Nógrád. 1976. február (32. évfolyam. 27-51. szám)

1976-02-25 / 47. szám

„Lady hidraulika“ és a többiek [Az integráció hétköznapjai A Szovjetunióban minden harmadik mérnök — nő. A képen: Szvetlána kutatómérnök, a Leningrádi Elektronikai Kutató Intézet munkatársa. Fedorova harmadik Amikor egy amerikai cég „Manometr” Műszergyúr unióban minden képviselői az Uráli Gép- üzemi szakszervezeti bízott- mérnök — nő. gyárat meglátogatták, nem ságának elnökhelyettese. Az A moszkvai „Manometr” akarták elhinni, hogy a lé- ország gépgyártóiparában Műszergyárban férfi- és női pegető exkavátorok konst- összesen kétmillió kétszáz- esztergályosok dolgoznak, ruktőre nő: Margarita Kaza- ezer nő dolgozik, ez a szám Az utóbbiak revolvorpado­rinova, akinek 18 bejegyzett az összdolgozólétszám 434 kon munkálják meg a kis Miután százalékának felel meg. bonyolult munkadarabokat Megjegyezzük, hogy ma- Ezt a nagy szakértelmet kí­találmánya van. megismerkedtek vele és munkájával, tisztelettudóan napság sok iparág kezd „el- vánó munkát jól fizetik (az Hidraulikának” ne­„Lady vezték. A napokban két moszkvai dolgozó növel nőiesedni”, így a többi kö- esztergályosok, köztük sok zött a gépgyártás is. Ez tér- nő, havonta mintegy 200 ru- beszélgettem mészetes; minél jobban gé- beit keresnek, a 160 rube- gépgyárban pesítjük a termelést, annál les gyári átlaggal szemben). Mindketten könnyebbé, kevésbé mege- A 450 ezer, gépgyártás- a második világháború ide- rőltetővé válik a munka. A ban foglalkoztatott nő sí­jén kerültek a gyárba, ami- nők ingyen szakmai képzés- kérésén hangolja össze kor a nők több olyan szak- ben részesülnek, szakkép- munkáját az anyai teendők- mát elsajátítottak, amely zettségüknek megfelelő kel. A gyermekgondozásról korábban a férfiak monopó- munkát kapnak, s — termé- visszatérő nők mindegyike a liuma volt. Anna Kudrjav- szetesen — egyenlő bért a férfiakkal azonos lehetősé- esztergályos, Klavdija férfiakkal. A gépgyártóipar gek mellett tanulhat a to- lett. részére 364 iparitanuló-in- vábbképző tanfolynwácon a dolgoztak, s fo- tézetben készítik fel a szak- mesterképző iskolákban és az haladtak előre, embereket. 165 technikum- üzemi egyetemeken. a ban pedig a középkádereket Az ország iparvállalatai- „Krasznij Proletarij” Szer- képezik. Az ily módon kép- nál — beleértve a gépipart számgépgyár üzemevezető- zett szakembereknek több is — 41 ezer nő dolgozik helyettese, Burova pedig a mint a fele nő. A Szovjet- vezető beosztásban. ceva Burova szerelőlakatos Tanultak, kozatosan jelenleg Kudrijavceva A vetőmagtól a konzervgyárig A magyar—NDK terv- A mezőgazdasági gépgyár- kosított kutatási, egyeztető tárgyalások során tásban az NDK és a ma- si számos megállapodás szü- gyár fél letett az 1976—80. közötti, géptípus sőt az azt követő időszakra gyártását is. Az államközi egyezmé­egyaránt 9—9 új Ezzel, mintegy fejlesztését és san, a kutatási vállalta egymás megszületésének fejlesztő­programokra épülhet. automatiku- eredmények tempója nyék sorából értékét, és az arató-cséplőgépek, a búr korszerű szemléletét te­kintve kiemelkedik a mező- gépek, erdő-élelmiszergazdasági, ag­számára. (Az NDK például szerint, közvetlenül épülhet és terjedhet a kooperáció a gonya- és zöldség be takarító- növénytermesztésben, az ál­fejőberendezések: a lattenyésztésben rokémiai, valamint a mező gazdasági és élelmiszeripari gépeihez kapcsolható kuko a gep­magyar gépgyártás a többi gyártásban, az agrokémiai közt, az NDK arató-cséplő- cikkek előállításában. gépgyártási együttműködé- ricaszedő és A megállapodások sze* morzsológépek rint születőben levő magyar si megállapodás. és a napraforgószedő adap- —NDK együttműködés egyezményrendszer terek fejlesztését vállaita.) mező-erdőgazdaság és Az legértékesebb vonása a Az élelmiszeripari gép- élelmiszeripar komplexitás, az összetettség- gyártásban úgyszintén szé- gyors ütemű, re való törekvés, hiszen teljes komn’ex és hosszú távú a les körű fejlesztési szako- fejlesztésében egybeesik a technológiai folyama- sodás és erre építve terme- komplex program menet­tot koordinálja a nemzetkö- lési együttműködés bonta- rendjével is, amely a lea- zi munkamegosztás kereté- kozhat ki a következő 5— fontosabb feladatok sbrá­fezakosítást és a 10 évben. Például az NDK ban — a nyers- és fűlőanya­szállítja majd a részünkre a gok kitermelése és az ener­kakaó- és csokoládéipari getikai ben; a kooperációt a teljes újrater melési folyamatban szerve­zi, a kutatástól a tásig, fogyasz- gépeket, tejfeldolgozó be­rendszerek feilesz- tése mellett a mezőgazdaság rendezéseket. Magyaror- és az élelmiszeripar ’-özös Az egyezmény programot szágra tartozik a vágóhí- és intenzív fejlesztését irá­tartalmaz a növénytermesz- di, a hús- és zöldségfeldolgo- nyozza elő a KGST-tago.szá" tésben az új, nagy hozamú zó és a sütőipari berendező- gok számára. (búza, kukorica, cukorrá- sek jelentős része. A KGST legutóbbi, buda­pa, burgonya, lucerna) faj- Az érintett alágazatokban pesti ülésszakán ezt a fel­ták és hibridek megosztott, több alapkutatási téma sza- adatot már így fogalmazták illetve együtt végzett kuta- kosítására is sor került. Az meg: rövid idő alatt el keil tására. Megállapodás van így összekapcsolt kutatási, érni, hogy a új, nagy hatékonyságú tech* fejlesztési, termelési szako- kialakítá- sítás és kooperáció mindkét ország nológiák közös sára a növénytermesztés to­vábbi fejlesztéséhez, a szán- mód nyílik arra, hogy tóföldi növények tárolásé- anvagi, szellemi erőket hoz, a gyümölcs- és zöldség- fejlesztési témák termesztéséhez. csoportjára KGST-tagor- szágok nagy biztonsággal ön­révén ellátók legyenek a mezőgaz- számára dasági és élelmiszeripari ler­áz mékek teljes választékából, a A magyar—NDK komplex egy-egy megállapodást e feladat vég­rehajtásának egyik jelentős összpontosítsa fajták _ Az állattenyésztésben hiszen a szükséges fejlesztő- fejezeteként is értékelhet­ugyancsak a korszerű te- si munkák másik részét a jük. A magyar népgazdaság partner’ ország végzi el. Így számára pedig ez a nyésztési módszerek és tech­nikai rendszerek megosztott fejlesztése és gyártási koo­perációja kezdődik majd el bén a kapcsolatokban, hogy különönesen előnyös, az egyezmény alapján. a termelési kooperáció a sza­prog­a fejlesztési idő jelentősen ram — hagyományaink és rövidíthető. Nagy előny ezek- adottságaink folytán — Gerencsér Ferenc hinni/: AZ EXPRESS Aiilómodcllcző lilub Balassagyarmaton A szabad idő hasznos és pályás, úgynevezett vájat- szórakoztató eltöltésének kormányzásé modellekre számtalan módja van. Ilyen rendezkedik be. a modellezés is. — Van már ilyen szakkör Erről beszélgettünk Kőházi a városban? Ödönnel, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelő- — A szakmunkásképző in- dési Központban működő hét tézetben és néhány üzemben, klub egyik vezetőjével. Az autómodellező klub iránt ■ érdeklődők között vannak — Valóban, sokak hobbija munkások, diákok, pedagógu- a járműmodellezés. Ezen be- sok e.s nyugdíjasok is. lül az autómodellek gyűjtése, építése és a versenyzés. — Mi vonzza ebbe a klubba — Elektromos modelljei az embereket? vannak a klubnak? — A versenyzési lehetőség __ T„en - «tékosou sa_ tahin a legcsábítóbb. A mo­iát „»dilijeikkel, de a klub j“f koraival la versenyezhet- g» «JJ Ltni kantuníTivan 'tpéreiet" az is.'ha a kabátzsebbe, hogi aP klubtagok Sre vagy az aktatáskába betesz- ? . K . ‘ nek néhány saját kocsit, és összeállított programok mel- ... i.,kptnp5 bará sá»o­lett lesz nyílt foglalkozás. is ^ .erendezetb jól !efS bárki bejöhet Izzani, ver- klubba í“tszani> versenyezni, senyezni, ha úgy tetszik. _ Mit nyújt még a klub? — A barkácsolás egyik — Elméleti képzést. Gyári formája a modellezés. Építő- és házilag összeszerelhető dobozokban kaphatók hozzá modellezési ismereteket. Gya. az elemek, az összeállításra korlati modellépítéssel foglalkozunk majd, verseny­alkalmas modellek. Ilyenek- technikák, szabályok ismer- kel is lehet valaki klubtag? tetősével és szakirodalom-köl­csönzéssel. Segítséget adunk — Természetesen. Távirá- autómodellek rendszerezésé- nyítású autó, traktor, és lánc- hez, katalogizálásához. Cse- talpasmodelleket is szívesen re> vétel, eladás is szelepei ,. , , .. „. „ a programban, latunk mindenkit. Bar a mi 1 , klubunk elektromos kötött- — c. — Melyik égtáj felé néz a kő- jékoztatást Könye Jenőtől, az mára volt elérhető, most bő­szegi vár udvarán álló bronz Express igazgatóhelyettesé- vül a kör, a dolgozó fiatalok szobor? Hány kandalló talál- tői: is igénybe vehetik. ható a gyulai vármúzeumban? _ ^z elmúlt öt esztendő — Milyen más kedvezmény­M ilyen magas talapzaton áll aiajj 130 ezerről 480 ezerre ben részesülnek még az az esztergomi vár tövében a „gj* a belföldi turisták szá- Expness-szel utazó fiatalok? Balassi-szobor? ma — mondja. — Az ország- — Középiskolások ez évben Ilyen és hasonló kérdésekre járó fiatalok számának ör- is 150 forintért üdülhetnek a választ nem rejti egyetlen vendetes növekedése szá- egy hétig a Balaton partján, lexikon és útikalauz sem. munkra kettős feladatot je- A külföldre utazóknak pedig ezek megfejtéséhez bizony lent: nemcsak utazásukat, igencsak komoly anyagi se­utazni kell! Személyesen vé- üdülésüket kell biztosítanunk, gítség az Ifjúsági Házak gigjárni a gyulai vár terme- hanem kezünkben van a le- Nemzetközi Szövetségének it, lemérni az esztergomi szó- heíőség a fiatalok országjárá- igazolványa, melyet irodánk- bor talapzatát... Ezzel az sának irányítására is. Ebben ban megszerezhetnek. Ez az igen hasznos vetélkedősoro- nagy segítség számunkra az igazolvány a 15—35 év közötti zattal ünnepli az Express If- új kollégiumi rendelet, mely fiataloknak több mint 40 or- júsági és Diák Utazási Iroda szerint az egyetemi, főiskolai szágban biztosít rendkívül ol- fennállásának 20. évforduló- kollégiumok szálláshelyeinek csó szállást, ját. A játék során a rész- nyári bérbevételénél irodánk — Bővül-e a külföldi uta- vevőknek az ország tizenhét elsőbbséget élvez a „felnőtt” zások lehetősége? helyisége közül legalább ötre irodák mellett. Mit jelent ez? — Igen. Az idén egy ja- el kell utazniuk és a kérdé- 35—40 ezer olyan kollégiumi pián és egy montreali utat is sekre írott helyes válaszokat ágy van, melyet a nyári hó- szervezünk, ezek nem olcsók, a helyszínen feladott levelező- napokban igénybe vehetnék a ám mellettük 3500 egyéb cso- lapokon el kell küldeniük az turisták. Ebből 15 ezer olyan port indul, többek között a Express központi címére. A jól ismert helyeken mint pél- Szovjetunióba, NDK-ba, Bul- játékban természetesen csak dául Pécs, Szeged... a többi gáriába, Lengyelországba, 35 éven aluliák vehetnek azonban kisebb városokban, Csehszlovákiába, 1—5 ezer részt. A győztesek fő díjai: ahol a környék legalább any- forintos költséggel. Hangsú- Húsz-, tíz-, illetve ötnapos nyi látnivalót kínál. Eddig a lyozni szeretném: a KISZ utazás a Szovjetunióba. Az kollégiumi szobák úgyneve- irodája vagyunk. A szocialis- ,Űtilevlap” vetélkedősorozat zett „szabadárasak” voltak, ta országok ifjúsági irodáival az vette közösen az a célunk: a fiata­Küldöttgyűlés Pásztori A pásztói ÁFÉSZ pénteken délelőtt tairtja évi rendes küldöttgyűlését. A gyűlés na­pirendjén szeiepel tájékoztató a szövetkezet elmúlt ötéves tervi célkitűzéseinek teljesí- ..... ___________ lé séről és az ötödik ötéves * — melynek döntőjére ősszel aki többet kínált. terv főbb irányelveiről, a már kialakult elképzelések­ről. Ugyancsak tájékoztató hangzik el a fogyasztási szö­vetkezetek Vili, kogresszu- sának Idén novemberben tör­ténő összehívásáról. Ismerte­tik az akcióprogramot, és sor keiül a megyei küldöttgyűlés küldötteinek megválasztásá­ra. kerül sor — reprezentálja azt bérbe. Idén, március 31-ig lók ne csak egy-egy ország a törekvést, amellyel a fiata- csak az Express köthet le idegenforgalmi nevezetessé- lok utazási irodája évek óta szobákat, a többi utazási iro- goit ismerjék meg. A prog- egyre aktívabban vesz részt da ■ csak a fennmaradó szál- ramok arra is lehetőséget az itthoni tájak, művészeti láshelyekkel rendelkezik. Kö- adjanak — és ez immár ha- értékek megismertetéseben. rülbeliH 10—12 ezer kollégiu- gyomány —, hogy megismer- Hogy milyen eredménnyel mi ágyat kötünk le erre a jék egymás hétköznapjait, tette ezt az elmúlt évek so- turistaszezonra. Külön je- élet- és munkakörülményeit, rán és milyen új tervekkel lentősége ennek az üdülési baráti találkozókon vegyenek készülnek a következő turista- lehetőségnek, hogy míg eddig részt. szezonra — erről kértünk tá- csak a tanuló fiatalok szá- L. I. Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat használtgép-szaküzlete Budapest V., Báthori u. 3. T.: 115-619. Telex- 22 — 5122 műszaki becslést tart írásbeli bejelentéseket kérjük Magyar Hirdető címére be- ■,. —, - • m - küldeni! március l-en I ,j,„.. Foglalkozunk használt gépek, műszerek, szerszámok vételé­I« o I« rjanban vei, eIadasaval és közvetítésével.

Next

/
Thumbnails
Contents