Nógrád. 1975. október (31. évfolyam. 230-256. szám)

1975-10-30 / 255. szám

Az öregfdcs késleltetése Röplabda A lielyzel vá!!o/a1lan SBTC—KECSK EMÉTI SPORT— Egyszer mindannyian meg­öregszünk. Nem mindegy azonban, hogy mikor. Jól tudjuk, akadnak akik még hatvanon felül is alkotóere­jük teljében vannak, mások viszont már az ötvenes éveik elején fáradt, beteges embe­rek. Az öregedés valahol az em­beri ßejtek mélyén kezdődik, lassú elváltozások formájában, amelyek kihatnak a szerve­zet egészére. Azután lelassul egyes fontos hormonok kép­ződése, s jelentkeznek az öre­gedés külső és belső jelei. Ezek a folyamatok azonban elkezdődhetnek korábban és későbben is, s lezajlásuk le­het lassú, vagy gyorsabb. Mi sem természetesebb, minthogy érdekünk, minél később kezdjük el az örege­dést, s ha már elkezdődött, akkor lassú folyamat legyen. Sok példát találhatunk arra, hogy egyesek igen magas korban is alkotóképesek ma­radtak. Tizián 90 éves korá­ban még bámulatosan szép képeket festett. Kisfal udi Stróbl Zsigmond 80 és 90 éves életkora között hatalmas méretű szobrokat alkotott. Tito elnök 80 éven felül is Jelentős. mozgékony egyéni, •égé a világpolitikának. Szovjet tudósok tanulmá­nyozták egyes Kaukázuson túli népek életmódját, ahol feltűnően sokan érik meg a 100 éven felüli életkort, erő­bon és egészségben. Azt ta­pasztalták. hogy ezek az em­berek könnyen emészthető, vitarr.indús táplálkozási mó­dot alakítottak ki. s szerveze­tüket naponta jelentős meg­terhelésnek vetik alá, alvás- mennyiségük pedig megha­ladja a kilenc órát. A többirányú kutatás ered­ményeként ma már elmond­hatjuk, mindenki számára nyitva van az út, hogy jelen­tősen késleltesse öregedésé­nek folyamatát, illetve bizto­sítsa a maga számára a tar­talmas szép öregkort. A mód­szer viszonylag egyszerű, csu­pán erős akarat kell hozzá. Le kell győzni a lustaságot! Köztudott, hogy azok az iz­mok, amelyeket kevéssé hasz­nálunk, idővel leépülnek, el- satnyulnak. Így a terhelés mindjobban a csontokra, a forgókra nehezedik, tehát azok; is kopnak, meszesednek. Tovább csökken tehát moz­gáskészség, s így felgyorsul a szervezet általános legyen- gülése is, A kevés mozgás lassúbb vérkeringést igényel, alacsonyabb intenzitású lesz a szív és tüdő munkája, gyen­gébbé válik az érrendszer. Ebbe azonban nem kell be. lenyugodni! Lassan, óvatosan terheljük az el vékonyodott izmokat. Ha azok megszokták már az igénybevételt, akkor emeljük a mozgásanyag erős­ségét. mennyiségét! ígv el­érkezünk hetek, hónaook múlva az optimális terhelhe­tőségig. Természetesen csak a kihagyás nélküli, rendszeres testgyakorlatokkal érhetjük el a kívánt eredményt. A testgyakorlatok közé be kell iktatni a rendszeres fu­tást. Ezt nem könnyű megol­dani, de ha más mód nin­csen, akkor megfelel a hely­ben futás is. A futásmozgás al­kalmas leginkább arra, hogy a szív, a tüdő és az érrend­szer magasabb teljesítőképes­ségű legyen. Erre azért van szükség, mert az izommunka fokozott vérellátást, több oxi­gént igényel. Ez csak akkor kielégítő, ha a szállítóvezeték éc a ..motor” elbírja a meg­növekedett feladatokat. Mivel a szív is végeredményben egy izom, nincs más hátra, mint­hogy ezt is edzeni, erősíteni keld. De mindezt kellő óva­tossággal. nagyon lassan nö­vekvő terheléssel. A kellő szorgalom, a rend­szeresség. a jól megválasztott testgyakorlatok lehetővé te­szik. hogv az öregedési idő­szak kezdete kitolódjon. il­letve ennek folyamata lassú legyen. ígv magas életkort le­het elérni, s ugyanakkor eb­ben a korban is erőben, egész­ségben élvezhetjük az élei örömeit. NÓGRÁDI SE—SÜMSE 3:? (—5, 13, —8, 10, 11) Budapest, v.: Martonka. SÜMSE: Félegyházi, Szom­széd, Takács, Fürjesi, Sár­közi, Papp. cs.: Spmoskői, Sárai B. Edző: Fé’.egyházi Pál­Az egyenlő képességű csa­patok nagy küzdelméből a jobban hajrázó hazaiak ke­rültek ki győztesen. BAJA—ST. ZIM 3:2 (4. 6, —10, —12, 3) Baja, v.: Ribizsáik. ZIM: Liptai S., Bíró. Prajsnár, Sá­rik, Farkas, Liptai I.. cs.: Kőbán. Edző: Farkas Róbert. A ZIM csak két játszmában tudott e'lenáHm. Az utolsó­ban. „kiütötték.” ai kispályás Salgótarjánban három cso­portban folyik a kispályás labdarúgó-bajnokság. A leg'- rangosabbnak számító A cso­portban még két találkozó van hátra. A TIGÁZ—Építő Szövetkezet mérkőzésen dől el az első hely sorsa. A Pe­tőfi már biztos harmadik. SALGÓTARJÁNI KOHÁSZ —EGRI FINOMMECHANI­KA 79:78 (41:39). Eger, v.: Gyimesi dr.. Szász. S. Kohász: Szert (15), Juhász (26), Palla (16), Tóth (9), Svantner (7), cs.: Petruzsik (6), Lajgut (—), Szabó (—), Nagy (—), Balogh (—). Edző: Szarvas József. Hatalmas küzdelemben a bentmaradáshoz döntő fon- tossságú ez a győzelem. A tétnek megfelelően a játék­ban a küzdőjelleg és a takti­kai harc kapta a fő szere­pet. A színvonal ennek meg­felelően csak közepes volt. A Kohászok vezettek egy­két kosárral, a Mechanika egyenlítgetett. Az utolsó per­cig izgalmas találkozón tulaj­donképpen a mérkőzés sorsa a Szert vezette csapat takti­kai érettségén múlott. A fia­talok a gyors indításokkal tűntek ki. ÉPÍTŐK 3:2 (14, —14, —8, 7, 4) Salgótarján, v.: Tőkénszki dr. SBTC: Sárainé, Tari, Denk, Szabóná, Kovács. Csík, cs-: Miklósné. Edző: Szat" máry Szilárd. Ideges kezdés után az erő­sen megfiatalított ellenféllel szemben rutingyőzelmet ara­tott a hazai együttes. BUDAPESTI HARISNYA­GYÁR—ÖMTE 3:0 (4, 6, 5) _ Budapest, v.: Szegedi. ÖMTE: M:skovics, Kad'ó h, Józsa, Sándor, Somoskői, Hu- litka I., cs.: Bagoly. Felké­szítő: Szedlák Károly. A bajnokjelölt túl nehéz ellenfélnek bizonyult. (mátyus) bajnokság A. bajnokság; állása t. SÜMSE 18 13 3 2 «0:30 29 2. Ép. Szöv. 17 13 2 2 73 :23 28 3.’ Petőfi 18 11 3 3 55:23 25 4. Építők 18 3 1 8 43:42 19 5. KGYV 17 7 2 8 38 .43 16 6 Síküveg,* 18 8 2 3 35:40 16 7. BRG 18 7 2 3 47:58. 16 8. Szénb.* 17 7 3 7 52:45 14 9. MSZMP­KISZ* 18 1 3 M 3i2;<S3 3 10. TIGÁZ 17 1 1 15 27:84 3 SBTC—FÜRDŐIG AZGATÖ- SÁG 68:34 (39:21). Salgótarján, v.: Bokodi, Bokodiné. SBTC: Szertné (10), Bablena (24), Bokodi (2), Ju­hász (2), Szarvasné (6), cs.: Anda (10), Molnár (8), Váló- czi (6), Noszki (—). Edző: Pancsovai Nándor. A mérkőzés kimenetele csak az első hat percben volt kétes. A jól védekező, de lagymatag lendülettel tá­madó SBTC három percig nem tudott pontot szerezni. A hatodik percben 6:6-nál az irányító szerepkört rosszul értelmező játékos helyett Molnárt cserélte be az edző. Ettől kezdve fokozatosan el­húzott a hazai csapat, és győ­zelmük már nem volt kétsé­ges. Szünet után a fiatalok emberfogásos, gyors, lendü­letes játéka nem ízlett az el­lenfélnek. Lövészet Győréi in Ht, Szlovákia nemzeti ünnepe alkalmából Zólyomban nagy­szabású nemzetközi lövész­versenyt rendeztek. A hagyo­mányos versenyen Nógrád színeit a Zalka SE lövészei képviselték, sikerrel. Sport­pisztolyban kettős nógrádi si­ker született. Ugyanakkor a puskásszámokban, két érté­kes helyezést ért el Kosár József. EREDMÉNYEK Sportpisztoly: 1. Katkó Pál helyezések (Zalka SE) 547 ke., 2. Sim- kó Rezső (Zalka SE) 540 ke., 3. Zója Alexandrova (DO- SZAAF, Tula) 538 ke. Kisöbű sportpuska, 3x20 lö­vés: 1. Ondrej Sima (ZVA- ZARM) 563 ke.. 2. Kosár Jó­zsef (Zalka SE) 558 ke., 3. Levrente Jevgenyij (DO- SZAAF, Tula) 553 ke., ... 6. Földi (Zalka SE) 541 ke. Sportpuska, 30 lövéses fék. vő: 1. Nagy Gyula (Zalka SE) 295 ke., 2. Franó Miros­Felnőtt női páros: 1. Kul- csárné. Beke (Sabária), 2. Radosithsné, Janosa (BSE), 3. Tóth, Molnár (St. Spartacus) és Horváth. Andi (Pécsi BTC). A tarjáni lányok eredményei: Szabó, Gönczi (BSE) 2:1, Bánki, Keresztes (Sabária, PBTC) 2:1, Kulcsúmé, Beke (Sabária) 0:2. ★ Salgótarjánban a szakmun­kásképző intézet tornatermé­ben rendezték az 1975. évi városi tízek bajnokságát, amelyen Spartacus-sikerek születtek. Eredmények. Felnőtt női: 1. Tóth Edit 7 gy., 2. Juhász Katglin 7 gy.. 3. Molnár Zsuzsa 6 gy.. 4. Pozsik Andrea 6 gy„ 5. Köblő Zsuzsa 5 gy. valamennyien a Spartacus versenyzői. Ifjúságiak: 1. Molnár Zsu­zsa 5 gy., 2. Juhász Katalin 4 gy., 3. Köblő Zsuzsa 3 gy. (valamennyien a St. Sparta­Nemrég, amikor Lengyel- ország és Hollandia válogatott csapata Európa-bajnoki se­lejtező mérkőzését vívta Chorzowban egy spontán saj­tókonferencián azt a kérdést tették fel Johan Croyffnak. a világhírű csatárnak: „Me­lyik klubcsapatot tartja je­lenleg a legjobbnak Európá­ban?” Croyff gondolkodás nélkül rávágta: — A Kijevi Dinamót, S most ez a csapat a Szu­per Kupa győztese lett. Az idei szovjet labdarúgó- idényt a klubcsapatok nagy­szerű nemzetközi szereplése jellemezte. Ragyogó sikert ért el a Kijevi Dinamó a KEK-ben: megnyerte a kupát. A Kijevi Dinamó játékosaira épülő szovjet válogatott re­mekül rajtolt az EB-selejte- zőkben Törökország és Íror­szág ellen, s esélyes arra. hogy bekerüljön az EB 16-os döntőjébe, a szovjet olimpiai válogatott ott lesz a montreali olimpián. Igen jól szerepeltek más szovjet klubcsapatok is a különböző nemzetközi barát­ságos mérkőzéseken. Ragyogó futballt produkált a Kijevi Dinamó a Bayern München ellen vívott két Szuper Kupa mérkőzésen. A kétszeres BEK-győztes Bayern először hazai pályán szenve­dett vereséget. A kijevi visz- szavágón pedig nem volt két­séges a hazaiak győzelme. A siker kiemelkedő részese Oleg Blohin. Góljai, akárcsak a KEK-döntőben a Ferencvá­rosnak lőtt gólok, meghozták Blohinnak a nemzetközi hír­nevet. A kijevi játékos egyéb­Zólvoiiihuii lav (ZVAZARM) 292 ke.. 3. Kosár József (Zalka SE) 291 ke ........5. Földi (Zalka SF.) 2 91 ke.. 6. Bálinlné (Zalka SE) 286 ke. A revolverversenyszám. ban Katkó Pál 4. helyen vég­zett. A záróünnepségen Pepich vezérőrnagy, a ZVAZARM parancsnoka adta át az érté­kes díjakat. (K) cus versenyzői), 4. Cserkút! Edit (St. Bolyai Gimn.) 2 gy. Felnőtt férfi:. 1. Rubi Nán­dor (St. Spartacus) 9 gy., 2. Déczi Tibor (SBTC) 7 gy., 3. Bóna István (SBTC) 6 gy.. 4. Várszegi István (St. Spartacus) 6 gy., 5. Krajcs János (St. Spartacus) 6 gy. Ifjúságiak: 1. Zsíros László (SBTC) 8 gy.. 2. Rubi Nándor (St. Spartacus) 8 gy., 3. Bóna István (SBTC) 7 gy.. 4. Vár­szegi István (St. Spartacus) 6 gy., 5. Soós Péter (St. Spar­tacus) 6 gy. A felnőttversenyt Rub! veretlenül nyerte! Azonos győzelem esetén az egymás elleni eredmény döntött. ür Ma Salgótarjánban a sza- munkásképzö intézet torna­termében rendezik meg n vá­rosi tízek bajnokságát, serdülő asztali teniszezők részvételé­vel. A kezdési idő 15 óra. ként már három éve a szov­jet góllövőlista élén szerepel. Valószínű, hogy az idén ő nyeri a France Footbal „Aranylabdáját” is. A szovjet labdarúgás mos­tani fejlődése nem véletlen. A vezető klubcsapatokban észrevehető a javulás. A péL- dát a kijeviek szolgáltatták. Mintegy két évvel eze’őtt olyan edzők vették át a Ki­jevi Dinamó irányítását, akik a múltban maguk is neves játékosok voltak: a 36 éves Valerij Lobanovszkij, a 37 éves Oleg Bazüevics. Mind­ketten azelőtt önállóan mű­ködtek: Lobanovszkij a dnyepropetrovszki Dnyeor- nél Bazilevics pedig a Do- nvecki Sahtyornál. A korsze­rű futballról vallott közös nézeteik hozták őket össze. Komoly szakmai felkészült­séggel rendelkeznek, s az ed­zéseken alaposan felhasznál­ták a sporttudomány legújabb vívmányait, többek között át­vettek bizonyos módszereket a neves vágtázó, Valerij Bor­zov felkészülési tapasztalaüi- bó> és gyakorlatából. Mind­ezt lefordították a labdarúgás nyelvére, s kialakították a csapat edzéseinek sajátos rendszerét. Ez, a tudatos fe­gyelemmel párosulva nagy­szerű eredményeket produ­kált. Üj fényt kapott az olyan játékosok tehetségének csillogása, mint Blohin. Onyis- csenko, Veremejev, Muntyan, Kolotov, Troskin, Burják. Nem kétséges, hogy ma mind­egyikük nemzetközi klasszisú labdarúgó. M. L. Három szegedi fiú a földön, Szoó keze a levegőben. Ekkor vezetett az SBTC a SZEOL ellen (Herbst Rud,olf felv.) Asztalitenisz Spartaeus-si kerek a Borgyár Kupán, tízek bajnokságon Sikerrel szerepeltek az St. Spartacus asztaliteniszezői Pécsett, a Bőrgyár Kupán, A kétnapos versenyen 11 egye­sület — köztük három NB I-es — mintegy 200 verseny­zője lépett asztalhoz a külön­böző számokban. Figyelmet érdemel Molnár Zsuzsa 3. he­lyezése. az ifjúságiak között, valamint a Tóth—Molnár pá­ros ugyancsak 3. helyezése a felnőtt II. osztályú párosok küzdelmében. Dicséretes Ju­hász Katalin eredménye is aki a nyolc közé került és már nyert pozícióban 1:0-ról és 17:13-ról veszített. Eredmények. Ifjúsági női egyéni: i. Beke (Sabária), 2. Andi (Pécs: BTC), 3. Molnár (St. Spartacus) és Pintér (Szek&zárd). Molnár eredmé­nyei: Fux (Sabária) 2:0. Gön­czi (BSE) 2:1, Popróczi (Gamma) 2:0, Beke (Sabária) 0:2. Uj ultikon a szovjet IhImIurií^as Tájfutás Tarjániak a Gyógyszer Kupán Vöröskőn került megrendezés­re a tájékozódási Gyógyszer Ku­pa, amelyen az SBTC tájfutói is rajthoz álltak a C kategóriában, Hodúr Károly, a 21 C kategóriá­ban 2. lett. Juhász Audrás 4., Sándor Gyula, 15. (62-en indul­tak). A lányok 13 C kategóriájá­ban 50 induló közül Halász Er­zsébet (SBTC) végzett az első helyen Nagy Márta (Volán) és Csákányi Anikó (KSZKI) előtt. Oleg Kucscrcnko NÖGRAD - 1975. cátóber 30., csütörtök 7 La bdarűgás Befejezés elolt Kosárlabda Első Kohász-győzelem icl ege ii ken

Next

/
Thumbnails
Contents