Nógrád. 1975. július (31. évfolyam. 152-178. szám)
1975-07-18 / 167. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXI. ÉVF. 167. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. JULIUS 18., PÉNTEK Megyqlósuit q ncgy találkozás! Simán dokkolt a Szojuz és az 4pollo Európa felett kozatos egyeztetése, hiszen a bői vagy /kapkodásból eredő ütközés jelenti. • Nagyon fomtos ezenkívül, hogv a találkozás előtt az űrhajók megfelelően helvezRoTcor Pál, az MTI tudósí- ban tartózkodó Andriiam Nvi tója jelenti: kolajevet. 12 esztendővel ké- legnagyobb veszélyforrást a Csütörtökön magvar idő sőbb. 1974-ben Popovics űr- rosszul kiszámított sebesséa- •zerint 15 óra 50 perckor, a berendezések összekapcsol moszkva környéki földi . irá- sában is részt vett: Szaliut— nvítóközpontból, Alekszei Je- 3 űrállomásra szállt át a liszejev, az irányítószolgálat Szojuz—14-es szovjet űrhajó vezetője megadta az enge- parancsnokéként, délyt Leonovnak és Kubá- szovnak a 'dokkolás végre- Popovics mindenekelőtt ki- kedjenek el a térben, hogv a hajtására. Ezt az utasítást jelentette. hog'y Leonov, kaocsolóberendezés aktív és — szokás szerint __ mindkét Kubaszó v. valamint az ame- passzív része azonos szögben ű rhajón ellenőrző műveletek rikai legénység személyes ké- közelíthesse meg egvmást. sorozata előzte meg. Ismé- pességeinek és űrhaiósmúlt- Minthogy a Szojuz az első telten kontrollálták a kan- iának ismeretében nem ké- összekapcsolásnál passzív sze- csolószerkezetek üzemképes- telkedik a nemzetközi dokko— lepet játszik. Donald Slavton— ségét, a térbeli orientálás ké- 'ás sikerében. Ehhez a mű- ra vár a felelősségteljes fel- a sebességi velethez elsősorban az szűk- adat. hogv pontosan rávezes- séges, hogy mivel itt minden se űrhajóját a Szojuzra. Brv zi működtetését adatokát. Ebben az időpont ban az Apollo már min tégy az űrpilóták ügyességén mű- nek a műveletnek a meglik. megfelelő hozzáértéssel könnyítése végett a Szojuz— és lehető legnagyobb nvua?- 19 kapcsolószerkezetére • ráfes- lommal végezzék a közvetlen tették a „célpontot”. Pável Popovics megjegyezte: Slav250 kilométerre megközelítette a szovjet űrhajót. A Szojuz—19 pályaadatai az előzetes szári'.]fásoknak megfe’elő- megközelítést és a kapcsolást, en alakultak, ideértve, hoev Technikailag két követel- tonnák már a második vi- a pálya magassága minden menynek kell eleget tenni, lágháború idején volt alkai- egves Föld körüli" fordulatnál Az égvik a két űrhajó sebes- ma bizonyítani, hogv kitűnő valamelyest csökken ségének rendkívül óvatos, fo- céllövő. Az Inturiszt-sajtóközoont- ban ugyanebben az időben Pavel Popovics szovjet űrhajós ismertette a dokkolas- sal kapcsolatos technikai tudnivalókat. Popovics avatott szakembe r k ént n y i lat kozhatott ezekről a problémákról, hiszen személyében a világ első csoportos repülésének résztvevőjét üdvözölhették a sajtó képviselői. Pavel Popovics 1962-ben a Vosztok—3 fedélzetéin közelítette meg a Vosztok—4 űrhajó kabiniáA Moszkva környéki földi irányitóközpont magyar idő szerint 17 óra 17 perckor jelentette, hogy a két űrhajó szoros összekapcsolása megtörtént. Az első a két űrhajó közölt (Slayton valóban kitűnő „céllövőnek” bizonyult) a tervezett időpontnál néhány perccel korábban, 17 óra 9 perckor zajlott le Európa felett. A moszkvai televízió ezekről a percekről is közvetítést adott a világűrből. A hang- és képkapcsolatot - madridi amerikai földi követőállomáson keresztül tartották fenn. ttartott a Minisztertanács Eredményes volt az árvédekezés A hűségjutalom beszámít a nyugdíjalapba Az összekapcsolást megelő- séggel közeledett a Szojuz—19- ző órában az Apollo másod- hez, majd fokozatosan topercenként 30 méteres sebes- vább csökkentette sebessé__________________________gét, egészen másodpercen-» I kónti 3 méterig. A Szojuz—19 eközben passzív készültségbe helyezte a kapcsolóberendezést, Leonov és Kubászov lezárta a pilótafülké és az or- bitális fülke közötti átjárói és periszkópon figyelte az Apollót, amely lassan közeledett a szovjet űrhajó felé. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács' csütörtökön ülést tartott. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a külügyminiszter tájékoztatóját az európai biztonsági és együttműködési értekezlet genfi szakaszának menetéről, valamint a Helsinkiben kezdődő harmadik szakasz előkészületeiről. A kdrmány jóváhagyólag tudomásul vette a magyar— jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság június 9— 11. között Belgrádban tartott VII. ülésszakáról szóló jelentést. Utasította a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy az ülésszak határozataiból adódó feladatok végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a közgazdasági szabályozó rendszer 1976. jariuár 1-i módosításával kapcsolatos munkálatokról szóló jelentéseket és határozatot hozott a további feladatokra. A nehézipari miniszter előterjesztésére a kormány megtárgyalta és elfogadta a Vinyica—Albertirsa közötti 750 kv-os villamos hálózat magyar szakaszára, valamint az ehhez csatlakozó 400 kv-os hazai hálózat bővítésére vonatkozó beruházási javaslatot. A Minisztertanács megtárgyalta az Országos ' Vízügyi Hivatal elnökének jelentését az 1975. évi .júliusi árvíz- és belvízvédekezésről. Az árhullám egyes szakaszokon meghaladta az 1965. évi nagy dunai árvíz, illetve a Maroson az 1970-es árvíz alkalmával bekövetkezett maximumot. Az időben megtett védekezési intézkedések eredményesek voltak. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A nehézipari miniszter javaslatára a kormány határozatot fogadott el a bányászok hűségjutalmi rendszerének módosítására. A hűségjutalom a jövőben beszámít a nyugdíjalapba. A kormány megtárgyalta és elfogadta az Állami Ifjúsági Bizottság elnökének és a pénzügyminiszternek a fiatalok családalapításának segítésére tett javaslatait. 1976. január 1-től az ifjúsági takarékakció feltételeinek módosításával összhangban a hosz- szabb időn át rendszeresen takarékoskodó fiatalok méghatározott esetekben az eddiginél nagyobb kölcsöntámo- gatást kapnak, elsősorban a lakás megszerzéséhez, illetve első berendezéséhez. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Staífordék először azt jelentették a Földnek, hogy szabad szemmel is látják már a Szojuzt: „még csak egy pontot látunk, amelyet nehéz megkülönböztetni a csillagoktól”. A pont egyre fényesebben ragyogott, és az Apollo külső tévékameráján látható volt, amint lassan kiemelkedett a világűr sötétkékjéből. A két űrberendezés — mint Valeri j Kubászov, a Szojuz fedélzeti mérnöke a kapcsolást követő percekben Moszkván át közvetített Kozmovízi ó-adásban elmondta — ezután ötszáz, kétszáz, ötven méterre közelítette meg egymást, és pontosan 17 óra 9 perckor a Szojuz—19 kabinjában kigyulladt a piros lámpa, amely azt jelezte, hogy a két kapcsoló- uzérkezet elöázör érintkezett egymással. „Nagyszerű munka V volt Tom” — kiáltott angolul Alekszej Leonov, amikor a szovjet kozmonauták a lám- pajelzósből és a könnyű ütö- désből megbizonyosodtak róla, hogy az Apollo pontosan célhoz érkezett. Az első érintés után még négy percbe és 30 másodpercbe »telt, amíg az amerikai asztronauták a kapcsolóberendezés akticív része segítségével „egymáshoz igazították” a dokkolóberendezések két részét, a két ütközőtárcsa stabilizáló szárnyai pontosan egymásba illeszkedtek:, majd Stafford bekapcsolta azt a mechanizmust, amely nyolc különleges zár segítségével 20 tonnás feszítőerővel hermetikusan egymáshoz rögzítette az űrhajókat. (Folytatás a l. oldalon) Épül a vásárcsarnok Még egy esztendő áll a kivitelezők rendelkezésére, hogy elkészüljenek Salgótarján vásárcsarnokának építésével, berendezésével. A tervek szerint ugj^anis,) 1976. augusztus 20-án meg kell történnie a műszaki átadásnak, mely után a vásárlók átvehetik az új kereskedelmi létesítményt. És ihost hogyan áll a vásár- csarnok kivitelezése? A városi' tanács tervcsoportjánál a következő információt kaptuk: Jelenleg a bevásárlóközpont építése 25 százalékos műszaki készültségi fokot képvisel, tehát egynegyede készült el a beruházásnak. Most következik az egyik leglátványosabb szakasz, az alapozási munkák után a vásár- csarnok acélszerkezetének összeállítása, mellyel elnyeri egyszintes magasságát a létesítmény. Megkezdődik a különböző pavilonok és üzletek kialakítása, így itt helyezik majd el a tucatnyi zöldségespavilont, az élelmiszerboltot, a tej-, kenyérszaküzletet. Hal-, vad-, baromfihús-szaküzlete- ket is nyitnak majd a csarnokban, lesz helye a ter- ményboitnak, a virágárusoknak, és 850 négyzetméternyi eladóteret kapnak az őstermelők. Pavilonok nyílnak a különböző szolgáltatások, így például az óra-, cipőjavítók részére. Hírlapot és könyvet is lehet majd a központban vásárolni. Ezenk'ívül bisztró szolgálja majd a gyors étkezést. A salgótarjáni vásárcsarnok 4600 négyzetméter területen tehát a következő esztendőben várja vásárlóit. Ezzel egyidőben megszűnik a régi, korszerűtlen piac, helyette sétányt, pihenőhelyet alakítanak ,ki a városépítő szakemberek. —kulcsár— A kongresszusi munkaverseny második szakasza a Volánnál: Kétmillióval több utast szállítottak az első fél évben 247 ezer literes üzemanyag-megtakarítás A Volán 2. számú Vállalatnál, az 1975. első fél évében a kongresszusi munka- verseny második szakaszában, újabb jelentős eredmények születtek. A vállalások teljesítésében részt vevő 132 brigád — közülük eddig /már 94 érte el a szocialista , cím valamelyik fokozatát —. az idén minden eddigi felajánlásnál jobb eredményt mutatott fel: szervezett. hatékony munkavégzésükkel jelentősen hozzájárultak a vállalat eredményeinek növeléséhez. A személyforgalom lebonyolításában részt vevő szó-, cialista és munkabrigádok 1975. első fél évében, a múlt év hasonló időszakához viszonyítva, közel kétmillióval több' utast szállítottak el: a forgalomban a tqt)b mint 20 milliót kitevő utaslétszám 7:8 százalékos emelkedést mutat. Közel hasonló — 7.4 százalékos — növekedést értek el az utas-kilométerteljesítmény- ben: a tavalyi 1371 milliós eredményt az idei első fél év során, 2294-re emelték. Jelentős mértékben javult, 'a menetrendszerűség : a késett járatok részarányát 38, a kimaradt járatok számát 46 százalékkal csökkentették ebben az évben a személyforgalom brigádjai. A kongresz- szusi munkaverseny második szakaszában nagy gondot fordítottak az energiatakarékosságra. Például, csak a sál-' gótaijjáni üzemegységnél, a Kossuth helyijáratos brigád 13 ezer 977, az Egyetértés, helyközi brigád 9 ezer 317. az Ikarus tartalék- és különjárati brigád több mint 8 ezer 300 liter üzemanyagot takarított meg egyetlen fél év során. A Volán teherforgalmat le-' bonyolító részlegénél ebben az évben állandósult a csúcs- forgalom, megnövekedett az elszállítandó áru mennyisége, ami nagy feladatok elé állítja az itt dolgozó brigádokat. A TEFU-sok megkülönböztetett figyelmet fordítanak a lakás- és útépítésejr igényeinek kielégítésére. a kö~ bőnyák termékeinek azonnali elszállítására. A megnövekedett szállításokra jellemző, hogy a keszegii a Dunai Cement- és Mészműveket is kiszolgáló kőbányából, már ez évben az 1976-ra tervezett, napi 3 ezer tonnányi mészkömenmy iséget szállítja el a József Attila és a Skoda teherautós-brigád. A teljesítrpény növekedése ennél a részlegnél is számottevő: 1974 első negyedévében 25 millió 390 ezer árutonna-kilométert értek el a brigádok, az idei fél év 32 millió 731 ezres teljesítményével szemben, s ez 28,9 százalékos emelkedést jelent. Különösen jelentős a Volán vasúton végzett munkája, amelynek szemléltetésére néhány- adatot sorakoztatunk fel. 19.74 első fél • évében 8740, az idei hasonló időszakban 9423 vasúti kocsit kezeltek a Volán dolgozód. A fejlődésre, a ki-berakodás meg- gyonsítására jellemző. hogy amíg egy évvel ezelőtt a gépesítési szint csak 55,9, addig az idén már 60.2 százalékot ért el. De különösen }ól érzékelhető ez a kisterenyei üzemegységnél, ahol a géppel kezelt súly mennyisége 78,6 százalékkal, a gépesítési szint 59,7 százalékkal nőtt. » A hatékonyabb munkavégzést jelentősen befolyásolja a gépjárművek üzemképessége. Az e téren is megmutatkozó fejlődésre jellemző, hogy a TEFU-részlegnél 11,1-ről 9,6 százalékra, a személyforga- lorrvnál 9-ről 6.6-ra — gyakorlatilag alacsonyabb szintet meg sem lehet valósítani, hiszen ennyit a tervszerű, megelőző karbantartások vesznek igénybe —. csökkent ebben az évben a javítások százalékaránya. Jó eredményt értek el a Volán brigádjai az üzemi balesetek megelőzésében is, amit bizonyít: az ezer főre eső kiesett munkanapok részaranya 20.7 százalékkal csökkent, s különösen fontos, hogy a vállalatnál sem tavaly, sem az idén, sőt, 1972-ig visszamenőleg, nem történt halálos üzemi baleset. Mindezek mellett, a Volán, brigádjai legjelentősebb eredményüknek könyvelik el: a kongresszusi munkaverseny második szakaszában, eddig 247 ezer liter, több mint 880 ezer forint értékű üzemanyagot takarítottak meg.