Nógrád. 1975. augusztus (31. évfolyam. 179-204. szám)
1975-08-23 / 197. szám
S7omo'ú statisztika Unalomig hangoztatott jelszó: a Közlekeaés veszélyes üzem. IViiucienkitol, aki részt vesz a ioi- g alomban, tokozott körüitekiiuésl, elővigyázatosságot követei. Sajnos, mindig vannak olyanok, akik ezt nem hajlandók belátni, s az ó felelőtlenségüknek legtöbbször mások, vétlenek isszák meg a levét. Nógrád megyében 1975. augusztus 14-ig 17 halálos közlekedési baleset történt, eggyel több, mint az egész l!>74-es esztendőben. A halálos áldozatok száma húsz. Az első fel évben 264 baleset történt, ebből az előbbieken kívül Só súlyos, 84 könnyű sérülés származott, az anyagi kár 4 millió egyszázezer forint. Legtöbb baleset a 21-es főúton, Salgótarján belterületén (főként a Rákóczi úton (Szécsény- ben, Balassagyarmaton. Rétságon fordult elő az idén. Több súlyos baleset volt Nagybátony belterületén is. Elgondolkodtató képet mutat a halálos baleseteket szenvedők megoszlása: Legtöbbjük motorkerékpáros (6 alkalommal), de majdnem ugyanennyi a gyalogos is (5 balesetnél). Ez tulajdonképpen érthető is, hiszen a gépkocsival utazókat a jármű bízón vos mérté ki 7 védi. Ennek a védelemnek a liíénya elsősorban a motorkerékpárosok számára veszélyes, hiszen frontális ütközés esetén, vagv akár egy kanvarban kisodródva szinte egv gépkocsisebességgel ütköznek az akadá^'ha. A motorkerékpárosok egy része túlságosan bízik vezetési gyakorlatában, jármüve fürgeségében. Erre mutat az, hogy a halálos balesetek minden motorkerékpáros részese, rosszul választotta meg a sebességei, a kelleténél gyorsabban hajtott. A gyorshajtás és a figyelmetlen, gondatlan vezetés a két leggyakoribb balesetet előidéző ok megyénk közlekedésében. Ehhez társul, hogy a több mint 260 idei baleset közül* minden ötödiknél kimutatható volt az alkoholos befolyásoltság. Szomorú „eredmény” még akkor is, ha nem vesszük figyelembe, hogy az országos átlag szerint is minden hatodik balesetnél „jelen van” az alkohol. Az ittasság a gyalogosok számára is veszély. Az öt halálos gyalogosbalesetből kettőt a gyalogos ittassága okozott. Az italosán közlekedő gyalogos elsősorban a saját bőrét viszi a vásárra, a gépjárművezető viszont minden közlekedőt veszélyeztet. Éppen ezért a közlekedésrendészeti hatóságok a legszigorúbban lépnek fel az ittasan vezetők ellen. Ha vérük alkcholszinije nyolc ezrelék alatt marad, szabálysértésnek minösai az ese=.; és 1(HM>- től 5000 fonntig terjedő pénzbírságot vonhat maga után. Emellett a közlekedésrendészeti osztálynak jogában áll a szabálysértési elkövető vezetői engedélyének egy hónaptól két évig terjedő bevojiása. A Nógrád megyei Renö.őfkapitáni'ság közlekedésrendészeti osztálya él a lehetőséggel, 1975. első felében 163 vezetői engedélyt vontak be. Amennyiben a vérben levő alkohol mértéke a nyolc ezreléket meghaladja, a vezető ellen büntetőeljárás indul. Erre az első fél év alatt 67 alkalommal került sor. A közlekedési balesetek nagy száma mindenképpen indokolja a szigorú intézkedéseket, azonban hiba lenne a rossz példák alapján általánosítani. Gyalogosok és gépjárművezetők közös érdeke, hogy a mások életét veszélyeztető, a vezetők hírnevét rontó, a forgalomban felelőtlenül részt vevő személyek . ne vehessenek részt a közlekedésien. A gépkocsivezetői szolidaritás egvik forrnáia az is, ha egy-egv notórius szabálysértőre felhívják a hatóságok figyelmét, hiszen ezzel a maguk és kollégáik helyzetén, munkakörülményein javítanak. A vele szemben szabálytalankodó gépkocsi rendszámát, a szabá1vt»lan- sáer időoontiának és módiának feltüntetésével bárki továbbíthatja a legközelebb található rendőrnek vagv a mogvei kapitánv- , ság közlekedésrendészeti osztályához. A közlekedés vadban veszőtves üzem. s míodnvr.iunk érdek**, hogv biztonságban elérjük úticélunkat. — gásoár — Üvegipari Művek salgótarjáni öblösüveggyára felvételt hirdet aidóvillanisos^ági szakember részére. Bérezés: a kollektív szerződésben foglaltak szerint. Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi osztályán. Kisbágy ónban munkát a megyei karbantartó költs mének dolgozói felújítását végezték eh megközelítően ISO ezer forint értékben. Endrefalván buszforduló épül. kiemelt szegélyű leálló lesz a községben 70 ezer forint értékű munkát végeznek-itt. Augusztusban elkészül az a híd is, amelyet Ksrancsalián építenek, s melynek értéke megközelíti a 260 ezer forintot. A munka jó ütemben halad, s a hidat még ebben a hónapban átadják. Sprohirsfetése'i A Pest—Komárom— Nógrád megvei Élelmiszer- és Vegviáru Np.^vkereskedelmi Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: va- "go Aki rakó. árukísérő raktáros és targoncavezető. (TgazolVánv szükséges). Jelentkezni lehet: Salgótarján. Állomás út 4. FÉRFI részére bútorozott szob? kiadó. Cím a kiadóban. HALÁLESET miatt 30 méhcsalád eladó, elfogadható • *ron. Jobbágyi, özv. Varga Gvörgvné. A Salgótarjáni Tervező és Épületipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz f fő vasbetonszerelő szakmunkást. Jelentkezés személyesen a szövetkezet munkaügyi osztá- J lyán. Cím: Salgótarján. Dózsa György út 1. Ötvözetgyár, Salgótarján felvételre keres teiepkezeldi vizsgával, valámmt 5 év feletti gyakorlattal rendelkező elekfrikusf. Műszaki állomány, 40 órás munkahét Technikumi végzettségűek előnyben. ' Továbbá szerkesztői munkakörbe: gépészmérnököd közgazdászt-, bérelszámolót Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán 6—14 óráig. Levélcím: 3101 Salgótarján, Pf. 16. CENTRUM ÁRUHÁZ Salgótarján felvesz számlaellenőrkalkulátor legalább 1 éves szakmai gyakorlattal. valamint raktári munkást. Jelentkezés személyesen a munkaügyi vezetőnél. Felveszünk hírfaDkézbesitót na- Di 4—5 órás el foglaltsással Jelentkezni lehet. Salgótarján. meevei Dosta hivatalnál. SKODA 1000—MB eladó. Telefon: 12-41/96. 'NORVÉG tínűsú. ven v közelmúltban éoített kertes családi házat vennék Salgó- tariánban. Készoénz plusz OTP-átválla- l$s. Ajánlatokat 27-49 telefonon munkaidőben. ELADÖ családi ház. melléképü 1 etekkel 860 négyszögöl bete- lenített szőlővel és gyümölcsfákkal. Gazdálkodás. állattartás előnyben. Tar. József Attila út 20. FELVESZÜNK takarítónőket és gázkazánkezelői vizsgával rendelkező hőköz- pontkezelőt. Jelentkezés a megyei tanács vb. gazdasági hivatalnál. Salgótarján. Rákóczi út 192. VIKENDHÁZ telles felszereléssel. telekkel eladó. Bükkszék. Fürdő út 24/3. Érdeklődni Kós Sándor. 5600 Békéscsaba Áchipi út 29 7. ANGOL, német, orosz és francia nvelv korrepetálást vállalok. Cím: Balassagyarmat. Klapka út 30. JOBBÁGYIBAN, Fel- szabadulás út 89. alatt (Gyógyszertár mellett) kettőszobás családi ház.a nagy kerttel beköltözhetően éladó. Érdeklődés: Édes Lajosnál. Jobbágyi. Bencsik utca. GÉPlRÓNÖT. aki iktatásban lártas. azonnal felveszünk. Városgazdálkodási üzem. Salgótarján. Kertész u. 2/b. KÖZMŰVESÍTETT lelek eladó. Salgótarján Úttörők útia 21. Tóth. ELVESZETT Nemti határában egv feketefehér foltos német dog. Megtalálójának vagv nyomravezetőnek magas jutalmat fizetek. Cím: Nemti. Béke telep 12. TRABANT L. személygépkocsi eladó. Érdeklődni délután 4-től. Naevbátonv. Béke u. 54 MEGVESZEM fölösleges bútorait, készpénzzel fizetek, (ebédlőt. rési hálót nem veszek). Saiát költségemen elszállítom. Hívásra szombatonként Salgótarjánba megvek Eladok: kombináltakat. rekamiékat. foteleket hálószobákat. konyhabútorokat stb. Fizetési könnyítést adok Urbán István bizományos kiskereskedő BaLassa.gvar- mat. 2660 Táncsics utca 4 Telefon: 232 A TIGAZ Nósrád megvei kirendeltsége felvételt hirdet géo- író-adminisztráter munkakör betöltésére, Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a TIGÁZ Nógrád megvei ki- rendeltség. Rákóczi u. 226. KÉTSZINTES (kétszer kétszobás) családi ház 600 néevszö- göl gyümölcsössel (esetleg) fizetési könnyítéssel. beköltözhetően eladó. Sal- gótarián íKárolvakná). Mezei út 4. sz alatt. Szépülő fal iáink befejezték a Az útkarbantartó dolgozói tanács út- gvéiési üze- Két utca Napenergiával nyert víz Negvven-ötve.n ezer liter föld alatti vizet "nyernek naponta azzal a három napenergiával működő ..m'kro- villanyerőművel”. amelv már csaknem egv éve működik Mexikó száraz vidékein. A villanyerőmüvek kapacitása egy kilowatt. A Nap villamos energiája vízszivattyút működtet. amelynek termelékenysége teljesen elegendő ahhoz, hogv egv ezer ember által lakott települést ellásson vízzel. S ez az erőmű ráadásul nem károsítja a környezetet sem.... A napenergiával működő villanyerőművek építési programját irányító Antonio Mar- réi mexikói mérnök szerint az erőművek rendkívül hasznos tulajdonságokkal rendelkeznek, egyszerű a használatuk. könnyű fölszerelni, javítani őket. A teljes program mintegy ezer egykilowattos erőmű építését tűzi ki célul. Kidolgoztak nagyobb. 25 kilowatt teljesítményű naperőművel is. építtetők igényeinek szélesebb körű kielégítése céljából a 211. sz. szécsényi telepünkön megkezdte a huzalhálós, ey U-profil és a mintás építési üvegek értékesítését. A huzalbetétes üvegek elsőrangúan helyettesíthetik verandák fedésénél a poliészter hullámlemezt. Az ajánlott építési üvegek több színben beszerezhetők. ESZAK-MAGYARORSZÁGI A iiyergcsújfalui Magyar Viscosagyár az ország egyetlen vegyiszálgyára I azonnali belépéssel felvesz VEGYIPARI SZAKMUN. KASOKAT, FÉRFI ES Nöl BETANÍTOTT ES SEGED. MUNKASOKAT Jöjjön dolgozni a Duna menti nagyüzembe, / NyergesújfalurcJ — Korszerű, automatizált, klimatizált üzemek, — Modern vegyipari technológia. — Biztos megélhetés, kitűnő szociális ellátottság. — Magas munkabéreK. éjszakai pótlék, prémium. — Otthonos, modern munkásszállók. — Kedvezményes étkezés. — Folyamatos üzemmenet. 40—42—44 őrás munkahét. — Továbbtanulási, kulturális és sportolási tehetőségek Jelentkezés: minden munkanapon, 7—12 óráig, a munkaügyi főosztályon. Az érdeklődők a választ levélben kapják, a részletes, képek, kel illusztrált „Tájékoztató”.va! együtt « Magyar Viscosagyár 2536 Nyergesújfalu Komárom megye Pf. 1. egész évben 11|_ egész évben