Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)
1975-12-21 / 299. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD v. s / v - j . v 2. C XXXI. ÉVF. 299. SZÁM ARA: 1 FORINT 1975. DECEMBER 21., VASÁRNAP Szigorúbb mércével Nagy a sürgés-forgás most a házunk táján. A családén, meg az országén egyaránt. Nem csoda; év vége van, maholnap új esztendőt kezdünk. Ráadásul az évtizednek is második felébe lépünk, ami országos gazdálkodásunkban egy hosszabb tervidőszak befejezésének és egy újabbnak a kezdetét jelenti. Érthető, ha minden fórumon ez van napirenden. Erről tárgyalt most az országgyűlés is: mérleget készítve a végzett munkáról, megvitatta, s elfogadta az ország új ötéves tervét és a jövő évi költségvetést. Hatalmas téma. Érthető, ha alapos előkészítő tárgyalások, bizottsági ülések után, két és fél napig foglalkoztatta a plénumát. Most egyébként megjelent a terv ismertető szövege is. A tájékozottság pedig a legjobb alap a tárgyilagos véleményformáláshoz. Ennek lehettünk, tanúi az országgyűlés tanácskozásán is. Az eredmények — nézzük az ipart, a mezőgazdaságot, a külkereskedelmet, vagy az életkörülményeket, a szociális helyzet alakulását — szembeszökőek. De az is világos szóval és sokoldalú bizonyítékokkal elhangzott az ülésen, hogy miközben ilyen szépen fejlődött a gazdaság és a népjólét, a népgazdaság egyes területein egyensúlyzavarok keletkeztek. Elsősorban külső, világgazdasági okokból, de saját munkánk ismert hiányosságai miatt is. És ha eddig ezt alig- alig érezte meg ténylegesen a lakosság, az az állami költségvetésnek köszönhető, amely „saját kárán” felfogta a bajokat, azaz mindent fizetett. Nem különös tehát, ha egyensúlyi problémákról panaszkodik. Ezeket azonban orvosolni kell.. Mindezek alapján érthető, hogy a következő évekre kitűzött fejlődés sok vonatkozásban némileg lassúbb, szerényebb az eddigieknél, de — fejlődés! Termelésben és gazdálkodásban is az egyik oldalon, életünk anyagi vonatkozásaiban és minőségében a másikon. Ám ez a szolidabb fejlődés is jobb, következetesebb munkát feltételez. Sok okos szó hangzott el minderről a Duna-parti palotában. De a legbölcsebb megállapítások is némileg ismerősek voltak, bizonyságául annak, hogy a miniszteri előterjesztések és a képviselői hozzászólások egyaránt az élet gyakorlati tényeire támaszkodtak, azokra a tényekre, amelyeket többé-kevésbé mindenki ismer. Rengeteg ilyen ismeret halmozódott fel. Ám legtöbbjüket elsősorban önmagunknak mondhatjuk föl. Növelnünk kell a termelést, és összetételében, minőségében lényegesen javítani. A külföldi piacokon és a belső fogyasztásban csakis így tudunk helytállni. Törekednünk kell a beruházások gyorsabb megvalósítására. Határozott intézkedések szükségesek a gazdaságtalan termelés megszüntetésére, iparszerkezetünk korszerűsítésére, a jobb munkaszervezésre, a gépek ésszerűbo kihasználására, a takarékos anyag-és energiagazdálkodásra. Ez csak puszta felsorolás, de annyi kiviláglik belőle, hogy jelentős részben emberi tényezőktől függ, tehát a vezetés, a szervezés, a munkaerkölcs és fegyelem alakulásától. Vannak bonyolultabb feladataink is. Bizonyos területeken immár krónikus az emberhiány, a kereskedelemben és egyes szolgáltatásokban, ezt a- lakosság közvetlenül érzi, más területeken pedig pazarolják a munkaerőt. Ott tehát túl sok van belőle, vagy gazdaságtalan termékeket gyártanak. Nyilvánvaló, és erre számosán rámutattak, bizonyos átcsoportosítás elkerülhetetlen. A gépipari miniszter budapesti viszonylatban tízezer emberre becsülte ennek lehetőségét. A munkaerkölcs és a munkaerő-gazdálkodás azonban kényes ügy, kötődik az emberekhez. Igaza van annak a képviselőnek, aki azt mondotta: megszokott, beidegződött magatartásokat kell bizonyos fokig átalakítanunk! Miközben azonban minden tervünk, minden feladatún! többet, jobbat kíván az embertől és — a pénzügyminiszter szavaival — szigorúbb mércével mér, egyszersmind igyek szik továbbra is annyit nyújtani neki, amennyit csak le hetséges. A lakosság jövedelme, a fogyasztás, a nehezebbé vált gazdasági feltételek mellett is, jelentősen növekszik hangsúlyozta az ülésen Németh Károly. Fokozódik a tartós fogyasztási cikkek térhódítása, egészségesebb lesz a táplálkozás. Mindezt a belkereskedelmi miniszter felszólalása is alátámasztotta. A gyermeknevelés költségeinek fokozott átvállalása és a nyugdíjasok helyzetének javítása sem kerül le a napirendről. Az elkerülhetetlen árváltozásokat pedig figyelembe veszik a reálbérek és a reáljövedelmek megsza básánál. Ide tartozik, hogy a lakásépítés üteme gyakorlatilag változatlan marad, tehát a szűkebb nyújtózkodási lehetőségek ellenére, igen dinamikus lesz. A jövő évi költségvetés egyidejű megvitatása azonban elég gyakorlati utalás volt arra, hogy a teendőket senki ne helyezze még az öt év távlataiba se. A hangsúly a jó kezdetre került. Ezért is említette Huszár István miniszterelnök-helyettes hagy nyomatékkai: az ötéves terv végrehajtása szempontjából kiemelt jelentősége van annak, hogy már az első évben — tehát jövőre — határozott eredményeket érjünk el. És ezt minden bizonnyal a munkafegyelem, és munkaerkölcs megszilárdítására is értette, amire előter jesztése befejezéseként újólag visszatért. Olyan társadalmi légkört kell teremtenünk — mondotta —. amely nem tűri a hanyagságot, a nemtörődömséget, vagy a taktikázó közönyt. A terv számai, tényei ilyen feltételeket persze, betű szerint, nem tartalmaznak. De azért mindenki tudja, hogy ezek az élet elodázhatatlan követelményei. B. J. Megkezdődött a téli szünet Vizsgáznak az egyetemisták Az ország mintegy négy és fél ezer általános iskolájában és 528 középiskolájában a félévi .,zárás” szombaton, december 20-án volt, mintegy egymillió 51 ezer általános iskolás és 207 ezer középiskolás diák számára. Megyénkben több mint 30 ezer diák kezdte meg a vakációt. A téli szünet egyébként január első vasárnapjáig tart, vagyis az első tanítási nap: január 5-e, hétfő lesz. Természetesen a mostani vakáció idején is működnek majd a napközi otthonok. A szakemberek egyúttal hangsúlyozzák: a szünidőben a tanulás csak módjával jut szerephez, a fő hangsúly — éppen azért, hogy a második félév munkáját a fiatalok pihentebben kezdhessék — a játékon, a szórakozáson. a sportoláson lesz. Mint minden esztendőben, az idén is megtették az előkészületeket, hogy a népes diáksereg hasznosan tölthesse szabad idejét. A középiskolákban a KlSZ-szerve- z'etek gondoskodnak szünidei programról, klubnapok, kirándulások. közös mozi-, tárlat-, vaav színházlátogatások formájában. Országszerte felkészültek a művelődési házak is. A téli szünetben a pedagógusok . előkészülnek a félévi osztályozó értekezletre, majd az eredményhirdetésre. Mint esztendők óta az idén is valamennyi iskolafokon csupán az ellenőrző könyvbe jegyzik be a félévi osztályzatot. Változatlanul érvényes az a rendelkezés. amely szerint nem osztályozzák azt a 155 600 kis elsőst. akik fél esztendővel ezelőtt kezdték meg általános iskolai tanulmányaikat, mii\t ahogy az ötödikesek sem kapnak félévi érdemjegyet. Mindez természetesen nem jelenti azt. hogy nem értékelik a munkájukat: januárba-rr szülői értekezletek keretében éppen ezért találkoznak majd szüleikkel a pedagógusok. A második félév küszöbén országszerte hozzáfognak a nyolcadikosok továbbtanulásának alapos előkészítéséhez, pályaválasztási tájékoztatást, illetve tanácsadást tartanak majd az idén végző 119 000 tanuló, illetve szüleik számára. A továbbtanulási jelentkezési lapokat március 20-ig küldik majd tovább az általános iskolák vezetői a középfokú oktatási intézményekhez. (Folytatás a 2. oldalon.) Aranyvasárnap - ezüstösen &H« Ájf*» jÉJ ■ ' :1;i Locsog az eső az egyik napon, hó hull a másikon, s kemény-csattogósra dermed^ az utak sara. Szeszélyes ez az idő, miként az április, de mégis: tél van, kemény. Fehérbe öltöztek a hegyek, zúzmara vastagszik az ágak ujjain, s fagyott patakok tükörjegén csúszik végig az erőtlen napfény. Arcot pirosítóan csíp a hideg, s bólogatnak, hajladoznak a szélben a fenyők, az ünnepet jelzők. Kádár János találkozói Kubában Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Kubai KP kongresz- szusán résztvevő magyar pártküldöttség vezetője, pénteken Havannában találkozott testvérpártok küldöttségeinek vezetőivel. Meleg, baráti légkörű találkozóra került sor Mihail Szuszlovval, az SZKP Politikai Bizottsága tagjával, a KB titkárával. Szívélyes, elvtársi megbeszélést folytatott Georges Marchaisval, a Francia KP főtitkárával. Gromiko Japánba utazik A japán külügyminisztérium szombaton hivatalosan bejelentette, hogy január 9- én néhány napos látogatásra Tokióba érkezik Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. A japán minisztérium közleménye szerint a látogatás alkalmával megvitatják a két ország közötti békeszerződés előkészítésének kérdéseit. A ZIM-ben Eredményt hozott a szocialista munkaverseny Közeleg az év vége, mindenütt számvetés készül a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny eredményeiről. így van ez a LAMPART ZIM salgótarjáni gyárában is, ahol egymás után a párt- és a szakszervezeti bizottság is értékelte az eredményeket, meghatározta a soron következő feladatokat. Az összegezésnél az elmúlt két évre mintegy 20 millió forint gazdasági eredményt és több mint 90 ezer óra társadalmi munkát vehetnek számba. A 84 szocialista brigád és rajtuk kívül a versenyben részt vevő munkabrisádok a lehetőségek határain belül helytálltak, eleget tettek ígéretüknek. Anya “takarékosság, energiatakarékosság. selejtcsök- kentés. a minőségi munka javítása; több újítás, valamint a végzett társadalmi munka szerepelt a felajánlásokban. Nem véletlen, hogv a gyár a szocialista brigádok kiváló munkája nyomán az év elejei lemaradást pótolták. Külön — ahogy mondani Szokás — kiemelt feladatként szerepelt az exporttervek teljesítése. Ennek érdekében a Nógrádi Sándor, a Jegorov. az Április 4, a November 7. szocialista brigádok tettek legtöbbet. A szocialista brigádok érdeme az is, hogy teljesítették a 17 ezer darabos éves kályhameg- rendelést. Ebben viszont a Gagarin és a Dózsa brigádoknak van jelentős érdemük. Többször írtunk már arról, hogy az új zománcozási tech-. nolögia bevezetése milyen jelentős eredményt hozott. A termékszerkezet javítását szolgálta a Vásárhelyi Pál nevét viselő szocialista brigád munkája, az új tervdokumentáció kidolgozásával. A termékstruktúra változtatása' céljából tervbe van az eddig csak NSZK számára gyártott készülékek hazai piacon való értékesítése. A brigádok több helyen megvalósították az önmeózást. Munkájukban híven tükröződik a minőség javulása, a selejt csökkentése. A munkaverseny-mozgalom eredményei a jövedelmezőséget, valamint az önköltséget is kedvezően befolyásolták. A gyári eredmény mintegy 18.6 százalékkal növekedett. A nyereség növekedésében jelentős szerepe van a felajánlott és teljesített két kommunista műszaknak. A munkaverseny és a kommunista műszakok eredményeként a gyári jövedelmezőség több mint 20 százalékkal növekedett. Az önköltség mintegy 1,2 százalékkal csökkent, bár az előző évhez viszonyítva növekedett. Oka az objektív körülmények, valamint az árváltozások hatása. A termelékenység fokozása, a munkaidő jobb kihasználása, mintegy 2 milliós többleteredményt hozott. Az anyag- és energiatakarékosság mintegy 3 millió forintos eredményt jelentett. Tovább folytatódott az improduktív munkahelyekről termelőmunkahelyekre való átcsoportosítás, ami szintén eredményes volt. A szocialista munkaverseny eredményeit, a vállalati párt-végrehajtóbizottság és a szakszervezeti bizottság legutóbb elemezte. meghatározta az elkövetkezendő évre szóló feladatokat is.