Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)

1976-01-11 / 9. szám

„kesztyűsök” a múlt több jó eredménnyel fel magukra a figyelmet. súlycsoportjában bajnoki mét, és a katowicei EB-ről Jó ével marlak a/ SBTC öklöző! Ma még az ökölvívósport let, 175 öklözője lépett a kö- szintre jutott el a Stécé, Nógrádban egyenlő az SBTC- telek közé. A pontverseny- hogy jegyzik a szakosztályt, vei. Balassagyarmaton van ben is a tarjániak bizonyul- Méltó segítőtársa Szabó Béla ugyan mozgolódás, s a jövő tak a legjobbnak. (1. SBTC szakosztályvezető, aki 10 éve titka, hogy sikerül-e meg- 143, 2. Vasa6 118, 3. Petőfi- látja el azt a tisztet, s mind­erősödnie a Bgy. SE ökölvívó- bánya 65 pont.) Sikerélmény- emellett a megyei ökölvívó­szakosztályának. A tarjáni ben bőven volt részük a fi- szövetség elnöke is (Jó mun- évben ataloknak, akik a különböző kájáért kapta meg a Testne- hívták hazai tornákról több első. velés és a Sport Kiváló Dol- második és harmadik hellyel gozója kitüntetést.) Keltőjük Kezdjük mindjárt Botos értek haza. A szakosztály a összehangolt munkája a si- Andrással, aki megvédte tervezett 14 olimpiai pontot kerek egyik alapja. cí- egy ponttal túlteljesítette. Szólnunk kell a szakosztály Botos András és Botos Já- teremgondjáról. amely ha- bronzéremmel tért haza. nos eiS5 osztályú sportoló, a marosan a múlté, hiszen a Eredményesen szerepelt a válogatott keret tagjai. Oláh tarjáni sportcsarnok otthont BHSE versenyén és Berlin- László aranyjelvényes volt ad maid az ökölvívóknak, ben is. A felnőtt vidékbaj- tavaly, ő az utánpótláskeret Nem fordulhat elő mint ta- ságon Oláh László és az ak- tagja. Van néhány 11 és III. va'y> hogy az AS Métáiul él­kor még a gyöngyösi Zalka osztályú versenyző, két-két leni nemzetközi mérkőzést SE színeiben versenyző Bo- ezüst- és bronzjelvényes öle- Balassagyarmaton kelljen tos János szerepelt eredmé- iöző. aztán mintha elvágták megrendezni teremhiány mi- nvesen, A Balaton Bajnoksá- volna. És itt kell megjegyez- a;h ugyanis a Stécének utaz- gon Oláh László első helyen nj. hogy bizony kevés az if- nj kellett, s így a város ök«l- végzett. A szakosztály serdü- júsáai ’korosztályú versenyző vívóbarátai elestek egy nem­lő versenyzői — minden az SBTC-nél. Igaz ugvan. zetközi mérkőzéstől, súlycsoportban akár több fi- hogy a tavalyi serdülők közül ,Az „ui évben a szakosztály út is szorítóba tud küldeni a négyen már az ifjúságiak célkitűzése megerősíteni a szakosztály — is szén sike- között indulnak, ám ez sem felnőtt- és ifjúsági gárdát és reket értek el. Hranek Sán- jelenti azt. hogy minden a valvi évhez hasonlóan dór. Hranek Róbert, Révai rendben volna. Botos András eredményesen szerepeltetni a György és Oláh Ernő három- jelenlétéi, aki a sportág nagv serdülőket. Az úi soortcsar- hetes edzőtáborozásom volt egyénisége, jobban ki kellene nnkna'.- köszönhető, hogy áp- Tatán. Az országos bajnok- használni. (Nagy tábora van. r.1is 16—1R- között Salgótar­jánon Botos Tibor és Hranek ő a példákén a fiatalok 1.°,T1!?s.n leT^ az. Országos^ if- Sándor győzött. Révai György előtt.) A szakmai munka erő- it|saei bajnokság és szó van második lett. Zámbó András sítésével még előbbre lénhet pav 0,van edzőmérkőzésről is. pedig harmadik. A pontver- a szakosztály. Két lelkes, «meinen a magyar válogatott senyt is ..a tarjániak nyerték, csupaszív sportember iránvít- mprkozne esv vegyes csa- Jubileumi évet zárt tavaly az ia az SBTC öklözőinek mun- ”atta‘' Az ;dei Szondy-em- SBTC. A Szondy-emlékver- kaiét. Pintér János korát 1 "leversenbiztos, hogy na- senv, amel){ hagyományos meghazudtolva. fáradhatatla- szabás'3 lesz- mint a már. méltó volt az évfordu- nul dolgozik, és nagv érde- lóhoz. Huszonhárom egyesü- mei vannak abban, hoay jó tavalyi. H. J. Lrugnaytól Argentínáig... Magyar labdarugók a világbajnokságokon Rekordnevezés után (száz rában. Hogy milyen ered- Az ellenfelek között 18 ország jelentette be indulá- ménnyel. azt alábbi összefog- európai ország szerepelt, to- sát) készítették el november lalónk mutatja: vábbá Egyiptom, Holland­20-án az 1918. évi labdarúgó- 1934: a negyeddöntőben India, Dél-Korea, Brazília, világbajnokság csoportbeosz- Ausztria 2:l-re legyőzte Ma- Uruguay, Mexikó és Argen- tását. A Mundial ’78 kapcsán gyarországot, amely ezzel ki- tína. A mostani csoportbeli érdekes visszapillantani az esett. vetélytársak közül Görögor­eddigi világbajnokságokra, a 1938: a magyar* válogatott szág és a Szovjetunió csapa­részvételre és a magyarok eddigi egyik legnagyobb si- tával gyaránt csak 1—1 VB- ezereplésére. Elöljáróban az kerét elérve, bejutott a dön- mérkőzést vívott: Görögország időpontok, a színhelyek, az tőbe, de ott 4:2 arányú ve- ellen 1938-ban és 11:1 volt indulók száma és a győzte- reséget szenvedett Olaszor- az eredmény, míg Szovjet­^1930, Uruguay (13 ország): S 1954*' ismét döntős volt a UT"° ellen 1966-ban 2:1 ará- 1. Uruguay. csapat, de a nyugatnémetek- nju vereséget szenvedett, 1934, Olaszország (28 or- tői — annak ellenére. hogy K. M. szag): 1. Olaszország. esélyes volt — 3:2 arányban _________________________________ 1938, Franciaország (27 or- kikapott. 6zág): 1. Olaszország. 1958: a III. csoportban le­1950, Brazília (25 ország): 1. győzte Mexikót (4:0), Svéd- Uruguay. országot (2:1), s miután dön­1954, Svájc (35 ország): 1. teilen volt Wales ellen (1:1). NSZK. utóbbival újból meg kellett 1958, Svédország (48 or- mérkőznie, 2:l-re vesztett és szág): 1. Brazília. kiesett. \ 1962, Chile (52 ország): 1. 1962: a negyeddöntőben ®r,azÍJ.ia- ,. ... Csehszlovákia 1:0-ra győzött 1966, Anglia (53 ország): 1. ^ ez7ej a magyarok elbú­, , csúztak a továbbjutás lehető- 1970, Mexiko (72 ország): ^„4*51 1. Brazília. ' ,... ... 1974, NSZK (92 ország): 1, 1966: a negyeddöntőben a NSZK. szovjet válogatott volt az ej­1978, Argentína (100 or- leniéi és 2:l-re nyert, szág): 1. ? összesen 25 ország ellen Az eddigi tíz világbajnok- játszott különböző világbajno- ság közül a magyar váloga- ki mérkőzéseket Magyaror- tott 1930-ban és 1950-ben szág válogatottja, ez alatt 51 nem indult. 1970-ben és 1974- találkozóra került sor. am»- ben nem jutott el a 16-os lyen: 30 győzelem, 9 dön- mezőnybe. hatszor viszont ott tetlen, 12 vereség, 149:70-es volt az elsőségért küzdők so- gólarány, született. Sakk Készül a biijnok^ágra az SKSE Negyven csapat a VEtiTE^Z versenyén Ajz NB IT-ben szereplő SKSE idei év versenyprogram.iát he- ftakkozói nagy izgalommal várják szélik meg. Az SKSE is leien a bajnokság rajtját. Igen hamar, lesz azon a nagyszabású villám- már február 1-én megindul a tornán, amelyet január 18-án küzdelem az NB II-ben. A cső- rendez a budapesti KlSZ-bizott- portbeosztás és a sorsolás ma ság és a VERTESz KlSZ-bizott- lesz Budapesten a Magyar S-kk sága. A sorrendben VIII. alka- Szövetség székházában. lommal kiírt országos versenyre 40 csapat — köztük 10 vidéki — Egymást érik az események. Ja- nevezett. Salgótarján város 1976. miár 16-án pénteken 17 órai kéz- évi férfi egvéni bajnoksága ianu- dettcl szakosztály-értekezleten ár 19-én kezdődik. Nevezni a tárgyalják meg a tarjáni - helyszínen lehet a Kohászati Uzc­zók a tennivalókat. Értékelik az mek ebédlőhelyiségében 16.30 órá- 1975-ös év szereplését, maid az tói. Jó kezdeményezés Labdarúgó Felszabadulási Kupa Salgótarjánban X városi labdarúgó-szövetség a a Bánvagépgyár. a Volán, az öb- tehelséges labdarúgók k'választá- lösüvegg.yár, a ZIM és az SKSE sa és az utánpótlás biztosítása tartalékcsapata szerepel. Az ifiú- érdekében felnőtt- és ifjúsági ságiaknál a felsorolt egyesületek csapatok részvételével kunasoro- mellett még az SBTC II. csapata zatot rendez. Hazánk felszabadu- is indul. Apróhirdetések FEHÉR Opel Rekord ARUÖSSZEALLl­1700 C eladó. Dr. tót (férfi). ker.-el­Molnár, Bem u. 8. adói A Salgótarjáni Tervező és Építő­ipari Szövetkezet új technológia be­vezetése miatt elad 1 db Vörös Csil­lag Frakk B. 1. rakodógépet. Ér­deklődni lehet a szövetkezetnél, Salgótarján. Dó­zsa György út 1., anyagosztály. Te­lefon : 20-89. Te­lex: 229108. lásának 31. évfordulója tiszteleté­kezdeményezés dicséretes. re rendezi meg hat felnőtt- és követésre méltó. A kuoaküzdel- hét ifjúsági csapat részvételével a meket egyfordulós körmérkőzé- Felszabadulási Kupa küzdelemso- se«? rendszerben bonyolítják le rozatot. szerdai. Illetve csütörtöki nano­A felnőtteknél a Síküveggyár, kon március elejétől. A Hfkei sertés­telepre felveszünk VILLANY­SZERELŐT KARBANTARTÓ­NAK. Fizetés megegye­zés szerint. Je­lentkezni lehet a tsz elnökénél és a telepvezetőnél. A Nógrád megyei Textilipari Válla­lat — új központi telephelyére — felvételre keres azonnali belépés­sel női szabó szakmába szak- és betanított munká­sokat. Betanulási időre garantált bért biz­tosítunk. Fizetés teljesítménybére­zés szerint. Jelentkezés: sze­mélyesen vagy telefonon a válla­lat munkaügyi és bérosztály veze­tőjénél. 22-53/2. Telefon: A testi nevelés mindannyiunk ügye Sportmunkások ültek a te- sereg határozat született, szín- kólák épülnek. Gondolko- remben, olyan emberek, akik- te már a sport valamennyi zunk-e azon, vajon kihasz- nek nagyon is sok közük van területét érintve. Megvannak náljuk-e lehetőségeinket? A Nógrád sportéletéhez. A vé- tehát a jogi feltételek, arae- nógrádi táj szépségét? Lá- leménycserékből, a hozzászólá- lyek biztosítják, hogy megfe- tunk-e kerékpározó fiatalo­sokból kitűnt, hogy közösaka- lelő rangot és helyet kapjon kát? Százezrek kellenek ah- rat szükséges ahhoz, hogy ősz- a testi nevelés. Jól tudjuk, hoz, hogy az iskola mellé szehangoltan és eredményesen azonban, hogy a határozat egy kis pályát építsünk? folyjon a sportmunka megyénk- csak lehetőség. Ahhoz, hogy Ugyan Jó kapcsolat, egy kis ben. Lépni végre, hogy pezs- az abban foglaltak realizá- kezdeményezőkészség és már gőbb, mozgalmasabb legyen lódjanak, valamennyi sportot nyert ügyünk van. Mert ne a diáksport, az egyesületi élet. szerető ember összehangolt tagadjuk, sok embert meg le- Miért jöttek össze a sport- munkájára van szükség. A hét nyerni a sportnak, csak emberek? Mi indokolta a pedagógusoktól, az intézmény- cselekedni, akarni kell. sportaktíva összehívását? Ta- vezetőkig, az egyesületi el- (Az egyik hozzászóló a töb­lán baj van Nógrád sportjá- nököktől az edzőkig. (Mind- bi között arról panaszko- val? Nincsenek eredménye- azokra, akik a sportaktíván dott, hogv messze van amun- ink? Nem erről van szó. A helyet foglaltak az asztalok kacsarnok az iskoláktól. Kó- sportban is évről évre leteszi mellett.) csival kell ,a nebulókat haza­a magáét megyénk is, ám le- Szemléletváltozásra van' szállítani. Szüretben valaki hetőségeink, adottságaink lé- szükség! — hangzott el több- azon kesergett, tízszer is át nyegesebben nagyobbak a je- szőr is. Milyen nagyszerű kell öltöznie naponta, amikor lenlegi produktumnál. Ered- dolog, hogy az úszással kap- mindig más-más diákcsoport- ményes a megye sporttevé- csolatos irányelvekben meg- tál érkezik a tornaterembe. És kenysége. ám szüntelenül azon fogalmazódott: tanuljon meg idegileg nem bírja... Hát már kell fáradozni, hogyan lehet- minden diák úszni! Nagy- itt tartunk? Megvan a mun- ne még jobbá tenni. A „ho- szerű ügyről van szó, csak kacsarnok és most már ez gyan” — miatt jöttek össze lelkesedni lehet a gondolatért, a bai? Szemléletváltozás szük- a sportemberek, beszélget- Erre mfi történik? Jönnek az séges? Igen. Itt is. tek a tennivalókról. „okoskodók”, akik tudálé- A sportaktíva délutánján Az újságolvasó — nem be- koskodnak, és azt mondják: egy fiatal testnevelő tanár szélve azokról, akik a sport- jó, jó, de hol vannak a vizek keresett, Endrefaiváról jött. tál állandó kapcsolatban van- Nógrádban? A határozat min- Elmondta, az iskola udva- nak — az utóbbi három év- den megyére egyformán vo- fán ők már harmadik éve ben észrevehette, hogy több natkozik, és abban is bizto- minden télen jégpályát építe- fontos változás történt sport- sak lehetünk, hogy senki nem nek. Élvezik a gyerekek. Kor­életünkben. Egymás után lát- fog Nógrádnak a határozat csolyáznak és jéghokimecs- tak napvilágot azok a párt- végrehajtásához vizet fakgsz- cseket is játszanak. Szóltak és állami határozatok, ame- tani. A siránkozás helyett a faluba is, jöjjön a többi Ívekben megfogalmazódott a rnár most szervezéssel és tér- fiatal. Jó kezdeményezés? tennivaló. Nyugodtan mond- vezéssel hozzá lehet kezdeni Igen. Követésre méltó!) hatjuk, ma már a köztudat- az úszáshoz, hogy aztán ne Visszacsengett a sportaktí­ban van, hogy a testi neve- kampányszerűen, egyik nap- van, többen megfogalmaz- lés fejlesztése igen is első- ról a másikra vezessék oda fák; összehangoltabb tevé- rendű kérdés. Sok iskolában a gyerekeket a medencékhez, kenység szükséges, hogy előbb- egyenlóségjelet tettek a test- Idő van és tervszerűen, fo- relépjen a testi nevelés nevelés és a testi nevelés kö- lyamaíosan azokon a „vizes”- ügye. Ne legyenek átfedé- zé. Valahogy elkallódott az helyeken kell 'majd megtaní- sek. Ne forduljon elő, hogv utóbbi ügye. A testnevelő ta- tani úszni a diákokat, ame- egy testnevelő tanár megszer- nár vállain nyugodott min- lyekkel Nógrád rendelkezik, vezi a különböző sportágak den és még szerencséje volt, Csak több lelkesedést, több oktatását, a gyerekek nagy ha sport barát igazgató vezet- tettrekészséget! kedvvel járnak az edzésekre, te a tantestületet. Igen, az A közelmúltban a Politikai lelkesek, aztán jön egy má- utóbbi három évben a labda- Bizottság határozatot hozott sík testnevelő, s elkezd újra- rúgástól az atlétikáig, az az iskolai sport feladatairól, szervezni, a diákokat egészen úszástól az iskolai sportig egy Hamarosan megjelennek az más sportágakra, miután ő állami rendeletek. Mert tár- azokhoz ért. Tudatosítani keil, sadalmunk egészséges embe- hogy minden testnevelő a reket akar nevelni. A testi megyei sportpolitika megváló- nevelésnek, a sportnak is nagy sítója, végrehajtója is. Ismer- szerepe van abban, hogy a .ie a megye, a város, a járás fejlett szocialista társadalom terveit, feladatait, ugyanak- megvalósuljon. Helyesen kell kor abban a maga és iskolá- látnunk, hogy a versenysport .iának szerepét. Hányszor elő- mellett legalább olyan je- fordult, hogy kicsinyességbő!, lentősége van a tömegsport- presztízskérdésből az iskolák nak, ha nem nagyobb. Az adták át tehetséges di­utóbbi években a tömegsport- ákjaikat az egyesületeknek, ban is egy sereg jó kezdemé- csupán azért, hogy maguknak nyezés született. Kocogóverse- tartsák meg a dicsőséget. Vál- nyekről hallhattunk, erdei toztatni kell ezen is, mert a tornapályák épültek, ám a provinciális érdekek nem ke- kezdeti nekibuzdulás után résztezhetik a városi, vagy a mintha megtört volna a len- megyei érdeket. Természete- dület megyénkben. Pedig sen kölcsönös kapcsolatról ezekhez nem kell létesít- yan szó. Az egyesületeknek is mény, amit oly sokszor emle- jobban kell ügye'ni, folyama- getünk. Igen, meg lehet je- tossa hell tenni a kapcsolatot gyezni, hogy bizony Nógrád ®s nemcsak akkor jelent­nem a legjobban áll a tárgyi kezni, ha „felfedeztem” a te- feltételeket illetően, ám ez hetséges diákot és igazolni nem lehet ok a tespedtségre, akarom. a beletörődésre. „Majd ha tor- Hogyan is hangzott el a na terem lesz, akkor csinál- sportaktíván? Szemléletvál tó­juk.” Aki így gondolkozik, zásra van szükség, amely a annak nincs is helye sport- testi nevelést politikai cél­mozgalmunkban. Egyik évről ként kezeli! Tudatosabban kell a másikra nem lesz változás végrehajtani a megyei sport- a tárgyi feltételekben. Tudó- politikai feladatokat. Tenni- másul kell venni, hogy Nóg- való bőven van az iskola- rád iskoláinak 42 százaléké- sportban és más területen is. ban van csak tornaterem és Hiszen nemrégiben született tornaszoba — jórészt csak az az a megyei határozat, amely utóbbi. De lesz változás, hi- öt évre megszabja a felada- szen határozat van arra is, tokát. Mindezekhez nagyobb hogy iskola nem épülhet tor- öntevékenység és még több naterem nélkül. És az ötödik kezdeményezés szükséges, ötéves tervben csak ilyen is- Szokács László ELCSERÉLNEM nagvbátony-bánya­kéoesítéssel. városi úi kétszobás vagv ére-ttséeivel fel* MODERN női föd- vesz a piért Kr -es- lakásomat saleótariá- rászüzlet bérbe adó. kecielml Vállalat. Sál- ni összkomfortosra. Kistér enye, Agasvá- góbánva. Minden ..Megegyezünk” rí. erkélye« első emeleti lei­szombat szabad. Sál- ige. Cím: 22-94 tele- gótariánböl vállalati fon. gépkocsival szállítink dolgozóinkat Salgó- bányára. HUSZONHÉTEZER kilométert futott Zsi­guli eladó. Érdek- A salgótarjáni sik- lődmi leihet 22-94 tele- üveggyár képesítés- fanon. sei rendelkező fasza------------------------------------------­kácsot üzemi kony­hájára felvesz. Fize­tés megegyezés sze­rint. Jelentkezni le­het személyzeti lyán. B u dapesti út 29.). A Pest—Komárom— Nógrád megyei Élel­miszer és Vegviáru Nagykereskedelmi síküveggyár Vállalat felvételt hlr- osztá- det az alábbi mun- (Salgótarján, kakor betöltésére: rak­táros szakkéDesítéssel. targoncavezető. Je­lentkezni lehet: Sal­gótarján. Állomás u. 4/a. Felveszünk szabad szombattal gépkocsi-kísérő­ket. Vegyianyag Kereskedelmi Vál­lalat 14. sz. tele- Salgól,arján, pe. Nagy Sándor u 10. Telefon: 23-31 A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat bádogos szakmunkásokat és betanított bá­dogos segédmun­kásokat, vala­mint olajkazán- kezelőket vesz fel. Jelentkezés, a vál­lalat Salgótarján Munkás u. 8. szám alatti központjá­ban. Üvegipari Művek salgótarjáni öb­lösüveggyára felvételt hirdet Itt éven felüli not munka­erőre. szalagvégi átnézől munkakörbe. 6-F 2-es munkarend­ben. Kereseti le­hetőség: 2100,— 2200 Ft. Jelentkez­ni lehel: a gyár munkaügyi osztá­lyán 6—14 óráig. Számok, érdekességek a megyei 1. osztály búi 11. St. Öblösüveggyár 15 5 2 8 27:20 12 Ez az ősz bizony „hidegzu- jutott szóhoz. Még három já- hany” volt az öblösüveggyári tékos kapott bizalmat: Szán­csapatnak. A csatársor ugyan tó, Pünkösdi és Molnár. A megtette a magáét, de a vé- csapat legjobb teljesítménye delemben gyakori volt a rö- nyújtó játékosa Simon J. vidzárlat. Tizenheten szere- volt, Bertók, Pilinyi és Ta- peltek az őszi idény folya- kács érdemel rajta kívül di- mán, de csupán Pilinyi ját- cséretet. Hét góllal Kálnai szott minden találkozón, volt a legeredményesebb. Horváth Gy.. Simon G., Gás- Král 4. Gáspár és Takács pár 14—14, Simon P. 13, 3—3 gólt szerzett. Tavaszra Horváth F. és Kral 12, Do- nagy formajavulást vár a lencz. Tóth 11—11, Bertók és szakvezetés és a szurkolótá- Takács 10. Antos, Kakukk bor egyaránt, ü—9, Kálnai 8 alkalommal (loriczky)

Next

/
Thumbnails
Contents