Nógrád. 1975. július (31. évfolyam. 152-178. szám)
1975-07-26 / 174. szám
Több az üdítő szörp, növekedhet a fogyasztás Az agrár és kertész szak' az esztendőben. Ennek telje- minigényét kívánják kielégr cmberek tervszerűen vizsgál, sítéséhez több mint 140 vagon teni. Ennek összetétele alko- ják annak lehetőségét, hogy terméket kell gyártani és át' tóeleme a sárgarépa és pef megyénk éghajlati és talaj- adni a kereskedelemnek. Leg- rezselyem adja majd a „zöldadottságainak mely nővé- nagyobb vásárlójuk a székes- ségszörp” nevét is. A különle- nyek, kertészeti termékek tér- fehérvári FÜSZÉRT Vállalat, ges termék nagyobb volumenű meszlése felel meg a legjob' Ez a kereskedelmi egység — gyártását valószínű 1976-ban ban. A sokirányú kutató, mint új partner — 60 vagon tudják megkezdeni, elemző munka eredményeként szörpöt vesz át év végéig. A Alapvelő feladatuknak tepécsi FÜSZÉRT Vállalat 25 kintik a szocialista brigádvagon különböző fajtájú üdítő mozgalom jelszavának teljeátvételére kötött szerződést, sítését. A dolgozók közül 25 A kitűnő termékekből a sál- fő a megtisztelő szocialista nak az előállítását irányozták gótarjáni FÜSZÉRT éves igé- brigád cún elnyerését tűzte elő, amelyek a sajátos körül- nye 10 vagon. maga elé. Valamennyien részt mányekríek leginkább megfe- A termelőegység féléves vettek a párt-, a KlSZ.szer- lelnelc és gazdaságosan tér- mérlege a napokban elkészült, vezet által tartott politikai meszthetők. Ilyen elhatározás Az üzem irányítója elegedet- ^oktatáson. Nagy gondot fordí* alapján telepítették nagyobb ten idézett a számokból. Az tanak az általános és szakmai területen a bogyós gyümöl* éves gyártási tervet hat hó- művel'ségük gyarapítására, csőt, például Drégelypalánk, nao alatt 85. az értékesítési Szorgalmukat bizonyítja Mi- Hont, Ipolyvece községek előirányzatot pedig 90 száza- tasz Anna fizikai dolgozó, aki termelőszövetkezetei és társu- lókban teljesítették. A terme- a tanév befejeztével sikerrel lés eddigi mutatóiból már érettségizett és az üzem lalátszik, hogy év végéig 20 boratóriumában végez mun- vagonnal több szörpöt állíta- kát. A szalagon dolgozók kömódosították a vetésszerkeze, tét. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek, állami gazdaságok azoknak a kuitúráka szorplással létrehozták üzemet. A földieper, a málna általában keresett gyümölcs a nak elő, mint amennyit ere' zül Gembelya Ilona. -Bartos hazai és külföldi piacon. A detileg terveztek. E fontos Magdolna, Pásztor Katalin, termesztés feltételei a megyé- mutatók önmagukért beszél- Pál László gimnáziumban, il" nek ezen körzetében különö- nek. Az üzem vezetője leg- letve szakközéDÍskolában ta- sen adottak. Az itt lakók jól nagyobb eredménynek mégis nulnak és eddig eredménye- ismerik a gyümölcsfajták azt tartja, hogy az egész kol- sen vizsgáztak. A kollektíválektíva egységes, ismeri fel- ról sokan példát vehetnék, adatát, és legjobb tudása sze- ök nemcsak szocialista mórint. nagy hozzáértéssel dől- dón dolgoznak, tanulnak, ha- A gazdaságok a közkedvelt gozik. Ennek a közös cselek- nem így is é'nek. Fegyelmi bogyósfajtákból jelentős vésnek köszönhető, hogy a vétséget nem követtek el. Néértékesítenek termelőegység hétéves fennél" hányán a közéleti munkát is A termés lása óta nem ismerik a rek- példásan végzik. Ezt mond- egy részét a drégelypalánki lamáclót. Ez pedig azt jelenti, jak Gát-zár István fizikai dol- Saondy-társulás dolgozza fel hogy a gyártott termékek mi- gozóról, aki a takarékszövet- híSnyzó nőségével a kereskedelmi vál- kezet igazgatósági elnöke. a vásárlók elégedet- vagy Imre László szocialista brigádtagról, kinek az alap- A dolgozókkal folytatott szervezet tagsága szavazott beszélgetésből az is érződött, bizalmat és mint pártvezető csínját-binját, megfelelők a klímaviszonyok, a táj aj összetétel. mennyiséget Csehszlovákiában. szörppé. Az üzem alapanyagát — feketeribizlit lalatok, — a kosdi tsz-töl vásárolják tek. fel. A fogyasztók körében kedvelt itat a málna-, feketeri- hogy az elért ei-edmények ségi tag igyekszik becsülettel bizli-, földieiper-, csipke-, tinóka-, narancs-, citromszörpök. Jelenleg az üzemben ki" lencfajta üdítő s'zörpöt gyártanak. A szörpüzem összesen 30 nem jelentenek náluk meg- helytállni, nyugvást, hanem még jobb A szörpüzem dolgozói — munkára, a választék bővíté- mint a féléves eredmények is sére ösztönzik valamennyim bizonyítják — jól dolgoznak, két. A szakemberektől meg- Hozzáértő, szorgalmas műn- tudtuk, hogy néhány új tér- káiuk eredményeként több az M. L. fős fizikai, műszaki és adrni- mék előállításával sikerrel üdítő szörp, növekedhet a nisztratív létszámot foglalkoz- kísérleteznek. így például a fogyasztás. A gazdaságok ve- tat. Az itt dolgozók szeretik kellemes zamatú „fűszerezett zetőinek és a kereskedelmi szakmájukat, s egymást se- szörp” anyagvizsgálatai már szerveknek, együttes intézke- gítve nagy hozzáértéssel cse* annyira eredményesek, hogy désre van szükség, hogy a je- lekszenek a sikerés tervtel.je- ez év őszén nagyobb mennyi- lentős befektetéssel megter- sítésért. Közös cselekvéssel 24 séget is gyárthatnak belőle, melt bogyós gyümölcsök érté- miilió forint termelési érté- A másik új termékükkel el- kesítése folyamatos legven.' két kell előállítaniuk ebben sógorban a gyermekek vitaÚjcibb 500 szakmunkás kezdheti meg egyetemi-főiskolai tanulmányait Nagy jelentőségű művelő- helyett, az igényeknek megfe déspolitikai, s egyben társa- időén egy-két napot foglal- dalompolitikai intézkedés koznak a felkészítésben a fiaszületett két esztendővel ezelőtt, amely lehetővé tette, hogy érettségivel nem rennyesen képesek lesznek majd dolgozni. Az érettségi nélkül fölvett fiatal szakmunkások száma talokkal. Tovább tart az úgy- ebben az évben. 500, a munka érettnevezett intenzív előkészítés melletti tanulás során delkező, fiatal szakmunká- időtartama is — a korábbi ségizett szakmunkások szások egyetemekre^ főiskolára két hönap helyett most már Pedl§ 120 helyet bizlohárom hónapig tanulnak sltotta kerülhessenek. Akkor 200 fia ______ ______ ^ t allal indították meg azokat hentlaltásos formában, az előkészítő tanfolyamokat, amelyeken együttes erővel pótolták a felsőfokú tanulmányokra előkészítő ismereteket. Az azóta eltelt időszak Változatlanul érvényes az az alapelv, hogy a tanfolyamokra olyan, érettségi vizsgát nem tett jelentkezők veban a 200 hajdani jelöltből hetők fel, akik termelőmun- 160 megkezdte egyétemi-fő- kájukat jól végzik, társadal- iskolai tanulmányait. Sőt, a je- mi tevékenységükben példa- lenlegi tanévben már az első mutatóak, szakmunkás-bizo- évfolyamot is befejezték — nyítványukat legalább két sikerrel. Mindössze négyen éve megszerezték, azóta szakhagyták abba közülük tanul- májukban fizikai munkát vé- mányaikat. A fiatal szakmunkások felsőfokú tanulásának rendszerét elsősorban azokon a területeken kívánják továbbfejleszteni, ahol a végzettség megszerzése után a dolgozói a vállalat — a szövetkezet — tovább foglalkoztatja. Továbbá megjelölték azokat a felsőoktatási intézményeket is, ahol a felvételt Be szélgí ícs a négyszeres szocialista brigádrezcíovel: a társadalmi munkáról geznek, és még nem töltőt- nyert hallgatók — az eddi- A szakmunkások előkészí" ték be a 30. életévüket. To- gieken kívül — tanulmányaitó tanfolyamának kedvező ta- vábbi követelmény, hogy te- k fol t>,ni fogják. Ezek köpasztalatai alapján a Mimsz- hetseguk, felkeszultseguk, . , , . tertanács időközben megfele- magatartásuk, és egészségi zott szerepel a kozgazdasaglő határozatában intézkedett állapotuk alapján föltételez. tudományi egyetem, a hető legyen, hogy a tanfolya- ügyi és számviteli mot és az azt követő egyetea továbbtanulás eme rendszerének kiszélesítése és fejlesztése érdekében. Növelték mi, főiskolai tanulmányokat például a heti konzultációk el tudják végezni, és a vápenz- főiskola, a kereskedelmi és vendéglátóipari főiskola, illetve a három jogtudományi kar. számát, s az eddigi egy nap lasztott életpályán eredmé Urban Tibor, Kozma Edit és Litavszki Pál, a Komarov bridág tagjai 3. helyezést értek el a rejtvényfejtöversenyen. Fotó: Czeie Janos Balassagyarmaton! a Mik- szakszervezetnél csakúgy! a gyártási eljárás korszerűsí' száth . Kálmán Művelődési mint a HNF városi bizottsó" tésére éppen úgy tettünk é« Központ rendezvényein nem gon, Ezért felkerestem Urbán teszünk vállalást, mint a szakmeglepő. ha- a város külön- Tibort, a bútorgyár fényező- mai és politikai tanulásra és böző üzemeiből, gyáraiból műhelyének egyik szakimon- az általános művelődés sva" kisebbmagyobb létszámú szó- kását, a brigád vezetőiét, kér- rapításara. Hivatásos mu-n* cialista brigáddal találkozik tem. beszélgessünk népszerű- kánk mellett szívügve a bri' időnként a-/ ember. ségük okáról, a társadalmi gátinak a társadalmi munka (Legutóbb, az országos rejt* munkáról. is. Elsősorban gyáron belül, vényfejtő bajnokságon példa- — A négyszeres szocialista Így vonulunk ki rövidesen te" ul tíz brigádok számoltam cím sokra kötelez — kezdte reprendezésre. _ épülő gyá" össze). Mégis, az Ipolv Bútor- a beszélgetést, — A mozga* runfehoz. Az Űj gyárunk mi" gyár Komarov Szocialista Bri" lom egyik fontos kérdésének előbbi felépítéséért- akciót is gádjánál feltűnt nekem, hogy tekintem a társadalmi műn- szerveztünk, brigádtagonként mennyire otthonosain mozog" kát. A brigádon belül is meg" nyolcvan óra társad-almi nak az egész épületben, min- értésre talál ez a cél. Válla" munkaiéi ajánlásra szólítva den helyet és mindenkit mi- lásainkban. mindig is nagy fel a többi brigádot is. Íven jól ismernek a művelő" súlvt helyezünk erre. — Szeretjük városunkat is! dési központban, Előkerült a gondosan veze- ka valahol szükség van mun" Az intézmény igazgatóia tett. fényképekkel illusztrált kánkra. szívesen megyünk így ad.ta ennek magyarázatát: brigádnapló is. Megismertem segítem akár teniszpálya éoí" — 1974-ben. hogy átköltöz- belőle Dudás János. Cserve- tóséről van. szó. akár a köz" hettünk az Öváros térről is, nák István, Uram István, rendről. Megyeri Sándor az új helyünkre. Ebben Gyurenka István szakmunká- brigád-társunk min! segéd* ugyamcsak jelentős szerepe sokat Litavszki Pál. Reznvik rendőr, egymaga egyszáanegy* volt az említett Komarov József. Megyeri Sándor. Pin- ven órát végzett így társa" szocialista brigádnak. mely- tér Bertalan. Gál István be" dalmi munkában. De vannak nek tagjai nagyon sok társa- tanított munkásokat. Kozima közöttünk többszörös, kiváló dalmi munkát vállaltak az Editet. Ök alkotják a törzs" véradók (éppen most vannak intézményben, gárdát, továbbá még hét bri" Bulgáriában, illetve Románia" Nem szűnt meg velük a gádtag. akik ugyancsak bele- ban jutalomüdülésen). Öröm kapcsolatunk, azóta sem. Mint tartoznak a „az üzemi nagy segíteni mindenkin és min* tárlatlátogatók. mint iátéko- családiba”. Valamennyien a denben. Akár brigád társunk' sok (legutóbb az országos fényező műhelyben dolgoz" ról van szó, aki építkezik, rejtvényfejtő bajnokságot), a nak, lelkiismeretes munkáiu- akár a horpácsi gyermekszocialista brigádok részére. kon nem kevesebb múlik, otthop kis lakóiról, akiknek szervezett szellemi vetélkedőn, mint az Ipoly Bútorgyár tér" lengő tekét készít a brigád, a nyílt versenyen harmadik mékeinek jó híre. ‘ A gyarmati óvodásainknak helyezést értek el. Rendezve- — Ez a nagy felelősség ki" pedig hasznos hulladékból nyeinken rendszeresen itt tűnik a vállalásaikból is. ök virágládát és függönytartót vannak, de jönnek, ha vala" hirdették meg a Ne add to- készítünk... mit kérünk tőlük, épület" és vább mozgalmat is, ami nem Talán nem is az adatok a bútorasatalosanunkát, iavítá* más, mint afféle ömmeózási — fontosak, n-em mindig a »zásokat. Mindig számíthatunk magyarázta Urbán Tibor. — mok beszélnek, hanem az a rájuk — mondotta Halmai Ha a legkisebb hibát észre- szellem, amely társadalmi László igazgató. vesszük a munkánk során, munkára mozgósítja a szocia* Hasonló jó vélemény ala- nem adjuk tovább. Kijavít- lista brigádokat, a Komarov kult ki erről a brigádról a juk, vagy kijavíttatjuk a fe" brigádot is. és amelytől való' Dózsa úti Általános Iskolá" lelőssal. A munkafolyamatok ban szocialista lesz egy bri' ban, az egyes és ötös számú jó megszervezésére, a rezsi" gád. óvodákban, a pedagógus" anyaggal való takarékosságra, Elekes Éva Az év első felében 1190 000 magyar turista járt külföldön \ Az év első felében kétmillió utazók száma is, 1975. január Érdekes képet ad az uta- 473 ezer külföldi járt hazánk- l-től június végéig 1 190 000 zási eszközök arányának vias- ban, hét százalékkal több, magyar állampolgár járt kűl- gálata. Kiderül belőle ugyan- mint egy évvel korábban —, földön, öt százalékkal több is. hogy a forgalom mindin- tűnik ki a Központi Statisz- mint 1974 első fél évében. kább a közutakon bonyoló- tikai Hivatal most összesí- A hazánkba látogató kül- dik, fél év alatt 1 millió 814 tett idegenforgalmi gyors- földiek közül 2 258 000-en a ezren különböző gépjárműmérlegéből, Növekedett a ki- szocialista országokból érkéz- vekkel utaztak be o-rszágunkkabátgallérját, — Csukd be, drágám, az aj- tót — mondta —, feküdj le, A feleség bezárta az ajtót, kétszer is ráfordította a kulcsot, sőt, el is reteszelte. Nagyon büszke volt, bátor férjére és hamarosan elaludt. Amikor Larry és a betörő elérték a legközelebbi sár. kot, Larry elengedte a betörő kezét, megveregette a vál’ — Larry,. Larry, valami THOMAS MARDY péseket hallok! — suttogta remegve a feleség. — Hmm? Miféle lépéseket? ai — mondta egészen artikulát- lan hangon félálomból a férj, és ásított egyet. — Éppen most kezdtem elaludni... jeli látogató — Larry, valaki bemászik és rákiáltott: a lakásba! Biztosan egy rab- — No, várj csak, te csa- és aludj nyugodtan. Majd lát, és mosolyogva így szólt: ló... Ébredj már, Larry! vargó! Most majd meglátod, igyekszem minél hamarább — Kösz, öregem! — Ugyan már, mi nem hogy mi vár rád! Drágám — visszatérni a rendőrségről! Áz lehúzta a fejéről a fekevagyunk milliomosok, drá" vezényelt Larry —, vedd ki Good-bye, kislány, csak sem- tc nylonharisnyát, és elmogam. mit tudna tőlünk el- a fiókból a pisztolyt, dugd mi izgalom! solyodott. Larry pedig fgv lopni? a bordái közé, és tartsd ott, ~ , folytatta: — De ezt csak mi tudjuk, amíg felöltözöm! ,~fak .. kapja^ rnog a _ Képzeld csak, ez az első ő nem tudja! Jaj, Larry, ott A feleség remegő kezek. mag?et’ anneit _ Háborgatni esti kiruccanásom azóta, hogy van, az előszobában. Nézd kel szorította a pisztolyt a mer«sfdt.c,a bekeEi,. gat?.k két hónappal ezelőtt megnő, az arcán fekete álarc! reszkető betörő hátához. Lar-' kialtotta utá sültem! Nélküled most sem Amint meglátta a betörőt ry gyorsan magára kapkodta nuK a telese=- tudtam volna kiszökni! ReLarry, csíkos pizsamájában ruháit, a rablóhoz lépett, hát- — Légy nyugodt, drágám, rnekül játszottál, öregem! No, egy tigrisre emlékeztetve, rá- racsavarta a. kezét, és vitte ott majd megtanítják kész. gyere, erre iszunk egyet! vetette magát. Elkapta az éj- a kijárat felé. tyűbe dudálni) Fordította: Juhász Lás László tek — ez hétszázalékos nőve- ba, tehát tíz és fél százalékkedést jelent —. a nem szó- kai többen választották a sze- cialista országokból 415 000-en mélyautót vagy autóbuszt az lépték át Magyarország hatá- utazáshoz, mint tavaly, vas- rát, néhány ezerrel keveseb- úton pedig 646 000-en érkézben, mint az elmúlt év első tek hazánkba, öt százalékkal felében. Legtöbben Csehszlo- kevesebben, mint az elmúlt vákiából utaztak hazánkba, év hasonló időszakában. 1974 több mint egymillióan, amíg első fél évéhez viszonyítva második helyen a jugoszlá- néhány százalékkal emeike- vok állnak, ahonnan 556 000- dett a hajóval és repülőgépen jöttek. A kiutazók legna- pel utazók szám® is. Ugyan- gyobb számiban ugyancsak akkor a magyar turisták közül Csehszlovákiát választották 760 000-en keltek útra autó- úticélul — mintegy 490 ez- val, vagy autóbusszal. 6 szárén, azaz 40 százalékkal töb • zalékbal többen, mint egy évben, mint 1974. első felében, vei korábban, vonaton pedig Ugrásszerűen megnőtt a Len- 290 ezren utaztak, körülbelül gyelorszagba utazok szama . . , , . , is. 280 000 magyar turista army1321» mint a tavalyi ev eltöltött ott 'hosszabb-rövidebb só felében, időt, 62 százalékkal több. mint az elmúlt év azonos időszakában. A lőkésországök közül Ausztriába utaztak leg- többen a főváros és a Baía- Löbben, mintegy 32 000-en. ton iránt érdeklődnek. A hazánkba látogató kül-' földiek közül továbbra is leg-