Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)

1976-03-24 / 71. szám

A eyors, iparszert! lakásépítés egyik segítője Salgótarjánban a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat lakatos üzeme, ahol a különböző építési vasszerkezeteket előre gyártott elemként elkészítik es a helyszínre szállítva csak be kell építeni az épületbe. A megyeszékhely határában levő üzemcsarnokokban a hagyományos épületlakatos teendő­kön. az ajtó- és ablakkészítésen túl egyedi megrendelések kielégítésén is fáradoznak. Itt készült például a nagybátonyi FÜTÖBER acélszerkezetének nagy része, most pedig a salgótarjáni vásárcsarnokhoz szükséges ajtók, és egyéb nyílászárók összeállítását vég­zik. Képünkön: a bevásárlóközpont bejárati kapuját készíti Poszpisel Zoltán brigád- vezető irányítása mellett Szőllösi István, Kéri József, Csőri Vince brigádtag — kulcsár — Még harmincezer köbméter íöld Utolsó simítások a műtárgyakon Jó ütemben halad a 21-es út salgótarjáni párhuzamos szakaszának építése Miként a legutóbbi opera­tív bizottsági ülésen is meg­állapították, jó ütemben, az előre meghatározott építési határidőket tartva végzik munkájukat a 21-es főköz­lekedési útvonal salgótarjáni, párhuzamos szakaszának épí­tői. Befejezéséhez közelednek a műtárgyak — a zagy­vapálfalvi és a baglyasal- jai felüljáró, a Tarján- patak híd, valamint a litkei csomópont — ki­vitelezési munkálatai, s ha különösebb, megvalósí­tást gátló tényezők nem adódnak, márpedig ennek semmi jele, akkor nincs aka­dálya az út, június harminca­dikén történő forgalomba he­lyezésének. Néhány nappal ezelőtt emelték be a zagyvapálfalvi felüljáró utolsó tartógeren­dáit, amelyek három sza­kaszban, harmincnégy méter hosszúságban ívelik át a régi felüljáró és az új út csatlakozása közötti távolsá­got, biztosítva a bányagép­gyár szállításait lebonyolító vasúti sínpár forgalmának zavartalanságát. Miként a baglyasaljai felüljárónál, tu­lajdonképpen már csak a sze­gélybetonozás, a gyalogos- forgalom számára szükséges járdák megépítése és a kor­látok elhelyezése van hátra, amit — várhatóan egy hóna­pon belül elvégeznek. Hason­lóan jól halad a Bajcsv-Zsi- linszky úti húsz méter fesztá- volságú, ferde nyílású híd épí­tése, amelyen szintén a befe­jező munkálatok folynak. Egyik legnagyobb munkát jelenti a hidak, illetve, fe­lüljárók háttöltésének elké­szítése, ami több mint har­mincezer köbméter föld meg­mozgatásával, szállításával jár. E feladat végrehajtásán már dolgoznak a gépek, de nagyobb ütemben, folyamato­san csak március végén kez­denek hozzá. Még ebben a hónapban végeznek az A és B szakaszok — a zagyvapál­falvi csomóponttól a Baglyas- aljáig húzódó és a Bajesy- Zsilinszky úti csomópont, va­lamint a Fazekas utca közöt­ti rész — útalapjának beto­nozásával. A tervek szerint április utolsó napjaira telje­sen elkészül a zagyvapálfalvi felüljáró. Május végére pe­dig befejezik a litkei csomó­pont kialakítását, ahol még ebben az évben beépítik a jelzőlámparendszert. Ezt kö­veti a zagyvapálfalvi hasonló jellegű forgalombiztonsági lé­tesítmények kivitelezése. A már elkészült — a Baj­csy út és a Fazekas Mihály út közötti szakaszon megépí­tett — végleges burkolat épí­tését az időjárástól függően hamarosan tovább folytat­ják az út teljes terjedelmé­ben. A kivitelezők úgy ké­szítették elő munkájukat, hogy semmi sem akadályoz­hatja az út ez év június harmincadikára tervezett for­galomba helyezését. A KPM megyei igazgatósá­ga, az Egri Közúti Építő Vál­lalat, valamint az operatív bizottság állásfoglalása szerint — mint fentebb említettük — határidőre, országosan is elismerés­re méltó gyorsasággal ké­szül el a 3,7 kilométer hosszúságú új útvonal, ami — az előzetes felméré­sek szerint — 40 százalékkal csökkenti a Rákóczi út zsú­foltságát. Különösen sokat, javít az átmenő, de a helyi jellegű forgalom gyorsabb lebonyolításában is, hiszen az áteresztőképesség elégtelensé­ge már a reggeli és a kora délutáni csúcsforgalmi idő­ben szinte elviselhetetlen mó­don nehezedik a forgalom­ban résztvevőkre. A jobb minőségért A FÜTÖBER nagybátonyi gyárában közel nyolcmillió forintos beruházással az NSZK Thermak cég a szom­bathelyi Mezőgép Vállalat és a Fűtőber közös kooperáció­jában elkészült a szemcse- szóró revétlenítő és festék­szóró berendezés. Közép és durva lemezek, profilacélok revétlenítésére használható fel a gép, amely teljes, fém­tiszta felületet biztosít. A gépbe maximálisan két és fél méter széles lemezt lehet adagolni és a sebességet per­cenként egy-hat méterre sza­bályozni a szükségletnek megfelelően. Az új gépet kedden üzembe helyezték. A jövőben ezzel végzik a tartá­lyok lemezeinek revétleníté- sét és megoldják korrózióvé­delmét. A képen Lovász Im­re gépkezelő csoportvezető és a szerelésben részt vett Kiss Károly villanyszerelő az üze­melésről beszélget. Világ proletárjai, eavesu’js tek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXII. ÉVF., 71. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1976. MÁRCIUS 24., SZERDA Mit adtak üzemeink ? Ahol jól és ahol kevésbé az első két hónap A könnyűipari üzemek kép­viselik elsősorban az ipart Fásztón- Többségük alig fél évtizede, vagy annál később nyitotta meg kapuit- Közülük kerestünk fel hármat, hogy megtudjuk: a saját maguk által összeállított program idő­arányos részével miként bir­kóztak meg? Töretlen a fejlődés A Főivárosi Kézműipari Vál­lalat pásztói telepének dol­gozói a múlt évben a terve­zett 63 millió forint helyett 65,5 millió forint értékű árut termeltek- A fejlődés az új év első két hónapjában sem állt meg- Előirányzatukat teljesítették­Január első munkanapján a Zsiguli és Moszkvics gépko­csikban használható üléshu­zatok gyártását kezdték meg- A várt mennyiséggel január 21-re végeztek- Utána női ruhát állítottak elő- ezt kö­vetően tértek át fürdőruháik termelésére- Ebből a termek­ből 10 300-at állítanak elő, és a Szovjetunióba szállítják- Az említett mennyiség március 23-ig elhagyta a pásztói telep konfekcióüzemét­A két bőrdíszműves üzem­rész közül az egyik ugyan­csak szovjet megrendelésre gyárt bőröndöket és bevásár­lótáskákat- A másik üzem­részben francia megrendelésre táskákat állítanak elő­A külföldi vevők elégedet­tek a pásztóiak termékeivel. Lemaradás A pásztói Szerszám- és Ké­szülékgyár dolgozói tervük­höz képest csak 95,5 százalé­kos tervteljesítést vallhatnak magukénak az év első két hónapjában- A tavalyihoz vi­szonyítva viszont 6 százalék­kal növekedett a termelési érték- A kettő különbsége bi­zonyos fejlődést jelez- Hogy a lemaradás mögött valójában milyen mértékű előrelépés húzódik meg, ma még ne­héz lenne egyértelműen és megbízhatóan megválaszolni­Mindenesetre, ha az öntö­dében időben tudják biztosí­tani a folyamatos termelés­hez szükséges szabályozó be­rendezést, s az Üvegipari Mű­veken belül a testvérgyárak már január első napjaiban jelzik, milyen beruházások­hoz kívánnak az idén segítsé­get a pásztóiaktól, akkor ma bizonyára több sikerről ad­hatnának számot­Jó zárás, gyengébb folytatás A Közlekedési Nyomda pásztói telepének dolgozói az elmúlt évben 100 tonnával te­tézték tervüket- Ezzel hozzá­járultak ahhoz, hogy az el­múlt évi jó munka gyümöl­cseként, nyereségrészesedés címén év; J>érük hét százalé­kát kapják meg- Ezenkívül az eltöltött idő után személyen­ként 43 forintot kapnak- Ez az alapösszeg a törzsgárdatag- <eág idejének növekedésével a régi dolgozóknál jelentős­A januári és februári ter­melés viszont nem sikerült úgy, ahogy szerették volna! Száz tonnával maradtak el a tervtől- Az adósságot január­ban gyűjtötték össze- Tervük szerint túlóráztatással és belső munkaerő-átcsoportosí­tással április közepéig pótolni tudják a lemaradást- Egyébként ebben az évben azonos létszám mellett 270 tonnával több nyomtatványt kell előállítaniuk, mint 1975- ben- Teljesítését nagyban gátolja a papírellátás vonta- tottsága- Színes papírt pél­dául öt hónapja nem kaptak- A tévényugtáikat is alig tudták előállítani a gyengébb minőségű alapanyagból- Tavaly 5,9 százalékkal nö­vekedett a bérszínvonal a vállalatnál- Fásztón ez na­gyobb mértékű volt, hogy mi­előbb megvalósítsák az el­képzelést, mely szerint itt is ugyanannyi bért kapjanak a dolgozók azonos munkáért, mint Budapesten­A háztáji gazdaságok zavartalan takarmányeSJátásáról A Nógrád megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vál­lalat kedden a takarmányel­látás, a kisállattartók igényé­nek teljes mértékben törté­nő biztosítására munkaérte­kezletet hívott össze. A munkaértekezlet céljá­ról, a takarmányellátás je­lenlegi helyzetéről, valamint a további feladatokról és le­hetőségekről dr. Eszes József kereskedelmi igazgatóhelyet­tes tartott tájékoztatást. Fog­lalkozott a Minisztertanács háztáji és kisegítő gazdasá­gok termelésének fejlesztésé­ről szóló határozatával. Is­mertette az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt, a SZÖVOSZ és a Gabona Tröszt között létrejött együttműködési szer­ződés célját, illetve a Pest— Nógrád megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat, va­lamint a MÉSZÖV és a Ga­bonaforgalmi és Maiomipari Vállalat között megkötésre kerülő együttműködést, mely­nek célja, hogy a takarmány- ellátás során a kisállattartók igényeinek teljes mértékű ki­elégítését biztosítsák. Tájékoztatást adott a trösz­ti és vállalati intézkedések­ről és ismertette a teljes el­látást biztosító árualap hely­zetét és az első fél évben ér­tékesítésre tervezett keverék- takarmányok, dúsított takar­mánylisztek, szemes takarmá­nyok és natúr fehérjék meny- nyiségét. Hangsúlyozta, hogy minden egyes takarmányértékesítő szervezettel szeretnék koor­dinálni a tevékenységet a jobb, zavartalan takarmány­ellátás biztosítása céljából. A tájékoztatót széles körű vita követte, a felszólalók le­hetőséget kaptak tapasztala­taik és javaslataik elmondá­sára. A keverőüzemek veze­tői ígéretet tettek arra. hogy az akció sikere érdekében a minőségi gyártást tovább ja­vítják, és a mennyiségi igé­nyek kielégítését biztosítják. Az értekezleten elhangzot­takat összefoglalva a keres­kedelmi igazgatóhelyettes ki­jelentette, hogy a vállalat olyan takarmánybázissal ren­delkezik, amely biztosíték a kisüzemi igények folyamatos kielégítésére. A zavartalan ellátás biztosítására a válla­lat negyedévenként felülvizs­gálja a takarmányellátás helyzetét és intézkedést tesz az esetleges hiányosságok megszüntetésére. Kreisky Közel-Keletről Megállapítások három pontban Három pontban foglalta össze Bruno Kreisky osztrák kancellár keddi sajtótájékoz­tatóján Becsben, a Szocialista Internacionale közel-keleti országokban járt delegáció­jának tapasztalatait- a kan­cellár megállapította: 1) A közel-keleti arab or­szágokban a politikai vezetők óhajtják a békét, de ennek alapvető feltétele, hogy Iz­rael a megszállt területeket adja vissza és az ENSZ hatá­rozatának megfelelően vo­nuljon vissza az 1967-es ha­táraihoz- Ezek alapján szava­tolják Izrael állami lété* és elismerését­2- ) A Palesztin Felszabadí­tása Szervezet a palesztin nép törvényes és egyediüli képvi­selője- Ma már groteszk do­log lenne ezzel a megállapí­tással szembekerülni- A kör zel-keleti rendezésnél meg kell találni a módját annak, hogy a palesztin nép vissza­nyerje önálló állami létét­3- ) A kőolajexportáló orszá­gok szervezete (OPEC) meg­tartja székhelyét az osztrák fővárosban-

Next

/
Thumbnails
Contents