Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)

1976-03-02 / 52. szám

Világ proletárjai, egyesülje*eU NOGRAP XXXII. ÉVF.. 52. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1976. MÁRCIUS 2., KEDD Tanácskozik az SZK.P XXV. kongresszusa Lezárult az első két napirendi pont vitája Pirityi Sándor, az MTI kiküldött tudósító­ja jelenti: Az SZKP 3píV. kongresszusa hétfőn dél­előtt, munkájának 6. napján lezárta a kong­resszus első két napirendi pontját. A mind­össze félórás délelőtti ülésen Gyinmubamed Kunajev. az S/.KP KB Politikai Bizottságá­nak tagja elnökölt. Bejelentette, hogy az el­ső két napirendi ponttal, tehát a Központi Bizottság és a Központi Revíziós Bizottság beszámolóival kapcsolatban 139 delegátus je­lentkezett szólásra, s 44 vitafelszólalás hang­zott el. Kunajev javaslatára a kongresszus megszavazta az első két napirendi pont vi­tájának lezárását. Ezután az elnök felkérte I.eonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitká­rát, az első napirendi pont előadóját, vita­záró beszédének elmondására. A kongresszus hétfő délutáni ülésén rá­tért a harmadik napirendi pontra, amely­nek előadója — immár hagyományosan — Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke volt. Leonyid Brezsnyev vitaösszefoglalója I.eonyid Brezsnyev, az SZKP Központ: Bizottságá­nak főtitkára hétfőn az SZKP XXV. kongresszusán alábbi vitaösszefogialót mondta el: Küldött elvtársak! A Központi Bizottság beszá­molójának megvitatásában részt vettek minden köztársa­ságunk képviselői — a köz­ponti bizottságok titkárai, a területi pártbizottságok titká­rai. felszólaltak a munkások, kolhozparasztok, érteim sé- giek képviselői. A párt bel-, és külpolitikája kérdéseinek széles körét érintették. Nem kétséges, hogy az új Központi Bizottság, amelyet majd meg­választunk, figyelmesen ta­nulmányozni lógja az elhang­zott észrevételeket,' s azokat figyelembe veszi majd mun­kájában. Az általános vitáról szólva három mozzanatot szeretnék kiemelni. Szerintem ezek a legfontosabbak. Mindenekelőtt nagy meg­elégedéssel állapítható meg, hogy a kongresszuson felszó­lalt valamennyi küldött egy­öntetűen helyeselte a Közpon­ti Bizottság politikai irány­vonalát és gyakorlati tevé­kenységét. Teljes támogatást kapott a Központi Bizottság beszámolójában vázolt, jövő­re vonatkozó irányvonal is. Elvtársak, ez azt jelehti, hogy sokmilliós pártunk — amelynek akaratát mi itt ki­fejezésre juttatjuk — esz­meileg és politikailag össze­forrottan, egységesen fogadta á XXV. kongresszusát. Ki kell emelni a vita rend­kívül konstruktív, tárgysze­rű és elvszerű jellegét. Az el­múlt ötéves terv eredmé­nyeinek komoly elemzése, a párt és az ország jelenének és jövőjének átgondolása, fejlődésünk számos problé­májára vonatkozó érdekes ja­vaslatok, saját tevékenysé­günk önkritikus, követelmé­nyeket támasztó megközelí­tése — ezek az itt elhang­zott beszédek legfőbb jel­lemvonásai. Ez pedig azt jelenti, hogy a kongresszuson csakúgy, mint az egész pártban, a kommu­nistákhoz méltó, alkotói mun­kastílus uralkodik. Egysége­sen es erőteljesen hallatták szavukat a proletár interna­cionalizmusról, a népek ba­rátságáról és a békéért vívott harcról. Ez a mi politikánk, és ettől nem térünk el. Ki kell emelni a felszólalók nagy optimizmusát, maga­biztos, céltudatos hangját. Mindez az ügyünk sikerébe, a terveink realitásába ve­tett szilárd meggyőződésnek és annak a felismerésnek az eredménye, hogy, ha a párt kollektív bölcsességével ki­jelöli a célokat, kitűzi saját maga és az egész ország fel­adatait, akkor megvalósul-' nak ezek a célok, megoldódé­nak ezek a feladatok. Köszönetét mondok mind­azoknak az elvtársaknak, akik nagyra értékelték a beszámo­lót, s elismerő szavakkal szóltak Központi Bizottsá­gunkról, Politikai Bizottsá­gunkról, rólam és külföldi barátainkról. De az a helyes dolog, ha eddigi sikereinket .úgy tekintjük, miijt a párt' vezető szervei, továbbá a pártbizottságok és az összes pártszervezet kollektív mun­kájának, együttes erőfeszíté­sének eredményét. Mi akkor járunk el helye­sen, akkor járunk el lenini módon, ha eredményeink tu­datában, figyelmünket a még meglévő fogyatékosságokra, a megoldatlan feladatokra összpontosítjuk. Ügy gondolom, a kong­resszus küldöttei egyetérte­nek azzal, hogy az ügy ilyen megközelítése mindenáréi job ban elősegíti a kommunisták és egész népünk politikai ak­tivitásának és alkotó energiá­jának fokozódását. Engedjék meg, hogy ennek jegyében zárjam szavaimat. Ügy gondolom, hogy a Köz­ponti Bizottság beszámolójá­ról folytatott vita jellege és tartalma mentesít a terjedel­mesebb záróbeszédtől. Ezt követően Viktor Grisin, a KB Politikai Bizottságának tagja az első napirendi pont­tal kapcsolatos határozati ja­vaslat előkészítésére szomba­ton alakított 110 tagú bizott­ság megbízásából felolvasta a határozati javaslatot. A kongresszus mind ezt, mind a Központi Revíziós Bizottság be­számolóját .jóváhagyó hatá­'iä-: ISI A korábban tervezett határidőt tartjuk: 19*6. június 30-án átadjuk a forgalomnak a 21-es számú út Salgótarjánba vezető, a város határában most készülő, korszerű, a for­galmat gyorsabbá tevő pályát — ígérték a KPM Nógrád megyei Közúti Igazgatósá­gán. Az út építése során már javarészt e! készültek azok a műtárgyak, vasúti felüljá­rók, patakmedrek fölött vivő hidak, melyek a munkálatok nagyobb részét jelentették. Készen áll a durva földmunka, mellyel az új nyomvonalat alakították ki, néhány sza­kaszon már elkészült az aszfaltpálya, másutt a betonalap melyre három rétegben te­szik a végleges útfelületet. Képünkön: a régi és az új 21-es számú út találkozásánál, a 5*íagyvapálfalván készülő, úgynevezett ,,Y” csomópont építésénél, a bányagépgyár felé vezető vasúti iparvágány felüljáróját készítik a kivitelezők. — kulcsár — rozati javaslatot egyhangú­lag, lelkes taps és éljenzés közétette elfogadta. Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának póttagja, a Központi Bizottság titkára lépett ezután a szónoki emelvényre, s fel­olvasott egy nyilatkozatter­vezetet, amelyben az SZKP XXV. kongresszusa kegye­lettel megemlékezik a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom,' a nemzeti fel­szabadító mozgalom mártír­jairól, követeli mindazok­nak a kommunistáknak és egyéb haladó személyiségek­nek a szabadon bocsátását, akiket az imperializmus és a reakció a világ legkülönbö­zőbb részeiben bebörtönzött. Miután a kongresszus ezt az okmányt is egyhangúlag elfo­gadta, az elnök • berekesztette a délelőtti ülést. ' A Szovjetunió népgazdasága 1976—1980. évi fejlesztésének tó irányai . Hekszej Kosziginnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének beszámolója / Küldött elvtársak! Az SZKP Központi Bizott­sága a kongresszus elé ter­jesztette a Szovjetunió nép­gazdasága 1976—1980. évi fejlesztése fő irányainak ter­vezetét. A tervezet a párt gazdasági és szociális politi­kájával összhangban kifejti a kommunizmus anyagi-mű­szaki bázisa hazánkban tör­ténő további építésének prog­ramját. A párt előző kongresszu­sától bennünket elválasztó öt év teljes egészében meg­erősítette az SZKP XXIV. kongresszusán kijelölt politi­kai irányvonal tudományos megalapozottságát és magas fokú hatékonyságát. Tovább fejlődött soknemzetiségű ha­zánk népeinek testvéri együtt­működése. A párt és a nép egysége megbonthatatlan. Ami a nernzetközi ügyeket illeti, még szilárdabbakká váltak a Szovjetuniót a Var­sói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagállamaihoz: Bulgáriához, Csehszlovákiához, Kubához. Lengyelországhoz, Magyar- országhoz, Mongóliához, a Német Demokratikus Köztár­sasághoz és Romániához, va­lamint a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság­hoz, a Vietnami Demokra­tikus Köztársasághoz, a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társasághoz fűződő barátság szálai. Országunk és a földkerek­ség valamennyi népe számá­ra óriási jelentőségű az SZKP XXIV. kongresszusán elfoga­dott békeprogram alapelvei­nek sikeres valóra váltása. Hála a Szovjetunió, a szocia­lista közösséghez tartozó or­szágok, az összes békeszerető népek és államok erőfeszíté­seinek, a világban elmélyül a feszültség enyhülésének fo­lyamata. . A Központi Bizottság beszá­molója, amelyet Leonyid II- jics Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának l'őtitká- ra terjesztett elő, összegezi a párt és a szovjet nép által az elmúlt öt évben végzett hatalmas munka eredményeit. A kongresszus , küldöttei egész pártunk véleményének adnak hangot, amikor egyön­tetűen hangsúlyozzák, hogy a Központi Bizottság és a Politi­kai Bizottság, élén Leonyid II.lies Brezsnyevvel. az SZKP Központi Bizottságának főtit­kárával, elvi marxista—leni­nista álláspontot képviselve nagy energiával és céltudatos­sággal gondoskodik az SZKP egész bel- és külpolitikájának kidolgozásáról és sikeres meg­valósításáról. Ezt újra megerősíti a párt Központi Bizottságának „A Szovjetunió népgazdasága 1976—1980. évi fejlesztésének fő irányairól’’ címmel meg­tárgyalásra a kongresszus elé terjesztett tervezete. 1 amelyet, mint ismretes, a pártszerveze­tekben. a dolgozók gyűlésein és a sajtóban mélyrehatóan megvitatták. A do'eozók ki­nyilvánították a párt és a nén közös ügyének sikerre vitelé', ben való, az előttünk álló fe­ladatok mély megértésén ala­puló nagyfokú . érdekeltségü­ket. Felvetették, hogy a mi­nisztériumok, a főhatóságok és más gazdasági szervek for­dítsanak nagyobb figyelmet a termelés megszervezésében tapasztalható hiányosságok felszámolására, a termelési kapacitások kihasználásának javítására. A tervezet megvitatása so­rán előterjesztett javaslato­kat és,kiegészítéseket'nagy fi­gyelemmel fogjuk megvizs­gálni, a jelen dokumentum végleges formába öntése és az ötéves terv kidolgozása folya­mán. A szovjet nép lelkes helyes­léssel fogadta pártunknak a tizedik ötéves tervre vonatko­zó új programdókumentumát és ezzel kifejezésre juttatta, hogy egyöntetűen támogatja a nárt gazdasági . és szociális politikáját. (Folytatás a 2. oldalon) Napi renden: A gyermehélelmesés helysete Ülést tartott a Balassagyarmati városi Tanács I Végrehajtó Bizottsága Ülést tartott hétfőn j a Ba­lassagyarmati városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Több előterjesztés, mint a kórház rekonstrukciójának V. ötéves tervi feladatait tartalmazó beruházási program jóváha­gyása, és a művelődési köz­pont beruházási programjá­nak elfogadása után megvi­tatták a gyermekélelmezés városi helyzetéről — színvo­naláról szóló jelentést. Ebben a végrehajtó bizottság megál­lapította, hogy a gyermek­élelmezés terén a IV. ötéves terv időszakában a tervezettnél lényegesen nagyobb fejlesztés meg­valósítására került sor, amelyet mind óvodai, mind az általános iskolai napközi­ben a hirtelen növekvő lét­szám tették szükségessé. Ugyanakkor érthető, hogy ezek a fejlesztések minden területen nem érhették el a különböző előírásoknak meg­felelő optimális színvonalat. Ezért a végrehajtó bizottság keresi azokat a lehetősége­ket, amelyeket a gyermek- élelmezésnél időközben be­következett feszültségek eny­hítése, érdekében tehet. A bölcsődei helyzetről meg­állapították, hogy a bölcső­dék iránti igény az elmúlt évben meglepő mértékben csökkent. Ennek oka, hogy az édesanyák nagy része igénybe veszi a gyermekgon­dozási szabadságot. Ebből következik, hogy a három bölcsőde 105 helyével szem­ben mindössze 81 gyermeket gondoznak. A bölcsődék ön­álló főzőkonyhával rendel- j keznek, vitamindús, változatos étrendet biztosítanak a gyer­mekek számára. A napi ka­lória értéke 900=1400 között mozog. A konyhák helyzete kielégítő. A városban hét napközi otthonos óvoda mű­ködik ’ 625 hellyel. Az óvo­dákat két konyha látja el, napi háromszori étkezéssel. A gond, hogy a két konyha en­gedélyezett kapacitása nehe­zen tudja biztosítani a gyer­mekek és étkező felnőttek ellátását. , Megállapították, hogy változatos a gyermekek étrendje. Az általános isko­lai napközis étkeztetést az ezeradagos központi napközi otthonos konyha és a Dózsa György úti Általános Iskolá­ban kialakított befejezőkony­ha biztosítja. A konyhák ál­lapota megfelelő, bár a fel­szerelés a nagy igénybevétel miatt gyorsan elhasználódik, állandóan felújításra szorul. Az étel minősége jó, ízletes, változatos. A gondot a nyers­anyag beszerzése jelenti, csak­úgy mint az óvodáknál és bölcsődéknél. Különösen a zöldségfélék beszerzése és a vásárolt áru minősége kifo­gásolható. A FÜSZÉRT-nél megrendelt árut is késedel­mesen és csak részben szál­lítják. Foglalkozott a végi'ehajló bizottság az V. ötéves tervi feladatokkal is. A felmérések szerint a tervidőszakban a jelen­legihez viszonyítva 400 tanulóval magasabb lesz az általános iskolai lét­szám. Ezért a jelenleg zsúfolt kö- . rülmények között működő napközi otthonos konyhák nagymérvű bővítésre szorul­nak. * A gyermekélelmezes javí­tására a végrehajtó bizott­ság határozatot hozott. (

Next

/
Thumbnails
Contents