Nógrád. 1976. február (32. évfolyam. 27-51. szám)
1976-02-07 / 32. szám
Export és versenyképesség A szigorú asszony és ci többiek A Korábbi éi'ek hullámvölgyéből már kikerült a Budapesti t< iaomkötóUáruyyár balassagyarmati gyárának kollektívája. Mindez persze megrázkódtatásokkal is járt, mivel több tekintetben szemléletváltozásra, és ennek megjelelő gyakorlatra is szükség volt. Két területen: a termékszerkezet-váltásban, a minőség javításában, azaz az export' és versenyképesség fokozódásában jelentkezik szembetűnő változás. Miként értékelik a megtett utat a legilletékesebbek? X Tréfálkozva mondták Jan- esó Lászlóménak, a meó vezeelmúlt évben 300 termékre jött kifogás, amit azonnal kilehetett javítani. — Mivel magyarázza az igen előnyös fordulatot? — Először: az alapanyagok minősége ugrásszerűen javult. Másodszor: kedvezően változott a dolgozók és vezetők szemlélete. Harmadszor: fokozódott az anyagi érdekeltség. Negyedszer: megszigorították az ellenőrzést, növekedett a felelősségérzet — veszi vissza a szót a meó vezetője. Ma már a munkások közül azok, akik teljesítik a 100 százalékot. és kifogástalan minőségű terméket gyártanak, prémiumban részesülnek. tőjének, hogy ő a legszigorúbb Ugyancsak prémiumot kap a asszony a vállalatnál. Úgy jóminőségű *-----lá ttam, hogy a kis megjegyzést zokon vette. Pedig szerintem tevékenységét, beosztását és a velejáró követelményeket jól jellemzi az előbbi, árut termeltető blokkvezető is. Az előírásoknak megfelelően minden terméknél az első 4—5 darabot ellenőrzik, s csak akkor kezdenek sorozatgyártásához, ha megjegyzés. Mert, ha nem így megfelel az előírásoknak. Menem foglalkoz- net közben is ellenőrzik a termékgyártást. A meósok szúrópróbaszerűen megvizsgálják a technológiai és egyéb követelmények betartását. Jancsó Lászlóné szerint a- konfekcióüzemben tovább lehetne növelni az első osztályú áruk arányát, ha az importfonalakra is szabványt dolgoznának ki, megkövetelnék annak betartását. Ugyanis a feldolgozás és kikészítés után a fonal hibája miatt sokszor színcsíkossá válik az egyéblenne, akkor tatnák. —. Nem vagyok szigorú, — mondja kissé visszautasító hangsúllyal —. csak a minőséget követeltem meg. Ebből adódhattak és adódnak nézet- eltérések ma és a jövőben is. Bevallom, 3—4 évvel ezelőtt nem'' éreztem jól magam itt, mert akkor nem volt elég becsülete a minőségnek. Azóta a konfekcióüzemben is rájöttek, hogy csak kifogástalan, jó áruval lehet az export hanem már az elején ellenőriznek, s megmondják mi a jó, mit kell változtatni, felhívják a figyelmet az anyag „viselkedésére”. Jó dolog, hogy a visszáruként kezelt javítható termék nem kizáró ténvező a munkásoknál a minőségi prémium megítélésénél. Sokat segített, hogy két szocialista brigád a felajánlások középpontjába helyezte a minőség javítását. De bevált az a munkaszervezés is. amely szerint a brigádvezető dönti el, melyik brigádtag mit végez a kiadott munkafolyamatból. Szerintem tovább lehetne növelni ‘az első osztályú áruk arányát, ha az új dolgozók is brigádtagok lennének, ugyanakkor kevesebb lenne a színhibás termék. — Végül mit tanácsol Vitéz Anna, a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, a Gagarin brigád vezetője? — Annak a kollektívának van politikai, erkölcsi tekintélye. amelyik képes a magasabb szakmai igényeket követelő feladatokat elvégezni, amelyek szebben, figyelmesebben dolgozik, nem csapja össze a munkát. Nálunk kétféle szemlélet és gyakorlat található. Az egyiket azok képviselik, akik lassabban dolgoznak, néggyel, vagy öttel kevesebbet gyártanak, de amit kiadnak a kezükből, az valóban kifogástalan termék. Ezeket á dolgozókat a kezdetkezdetén így tanították me J tereik. A másikat azok képviselik, akik még mindig a mennyiséget hajszolják. Ezek úgy vélekednek: igaz, hogy gyengébb a minőség, de hátha piacot megszerezni, megtarta- ként kifogástalan termék, ni. a versenyképességet nö- Miként látja a változást vélni. Én és .a többi meóstár- Gyebnár Valéria, blokkvezető? sam nem tehetünk, db nem is — Azon túl, hogy anyagiteszünk mást, mint a fogyasz- lag mi is érdekeltek vagyynk tők szemével vizsgáljuk a tér- a minőség javításában, nagyon w mékeket. Jelen pillanatban sokat segítet, hogy a szociális- ejmcí?y gn azok mellett va- azt mondhatom, hogy kedve- ta brigádok tagjai rájöttek; gyok akik a minőséget tart a jobb minőségű termékgyar- ,^k szem ei<5tt, mielőtt tovább tással is lehet annyit keresni, mint amikor csak a mennyiségre fordítják a figyelmet. Előnyt jelent a múlthoz képest. hogy nagyobb lett a sorozatnagyság. Egy-egy térzőén alakult a minőség.) 1974- ben még 87,6 százalék volt az első osztályú áruk részaránya, tavaly viszont már elérte a 92.6 'százalékot. A fejlődés olyan nagy, hogy alig van reklamáció. Még ezrelékekben sem tudom kifejezni. Az méket nem a széria végén, T Tárgyak és emberek Vásárolunk belföldön és külföldön, nem egyszer a vadász szenvedélyével szimatoljuk, mire telik a túrista- pénztárcából. • Bűnös szenvedély rabjai lennénk? Nem hiszem. Kételkedve hallgatom az ünos- torozókat, akik társadalmunkat féltik a „cuccoktól”. Szerintem az olasz pulóverek, a lengyel lepedők, a cseh takarók és a nyugati farmernad- vráeok, híradástechnikai csodaszerken tyűk is csupán tárgyak. Sem többek, sem kevesebbek annál. Használati eszközök, amelyek más országokból hoznak jelet, fogyasztási cikkek, amelyek más szokásokat, más ízlést testesítenek meg. A csereberék kemény elítélőit hallgatva, az .a bizonyos frizsider-vita jut eszembe. Akkor ugyebár a hűtő- szekrényektől féltettük a szocializmust. Attól féltünk, hogy a jégszekrénynek ez a korszerűbb változata a kispolgári magatartást tartósítja, holott csak élelmiszereket tárolt. A hűtőszekrények eme nemes feladatukat ma. a feledésbe- merült viták után is ^pompásan betöltik; olyannyira, hogy mire észbekaptunk, megváltoztatták a háztartási szokásokat, A dolgozó asszonyok napokra bevásárolhatnak, megfőzhetnek, megtakariffctt idejükkel szabadon gazdálkodhatnak. A kereskedelem és az ipar, mint adott ténynyel. számol a háztartások hűtöszekrénykészletével, eszerint tervez, fejleszt, a nők munkájának további köny- nvítése érdekében. Szolgálatukba álltak. Mi használjuk őket, saját céljainkra. Mert tagadhatjuk-e, hogy a szocializmus összes gazda- 'sági, társadalmi törvénye végül is felesleges terhektől a.tar ja inegszaDadítani az embereket, az értelmes munka, értelmes élet együttes örömét kívánja megteremteni? És ha már a hütőszekrényvitát szerencsésen elfelejtettük, felesleges, hogy más jelenségekkel kapcsolatban ismét beleessünk ugyanabba a verembe A szocialista és a nyugati országokba kirajzó túristák kíváncsian lépik át az országhatárt és tapasztalatokkal gazdagodva térnek vissza. lfolmiKat is hoznak ugyan, de tapasztalataik ezeknél sokkalta nagyobb értéket képviselnek. Nemcsak művésze-^ ti, történelmi nevezetességeket akartak látni, amikor elindultak, nemcsak „divatból” -utaztak. Látni akarták, hogyan élnek szomszédaink Európában Közelebbi vagy távolabbi szomszédokkal kötöttek ismeretséget. Ha televíziót néznek, újságot olvasnak, ezután már a maguk megelevenedett képsoraival is kiegészítik a napi eseményeket A maguk szemével látottak, tapasztaltak megerősítik bennük a törekvést a jó szomszédságra, de azt is, amit szűkebb és tá- gabb környezetük, otthonuk, hazájuk iránt éreznek. „Jó volt elutazni, de még jobb hazajönni” — ez a kijelentés hangzik el talán leggyakrab- j>an a határátkelőhelyeken, miközben a megkívánt holmik a bőröndökben, a kocsik csomagtartójában pihennek. Később díszei lesznek a lakásnak, az új ruhadarab felidézi a boltot, az utcát, ahol lealkudták az árát — a tárgyak is megőrzik a távolabbi tájak üzenetét. Tudnunk kell természetesen, hogy ahogyan a tájak, az emberek sem egyformák. Vannak üzérkedők, haszon- szerzésből túristáskodók. Vannak, akik a nevezetességek helyett csupán az árkülönbségeket lesik, s ezt bőséggel meg is próbálják kihasználni. Az ő fe'elősségre vonásuk a büntető hatóságokra tartozik. de ők a kivételes esetek. Kivételként is a szabályt erősítik. V. E. adnák az árut, mégegyszer megnézik: jól végezték-e el a reájuk bízott munkafolyamatot. Befejezésül annyit mondanák el, ha egy új dől gozó a begyakorlást idő alatt azt hallja tanítómesterétől: nem baj, kis hiba, elmegy, elengedi, nem adja vissza, az a dolgozó később is ebben a szellemben végzi munkáját. Nehezen, vagy egyáltalán nem tudja elképzelni, hogy másként is lehet, sőt kell. X Mivel egyre bővül a Vitéz Anna-féle felfogásban dolgozók száma, s a gyár vezetősége anyagi ösztönzéssel, helyes szigorral is támogatja az előbb említett felfogást és gyakorlatot, remény van arra, hogy a tavalyi 92,6 százalékról az idén a terveknek megfelelően 94 százalékra növeke dik az első osztályú áruk aránya.. Erre a bizakodásra a januárban elért eredmény is feljogosít’. V. K. Papírárudat Egyik nagyvállalatunknál e napokban tették a pártszervezet elé a hatáskörökről, alkalmazotti létszámfelhaszná- lásról, az ügyvitelről készített vizsgálat anyagát. Bár az általánosítás meg akkor is veszéllyel jár, ha alaposan ellenőrzött, és gondosan elemzett tényekből indul ki — én mégis a nagy nyilvánosság elé idézem e vizsgálat eredményét. Miért? Nos, kommentár nélkül, döntsön maga az olvasó. A nagyvállalat adminisztrációs apparátusa a szokásos. A vezetők segítségére főosztályokat, osztályokat és csoportokat szerveztek, előírás szerint üzemrendészet is működik. A vállalatnál külön egységként szervezték meg a külkereskedelmi ügyekkel foglalkozó „igazgatóságot” — ennek is tekintélyes az alkalmazotti gárdája. Mindebben semmi érdekes nincs, illetve: ettől a vállalat akár kitűnően, vagy rosszul dolgozhat. A vizsgálat lényege, hogy e szerkezet tartalmát tették a mérleg serpenyőjébe. Miként működnek az említett főosztályok, osztályok, csoportok, milyen célok érdekében? Hogyan oszlanak meg a tennivalók es a hatáskörök? Természetesen leegyszerűsíthetve sorolhatjuk a kapott tényeket, adatokat, ám ezek így is képesek szemléltetni a helyzetet. Kiderült ugyanis, hogy a legfőbb kereskedelmi tevékenységgel például két osztály foglalkozik. Ugyanazt a számlázást kétszer futtatják végig az ügyviteli csatornákon. A külkereskedelmi „igazgatóság”, a kereskedelmi főosztály is megköveteli ugyanazokat a bizonylatokat, amelyek a másiknál is megvannak. Mindkét helyen iktatják, ellenőrzik, szignálják, lerakják ugyanannak az íratnak a másolatait — így kétszer három előadó ugyanazt a munkát végzi, egy vállalatnál. A dolgot a számítógépes feldolgozás még tovább bonyolítja — ugyanis a bölcs masina először nem akarta (szó szerint) bevenni ugyanazt az adatsort, amit már1 az egyik osztály beleprogramozott. Ezért külön beláplálási — kódmegosztást (lehet, hogy nem ez a pontos kifejezés) — kellett készíteni a1 számára. Kiderült az is, hogy a mintegy hatszázféle számlából, vállalati levélből, elismervénybői, formablankettából tulajdonképpen 380 is elegendő lenne — ha egy ügyet csak a legszükségesebb, az indokolt elintézési „csatornába” terelnék, s nem kellene bejárnia leg- kacskaringósabb vállalati útvesztőt. Sőt, a bizonylati fegyelemnek, az előírásoknak, meg az áttekinthetőségnek (szegény számítógépről nem is beszélve) mennyivel jobban megfelelne az egyszerűbb út. A vizsgálat ügyes készítői mellékletben szintén kimutatták, hogy ha a hatásköröket, az ügyvitelt a kapott tények birtokában leegyszerűsítenék, mennyivel kevesebb fajta nyomtatványra, s hány ezerrel kevesebb ív papírra kellene megrendelést írni .. . Csillapítva ezzel a már fenyegető méretűre duzzadt papíráradatot Nem tévesztendő el: az elemzés kizárólag a vállalati belső tartalékra vonatkozik, arra a több mint két évtized alatt egészségtelenül túlburjánzott belső szervezetre, amit a fennálló, hatályos rendelkezések figyelembevételével is úgy lehetne „megoperálni” — hogy a célszerű tevékenység nem kerülne veszélybe. Sőt... Mit tehetnénk ehhez hozzá? Azt, hogy az efféle tartalékok kiaknázásától valóban nagyon sokat várhatunk, és' ezzel tulajdonképpen sehol Sem szabadna késlekedni. Ám az is fölvetődhet az emberben: ha még ehhez a vállalat és a minisztérium közötti kapcsolatokban meglévő tartalékokat is fölszabadíthatnánk! Ha például értelmesebb rendet teremtenének az úgynevezett adatszolgáltatási kötelezettségekben, ha egy vállalat nem kényszerülne többféle, rendszerint ugyanazt a feladatot jelentő statisztikai és statisztikaszerű jelentést a valóban indokolt címzetteken kívül még ki tudja hány helyre, hányféle módon megküldeni? Vagy: ha a jelentések közül csak azok maradnának, amelyekre valóban szüksége van az államnak, a felsőbb szervnek, s amelyeknek a sorsa nem csupán az lenne, hogy az egyik adminisztrátor a másik szerv adminisztrátorának küldi egyik helyről a másikra! Mert mitagadás: az efféle üresjáratoknak egyáltalán nem vagyunk híján; valószínűleg a benne rejlő tartalékok semmivel nem lebecsülendőbbek, mint a vállalatoknál meglévők. S nemcsak a bűvös, a meghatározhatatlan tartalékok kedvéért. Helyesebben: ezek a tartalékok immár nem is annyira megfoghatat- lanok. Az egyszerűsítési tervek végeredménye pontosan kifejezhető megfelelő számú adminisztrátorral és alkalmazottal, a fölöslegessé váló papír ezer kilóival. A m í persze’ csupán egyik eredménye — talán nem is a legnagyobb eredménye — lenne a céltudatos munka- és ügyvitelszervezési intézkedéseknek. M. r. Továbbtanuló dolgozók utazási költségeiről Olykor vita keletkezik a továbbtanuló dolgozók és munkáltatójuk között arról, hogy a továbbtanulók közül kik és milyen feltételek mellett tarthatnak igényt az utazási és szállásköltség megtérítésére. Illetékesek ezzel kapcsolatos tájékoztatása szerint: jogszabály írja elő, hogy az utazási költségek megtérítésére azok a dolgozók tarthatnak igényt, akik a szak- középiskola, illetve felsőfokú oktatási intézmény levelező tagozatán tanulnak tovább, és á teljes tanulmányi szabadságuk idejére átlagkeresetet kapnak. Évente legfeljebb tíz alkalommal a kötelező foglalkozásokra és a vizsgákra történő utazáshoz szükséges költségeket kaphatják meg az említett továbbtanulók, de csak akkor, ha a munkahely az oktatási intézmény székhelyétől 50 kilométernél távolabb feleszik, és a dolgozó havi átlagkeresete a 2500 forintot, avagy az egy főre jutó családi jövedelme az 1500 forintot nem éri el. Ha a dolgozó átlagkeresete 2500 és 3000 forint között, vagy az egy főre jutó családi jövedelme 1500 és 2000 forint között van, akkor az ismertetett feltételek mellett is — az utazási költségnek csak a felébe jogosult. A tanárképző főiskola levelező tagozatán továbbtanuló tanár-, népművelő- vagy tanár-könyvtárszakos, illetve a tanítóképző intézet levelező tagozatán továbbtanuló népművelő-könyvtársza- kos dolgozónak a kötelező foglalkozásokon való részvétellel és a vizsgákkal kapcsolatban felmerülő utazási költséget meg kell téríteni. Az utazási költségen felül a kötelező foglalkozásokon és a vizsgákon való részvétellel felmerülő szállásköltség, és a nappali tagozatos főiskolai hallgatók részére biztosított étkezés díjtalan igénybevétele is megilleti a továbbtanulók meghatározott körét — nevezetesen: a tanárképző főiskola, a tanítóképző, illetve az óvónőképző intézet levelező tagozatán tanulmányokat folytató pedagógust, az orvostovábbivppző intézet egészségügyi főiskolai karának levelező tagozatán egészségügyi szakoktatói szakon tanuló dolgozót; valamint a pedagógusszükséglet kielégítése céljából alkalmazott és tanulmányait levelező úton folytató pedagógust. Egyszer lehet csak tévedni Kisterenye, Szabad a jelző, indítanak. Komótosan, öregesen elindul mindennapos útjára a „Palóc expressz!” — A „Csinos” már magától is megtenné a távot. Ismer minden zökkenőt, emelkedőt, állomást — hallottuk a fűtőház legfiatalabb mozdonyvezetőjétől, Tóth Jánostól. — Minden mozdonynak adtak valamilyen becenevet. Már a régiek is így nevezték őket, mi csak folytatjuk a hagyományt. Van köztük Doxa, Porszívó, Vastagderekú és még sorolhatnám tovább. — A „Gyengén” ^ kezdtem mint fűtő. Naponta * 25—30 mázsa szenet is „megetettünk” . a gépekkel, de előfordult, hogy 40-et. Nagyon megtetszett a mozdonyvezftés. Ha belapátoltam, mindig figyeltem, hogy mit csinál a mester. Eltanultam, és néha, ha nem figyeltek oda, bele-bele- nyúltam. Eavszer észrevette az öreg. Megijedtem, de ő mondta: — Csináld, gyerek, úgyis akarod, majd én tüzelek. Persze, vigyázó szemei minden mozdulatomat figyelték. A múlt visszaidézését a délutáni csendben élesen belehasító vonatsíp hangja szakította meg. Elhagytuk Nemti állomását. — Két év után teljesült a vágyam. Szolnokra kerültem háromhónapos mozdonyvezetői tanfolyamra. Sokat kellett tanulni, de megérte. A sikeres vizsga után megkaptam a mozdonyvezetői bizonyítványt. Életem legboldogabb napjai közé tartozott. Közben gyakorlott mozdulattal igazított a szabályozón, erősen fejébe húzta a vasutassapkát és kinézett. Lassan magunk mögött hagyva áfákat, Mátramindszent felé közeledtünk. Így ■ folytatta: — Naponta erre járok, de mindig találok valami újat. Sohasem lehet megúnni. Általában egy műszakban tizenhárom órát töltünk „tengelyen”. Fárasztó egy kicsit, ellenben ha valaki szereti... A gépet menet közben mindig figyelni kell a sorompót, a vasúti pályát, az átjárókat. Komoly felelősséggel járó szakma. Sokszáz ember éiete, biztonsága van a kezünkben. Egy régi vasutasmondás szerint: a mozdonyvezetőnek csak egyszer lehet tévedni. A Mátra hegyes-völgyes északi tájain kanyarodva halad előre a „Csinos”. Köhögve, szuszogva jutunk föl a mintszenti emelkedőn. A tetőt elérve a kis mozdony megkönnyebbülve nagyot sóhajt és zakatoló kerekekkel ereszkedünk lefelé. A fák között már látni lehet Mátra- ballát. — Szívesebben vezetne inkább egy modern, villanyvagy Diesel-mozdonyt? — kérdezzük. — Nem — volt a rövid válasz, s azonnal hozzáfűzte Ezeknek a kisgépeknek, a gőzösöknek külön „lelkiviláguk” van. Ismerni kell minden részletét, szerkezetét. Érteni kell, ha menet közben szól. Ha valami nem tetszik, panaszkodik. Ha vigyáznak rá, gondozzák, megköszöni. Hűséges, jó barátként segítjük egymás munkáját. Igaz, nem régen járunk együtt, de nem szívesen válnék meg tőle. A szívemhez nőtt. Rövid utazásunk véget ért. Parádfürdő, Recsk és Ver- pelét állomásait elhagyva Kálra érkeztünk. Az utasok az iskolából, munkából vagy bevásárlásból hazatérve megérkeztek. A fiatal mozdony- vezető csendben leszállt. Megveregette a gép oldaláts Körüljárta és ronggyal a kezében törölgetni kezdte. b.1 zs. NÓGRÁD — 1976. február 7., szombat