Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-10 / 134. szám

BELYEGGYÜJTÖKNEK Lleklro technika Az elektromosság ipari hasznosításában hazánk sok­szor játszott kezdeményező szerepet. Európában szinte elsőnek, már a századfordu­lón megalakult a Magyar Elektrotechnikai Egyesület. A 75 éves jubileum alkalmából a Magyar Posta egy forint névértékű bélyeget bocsát ki. Az új címlet rajzának közép­pontjában az 1902-ben. Val- tell inában üzembehelvezett első villamos vontatású moz­dony látható, amelyet Kandó Kálmán alkotott meg. Arcké­pét 1968-ban bélyegről is megismerhettük. A bélyeg jobb sarkában álló transzfor­mátort is három magvar mér­nök (Déri, Bláthy. Zioemows- ky) találta fel. Az erőátvitel e fontos eszköze tette lehető­vé, hogy a bélyegen alig lát­ható nagyfeszültségű távve­zetékek az ország minden részébe juttassanak elektro­mos energiát, sőt a baráti országokkal is kapcsolatot tarthassunk fenn. Lenin ta­nította: ..a kommunizmus = szovjethatalom + villamosí­tás”. A bélyeg június 10-én jele­nik meg. ekkor emléktáblával jelölik meg — többek között ■— az elsőnek és utolsónak villamosított községet. A falu villamosítás befejeztéről. 1963- ban bélyeg jelent meg. V alódi Magyarországon 1900 óta ajándékozási célra. 1958 óta a fogazottakkal párhuzamo­san, bérmentesítésre hoznak forgalomba vágott bélyege­ket. Egyetlen gyűjtő sem h-’­lott azonban a finn vágott bélyegekről, amelyeket négy évtizeddel ezelőtti kiadások­ból ajánlanak. Sokan kétség­be vonták valódiságukat, ere­detük tisztázására a finn pos­ta vizsgálatot indított. Az 1930-as években a mintapél­dányok 1—2 ívét (fogazva vagy fogazatlanul) a bélyeg­múzeum vagy a bélvegiroda őrizte. A minták egv része 1945—48 között elveszett, pontosan azok, amelyek most forgalomba kerültek. Az el­veszés körülményeit sem ak­kor. sem most nem tudták ki­deríteni. de az biztos, hogy a posta részére készített foga- zatlan mintapéldányokat bo­csátják most áruba. ENSZ és a filatélia Különös módon segítenek a bélyegek a gyermekek gond­ján. Az ENSZ legkisebbekkel foglalkozó szervezete. az UNICEF évente bélyegeket, albumokat kér híres embe­rektől. akik sokszor aláírá­sukkal látják el adományu­kat. A beérkezett anyagokat elárverezik, különösen magas árat hoznak az uralkodók, filmszínészek stb. kéziegvév-1 ellátott borítékok. A gyer­mekjóléti intézmények a fila- telista kincsekből több száz millió forinthoz iu-tnak. Az ENSZ egyébként jubileumra készül, hiszen 1945. iúnius 26-án fogadták el ötven or­szág képviselői az alapok­mányt. A szervezet öt hónap­pal később kezdte meg tény­leges működését. 1951 óta a filatel isták külön bél veget kapnak az Egyesült Nemze­tek postájától, sőt néhány éve az USA dollár névértékű címletek azonos rajzzal a Genfben székelő intézmények részére svájci frank névér­tékben is megjelennek. Az ói sorozatok elsősorban a bé­ke megvédésére hívják fel a világ közvéleményét. A tag­államok adományaiból a szer­vezet székházát számos mű­kincs díszíti, ezekből egyese­ket bélyegről is megismerhe­tünk. Az ENSZ postája által kiadott bélyegek közül legér­tékesebb az első blokk, amely a világszervezet fennállásá­nak 10. évfordulóján látott napvilágot. Mozogjatok, gyerekek Gyermekek, fiatalok moz­gását, tornászását figyelni — van ebben valami felemelően szép. Kis elsősök próbálkozá­sát i a bordásfalon, futóver­senyt, ahol a tanár kezében ott a stopper, izgul, mér s a fiatal lábak frissen trappol- nak, az arcok kipirulnak, a vetélkedés láza vibrál körös­körül. A napokban az egyik általános iskola gyerekeit lát­hattam tornaóra közben: ra­gyogó kis sportpályát épített nekik gyári brigádok sora, egyszerre százan is tornáztak, futottak a vörös salakon, mé­regették gyerekkarjuk erejét nyújtón, hintán. Szépek ezek a képek. Jö­vőt is őrizők. Ahogyan hasz­nosak mindazok az intézke­dések, tervek és elképzelések, amelyek az ifjúság testkultú­rájának fejlesztését szolgál­ják, iskolai, sőt, mindinkább társadalmi méretekben. Más oldalról tekintve a kérdést, jó érzést keltő volt a minap, hogy a Minisztertanács is fog­lalkozott az iskolaorvosi há­lózat problémáival, mérlegelt tennivalókat ezen a — mi ta­gadás, eléggé elmaradott — területen is. Mert őszintén kell szólni azokról a bajainkról, amelyek éppen az ifjúság testkultúrá­jának „berkeiben” felbukkan­nak. Egyetlen statisztikát em­lítve: a tizennyolc éves fiúk körében, a katonai szolgálat előtti orvosi vizsgálat meg­hökkentő és elszomorító ta­pasztalatokat összegezett. Ne­gyede a fiataloknak rossz tar- tású, gyenge fizikumú, igen sok közöttük a hibás látású, a meghajlott gerincű, vagy az olyan, akinek testsúlya mé­lyen alatta van a korához szükséges kilóknak. Lányok körében is végeztek korábban vizsgálatokat iskolaorvosok, egészségügyi intézmények — jónéhány. ugyancsak szomorú tapasztalatokat gyűjtve. Min­den túlzást kerülve is olyan következtetéseket kellet le­szűrni, hogy gyermekeink te­kintélyes része — jóllehet, bő­velkednek anyagiakban, ellá­tásuk, étkezésük, iskolai le­hetőségeik hatványozottan gazdagabbak, mint korábbi generációknak bármikor — elpuhult, gyengébb szervezetű, rosszabb tartású, mint ilyen remek „háttérrel” sejthettük. Nincs ezen titkolnivaló. A kelleténél kevesebb mozgás, a bőséges, de nem egyszer hely­telenül összeállított táplálko­zási rend és szokások sora, a kényelmesség, sőt a torz test­tartás „divatja”: megannyi ok erre. Az okok közé kell so­rolni olyan gondunkat is, hogy az utóbbi tíz esztendő­ben „elfogytak” az iskolaor­vosok. Itt kell megemlíteni, hogy a szakmunkástanulók — tehát éppen a legnépesebb számú ifjú korosztály tagjai — rendkívül kevés testedzési lehetőséggel rendelkeznek. Bővelkedünk tehát tenniva­lókban. S talán nem haszon­talan ezeket a gondjainkat most, nyár elején reflektor- fénybe vonni! Olyan hónapok következnek, amelyek szinte kínálják a kiaknázásra váró lehetőségeket. Úttörőtáborok, nyári napközis táborok tár­nak kaput néhány nap múl­va. Vendégeket vár Zánka, a Velencei tavi üdülőközpont, a gyermeküdülők egész sora. Be­népesülnek a városok, a na­gyobb falvak napközis táborai is. Legtöbbjük parkokban, he­lyiséget övező kis erdőkben, zsúfoltságtól, közlekedéstől tá­volabb épült. Felszerelésük esztendőről esztendőre gaz­dagabb. Tálcán kínálják a sportolási lehetőségeket, a mozgást. Szervezés, figyelem kérdé­se legtöbbször, mennyire tesz- szük hasznossá, egészségessé a gyerekek, a fiatalok nyári hó­napjait. Szervezés és fellépés kérdése például, hogy a he­lyi vezetők mit tesznek a sporttelepek kihasználásáért: erélyűk, utasításaik feltétle­nül szükségesek ahhoz, hogy a milliós értékű sporttelepek zártsága, kihasználatlansága végre megszűnjék, megnyílja­nak fiatalok tízezrei előtt. Szervezés, ötletesség kérdése az is, hogy a hétvégeket cél­talan lődörgésből, csatangolás- ból átformál jak a felügyelő tanárok jó kirándulássá, egészséges túrákká, diákfantá­ziát mozgató országjárássá. A tét nagy. Egészségesebb, erősebb, szebb tartású fiatal­ságot szeretnénk mindannyian. Ebben • egyetértünk. Tehát együttesen kell tennünk is. A tartalmasabb nyárért. Várkonyi Margit Humor Két anya beszélget. — Képzelje drágám, ami­kor az én Karinam a vőle­gényével az^ oltárhoz ment, a templomban hirtelen rö­vidzárlat lett és kialudt a vil­lany. — Micsoda szerencsétlen­ség! — Dehogy, nem történt semmi vész. Pontosan elju­tottak az oltárhoz — hiszen az én kislányom nagysze­rűen ismeri mái- ezt az utat! — Én nagyon szigorúan ne­velem a lányomat. Semmi házibuli! Amíg férjhez nem megy, legkésőbb este nyolc­kor otthon kell lennie. Sem­mi kedvem, hogy őhelyet­te én fürdessem és pelenkáz- zam az unokámat minden este! A házigazda búsakén muto­gatja hölgyvendégének a padlót borító tigrisbőrszőnye- get. — Ezt a tigrist Bengáliában lőttem. Élethalálharc volt: vagy a tigris, vagy én! — Meg kell jegyeznem — kockáztatja meg a hölgy —, hogy a tigrisbőrből készült szőnyeg sokkal mutatósabb. — Minden ráillik — düny- nyögi a rendőr, miközben fi­gyelmesen szemléli a járóke­lőt — bal arcán sebhely, or­ra hosszú, szeme barna, füle elálló... Igen, ez az alak mindenképpen az a bűnöző lehetne, akinek elfogásáért jutalmat tűztek ki, sajnos azonban, már horogra ke­rült. — A mi falunkban — me­séli a nyaralónak a farmer — reggelenként kakas éb­reszti az embereket. — Nagyszerű! Arra ké­rem, állítsa be fél kilencre! — Végül sikerült leszoktat­nom a férjemet arról a bor­zalmas szokásáról, hogy a körmét rágja. — Hogyan? — Ügy, hogy eldugtam a műfogsorát! — Mondja doktor úr, va­lóban olyan kóros, ha az em­ber evés előtt megiszik egy pohárkával ? — Nem, de ne egyen túl­ságosan gyakran! Szövetkezetünk szécsényi részlegéhez fényképész-ké­pesítéssel rendelkező részleovezelőt alkalmazunk azonnali belé­péssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés sze­mélyesen vagy írásban a szövetkezet elnökénél. Szolgáltató Ipari Szövet­kezet, Szócsőn y­SZEREZZEN KELLEMES MEGLEPETÉST! Ajándékozzon az Salgótarján, Népköztársaság tér 9. Balassagyarmat, Rákóczi u. 28. ► tS m *OCL*V * boltjaiból. iVadmg'­vásár június 9—30-ig. a Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben. Salgótarjánban: PÉCSKÖ UZLETHÁZ-ban, Balassagyarmaton— Kisterenyén—Nagybátonyban a Ruházati Boltokban. Egyes nadrágok leszállított áron, amíg a készlet tart' • IRHA- és szőrme­bundák tisztítását vál­lalom. Jakus szűcs. Somoskőújfalu. SZOBAFESTÉST, mázolást. taoétázást vállalok. Barát Béla 16-47 telefon hirdetések VENNÉK maximum egyéves Zsigulit kész­pénzért, Hrúz István. Szécsényfelfalu. Előnyös feltéte­lek mellett korsze­rű gépek kezelésé­re 15 éven felülj női dolgozókat felveszünk és betanít unk fonónak, szövőnek, csévélőnek. Fel­vételre keresünk továbbá 18 éven felülj női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek mi­nimális térítés el­lenében szállási biztosítunk. Bő­vebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamut­textilművek bu­dai gyára mun­kaerő-gazdálkodás 1503 Budapest Postafiók €3 A KOHÁSZATI Alap­anyag-előkészítő Kö­zös Vállalat salgó­tarjáni telepe teher­gépkocsi-vezetőt ke­res felvételre. Jelent­kezni lehet Salgótar­ján külső pályaudvar címén, vagy 25-70 te­lefonon. A SALGÖTARJÄNI Stromfeld Aurél Gé­pészeti és Gépgyár- tástechnológdai Szak- középiskola levelező tagozata az alábbi sza­kon indít osztályokat: gépészeti szak. ru­haipari szakközépis­kola (új). Jelentke­zési határidő: június 30. VEGYEPSZER sal­gótarjáni svára megfelelő számú jelentkezés esetén. 1975. szeptember 1- től hegesztő szak­munkásképző tan- folvamot indít. A tanfolyam időtar­tama 1 év. A tan­folyamon résztve­vők sikeres vizs­ga esetén, hegesz- tőszakmunkás- kéoesítést nyer­nek. Jelentkezés, levélben vagy sze­mélyesen a gyár munkaügyi osztá­lyán. Salgótarján. Rákóczi u. 249. A pásztói Mátra­aljai Állami Gaz­daság Beruházási csoportja. azon­nali felvételre ke­res szakmunká­sokat. általános lakatosi munkakörbe. Bé­rezés. megegye­zés szerint. Jelent­kezni személyesen a gazdaság köz­pontjában a be­ruházási csoport­nál. Pásztó. Akác­fa u. 4. GLOBUS NYOMDA rétsági telephelyére férfi munkaerőket nyomdagépek kezelé­sére. segédmunkási feladatok ellátására felveszünk. Váltott műszak, du. 15 szá­zalék pótlék. Heti 41 órás munkahét! Munkaruha-ellátás! Je­lentkezés a telepve­zetőnél. * — A kis lépé­sek figurát, még egyszer! (A New York Times rajza) Árusítással egybekötött fonottbutor-bemutató június 21-ig. Asztalok, székek, fotelek, virágállványok, térelválasztók,hintaszékek nagy választékban. , A fonott bútor hangulatossá teszi a teraszt, vagy a kertet. 6 NÓGRÁD 1975. június 10., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents