Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)

1976-01-20 / 16. szám

Súlycsökkentés az építőiparban

Asszony a

HazánkOan mintegy tel évtizede kiemelt fejlesztési irányzattá lett a könnyűszerkezetes építési mód. amely egyébként része a KGST komplex programjának is. A különféle célt szolgáló szerkezetek könnyítése elsősorban a műszaki-tudományos ipari fejlődés adta lehetőségeken alapul. Alapvető a köny- nyűszerkezetes építésnél, hogy a szerkezettervezés és a kivitelezés egységes egésznek tekintendő, nem pedig különálló folyamatoknak. A hagyományos szellemben megtervezett épületeket nem lehet egyszerűen éttervezni valamely iparosított rendszerre. A könnyűszerkezetes épületeket a rendszer alapján kell tervezni.

A könnyűszerkezetes építési módot gyakran vádolják azzal, hogy drága. Ez azonban nézőpont kérdése. Ha ugyanis a legdrágább könnyűszerkezetes épületet vetjük össze a legolcsóbb hagyományossal — s ez gyakori eset —, torz képet kapunk. Am számításba kell venni, hogy ennek az építési módnak nagy előnye a gyorsaság, továbbá. hogy az épületek karbantartása rendkívül egyszerű. Nem szaDad elfelejteni, hogy az igények fokozódásával egyre kedvezőbben alakulnak a költségek is, jobban el fog oszlani a licencvásárlásra, a honosításra és a sorozatgyártásra való felkészülésre fordított jelentős összeg.

A negyedik ötéves terv időszakában a vártnál kisebb volt a hazai beruházók igénye a könnyűszerkezetes épületek iránt. Az építkezések fokozódó üteme, az élet azonban megköveteli, hogy a következő években nagyobb mértékben terjedjen a korszerű. modern építési mód a megyében is.

Lengyelek a statisztika

Lengyelország lakossága a legutóbbi adatok szerint 34 millió, amelyből 17 323 000 nő. Száz férfira 106 nő jut, ez azonban csak az idősebb korosztályokat érinti, a harmincéveseknél már kiegyenlítődik az arány, sőt, a férfiak javára még egy csekély plusz is mutatkozik Az ötvenes évek demográfiai robbanása következtében egy új generáció nőtt fel, amely ma már elérte a házasulandó kort Ezért aztán míg 1965-ben csak 193 900 házasságot kötöttek, tavaly már 319 600-at. Sok jel mutat arra, hogy Mendelssohn nászindulóját Lengyelországban az idén is annyiszor játsszák majd, mint tavaly. A házasságkötések magas száma miatt a természetes népszaporulat is növekszik: 1974-ben több

mint 621 000 új lengyel állampolgár látta meg a napvilágot

1951-től 1973-ig 25 millió lengyel változtatta meg lakóhelyét, a legnagyobb vonzóerőt természetesen a viharos gyorsasággal fejlődő iparvidékek jelentették. Jelenleg a lakosság több mint 54 százaiéiba lakik városban, a nem mezőgazdaságban dolgozók aránya 73 százalékra nőtt. A lengyelek egyre jobban urba- nizálódnak, tavaly 175 600-an hagyták el vidéki lakhelyüket. '

*

A lengyel lakosság 3,2 százaléka rendelkezik egyetemi, vagy főiskolai végzetttükrében

séggel, középiskolaival ezzel szemben 15.9 százalék. A lakosság 12,7 százaléka általános és szakiskolát 49,1 százaléka általános iskolát végzett A most munkába állók között kétszer annyian rendelkeznek főiskolai és szakközépiskolai végzettséggel, mint az összes foglalkoztatottak között

*

Említésre méltó a nők előretörése: az összes foglalkoztatottak több mint 42 százaléka nő, a bírók 41, a matematikusok 40, a fizikusok 32, a geológusok 40. a vegyészek 47, az orvosok 45, a fogorvosok 80 és a közgazdászok 50 százaléka a „gyengébb” nemhez tartozik. Kiemelt pozícióban csak 8 százalékuk dolgozik.

AZ ASSZONY, a ZIM salgótarjáni gyárából, akivel beszélgetünk, ötvenkét éves. Nem tagadja korát, mondja; minek, hiszen úgy is látszik az arcán kemény életének sok-sok barázdája, öregíti egy kicsit a szemüveg is; felesleges lenne hát kitérni a válasz elől, de eszében sincs. És egyébként sem neki találták ki a köntörfalazást: — Ami a szívemen, a számon — mondja, de hozzáteszi — Persze csak akkor, ha jogos, ha felelőssége van a szónak.

Az asszonyt Vicing Róbert- nénak hívják, A hagyományos zománcozó József Attila Szocialista Brigádjának vezetője, már negyedik éve. Ezt a brigádot, — külön hangsúlyozza. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít neki, mint bármi másnak, s hiába faggatom életéről; de csak arról, harmincnégyükről beszél. Mert aa a fontos, a lényeg, a közel három tucat ember, akiknek vezetője.

Pedig az élete is megér néhány strófát. Mert később, azért csak-csak hajlik az újabb kérésre, s olyan szabatos történetet kerít a maga mögött hagyott évek történéseiből, hogy hajlana rá az ember; szó szerint jegyezzen mindent.

Pálfalvi bányász volt aa apja. Édesanyja hét gyereket szült, elsőként őt. Sok száj... Nem bizonygatja, enélkül is elhisszük. Meg nem irigyelte volna gyermekkorát egyetlen királyfi sem.

— Nyolcéves voltam, amikor meghalt anyám. Elképzelheti, hogyan nevelkedtünk, növekedtünk. Nekünk már

Napirenden a munkaügyi ítélkezés

Hétfőn összeült a Legfelsőbb Bíróság teljes ülése, dr. Szakács Ödön elnök vezetésével. Napirendre tűzték a Legfelsőbb Bíróság munkaügyi kollégiumának az elmúlt három évben végzett tevékenységéről szóló beszámolót. A munkajogi jogszabályok, a munkaügyi és a polgári peres eljárási rendelkezések alkalmazásáról, a társadalom- biztosítási vitákban kialakult ítélkezési gyakorlatról volt szó.

1973. január 1-től kezdve működnek a munkaügyi bíróságok: a fővárosban és a megyeszékhelyeken. A munkaügyi döntőbizottságok az elmúlt hároméves időszakban évente körülbelül 16 ezer munkaügyi vitával foglalkoztak, s határozataiknak mintegy 40 százaléka ellen indítottak keresetet a munkaügyi bíróság előtt. A munkaügyi ítélkezés elvi irányítása érdekében 1973—75-ben 75 állásfoglalást tett közzé a Legfelsőbb Bíróság mpnka- ügyi kollégiuma.

Ünnepélyes egységgyűlés Szécsényben

Ők hárman

Szécsényben, a műyelődési központban minden úgy történt, mint eddig bármelyik munkásőregységnél. Vezényszavak, jelentések. üdvözlések hangzottak el vasárnap, az önálló egység ünnepélyes gyűlésén, amelyen részt vett Hoffer István, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja, a megyei tanács elnöke, Szelcsik Pál, a szécsényi járási pártbizottság titkára, a munkásőrség országos és megyei parancsnokságának vezetői, a társfegyveres testületek képviselői, az állami es társadalmi élet több vezetője. Elment az egységgyűlésre a névadó, Csépe Sándor édesanyja, Csépe Jánosné is.

Nagy József egységparancsnok jelentésében értékelte az elmúlt év munkáját, s szólt az idei év feladatairól.

— A munkásőr-tevékeny- ségről akkor tudunk hűen számot adni, ha figyelembe vesszük azokat a körülményeket. amelyek között munkánkat végeztük. A munkás- őrök tevékeny és aktív résztvevői annak az alkotómunkának, amelyet a XI. kongreszszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kezdeményezett munkaversenyben végeztünk.

Csaknem minden munkásőrünk tagja valamilyen szocialista ■ brigádnak, s példamutató, fegyelmezett magatartásukkal segítik a jobb termelési eredmények elérését. Büszkék vagyunk arra, hogy egységünkben olyan munkásőrök vannak, akikre szükség esetén a haza védelmében az elsők között számíthatunk.

Szelcsik Pál köszöntőjében így fogalmazott:

— Nincs magasztosabb megbízatás annál, mint a nép ügyének szolgálata. A munkásőrség tevékenysége a nép, a munkásosztály, a párt kapcsolatéra és kölcsönös bizalmára épül. Célja közismert és egyértelmű: a munkáshatalom védelme, erősítése. Pártbizottságunk ezért fordít nagy figyelmet a személyi állomány politikai, erkölcsi és szakmai fejlődésére, szolgálati tevékenységére.

Sor került az elmúlt év szocialista versenymozgalmának értékelésére. Hárman a Kiváló parancsnok, hatan a Kiváló munkásőr kitüntetésben részesültek. Odaítélték a legjobb szakasz és a legjobb raj megtisztelő címet is. A 15, 10 és 5 évep szolgálat után érdemérmeket, emlékjelvényeket, emlékérmeket adtak át több munkásőrnek. A leszerelő és tartalékállományba vonulók nevében Petrovics Pál munkásőr búcsúzott a harcostársaktól.

Ünnepélyes volt a pillanat. Az új munkásőrök fogadalomtételre készültek. Az első sorban, középen három nő állt feszesen, keményen ökölbe szorított kézzel.

Gólyán Balázsné: — A dolgozó népet szolgálni mindig nagyszerű feladat. Ezt választottam én is. Az egész családom munkásőr, osatlo- koztam én is hozzájuk. így a családból most már kitelik egy egész szakasz! Eddig nem voltak nők a mi egységünknél, most megtörtük a „jeget”. Ismerem a feladatom. Tudom, nehéz lesz, de önként vállaltam a haza fegyveres szolgálatát. Két

gyermekem van. Az egyik másodéves egyetemista a fiam most érettségizett.

Istók Ferencné: — Három- gyermekes édesanya vagyok, sőt, két unokám is van. Férjem az előképzést látja el a munkásőrségben, s talán éppen ezért határoztam el, hogy én is munkásőr leszek. Meggyőződésem, ha fiaink elvégzik a főiskolát, a szülők nyomdokaiba lépnek, munkásőrök lesznek.

Mócsánv Ilona: — Én vagyok a legfiatalabb a most esküt tettek között. Miért vállaltam a munkát? Azért, mert szeretek az emberek között lenni, szeretem a kollektívákat. Eddig a KISZ- ben, a szakszervezetben dolgoztam, most megtoldom egy- gyel. Igaz, tanulok is. gimnáziumba járok, de édesanyám átvállalt néhány olyan dolgot, amit eddig én végeztem a ház körül.

Sokan gratuláltak a három hölgynek, akik önként, nagy felelősséggel öltötték magukra az ezüstszürke egyenruhát.

Somogyvári László

akkor az életre, a felnőttekéhez hasonló életre kellett készülnünk. Olyan kisöreg voltam, amikor a nyolcadik osztály kijárása után a síküveggyárba mentem dolgozni, olyan gondokkal teli emberke.

Mi lehetett volna? Cserépválogató, s csak később, amikor felfedezték benne a szívósság mellett az értelmet is, lett adminisztrátor, konyhavezető. Mert főzni, jól, korán megtanult.

— AZTÁN FÉRJHEZ menterp. Otthagytam az üveggyárat és a téglagyárhoz kerültem. Tudja, ott volt a mostani vegyesipari vállalat helyén. Kisebbfajta üzem volt; néhány munkással; nekik lettem pórttitkáruk, ha jól emlékszem, 1951-ben. Mert 1946- os párttag vagyok, ugye ki sem nézné belőlem...?! Szóval, ott dolgoztam, végeztem a pártmunkát; még 1956-ban, azokban a soha vissza kívánni nem való napokban is. Emlékszem, volt úgy, mert a munkások nem jöttek be műszakra, hogy az igazgatóval ketten rakosgattuk be a kemencékbe égetésre a téglát. Nem restelltük, dologra születtünk mind a ketten. Csakhogy aztán az egyik nap úgy megfenyegettek, mondták, agyon is vernek, ha nem hagyjuk abba! Nem vagyok ijedős, de mégis csak asszony. Kérdezte a férjem, azt akarod, hogy kinyírjanak? Gyerek nem volt, azóta sincs; nem féltem én.

Megakad egy pillanatra, látom, töpreng, mondja-e tovább.

— És aztán?

Nem folytatja a gondolatsort. Egy perc alatt, nagyvonalakban pergeti le eddigi életét.

— Aztán az FMSZ-nél lettem zöldségboltvezető. Férjem halála után jöttem ide, a tűzhelygyárba dolgozni.

— Hány éve is?

— Éppen a tizenhatodik.

— Itt kezdte a zománcozó- ban?

— Igen. Segédmunkás voltam, aztán szórógépes, és jól emlékszem; kemencefelhordó is. Hat évvel ezelőtt lettem szakmunkás.

— Hogyan telnek a napjai?

— Három műszakra járunk. Aztán, mióta brigádvezető lettem — háromszor érdemeltük ki az ezüst-, kétszer az aranykoszorút — érzem, hogy meghatványozódtak a tennivalóim. Mert, ugye; ezt intézni, azt is; ügyes-bajos gondokkal foglalkozni, meg persze, a termelés; a munka is.

— Jut ideje mindenre?

— Hogyne. Azt tartom; nem teher, önként vállalt kötelesség az enyém. így nagy kedvvel végzem. És főleg, ha adott egy ilyen jó kollektíva, meg az ember is jól tudja szervezni teendőit, nem jelent »akkora erőfeszítést, mint ahogy mások hivatkoznak rá. És; higyje el, örömmel csinálom.

Megint a brigádjáról beszél. és ismét és újra. Mintha elfeledkezett valna önmagáról. Aztán feleszmél, órájára néz, s mondja, mór várják.

— Hol?

— MEGBESZÉLÜNK valamit a műszakban lévőkkel.

Aztán megy, siet, rohan vissza az asszony. A sok közül az egyik a ZIM-ben.

K. Gy. ,

Az any ó

A m.öIiévtized talán legtöbbet vitatott szóéi álAZ wimUITpQiitikai intézkedése a gyermekgondozási segély volt. Kezdetben — ahogy már nálunk szokás —, mindenki mindennel egyetértett, mindenki örömmel, s az akkor még világszerte feltűnést keltő kezdeményezésnek kijáró lelkesedéssel üdvözölte az intézkedést Aztán — ahogy ez szintén lenni szokott —, először csak szűkebb szakmai körökben, később már nyilvánosan is megjelentek az ellenvélemények, az aggodalmak, a „mehet-e ez így tovább?!” — típusú töprengések, s még később, egyre többen lettek azok — elsősorban az ipari körökben —, akik kifejezetten kérdésessé tették a gyermekgondozási segély tarthatóságát.

Az igazság kedvéért meg kell jegyezni: az ellenvélemények, az aggályoskodások nem voltak éppen alaptalanok. A segély bevezetése gyakorlatilag egybeesett a munkaerőszempontból „hét szűk esztendőnek” számító korszak kezdetével, s való igaz, népgazdasági méretekben is, de az egyes munkahelyeken is a munkaerőtervek elkészítésekor figyelmen kívül hagyták a gyermekgondozási segély hatását. Márpedig 1967. január 1. óta 630 ezer anya vette igénybe a segélyt, s közülük csak 380 ezren tértek vissza korábbi munkahelyükre, vagy — ez sem volt ritka —, valamilyen, más munkahelyre. Ebben a munkaerőínséges világban több mint 600 ezer ember ideiglenes vagy éppen végleges kiválása-a termelőmunkából — persze, hogy érzékeny, mi több: nehezen kivédhető veszteség. Különösen az olyan munkaerő-gazdálkodási rendben, amelyben minden figyelmeztetés ellenére is, a létszám gyarapítása dominált. És nem csupán a vállalatoknál! A központi munkaerőtervek sem számoltak reálisan. Az sem vitatható, hogy egyes iparágakban — mindenekelőtt a textiliparban, de például a kereskedelemben is —, a gyermekgondozási segélyt igénybe vevő anyák tízezrei szinte megoldhatatlan gondok elé állították a munkaügyi vezetőket. És — ahogy ez megint csak lenni szokott 1—, jött a már majdnem pánikhangulat. Keserű nyilatkozatok hangzottak el, itt is, ott is tanácstalan és reménytelen sopánkodásba ütközött az ember, mert ez még mindig egyszerűbbnek — sőt, sokak szerint célravezetőbbnek — látszott, mint gyökeresen átértékelni nemcsak a munkaügyi terveket, hanem az egész létszámügyről alkotott és vallott- felfogást.

Külön vitatéma lehetne, hogy ha semmi gond nem lenne a kisgyermekek bölcsődei elhelyezésével, akkor a gyermekgondozási segély elvesztené-e a létjogosultságát? Ne feledjük: a nők munkavégző képessége az anyaság vállalásával alapvetően megváltozik. S ez a változás nem a szüléssel .hanem már a terhességgel kezdődik és nem fejeződik be a gyermekágyi vagy a szoptatási idő elteltével, hanem eltart legalább a gyermek hároméves koráig. Ebben az időszakban kell a termelőmunkából kivált anyák szociális ellátását megoldani, s ebből a megfontolásból is döntöttek annak idején a gyermekgondozási segély bevezetéséről, s nem csupán a bölcsődei gondok enyhítése miatt. Erről is megfeledkeztek sokan, és arról is, hogy az időközben hozott népesedéspolitikai intézkedéseknek is lesz némi — nem éppen elhanyagolható — hatásuk az általános munkaerőhelyzetre.

A gyermekgondozási ST'TSn.mbí

hozott kormányintézkedések is igazolják —, időnként lehet módosítani, igazítani. Most lehetővé tették a segélyezés többszöri megszakítását, azt, hogy a segélyt igénybe vevők, illetve a nyugdíjasok elvállalják mások gyermekeinek gondozását, s kísérletképpen megvizsgálják a gyermekgondozási szabadságon levők bedolgozói munkakörben való foglalkoztatásának tapasztalatait. De a kormány — a kedvező tapasztalatok alapján — egyértelműen és határozottan foglalt állást a segélyrendszer mellett, s ez azt is jelenti, hogy túlhaladottak a gyermekgondozási segély fölötti viták. Vagy ha úgy tetszik: ideje valami egészen-más munkaerő-gazdálkodási gyakorlatot alkalmazni.

V. Cs.

NÓGRÁD - 1976. január 20., kedd 5