Nógrád. 1976. április (32. évfolyam. 78-102. szám)
1976-04-17 / 92. szám
CT4mosdatátt Meddig fart? Megállapodás született Libanonban Megállapodás jött létre a libanoni nemzeti hazafias erők, a palesztinai ellenállás és szíria között a libanoni béke helyreállításáról — jelentette be pénteken reggel a damaszkuszi rádió. A megállapodásról, — mint már jelentettük — a Tesrin című szíriai hivatalos lap is hírt adott. A béke helyreállításáról folytatott tárgyalásokat Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke, és Tafez Asszad szíriai elnök vezette. Jasszer Arafat csütörtökön délután érkezett Damaszkuszba, hogy a szíriai Pénzzel politizálnak... Georges Marchais, az FKP főtitkára, levelet intézett Edgar Faure-hoz, a nemzetgyűlés .elnökéhez, s abban a kommuniste képviselőcsoport nevében javasolta, hogy a nemzetgyűlés küldjön ki vizsgáló bizottságot a Franciaországban működő olajtársaságok pénzügyi műveleteinek kivizsgálására. Marchais levelében utal arra a legutóbb kipattant, s a közvéleményben széles körű visszhangot keltő -botrányra, hogy több nagy olajtársaság, köztük a francia Total, rendszeresen nagyobb összegeket folyósított olasz pártoknak, elsősorban a kereszténydemokrata pártnak. A parlamentnek szigorú vizsgálatot kell indítani az olajtársaságok pénzügyi műveletei ellenőrzésére, s meg kell vizsgálni azt, hogy e társaságok közreműködnek-e külföldön vagy francia politikai pártok finanszírozásában. (MTI) félnek tolmácsolja a libanoni nemzeti hazafias erők álláspontját a béke helyreállításának körülményeiről. A megállapodás pontjai a következők: 1. A harci cselekmények beszüntetése, közös álláspont az ellenségeskedések felújítására törekvő bármely féllel szemben; 2. A tűzszünetet ellenőrző libanoni—palesztinai—szíriai legfelsőbb katonai bizottság tevékenységének felújítása az új államfő megválasztásig. A tűzszünet hatékonyságának szavatolására az új elnök teszi meg az általa szükségesnek tartott további lépéseket. 3. A felek elutasítják Libanon felosztásának bármely formáját; 4. Szembehélyezkednek az Egyesült Államok szorgalmazta megoldással; 5. Továbbra is támogatják a szíriai fél kezdeményezéseit: 6. Elutasítják a libanoni válság nemzetközivé tételének bármely formáját; 7. Szembehelyezkednek azzal, hogy az Arab Liga beavatkozzék a libanoni válságba. George Bush, az amerikai titkosszolgálat, a CIA igazgatója újságírók előtt kijelentette, hogy röviddel ezelőtt titokban látogatást tett három, meg nem nevezett európai országban. Bush célja a CIA ügynökeinek, munkájának ellenőrzése volt, különös tekintettel arra a kongresszusi vizsgálatra, amely megállapította, hogy a titkosszolgálat emberei bel- és külföldön egyaránt visszaélnek hatalmukkal. Bush rendkívül elégedetten nyilatkozott a látottakról, és azt bizonygatta, hogy a titkosszolgálat helyzete „elsőrangú” sőt a felvételre pályázók számának növekedése arra utal, hogy „fokozódott a CIA-ba vetett bizalom”. Megfigyelők úgy vélik, hogy Bush Olaszországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában járt. Bush nyilatkozatával csaknem egyidőben egy, a CIA-t dicsőítő cikk jelent meg a Reader’s Digest című folyóiratban. A cikk szerzője Melvin Laird volt hadügyminiszter, aki jelenleg a folyóirat munkatársa. Laird cikkében azt állítja, hogy a CIA az elmúlt években számtalan bombamerényletet és fontos személyek ellen tervezett gyilkossági kísérletet hiúsított meg. A konkrét esetek között említ a szerző egy Golda Meir ellen tervezett merényletet. Laird azt állítja, hogy a CIA ügynökei nyugaj-euró; pai országokban is több terrorcselekményt lepleztek le és hiúsítottak meg. A cikk lényege a szerzőnek az a felszólítása, hogy „szűnjék már meg a CIA elleni hadjárat” amely, mint Laird írja, „akadályozza a titkosszolgálat eredményes munkáját”. íMTI) Erőfitogtatás Washington újabb lépéseket tett a lipanoni partok közelében cirkáló amerikai haditengerészeti kötelék megerősítésére. Mint a Pentagon szóvivője közölte, a Földközitenger keleti térségében jelenleg 10 amerikai hadihajó tartózkodik. A Quadalcanal helikopterhordozó után e térségbe négy amerikai romboló, valamint szállítóhajó is érkezett, fedélzetükön 1700 tengerészgyalogossal. A libanoni partok közelébe irányították a Saratoga repülőgép- anyahajót is. A Pentagon szóvivője az amerikai hadihajók összevonását a Libanonban tartózkodó amerikai állampolgárok „esetleges sürgős kitelepítésével” indokolta. Washingtonban azonban sokan vélekednek úgy, hogy az Egyesült Államok legújabb erőfitogtatásával politikai és katonai nyomást kíván gyakorolni Libanonra, azt megelőzendő, hogy az ottani fejlemények Washington szempontjából fordulatot vegyenek. (MTI) Magyar—jugoszláv megbeszélések Roska István külügymi- ban tartózkodott és konzultá- niszter-helyettes április 15-én ciós megbeszéléseket folytass 16-án Nikola Milicsevics kétoldalú kapcsolataink- jugoszláv külügyi titkarhe- . . lyettes (külügyminiszter-he- *61, valamint'« nemzetközi lyetóes) meghívásra Belgrád- helyzet időszerű kérdéseiről. Nemzetbiztonsági tanácsülés Kairóban Hazaérkezett az MSZMP küldöttsége Prágából Pénteken Kairóban közleményt adtak ki a nemzetbiztonsági tanács előző napi üléséről. A tanácskozáson a legszűkebb egyiptomi vezetés volt jelen: Szádat elnökön kívül Mubarak alelnök, Fahmi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, Mamduh S'zalem miniszterelnök, Szajed Maréi, a nemzetgyűlét elnöke, Ri- faat Mahäub. az ASZÚ első titkára, Mohamed Ali Fahmi vezérkari főnök és Szajed Fahmi. a titkosszolgálat vezetője- A közlemény szerint két napirendi ponttal foglalkozott a testület: Anvar Szadat európai kőrútjának eredményeivel és Hoszni Mubarak, ma kezdődő kínai látogatásávalA közlemény szerint Anvar Szadat tájékoztatott útjának poétikai és gazdasági eredményeiről. Ami a nyugati r>—'.-»írtok f egy verszálii «.~sát illeti, az egyiptomi elnök közölte: ..különlegesen fontos tárgyalásokat** folytatott ez- ügyben Giscard d’Estaing, francia elnökkel- Kairói politikai körök egyébként egyetértenek azzal, hogy Francia- ország rövid távú katonai szállításairól nem lehet szó, az esetleges megállaoodások csak hosszabb idő elteltével valósulhatnak meg. Megállapodás született arról, hogy Mubarak alplnököt magas szintű delegáció kíséri Pekingbe- A küldöttség tagja lesz Gamaleddig Szid- ki hadiipari államminiszter és számos — gazdasági, mezőgazdasági, kereskedelmi területen dolgozó — vezető beosztású minisztériumi tisztviselő- Mubarak látogatása egyébként — mint bejelentették — az előzetesen tervezett egy hét helyett „tíz napig, esetleg tovább” tart majd. Az egyiptomi—kínai kao- csolatok alakulásának demonstrálására hétfőn fogadást ad Kairóban a közelmúltban alakult egvintomi— kínai barátsági társaságPénteken' hazaérkezett Prágából Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára és Cservenka Ferencné, a KB tagja, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára, akik az MSZMP képviseletében részt vettek Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusán. Fogadtatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és dr: Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. Jelen volt Stefan Bodnár, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Legmélyebb sajnálkozás Schmidt kijelentései miatt Az olasz külügyminisztérium megbízta az ország bonni nagykövetét, hogy fejezze ki Schmidt kancellárnak az olasz kormány „legmélyebb sajnálkozását”, ama kijelentések miatt, amelyeket a bonni kormányfő a bajor televízióban tett Olaszországgal kapcsolatbanSchmidt. állítólag egy interjú során kijelentette a müncheni tv-ben, hogy Olaszországot az ottani politikai vezetés „képtelen rendesen kormányozni.” Olaszországot — mondta Schmidt •— 30 éve a kereszténydemokraták irányítják és a társadalmi viszonyokat felfordulás, teljes zűrzavar jellemzi, ennek következtében a legerősebb a kommunista párt- 'Bezzeg ott, ahol a szociáldemokraták kormányoznak, '(mint az NDZK-ban), „rend van, a társadalmi haladás és 'bizakodás, s gyenge a kommunista párt’’ — tette hozzá- Kijelentései, amelyeket az olasz sajtó ismertetett, felháborodást és tiltakozást váltott ki országszerte. A -kormány a fenti diplomáciai lé- nássel válaszolt- A lapok viszont, amelyeket nem kötnek az államközi érintkezések szigorú normái, leplezetlen haraggal utasítják vissza a bonni kancellár okfejtését. Az egvik rádiókommentátor emlékeztetett: az az ország, ahol a kommunisták nem tölthetnek be állami hivatalt, nincsen abban a helyzetben, hogy kioktasson másokat, inkább tanulhatna demokráciát OlaszországtólA budai Duna-parton a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár óriás tartályait az Ady Endre úszódaru emeli uszályokra, s szovjet hajó vontat ja Bulgáriába a pcvnai PVC- gyár építőinek. Fa fi mpgkiflfínhnsfetr* Minden formáját fet kell számolni Genfben befejeződött a faji megkülönböztetés felszámolásával foglalkozó ENSZ-bi- zottság ülésszaka, amelyen a fajgyűlölet elleni harc időszerű problémáit Vitatták meg. Az ülésszak részvevői hangsúlyozták: meg kell .valósítani áz ENSZ-közg5'ű!és- nek azokat a határozatait, amelyek előírják a fajgyűlölet és a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolását. A bizottság nyomatékosan felhívta az ENSZ-tagállamok figyelmét arra, hogy meg kell szakítani minden kapcsolatot a Dél-afrikai Köztársaság: Rhodfesia fajgyűlölő rezsim jével; mindenfajta együttműködés ezekkel a rendszerekkel ellentmond az ENSZ határozatainak és a faji megkülönböztetés összes formáinak felszámolásától megkötött nemzetközi konvenció megsértését jelenti. A szocialista országok és számos más ország delegátusai rámutattak, hogy az ENSZ-közgyűlésnek az a határozata, amely a faji megkülönböztetés formájaként ítélte el a cionizmust, nagy nemzetközi jelentőségű állás- foglalás a fajgyűlölet összes megnyilvánulásai ellen folyó' harcban. A szovjet delegátus felszólalásában hangsúlyozta, hogy a fajgyűlölet mindenkor összefüggött az emberi jogok durva megsértésével. az agresszióval; idegen területek elfoglalásával, az emberirtással. Ezt a dél-afrikai fajgyűlölők és az izraeli cionisták jelenlegi politikája is alátámasztja. A szocialista államok mindenkor következetesen harcoltak a faji megkülönböztetés minden formája ellen, bárhol jelentkezett is az. A bizottság tagjai megállapították: szükség van arra, hogy valamennyi állam és az ENSZ szerve koordinálják tevékenységüket a fajgyűlölet felszámolásáért folytatott küzdelemben. Felhívással fordultak minden államhoz, hogy csatlakozzanak a faji megkülönböztetés összes formáinak felszámolásáról szóló nemzetközi konvencióhoz, amelyet eddig a világ 88 országa írt alá. (MTI) •• rr ■ r lomegrgyules Phnom Penhben Phnom Penhben csütörtökön tízezres tömeggyűlésen emlékeztek meg a hazafias erők felszabadító harcának győzelméről, mely 1975- április 17-én szabadította meg véglegesen az indokínai ' országot a Lón Nol-féle árulók maradványaitól. A tömeegyű- lésen elhangzott beszédében Khieu Samphan kambodzsai államfő méltatta a győzelem első évfordulójának jelentőségét és felelevenítette azt a hosszú és áldozatokkal teli harcot, amelyet az indokínai népek vívtak az '1955-ös genfi egyezmények óta az amerikai imperialisták és lakájaik ellen. Elmondotta, hogy Kambodzsában az öt évig tartó polgárháború több mint egymillió áldozatot követelt- A kambodzsai nép hősi forradalmi harcának eredményeként azonban az agresszorok és lakájaik teljes vereséget szenvedtekPekingi Aczél Endre, az MTI tudósítója jelenti: A kínai sajtó újabb anyagai arra vallanak, hogy az alig több mint egy hete leváltott Teng Hsziao-ping volt pártelnök, miniszterelnök-helyettes és vezérkari főnök lesz a tizenegyedik negatív hőse a KKP-n belül zajló harcoknak. A hivatalos noménklatúra szerint a maoisía és anti- maoista „vonal” eddig „tíz nagy harcot” vívott meg a pártalakítás óta, tehát több mint fél évszázada, és az eddigi vesztesek galériája Csang Kuo-taotól Lin Piaóig, az 1971-ben pártütővé lett hadügyminiszterig, Mao kijelölt örököséig terjed. Pekingi politikai megfigyelők mindeddig kétségeiket hangoztatták azzal kapcsolatban, vajon Teng lesz-e a kiközösítettek atcképcsarnokágaléria... nak tizenegyedik szereplője,' az Űj-Kína hírügynökség egy csütörtökön közölt anyaga azonban „a KKP-n belüli revizionista vonal főalakjairól” szólva Liu Sao-csi és Lin Piao mellett' most már Teng Hsziao-pinget is megemlíti. A szóban forgó anyag különben — adalékokat óhajtván szolgáltatni a „pánton belüli osztályharchoz” —, az utolsó 25 év antimaoistái — Kao Kang, Peng To-huaj, Liu Sao- csi és Lin Piao — mellé helyezi Tenget, a „burzsoázia ügynökét”, egy másik jelentés értésre adja: Teng Hsziao- ping volt „a fő képviselője annak a maroknyi osztályellenségnek”, amely 11 nappal ezelőtt a pekingi Tienanmen téren atrocitásokba torkolló tüntetést rendezett a néhai Csou En-laj miniszterelnök emléke mellett és a Mao Ce- tung környezetében lévő radikálisok ellen. (MTI) Gyilkolt a különítmény Agyonlőttek egy menekülő republikánus foglyot Észak- Irország Armagh járásában. A csütörtöki incidens hírét, amely rendkívül veszélyes fejlemény lehet, a hadsereg csak pénteken hozta nyilvánosságra. A történtekről csak a hivatalos verzió áll rendelkezésre és az is csupán egyetlen katona vallomására alapul. A foglyát, egy állítólag körözött republikánust, az angol hadsereg állította elő. A hivatalos közlemény szerint a fiatal férfi kétszer is menekülést kísérelt meg, másodszor akkor, amikor őre magára maradt vele. Ekkor „dulakodás közben” lőtték le — hangoztatják. A vérontás megfelelő érv lehet az IRA republikánus hadsereg ideiglenes szárnyának arra, hogy indokolja vak pusztításait és fellendítse hanyatló népszerűségét. Az eset színhelye, Armagh járás, közel fekszik a köztársasági határhoz és lakosságának túlnyomó többsége katolikus, vagyis republikánus érzelmű. Angol részről pedig az ügy szereplője egy rossz hírű különítmény: az úgynevezett SAS, amelynek bevetését Wilson tavaly rendelte el. Ezt sokan vitatták, ugyanis a SAS („strategic air service”) „stratégiai légicsoport”, alapvetően diverzáns feladatokra kapta' kiképzését, s durva módszereiről a második világháborút követő brit gyarmati háborúk áldozatai meggyőződhettek. Az IRA titkos hadseregének további propagándamu- níciót adtak Észak-Írországban azzal, hogy két börtön fegyőrei — teljesen önkényesen — bejelentették:' megtagadják a politikai foglyoknak járó könnyítéseket ko- * rülbelül hatszáz republikánus fogolytól. Az említett könnyítéseket a kormányzat nagy engedményként adta a „provókkal” folytatott titkos alkudozás eredményeként. A belfasti, „naze” és a magilli- geni börtön őrei azért fordultak szembe a központi rendelkezéssel, mert az „ideiglenesek” merényletet követtek el egy kollégájuk ellen. (MTI) I