Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)

1976-05-19 / 117. szám

BALASSAGYARMATRÓL A NAGYVILÁGA A partnerek között: Vietnam, Svédország, Irak, Kenya és az NSZK * At MKM balassagyarmati gyára a BNV n Éppen csak hatéves a Ma­gyar Kábel Művek balassa­gyarmati gyára, s máris, ed­digi eredményei alapján, je­lentős helyet foglal el a me­gye újonnan települt, s a ré­gi, nagy hagyományokkal ren­delkező üzemel sorában. A több mint 300 millió forintos költséggel épült- ipari nagy- beruházásban már a kezdet kezdetén, az első gépsorok le­telepítésével egyidejűleg meg­indult a termelőmunka. A di­namikus kezdésre egyébként jellemző, hogy már az első ev második negyedében — 1970-ben — termékeik je­lentős része külföldre is el­jutott. Azóta is, természete­sen, a hazai és a társgyárak kooperációs igényeinek kielé­gítése mellett, fő törekvésük a minél több, jó minőségű, versenyképes termék expor­tálása. évben a 713 millió forintot. Ebben az évben pedig, az előzetes elképzelések; s az ed­digi eredmények alapján, 852 milliós termelési érték­kel számolnak. De hogy visszatérjünk az exportra! Már 1971-ben a tőkésorszá­gokba 54 milliónyi, a szocia­lista országokba 58 millió forint értékű terméket jut­tattak ki. 1974-ben az előb­biekbe irányuló termékek ér­téke meghaladta a 337 mil­liót, a szocialista export pe­dig 32 milliós nagyságrendet tett ki. A piac és a kereslet változó igényeit illusztrálja, hogy 1975-ben a ) szocialista országok megrendelése már elérte a 200 millió forintot. rolhalnánk. Hosszú lista len­ne valamennyit leírni, de ez a jó néhány is híven illuszt­rálja a balassagyarmati gyár kiterjedt kapcsolatait. Az évek során — mutatva az egyre hatékonyabb, szer­vezettebb munkát — jelentő­sen nőtt az egy főre jutó termelési érték is. Amíg 1972- ben ennek összege alig tette ki a 946 ezer forintot, addig az elmúlt évben már lénye­gesen meghaladta az egymil­lió 390 ezret. Az előző adat­tal párhuzamba lehet állítani az egy foglalkoztatottra ju­tó nyereséget is, ami az 1971-' es 61 ezer forintról emelke­dett 1972-ben 10f>, 1974-ben 122, tavaly pedig már a 141 ezer forintra. A hat év alatt — a teljes- A Magyar Kábel Művek ba- ség igénye nélkül soroljuk lassagyarmati gyárában, mint — a többi között eljutottak azt már fentebb említettük, Ilyen a 750 kilovoltos távvezeték kábele Modern gépeken készülnek a kábelek, vezetékek Mindezt illusztrálandó, kö­vessük csak végig a számok tükrében eddigi eredményei­ket! 1971-ben, az első, termelés szempontjából teljesnek mond­ható évben, már 206 millió­ra rúgott a termelési érték összege, ami — ugorjunk két evet! — 1974-ben már meg­haladta az 586, a rá következő termékeik Vietnamba, Kíná­ba, Svédországba, Finnország­ba, Norvégiába, Irakba, Ke­nyába, Romániába, Jugoszlá­viába, a Német Szövetségi Köz­társaságba, Hollandiába, Máltá­ra, Jordániába. Ismerik emblé­májukat Afganisztánban, Liba­nonban, Tanzániában, Pakisz­tánban, Franciaországban, Olaszországban —, és még so­az idén 139 millió forinttal nagyobb termelési érték el­érését tűzték ki célul, mint 1975-ben, ami az eddigiek alapján, Reálisnak tűnik. Hi­szen 201 milliót meghaladó­an teljesítették első' negyed­éves tervüket, s elérhető kö­zelségbe érkezett már a má­sodik negyedév 202 milliójá­nak teljesítése is. Milyen termékek is készül­nek Balassagyarmaton? Említsük, mindjárt legel­sőkent a legfontosabbat! Az idei _ első negyedévben kezdték el legnagyobb ener­giahordozó rendszerünk. a Vinnyica és Albertirsa között létesítendő 750 kilovoltos táv­vezeték kábeleinek gyártását. Kiemelt termékként kezelik, hiszen — bár gyártottak már ehhez hasonlót —, de ennek el­készítésénél a lehető legna­gyobb mértékben törekednek a kiváló minőségre, a műsza­ki paraméterek maximális betartására. Közel 6600 tonnányi igényt jelentettek be a kivitelezők a gyáriaknál, ami — hogy ér­zékletesebb legyen —, több mint 3300 kilométernyi hossz­nak felel meg. A termék egyébként különleges is. A 61 sodrott elemi szálból álló kábel — egy-egy szál átmé­rője 3.45 milliméter —, négy koszorúból áll, amelynek bel­ső része acél. Mégpedig a gé­pekhez, berendezésekhez hasz­nálatos szerkezeti acéloktól 3—4-szer , nagyobb szakítószi­lárdsággal bíró. Ami kell is, hiszen két távvezetékoszlop között hatalmas súlyt kell fe­szítenie, megtartania. A külső három sodrat korrózióálló, öt­vözött alumínium, az elektro­mosságot kitűnően vezető. A megrendelt mennyiségnek ed­dig több mint egyharmadát le­gyártották már a balassagyar­matiak; természetesen. a leg­nagyobb megelégedésre, ha­táridő előtt, kiváló minőség­ben. Ami utóbbi egyébként fő törekvésük: tovább kíván­ják saját termékeikkel is öreg­bíteni a magyar ipar jó hír­nevét. E főtermék mellett szetesen továbbiak sával is foglalkoznak. ______ a z évben — például — az egy kijovoltig terjedő, PVC-szi- getelésü vezetékekből több mint 8300 kilométernek meg­felelő mennyiséget juttatnak el a megrendelőkhöz. Erőát­termé­gyártá­Ebben közülük négyszázan vesznek részt a termelésben. Ügy is fogalmazhatnánk: a fiatalok gyára. Átlagéletkoruk éppen- hogy csak eléri a harminc évet. amit egyébként az is jelez, hogy a felelős beosztá­súak, a főmérnök, az osztály- vezetők is 28—,30 közötti ko­rúak. Különösen jelentősnek tartják, hogy közülük huszon­hármán végéztek egyetemet, Néhány termek a gyárban készült sok közűi A balassagyarmati kábelgyár korszerű központja viteli kábelekből 160 kilomé­ternyit, acél-alumínium sza­badvezetékből 15 ezer tonnát, alumínium szabadvezetékből 2 ezer tonnát, ötvözött alumíni­um szabadvezetékből pedig 1000 tonna kiszállítását ter­vezik. . Fontos termékük az egyéb­ként csak a balassagyarmati gyárban meghonosított, más­hol nem gyártott,. úgyneve­zett kábelér, amelyből az idén — mintegy a kitűnő ipi- nőséget, s a jó partneri kap­csolatokat illusztrálandó —, több mint 1700 tonnás tételt szállífanak ki svéd megrende­lésre. Különösképpen bizonygatni sem kell: megtalálta helyét, s egyre inkább jelentős he­lyet foglal el — főként ex- porttévékenysége folytán, a megyei ipari üzemek között a balassagyarmati kábelgyár. Ahol egyébként nem is sok ember dolgozik, hiszen'az idén a tervezett összlétszámúk alig haladja meg az ötszázat, s főiskolát, s jelentős számú technikumi, gimnáziumi vég­zettséggel rendelkező végzi mindennapi tevékenységét a termelőgépek, -berendezések mellett. A Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyára már megalakulásától kezdve, min­den évben részt vesz a Bu­dapesti Nemzetközi Vásáron. Most legfontosabb termékü­ket, a 750 kilovoltos távve­zetéket állítják ki az érdek­lődőknek, s várnak tőle., je­lentős sikereket. A szakmai napok keretében egyébként, május 24-én, délelőtt 10 óra­kor, a D-pavilonban, Ritecz József tart érdekesnek ígér­kező előadást a „750 kilo­voltos távvezeték kábeleinek gyártása” címmel E gyártmány mellett külön­féle szigetelt termékeit is be­mutatja ország-világ színe előtt a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyára. (X)

Next

/
Thumbnails
Contents