Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)

1975-11-02 / 258. szám

Mai szovjet költészet Válság, vagy felemelkedés? Köszöntjük a szovjet CSAKNEM MÁSFÉL esz- — írta cikkében Szolovjev. tendeig vitáztak ennek je- Egyúttal rámutatott arra az gyében a moszkvai Vopro- egy irányzatra is, amelyet szí Lityeraturi hasábjain, üdvözítőnek tart. Ez, az ő Az utóbbi huszonöt esztendő szavaival élve, a gondolati folyamán a szovjet líra fej- líra, az elmélyülés, a filozó- lődésében három hullámot fiai költészet. Ellenlábasai, tartottak nyilván. Több természetesen, az érzelmi mint huszonöt esztendővel indíttatás pártján álltak, ami ezelőtt a kritika a költészet szintúgy feltétlen sajátossá- iemaradásáról adott hírt. Az ga a költészetnek, s mindig ezt követő tíz esztendőben meg is volt a szovjet költő­iéi emelkedéséről beszéltek, szetben. az olvasók érdeklődésének Vlagyimir Szolovjov kí- fokozódásáról. S végül az sérlete arra, hogy a költé- utóbbi években az a véle- szét fejlődési lehetőségei rnény hangzott el erről a fel- közül egyetlen folyamatot, emelkedésről hogy csak irányzatot, tendenciát abszo- színpadias, csak hangos volt. luitizáljon, a kritikusok és a Ezután hallhattunk az iga- költőik ellenkezését váltotta zi felemelkedésről, amely ki. Andrej Voznyeszenszkij már harmonikus, halk. A megjegyezte, hogy a szovjet vélemények e sokrétűsége költészetre mindig jellemző váltotta ki a jelenlegi vitát, volt a különböző stílusok, az A polémia tulajdonképpe- útkeresés demokratizmusa, ni oka a neves kritikusnak, A SOKNEMZETISÉGŰ Vlagyimir Szolovjovnak a szovjet költészet figyelme az Voproszi Lityeraturi hasáb- ember és a környező világ jain publikált, A költészet kölcsönös viszonyának kér- szükségszerű ellentmondásai déseire irányul. Művészeti- című cikke volt. „Jelenlegi leg ezt különbözőképpen le- költészetünkben mintha hét kifejezni, valamiképp szélcsend lenne” A vita során megjegyzé­Arszenyij Tarhovszkij: KEZEK Mint valami idegen tárgyat. Megbámulom a kezemet: Göcsörtös, erős gyökere A kezem egy munkáscisaládnak. Megbízható, régi fajta, Baráti kézfogásra termett, Fészke a foszlós kenyereknek. Ráismerve az ekeszarva. sok hangzottak el arról is, hogy lényegesen változott a jelenlegi kritika jellege. A halkszavú lírikus, Jevgenyij Vinokurov így beszélt erről: a kritika objektívebb lett, megértőbb a különböző, egy­mással olykor homlokegye­nest ellenkező irányzatok­kal, stílusokkal. S ez örven­detes. A költői egyéniséggel szembeni jóindulatú figye­lem az irodalmi élet egész­séges klímáját jelenti. El­múlt a kritikai élet végle­tességeinek ideje. Megszűnt a dicséretáradat az egyik oldalról, s az indulatos ren- reutasítások a másikról. A türelmesség a különböző stí­lusirányzatokat, stílusokat feltételező költészet életfel­tétele. A vitában Pavlo Movcsan ukrán kritikus és fordító ki­fejtette azt a nézetét, mi­szerint a költészet fejlődésé­nek sinusgörbéje hullámzik: Természetes, hogy emelke­dik majd süllyed, s aztán a süllyedést ismét emelkedés követi. Ha az egyik nemze­déknél apály ideje van, a másiknál felemelkedést lát— ’ halunk. A vita hozzászólói a szov­jet költészetben az elsősé­get joggal ítélték a gondo­latiságnak. Megnőtt az olva­sók vonzalma a gondolati lírához, a modern, intellek­tuális, a bonyolult gondola­tot kifejező költészethez. S ez a tilos témákat nem is­merő költészet fejlődésének ősforrása. A polémiába, mely a Vop­roszi Lityeraturi hasábjairól kultúra „Rokonság, mégpedig egyre közelebbi: ki tudná pontosan meghatározni viszonyukat? Nem ásom bele magamat a történelembe, nem megyek vissza oda, ahol először talál­koztak —, vagy ahogyan a kutatók monda­nak: érintkeznek— ami szláv őseink a ma- gyarok őseivel... Illyés Gyula például a múlt század embereiről és eseményeiről szólva Petőfi-könyvében, egyáltalán nem afféle paradoxonként jegyzi fel, hogy a ma­gyar udvarházak életéről a legmegbízhatóbb leírást Goncsarovnál és Gogolnál lehet meg­találni, s hogy a nagy Petőfinek nem egy verse érintkezik rejtélyes, kapilláris módon a nagy orosz klasszikusok műveivel.” Leonyid Martinov, a kiváló Szovjet költő, a magyar irodalom fordítója és népszerűsí­tője cikkéből ragadtam ki a fenti idézetet, amely ugyan régi rokonságról regél, ám nyugodtan ráépíthetjük, mint előzményére, a szovjet—magyar kulturális kapcsolatok je­lenlétét is. S mindjárt előtolakodnak a múltból a sze­mélyes élmények is: ha jól emlékszem, a felszabadulás után elsőként Alekszandr Beck, Volokalamszki országútját olvastam el — egyetlen éjszaka — ar szovjet könyvek közül. Azután Gorkij. Solohov, Tolsztoj. r-"ÍAbr. Fa-o-niev következtek —, s a kíván­csiság és lélek olyan emelkedése, amit nem­zedékem valószínűleg minden tagja ismer, egy új irodalommal-vílággal ismerkedvén, amelynek minden sorától a humanizmus, az ember szeretete, az emberi méltóság becsü­lete áradt Hivatásomnál fogva azután földrajzilag is soi< helyen — Moszkvában, Leningrádban, Tallinban, Kijevben, Odesszában, másutt — lehettem tqn.iVa n kultúra kölcsönös áramlá- sának-befogadásának; annak is, hogy mi­iven szeretettel és kíváncsisággal fogadták- fogadják a Szovjetunióban a magvar kultú­ra alkotásait, művészetünk képviselőit. Mert azt hiszem, a magyar—szovjet kul­turális kpcsolatok alakulásában is ez a köl­csönösség a legfőbb mozgatófejlesztő erő; a kultúrának az internacionalista felfogása, amely azt a népek barátságának. egymás megismerésének fontos tényezőjévé avatja. napjait Idézhetném a számok-adatok sokaságát —, de szükség van-e rá? Mindenki —, aki immár életkorilag is a tudatos befogadás állapotá­ban él — sorolhatná a saját élményeit: könyveket, filmeket, színdarabokat, balett- és zenei esteket. kiállítások-tárlatok meg­kapó pillanatait — mindazt, ami a legna­gyobb hatást váltotta ki a szovjet kultúrá­val való találkozáskor. Mert bár ismét a szovjet kultúra napjait köszönthetjük hazánkban, ma már a szov­jet kultúra ünnepi eseményei nem sűríthe- tők egyetlen hétbe nálunk. Egyre rendsze­resebben üdvözölhetünk kiváló együtteseket — alkotásokat, világhírű művészeket a Szovjetunió népeinek képviseltében, a kul­túra ünnepnapjaivá avatván ilyen módon a hétköznapokat is. Mégis, a szovjet kultúra napjainak Ma­gyarországon immár viszatérően ereje-értel- me van. Az átlagosnál is nagyobb közfigve- lem fókuszába emeli a soknemzetiségű, szo- r-'a'ista <?-7ovíet"nió kultúráját, választékban is nagyobb szélességeket-mélységeket kínálva. A mostani — november 4. és 13. között rendezendő kulturális napokon hallhatjuk a Jurij Temirkanov vezényelte Leningrádi Filharmónia szimfonikus zenekarának kon­certjét. megtekinthetjük az ugyancsak le­ningrádi Kirov Operaház baleltművészeinek műsorát, vagy a moszkvai Szovremennyik Színház előadásait. S folytathatnám a sort, a kiváló operaénekesek és hangszeres szó­listák fellépéseivel, a kiállítások és tárlatok felsorolásával csakúgy, mint a szovjet fil­mek fesztiváljával, amelyen olyan nagyon várt filmeket nézhetünk m°g, mint Solohov ,,A hazáért harcoltak” című elbeszélésének filmváltozatát, (Szergej Bondarcsuk rendezé­sében), vagy Vaszilij Suksin immár híres fi’miét A vörös kányát. Mindez csajj része az idei szovjet kultu­rális monk változatos műsorának. Azzal a meggyőződései várjuk és köszöntjük, hogy még többet megtudunk a szovjet nép éle­téről, hogy újabb élményekkel gazdagodva tágítjuk magunkban azt a képet, amit — ki-ki életkprától függően — kialakított ma­gának a baráti népek kultúrájáról. Havas Ervin S míg tartaná a föld szívét — Látod, csillagszeretok vagyunk — Kezünk, ötágú csillagunk Horgával átdöfve az ég. íme, mitől hősi a tett: Míg a kétszer öt bütykös ujj Jót munkál halhatatlanul. A föld — ősi atlaszi súly — Minden ízéhez --’-■'-i—. (Ladányi Ferenc fordítása) Schwer Lajos: Köpülők 1 T más irodalmi és művészeti lapokra is átterjedt, irodal­márok és olvasók egyaránt bekapcsolódtak. A vita a művészi fejlődés egyik nagyon fontos aspek­tusát is érintette, a költé­szet nemzeti sajátosságainak problémáit. A vita folyamán arról is beszéltek, hogy nemcsak a nagy népek, ha­nem a nemzeti kisebbségek költészete is csodálatos fej­lődésnek indult. A MÁSFÉL esztendeje tartó vita a lapok hasábjain befejeződött, de folytatódik | az életben, hiszen a polémia a felemelkedés hajtóereje. (A. G.) Alekszandr Tvardovszkij: Ésszel élj, Ésszel élj, alább sose add! Sorsodat bátran mérd fel: Találd meg önmagadban magadat Es ettől már ne térj el. Munkádba merülj el önfeledten Ez az, mi megnyugvást hoz: Magadhoz légy mindig kegyetlen, Ne oly kegyetlen máshoz. Jusson is, de maradjon is: Ne öntsön el a munka. Ha élsz, hát élj! alább sose add Járhatsz akárhol is: Légy készen a nagy útra. Es ne töprengj, hogy az a perc Közel van-e, vagy távol — Egyszer majd úgyis útra kelsz, Kilépsz e vén világból. Ámen! Es most üss rá pecsétet. Ne óvatoskodj, az csay árt. S, ha még talán bánat is éget: Örülj. Így egész a világ. Képes Géza fordítása lYTinrlpn napom kenyér­lvilliUCIl vásárlással kez­dődik. Az én házamban sen­ki se mondja: „Ma én hadd menjek el a boltba!” Már mindenki tudja, hogy ez az én és csakis az én dolgom. Akár novemberi eső zu­hog az aszfalton, akár lágy meleget lehel a földre a korai nap, akár havat vág az arcomba a viharos feb­ruári szél. akár áttetsző kis patakok kígyóznak a nedves hóbuckák alól, én — megyek a boltomba. Ügy örülök, mintha egy kedves emberhez sietnék találkozó­ra. Az „Orosz Kenyér” nevű bolt egy nagy ház föld­szintjén van. A bolt egyik fa­la — csupa üveg. Alig érek oda az ajtóhoz, máris kitágul az orlvukam: micsoda illata van a friss kenyérnek! Es eszembe jut g háborús évekből egy jéghideg szibé­riai éjszaka. Történetesen egy pékség mellett haladtam el. És hirtelen megcsano’t a meleg kenvér illata. Szé­dülni kezdtem. úgyhogy megáll1 am- Már három nap­ja nen volt a számban esvetlen morzsa s°m: elvesz­tettem a kenvériegyemet. Megfogóztam egy léckerítés­ben. hogy el ne essek. és ettől a csodálatos illattól mervréc-zpíTi;jve sokáig áútam ott. Zúgott, fütyült a szél a llja Lavrov: REG csupasz nyírfák között. Zú­gott. a borzongatóan sivár, fagyos, fekete éjszaka. Csak ez a szélben gomolygó illat öntött életet belé... És eszembe jutnak a har­mincas évek is. amikor, mint kisfiú órákig álltam sorba egy falatnyi barna kenyé­rért. amely csípős volt vala­mi keveréktől. Elviselhetet­len sorbaállni egy kisfiúnak, de kellett hát én álltam is. Csak a .Torn Sawyer ka­landjai” adott erőt. Álltam és olvastam, és álltam... Eszembe jutnak a háborús évek sorállásai is- A sület- len. nehéz kenvérszeletek is. a kukoricakenyér szétmor- zsálódó fehér darabkái is. De bármilyen volt a kenyér, mind'g felséges ízűnek érez­tük. öt ember kapott annyit, amennyit egy i<? rögtön meg tudott volna enni. Szent és keserű volt az a kenyér, amelyet katonafe- lesé^ek, serdülők és öre­gek teremtettek elő... Most belépek a boltba. És rámhömpölyög a meleg ke­nyér illatának anyaian simo­gató hulláma. A tágas üzlet fényárban úszik. Az. üvegfal miatt még terjedelmesebb­GÉL nek hat: az utca a járóke­lőkkel mintegy a részévé válik. önkiszolgáló üzlet. Csak két pénztárosnő ül a bejá­ratnál- Én a -sarokban állok és megilletődve nézem a kenyérrel telezsúfolt polco­kat. Domború, kerek fehér kenyér, mákos fonott süte­mény, orosz kalács, arany­színű zsúrkenyér, mandula- és fahéjillatú zsemle, ropo­gós kétszersült, laktató. jó szagú rozscipó... Valóságos kenyérparádé! Megnedve- sedő szemem káprázik. és ezeknek a kenyereknek a helyén egy pillanatra a pa­raszt nagy nehéz barna ke ze tetszik fel előttem. Úristen! Mennvi különfé­le kenyér1 Jegy nélkül. Vedd. vidd! És micsoda illat! Sok pompás szag van a vi­lágon. Mi’ven csodás csupán a gomba illata! Hát még a szamócáé! Meg az almáé! És mivel lehetne összehasonlíta­ni a ««"ögdmnve szagát? A virágokról már nem is be­szélek- De milyen remek sza­ga van például a parthoz ki­kötött tutajnak, a beszurko­zott ladiknak. Meg a frissen kaszált fűnek a fejünk alatt! Vagy szabad' tűz füstjének! De a kenyér illata! Az az élet szaga... Arcomat és torkomat őrö­sén dörzsölve, attól tartva, hogy elbőgöm magam, eset­lenül megyek a polcokhoz a nyugodt, gyakorlatias embe­rek között. leveszek egy liszt­poros, pufók, fehér cipót, óvatosan, mint kiscsirkéket, hasuknál fogva felemelek né­hány pehelykönnyű, sárga zsemlét, mindezért pár ko­pejkát fizetek, és kifelé indu­lok: igyekszem elfordítani a szememet, az emberekről, akik közömbösen szurkálják a ke­nyeret valami ostoba villával, hogy ellenőrizzék : friss-e. Kimegyekaz trj vagv a nan* sütésbe, vagy a hóviharba, és hazafelé lépkedve vala­hogy restelkedek. amiért a kenyér templomába járva én, pogány nem vettem le a sap­kámat... Hát ígv kezdődik minden egves reggelem Azután pedig nekigyűrkőz- ve munkához 'látok. hogv holnapra is megkeressem mindennapi kenyerünket... Makai Imre fordítása NÖGRAD - 1975. november 2., vasárnap 5 k

Next

/
Thumbnails
Contents