Nógrád. 1976. február (32. évfolyam. 27-51. szám)

1976-02-03 / 28. szám

A nagybátonyi FŰTŐBER-ncl Sokat tesznek Képernyő előtt A fekete macska az utánpótlás biztosításáért Szegedi László, a Nagybátonyi 209-es számú Szakmunkás­képző Intézet szakmunkástanulóinak magyarázza a szakma fogásait. Gyorsul a technikai fejlő­dés. növekszik a követelmény az átváltható ismeretek iránt. Olyan szakképzésre van szük­ség, amely széles tudásbeli alanokat teremt, de a specia- lizációt bizonyos határokon túl nem szorgalmazza. Az üzemen belüli mozgás — az érvényesülés, a jobb kereset — csakis akkor valósítható meg, — mondja beszélgeté­sünk során OltVai Gusztáv, a nagybátonyi FÜTÖBER okta­tási előadója —, ha az eszter­gályos érti, s gyakorolni tud­ja a gyalus, köszörűs, hegesz­tő mesterségét. Az a jó, ha a villanyszerelő, a gépkezelő, járművezető, lakatos, motorsze-1 relő is egy-egy meghatározott munkahelyen. Ettől még me­gyénkben elég messze va­gyunk, de a nagybátonyi FÜ­TÖBER törekvése példamuta­tó. A nagybátonyi FÜTÖBER gyáregysége — mint ismere­tes — 1967-ben kezdte meg a termelést. A gyáregység kez­dettől sokat tett- a munkások képzése,, átképzése ügyében. Eleinte, az első években sok olyan dolgozó került a FÜTÖ- BÉR-hez, akinek nem volt sem­miféle szakmája. Addig a me­zőgazdaságban, vagy a bányá­nál dolgoztak. Legtöbbjük ne­hezen birkózott meg a korsze­rű technikával, nem értette a technológiai eljárásokat, a munka mechanizmusát. Mindezek indokolták, hogy meg kell szervezni az üzemi szakmunkásképzés minden formáját, s hogy ezekben ön­ként vegyenek részt a munká­sok. A FÜTÖBER párt- és gazdasági vezetése a felvilá­gosító munka eredményeként jó eredményt ért el. A betanított- és segédmun­kások közül 1975. októberében 131 fő iratkozott be az inten­zív szakmunkásképzésre, s kö­zülük százan folytatják a ta­nulmányokat. Hatvanan szer­kezetlakatos-, negyvenen pedig hegesztőszakmát tanulnak. Ezen túlmenően sokan van­nak olyanok, akik a második, vagy a harmadik szakmunkás­bizonyítvány megszerzéséért tanulnak. A tanfolyam költségeit a vállalat fizeti, s előre biztosí­tották valamennyi hallgató számára a tankönyveket, fü­zeteket. A felnőtt dolgozók elméleti oktatása a nagybátonyi 209. sz. Zsinkó Vilmos Szakmun­kásképző Intézetben folyik. A lakatosok képzését a gyáregy­ség szakemberei és az intézet tanárai végzik. Az eredményekből kiderül, hogy a nagybátonyi FÜTÖ- BER-nél felismerték a vállala­ti képzés fontosságát és szük­ségességét. Bizonyítható ugya­nis — mondja Kecskés János, személyzeti csoportvezető és Oltvai Gusztáv, oktatási elő­adó —, hogy minden fillér, amelyet a FÜTÖBER munká­sainak szakmai műveltsége növelésére fordítanak, kama­tostul megtérül. Nem véletle­nül döntött a Központi Bizott­ság úgy, hogy mindenütt szor­galmazni kell a felnőttokta­tást, a vállalati szakmunkás­képzést. Szakmunkás-utánpótlásának fő forrását a nagybátonyi FÜTÖBER-nél a szakmunkás­tanuló-képzésben látják, amit — a 209- sz. Szakmunkáskép­ző Intézet segítségével — sa­ját, jól felszerelt tanműhely­ben végeznek. Látják a FÜTÖBER vezetői hogy a 14 éves fiatal pályavá­lasztása nem könnyű, gyak­ran problémát okoz, hogy mi legyen. Helyesen látják azt is, hogy az általános iskolai oktató­nevelő munka folyamatába a pedagógusoknak, a tantestüle­teknek nagy szerepe van. Ezért a nagybátonyi körzet általános iskoláival a pályaválasztás­pályairányításban szoros kap­csolatot alakítottak ki. E jó kapcsolatnak tulajdonítható, hogy a 900-as létszámú gyár­egységben 72 szakmunkásta­nuló képzése folyik. Különösen gyümölcsöző a kapcsolat a kisterenyei, a do- rogházi iskolával, ahonnan az 1976/77-es oktatási évre mintegy 35—40 nyolcadik osz­tályt végzett tanulót várnak. Hiányolják — bizonyos mér­tékig jogosan —, hogy Nagy- bátonyból kevés a jelentkező. Jobb pályairányítást várná­nak. A kérés jogos, mert a 72 szerződtetett tanuló közül csupán kettő nagybátonyi. A FÜTÖBER nagybátonyi gyáregységénél az ipari szak­munkásképzés ma már biztos alapokon nyugszik. A szak­munkássá váló fiatalokkal korszerű tanműhelyekben, hoz­záértő oktatógárda foglalko­zik. Képzetten, a legújabb technikát ismerve kerülnek a munkapadokhoz. Az annak idején nem tanult, s betaní­tott , vagy segédmunkásként dolgozók szakmunkásképzé­sét is megoldották, de lehető­séget teremtettek a több szak­ma megszerzésére is. Mindez követésre méltó példa! (—s. — ó.) Asztalos István olvasottsá­ga és népszerűsége Nagy Ist­vánéval vetekszik nálunk. Re­génycímei ismerősen csenge­nek a kevésbé beavatott fül­nek is: Elmondja János, Szél íúvatlan nem indul, Fiatal szívvel. Elbeszélései közt is jócskán találhatunk olyat, amely ismerősen cseng, ta­lán azért, mert már valame­lyik folyóiratban, antológiá­ban olvastuk, talán azért, mert sorstárs egyszerű embe­rek gondjairól szól. Mert Asz­talos, ha olykor derűs hang­vétellel is, a szegénység író­ja. Nem is kell a szomszédba mennie élményanyagért, ele­gendő a maga életútját végig­gondolnia. Édesapja ugyan vasúti tisztviselő volt, s vele is elvégeztették a négy . pol­gárit, de 1922-ben édesapját elbocsátották és ezzel meg­kezdődött a család kálváriá­ja. A kegyetlen harc a bete­vő falatért, a kenyérért. írónk is végigpróbált néhány két­kezi munkát igénylő terüle­tet: volt napszámos, favágó, bányász, cinkográfus, szövő- gyári munkás. Huszonkilenc éves múlt (1938), amikor első novellá­ja, a Történet az utcán meg­jelent. Egy kóbor kutya el­pusztítását örökíti meg mély­ségesen egyéni, feltűnést kel­tő hangon, ugyannyira, hogy már első novellája is írót avatott. Öt évvel később (1943) írta meg első színda­rabját. A fekete macskát, amely balladás sejtelmessé- gével és költői, szép stílusá­val elsősorban a.kritika és az írótársak elismerését érde­melte ki. Kicsit a nagy drá­mák sorsa .kísérte a művet: évek kellettek, amíg meg­érett és a nagyközönség is keresi, elfogadja ízeit. A fe­kete macskát szerdán láthat­tuk tévéadaptációban is, s előre megmondhatjuk, egyet kell értenünk a Rádió- és Te­levízióújság prognózisával: „Annak tudatában, hogy az előzetes értékítélkezés veszé­lyes dolog, úgy érezzük, hogy Asztalos István drámáját a jó művek furcsa sorsa érte utói: Harag Györgynek, a ko­lozsvári Állami Magyar Szín­ház főrendezőjének újjáal­kotó munkája nyomán — több, jelentősebb lett önma­gánál.” A szegénység, a társtalan tehetetlenség olyan mélysé­geit járja be a balladás drá­ma, hogy annál nagyobb mély­ségek csak a lelkek világában KEREKES IMRE: (KISREGÉNY) 18. Már csak azért is, mert nem árt néha egy pillantás a mo­dern világra. Itt, ahol a mi házunk is áll, ezen az átlag­falván, senkinek nem jut eszébe ilyen csinos kis ka­lapdobozokat építeni. Tizen­nyolc emelet az egész. Itt ná­lunk ma is minden olyan, mint száz évvel ezelőtt, bár lehet, hogy csak 99. Lehet velem alkudni. Az aszfaltot egy hete felszedték ugyan a park túlsó oldalán, már ez is haladás, de aztán úgy is ma­radt. Ezt a negyedet, itt a park körül, úgy, ahogy van, fel kellene emelni a levegő­be. aztán beleengedni egy fe­neketlen tóba. A park persze marad. A hivatalom semmi­féle újért nem áldozom fel az idő oltárán. Erre már volt példa. Mindenki konzervatív, bizonyos kérdésekben. Szó­val, nagyon bírom azokat a nagy üvegdoboz épületeket, ahogy csillognak, a tornyok tetején forgó eszpresszókkal, vendéglőkkel, a háztetőn heli­kopterkikötő, alatta zöld öve­zet, szobrokkal. Amint lát­ják,- elmehetnék városren- désznek, nem ártana már egy ilyen pihent elme. Onnan a tizennyolcadik emeletről mi­csoda perspektíva nyílna egy köpőfesztivál megrendezésé­re. Pardon. Itt a szorítóban, ebben a kis parkban, ahol élünk, az egészből frankón semmi, ezek a régi emeletes viskók úgy állnak itt, mint tiszteletre méltó tévedések a XX. században. Éppen ha­rangoznak, ha nem tévedek, dél van. A buszoktól alig hallani a harangot. A motor­zúgás maholnap mindent be­fal. Nem szenvedélyem a bí­rálat, de\ez a kis park lassan annyit ér itt az öreg házak között, mint fényorgona a napsütésben. Szóval olyan ez itt, mint egy szuperbörtön. Nincsenek rácsai, mégse tu­dunk innen szabadulni. Mi. fiatalok itt születtünk, az öre­gek itt öregszenek. Lehet, hogy az Edina lesz a felesé­gem? A Lakinger vár a pad­nál, türelmetlen, most már fel is áll, úgy sétál ott, mint professzor a tanműhelyben. Intek neki, menjen a fenébe. Nem akarom látni az írását. Egyre rondábban ír, ami csak arra jó. hogy már a helyesírá­si hibákat se lehet észrevenni. Minek erről vitázni? Egyéb­ként is menekülök a harma­dik világháborútól. A bok­rok úgy kilombosodtak, hogy most már olyan a formájuk, mintha öreg harangok ülné­nek egy lócán. Ilyen itt egy délelőtt suli nélkül. Szomorú ez, meg nem is. A Bánickiék ma átlépik a határt, ha van eszük. Az Edináról semmi hír. pedig úgy döntöttem, ha ő lesz a feleségem, megajándé­kozom egy fiúgyermekkel. S mi lesz, ha mégis lány lesz? Mondhatnak bármit, sehogy se lehet kiszámítani ezt a vi­lágot. Egy hét se telt el, és már levél várt otthon a Bánickiék- től. Ahogy olvasom, gondolat­gazdagság tükröződik az ar­comon. Rámragadt a levél­ből. „Láb-kartörése nincs sen­kinek. Az idő jó. A helyszí­nen felkutattuk a tengert, olyan nagy, hogy minden parton épült lakás ablaká­ból látszik. Mindenkit üdvöz­lünk.” — Csak a lényeget idéztem. Az időjárás ma világszín­vonalon termel, ontja a ta­vaszt, ilyenkor általam min­denkinek jó információi van­nak a képességeiről. Az Edi­na is megkerült. Most már aztán nincs mese, irány a Hű­vösvölgy, az a háztáji dzsun­gel, amit időnként megláto­gatnak a íérfiexpedíció tag­jai, mert az a véleményük, lehet egy nővel több. Isme­rem én ezt a világot. Ahogy megérkezünk a zöldbe, egy tiszteletkört rohanunk a fák között, hempergünk a fűben. A Lakinger úgy ül egy fa tövében, miijtha azt a kér­dést tanulmányozná, tömeg­sport lesz-e a rókavadászat? Ennél sokkal izgatóbb, hogy a réten már megy a foci. Edi­nának szavamat adtam, hogy nem mozdulok mellőle, pedig izgat. Forró lesz a talpam, ha körülöttem pattog a bőr. Szentségteien az adott szó, az ember a törvényt is fel­rúgja, azért csinálják, a lasz­tit még inkább. Az Edina csúnyán rámnéz. Hisztis, mert látja rajtam, hogy szeretnék beszállni. Akad még néhány feszültség ebben a társada­lomban. Ügy állok ott, mint aki mentőautón érkezik a fe­ketepiacra. Aztán hirtelen minden rendbejön, nevetünk, még a fejfájása is elpárolog. Heverünk a félhomályban, a kezem rajta. Vannak már ötleteim is, hogy miképpen lehetne még kellemesebbé tenni ezt az évszakot. De ez csak annyit ér,, mint drama­turgiai elmélkedés egy vezér­cikkben. Persze, ezért nincs nagy baj, mert egyre jobban jön az este, és régi igazság, hogy estére minden rendbe­jön. Mert az este, kérem, sze­rény véleményem szerint, az élet sója. Este nélkül a há­zasság már régen megbukott intézmény. Minden hiába, a sötétség az életben nélkülöz­hetetlen. (Folytatjuk) NOGRAD -1976. február 3., kedd találhatók. De a dráma meg­járja a lelkek kútjait is, he­lyenként talán még mélyít is rajtuk. Az egyéni sorsok, reménytelenségek és hatal­masságok, bármennyire konk­rét emberek sorsán mutat­koznak is meg, társadalmi törvényszerűségekre és igaz­ságokra mutatnak rá. Teszik pedig olyképpen, hogy nem direkt módon, hanem egy fe­kete macska sorsán át mutat­ják meg a társadalom, az ak­kori társadalom visszássá­gait. Eleinte úgy hihetnénk, hogy csak egy anyós-meny háború központjában, az érzelmek senki földjén áll az ártatlan fekete cica. Csakhamar rá kell döbbennünk, hogy itt többről van szó. Az anyós babonaságáról. egy nem sze­relemből, hanem kölcsönös számításból kötött házasság­ról, a jómód és a szegénység egymástól eltérő társadalmi értékrendjéről, összecsapásá­ról többek között- S hiába kéri, követeli jogait a tiszta érzelem, az igaz szerelem, még ennek is meg kell al­kudnia a test kegyetlen pa­rancsával, hogy első a kenyér, enélkül nincsen „megélhe­tés”. A szenvedélyek hullám­zása magával sodor bennün­ket. s elhisszük, hogy a tár­sadalmi feszültségből olykor csak meggondolatlan gyilkos­ságok árán lehet menekülni. Az elpusztított fekete macs­ka, az ellenfél gyomrában megforgatott vasvilla jelkép­pé csúcsosodik a darab vé­gén. Ebben a szép szavakkal dí­szített drámában kitűnő ala­kítások egész sorában gyö­nyörködhettünk. Csomós Ma­ri izzó, szerelmes ölelésre vá­gyó. s mégis a jómód bizton­ságát választó fiatalasszonya legalább annyira rokonszen­vező szívünket facsarta, mint Piróth Gyula ostorozó, a sze­relembe menekülésre buzdí­tó utolsó monológja. Horváth Teri a babonás öregasszony szerepében maga volt a meg­elevenedett kísértet, aki li- dércként ijesztget a tudatlan­ság misztikumával. A legne­hezebb feladat Iglódi Ist­vánnak jutott, aki hegyről lefutó patakként vergődött parttól partig, anyóstól fele­ségig. Szirtes Ádám a tőle megszokott érettséggel for­málta meg a hatalom nem mindig tiszta szándékú kép­viselőjét. Harag György adaptációja és rendezői munkája kiérde­melte a legmagasabb fokú dicséretet. X Az elmúlt műsorhét még egy, az előzőnél jóval derű­sebb élménnyel szolgált. Szombaton este, Alakok és ablakok címmel összeállítást láthattunk szovjet szerzők derűs írásaiból. Ámde a té­vére adaptált írások nemcsak mulattattak, hanem mélyen el is gondolkoztattak ben­nünket. Az unatkozó házas­párban (Galambos Erzsi, Lö­te Attila) borzadva fedez­hettük föl korunk elidegene­dett emberét, aki társaságra vágyik (állítólag), de még al­só szomszédjait sem engedi be a lakásába. Ugyancsak ta­nulságos volt Leonid Lenes: Kezdjük elölről című jelene­te (Szemes Mari, Sinkovits Imre), amelyből kiderült, hogy idősebb korban, más kö­rülmények között hasztalan kéressük a szív korábbi, ér­zékenyebb húrjait. Maró sza­tíra volt a Beismerő vallo­más című jelenet is (Bárdi György. Szuhay Balázs). A té­vé kellemes szombat estét szerzett ezzel az összeállítás­sal mindannyiunknak. (b. t.) Egy barátság tíz éve Talán véletlen, hogy ami- egymást néhányan. Magyar kor tíz esztendővel ezelőtt a est, szlovák e6t minden al- besztgrcebányai (közép-szlo- kálómmal volt, és gyarapítják vákiai) kerület és Nógrád az együttműködési, barátko- megye között kulturális kap- zási lehetőségeket a közös csolatok jöttek létre, a prie- sportrendezvények is. Legkö- vidzei gimnázium a pásztói zelebb a ballagásra jön né- Mikszáth Kálmán Gimnázi- hány diákunk az ifjúsági umot kereste fel levelével, szervezet nevében műsort is De az semmiesetre nem a hoznak véletlen műve, hogy ez a kapcsolat barátságokat szült, élmények sokaságát adta. Stefin Burán, a testvér­gimnázium igazgatója szíve­sen emlékezett vissza a régi látogatásokra, a közös emlé­kekre a pásztói igazgatói szo­bában. (A végzősök szalag­avatóját tekintették meg. vi­szonozva a pásztóiak decem­beri látogatását). — Nyárban .. .pardon nyá­ron. .. mi jöttünk először ide. majd pásztóiakat fogadhat­tunk nálunk. A pedagógiai tapasztalatcserére sok lehető­ségünk volt. Különösen jónak tartottam mindig, hogy éven­te részt vehettünk vagy egy nagyobb kulturális progra­mon. vagy a gimnázium va­lamelyik hagyományos ün­nepségén. Miközben beszélgetünk — Stefan Burán szépen, igen ke­vés hibával beszél magya­rul — a pásztói igazgató, Mátrai Szilárd szlovákul vá­laszol a másik prievidzei pe­dagógus kérdésére. Nemzeti­ségi községből származik, ami sokat segített a kollégák ba­ráti beszélgetéseinek kibonta­kozásában. az értékes viták közvetítésében! — Ügy hallottam. nem csupán a tantestületek kap­csolata mélyült el a magya­rokkal: hanem áz önök diák­jai előtt sem ismeretlen a pásztóiak élete, a vidék szép tájai. — A Mikszáth széppróza­mondó versenyen szlovák gyerekek is szerepeltek. So­kan kötöttek barátságot ma­gyar fiatalokkal a hosszúbe- gyi közös építőtábor ideién is — jönnek-mennek a leve­lek, többen már öt éve. az ottani munkakapcsolat kiala­kulása óta tartják a barátsá­got. Azóta meg is látogatták — Kérem, mutassa be isko­lájukat! — Háromszáztíz éve. 1666- tól van gimnázium Prie- vidzén. Nagy iskola: ebben az évben 28 osztályban 888 ta­nulónk van, humán és reál tagozatokon. Nálunk is ked­vesek az iskolai hagyomá­nyok: évkönyvet adunk ki. emlékezetessé tesszük az ün­nepeket. Ügv vettem észre, Pásztón a ballagás áll az el­ső helyen — mi a szalag­avatóval vagyunk így. — A pásztói diákoknak mit adott a testvérkapcsolat? — fordultunk Mátrai Szilárd­hoz. — A legnagyobb örömet és élményt valószínűleg az em­léktúra jelentette. Negyven tanulónk kereshette fel a Szlovákiái kerületben fekvő Mikszáth-helyeket, a legfon­tosabb történelmi és kulturá­lis emlékeket. A két nép ba­rátságát mélyítette el a diá­kokban ez a kapcsolat. És az iskolák után a városi, il­letve nagyközségi tanácsok között is összekötő szálak fo­nódtak, ezt szeretnék kMa- kítani az ifjúsági szövetségek is. — Mik a jövő tervei? — Prievidzéről a tantestü­let 30 főnyi küldöttsége láto­gat el márciusban — nekünk akkor van a tavaszi szünet. Budapesti kirándulás is lesz. Egy hónappal később a pász­tóiakat várjuk. Szeretnénk minél többet megmutatni vi­dékünk szépségeiből, annál is inkább, mivel a tíz évvel ez­előttihez képest sokat fiatalo­dott a nevelőeárda, sokan most jönnek először hoz­zánk. Gondolom, ebben n ju­bileumi évben is jól sikerül a cserelátogatás — mondta befejezésül Stefan Burán. —«s— , I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents