Nógrád. 1976. február (32. évfolyam. 27-51. szám)

1976-02-26 / 48. szám

Tanácskozik az SZKP XXV. kongresszusa (Folytatás a 2 oldalról) ER1CÜ HONECKER: Gyökeres változás a viláaron Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára az. SZKP-k jngresszus Jn szerdán elhangzott felszólalásában tolmácsolta a küldötteknek az NDK 'kommunistáinak, egész népének üdvözletei­Honecker hangoztatta, hogy az SZKP Központi Bizottsága beszámolójában megvont mérleg a világot megváltozta­tó marxista—leninista esz* mék mindent legyőző erejé­ről tanúskodik. Erich Honcker kijelentette, hogy az SZKP békeprogram­jának megvalósítása során gyökeres fordulat jött létre a hidegháborútól a feszültség enyhülése, a szocialista és a kapitalista országok közötti békés egymás mellett élés el­veinek megszilárdítása felé. A helsinki értekezleten lét­rejöttek a legfőbb feltételek ahhoz, hogy Európa a szilárd béke kontinensévé váljon. Az SZKP XXIV. kongresszu­sa óta eltelt időszak egybe­esett az NDK világméretű nemzetközi jogi elismerésé­vel. És pz nem véletlen egy­beesés. Ennek elérését előse­gítette ‘ a Szovjetunió lenini külpolitikája, a szocialista közösség összes országainak egybehangolt cselekvése. Az NSZEP és az NDK maradék­talanul támogatja a béké­ért es a nemzetközi együtt­működésért. a szabadságért és a népek függetlenségéért ví­vott. további harc program­ját, amelyet Leonyid Brezs- nyev terjesztett az SZKP XXV. kongresszusa elé. Honecker élesen elítélte az imperialista körök enyhü­lés elleni aknamunkáját csakúgy, mint a pekingi ve­zetők nagyhatalmi, sovinisz­ta, a szocializmussal és a békével ellenséges politiká­ját. Az SZKP XXV. kong­resszusa újból tanúsítja- hogy az SZKP a nemzetközi kom­munista mozgalom légedzet­tebb és legtapasztaltabb csa­pata. Ezért az NSZEP a pro­letár internacionalizmus fő kritériumának tartja a Lenin pártjával való szoros Ivaréi szövetség állandó elmélyíté­sét — hangoztatta Erich Ho­necker. GUSTAV HUSAK: •• Üdvözöljük a békeprogram fejlesztését A csehszlovák kommunis­ták nevében Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára üdvözöl­te az SZKP XXV. kongresz­szusát. Husák nagyra értékelte a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett központi bizott­sági beszámolót- Hangoztatta, hogy a lenini elemző mód­szerrel elkészített beszámoló valóban időszerű feladatokat tűz ki az elkövetkező idő­szakra- Felszólalásában a CSKP KB főtitkára hangsú­lyozta, hogy az SZKP első­ként ültette át a gyakorlatba a marxista—leninista forra­dalmi tanítást, hatalmas ta­pasztaltot gyűjtött össze a munkásosztály és az összes dolgozók társadalmi és nem­zeti : felszabadításáért vívott harcban. Az SZKP méltó bizalmat, tiszteletet és tekin­télyt élvez a nemzetközi kommunista és munkásmoz- ga'om, az összes békeszerető erők részéről. A CSKP küszöbönálló XV- kongresszusáról szólva Husák kijelentette: a kongresszus megvonta majd annak az.öt­éves időszaknak a mérlegét, amely a párt és a társadalom súlyos válságának leküzdését követte, s meghatározza a fej le ‘ t szocialista társadalom további építésének feladatait­— Társadalmi é'etünk min­den szférájában elért ered­ményeink igazolják, hogy helyes és reális volt a XIV. kongresszuson kidolgozott pártpolitika — hangoztatta Husák. <— Csehszlovákia szocialista fejlődésének, sza­badságának, függetlenségének, békés életének döntő felté­tele a Szovjetunióval és a szocialista közösség más or­szágaival való barátság, szö­vetség és sokoldalú együtt­működés. A csehszlovák nép F e I s z ó I Az Ukrán Kommunista Párt küldöttei helyeslik az SZKP KB politikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét — jelentette ki Vlagyimir Scser- bickij, az SZKP KB PB tag­ja, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára szerdán az SZKP XXV. kongresszusán tartott felszólalásában. „Valamennyi kommunista, valamennyi szovjet ember a jövőben is aktívan támogatja pártunknak és kormányunk­nem feledkezik meg azokról a hatalmas áldozatokról, amelyeket a szovjet emberek hoztak Csehszlovákia szabad­sága érdekében, nagyra érté­keli azt a testvéri segítsé­get, amelyet a Szovjetunió hű barátként és szövetséges­ként nyújtott az elmúlt har­minc év során. — Különösen az utóbbi években sokoldalúan fejlőd­tek a csehszlovák—szovjet kapcsolatok. Csehszlovákia népei nagyra értékelik és maradéktalanul támogatják a Szovjetunió, annak kom­munista pártja és személy szerint Leonyid Brezsnyev fáradhatatlan békeerőfeszí- téseit, a csehszlovák nép az SZKP KB főtitkárát nagy barátjának, a szovjet kom­munisták kiemelkedő képvi­selőjének tekinti. — Kommunista mozgal­munknak — folytatta Husák — számtalanszor meg kellett küzdenie a különböző oppor­tunista, revizionista és naci­onalista befolyásokkal. Jelen­leg elengedhetetlennek tart­juk, hogy határozottan szem­beszegüljünk Kína maoista vezetésének politikájával, amely nyíltan szövetkezik a legreakciósabb erőkkel, el­lensége a szocializmusnak, a haladásnak és a békének. — Az SZKP XJÍIV. kong­resszusán meghirdetett béke­program megvalósítása döntő mértékben járul hozzá a je­lenkori nemzetközi helyzet pozitív' megváltoztatásához és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetközi hely­zetének megszilárdításához. Csehszlovákia ezért üdvözli és forrón támogatja a Leo­nyid Brezsnyev előadói be­szédében kifeitett békeprog- jam további fejlesztését. — je’entette ki a CSKP KB fő­titkára. a I á s o k nak a testvéri együttműködés, a kölcsönös bizalom elmélyí­tésére, a szocialista országok népei közötti mindenoldalú közeledésre Irányuló gyümöl­csöző erőfeszítéseit” — mon­dotta a felszólaló. A továbbiakban a szónok elmondotta, hogy az elmúlt ötéves terv során Ukrajna gazdasága dinamikusan, jó és szilárd ütemben fejlődött. Ezekben az években Ukraj­nában többek között mintegy 3000 hatalmas ipari üzem és 1 900 000 lakás épült. A gabo­na, a burgonya, a zöldség, a hús és a tej begyűjtése az el­múlt öt évben 1,3—1,4-szere- sére nőtt. Esti tájékoztatójában Áfa- naszjev ismertette a délután elhangzott felszólalások tar­talmát­Eduard Sevardnadze-nak, a Grúz Kommunista Párt KB első titkárának beszédéről szólva megemlítette, hogy a grúz első titkár kérte a kong­resszustól a köztársaság ipari termelésének növeléséhez szükséges feltételek megte­remtését, a X. ötéves terv előirányzatainak módosításá­val- Az ötéves terv fő irányai értelmében Grúzia ipara csak 35—36 százalékkal növelné termelését, s ezt az ütemet, oly módon szeretnék meggyor­sítani. hogy a termelés növe­kedése elérje a 39—11 száza­lékot. Saraf Rasidov, az Uzbég Kommunista Párt KB első titkára egy évtizedek óta ér­lelődő terv, a szibériai vizek folyásának megváltoztatása mellett foglalt állást, hangoz­tatva. hogy amennyiben a köztársaság megfelelő meny- nyiságű vízzel rendelkeznék, évente akár két termést is be­takaríthatnának­A külföldi felszólalók — mondotta Afanasz jev — egy­öntetűen méltatták az SZKP Központi Bizottságának be­számolóját, amely mély tudo­mányos és sokrétű elemzést adott a szovjet és a nemzet­közi élet legfontosabb prob­lémáiról. A testvérpártok ve­zetői támogatásukról biztosí­tották az SZKP politikáját és valamennyien hangsúlyozták a Szovjetunióval fenntartott barátság, együttműködés es szövetség jelentőségét párt­jaik szánvára. Az SZKP XXV. kongresz- szusának szerdai napja szín­vonalas. konkrét, tárgyszerű eszmecserét hozott. Akár köztársasági miniszterelnök vagy bányász, akár textil­ül unkásnő vagy legmagasabb szintű köztársasági pártve­zető lépett a szónoki emel­vényre, országos problémákat elvi mélységgel fejtegetett, s ezt az eszmecserét még gaz­dagabbá, még szélesebbé tet­te több szocialista ország legmagasabb szintű pártve­zetőinek felszólalása. A kongresszus ma folytatja munkáját. (MTI) Koszoruztís a Lenin- mauzóleum* hun A Lenin-mauzóleumban szerdán koszorút helyezett el Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára; Jurij Andropov, And­rej Grecsko, Viktor Grisin, Andrej Gromiko, Andrej Ki­rilenko, Alekszej Koszigin, Fjodor Kulakov, Dimitrij Pol- mnszkij, Mihail SzuszloV, Vla­gyimir Scserbickij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai; Pjotr Gyemicsev, Pjotr Maserov, Borisz Ponomarjov, Saraf Rasidov, Grigorij Ro­manov, Mihail Szolomencev és Dmitrij Usztanov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának póttagjai; Vlagyimir Dolgih, Ivan Kapitonov és Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkárai, valamint a szövetsé­gi köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságá­nak első titkárai, az SZKP XXV. kongresszusa elnöksé­géhek más tagjai, az SZKP határterületi és területi bizott­ságainak első titkárai. A koszorú vörös szalagján a következő felirat olvasható „Vlagyimir lljics Leninnek, az SZKP XXV kongresszusá­nak küldöttei”. (MTI) Portugál gazdasági küldöttség Budapesten Df- Antonio Barreto kül­kereskedelmi államtitkár ve­zetésével szerdán portugál gazdasági delegáció érkezett Budapestre. A küldöttségben részt vesz­nek a portugál gazdasági szakminisztériumok vezető tisztségviselői- továbbá a por­tugál kereskedelem fejlesz­tési intézet; elnökhelyettese. Február 26-án és 27-én tart­ják ugyanis a magyar—por­tugál kereskedelemfej lesz- bizottság első ülésszakát. E bizottság létrehozásáról az 1975- januárjában aláírt ke­reskedelmi és gazdasági együttműködési megállapo­dás intézkedett. A vegyes* bizottsági tárgyalásokon át­tekintik a két ország gazda­sági kapcsolatainak helyze­tét, elmélyítésének lehetősé­geit, behatóan vizsgálva a kooperáció kiépítésének mód­jait. A tárgyalásokat magyar részről Török István külke­reskedelmi miniszterhelyet­tes vezeti. A portugál küldöttség fo­gadására a Ferihegyi repülő­téren megjelent Török Ist­ván, valamint Fernando Del- fim Maria Lope« Vieira, Por­tugália budapesti nagykövete. Az 1974. áprilisi portugál politikai fordulat, után ha­zánk és Portugália árucsere­kapcsolatai megélénkülteit, mindkét oldalon fejlődött a kereskedelmi forgalom. Ma­gyarország főleg gyógyszere­ket, élelmezési cikkeket, elektromos ipari és elektro­technikai termékeket, vala­mint a textilipar számára szükséges termékeket szállít. Portugáliából származó im­portunk egy év alatt meg­kétszereződött. Különösen a parafaipari termékek, a szí­nesfémek, ónozott és hor­ganyzott lemezek, valamint különféle közszükségleti cik­kek (táskaírógépek, rozsda­mentes evőeszközök, férfi-, és női fehérnemű, halkon­zervek) importja jelentős­(MTI) A Hazafias Népfront országos / elnökségének ülése Szerdán, Kállai Gyula el­nökletével ülést tartott a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának elnöksége. Dr. Szentistványi Gyuláné országos titkár beszámolt a községi , népfrontbizottságok február 15-vel megkezdődött újjáválasztásának eddigi ta­pasztalatairól. Dr. Korom Mihály igazság­ügyminiszter értékelte a jog­szabályok előkészítésével kap­csolatos társadalmi vitákat,-és — a gyakorlatban szerzett ta­pasztalatok figyelembevéte­lével — ismertette a tovább­fejlesztésükre vonatkozó ja­vaslatokat. S. Hegedűs László országos titkár beszámolt a népfront­mozgalom közreműködéséről a képviselők munkásságának tá­mogatásában, valamint a ta­nácsok és a népfrontbizotísá- gok együttműködésének ta­pasztalatairól. Az országos elnökség meg­állapította: a mozgalom és az államhatalmi, igazgatási szer­vek jó együttműködésének legfontosabb eredménye, hogy hozzájárult a lakosság közé­leti részvételének növekedésé­hez. Az állampolgárok mind­inkább közreműködnek a dön­tések előkészítésében, s meg­valósításában és a végrehaj­tás ellenőrzésében. E részvé­tel növeli az állampolgári fe­lelősséget, a közösségi gondol­kodást; hozzájárul a társada­lom szocialista fejlődéséhez. Az országos elnökség az együttműködés fokozására vo­natkozó, a szocialista demok­rácia elmélyítését szolgáló ja­vaslatokat .elfogadta. A vitá­ban felszólaltak: dr. Asbót Jánosné, Babies Antal, dr. Bognár József, Bartolák Xyli- hály, Bencsik István, Erdéy- Grúz Tibor, Gál László, Har­mati Sándor, Illisz László. Nánási László, dr. Ortutav Gyula, dr. Papp Lajos, Pióker Ignác, dr. Szabó Kálmán, dr. Szatmári Nagy Imre, Szemők József, dr. Trautmann Rezső. Dr. Xvlolnár Béla országos titkár ismertette a Hazafias Népfront nemzetközi kapcso­latainak 1976-os évi tervét, amelyet az országos elnökség jóváhagyólag tudomásul vett. (MTI) Ifjúsági sportünnepély A Lenin-stadion sportcsar­nokában szerdán ifjúsági sportünnepélyt rendeztek. A nagyszabású rendezvéhyen megjelentek Leonyid Brezs­nyev, Nyikolaj Podgornij. Alekszej Koszigin, az SZKP XXV. kongresszusának kül­döttei és vendégei. Irina Rodnyina olimpiai és világbajnok előter.iesz.ette Le­onyid Brezsnyevnek a szov­jet sportolók kongresszusi jelentését. A sportolók nevé­ben mélységes háláját tol­mácsolta az SZKP-nak és a szovjet kormánynak, amiért gondoskodnak a testedzés és a sport fejlesztéséről. Az ifjúsági sportünnépsé- gen a legjobb szovjet torná­szok és műkorcsolyázók lép­tek fél. Huszár István Havannában Megkezdődtek a tárgyalások Huszár Istvánnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyettesé­nek, az Országos Tervhivatal elnökének vezetésével meg­érkezett Kubába az a küldött­ség. amely a két ország kö­zötti öt évre szóló tervegyez­tető tárgyaláson vesz részt. Szerdán hajnalban a Jósé Marti repülőtéren dr. Osval­do Dorticos államelnök, a tervbizottság elnöke, Belar- mino Castilla miniszterelnök­helyettes és dr. Meruk Vilmos havannai magyar nagykövet fogadta a vendégeket. Szerdán délután megkez­dődtek Havannában a hiva­talos tárgyalások. (MTI) Mélyponton a líra A líraárfolyam mélypontra seket is elhatároztak a líra zuhanása hatására, miután védelmére: pénzszűke előidé- kedden az olasz valuta leér- zésével, valamint a közös pi- tékelődésének mértéke elér- aci országoktól kapott 1 mil- te a 33 százalékot, az olasz liárd dolláros kölcsönnel az kormány és pénzügyi v4ze- olasz bank azt reméli, mag tés elhatározta a hivatalos va- tudja védeni a líraárfolyamot lutaoipc újbóli megnyitását. a spekulációs nyomással Emellett egyéb intézkedé- szemben. (MTI) NÓGRÁD — 1976. február 26., csütörtök ÍJ

Next

/
Thumbnails
Contents