Nógrád. 1976. április (32. évfolyam. 78-102. szám)

1976-04-13 / 88. szám

Űt a csillagok felé Jurij Gagarin: 1949-ben, ami­kor betöltöttem a 15. évet, elha­tároztam, hogy nem tanulok to­vább középisko­lában. mert mi­nél hamarabb se­gíteni szeretnék a szü'eimnek. Cé­lom volt: gyár­ban dolgozni és esti iskolán foly­tatni tanulmá­nyaimat. Sok tár­sam is ezt tette Gzsatszkban. Apám és anyám persze, nem akart megválni tőlem. Az ő szemükben még mindig kis­gyerek voltam, pedig amikor any- nyi idősek voí- ||ij< tak. mint én, már felnőttként dol­goztak. Végül úgy határoztam, hogy Moszkvába uta­zom a nagybá- Ifjúkori portré: a mosolygó Gagarin, tyámhoz, taná­csért. mit tegyek. Nagybátyám azt javasol- nevelési technikumba. A gyár- ta, hogy Moszkva előváro- ban ugyanis jó sportoló híré- sában, Ljuberciben irétköz- ben álltam, versenyeket nyer- zam be a mezőgazdasági gép- tem... A felvételi vizsgám gyár ipari tanuló-iskolájába. minden tárgyból ötösre sike­lS. „ , . „ , rült. Mikor visszatértem Lju­Ilja Szcrgcjev.cs Savkun, bercibei azzal fogadtak> hogy a ljuberci iparitajiuló-intézet a szakmámban, öntő szakra igazgatóhelyettese: lehet jelentkezni a szaratovi ipari technikumba. Sportolni Az öntő-formázó szakma meg mindenütt lehet — nagyon nehéz, nagy kitar- mondták... tást, ügyességet, sőt, bátorsá- Igazuk volt. Akármilyen f’ot.1 követel. Nem mindenki kiváló legyen is valaki a válik be ebben a szakmában, sportágban, kell, hogv szak­intézetünknek akkor is a leg- mája iegyen dolgozzék... kisebb létszámú csoportja volt ez, amikor Jurij tanult. Anatolij Ivanovics Rakcse­O nagy érdeklődéssel tanulta jev. a termelési gyakorlatok a szakmát, sok örömet szer- vezetője: zett a csoportot vezető idős Jurij Gagarin sokat, türel­munkasnak. Prohorovnak. mesen és kitartóan tanúit... Intézetünk irattárában meg- Jp^y alkalommal lendkerék- van Prohorov jellemzése, arne- *crmat kellett készítenünk, lyet az 1949—50. tanév első sehogy sem akart sikerül- 'negyedéről készített. Ebből ni- A tanulótársa már kiderül, hogy Gagarin ipari elrnent, de Jurijjal keso ej- tanuló a termelési gyakorlati szakaig kínlódtunk, míg veg- feladatát 102,3 százalékra « sikerült hibátlan öntőfor- teljesítette, technológiából, fi- mat készítenünk, zikából. matematikából és a technikumi tanulmányi orosz nyelvből jelest kapott, eredmények megerősítettek Az osztályzatok hosszú sora- Gagarin önbizalmát és mind ban csak két négyese volt. gyakrabban gondolt arra, hegy SZARATOV Jurij Gagarin: beiratkozik a sportrepülő- klubba. Amikor negyedéves lett, 1954-ben engedélyt keit a technikum igazgatóságától, Tanáraim tudták, hogy to- hogy eljárhasson a repülő­vé bb akarok tanulni és azt klubba. Komolyan meg apart javasolták, menjek Leningrád- tanulni repülni. Megkapta az ba és iratkozzam be a test- engedélyt. Vlagyimir Kastanov, a sza­ratovi sportrepülőklub okta­tója: Nem emlékszem olyan eset­re, hogy Gagarin hiányzott volna a foglalkozásokról. Igaz, sokszor úgy vettem ész­re, mintha nem is ügyelné rám, tekintete elkalandozott, másolt jártak a gondolatai. De sohasem kaptam rajta, hogy készületlen. Bármilyen bonyolult aerodinamikai kér­désről volt is szó, Gagarin pilótanövendék mindig tudott felelni... Viktor Porohnya, Gagarin technikumi osztálytársa: Májusban irányították mun­kába a végzős hallgatókat. 'Jurij Gagarinnak felajánlot­tak egy gyakorlati oktatói ál­lást a tomszki iparilanuló- intézetben. A búcsúestén azon­ban Júra azt mondta, hogy nem megy el Tomszkba, mert pilóta akar lenni. Jurij Gagarin így Szara- tovban maradt, hogy befe­jezze tanulmányait a repülő- klubban. Dmitrij Martyjanov, oktató­pilóta: Gagarin elméleti felkészült­sége igen alapos volt, de hát a pilóta a levegőben születik. Tudom, milyen sokat szá­mít az első felszállás, ezért nagyon gondosan felkészítet­tem rá növendékemet. Az első repülés rendben ment. En vezettem a gépet, Gagarin pedig ismerkedett a légi környezettel, figyelte a műszereket, válaszolt kérdé­seimre. Amikor leszállás után odagurultunk a géppel a start­helyhez, azt mondtam Jurij- nak: — Nos. akkor kezdjünk repülni tanulni! Kérj enge­délyt felszálláshoz! — Rakéta! Itt a nulla-hat, kérek engedélyt a felszállás­hoz! — kiáltotta izgatottan. — Nulla-hat! A felszállást engedélyezem! Jurij túl energikusan nyom­ta be a gázt. Arra gondol­tam, hogy „Milyen türelmet­len, hogy szeretne már re­pülni”. Leszállás után a megjegy­zéseimre várt. — Első rendben — mond­tam növendékemnek. Kétkedve néz*tt rám. Meg- veregettem a vállát: — Lesz belőled pilóta! De a repülésért még meg kell küzdeni! (Folytatjuk) „ Szeressék a SZERESSEK a szép verset, a szép kiejtést! Ezt hagyta üzenetül, ezekkel a szavakkal búcsúzott el Keres Emil színművész, több állami és művészeti díj kitüntetettje a munkásfiatalok harmadik sal­gótarjáni országos versmon­dóversenyének résztvevői­től. A fiatalok hosszú, lelkes tapssal fogadták a bejelentést, amiről arra következtethe­tünk, hogy a tanács értő hallgatóságra talált, s tulaj­donképpen ugyanazokat a tö­rekvéseket fogalmazta meg, melyeket maguk a fiatalok is akarnak, ezt valósítják meg. A harmadik találkozás már lehetőséget ad egy kis tör­téneti áttekintésre is. A sze­rényebb jndulás mára iga­zolást nyert. A résztvevők többsége dicséretes felké­szültségről, finom, árnyalt versérzékről, s jó előadói kész­ségről tett tanúbizonyságot. S hogy idáig eljutottak, abban a személyes tehetségen kívül szerepet játszik az a helyen­ként eltérő alaposságú, de mindenütt jól érzékelhető „hivatali” törődés is, amely- lyel felkészültek és felkészí­tették a versenyre a részt­vevőket. A mostani fesztivál szín­vonalasabb volt az előzőek­nél, s mi több — amit lép- ten-nyomon lehetett halla­ni a szakemberektől, azok­tól, akik mint zsűritagok, vagy szervezők, kezdettől fogva fi­gyelemmel kísérik a versmon­dóversenyt — felülmúlta az előzetes várakozást. A mun­kásfiatalok meglepő érettség­gel választottak a rendelke­zésükre álló irodalomból, s ugyanilyen meglepő érettség­gel szólaltatták meg — esz­meileg tisztázotton, értőn, kiforrott, egyszerű és mégis kifejező előadói stílusban — a választott verseket. Tel­jesítményükre vonatkozóan mi sem lehet dicséretesebb, mint Vadász Lászlónak, a Színház- és Filmművészeti Fő­iskola főtitkárának elismerő szava, mely szerint nemegy* szer előfordul a főiskolai fel­vételin is ehhez fogható, vagy ennél mérsékeltebb színvonal. Pedig ott — min­denki tudja —, micsoda tét­ről van szó. A MUNKÁSFIATALOK versmondóversenyének nem az a célja, hogy hivatásos művészeket neveljen — bár a kivételes képességűek e rangra is jogot formálhat­nak —, hanem az, hogy fó­rumot teremtsen az előadói képességekkel rendelkező, mű­vészeteket kedvelő fiatalok­nak, fejlessze, irányítsa ér­deklődésüket, s még több emberrel ismertesse és sze­rettesse meg a lírai alkotáso­kat, az irodalmat, az előadó­művészetet. S ez a verseny, ebből a nézőpontból vizsgál­va is, teljes mértékben meg­felelt a vele szemben tá­masztott követelményeknek. A fiatalok egyike sem pá­lyázik művészi babérokra, elégedettek eredeti munká­jukkal, amely mellett önként és szívesen áldoznak időt és fáradságot a kultúrára. Meg­győződésük, hogy a ma embe­re számára a művészet nél­külözhetetlen, mással nem helyettesíthető közösség- és emberformáló eszköz, olyan erő, amely teljesebbé teszi az életet, közelebb visz má­sok megértéséhez, segíti a társadalmi feladatok telje­sítését, s a maga sajátos mód­ján, a munkásosztály vezető szerepének erősödését. A verseny egyik legnagyobb eredményének tartjuk, hogy a résztvevők határozott szán­dékkal álltak közönség elé. Nem egyszerűen Csak sze­repelni akartak, hanem sze­replésükkel közölni is vala­mi fontosat, mindenki más számára érthető és kifejező gondolatot. S jónak értékel­hetjük a versválasztást is. Mindenki igyekezett az egyé­niségének megfelelő tartal­mú, hangulatú verset válasz­tani. A választott szerzőkkel kapcsolatosan sem találunk kifogásolnivalót. A magyar irodalom — s elvétve a vi­lágirodalom — legjelesebb képviselőinek művei hang­zottak el. Különösen sokan választották — érthető mó­dón, hiszen a fesztivál a szak- szervezet égisze alatt rende­ződött — a SZOT-díjas köl­tők, Váci Mihály, Garai Gá­bor, Benjámin László, Simon István, Baranyi Ferenc és Ratkó József alkotásait. S a választás gondossága azért is fontos, mert egyben néo- szerűsít költőket is, felkelti irántuk az érdeklődést, te­hát ismeretterjesztő, közmű­velődési funkciója van. Sokat fejlődött az előadói stílus. A fiatalok hanggal, mi­mikával igyekeztek tolmá­csolni a mondanivalót, s nem kívülről ráerőszakolt, teát- rális színészkedéssel. A ko­rábbi évek tapasztalatainak hasznosítását éppen ezen a területen látjuk a leghatáso­sabbnak. Nem találkoztunk egyetlen bántó, kirívó elő­adásmóddal sem. A vers­mondók — nagyon helyesen —. bíztak a szó, a gondolat ereiében. A VERSENYEN részt vett 104 fiatal közül tízen arany*,' tizenketten ezüst* és tizen­egyen bronzdiplomát nyer­tek. Az aranydiplomások — Petrán Katalin, Oláh István, Zaveczky József, Bonczos Piroska. Vajek Róbert, Móka János. Fehér Klára, Győrfi József, Dombai Zoltán és Rosta Sándor — a nyáron szovjetunióbeli társasutazá­son vesznek részt, a többiek — a főként salgótarjáni és Nógrád megyei gyárak, in­tézmények, tanácsok — érté­kes jutalmait kapták. Me­gyénkből Nagy Zoltán és Molnár Ernő bronzdiplomá­ban részesült. A zsűri emlé­kezetes művészi teljesítmé­nye elismeréséül 12 vers­mondót részesített különdíj- ban. (ok) | Tájegységi tanácskozás Salgótarjánban A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat országos köz­pontja április 13—22 között országos tájegységi módszer­tani tanácskozást rendez a világnézeti nevelés követel­ménye és lehetőségei a ter­mészettudományos ismeretek terjesztésében témakörből. A tanácskozásokat Budapesten, Salgótarjánban, Győrben, Pécsett, Debrecenben és Kecskeméten rendezik meg. A salgótarjáni konferencián, április 14-én Heves, Borsod* Abaúj-Zemplén és Nógrád megye TIT-tagiai vesznek részt. A megjelentek Sz. Ty. Meluhir. profeszor, a fUozó* tai tudományok doktorának előadását hallgathatják meg A modern természettudo­mány és az Ideológiai harc címmel, majd , korreferátu­mokra kerül sor. A korrefe­rensek között olyan kiváló szakemberekkel találkozha­tunk, mint Maciej Jlowiecki, a TIT lengyel testvértársula­ta folyóiratának helyettes fő- szerkesztője és M. D. Mel- konyan kandidátus, az Ör­mény Kommunista Párt KB. mellett működő marxizmus— leninizmus intézet főmun­katársa. A konferenciát a TIT Nógrád megyei szerve­zetének salgótarjáni székhá­zában tartják' kívánnak lehetetlent Hatan-nyolcan szorongunk a baglyasi pártirodán. Ta­nácstagok, pártmunkások, fiatalok és idősebbek. A tele­pülés jelenéről, szépen for­málódó jövőjéről beszélge­tünk. Ám az emlékezet itt el­gondolkodtató, ott meg derűt fakasztó történetei hoz elénk. Arról, hogy a mindennapi munka sodrásában, az em­berek gondolkodásában, ho­gyan küzdött és küzd még ma is egymással a régi és az új. liéei házak — ú) házak Baglyasaljának, a régmúlt idők társadalmi mozgalmai­ról, sztrájkharcairól ismert hajdani bányásztelepülésnek 1990 lakosa van. Jobbára öre­gek, akik i.itmaradtak, és am kor lehetőség nyílt rá, megvásárolták a volt koló­niái. tiszti sori lakásokat. Tol- dozáa-foldozta, ki hogy bírta. Meg kell hagyni, egyikből- másikból takaros, szép porta kerekedett. Brehó Gyula tanácstag, a helyi viszonyok avatott is­merője. Ö magyarázza: — Új ház is, az utóbbi egy­két évben, legalább 60 épült. A hegy alatt, az Erkel utca, modem, kertes családi há­zaival egészen új. A Petőfi út elején, szemben a volt szé- rűskerttel elkészült kát OTP- társas'náz, Az építkezés a kö­vetkező években továbbfoly­tatódik. Több mint 100 la­kást tervez ide a tanács. A Petőfi út bal oldala, a szé- rűskert környéke, a volt vas­úti hídig, teljesen beépül társasházakkal, családi há­zakkal ... Az új házakat fiatalok lakják. Tősgyökeres bag- lyasiak, meg az Alföldről, az iparért idevándorolt, idetele­pült szorgalmas emberek. A fiatalok inkább táplálják ma­gukban az igényeket. Fürdő­szoba, háztartási gépek, rá­dió, televízió nem hiányzik az új lakásokból. Egynéme- lyik udvaráról az autó sem. Mesélik, mikor a bagiyasi há­zakba „betört a technika”, eleinte több gondot, mint örömet okozott. Megesett, hogy az asszonyok éjszaka mostak, mert a villamos há­lózat nappal nem bírt el újabb terhelést. Azóta már visszaállt a „rend”. A vil­lanyhálózatot felújították, korszerűsítették. Üjak a házak a Frankel Leó utcában is, amely az Erkel utca fölött, csaknem a hegyre fut. Fejérvári ßéza, a Salgótar­jáni városi Tanács terv- és pénzügyi osztályvezetője mondja: ' — A házakat, szép, kétszo­bás, tágas, világos lakásokat jelentős állami támogatással, kedvezményesen építették — 1970 és 1972 között. A lakók — 28 cigánycsalád — a Pécs- kő-dombról költöztek ide. Lé­nyegesen jobb körülmények közé... Többségükben valóban erős a vágyakozás és megvan az akarat is a rendszeres mun­ka. az emberibb élet után. Ám egynémely háznál az üre­sen tátongó ablakszemek, a rendetlen összev sszaság jel­zi: az ízlések, a szokások, az életmód bizony a régi ma­radt! S mi tagadás, a körül­mények — a szükséges mel­lékhelyiségek nélkül átadott lakások, az elszállításra váró szeméthalmaz, a közötte kó­borló lovak, az engedély nél­kül visszacsempészett vi- tyillók — aligha készítik elő a változást. A tanács és a KÖJÁL „beavatkozása”, s ha a szép szó nem használ, a nemtörődöm, gondatlan em­berek számonkérése — meg­győződésem, hogy sokat se­gíthet! ( Társadalmi munkában Ondrék László, megyei ta­nácstag véleménye: — Tudom én azt, hogy sok még a gondunk. Egyet azon­ban semmiképpen sem sza­bad elfelejtenünk. Hogy az el­múlt 10 év alatt annyi min­dent kaptunk,' mint más'k két peremkerülej. együttvé­ve... Magam is itthon vagyok Baglyason, kevés szóból is jól értjük egymást. Együtt soroljuk az elmúlt évek „nyo­mait”. Rettenetes régi, rossz útja volt a településnek. Az új, nem kevesebb mint 30 millióba került. Mondják, kel­lett ahhoz egy kis mikszáthi palóc furfang is, amíg meg­szerezték hozzá a pénzt. De hát mindez régen volt, talán igaz sem volt. Az viszont igen, hogy a hiányzó pénzt sok­sok társadalmi munkával pó­tolták, ha szükség volt rá. Angyal Vilmos nyugdíjas bányász, szocialista brigád­vezető, a pártvezetőség tagja. Ezeket mondja: — Az orvosi rendelőhöz anyagot kaptunk a tanács­tól. Pénzt semmit. Hozzálát­tunk hát magunk. Sokan úgy voltunk, hogy kijöttünk a bányából, és mentünk egye­nesen az alapot ásni. A két Szabó — apa és fia — húz­ták fel a falakat.-.. Szarvas Gyula, Lantos Józsi csinál­ták a tetőszerkezetet. A párttagok jártak házról házra, szervezték a munkát. A baglyasi emberek közis­mert lokálpatriotizmusára építettek. Bárkihez kopog­tak be, senki sem mondott nemet. Így „toldották meg” az óvodát, alakítottak ki két játszóteret. Herczeg Béla tanácstag be­széli: —i Annyi társadalmi mun­kaórát teljesítettünk, hogy 75 ezer forint jutalmat kaptunk. A pénzzel, és megint csak társadalmi munkával az is­kolát bővítettük. Úgy, mint eddig S az igények sorának még mindig nincs vége. Angyal Vilmos új postát szeretne, Brehó Gyula ABC-’áruházat, szolgáltatóházat. Kakuk Ist­ván a közműhálózat korsze­rűsítését, Ondrék László új iskolát. Gyürki Ferenc az út, a patak teljes korszerűsíté­sét, végleges befejezését sür­geti. Legalább 20 évre ele­gendő munka, tennivaló! Minduntalan visszatérő ref­rénje volt a beszélgetésnek a művelődési otthon helyreál­lítása, s rendeltetésének meg­felelő működtetése. Mert most az igencsak ütött-kopott mo­ziterem is annyiban szolgál művelődési célokat, hogy he­tente két alkalommal filmet vetítenek itt. Az otthon egyik szárnyában a hétközi diák­otthon lakói kaptak helyet. Tulajdonképpen érthető a pe­dagógusok aggodalma. Az italbolt nem valami meg­nyugtató szomszédság. A mű­velődési otthon ügyének pat- rónusai — akiket egyébként őszinte, tiszta szándék vezet — a szép hagyományokkal, a valamikori pezsgő, eleven kulturális élettel érveinek. Csakhogy a régi idők utáni nosztalgikus sóvárgás nem biztos, hogy nyomot hagy a mai fiatalokban. Az ő lehe­tőségeik, igényeik mások, mint nekünk annak idején, tizen­éves korunkban. Akkor való­ban a kultúra, a társas érint­kezés, a közösségi élet egye­düli lehetőségét kínálta a mű­velődési otthon. S még valamit. Kaári Sán- dorné, a városi tanács műve­lődési osztályának vezetője mondja: — A művelődési otthon felújítására legalább pégy- ötmillió forintra lenne szük­ség. Ennyit, belátható időn belül aligha tudunk áldozni rá. Másütt iskola, óvoda kell. Talán a későbbi években. A gondok egy része tehát marad. Salgótarjánnak még jó pár peremkerülete van. Zagyvapálfalva, Salgóbánya, Zagyvaróna. Egyik sem lehet „mostohagyerek”. Szmolenszki Elek pártve­zetőségi tag mondja befejezé­sül: I — Nem kérünk mi lehe­tetlent! Ha várni kell, türe­lemmel várunk. Ha segítség kell, segítünk. Azért szeret­nénk, hogy az V. ötéves terv végére legalább annyival gya­rapodjunk, mint a legutóbbi öt esztendő alatt! Vincze Istvánná NÓGRÁD — 1976. április 13-, kedd 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents