Nógrád. 1976. április (32. évfolyam. 78-102. szám)

1976-04-24 / 97. szám

Űt a csillagok felé . 111. A dicsőség napin Jurij Gagarin: Fél hatkor az orvos belé­pett a hálóba, és könnyedén megrázta a vállamat. — Jura, ideje felkelni! — hallottam. Azonnal felkel­tem. Felkelt Germán is. — Hogy aludtak? — kérdez­te a doktor. — Ahogy tanították — fe­leltem. Germán Tyjtov: Sokan csodálkoznak, ho­gyan tudtunk aludni a rajt előtti éjszakán. Ez szakmai szokás — repülés előtt feltét­lenül ki kell az embernek aludnia magát. Csaknem egy­szerre ébredtünk. Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi, reggeli tornával. Általában minden a meg- •zokott napirend szerint tör­tént. Tubusokból reggeliz­tünk. Először húspürét, aztán feketeribiszke-dzsemet, majd kávét. Amikor a soron kö­vetkező tubust kinyomtuk, Ju­ri j tréfálkozott: — Az ilyen étel csak a, súly­talanság állapotában jó — a Földön kinyúlna tőle az em­ber. Nyikoláj Kamanyin, vezér- ezredes: Az Állami Bizottság reggel hat órakor rövid ülést tartott. A jelentések így foglalhatók össze: „Minden rendben, min­den kész!” „Nincs kérdésem, végre le­het hajtani a fellövést.” Az ülés után aláírtam az űrhajós repülési feladatát, és elmentem megnézni, hogyan folyik az orvosi ellenőrzés és beöltözés az űrszkafander­be. Jurij Gagarin: Odajött hozzám Szergej Pavlovics. Először láttam ilyen gondterheltnek és fá­radtnak. Ügy látszik, ,az ál­matlan éjszaka megviselte. Néhány tanácsot adott és ja­vaslatot, .amelyeket még so­ha nem hallottam, és ame­lyek jól jöhettek a repülés a'att. Ügy tűnt, hogy miután látott bennünket, és beszél- gefett velünk, egy kicsit vi­dámabb lett. — Minden rendben lesz, minden sikerül! — mondtuk együtt Germánnal. Andriján Nyikolájev: Amikor Júra felvette a szkafandert, az űrrepülőtér munkatársai autogramot kér­tek tőle. Júra csodálkozott. Ezek voltak élete első au­togramjai. Aztán beültünk az autóbusz­ba és elindultunk a rajthely felé. Jurij Gagarin: A busz gyorsan haladt az úton. Már messziről meglát­tam a rakéta ég felé törő ezüstös testét, amelyet hat, összesen húszmillió lóerő tel­jesítményű hajtómotorral lát­tak el. Minél közelebb értünk a rajthelyhez, annál nagyobb és nagyobb lett a rakéta. Ha­talmas világítótoronyra em­lékeztetett, a felkelő nap el­ső sugarai visszaverődtek he­gyéről. Nyikoláj Kamanyin, repülő vezérezredes: A buszból kiszállva Júra és társai egy kicsit elérzé- kenyültek. Összeölelkeztek, megcsókolták egymást. Gaga- rint szinte erőszakkal kellett kiszakítanom a kísérők öle­lő karjai közül. Andriján Nyikolájev: Az izgalomtól elfelejtettem, hogy Júra űrhajóssisakban van. Meg akartam csókolni, de úgy bevertem homloko­mat a sisak ellenzőjébe, hogy púp nőtt rajta... — Fiúk egy mindenkiért, mindenki egyért! — kiáltotta Júra és elindult a rajthely felé. Jurij Gagarin: A rajthelyen megláttam az űrhajózás teoretikusát és a főkonstruktőrt. Nem messze áltak tőlem. Itt voltak az Állami Bizottság tagjai is... Odamentem a bizottság el­nökéhez és jelentettem: — Gagarin repülő főhad­nagy a Vosztok űrhajón tör­ténő első repülésre készen áll! — Kellemes utat, sok si­kert! — felelte az elnök, és keményen megszorította ke­Mielőtt liften az űrhajó ka­binjába indultam volna, nyi­latkoztam a sajtónak és rá­diónak: — Kedves barátaim, isme­rősök és ismeretlenek, hon­fitársaim, minden ország és minden földrész lakói! —Né­hány perc múlva ez a hatal­mas űrhajó elvisz engem a világegyetem távoli térségei­be. Mit mondhatok önöknek az indulás előtti utolsó per­cekben? Egész életem egyet­len gyönyörű pillanatnak lát­szik. Mindazt, amit korábban átéltem és tettem, e perc kedvéért éltem át, ezért a percért tettem... Aligha kell beszélnem azok­ról az érzésekről, amelyeket átéltem, amikor engem bíz­tak meg azzal, hogy az embe­riség történetében az első űr­repülést hajtsam végre. Örö­möt éreztem? Ez nemcsak öröm volt. Büszkeséget? Nem, ez nemcsak büszkeség volt. Határtalan boldogságot érez­tem. Elsőként repülni a vi­lágűrbe, egyedülálló párvia­dalra kelni a természettel — álmodhat-e az ember ennél nagyszerűbbet? Észrevettem, hogy a főkonst­ruktőr az órájára pillant. Be kellett fejeznem. — Az indulásig már csak néhány perc van hátra — mondtam. — Viszontlátás­ra, drága barátaim! És már az űrhajó kabin­jába beszállás előtt, a raké­ta felső pihenőjén Földön ma­radó barátaimtól búcsúzva, mindkét kezem felemeltem és azt mondtam: — A mielőbbi viszontlá­tásra ! Beléptem a kabinba. be­ültettek egy karosszékbe, zaj­talanul bezárták a kabin aj­taját. Egyedül maradtam a műszerekkel, amelyeket már nem nappali, hanem mes­terséges fény világított meg. Mindent hallottam, ami az űrhajón kívül történt. A kül­világgal, a tépülés vezetőjé­vel, űrhajóstársaimmal most már csak rádión keresztül tartottam kapcsolatot. A Föld hívóiele a szép és hangzatos „Hajnal” volt Engem „Céd­rusnak” neveztek. (Folytatjuk) A mérce mindig magasabb... A Nógrád megyei Állami Éoitőipari Vállalat 1. számú főépítésvezetőségének irodá­jában kölcsönösen keresgél­tük a bemutatkozás leginkább megragadható szálait. Beszél­getésemet Karácsony Évával egy-egy telefon szakította meg. Az irodába belépő dol­gozók mosolygó arccal kö­szöntek az ismeretlennel be­szélgető fiatal vezetőnek. Az életrajzi adatokon gyor­san túlestünk. A születéstől eltelt, alig több mint két év­tized, még nem sok felje- gyeznivalót tartalmaz. Jóval gazdagabb viszont az ifjúsági mozgalomban eltöl­tött tíz év. Ifivezetőként kezd­te munkáját a KISZ-ben. A gimnáziumi alapszervezetben először vezetőségi tag, majd később iskolai szervező lett. — Ekkor szerettem meg a szervezést, s ettől kezdve nem volt megállás. A gim­náziumban egy darabig iri­gyeltem a csak a maguk dol­gával, örömeivel, gondjaival törődő társaimat. De hamar rájöttem, hogy a közösségért tevékenykedők munkája még irigylésre méltóbb — mondta mosolygós arccal. Négy év elteltével vo’t mit ráírni a jelentkezési lapra, feljegyezni a jellemzésben, va'amint az önéletrajzban. Sikeres felvételi vizsga után Karácsony Éva a budapesti Ybl Miklós Építőipari Műsza­ki Főiskolán folytatta tanul­mányait. Mozgalmi munkája tovább szélesedett és erősö­dött. Az első hónapokban mint tankörfelelős. később alap­szervezeti titkárként irányí­totta a fiatalokat. — Magamban mindig ma­gasabbra állítottam a mércét, mint amit vártak tőlem. S ha ez a mérce időnként túl ma­gasnak bizonyult is. kifelé még sohasem volt baj. So­kan ezt nem jó taktikának tartják, de nálam eddig be­vált. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ez év márciusában aranykoszorús KlSZ-jelvényt kapott. A főiskola elvégzése után, 1973-ban került a vállalathoz. Munkatársai közt tiszteletnek és megbecsülésnek örvend. Jelenlegi feladatai: az állo­mányi leltár vezetése, szám­lázás, operatív tervek készí­tése, valamint a költséggaz­dálkodás. Nem ahhoz a tí­pushoz tartozik, aki társa­dalmi kötelezettségeire hivat­kozva, kivonja magát néhány órára a mindennapi felada­tokból­— Itt a munka nem tűr halasztást — veszi át a nem is hallott mondat fonalát a fiatal főépítésvezető-helyettes. Az építkezésen a KISZ-tagok napi tíz-tizenegy órát dolgoz­nak és legtöbbjük bejáró. Ezért egyik legnagyobb gond­ja az alapszervezetnek az összejövetelek, gyűlések idő­pontjának összehangolása. Mivel tölti szabad idejét? — Legnagyobb öröm sza­momra, ha kirándulhatok. Nagyon szeretem a természe­tet, különösen ilyenkor ta­vasszal. Szívesen nézek meg egy-egy jó filmet, vagy szín­házi előadást. A képző- és iparművészeti kiállításokat rendszeresen megtekintem. Esténként tanulok és olvas­gatok. különösen a munkám­hoz kapcsolódó szakkönyve­ket kedvelem. Érzem és tu­dom, ma már elengedhetetlen a továbbtanulás. Terveim közt szerepel a budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki kará­nak elvégzése — vallotta nem túl bőbeszédűen. Karácsony Éva a megye küldötteként vesz részt má­jusban a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusán. Ha szót kap­na. miről beszélne az ifjúság fórumán? — Az építőipari fiatalok helyzetéről, a mozgalmi élet és a gazdasági termelés kap­csolatáról szólnék. Fontos té­ma az ingázók szerepe a KISZ-ben és ehhez szorosan kapcsolódva a munkahelyi és lakóterületi alapszervezetek munkájának összehangolása. Eredményeket csak így lehet elérni. b. zs. Hiányszakma — sikerszakma — Én. öregem, autószerelő­nek pályáztam. Az egy prí­ma szakma. Munka közben még vezetni is megtanulok és dögre keresem oagam. — A szomszédban a Jóska esztergályosnak jelentkezett. Mondtam is neki: elment az eszed? Nekem ezt megmagya­rázta az apám: édes fiam, az esztergapadot nem veheted a hátadra. * — Sajnos, nagyon jellemző beszélgetés — mondja Kre- nács Sándor, a salgótarjáni 221. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet igazgatóhelyet­tese. Azt mutatja, mennyire nem ismerik a fiatalok azt, amit választanak. Az autósze­relő munkája például egyál­talán nem tiszta, jó fizikumot is kíván, arról nem is beszél­ve, hogy szó sincs vezetésről, a tanuló volán mellé sem ülhet. Mégis, két és félsze­res túljelentkezéssel számol­hatunk az idén is autószere­lő szakon. Ugyanez elmondha­tó még egy néhány szakmá­nál, mint például a karosszé­rialakatos, szobafestő, má­zoló, női szabó, női fodrász, fapadlózó és burkoló. Ugyan­akkor gondjaink vannak olyan alapvető szakmákkal, mint a forgácsoló, szerszámkészítő, hegesztő, szerkezeti lakatos, kovács, öntő. Ezekről szinte alig tudnak valamit a pályá­zók, legtöbbször azt is hibá­san. A napokban kerül sor a fel­vételi elbeszélgetésre azokkal, akik a telített szakmákra je­lentkeztek. Ennek során — ha úgy találjuk — javaso­lunk nekik más szakmát, melyben véleményünk sze­rint, jobban megállnák a he­lyüket. Miután ismertetjük az általunk javasolt mestersége­ket, az esetek nagy hányadá­ban szívesen változtat elha­tározásán a fiatal. Néha a szülők ellenállása nagyobb, pedig tapasztalataink alapján, általában ók sem ismerik eléggé sem az általuk, sem az általunk javasolt szakmát. Ha általános iskolák meg­hívnak, bárhová kimegyünk osztályfőnöki órákra, szülői értekezletekre. Sajnos, azon­ban az eddig kialakult gya­korlat nem a legjobb. Leg­több helyen egy-egy ilyen ren­dezvényre az összes középfo­kú oktatási intézmény kép­viselőit egyszerre hívják meg, s így idő sem kerül arra, hogy részletesen ismertessük — esetleg szakmánként — a le­hetőségeket. * A Nógrád megyei Pálya- választási Tanácsadó Intézet­ben kiegészítik a hiányszak­mák felsorolását azzal, hogy nagyon kevés a jelentkező mezőgazdasági szakmunkás­nak. állattenyésztőnek. Az in­tézet két éve felmérést vég­zett a szakmunkásnak jelent­kezők között, miért idegen­kednek a „hiányszakmáktól.” A megkérdezetteknek mint­egy 45 százaléka a munkakö­rülményeket hozta fel. A ki­fogásokból is az derült ki, nem ismerik azt, amiről kér­dezték őket. Volt, aki zajos­nak ítélte az ács munkáját, más nehéznek a szerszámké­szítőét, aki pedig a legtöbbet tűreszelővei dolgozik. Az in­tézet fontosnak tartja az üze­mek pályairányítási tevékeny­ségét, hisz elsősorban azok­nak fontos a megfelelő szak­munkás-utánpótlás. Példa­ként említették fel az Üveg­ipari Művek salgótarjáni üveggyárát, ahol igen aktív pályairányító tevékenység fo­lyik. * — Nálunk a legnagyobb gond az üvegfúvó — mond­ja Kalocsay Jenő. a gyár sze­mélyzeti és oktatási osztályá­nak szakoktatási előadója. A hamarosan záruló tanévre 30 lett volna az" igény, tíz je­lentkezőt tudtunk verbuválni, s megmaradt belőle nyo c. Sorra járjuk az iskolákat, be­szélgetünk a pedagógusokkal, a gyerekekkel... Leveleket, propagandaanyagokat kül­dünk szét. Sajnos, sok szülő nem neveli úgy a gyerekéi, hogy megismertesse vele a fi­zikai munka szépségét, és az iskolai jellemzésekben is nem ritkán találkozunk olyan szem­lélettel, hogy „ipari tanuló­nak azért jó lesz”. , A jánosaknai Zsíros Csaba harmadéves üvegfúvó tanuló, Kalocsay Jenő „szerzeménye” maga is. Ezt mondja szakmá­járól: — Igaz. hogy melpg van a huta mellett, de nem érzem. A munka nem nehéz, elsősor­ban ügyesség kell hozzá. Ne­kem tetszik. Szakkörre is já­rok, ahol azt fújhatom, amit akarok. Nagyon jó érzés, ahogy az üveg engedelmeske­dik az akaratomnak — mondja, mosolyogva. * Mindennapi szóhasználat, mégis hibás a cím két sza­vának egyike. Sajnos, hiány­szakmák vannak, de siker­szakmát megkülönböztetni nem lehet. Minden szakmá­nak megvan a maga szépsé­gé. mindegyik nyújthat ele­gendő sikerélményt, erkölcsit F és anyagit is annak, aki meg­szereti. A pályaválasztás egyik leg­fontosabb, életreszóló döntésé az iskola padjait épp’ csak elhagyó fiatalembernek. El­sősorban a szülők és pedagó­gusok lehetősége és kötelessé­ge, hogy he'yes tájékoztatás­sal. üzemlátogatások szervezé­sével. gondos felkészítéssel megfelelő alapot nyújtsanak a döntéshez. — gáspár — NÉPFRONTLLNÖK „0 kiskönyvem mindig velem van...” — Ami tennivalóim van, szeretem becsülettel, alapo­san elvégezni. Így mindjárt nyugodtabhan alszik az em­ber. Az összekapkodott, fut­tában megcsinált dolgok visz- szaütnek, Tizennyolc eszten­deje dolgozom. Gyakorlatból tudom, hogy így van. Ügy szeretem a bányagép­gyárat, mintha hazajönnék. Ha szabadságon vagyok, a vé­ge felé mindig nyugtalan le­szek. Már hiányzik a munka, a megszokott környezet. Munkásellátási előadó vagyok. Azt mondjuk nálunk az üzem minden dolgozója megfordul. Ha valaki belép, már az első munkanapon megjelenik. Aki netán otthagyja a gyárat, az is tőlünk „búcsúzik”. Mi adunk munkaruhát, ebédje­gyeket. hogy csak a legfonto­sabbakat említsem. Tizennyolc év egy munka­helyen nagyon sokat jelent. Sohasem a számok, a kimuta­tások, jelentések érdekeltek, hanem az ember. Jóformán mindenkit ismerek. Ha név­ről nem is, arcról bizonyo­san. Büszkén szoktam emle­getni, hogy „valódi” pálfalvai vagyok. Itt születtem, itt dol­gozom. Minden ideköt. Édes­apám bányász volt. Én a bá­nyagépgyárba mentem. A ha­gyomány nem szakadt meg. A faluban, a Sugár úton építkeztünk. Sehova nem kí­vánkozom lakni, a legszebb város, legszebb lakásába sem. Ismerősökkel, barátokkal ta­lálkozom munkába menet, vásárlás közben, vagy az ut­cán. Nyolc évvel ezelőtt válasz­tottak meg a népfrontkörzet elnökségébe. Egy évvel utána népfrontelnöknek. Sokfajta a tennivaló, sokrétű a munka. A kiskönyvem, mindig velem van, bárhová megyek. Oda szoktam bejegyezni az elintéz­nivalóimat. Ha valaki szól, javasol, vagy panaszol vala­mit, már {rom is. Másnap le­ülök- a géphez és rögtön to­vábbítom. Sokat gyarapodott, fejlő­dött a zagyvapálfalvi városrész, ennek mindannyian örülünk. De akadnak olyan ügyek, ami­ben évek óta nem tudunk előbbrelépni. Például a ját­sá ■ ■ ff''':v.': A Cserhát ölében — Lese*. szótér! A Sugár úton, a sport­pályával szemben van e:y oe- építetlen háromszög alakú te­rület. Gondoltuk, jó lesz ját­szótérnek. Körülkerítve per­sze. Jóformán 6zemétteleo volt. Társadalmi munkában megtisztítottuk, sódert tereget­tünk. Mégsem lett semmi az egészből. A tanács nem fogad­ta el a javaslatunkat. A 'ta is nagy csönd vesd körű' a játszótér ,,ügyét’’ A gyerekek­nek pedig nagy szükségük lenne rá. Vagy itt van az út. amely a régi rakodóhoz vezet, ötven család él a szép házakban. A Hősök útjához ői< maguk vág­tak utat, mert nem volt. G:d- res-gödrös, jármű egyáltalán nem. vagy csak tengelylörés vészé’vével mehet rajta. Tár­sadalmi munkában szívesen segítenének az emberek, ma­guknak csinálnák. Már tavaly decemberben ígérte a tanács, azóta elfeledkezik . róla. Mindezek egy kicsit elkese­rítenek, mert látom, hogv mennyire épül, szépül a mi környékünk, az én szívemnek annyira kedves Zagyvapálfal- va. Tenni is akarunk érte! Hu­szonegy tagú a népfrontbi­zottság. Sokan most kezdik a közösségi munkát., A legköze­lebbi ülésünket, már eleve úgy tervezzük, hogy megvitat­juk a népfront országos taná­csának javaslatait, amiket az újságban elolvastunk. Én magam háromszor is nekiül­tem. A legfontosabb dolgokat feljegyeztem, s arra gondol­tam milyen nagy segítséget jelent a munkánkhoz. A kö­vetkező féléves munkatervün­ket már ennek alapján állít­juk össze. Az meg külön jó dolog, hogy sok a fiatal a bi­zottságban. Számítunk a lel­kesedésükre, energiájukra; tettrekészségükre. Mert ten­nivalónk bőven akad, hogy még szebb, barátságosabb, vá­rosiasabb legyen a mi kis szűkebb hazánk... Elmondta: Varga Imrén é Lejegyezte: Csata: Erzsébet /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents