja, hogy a Kiváló Gyár cím kilencedsze­ri elnyerését nem mással, mint előrelátó munkával, szorgalmas. bölcs üzletpoli­tikával. vásárlásra kénysze­rítő mindig meg-megújuló gyártmányfejlesztéssel. sok­sok ötlettel, 1 kezdeményezés­sel, valamint a vezetők és dolgozók közös megértésével- önzetlen segítségg°l alanoz- ták .meg. Valószínű, így lesz a jövőben is! ____J_. (XJ í \

Next

/
Thumbnails
Contents