Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)
1975-11-16 / 269. szám
Örvös Lai os: IDEGENEK SOHA NEM VADÁSZTAM kalandra. Vagy észre sem vettem, ha kínálkozott, vagy csendesen kitértem előle. Persze, mikor Párizs felé fut a gyorsvonat, 6 az ember idegen országokon rohan at, az még s más. Mindenki tudja, hogy milyen természetes a világban a kaland, milyen terméssé, esek az emberek, néha egy férfias tekintet is megbabonáz egy nőt. Egy olyan világosbarna hajú, sötétkék kötött szoknyás, sárga-sötétkék pólóinges, haiványpiros szájú fiatal nőt', aki hajnali két óra tájban szállt fel Strassbourg- ban a gyorsvonatra, egyik kezében fekete borjúbőr réti' küljével, másikban meg kockás, szövethuzatú bőröndjével, épp abba a couchette-be, ahol az én heverőm is lapult, és ahol Salzburg óta olyan jói aludtam, hogv már nem is volt kedvem újra elszende- redni. Megborotválkoztam hát. s cigarettázva néztem a folyosó ablakán át a kivilágított pályaudvart. A villanyfénynél is jól láttam sima bőrét, amelyről olyan frisseség áradt, mintha nem is egv városból jött volna, hanem a mező közepéről, formás testével és hosszú lábaival. Olyan kisfiúnak éreztem magam hirtelen, mintha még most is csak ösztöndíjas egyetemi hallgató volnék, nem pedig háromhetes párzisi tanulmányútra mennék. S amikor nézni kezdte a fülkeszámokat, nem is az jutott eszembe. hogy most francául beszélhetek, hanem az. hogv segítségére legyek megtalálni a fülkéjét, a fekvőhelyét, s hogy szép, vagy csúnya, már el is felejtettem. Hiszen mondom, látásra kis* fiúvá változtam vissza, s a kisfiúk még nem azért segítenek. mert olyan izgatóan szép, akinek segíthetnek. — Pardon, Mademoiselle, quel numéro vouc cherchez? kérdeztem tőle. vagyis, hogy milyen számot keres. Sötét szemével kicsit zavartan nézett rám, aféle kis'.á- nyosan ö is, és azt mondta magyarul: — Nem értem, uram mit mond. .. Majd elhültem a csodálkozástól, mert nemcsak, hogy magyarul beszélt, de olyan ízesen ahogy alföldi falvakban hallottam. És elnevettem magam. — Hát hogy lehet az, mikor én jól értem magát? Kiejtette kezéből kockás bőröndjét a meglepetéstől és sokáig bámult rám. — Maga tud magyarul? — Egy kicsit a foglalkozásom is — feleltem titokzatosan — És itt él? — Három hétig. Tanulmányútra iöttem. És maga'’ — Én túrista vagyok. Egy aKö'di faluból. Most én néztem őt hosszabban. Talán kitalálta gondolatomat, mert csendesen hozzátéve1 — Édesapám primőrkertész, n -m panaszkodhatunk. Megértettem. Arra céloz. bo->y sem öltözéke, sem ne- dig ez a turistaút nem jelent agyagi megerőltetést számukra Én már újra formás testét néztem hosszú combját halványt»5 ros száját, s homlokába hul'ó világosbarna haját. A sors véletlenje folytán az én fülkémbe szólt p jegye, a velem átellenben levő fek- he'vre. Amikor elhelyezte bőröndjét, s kicsit bekölnizte ma- - gát. megkérdeztem, hogy nem iszik-e egv feketét. — Hát hoznak erre feketét? — kérdezte; — Szívesen innék, kialudtam már magamat. Korán lefeküdtem és kértem, hogy ébresszenek fel. — Hoztam magammal; térni '«sban — mo-d'im neki. — Még egyetem is* a koromban megsz»ktam, hogy ilyesmire ne költsék. S már csavartam is le a •termosz kupakját és öntöttem a forró kávéból. — Jaj, de jól esett! — csettintett a szájával. — Maga nem iszik? — D° én is. — Majd kimosom a poharat. i — Csak azt ne! — kértem nevetve. FURCSÁN MOSOLYGOTT. ügy az ablakon túlra. Az erős fé.homályban útzó mezőkre, egv-egy elfutó falusi házra. Vajon mj járhat az eszében? Éppoly titokzatos és ugyanakkor természetes volt, mint egy francia lány. akivel most beszélek életemben először. Nekem is nagyon jól esett a kávé. Így éjnek idején, de mégis már frissen, a sötétben robogó vonaton, e különös lány mellett. Mert olyan különösen hatott rám ebben a környezetben. Ha a falujában találkozom vele egy vasárnap, elegáns finom öltözékében, talán fel som tűnik annyira. De itt feltűnt Mert itt nem volt minden nő ilven friss, ilyen elegáns a vonaton. Cigarettával kínáltam, nem dohányzott. Akkor megkérdeztem tőle. mire kiváncsi Párizsban, mit szeretne látni. — Párizst — felelte. — A világot. — Mindenütt világ van — Igen, de a vi’ág sem egyforma Az emberek sem egyformák. Egyik ilyen, másik olyan. Igaz, a férfiak közt elég sok az egyforma Nem kérdeztem tovább, talán valami rpssz emléket bolygattam volna meg vele. Elhallgattam. S ez a hallgatás magnvugtatta. Szinte tetszett neki. Homloka újra kisimult és alig észrevehetően mosolygott is már. — Azért le szeretnék feküdni, — szólalt meg egvszer csak —. még nagyon korai az idő és teljesen pihenten szeretnék érkezni. Van már ugyan hotelem, de nem akarom alvással tölteni a napot. Bementünk a fülkébe. A többiek aludtak, sötét volt odabent Kinyitotta a bőröndjét, legfeiülről vette ki gondosan összehajtogatott pizsamáját. Én csak ültem a heverőm szélén, és olyan sejtelmesen láttam, inkább hallottam, amikor lehúzta ruháját és felöltötte kombinéra a 'Pizsamát. Odahaza aligha tette volna ezt meg egy idegen férfi jelenlétében, de itt nagyvilágibban akart viselkedni, mert itt a nagyvilágban volt. amellyel szemben nagy-nagy bizalmat érezhetett. — Maga nem fekszik le? — kérdezte, amikor már az ágyon hevert, felhúzott térddel s csak rózsálló felsőteste világított kicsit, főként amikor bssülöttek holmi éjjeli fények. — Nem — feleltein. Mostanáig aludtam, teljesen pihent vagyok, , És néztem., ahogy fekszik, s az elsuhanó állomások fényénél láttam, hogy nyitva a szeme, Nem alszik. Talán azt várja, hogy fogjam meg a kezét. Vagy üljek át az ágya szélére és simogassam meg a nvakát?. . . Lehetséges. de inkább azt hiszem, ho-’v csak próbára akar tenni. Hogyan viselkedek majd1 Legalábbis én így éreztem. És őszintén szólva nem is lett volna bátorságom hozzá, hogy megfogjam a kezét, nemhogy az ágya szélére üljek. Nem mertem volna. Egy idegen nőnek csakúgv megfogni a kezét, odahajolni hozzá, csak azért, mert ugyanabból az országból jövünk, csak azért, mert őegy alföldi faluban lakik. Nem, Annál inkább nem. És néztem néztem és ő érezte, hogv nézem. Egész adóig, amíg meg n°m indu't a derengés, s kezdett kivilágosodni a teste. Akkor kiment a toa’et te-fíÜkébe. megmosdott, és újra frissen, boldog ragyogással az arcán visszajött. Én ott álltam a folyosón, és kihoztam a termoszt. — Tölthetők egy pohárka feketét? — Kérek. Megittunk egv-egv pohárkával. «■ rágyújtottam. — Csodálatos éjszaka volt, — suttogta — néztem a felvillanó fényeket. — Igen, nagyou-nagvon szén volt.. . — és hozzátettem — én is azokat néztem. tfGT MOSOLYGOTT RÁM. félig kimúlt ajakkal, amit nehéz elfelejteni. Talán nem voltunk e téren olvan rutinosak mint általában, ő a naev élettapasztalatával én nedig „ nagv tudományommal. 1 alán azt hitte, hozy most megismerte az igazi Pá-/ rizst, én meg kicsit azt. hóm megismertem az igazi alföldi lanvt. Mindkét világ tetszett nekünk. és izgatott minket. Szovjet balett A szovjet kultúra napjai alkalmából vendégszerepei hazánkban a leningrádi Kirov Opera és Balettszínház. A világhírű együttes művészeinek műsorából adnak íze" ütőt képeink. Szólót táncol Nyinel Kurgapkina és Alek- szandr Csisztyakov Jelenet a Spartakusz balettből Ihász-Kovács Éva: Levél a bányába Kisfiam. — elevenszemú, nefeJejcses Virág — odalenn, akit könnyek és zokszó nélkül indítottam útnak: szüntelen-növekvő eróddet, bokrosodó, szép tudatoddal, tarisznyádba anyai szavak útravalói, becsomagolva a féltés patyolatába és szived felett halovány szemeim függnek megőrző emlékként, írod, hogy minden rendben, tanulsz, dolgozol, (büszke vagyok rád) s nem mondom: vigyázz, mert tudom. ol:os vagy, a mozdulataidban rejtve gyökérzetem ág-boga rezeg; tudom, te viszed tovább az életemet: te. dalszívű, tegnap-gyerek, holnapra — jövőnk fényeinek földrehozója, aki társaiddal félrevered a fegyverek szörnyű csövét. Nem féltelek, tudom, erős vagy, akaratotoktól születik új a földre... Erősek vagytok valahányon. Káltli János: BIZTATÓ őrizd álmaidat, mert azokkal jutsz előre, írd őket az ég levelére, vésd az iszonyú köbe, de meg ne add magad! Jöjjenek esések, ellenérvek, csak tovább, tovább ameddig a hősiesség elérhet; csak tovább, tovább s most még nem is sejtető határig, ameddig a lélek — erejét megfeszítvén — elvilágít. Örömmel felfigye£.*™ hogy Balassagyarmaton lezajlottak a Madách Imre irodalmi színpadi napok. Jómagam azért is örültem ennek, mert a közelmúltban újra át kellett kicsit tekintenem a Madách- életművet és az a benyomásom támadt, hogy ennek az életműnek igazi megértésével és megértetésével kapcsolatban még van mit tennünk. Nemcsak Petőfi volt üstökös (és Ady és József Attila), de a maga kurta 41 évével Madách is, és e pályaív felragyogásának okál-lartalmát kellően mág nem világítottuk át — erre e jegyzet sem vállalkozhat, csupán villanások erejéig. Micsoda sors volt ez a 41 év! Tizenegy éves korban árvaság, később különféle betegségek — köszvény, tüdő- és szívbaj, — majd a szabadságharc bukásával egyéni, családi nyomorúságok, börtön házasságtörés, gyermek- tartás gondja. A természeti és társadalmi lét gonosz erői valósággal megfojtották, szinte a férfikor küszöbén-delén. Madách közéleti-írói szereplése, ellenzéki magatartása, keserűnek tűnő világlátása egyenes következménye volt mindennek, Műyészete megrázó emberi szenvedések kivirágzása. kicsit majdnem úgv, mint a Szibé-iát megjárt epi- léosz'ás Dosztojevszkijnél. De Dosztojevszkijnek volt egy hűséges Annája. .. S ha már itt tartunk: ha Dosztojevszkijt Gorki i Oroszország lelkiismeretének nevezhette, bátran nevezhet'ük Madáchot az emberiség lelkii&meretének, legalábbis e lelkiismeret jeles alkotórészének. Főm űrében, a Tragédiában a történelmi Veskók múlt-kénei lényegében nem Pgvebek. mint annak leleplezései — költői- művészi módon —, hogyan Gondolatok Madáchról torzítják el, mérgezik meg, vagy határozzák meg „csupán” férfi és nő kapcsolatát az 06ztálytánsadalmak. Ezek természetesen nem derűs-humoros felismerések. De a óban a spirálmenetben. mellyel Madách az ókor rabszolgatársadalmát, a középkori feudalizmust és az újkori kapitalizmust ábrázolja, a társadalmi haladás fővonulatának arra a rajzára ismerhetünk rá, melyet a modern tudományos megközelítésből is ismerünk. És ennek semmi köze ahhoz a “bizonyos pesszimizmushoz, melyet Madáchnak szemére vetettek, talán azért is, mert ő maga is Tragédiának nevezte el művét. De szemére vetették Madáchnak azt is, hogy helytelenül ítéli még a tömegek szerepét. Ha persze lenne egy gimnazista lány a darabban aki narrátorként kijelenti, hogy nem a jó isten müve az a bizonyos spirálmenet, akkor talán eleshetett volna ez a vád is. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogv Madách mindent tudott a tömegekről és m'ndent helyesen tudott... De az egész mű — és életmű, beleér've például a Mózes-t is — arra enged következtetni, hogv Madách a maga művészi intuitív módién — mely azért nem -nélkülözött egv intenzív tudományos felkészültséget, ha az a korszerű, naprakész információval nem is büszkélkedhetett talán — megleoően tisztán látott és orientált, Csc-k ’•»] oda kell figyelnünk. . A T"aaédia ,.u«ró<v»nt”-ig a történelmi freskók iövő-ké- neiben van a fal-^crie**'-!“rvpu-^o. r z ű'-ioteue’t'gm és a 7 esz’ imó^lenetben. F-zek kulcsát pedig az utolsó színben találjuk meg, ahol Ádám a luciferi álomképek után bol- dogsága-boldogulása felől faggatja Űrt, A vigasztaló szavakra Ádám — az eszkimójelenetre célozva, mely a Föld majdani kihűlésének vízióját vetíti elénk — így kiált fel: ..Csak az a vég, csak azt tudnám feledni!” Mire az Úr: „Ember küzdj és bízva bízzál!" Óriási horderejű a Tragédiának ez a pesszimizmussal aligha vádolható végkicsengése De a mű optimizmusa nem ebben vagy pontosabban: nem csupán ebben áll! A 15. színben Ádám felé az is elhangzik, hogy ,;véget- len a tér; mely munkára hív”. A „térrel” azonban — Madách korában — még némi baj van... igaz, hogy Verne Gyulát ez nem befolyásolja, és abban az évben, mikor Madách meghal — 1864-ben, két évvel a Tragédia megjelenése után — Verne Gyula regényírói fantáziája már megoldja a holdutazást... Ádámnak az űrjelenetben még nem sikerült áttörnie a Föld légkörét — szédül, vissza kell fordulnia. A Föld légkörének áttörésekor Gagarin is szédült, de a dolog végül is sikerült, és azóta már ember járt a Holdon. Igaz. hogy er. még nem jelenti valami tetejét az emberi boldogságnak. De felvillan a kibontakozó kozmikus létnek egv olvan alternatívája, hogy a Föld pusztulása nem feltétlenül jelenti az ember pusztulását is. Madáchot kora tu- dr-mánvossáea és művészi intuíciója nehéz helvzet elé állította. Bizonyos ténvek e’őtt — a Eöld kihűlésére vonatkozó tudományos megfigyelések konzekvenciái előtt — fejet kellett hajtania, ugyanakkor Madách volt az egyáltalán nem pesszimista, az emberi nem alkotó erejében, tehetségében meggyőződött és abban mélységesen hívő tudós alkotó, aki meg merte álmodni egy Univerzum-centrikus világkép körvonalait, aki meg merte hirdetni' — ha nagyon óvatosan is és ez teljességgel érthető — a „munkára hivó végtelen terek” ideológiáját, koncepcióját. Madách falanszterjelenete — melynek persze egyes elemeit nem lehet nem kritizálni — alapjában véve a biztató jövő nem elriasztó képe. Szó sincs arról, hogy a falanszterjelenet kompromittálja a szocializmust. Kétségtelen, hogy a falanszter párválasztó módját nem tudjuk helyeselni, de gondoljuk meg, hogy van orvosi vizsgálat házasságkötés előtt, és ez nem is olyan butaság Nem lelltesít minket a széklábakat faragó Michelangelo sem. de ahol lehetnek tudósok, talán mégsem olyan rossz... De nem is ez a lényeg. A falanszterjelenet tele van naívságokkal és tudománytalanságokkal — olvan- nal is néldául. hogv a Föld társadalma csak p negyedik évezredig marad életben. S ezért, kell sietni. Ar igazság az hog'1 sietni kell, de nem ezért Hanem azért mert a végtelen világegyetem véges világainak „versenyében” minden mulasztás kárt okozhat — az előnvös továbbjutás, küzd°l«m esélyeinek csökkenését Do az l“nne a legnagyobb naívság. ha valaki számon kérné a falanszterjelenet pontatlanságait. A falanszter — a szocializmus költői víziója. S ennek a víziónak legszentebb lényege, hogy nincs már benne — magántulajdon. Meg lehet vádolni Madáchot azzal, hogy falansztere a kispolgári szocializmus utópiája — de zseniális művének értékéből ez semmit sem von le. Ennek a zseniális műnek olyan kvalitása van, többek között, hogy szárnyalni tudott már a reakciós évtizedek nehéz közegében. A burzsoázia Madách művét arra is felhasználta. hogy sárral kenje be a szocializmus eszméjét. Miközben a tömegek erőt merítettek belőle! A felszabadulás utáni években nem volt könnyű a helyzet a Tragédiával. S ha soká késett is bemutatása, Madáchról akkor sem feledkeztek meg — sok vita volt az életmű körül, s kivált a Tragédia körül, 1956 után elapadtak a viták, és újra előtérbe került a mű. Érveljen és beszéljen, minden okoskodás helyett. Ez kicsit a másik véglet. beszélni kell Ma* dáohról és vitázni Ma is kell a Tragédiával — ha nem is a régi módon. Ma már megértek a marxista tudományosság feltételei általában ahhoz, hogy magasabb szinten folytassuk a polémiát. Mert ez nemcsak a jó rendezéseknek feltétele, de feltétele annak is, hogv a befogadók körében is tisztább legyen a Madách- kép. Valószínű, hogv Madách a szabadságharc bukásának és egyéni kudarcai hatása alatt írta az önvigasztaló és közösséget vigasztaló művet — de a Tragédia mondanivalója általánosabb ennél és ezért is érdemes fáradoznunk. Berecz Miklós NÓGRAD - 1975, november 16., vasárnap 5
