Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)

1975-11-22 / 274. szám

V sem alapító fiatalolt Kell a baráti kapcsolat TT H O N ’7 ^ A jövő év bútordivatja — Házgyári konyha, fürdőszoba Manapság sokszor beszé­dünk a fiatalok munkájáról, közéleti, társadalmi életéről A gyár és az itt dolgozók t ibbsége fiatal. Az alig öt­éves törzsgárdatagok már az özem a'apítói közé tartoznak A Budapesti Rádiótechnikai Gyár salgótarjáni gyáregysé­géről és munkásairól van szó. — Hogyan értik meg egy­mást a fiatalok a munkapad mellett — érdeklődtünk. — Három éve kerültem a gyárba — kezdte a beszélge­tést Hajas Lívia. — Azelőtt nem foglalkoztam elektroni­kával műszerekkel, számomra teljesen ismeretlen terület volt. Ezért kezdetben renge­teg nehézség és probléma akadt a feladatok végzése közben. Szerencsére mindig segítettek a társaim, és így gvorsan ..belerázódtam'' a munkába. Olyannyira, hogv már előfordul: tőlem kérnek lanácsot. A mérősöknél dol­gozom, legfontosabb a pon­tosság. Jó a közösségi szellem a részlegünkben, de nemcsak a munkahelyen, a KISZ_ben Is megértik és segítik egymás munkáját a fiatalok. A szereidében boszorkányos ügyességgel dolgozik Papp József. Egymás után sorakoz­nak a már összeállított és felszerelt panelok, aljzatok. — Egymás keze alá dolgo­zunk. Minőségi munkát, meg­felelő baráti kapcsolat nélkül el sem lehet képzelni. Büsz­kén mondhatom, hogy ez a mi brigádunkban nagyon erős. Nem véletlen, hogy má­jusban elnyertük a Szocialista Brigád címet.' — A következő évben, a szakmunkásvizsga után mű­szaki főiskolára szeretnék je­lentkezni. Nem én vagyok a; egyedüli a brigádban, aki így döntött — mondta nagyon szerényen. Nem csak a szereidében, a mérősöknél, a raktárban dol­goznak fiatalok, hanem az irodákban is. Anyagkönyve­léssel foglalkozik Csíki Tibor- né, akit kérdésünk kissé meg­lepett. — Van-e munkájában pél­daképe? — Nincs. Sem a munkám­ban, sem másutt. Szerintem nem is fontos. Jó érzés együtt dolgozni a sok fiatallal. Min­dig van közös témánk és ez sokszor feloldja a munka okozta feszültséget, A raktá­ri kartonokat egyeztetjük, a budapesti központban elké­szített tablókkal. — Reggelente mindig jó­kedvvel jövünk munkálja, ugyanis itt dolgozik a nővé­rem és az öcsém is. És ami a legkellemesebb, így is távo­zunk. Ahogy láttuk nemcsak ők... (b. zs.) Apróhirdetések rtniÁS GYÜMÖLCSÜ egres Diros és fekete ribizketövek dara­bonként 10 Ft. fran­cia évelő szegfűDa- lánták. tövenként 3 Ft. kaphatók. Toronvi kertészet. Békéscsaba. Botyánszki 27. egyszobás vaev másfél szobás össz­komfortos lakást vennék Salgótarján területén. Ajánlatokat munkanapokon 6.30- tól 16 óráig. 11-71 te­lefonra. KERTES családi ház. áron alul eladó, azonnal beköltözhe­tő. Baglvas-alia, Frankel Leó u. 6. Botos Jánosné. AZONNALI be­lépéssel felve­szünk: női beta­nított munkáso­kat gyógyszer­üveg gyártásá­hoz, két és há­rom műszakos munkakörbe. se­gédmunkásokat, liftkezelőt, oxi­génkezelőt, la­katosokat. kony­halányokat, taka­rítónőket, fűtőket. Bölcsőde, óvoda és munkásszállás van. Jelentkezni lehet: Budapesti Ampullagyár, Bu­dapest, XIII., Vá­ci út 99., mun­kaügyi osztálv. Telefon: 408-330/21. mellék. TÖRZSKÖNYVEZETT agárkölykök eladók, ifi- Csemmiczky Ist­ván Sa "ót"' ;án. Rá­kóczi út 200. GYŐRI kétszobás összkomfortos laká­somat elcserélnem salgótarjáni hason­lóra. vágv nagyobb­ra. Érdeklődni Sal­gótarján. Hegyi út 5. Rigó Antal. ALBÉRLET férfi részére kiadó. Salgó­tarján. Pécskő út 9. Válóczi Béláné. SALGÓTARJÁN egyik legszebb helyén. Zrí­nyi Miklós út 4. két család részére alkal­mas kertes családi ház eladó. Érdeklőd­ni 18-69, 22-94 telefo­non. ELADÓ távfűtéses öröklakás Salgótarján központjában ko és OTP-átvállalással. Érdeklődni: Aranv János u. 9. II. e. 3. 17. órától. Felveszünk áru­szállítói. áruösz­szeállítói munka' körbe női és fér­fi lót. munkaválla­kereskedelmi szakképzettség előnyben. Szabad szombat biztosí­tott. Vögy iáin vad­kereskedelmi Vál­lalat, Salgótar­ján, Nagy Sándor u. 10. Telefon: 23-31. A MAGYAR Au­tóklub salgótarjá­ni szervezete ér­tesíti az érdekel­teket. hogy a ko­hászati Üzemek Művelődési Há­zában 1975. no­vember 22-re és 30-ra hirdetett KRESZ-OKTATAS közbejött szerve­zési akadályok miatt ELMARAD. Helyette a tanfo­lyam változat­lan helyen. 1975. december 20-án. 21-én 8—12 óráié lesz megtartva. FIATALOK jelent­kezzetek ! Vállalatunk az 1976/77-es tanévr« az alábbi szakmákra iskoláz be ipar! tanu­lókat: ács-állványozó kőműves, éoító gép­szerelő szakmára / felvett tanulóknak térítésmentes otthon- elhelyezést és napi háromszori étkezést biztosítunk. Levélben érdeklődésre bővebb felvilágosítást adunk Cím: Mélyépítő Vál­lalat munkaügyi osz­tálya 1397 Budapest V.. Rosemberg hp u. ifi sz J Az Országos Mentő- szolgálat pásztói men­tőállomása felvételre keres mentőáoolói munkakörbe férfi munkaerőt. Érettsé­gizettek előnvben. A szakképesítés munka mellett megszerezhető. Jelentkezés: Salgó­tarján. Bem u. 5. Villany- szerelői pari Vállalót. 4. sz. özem felvételre keres villanyszere­ló'kel, .-eged m un- kasokat. kubikosokat kazincbarcikai munkahelyére eavedi nagyberu­házás kivitelezésé­re Jelentkezés • Salgótarlán SKÜ /ív-kirendeltségen A Pest—Komárom— Nógrád megvei Élel­miszer- és Vesviáru­naövkereskedelmi Vállalat felvételt hir­det az alábbi mun­kakörök betöltésére: kocsikísérő. belső munkást. adminiszt­rátort. Jelentkezni le­het: Salgótarján. Ál­lomás út 4ra. ________ M EGNŐSÜLNE egv 36 éves 180 magas fi­atalember. Lakás van. Egv gvermek nem akadály. Csak őszin­te levelekre válaszo­lok. ..Hóvirág” iel- igére a sateótariáni hirdetőbe. VOLÁN 2. sz. Vállalat felvételre k eres üzemanyaa-kiadó- aat. Fizetés mea- áUaoodás szerint. Jelentkezni lehet a vállalat anyaa­sazdálikodási osz­tályán. Telelőn: 11-85 Az őszi Budapesti Nem­zetközi Vásár két pavilonjá­ban 12 ezer négyzetméternyi területen kapott helyet a bú­toripar, a lakberendezés egyéb kellékeit gyártó vállalatok reprezentatív bemutatója, a tízéves hagyományra visszate­kintő Otthon kiállítás, ame­lyen 69 hazai és külföldi vál­lalat, cég képviseltette magát. Az Otthon címet viselő ki­állítás minden évben a kö­vetkező év bútorait mutatja Sebességcsökkentés — útcsíkozóssal ■ •;■ ; iá Mfttwt «PER IMÉNT » : f - - -5*1 - V > ' v ■fcKyi..' Világszerte ae a tapaszta­lat, hogy az utak mentén a sebességcsökkentésre vonat­kozó figyelmeztető táblákat az autósok nem veszik elég komolyan. Többnyire azért, mivel a nagyobb sebességgel való haladás ritmusát nem szívesen cserélik fel) az egy­szerre nagyon lassúnak tűnő tempóval. Pedig a sebesség" csökkentésre való felhívás rendszerint veszélyes útsza­kasz közeledtét jelzi, ahol fo­kozottabb a balesetveszély. Angol szakemberek az em­ber optikai csalódásra való hajlamát vették számításba, amikor megépítettek egy kí­sérleti útszakaszt. Fehér ke­resztcsíkokat festettek az út­testre, mégpedig egyre kisebb egymás közti távolsággal. A tapasztalatok szerint az ilyen csíkozás önkéntelen lassításra készteti a vezetőt. Ha ugyanis azonos sebességgel halad az egyre kisebbedé térközűen csíkozott úton. is, az az ér­zése támad, mintha fokozó­dott volna a sebessége. A csíkozás megfelelő sűrí­tésével el lehet érni, hogy a veszélyes ponthoz érve az au­tóvezető a kívánatos lassúság­gal és óvatossággal haladjon. Az út menti figyelmeztető táb­lák kitűzésére persze még így is szükség van. A kísérleti út­szakaszon szerzett kedvező tapasztalatok alapján Angliá­ban ilyen felfestéssel fogják ellátni a fontosabb útvonalak megfelelő szakaszait. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnali belépésre keres központi telephelyére, továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Algyő, Százhalombatta) külszolgá- latos munkakörbe: lakatos, villanyszerelő, esztergályos, asz­talos. kőműves, kovács, lemezlakatos. ív-lánghegesztó, cső­szerelő, marós szakmunkásokat, A salgótarjáni Városgazdálko­dási Üzem felvé­telre keres: Diesel­adagolóra vizsgá­zott motorszerelőt, esztcrcálvos szak­munkást. szerszám- kiadót. főfoglal­kozásban. vaev nyugdíjasként .Je­lentkezni lehet az üzem telephelyén. Salgótarján. Ker­tész u. 2/b. Kőfaragó és Épü- letszobrászipari Vállalat felvételre keres budakalászi és ürömi kőbányái­ba kőfejtőket és segédmunkáso­kat. Jelentkezés: Üröm, Templom tér 3. sz. Kálai Lajos üzem­vezetőnél. továbbá öltözőőröket, őröket és férfi segédmunkásokat. Vi. déken minden szombat szabad. Jó kereseti lehetőség. Mun­kásszállás, üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken in­gyenes. a központban havi 75.—Ft-ot kell fizetni. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatt kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztöképzés Jelentkezés: a vállalat üzemgazdasági és munkaügyi főosz. tályán. Budapest XVIII., Gyömrői út 79—83. vagy vidéki munkahelyek vezetőinél. ütvén lakóegyüttes be — választékot kínálva, ajanlva a kereskedelemnek, a fogyasztónak. Ebből adódóan a kiállítás választéka mindig nagyobb, mint a majdan for­galomba kerülő bútoroké. Hi­szen a kiállításon üzletek, megrendelések születnek, s a kereskedelem és a fo­gyasztó által szelektált, ki­választott bútorokat gyártja majd az ipar. — Milyen lesz tehát az 1976- os év bútordivatja? — kérde­zem Filep Istvánt, az Otthon kiállítás rendezőjét. — Továbbra is divat ma­rad a gépi gyártásból adódó, mértani formálású sima bú­tor, de erőteljesen érvénye­sül a stilizált és a rusztikus hatás is. Bővült a színes bú­torok választéka — a Székes- fehérvári Bútoripari Vállalat jóvoltából. A kiállításnak be­vallottan ízlésnevelő céljai is vannak. Ezért nem csak a bútorokat mutattuk be, ha­nem szobarészleteket, ente­riőröket, a bútoron kívül az egyéb lakberendezési kellé­kekkel — textilekkel, dísz­tárgyakkal, képpel, lámpák­kal, szőnyeggel, függönnyel. Tízféle gyerekszoba, tizenöt léié konyha és ötven lakó­együttes szerepelt a kiállítá­son, amellett, hogy önállóan is bemutattunk ülő- és fek­vőbútorokat, könyvespolco­kat, étkezősarkokat, modern- és stílbútorokat. Nyitóképként a „Könnyű­ipar 30 éve” című rész adott jellemző válogatást a terület 30 éves fejlődéséről. Neveze­tesen a bútorok, a lakáskul­túra területén bekövetkezett változásokról. E részhez kap­csolódva kapott helyet a RAVILL bemutatója, amely a nők évének alkalmából mu­tatta be a második műszakot megkönnyítő háztartási gépe­ket, valamint a korszerű la­kás ma már nélkülözhetetlen híradástechnikai cikkeit. Külön kiállítási részben so­rakoztak a már forgalomban levő gyermekbútorok — szem­léltetve a népességpolitikai határozatnak a bútoriparban érvényesülő hatását. Érdekesek voltak a válla­lati önálló kiállítások. A Szék- és Kárpitosipari Válla­lat kínálatából az új szék­kollekciót, a Lakástextil Vál­lalat anyagából a BNV -nagy- díjas bútorszöveteket érdemes kiemelni. A Tisza Bútoripari Vállalat Modul konyhabútor­családja elemekből áll, s al­kalmas a különböző alapte­rületű konyhák bútorozására is. A Cardo Bútorgyár új elemes rendszerű bútorai — fekhelyek, szekrények — a győri házgyár paneljeiből épült lakások méreteit figye­lembe véve készültek. A Budapesti Bútoripari Vállalat bemutatójából az új gyártmánycsaládokat és az újszerű ülőbútorokat érdemes megemlíteni. A Zala Bútor­gyár elemes szekrénysoraival és új fekvőbútoraival jelent­kezett. A Kanizsa Bútorgyár három gyártmánycsaládot mutatott be, közülük a Do­mino bútorcsalád a kiállítás­sal egyidőben már kapható volt a rákospalotai Domus Áruházban. Hét vállalat állított ki az Első Bútoripari Egyesülés égisze alatt, köztük a stili­zált és rusztikus bútorok gyártására specializálódott Agria Bútorgyár, a legújabb hazai nagyüzem. Szatmár Bútorgyár és a legkorszerűbb technológiával, a fóliaborítás­sal dolgozó Székesfehérvári Bútoripari Vállalat. A Finomkerámiaipari Mű­vek termékeiből szoba, kony­ha, fürdőszoba padlóburkola­tokkal, falburkolatokkal, für­dőszoba-berendezéssel, kerá­miatárgyakkal egy egész la­kást rendeztek be. Házgyári konyhákat 260 négyzetméteren mutattak be, s nem csak bútorokat, hanem a házgyári méreteknek meg­felelő háztartási eszközöket, használati tárgyakat, edénye­ket is. A hazai bútoripar mellett több külföldi cég is képvi­seltette magát a BNV Otthon kiállításán. Itt voltak a finn, a jugoszláv, a bolgár, a szov­jet, az NDK-beli, az osztrák és a nyugatnémet bútoripar képviselői. Jugoszláviából az öt legnagyobb bútoripari vállalat termékeit láthattuk. Az idén az Otthon kiállítá­son széles körű piackutatás is folyt. A közönség véleménye, az írásos és szóbeli kérdések­re adott válaszok bizonyára orientálják majd a bútor- és lakberendezési cikkeket gyár­tó ipart. Csakúgy, mint a kereskedelem véleménye, megrendelései. B. É. kutatóba jó a Bujhálon Elindult próbaútjára az el- zsia legnagyobb és a világ ső tengerjáró típusú, Bajitól- legmélyebb édesvizű taván kutató hajó, a Merkúr. Eurá- időnként olyan viharok tom­bolnak, mint az óceánokon. 1 COLLOS HORGANYZOTT amíg a készlet tart beszerezhető a 204. sz. salgótarjáni és 241. sz. szécsényi telepünkön. ÉSZAKMAGYAKORSZAGI TÜZÉP VÁLLALAT. Ezért volt szükség olyan tengeri hajózásra alkalmas kutatóhajóra, amely számé állandóan úton van. A tudo­mányos személyzet a hely­béli Limnológiai Kutató Inté­zet tagjaiból és amerikai tu­dósokból áll. Az utóbbiak a tó kutatási módszereivel kí­vánnak megismerkedni. Az expedíciós hajóról rend­szeresen ellenőrzik a tó vizé­nek összetételét és a környé­ken üzemelő gyárak tisztító- berendezéseinek hatékony­ságát. A Cement- és Mészművek váci gyára (DCM) felvételre keres férfi és női munkaerőket, vasipari szakmunkásokat, kazán­fűtőt, dömpervezetőt, betanított és segédmunkásokat. Se­gédmunkásokból könnyű- és nehézgépkezelői cementipari szakmunkásokat képezünk! Jelentkezés: munkanapokon 7—15 óráig a munkaügyi csoportnál. egész évben egész évben

Next

/
Thumbnails
Contents