Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)

1975-12-06 / 286. szám

Sikeres tanácskozást, « lengyel elvtársak! A Vnrcni Kultúra és Tudomány Pa- ** T lotájában hétfőn, decem­ber 3-án összeül a Lengyel Egyesült Mun­káspárt VII. kongresszusa, ötnapos tanács­kozásán mintegy 2,5 millió LEMP-tag kép­viseletében több mint 1800 küldött vesz részt. Ott lesznek a testvérpártok küldöttségei, a központi bizottságok első titkárainak vezeté­sével. A kongresszus a számvetés és feladat- meghatározás legmagasabb fóruma lesz; Len­gyelország szocialista építése szempontjából különösen fontos évtized közepén kerül sor­ra. Az ország 1971-tői napjainkig fejlődésé­nek igen bonyolult, de kétségkívül egyik leg­eredményesebb időszakát élte. Közismert, hogy a hatvanas évek második felében csök­kent a gazdasági fejlődés üteme, a dolgozók élet- és szociális körülményei nem javultak kielégítően, gyengültek a párt tömegkapcso­latai. Mindez komoly társadalmi feszültsége­ket okozott, amelyek 1970 decemberében kü­lönösen kiéleződtek. A LEMP Edward Gierek, a KB első titkára vezetésével kivezette az országot a proble­matikus helyzetből. 1971-ben a központi bi­zottság, majd pedig a VI. pártkongresszus ki­dolgozta a dinamikus társadalmi és gazdasá­gi fejlesztés stratégiáját: a nép életkörülmé­nyei megjavításának, a szocialista társadalmi viszonyok elmélyítésének, a népi állam és a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének, a Szovjetunióval, az egész szocialista közös­séggel megvalósított együttműködés fokozá­sának, Lengyelország európai és nemzetközi helyzete megszilárdításának programját. A VI. kongresszuson elfogadott programot a párt- és az állami vezetés, a munkásosztály és az egész nép következetesen megvalósí­totta. így jelentős előrehaladást értek el a szocializmus építése útján. A múlt öt esztendő mérlege meggyőzően kedvező. Bel- és külföldön egyaránt általá­nos elismerést keltett az a tény, hogy 1971 óla Lengyelország társadalma és gazdasága jóval gyorsabban fejlődött, lakóinak élet- színvonala lényegesen komolyabb mértékben javult, mint az előző ötéves tervek bárme­lyikében. Ebben az időszakban az ipar csak­nem 70 százalékkal, a mezőgazdaság pedig 27 százalékkal növelte termelését, míg a kül­kereskedelmi forgalom két és félszeresére bővült. A nemzeti jövedelem az előirányzott 38 százalék helyett 62 százalékkal emelkedett. A népgazdaságba 1900 milliárd zlotyt ruház­tak be — 450 milliárddal többet, mint ter­vezték és 900 milliárddal többet mint 1966— 1970 között. Tucatnyi nagy létesítmény épült. A többi között előnyös hitel- és kooperációs szerződések megkötésével hozzákezdtek egész sor iparág korszerűsítéséhez. Az átlagos reálbér-emelkedés mértéke két­szeresen felülmúlta az előirányzott ütemet. A szocialista szektorban az idén az egy főre jutó havi átlagkereset elérte a 3500 zlotyt, vagyis 40 százalékkal magasabb volt az 1970. év 2235 zlotys átlagánál. Eközben minden dol­gozó kapott bér-, illetve fizetésemelést. Fő­ként a felvásárlási árak növelése útján szá­mottevően javultak a parasztság anyagi kö­rülményei. Nagy társadalmi jelentősége volt annak, hogy ebben az ötéves tervidőszakban 1 millió 850 ezer új munkahelyet létesítettek. Ez a nyugdíjba menők megüresedett helyé­vel együtt 3 millió lengyel állampolgár szá­mára teremtett új munkaalkalmat. A küszöbönálló kongresszus tézisei nem­csak az eredményekről, hanem a problémák­ról is szólnak. Megállapítják, hogy még sok a tennivaló. így pl. továbbra is gondot okoz­nak a lakáskörülmények. Meg kell oldani a vasúti szállításban, külkereskedelemben, ta­karmány- és építőanyag-ellátásban jelentke­ző feszültségeket. Javítani kell a piaci áru­ellátást, hisz egyes cikkekből még nem tud­ták maradéktalanul kielégíteni a keresletet. Az összkép azonban kedvező. A LEMP a legutóbbi évek gyors ütemű fejlesztési politikáját szándékozik folytatni a jövőben is: 1976—1980 között az ipari terme­lés 48—50, a mezőgazdasági termelés 15—16, a nemzeti jövedelem 43—45, a kiskerekedel- mi forgalom 42—45, a reálbérek 16—18 szá­zalékos növekedését tervezik, egy millió 525 ezer új lakást építenek. Ez _ program, a VII. kongresszus ” téziseinek vitájában az egész társadalom helyeslésével találkozott. A mi népünk is örül lengyel barátaink eddigi eredményeinek és őszintén kívánja új ter­veik sikeres megvalósítását. Márkus Gyula rortugália Letartóztatás a haditengerészetnél A portugál haditengerészet tott, Miguel Judas hadnagy zendülés gyanújával letartóz- fóparancsnoksága csütörtökön korábban szintén tagja volt a tatott katonatisztek fogháza este, ,. ..bejelentette hogy öt forradalmi tanác3nak, és az- A gyűl^ egységre szó­tisztjét letartóztattak a no- litott fel a jobboldal eloretore­veitíbef 25-i katonai zendülés- '««a váltották le. hogy a jobb- sével és a fasizmus veszélyé­ben való részvétel gyanúja- oldal nyomására Vasco Gpn- vei szemben, és követelte a val. A letartóztatottak között calvest eltávolították a kor- központi lapoktól eltávolított van Carlos de Almada Cont- mány éléről. A haditengeré- baloldali újságírók visszahe- reira« százados- akit alig fél szét tizenhét másik tisztjét lyezését. a Reuter jelentése naopai előbb távolítottak el a háziőrizet alá helyezték. szerint ez a gyűlés volt az el­forradalmi tanácsból. Az Csütörtökön este több száz - tut*krvzác a, MFA legfelsőbb testületének baloldali gyűlt össze Coimbrá- szervezeti tiltakozás az ő az első tagja, akit Őrizetbe ba, és elhatározta, hogy pén- MFA vezerkaianak uj, ké­véitek, Egy másik letartózta- teken este tüntetést rendez a ménykezű politikája ellen. Az ENSZ napirendjén Közel-Kelet és az atomfegyver — Spanyol Szahara — Suriname-t felvették Az ENSZ-közgyűlés politikai den érdekelt államot, hogy lag felvette tagjai sorába a bizolteága csütörtökön folytat- Afrikát tekintsék atomfegy-, november 25-én, függetlenné ta a vitát a leszerelésről, és vérmentes földrésznek, több határozatot fogadott el a tömegpusztító fegyverek- betil- A gyamági bizottság fásáról. Száztíz tagország kép- tu^oR egyertelmuen viselője ellenszavazat nélkül. Spanyol-Szahara három tartózkodás mellett bizottság nem dönteni sorsáról. A csütörtökön két, szavazta meg azt az egyipto- egymással ellentmondó hatá- mi—iráni javaslatot, amely 15 roza^| javsalatot fogadott el vált Suriname-t. Az egykor, holland gyarmat az ENSZ 144. tagállama. A suriname-i kül­döttség e döntés után elfog­lalta helyét a küldöttségek so­rában. (MTI) Ü esi lorlolt sí Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács megtár­gyalta és jóváhagyólag tudo­másul vette Losonczi Pál­nak, az Elnöki Tanács elnö­kének tájékoztató jelentését a Szomáliában, Dél-Jemenben, Líbiában és Tunéziában tett hivatalos látogatásáról. Meg­állapította, hogy a tárgyalá­sok eredményesek voltak, je­lentősen hozzájárultak a Ma­gyar Népköztársaság és a meglátogatott államok politi­kai, gazdasági, kulturális kap­csolatainak továbbfejleszté­séhez. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendelettel újra szabá­lyozta a társadalmi bíróság intézményét. A szocialista de­mokrácia fejlődése lehetővé teszi, hogy a társadalmi bí­róságok eredményesebben működjenek az ipari üzemek­ben és társadalmi bíróságok alakuljanak az állami szer­veknél, valamint a szövetke­zetekben is. Az új rendelke­zések szerint a szocialista bri­gádok is bekapcsolódhatnak a társadalmi bíróságok munká­jába. Fpntos szerep hárul a társadalmi bíróságokra a munkahelyi demokrácia fej­lesztésében, a szocialista er­kölcs és együttélés szabályai­nak megtartására, a fegyel­mezett munkára, a társadalmi tulajdon védelmére való ne­velésben. K-ilász Antal ezredest az Elnöki Tanács vezérőrnaggyá nevezte ki. Ezután bírákat vá­lasztott meg és mentett fel, végül egyéni kegyelmi ügyek­ben döntött. (MTI) Ford elutazott Kínából Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke pénteken reggel, négynapos pakingi látogatása befejeztével el­hagyta Kínát. A főváros re­pülőterén a magas vendéget tárgyalópartnere és állandó kísérője Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes bú­csúztatta. A búcsúceremónia nem kü­lönbözött a fogadásitól: fel­vonult a díszszázad és a ka­tonazenekar, de ezúttal is hiányoztak. az „ünneplő tö­megek”. Búcsúbeszédében, amely csütörtökön este hangzott el, Ford „barátinak, őszintének, lényegbe vágónak és építő­nek” nevezte Teng Hsziao- pinggel folytatott eszmecseré­it, jó véleménnyel volt ezen­felül a közte és Mao Ce-tung elnök között lezajlott talál­kozóról, akárcsak kínai ven­déglátói, akik ez alkalommal külön kiemelték a találkozó tényét. Mindazonáltal az amerikai elnök közös közlemény nél­kül hagyta el Kínát. közel-keleti országhoz fordul és felszólítja őket: fokozzák erőfeszítéseiket a Az algériai határozati megfogalmazású javaslat, amelye keleti atomfegyvermentes övezet megteremtése érdeké­ben. Kilencvenhat szavazattal 15 tartózkodással, ugyan­csak ellenszavazat nélkül közel- 84 tagország helyeselt, 3 eluta­sított, 42-en pedig tartózkod­tak a szávazástól. hangsúlyoz­za Spanyolország felelősségét és felszólítja: tegyen, meg min­den szükséges lépést annak kiegészítő javaslatot fogadtak érdekében, hogy Spanyol-Sza- , a , , , ... kara Iákor o.t -ENSZ-felnSveie­el. amelynek értelmében az érintett 15 országnak kj kell hara lakói az -ENSZ-felügyele te alatt élhessenek önrendel- nyilvánítani azt a szándékát. ke^i jogukkal. Ennek megfe- hogy nem kíván nukleáris lek)en: a határozat nepszava- fegyvereket, vagy nukleáris Zast Ja,va0so1; ®“elW soran robbanószerkezeteket gyár- Spanyol-Sahara _ lakossága tani, szerezni, illetve nem en- maSa döntene jövőjéről, ged ilyen fegyvereket orszá- A másik határozat, amelyet ga területén raktározni. 48 ország támogatott- 42-er. Izrael mind az eredeti pedig elleneztek, érvényesnek javaslatot, mind an- minősíti a spanyol—marokkó nak kiegészítését ellenezte. A —mauritániai megegyezés:­többi érintett közel-keleti or- amelynek értelmében Spanyol- szág jóváhagyta a határoza- ország lemond a területtel tot, s az most elfogadás végett kapcsolatos jogairól, és azát- a közgyűlés elé kerül. meneti időszakban a három Ugyancsak a politikai bi- ország együtt gondoskodik a zottság határozatot hozott egy Spanyol-Szahara igazgatása- dél-ázslai atomfegyvermentes ról. övezet létrehozásáról. Egv má- A Biztonsági Tanács javas- sik határozat felszólít min- latéra a közgyűlés egyhangú­2 NÓORÁD - 1975. Hacember 6., szombat 1 Pénteken Budapestre érkezett Ciriaco De Mita olasz kül­kereskedelmi miniszter. A Ferihegyi repülőtéren dr. Bí­ró József külkereskedelmi miniszter fogadta az olasz ven­deget. Megemlékezés a síi agyar sajtó napjáról (Folytatás az l. oldalról1 valóságot Bátran, kezdemé- nyezően bemutatni azt, ami jól szolgálja közös érdekein­ket, és fellépni a m^radiság, a tehetetlenség, az egyéni, vagy csoportönzés ellen. A párt. a tanács, az olvasó teljes egységben azt kérik, még több érdekes, gondolko­dásra és tettre ösztönző, a valóságra ráébresztő írás je­lenjen meg lapjainkban. Az ünnep alkalmából minél több ilyen írást kívánunk a sajtó munkásainak. Olyan lapokat, folyóiratokat, amelyet érdek­lődéssel olvasnak, amelyek írásaikkal beavatkoznak az életbe, aktivizálják az embe­reket, egyszóval: hatnak. Ez­zel egyben örömet, igazi al­kotói örömet kívánunk önök­nek, ami a munka legszebb díja lehet. Kívánjuk, hogy felelős hivatásukat egészség­ben, a nép javára, a maguk örömére, a jövőben is ered­ményesen gyakorolják — mondotta a többi között dr. Boros Sándor elvtárs. Az ünnepi köszöntőre az újságírók nevében Gotvár Gyula, a megyei pártbizott­ság tagja, a NÖGRAD fő- szerkesztője válaszolt. X A magyar sajtó napja al­kalmából tegnap ünnepségre került sor Salgótarjánban, a sajtószékház klubtermében. Az ünnepségen — amelyen részt vett Batta István, a me­gyei pártbizottság osztályveze­tője és Szabó Aladár, a sal­gótarjáni városi pártbizottság titkára — Vincze Istvánná, lapunk főmunkatársa, a szer­kesztőség pártszervezetének titkára köszöntötte a szerkesz­tőket, rovatvezetőket, újság­írókat,’ lapterjesztőket, a lap technikai munkatársait. a nyomda képviselőit, és a Lap­kiadó Vállalat nyugdíjasait. A sajtószékházi ünnepségen ol­vasták fel a többi között a Magyar Szocialista Munkás­párt Salgótarjáni városi Bi­zottsága, a könnyűipari mi­niszter. a Lámpáit Zománc­ipari Müvek salgótarjáni gyá­ra és más politikai, gazdasági és társadalmi szervezetek üd­vözlő levelét, táviratát, ame­lyet a magyar-sajtó napja al­kalmából a NÖGRÁD szer-: kesztőség kollektívájához jut­tattak el. A sajtószékházi ünnepség, keretében két Kiváló Dolgo-’ zó kitüntetést, a törzsgárda- elismerés egy arany gyűrűjét és két törzsgárda jel vényt is: átnyújtottak a szerkesztőség' és a Lapkiadó Vállalat dolgo­zóinak. Kedves meglepetésre is sor került. A magyar sajtó napja alkalmából a sajtó, a nyomda dolgozóit Csikász István veze­tésével a balassagyarmati Ex Libris Irodalmi Színpad tagjai színvonalas műsorral köszön­tötték. Kongresszusi előkészületek Kubában ‘„Ä kubai forradalom új szakasza kezdődik, a néphata­lom és a politikai élet szer­vezeteinek intézményesíté­sével. Létrejön az úgynevezett szocialista legalizmus” — mondotta a napokban Fidel Castro. A Kubai Kommunista Párt első titkára, a kormány elnöke arra a folyamatra utalt, amelynek előkészítése az elmúlt három esztendő­ben á párt és a kormány munkájában jelentős helyet foglalt el. Az államhatalom és az irá­nyítás választott szervei rend­szerének kialakítására a kez­deti lépések már megtörtén­tek- A tavaly nyáron Matan- zas tartományban megtartott tanácsi választások tapaszta­latait, az azóta eltelt idő eredményeit a kongresszus is megvitatja. A tapasztalatokat felhasználják a jövő évi or­szágos választás irányelveinek kidolgozásához. Mindez — hangsúlyozzák Havannában —- szorosan összefügg a szocia­lista demokrácia elveinek és gyakorlatának a kubai sajá­tosságok figyelembevételével történő továbbfejlesztésével, a tömegeknek a hatalom gya­korlásába való fokozottabb be­vonásával. Ugyancsak az állami irá­nyító szervek munkájának tökéletesítését szolgálta, hogy három éve megalakult a mi­nisztertanács végrehajtó bi­zottsága. A minisztériumok és az országos hatáskörű vál­lalatok munkájáért, közvetle­nül felelős miniszterelnök-he­lyetteseket neveztek ki. , Az amerikai földrész első szocialista alkotmánya tükrözi az elmúlt 16 év társadalmi és gazdasági életében bekö­vetkezett forradalmi változá­sokat, a kontinens első népi államának eddigi tapasztala­tait. A tervezet, amelyet feb­ruárban népszavazásra bocsá­tanak, előirányozza öt-öt év­re választott parlament műkö­dését, s azt, hogy a parla­ment megválasztja az állam­tanácsot, tagjait és tisztségvi­selőit. Az állami élettel összefüggő kérdések élénk érdeklődést kellenek a lakosság körében. Jól érzékeltetik ezt a párt-’ kongresszusi küldöttekkel va­ló találkozások témái, a párt legfelsőbb fórumát köszöntő gyűlések, megmozdulások, s a városok, falvak utcáin egyre sokasodó feliratok. (MTI) Egységps. független orszíg Uj zászló leng Laoszhan Laosz fővárosában bevon­ták a három elefántfejjel dí­szített királyi zászlót. Decem­ber 5-től három napon át a népköztársaság új, vörös­szegélyes zászlaja hirdeti, hogy a háromévtizedes for­radalmi harc teljes győzelmet aratott, a nép vette a kezébe az ország irányítását. A hanoi és a VDK főváro­sába eljutott laoszi lapok a Teljes megelégedés hangján kommentálják a történelmi fordulatot, felidézve az utób-, bi napok egymást követő eseményeit. A Nhan Dán elismerően emlékezik , meg a koalíciós kormánnyal együtt leköszönő Souvanna Phouma érdemei­ről, részleteket idézve a volt miniszterelnök felszólalásából. A Nhan Dán beszámol ar- •ól, hogy a király november 29-én írta alá lemondó leve­lét, amelyet a december 1—2-i tanácskozás elfogadott. Á puritán életmódot folytató, házi kertjében mintaszerűen gazdálkodó volt uralkodó le­mondólevelében kifejti, hogy viselt hivatala nem egyeztethe­tő össze az új renddel, útjá­ban állna a haladásnak. Le­mond, hogy hazája boldogul­jon, s a nemzeti egység meg­erősödjék. A hanoi lapok beszámolnak Keysone Phomvihane minisz­terelnök programbeszédének meleg fogadtatásáról, méltat­ják a nyilatkozat reális poli­tikai vonalát. Idézik Sinana Sinan propagandaminiszternek az ülést követő sajtókonferen^ cián adott nyilatkozatát, amely a kormányprogramra hivatkozva megállapította, hogy miután befejeződött a nemzeti demokratikus forra­dalom, Laosz egységes, füg­getlen, népi demokratikus or­szággá vált. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents