Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)

1976-03-12 / 61. szám

Világ pro!eAáriai, egyesüljetek! MmiwMiir Jozs(kf-eii^lékiÍBivie|)$iik^ NŐGRÁD AZ MSZMP. NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A. MEGYEI TANÁCS LAPU A' ' V XXXII. ÉVF„ 61. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1976. MÁRCIUS 12., PÉNTEK Ölest tartott a Minisztertanács §a!g;ótarjánSian ' A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. A kormány megtárgyalta és elfogadta a külügyminisz­ter előterjesztését az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet záróokmá­nyában foglaltak végrehajtá­sára eddig tett és a jövőben tervezett intézkedésekről. A kormány jóváhagyta az Országos Tervhivatal elnöké­nek jelentését az 1976—1980. évekre szóló magyar—kubai Tóth Ferenc, az MTI parla­menti tudósítója jelenti: E héten már harmadik al­kalommal került napirendre az Országházban — képvise­lői munkaértekezlet témája­ként — a környezetvédelem­ről készülő törvény terveze­te. A törvényhozó testület ipari, illetve egészségügyi szakembereinek elemző ta­nácskozásai után csütörtökön az országgyűlés mezőgazda- sági bizottsága vette górcső alá a törvényjavaslatot. IIr, Bélák Sándor elnökölt az ülé­sen, amelynek résztvevőit Szí ■/! Laios építésügyi és városfejlesztési miniszterhe­lyettes tájékoztatta a nyers változatban már elkészült jogszabály szükségességéről, társadalmi hátteréről., rész­leteiről. Készt vett az ese­ményen és a vitában felszó­lalt Péter .Tános, az ország­gyűlés aJuinöke és ór. Ger­gely István államtitkár az Országos Vízügyi Hivatal el­nöke is. Abba az alapvető gondolat­ba ágyazódott a bizottság több órás inunkájr, hogy a technikai forradalom, * vá­rosiasodás civilizációs vív­mányaival, áldásaival együtt jelentkező környezetben az acél, a beton, az üveg, a mű­anyag, míg inkább a zaj, a gáz, a füst sivatagában világszerte mindinkább foko­zódik az emberek igényi a természeti szépség és válto­zatosság iránt. A nem kívá­natos biológiai — pontosab­ban: természetellenes — ár­talmak miatt nem válhat em­tervegyeztető tárgyalásokról. A külügyminiszter jelentést tett dr. Erich Bielkával, az Osztrák Köztársaság külügy­miniszterével március 2—3- án Grazban, illetve szombat­helyen folytatott tárgyalásai­ról. A határmenti találkozó során a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, a kétol­dalú együttműködés helyzeté­ről és további fejlesztéséről folytattak megbeszéléseket. A kormány a jelentést jóvá­hagyólag tudomásul vette. bertelenné a tér, a táj, a föld, ahol élünk. A mezőgazdálkodáshoz kü­lönösképpen á föld kapcsolja — feladatokat is megszabóan, parancsolóan — a környezet­védelmet. Amennyire közis­mert az, hogy a föld fizikai, kémiai, biológiai tulajdonsá­gainak hátrányos megváltoz­tatása — szennyezése stb. — veszélyeztetheti a föld ter­mőképességét, ugyanolyan közsmerrté kell tenni a kör­nyezetvédelem fontosságát, sokféle módját is. Elhangzott a vitában, hogy egyes helye­ken a hegyoldalakból meg­gondolatlanul — felelőtle­nül „leborotvált’ erdők már nemcsak a taíajt nem kötik, (f olytatás a 2. oldalon) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön as MSZMP KB székhazában fogadta a Chilei Kommunista Párt ka- zaiisoan .rIluiso—o .ciodc..,— ségét, amelyet Voioür. Teltei- bőim, a Politikai Blrsctteág tagja, a KB titkára vezet. A szívélyes, elvtársi légkörű ta­lálkozón véleménycserét foly­tattak • a nemzetközi helyzet és a munkásmozgalom idő­szerű kérdéseiről, a két test­Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter előterjesz­tésére a kormány állami nagyberuházásként hagyta jóvá a bélapátfalvi cement­gyár beruházási javaslatát. A kormány jóváhagyta az egészségügyi és a munkaügyi miniszter, valamint a Szak- szervezetek Országos Taná­csa előterjesztését a táppénz­fegyelem erősítése érdekében teendő intézkedésekről, vala­mint határozott a táppénz- rendszer 1977. január 1-én életbe lépő módosításáról. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi, valamint a kohó- és gépipari miniszter előterjesz­tése alapján a kormány ha­tározatot hozott a mezőgaz­dasági, élelmiszeripari és er­dészeti gépgyártás fejlesztői­vel, irányítási, szervezeti rendszerének korszerűsítésé­vel kapcsolatos feladatokról. A Fővárosi Tanács elnöke jelentést tett a budapesti ipari üzemek kitelepítésére vonatkozó határozat végre­hajtásáról. A Minisztertanács a jelentést elfogadta, és ha­tározatot hozott a további intézkedésekre. Az Országos Találmányi Hivatal elnökének előterjesz­tése alapján a kormány ren­deletben szabályozta a sza­badalmi ügyvivői tevékeny­séget. A kulturális miniszter ja­vaslatára a kormány határo­zatot hozott a Magyar Nép- köztársaság Kiváló MiV’észe és a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze kitüntető címek 1976. évi adományo­zására. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) vérpárt együttműjkődiésáről. Megerősítették az MSZMP, éc a magyar nép szolidaritá­sát a Chilei Kommunista Port’s.], az egységbe tömörü­lő baloldali erőknek a fasiszta junta elleni töretlen, küzdel­mével. A iíY.-gbeszéiiésen részt vett Gyenes András, az MSZMP Köziponti Bizottságának titká­ra és Nagy Gábor, a KB kül­ügyi osztályának helyettes vezetője. (MTI) Dr. Madzsar József születé­sének 100. évfordulójára em­lékeztek csütörtökön Salgó­tarjánban a város vezetői és a róla elnevezett megyei kór­ház dolgozói. Dr. Fancsik Já­nos igazgató főorvos ünne­pi beszéde után bensőséges keretek között megkoszorúz­ták a megyei kórház falán elhelyezett emléktáblát. A Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola diákjai irodalmi műsorral emlékez­tek a kiváló orvosra és for­radalmárra. A Budapest-vidéki Posta- igazgatóság működési terüle­tén — Pest, Fejér, Komárom és Nógrád megyében — 575 postahivatal és fiók, valamint öt megyei távközlési üzem áll a lakosság rendelkezésére. Munkájukról, soron levő fel­adataikról csütörtökön Szath- mári Géza, az igazgatóság ve­zetője tájékoztatta a sajtó képviselőit. Bevezetőjében elmondotta, hogy a négy megyében a IV. ötéves terv idején különösen nagy mértékben fejlődött a postai szolgáltatás. Ennek leg­jelentősebb eredménye az au­tomata berendezések felszere­lésének megkezdése volt: Vác —Érd és Cegléd Crossbar rendszerű automata telefon- központot kapott. Számos vá­rosban és községben pedig jelentősebb bővítés történt. Az igazgatóság az ötödik ötéves terv idején 1,1 mii- iiárd forintot költ beruházá­Az ünnepi tudományos ülé­sen dr. Túrái Pál főorvos a kórház névadójának, az anya- és csecsemővédelem terén végzett kimagasló munkássá­gát méltatta. Számokkal és tényekkel bizonyította dr. Madzsar József harcának jo­gosságát, kiváló szervezőkész­ségének, zsenialitásának je­lentőségét és hangsúlyozta, hogy tanítása ma is elevenen él. Madzsar Józsefről, mint orvosról, tudósról, íróról, sokra. Budapest környékén például automatizálási prog­ramot valósítanak meg. En­nek során Szentendrén 2000, Szigetszentmiklóson pedig 1200 áílomású telefonközpont épül. Ezekhez 14 úgynevezett végközpont csatlakozik majd, s így lehetővé válik, hogy az érintett községeket is bekap­csolhassák az országos távhí­vóhálózatba. Nógrád megyében az elmúlt tervidőszak során az igények­nél kisebb mértékben ja­vult a hírközlés helyzete. Ezért a következő években Salgótarjánban 6000 állomá- sú Crossbar főközpontot épí­feltalálóról és forradal­márról szólt beszédé­ben dr. Cseplák György fő­orvos. Csodálatos akarattal és kitartással, legyőzve kora tár­sadalmának megalázó visz- szásságait, hazájáért és az egész emberiségért dolgozott. Leánya, Madzsar Lívia leve­le, mint magánembert, csa­ládapát mutatja be a kiváló tudóst, kinek élete és mun­kássága például szolgál min­denki számára. lenek és ugyancsak bekap­csolják a várost az országos távhívóhálózatha. Még eb­ben az évben a város Keme- rovo-lakótelepén 400-as ka­pacitású mellékközpont épül, s sor kerül Salgótarján tele­fonhálózatának rekonstruk­ciójára is. Balassagyarmaton megkezdik egy telefonfőköz- pont beruházásának előkészü­leteit, s a megyében két irányban újabb körzetkábele­ket építenek. Szécsény komp­lex postaépületet kap, Salgó­tarjánban megnyílik a negye­dik postahivatal, Karancske- szin pedig új létesítményt építenek. (MTI) Mit adlak szövetkezeteink? Lemaradás az építőknél, tezvteljesítés a cipészeknél Előadás as MSZMP Politikai Akadémiáján A Magyar Szocialista Mun- Dr. Kornidesz Mihály, az káspárt Központi Bizottsága- MSZMP KB tudományos-, nak Politikai Akadémiáján az közoktatási és kulturális osz- Építők Rózsa Ferenc Művelő- tályvezgtője nyitotta meg az dési Házában Kulcsár Kál- akadémiát, amelyen részt • mán, a Magyar Tudományos vettek a párt vezető propa- Akadémia szociológiai inté- giandistái, valamint ideologi­ze lének igazgatója tartott ai, kulturális és társadalmi előadást. .,A szocialista élet- életünk képviselői. Az elő- mód formálásának' feltételei adás anyagát a Kossuth és politikai problémái” cím- Könyvkiadó megjelenteti, mel. (MTI) Törvényhozók környezetvédelmi tanácskozása Kádár János fogadta a Chilei Kommunista Párt küldöttségét Mell ékközpont a Kemerovo-lakólelepen Jelentősen javítják a posta szolgáltatásait Pest, Fejér, Komárom és Nógrád megyében Megyénk szövetkezeti ipara az országos átlagot meghala­dó mértékben fejlődött. Ezt legutóbb a KISZÖV küldött- értekezletén is megállapítot­ták. Három salgótarjáni ipa­ri szövetkezetben érdeklőd­tünk, egyrészt az elmúlt évi eredményekről, másrészt az idei első két hónap tervtel­jesítéséről. A salgótarjáni Építő-Terve­ző Ipari Szövetkezetnél ja­nuárban és februárban 14 millió forintos ter­melési értéket értek el. Csaknem 2 millióval keve­sebb az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva. To­vább csökkent a létszám 16 munkással. Izsó Lajos párt­titkár elmondta, újabb beru­házásokat indítanak, többek között a zagyvapálfalvi if­júsági házat. Február 20-ra kérték a végleges terveket, de Bem kapták meg. Ciupán a durva tereprendezésre van szerződésük. A Magyar Nem­zeti Bank új épületével kap­csolatban hasonló a helyzet. Emiatt egy kissé lemaradtak. Több volt a felvonulás jelle­gű munka, ami termelési ér­téket ugyan nem hozott, (je a munkaerőt elvonta. Tovább folytatják a Kemerovo körúti lakásépítkezést. Itt 1978-ig még 200 lakást építenek fel. Az időarányos tervteljesítés 92 százalékos. Egyik részlegük a kalocsai kórház rekonstruk­ciójánál ebben az időszakban fejezte be a vácuum és az oxigénellátás szerelését. Fo­lyamatosan dolgoznak a dexi- onszerelők. Az idén felké­szülnek a nehezebb Dexion- Reck idomok szerelésére is. A salgótarjáni Fa- és Bú­toripari Szövetkezetnél ma tartják az elmúlt évi mérleg­záró közgyűlést. Tavaly. 10 millió forint értéket termel­tek. Alig több az előző évi­nél, de 13 százalékos terme­lékenység-növekedés áll mö­götte. A létszám ugyanis csökkent. 1974-ben a szövet­kezet részesedéshiányos volt, tehát nem fizetett év végén tagjainak. Az elmúlt évben viszont már eredményesen gazdálkodtak. Nyereségük meghaladta a másfél millió fo­rintot. Ebből 233 ezer fórint került fejlesztésre, 278 ezer forint pedig kiosztásra. Az elmúlt két hónapban a tervezett 2,6 milliós első ne­gyedévi termelésből 1,6 mil­liót teljesítettek. Félkészáru­ban viszont ennél lényegesen nagyobb a készlet, és az első negyedév végére lesz időará­nyos tervteljesítés. Egyéb­ként a szolgáltatásokat, amit a lakosság részére végeznek, az idén mintegy 10 százalék­kal növelik; A Salgó Cipőipari Szövetke­zetnél tavaly 50,8 milliós ter­melési értéket értek el, Öt évvel ezelőtt még csak 29 millió volt. Elkészítettek 72 ezer pár cipőt, 88 ezer pár papucsot, és 16 ezer pár szan­dált. Munkavédelmi eszközö­két, elsősorban kesztyűket 13 millió forint értékben gyár­tottak. A szövetkezet nyere­sége meghaladta a 10 millió forintot. A kifizetésre szánt részesedési alapból a’közgyű- lésen egymillió forintot át­tettek fejlesztésre, illetve for- góalap-feltöltésre. .Az idén 0 százalékos termelésnövekedés­re számítanak. Az első két hónapban időarányosan, ke­vesebb létszámmal teljesítet­ték a tervet. Elkészült U ezer 600 pár cipő, 18 ezer pár papucs és 1000 pár szandál. A szövetkezetben egyébként már a nyári modellekből termel­nek. Tizenegy magyar külkereskedelmi vállalat a tavaszi brnói vásáron Saitótájékozlató a vásár programjáról Az április végén megresnde- Jó néhány magyar háztartási zendő VII. brnói nemzetközi gép és híradástechnikai be- fogyasztásióikk-vásáron 11 rendezés új típusai is látha- magyar külkereskedelmi vál- tők majd. Több magyar ter- lalat több mint 600 négyzet- mák az idén is pályázik a vá- méternyi kiállítási területen sári aranyéremért, mutatja be a magyar ipar A sajtótájékoztatón el- közszükségle.ti ciiltkújdonsá- mondták, hogy a brnói tava- gáit — közölte csütörtöki saj- szi váiSárt április 21-én nyit- tótájékoztatóján Ivó Loyda, ják meg, a hagyományokhoz a vásár sajtó- és propaganda- híven a Janacek öperaház- igazgatója. Csehszlovákia bu- ban. A csehszlovák kiállítók dapesti kereskedelmi képvi- az ország háromévtieedes se létén. szocialista fejlődését repre­A magyar kiállítók első- zemtáló „ termékeket vonul- sorban textilioari, bőr- és tatnak fel. a pavilonokat kép­cipőipari termékeket és koz- zőműrvészeti és grafikai alko* metikai cikkeket állítatnak ki. tásokkál díszítik.

Next

/
Thumbnails
Contents