Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)
1976-05-19 / 117. szám
I Csatlakoztak az Ikarus gyáriak felhívásához r Valóra váltják az ígéretet a bányászok A nógrádi szénbányászok is csatlakoztak az Ikarus-gyári- ak felhívásához- Vállallak, hogy az V- ötéves tervet határidő előtt 19(10. november 7-ére teljesítik- a szénterme- lő-kapacitást a jelenlegi évi 1 millió tonnáról 1,3 millió tonnára fejlesztik- Erre az évre 20 ezer tonna szén kitermelésére tettek ígéretet . terven felül. Hol tartanak ma a megvalósításban? Kedd reggelig a Nógrádi Szénbányáknál már 7545 tonna szénnel túlteljesítették eves Időarányos tervüket. Ez megfelel az ígéret időarányos teljesítésének is. Az aknaüzemek közötti versenyben Ká- nvas-akna jár az élen, ahol eddig 9Ö79 tonna a termelési többlet. Hétfőtől a déli bányamezőben már személy- szállításra is alkalmazzák a gumihevederes szállító szalag- berendezést. Ez gyorsítja a kiég beszállást- Az egyik frontfejtésre, ahol Tóth G. László brigádja dolgozik. beszerelték ismét a széngvalut- Eddig a vető és egv régi vágaton va'ó áthaladás miatt nem tudták a gépet alkalmazni- A széngyalu nemcsak a teliesít- ménvek növekedését eredményezi. hanem lehetővé teszi az értékesebb darabos széntermelést is. Kányáson egyébként most készülnek a szombati kommunista műszakraA tiribesiek előnye eddig 0090 Ionná Itt első alkalommal helyeztek üzembe F—6- os vágathajtó gépet. Ehhez már a szállítóláncot is kiépítették. Fokozott ütemben készülnek a 2-es telepi frontfejtés június s^lejei indítására, ahol később maróhengert alkalmaznak. Mén,kes-aknán az eddig esedékes éves tervből még 920 tonna hiányzik. Az önjáró biztosítású frontfejtésen eredményes munka folyik, azonban a »kitermelt szén elszállítása. valamint az üres- csille-ellátás akadozik. Gyakran meghibásodnak a mozdonyok és ez okozza a gondotSzorospatakon eddig 6300 tonna hiányzik az esedékes tervből, de az utóbbi időben már megjavultak a termelés feltételei, sőt az elmúlt napokban már tervtúlteljesítéssel dolgoznak. Egyébként májusban eddig a nógrádi bányászok 4063 tonna szénnel termeltek többet esedékes havi tervüknél, ebből legtöbbet Kánvás és Tiribes. de túlteljesítette tervét Ménkes is és mindössze 14 vagon szén hiányzik Szoros-patakonLakás a fiataloknak Több mint hal év telt el a Magyar Szocialista. Munkáspárt Központi Bizottsága ifjúságpolitikai határozatának megszületése óta. Ezt az alapvető dokumentumot a megye közvéleménye, a pártszervezetei. az üzemi, a termelőszövetkezeti dolgozók és a legfőbb érdekeltek, a fiatalok, egyetértéssel fogadták. Az elmúlt időben a szervezetek arra törekedtek, hogy a határozatot, a napi politikai, társadalmi feladatokkal, összhangban hajtsák végre. Ez gyakorlati cselekvést igényelt valamennyi pártszervezettől, valamint a társadalmi, állami és gazdasági szervektől. A balassagyarmati Fémipari Vállalat munkatervének egyik legfontosabb pontja az ifjúság nevelése és oktatnia. Az elmúlt évben tizenhatan végeztek el az általános iskola nyolc osztályát. A vállalat a tanulóknak munkaidő-kedvezményt és az iskola elvég- zése után órabéremelést biztosit. A szakmunkás Képzés es továbbképzés érdekében külön osztályokat indít és tanfolyamokat szervez az üzem vezetéke- A vezető beosztásban levő fiatalok az őket érintő szakmai témakörökben külföldi tapasztalatcserén, kiállításon. : valamint ugyanígy belföldi konferenciákon, tanulmányi utakon vehetnek részt- Tavaly négyen, az idén hármán új hegesztési eljárásokat tanulnak a Német Demokratikus Köztársaságban. • A káderfejlesztés érdekében a Nehézipari Minisztérium) továbbképző központjának szervezésében az üzemből számos fiatal tanulhat Esztergomban- Ezek a tanfolyamok hatékonyan segítik és készítik elő a vezetésre alkalmas ifjú szakemberek további munkáját. Mindezek a jó tapasztalatok mar nem mondhatók el agyáron belüli fiatal műszakiak és kő 'gazdászok szervezett moz- galmáról. Ezen a téren bizonyos fokú érdektelenség mutatkozottA politikai, ideológiai, propagandamunkát segíti elő a TIT kísérleti sorozata ,.A mi világunk” címmel. A kéthetente megtartott előadásokon aktuális témákról beszélgetnek a fiatalokA pályakezdő ifjú munkások, szakemberek támogatását már évek óta jól összehangoltan végzi és irnyítta a KlSZ- szervezet és a szakszervezeti bizottság- így a fiata'ok könv- nyebben és gyorsabban beilleszkedhetnek a termelőmunkába, illetve a gyár életébe. A munkatervben szerepel és hosszú ideje bevált módszer, hogy a kereskedelmi osztály felmérése alapján a vállalat vezetése szocialista szerződést köt a KISZ-szerveaettel, olyan termelést elősegítő tevékenység elvégzésere, mely a gyár szamára is előnyős, de a KlSZ-szervezet részére is anyagi bázist biztosit- Ezek elsősorban vaslemezhuliadé- kok, lemezcsíkok felhasználására, hasznosítására irányulnák. v Az „Alkotó ifjúság” pályázathoz kapcsolódó házi kiállítások, elmaradtak. A dolgozók nem éltek a lehetőséggel, hogy mestermunkák, szemléltető eszközök, és egyéb gyakorlati munkák készítésevei bizonyítsak ügyességüket, tudásukatA munkaterv be u ugyan helyet kapott az egyéni ver- senvmozgafmak különböző formáinak, így például, a „Szakma ifjú mestere” vetélkedőnek a megrendezése, de az elmúlt évben e-zek Is csak a papíron szerepeltek, Az, anyag- és energiatakarékosságot, valamint a hatékonyabb és balesetmentes termelést e’ősegítö javaslatokat feladattervba foglalta a vállalat gazdasági vezetése. Az elmúlt évben 15 fiatal éh a lehetőséggel, és adott be újítást- Az ezekért kifizetett összeg 27 ezer 600 forint volt, melynek közel 35 százalékát fiatalok kapták. Az üzem! ifjúság lakás- helyzetének további javítására irányuló vállalati intézkedéseket a gazdasági vezetés, a KlSZ-bizottság. a párt- és a szakszervezeti bizottság javaslatával egyeztetve dönti el- Az elmúlt évben felépült 3i lakásból 26-ot fiatalok kaptak. Az erre az évre tervezett 34 kétszobás modern lakás is a vállalat ifjú dolgozói részére készülAz ifjúság szocialista nevelését, a szabad idő hasznos el- töltásét segítő ifjúsági klub az idén nyeri el igazi formáját. A csoportos kirándulásokat a gj’ár gazdasági és társadalmi vezetése a legmesszebbmenőkig támo-galja. A szakszervezet i’endeikezésére álló szociális, kulturáls keretösszegből az idén tízezer forintot kap a KlSZ-szervezetAz ifjúsági törvény vállalati szintű végrehajtása, a megfogalmazott feladatok és tervek megvalósítása ebben az évben is komoly és odaadó munkát követel a párt. a gazdasági. társadalmi és ifjúsági vezetéktől, hogv irányításukkal a fiatal dolgozók érezzék és tudják ennek jelentőségét. A jogok, kérések és követelések mellett a kötelességekről és a -becsületes termelő munkáról se feledkezzenek meg. b zs. Megannyi a feladat a .jó lege lőhelv elkészültéig, A bujáki közös gazdaságban most alakul ki az úgynevezett Alsóréten egy legelöhely a szarvasmariiák részére, A kerílési munkákkal Brunda Pál. Varga Vencel, Imre dános és Szőke Pál foglalkozik- — ki INagybáiouyi példa A nagyközség szeretőiéről Az 1976 — 1980. évekre is meghirdették a társadalmi muukaveixnyt Mint ismeretes, 1973-ban a Nográd megyei Tanács, a Hazafias Népfront meghirdette hazánk felszabadulása 30-, a tanácsok megalakulásának 25. évfordulója és a XI. kongresszus tiszteletére a városok és községek fejlesztése. szépítésé érdekében a társadalmi munkaversenyt. Nagybátony lakossága, az üzemek, vállalatok, szociahsta brigádok körében nagy megértésre talált e felhívás. A település fejlesztése érdekében végzett több milliós értéket kitevő társadalmi munka jelentős mértékben járult hozzá a IV. ötéves terv eredményes végrehajtásához is. híven tükrözte a lakosság .településsze- retetét, lokálpatriotizmusát. Tovább a megkezdett úiou A kétéves tapasztalat alapján a nagyközségi tanács legutóbbi ülésén, az V- ötéves terv eredményes megvalósítása érdekében, az 1976—1980. évekre is meghirdette a településfejlesztő társadalmi munkaversenytA tanácsülés felkérte a vállalatok, üzemek, szövetkezetek, intézmények politikai és gazdasági vezetőit, hogy a különböző fórumokon — termelési tanácskozásokon, bri- gádértekezieteken, szakszervezeti üléseken stb. — ismertessék a tanácsi felhívást, és mozgósítsák dolgozóikat e nemes célkitűzések végrehajtásáraÜzemekkel együtt A nagyközségi tanácsülésen — a tanácstagok és a Hazafias Népfront javaslata alapján — kijelölték azokat a tennivalókat, munkaformákat, .melyek keretében megvalósítják a település további fejlődését segítő társadalmi munkaakciókat. A megfogalmazott irányelv — többek között — óvoda építését, a szorospataki úttörőtábor fejlesztését, játszóterek létesítését, járdák javítását, újak építését, a vezetékes ivóvízhálózat bővítését, parkosítását, sportolást, pihenést szolgaló létesítmények meg valósításai írja elő. A célok megoldása érdekében a tanácsülésen — az üzemek képviselőinek jelenlétében — meghatározták a konkrét feladatokat is. Az anyagi alapok biztosítása érdekében felkérték a nagyközségben működő üzemeket — a FŰ- TÖBER-t, a Harisnyagyárat, a gépüzemet, a tiribesi és szorospataki aknaüzemet, a Községgazdálkodási Váiialatot és a PENTAMER Ipari és Szolgáltató Szövetkezetei —, hogy évpnte két alkalommal szervezzenek kommunista szombatot, illetve műszakot. „Egy vállalat, egy intézmény” mozgalom keretében a FÜTÖBER nagybátonyi gyáregysége, a Harisn'yagyár, a gépüzem. a szorospataki és tiri„ besi aknaüzem. a Községgazdálkodási Vállalat iskolái, óvodát, művelődési házat, egészségügyi intézményt. az öregek napközi otthonát, a PENTAMER Ipari és Szolgáltató Szövetkezet a zeneiskolát patronálja. Segítséget nyújtanak, az intézmények fenntartásában, a felszerelések pótlásában, karbantartásában. A takarékossági elvek érvéuyesiléséeri A Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság helyi üzemegysége „Tegyük szebbé Nagy- bátonyt” mozgalom sikerének elősegítése érdekében társadalmi munkában vesz részi fásítási, parkosítási, valamint hétvégi pihenő- és kiránduló- hely létrehozásábanA tanácsülésen elfogadott irányelv messzemenően figyelem oe vette a takarékossági feladatok megoldását is. A tanácsi költségvetés gazdaságos, takarékos felhasználása érdekeben a 209- sz. Zsiiikó Vilmos Szakmunkásképző Intézet tanulóinak közreműködésével javítják a nagyközség tanintézeteinek fémvázas o ü torait* A nem javítható, selejtezett leiszerelések anyagát i,s felhasználják kerítések, játszóeszközök készítésére. A községi általános iskolába a vízmű nagyba tony i üzemegysége, a Hazafias Népfront és az SZMK közreműködésével társadalmi munkában vezetik be a vizet. Ivóvíz bevezetésére kerül sor még a Dózsa-te- lepen, a Katona, a Viola, a Zója és a Patak úton. Macon- kán pedig a Zrínyi, a Kilián. György utcában, a vízmű vállalat es a lakók társadalmi hozzájárulásával. A közművelődési intézmények korszerűsítéséről, fejlesztéséről sem feledkeztek el Nagyba tony ban. Sorra kerül — az üzemek, vállalt’,tok felajánlásai alapjan — a Petőfi Művelődési Otthon fűtés-korszerűsítésére. a maconkai kul- 'túrház felújítására is.' A nagyközségben — a tanácsi felhívás alapján — manapság nem ritKa dolog, hogy egy-egy utca lakosságának ap- raja-nggyja, társadalmi munkában szépíti környezetét, építi a parkokat és járdákat. Mindenki tudja a nagyközségben, hogy a magasabb igények kielégítése kapcsán ..rászorul” Nagybátony a lakosság, az üzemek segítségére— s — ó A gazdálkodás hatékonysága nagyrészt azon múlik, hogy az üzemek nagy teljesítményű gépi berendezései milyen mértékben kihasználtak. Az 1976- os évben reflektorfénybe került ez a téma, s ennek megfelelően mind a megyei párt- bizottság, mind az üzemi párt- bizottságok cselekvési programjában fonto-s helyet kapott a gépek jobb kihasználásának rendszeres vizsgálata és ellenőrzése. Ezúttal a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben Tóth Györgytől, a műszaki fejlesztési főosztály vezetőjétől érdeklődtünk a közelmúltban, a huzalműi rekonstrukció so-1 rán üzembe helyezett nagy teljesítményű gépi berendezések kihasználásáról. Elrrtondötta, hogy az elmúlt években megvalósult huzalműi rekonstrukció során 11 új korszerű húzógépet és 22 NDK huzalcsévélő gépet is kaptak. Ezek beépítésével a húzókapacitást évi 37 ezer tonna termeléssel bővítették. Igaz, ezeknek a berendezéseknek teljes kihasználása sokmindentől függ. Többi között a rendelésállomány-, a létszám- és a műszaki problémák is zavarhatják a gépek jó kihasználását. Tény. hogy a nagy teljesítményű húzógépek kihasználása közpl sem volt kielégítő. — Hogy teljesebb legyen a kép, azt is el kell mondani — hangsúlyozta a főosztályvezető. hogy ez a nagy teljesítményű gép csak akkor Mikor gazdaságos a gépkihasználás? üzemelhet gazdaságosan, ha olyan súlyú tekercsekből tud dolgozni, ahol a kézi idő nagysága lényegesen kisebb a gépi időtől. Jelenleg 80—100 kilogrammos tekercsekkel dolgozunk, de a karikasűlynak el kell érnie az egytonnás nagyságot. Fontos még tudni, hogy a gép nagyságrendjéből adódóan csak bizonyos mérethatáron felül gazdaságos a gép üzemeltetése. Ez viszont mindenkor a rendelésállomány összetételének függvényében jelentkezik. Az elmúlt évben ez a tényező sem volt kedvező a gyárrészlegnél. De az sem elhanyagolható, hogy az űj berendezést jól meg kell ismerni, vagyis meg kell tanulni rajta dolgozni, és így kiismerni azokat a jellegzetességeket, amelyek általában minden új berendezésnél kisebb- nagyobb mértékben gondot okoznak. — Az űi huzalnácoló termelésnövekedését vizsgálva, külön kell választanunk a pácolóüzemet és a regenerálóüzemet — mondotta a továbbiakban a főosztályvezető. Az új huzal pácoló a régi kénsavas technológiáról sósav- pácolási technológiára tért át, ami a huzalműi méretszortimentnél évente mintegy 135 ezer tonna többletkapacitással jár. Lényeges, hogy az új technológia valóban korszerű, úgynevezett vibrációs pacolást tesz lehetővé, ami arra hivatott, hogy a pácolás minőségét javítsa és egyben a művelet idejét is lerövidítse. S van még egy nem elhanyagolható előnye: az elhasznált, a pácolásra már nem alkálmas sósavat regenerálja és ismét alkalmassá teszi további felhasználásra. Ezzel a költséget csökkenteni lehet, ugyanakkor mérsékli a vállalattól távozó szennyvíz mennyiségét is. — Kétségtelen, hogy ennek az okos és korszerű berendezésnek jó hasznosítása nagy előnyt jelent mind a vállalat, mind a népgazdaság szempontjából. Ezért fordítunk most különösen nagy gondot a gépi kapacitás lehető legjobb kihasználására. Korábban problémát okozott, hogy a 2 tonnás horogterhelhetőséggel szemben mindössze 1,74 tormás termelést értünk el. A kihasználás mértékét csökkentette az is. hogy a szükséges 10 kocsi helyett gyakran csak hét-nyolc kocsival üzemelt a pácoló, miután a többi javításban volt. De ide sorolhatjuk hogy a regeneráló gyakran meghibásodott, s a pácoló a munkarend szerinti hasznos idő alatt mindössze 89 százalékban tudott csak működni. — Ez évi törekvéseinknek máris jelentkezik a kedvező hatása. Az üzemidő-kihasználás sokrétű feltételeinek megteremtésével a múlt évi 72,3 százalékos kihasználásról az első negyedévben 98,3 százalékos kihasználási színvonalra tudtuk felhozni az üzemet. De ugyanilyen kedvező eredmények jelzik az új horganyzósor kihasználásának mértékét is. — A 40 szálas tűzi horganyzó kapacitásának' növekedése már az elmúlt évben is szépen alakult. A 14 500 tonna kapacitással szemben a tényleges termelés közel 13 ezer tonna volt. A lemaradást és az elveszett kapacitást elsősorban a váratlan kádlyukadások okozták. A tapasztalatokat gondosan elemeztük és ennek megfelelően gondoskodtunk a szükséges változásokról. A legutóbbi beépítésnél már érezhető volt, hogy a kádak élettartamát kedvezően befolyásolják a változtatások. — A pácoló-, regenerálóüzem munkája a karbantartási felkészülés révén folyamatosabbá vált, s a tűzi horganyzónái is rendezettebbek lettek a körülmények. Ennek folytán kilátás van arra, hogy a cselekvési programban szereplő igényeknek megfelelően kedvezőbbé válik a nagy teljesítményű gépi berendezések kihasználási foka. Ezzel jó szolgálatot teszünk mind a vállalatnak, mind a népgazdaságnak. Orosz BcU