Nógrád. 1975. július (31. évfolyam. 152-178. szám)
1975-07-13 / 163. szám
IN 72—89 utoljára A fenti forgalmi rendszámú Wartburg Combi Juhász Lászlóé, aki Karancskesziben, a Széchenyi út 72. alatt lakik. Gépkocsijával 1974. április 14.én Salgótarjánban a Bartók Béla úton hajtott, ahol ittas vezetés miatt jogosítványát a rendőrség elkobozta, s bírói ítélet alapján a továbbiakban egy évre be is vonták azt. A hatóság felszólította, hogy gépjárművét szállíttassa el, ennek .azonban nem tett eleget, a kocsi azóta is ott áll a Bartók Béla utcában. Olvasóink jelzései alapján — név nélkül — két alkalommal lapunk hasábjain is kér. tűk, szíveskedjék elszállítani a forgalmat akadályozó, s lát. ványnak is csúnya, gondozat, lan járművet, ezek ellenére a gépkocsi továbbra is a fenti helyen maradt. Juhász vagy nem olvassa a NÖGRÁD.ot, vagy nincs olyan ismerőse, aki jogosítvánnyal rendelkezve, megtette volna neki a szíves, ségiet, hogy a kocsiját hazavi. gye. Ezúton kérnék minden segítőkész gépjárművezetőt, ajánlja fel segítségét jogosít, vány nélkül maradt társának. Mivel a kocsi azóta mind a négy kerekére „ráült" előny, ben vannak azok, akik köny. nyen elvégzik a szükséges szerelést is. Jó lenne — legalább is Juhásznak —, ha mielőbb a segítségére sietnének, ugyan, is néhány napon belül meg. kapja a yárosi tanács levelét, melyben közterületfoglalási dijat követelnek tőle. Ezt az eí járást,követően, ha arra szükség van, a hatóságoknak módjukban áll, hogy Juhász László költségére szállítsák el gépkocsiját. A területfoglalási díj, s a szállítási díj összegét ■imegtakaríthatta volna, ha az első felszólítás után elviszi a járművet. A gond akár így, akár úgy, hamarosan megoldódik, s a mi szempontunkból ez az egy a lényég. A segítőkész gépkocsivezetők fáradságát előre , is köszönjük. Gáspár Imre ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban, az Arany János út 'A. számú házban, ma reggel 6 órától este ö óráig tlr. Molnár Rozália, este hat órától hétfőn reggel 6 óráig dr. Nagy Kornélia az ügyeletes orvos. Indokolt esetben a 11—lies telefonon lehet hívni az ügyeletet. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál út 2.. telefon: 344J ma egész nap dr. Sárvári János az ügyeletes orvos. A salgótarjáni járás körzeti orvosi ügyeletét az SZTK-rendelőben dr. László Sándor látja el. Nagybátonyban, a III-as számú orvosi rendelőben dr. Tóth Tibor az ügyeletes orvos. Ügyeleti szolgálat működik a berceli szülőotthonban (telefon, 20), Nógrád- kövesd, Bércéi, Terény, Nógrádsáp és Nézsa orvosi körzetek részére. Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban az Úttörők út ján levő fogászati rendelőben. Gyógyszertári ügyeletet lát el Salgótarjánban a Pécskő üzletházban levő gyógyszertár. NÓGRÁD Autóklub műszaki állomás Salgótarjánban Tavaly őszi átszervezése óta hez ötezer négyzetméter alap- július 14-én, hétfőn tartja első területű, közművesített ingyen taggyűlését a Magyar Autóklub salgótarjáni szervezete, amelynek létszáma néhány , hónap leforgása alatt 455-ről 600-ra duzzadt. A Lampart- ZIM salgótarjáni gyárának éttermében sorra kerülő értekezleten még a régi vezetőség számol be a tavalyi munkáról, de a jövendő tervekről már Fráter István, az új titkár tájételekkel a városi tanács is hozzájárul, A műszaki állomás felépítésének négy és fél milliós költségeit a Magyar Autóklub viseli. Átadását 1977-re tervezik. A bázis a klubtagoknak díjtalanul fogja elvégezni a gépkocsik teljes műszeres ellenőrzését és beállítását. A taggyűlésen szóba kerül, hogy a salgótarjáni autóklub koztatja a tagságot. Új ered- együttműködési szerződést köt mény, a többi között, hogy az a megyei közlekedési bizott- autóklub műszeres kocsija sággal, amelynek értelmében a idén már háromszor, jövőre pedig legalább négyszer „teszi tiszteletét” Salgótarjánban, hogy elvégezze a tagok járművein a díjtalan műszeres vizsgálatokat. Pásztón segélyszolgálat, a főútvonalon ..sárga angyal’’ áll a klubtagok rendelkezésére. Jövőre megkezdik az autóklub műszaki állomásának építését Salgótarjánban, amelybizottság a többi között segítséget nyújt a KRESZ-oktatás megszervezéséhez, az új KRESZ-szabályok ismertetéséhez. Cserébe az autóklub tagjai vállalják, hogy fokozott gondot fordítanak a forgalom- biztonságra, ennek érdekében társadalmi tevékenységet is vállalnak. •Jubilálnak az ózdi természetbarátok Negyedszázada alakult meg Ózdon az egységes turistaszervezet. Már megelőzően is volt szervezett turisztika a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű R't. ipartelepén, de külön csoportosultak a tisztviselők és külön jártas a „kékruhás” munkások. Csak 1950- ben jött létre a sportegyesület keretében a dolgozók egységes „Lombhullató-túrán” vesznek búcsút a természettől. „KRÓNIKA” címmel 1970 Óta rendszeresen megjelentetik időszaki lapjukat. A kiadvány minden egyes száma érdekes, színes bel- és külföldi túrák közlése mellett a társadalmi erdei szolgálat rendelkezéseivel és az erdőtörvény ismertetésével is foglalkozik. Az „Élő turistabázisa. A szakosztály világunk’’ cikksorozatban az jelenlegi taglétszáma a 700 főt is meghaladja. Saját turistaházuk van Szilvásváradon, amelyet a közelmúltban a kor igényének megfelelően modernizáltak. A szakosztályban élénk turistaélet folyik. A szakosztály kezdeményezte az Ó-Bükköt és a Bükköt szelő, a három észak-magyarországi kohászvárost összekötő KOHÁSZ KÉK TÚRA útvonal jelvényszerű túramozgalmat. Minden év augusztusának első vasárnapján a szakosztály tagjai kegyelettel keresik fel Sző- nyi Márton és tizenkét partizántársa emlékére a hangonyi tónál emelt hősi emlékművet és helyezik ott el a megemlékezés koszorúját, virágaikat. A szakosztály a iuristaévadot minden év március harmadik vasárnapján a „Hóvirág-túrával” indítja be és őszkor olvasó az erdők virágos növényeivel, harasztjaival és a gombákkal kapcsolatosan, kap hasznos tájékoztatást. „A földrajzi helynévkutatás a Bükk északi részén és Mező- csát környékén” cikkanyagban Kühne László tanár régi iratok, dokumentumok és a tájegységben élők személyes meghallgatásának figyelembevételével, tudományos alapossággal írja meg a földrajzi nevek eredetét. Az „Űtjelzés” rovatban a kiadvány a turistautak jelzéseivel foglalkozik a nyomvonal kitűzésétől egészen a kivitelezéséig. A szakosztály működésének negyedszázada ékes bizonysága annak, hogy a vezetők eredményes turista, munkásságot fejtettek ki a nehéz fizikai munkát végző dol- gofcótáijSaik között, hasznosságát pedig a munkáskollektíva élvezi. Hazánk, Magyarország Az Akadémia Kiadó második, átdolgozott kiadásban is megjelentette a Hazánk, Magyarország című enciklopédiát, amely jelenleg is kapható megyénk könyvüzleteiben is. Mint ismeretes, a könyv 1968-ban látott napvilágot angol nyelven, a Világ országai sorozatban Information Hungary címmel, pz oxfordi Pergamon Press és az Akadémia Kiadó közös gondozásában. Az eredetileg külföldieknek szánt könyvet 1970-ben magyarul is kiadták, az első kiadás főszerkesztője Erdei Ferenc volt. A második kiadás főszerkesztője Erdey-Grúz Tibor. NAPTAR 1975. július 13., vasárnap. Jenő napja. A Nap kel 3.59 — nyugszik 19.40 órakor. A Hold kel 9.26 — nyugszik 21.43 órakor. 1975. július 14., hétfő. Örs napja. A Nap kel 4.00 — nyugszik 19.39 órakor. A Hold kel 10.44 — nyugszik 22.11 órakor. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó férjem és édesapánk KOVÁCS SÁNDOR temetésén részt vettek és sírjára virágot, koszorút helyeztek, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhítették. A GYÄSZOLÖ CSALÁD _L Autóbuszra várva — Nagyorosziban. .. — bábéi felv. — — Felkészülés Zánkán. Augusztus 15-től Zankán készül tíz Nógrád megyei pajtás a jövő tanévben sorra kerülő kerékpáros-iskolakupára. A KBT közülük választja majd ki a megye színeit képviselő csapatot. A pajtások a két hét során KRESZ-vetélkedőkön, közlekedési tárgyú játékokon gyarapítják ismereteiket. Játékosan a közlekedésről Salgótarjánban, a Lovász József úti óvodában az őszre KRESZ-parkot létesítenek az óvoda udvarán. A KBT segítségével az óvodások sapkát, tárcsát, derékszíját kapnak és a KPM is segít, hogy őszre meglegyenek a rollerek, kisautók és kerékpárok, amelyekkel a gyerekek játékosan tanulják majd meg a közlekedés legelemibb szabályait. A KPM vállalta a park elkészítését és rendszeres kapcsolatot tart majd az óvodával, ahol közlekedési tárgyú filmeket is vetítenek az ősztől. Kevesebb zápor Várható időjárás: változóan felhős idő, vasárnap már kevesebb helyen, főként az ország keleti felében, záporrab zivatarral. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 24—29 .fok között. Mines ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 28. játékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. Négy- találatos szelvény 77 db. nyereményük 70 342 Ft. Háromta* lálatos szelvény 7006 db, nyereményük 387 forint. Kéttalá- latos szelvények száma 199 691, nyereményük 17 forint. A közölt adatok tájékoztató jeiie- gűek. — Felújítás Litkén. Tatarozzák a klubhelyiségét Litkén a művelődési otthonban. ,A felújítás után itt kap majd helyet a könyvtár. iJrdekes „telelek * búzatáblában Hirt adtunk arról, hogy az érsekvadkerti termelőszövet, kezet földjein is megindultak a kombájnok. Mindenki azt hinné, hogy a rozsot, a búzát, az árpát vágják a gépek. Ér. sekvadkerien, a Dimitrov-puszta melletti táblákon a szovjet és az NDK gyártmányú kom. bájnok más „leletekre” is szert tettek. A többi között az egyik kombájn egy Riga gyártmányú kis motorkerékpárt „emelt” ki a táblából. A szom. szódnak nem volt ilyen nagy a szerencséje, csak egy lábbal hajtható kerékpár került az útjába. A közös gazdaság dolgozói az érdekes „leleteket” már el. juttatták az illetékes hivatal, hoz, a rendőrséghez. Ma vi. szont már az a kérdés: hogyan került a Riga gyártmányú kis. motor és a kerékpár az érsekvadkerti termelőszövetkezet búzatáblájába. Eddig talán egyik sem hiányzott senkinek? Azt azért javasoljuk, hogy ha a tulajdonosok jelentkeznek a rendőrségen akár a kismo. torért, akár a kerékpárért, ne feledkezzenek meg a kombáj. nősökről sem. Hiszen az elve. szett tárgyat, még ha aratás közben is, de ők találták meg. — So — Pedagógus képzőművészek művésztelepe Az idei gyulai nyár programjaként számos ismeretterjesztő rendezvényre, tanácskozásra is sor kerül Gyulán. A júliusi események közül — többi között — megemlítjük, hogy július 14-től 27-ig rendezik meg a pedagógus művésztelepét. gazdálkodási Vállalat. Ebből az alkalomból országos növényház-bemutatót tartanak, és sor kerül az ugyancsak országos parképítési és parkgondozási tanácskozásra, a kiskertszakkör-vezetők orszá- képzőművészek gos tanácskozására a Kertba- Huszonöt éves rátok Országos Társadalmi a gyulai Kertészeti és Város- Szövetsége rendezésében. Csak nézik, nézik, közben rongálják... Éve -sincs még, hogy a Volán 2. számú Vállalat, főként Salgótarján közlekedésének jobbá tétele és a zsúfoltság csökkentése érdekében, huszonegy szép, modern. csehszlovák gyártmányú Skoda-buszt állított forgalomba. Ezek ráadásul kényelmesek, gyorsak. s üzembiztonságukat is dicsérik a gépkocsivezetőik. Csak hát — csúnyulnak! Mégpedig, belül, az utastérben. Mert nem éppen kellemes látvány a kiégetett, felhasított, darabokra tört üléstámla. vagy a művészi érték legcsekélyebb jelét is nélkülöző, cseppet sem kívánt dekorációk széles változata, amelyeket szesztől, vagy ki tudja mily indulattól fűtött kezek véstek a buszok oldalára: vaksi szemekként ásítanak az ülésekről leszerelt kapaszkodók még be nem tömött lyukai. .. Soroljuk még? A tények, tények maradnak. Mégpedig: megrongálták a Rónabányára közlekedő GC 68'40, a pálfalvi GC 68-11, a GC 68-12, forgácsi, a GC 68-14-es rendszámú, ßa- nyagépsyárig közlekedő buszok üléseit, a GC 73*91-es különjáratúét, a GC 77 -00 rendszámmal ' ellátott, az előbbiektől talán még szebb, Ikarus—225-ös típusú, Mát- ranovák és Salgótarján között kezlekedő panorámabuszét, a GC 74-01-es, a GC 74-03-as. . Soroljuk még? Sorolhatnánk! És ezen bosszankodik Mi1’- lós Ernő is, a Volán salgótarjáni személyforgalmi üzemegységének vezetője. Mert ezzel fogadott bennünket: — Nagyon szomorú, hogy közel egymillió forint értékű buszokat így tesznek tönkre., És még sajnálatosabb, hogy ezt — bár nem hiszem, hogy így van — senki sem veszi észre...! És ez elgondolkodtató. A sókat emlegetett, sokszor bírált közöny, a „ha akarom látom, ha nem, akkor nem” szemlélet. Arai ebben az esetben, hiszen a mi, sokunk kulturált utazásáról van szó, még inkább belső vizsgálatra kényszeríti a.z embert: ilyenek vagyunk? Nem hinném! Sőt állítom: nem! Hát akkor. .. ? Inkább javasoljunk valami prózait! Mit is? Nézni kell, látni., szólni, — és rászólni! — karácsony — Szocialista brigádvezetők tanácskozása A Nógrádi Szénbányáknál már szervezik a július 19-én megrendezésre kerülő szocialista brigádvezetők tanácskozását. A jelentős eseményt három lépcsőben bonyolítják le. Külön-külön tartják a bányaüzemnél, az építő- és gépüzemnél, valamint az irodáknál. A szocialista brigádok vezetői megtárgvalják az első fél év műszaki-gazdasági tevékenységének tapasztalatait, valamint szocialista brigád- mozgalom aktuális, időszerű kérdéseit. Mai tévéajánlatunk E nap műsorából több produkcióra hívjuk fel olvasóink figyelmét. Már reggel érdemes kinyitni a televíziót, hiszen 9;.50-kor sugározzák a Jókai Mór „Aranyember” című regényéből készült színes magyar filmet. Ezzel a művel Jókai-so- rozatot indít a tv, amelyben hat héten át, vasárnap délelőttönként a nagy mesemondó regényei nyomán készült filmeket mutat be. 15.3ő-kor Albenáról, a varázslatosan szép bulgár tengerparti városról láthatnak rövidfilmet „Marij El” a címe annak a zenés-táncos műsornak, amely a hazánkban járt Mari Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság Állami Énekés Táncegyüttesének műsorából ad ízelítőt 16.45-ös kezdettel. 17.30-Ícor Névadónk: Ilku Pál címmel láthatnak riport- filmet. A műsor egy iskola névfelvételi ünnepélye kapcsán a két éve elhunyt művelődésügyi miniszter mindmáig aktuális tevékenységével ismertet meg. — Fél év alatt. Közel ötezer salgótarjáni dolgozónak van az első fél év adatai szerint CSÉB 40—50-es biztosítása az Állami Biztosító salgótarjáni városi fiókjánál. '— Az úticél: Miskolctapolca. Nemtiből a KISZ-esek egy 45 fős csoportja ma Misr kolctapolcára utazik. Ugyancsak ez az úticélja a mátra- verebélyi KISZ-esek egy 40 fős csoportjának. — A közlekedésről. Salgó- bányán, a nemzetközi nyári tábor programjából nem hiányzik a közlekedés sem. A pajtások a hét derekán filmet néztek, hétfőn, pedig KRESZ-vetélkedőn bizonyíthatják közlekedési ismereteiket. A KBT szép díjakat ajánlott fel. — Vadásztársaság alakult. Salgótarjánban a kohászati üzemekben vadásztársaság alakult. A Kohász nevű társaságnak 25 tagja van. — Honvédelmi verseny. Szombaton megkezdődött Salgótarjánban Heves és Nógrád megye tartalékosainak honvédelmi versenye. Ma a Kei- cseglaposon járörvérsennyel folytatódik a kétnapos küzdelemsorozat. ÁRAMSZÜNET VII. 14—17-ig naponta 8—15 óráig Somoskőújfaluban, az Ady, Angyal P.. Rákóczi út a határőrségtől és Dózsa Gy. út. ÉRTESÍTÉS ÉMÁSZ V. értesíti Litke, Nógrádszakál, Ludányhalászi község lakosait, hogy Rárós- puszta és Ludány halárában épült 20 kV-os hálózatát feszültség alá helyezi VII. 21- én. Ezen vezeték rongálása szigorúan tilos, a vezeték érintése halálos. NOOK AD, n Maavar Szocialista Munkáspárt Nósráo megyei Rizoftsái*» es • Merve! Tanács la nil. Főszerkesztő: GOT V A R GYULA. Szerkesztőséé: Salsötscján. Petőfi crí I, Telefoni «-9«. «-95. «-9«. í,*-97. főszerkesztő: 11-*' M-40. Sport rovati 11-59. Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadta « Nőarátl megyei Lapkiadó Vállalat Feldes kiadó: VIDA EDIT Kiad Vitvaial: saizótarián PrlMI a L Telefon: IMI Tele- : 339 109 Iráuyllószám JX0J Terjeszti: » Magyar I’t.sla. Elöfizethelfi: » helvi oostasívatalokoa) és » kézbesítőknél Előfizetési díj eev sómmá ?n forint. Előállítja: a Nósrád mes.ve) Nyomdaipari Vállalat I10L Salgótarján, Petőd u. L Pt.s 96. Fi.i Kelemen Gábor igazgató, Index-szám Zi 0i J.