Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-07 / 132. szám

\ Várromok, ódon kúriák, barokk' templomok tarkította táj a Nyitra és a Sajó között. Lakói — Arany János találó szavaival — a „lapos nyelvű palócok”. Azt is mondják: Gör­beország. Igazában még nem hegyvidék, de már nem is al­föld. Ha délről közelíted meg, lent érzed magad, mert látod már a Kárpátokat. Ha északról indulsz, mintha mindig bér­ceken állná], mert előtted az Alföld nyúlik el. Középen fek­szik — szinte Palócország magjaként — az ősi Nógrád. A palóc táj varázsát senki sem tudta úgy visszaadni, mint a „nagy palóc”, a büszke Nógrád szülöttje, Mikszáth Kálmán: Nógrádi tájak az irodalomban PALÓCFÖLD „Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád megye tét. szik a legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fái. val, itt úgy látom a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, mikor átsuhan felettünk... Ez az én igazi hazám.” Hogy a palócok honnan származnak, a tudomány még ma sem tudja biztosan. Van­nak, akik a honfoglaláskori kabarok ivadékainak1 vélik őket, mások egy szamojéd- jellegű keveréknépre gondol­nak. Egy azonban biztos. Aligha van még egy népcso­portunk, amely olyan hűség­gel őrizte évszázadokon át sa­játos szellemi arculatát, nyelv­járását, szokásait és hiedel­meit, mint a palóc. A völgyrejtetté kis palóc falvakat századokon át ülte meg a csoda-hit, a vajákos. ság, babonaság. Nem egy nóg­rádi faluban ma is szent bor- zadály vesz körül egy-egy ösz- szenőtt szemöldökű embert vagy asszonyt, mert minden­ki tudja róluk, hogy boszor­kák. S a boszorkák igéi ma sem hallgattak el a palóc tá­jakon. Ha valaki álmában szennyes vízzel álmodik, hamarosan beteg lesz. Ha egy boszorkány üldöz, szórj magad titán mákot, ak. kor megmenekülsz. Ha # tej. nem megy össze vajjá, akkor kilenc barázdán kell átvinni, hogy vaj legyen belőle. Karácsonykor fúrd H az ajtófélfát alul, felül és kétol­dalt. Tömd be a lukakat más fából faragott ékkel, így biz. tosan nem megy be a boszor. ka. Karácsonykor a gazdaasz- szonynak az asztaltól nem sza­bad felkelni, mert a Pyúkpk nem hevernek meg. Ha valakinek álmában ki­ll úzzák a fogát, meg fog hal. ni. Egy érdeme* tudós lepkék ezreivel bizonyítja, hogy a palóc flórába tévedt pillangók színei egy.két generáció után elszürkülnek. A palóc flóra nem barátja a lepkeszíneknek. Merényire másképpen van ez az emberek világában! Itt meg mintha csak felfokozná a színeket! Nem találsz sehol az országban olyan tüzes sár­gákat, meleg rózsaszíneket a házak falán, mint Palócföl­dön. Egyetlen népviselet sem hordoz olyan pompás színköl­teményeket, mint a palóc. A legcsodálatosabb talán a fókötő. A nagy zsákmány dia­dalával megy haza ma is a gyűjtő, ha valahol egy-egy szép példányra lel. A palóc tájakon utazgató Petőfit is annak idején a főkötő ragad­ta meg. (RÉSZLET AZ UTUEGYZE- TEKBÖL) „Losoncról Balassa-Gyarmat. ra mentemben semmi baj sem ért, kivévén, hogy a köpönye­gemet Losoncon felejtvén, érte a kocsist vissza kell.ve kiildenem majd félórányi já­rásról. Ütba esett Ludány helység, hol a legszebb parasztfejkötő- ket láttam életemben. Ha- megházasodom, onnan hoza­tok fejkötőket a feleségem számára. No! már csak azért is megkérhetne minél előbb valami leányka, hogy vegyem el ót." A Palócföld fővárosa — még ha vitatják is — kétség­kívül Balassagyarmat. Errefe­lé a legsűrűbb a palóc tele- vény, s ez-a város nevelte föl a palócság legnagyobb fialt Balassagyarmat nagy korsza­ka a reformkor volt. Nem mindennapi férfiak éltek itt ekkor. A környékén szolgabí­ráskodott a legendás hírű Szontágh Pál. Innen indult az Anyegint fordító Bérczy Ká­roly, s a történész Nagy Iván. Pulszky Ferenc itt vágta a nádor szemébe, hogy Nógrád- ban nem kívánatos személy, Balassagyarmaton kísérgette Ferenczy Terézt a Palóc da­lok neves szerzője: Llsznyai Damó Kálmán. Ide járt be, amíg élt a csesztvei—sztrego- val földbirtokos Madách Im­re is. Hogyan is idézi fel alak­ját a mai költő, a balassa­gyarmati születésű Jobbágy Károly? Miért fél Stofi bácsi a porosztól? (Részlet) Bál volt a vidéki kisváros­ban. Ahol egy fekete atilla még akadt a vármegyében, mindenütt került bele egy gavallér. A sok rongyos csé- záról már egy hét óta tisz­títják a tavali sarat, hogy a nagyságos kisasszonyok rang­jukhoz illően jelenhessenek meg a bálban. Szabónak, ma. samódnak meggyűlt a dolga. Mindenütt sürgés-forgás. A tekintetes papa veszekszik a báli ruhák ára miatt: huszon­öt mérő búza megy fel egyre. A nagyságos mama háborút üzenget az egész nemesi csiz­madia céhnek, hogy bőre varr­ta az evelasztin cipőjét, pedig hát alig bírta beleerőszakolni a lábát. A kis nagysámok pe­dig ábrándoznak a jövő élve­zetdús percekről, ami nagyon ártatlan mulatság, mert ha valahogy bőre találnák szab­ni az ábrándokat, legalább nem okozhatják a csizmadiá­kat érte... És végre csakugyan elér­kezik a kitűzött nap délután­ja, a kisasszonyok felkészül­nek, a kocsisnak kiadatik az új alkalomra készült libéria, keményen meghagyván neki, hogy vigyázzon rá, s ha va­lahogy netalántán verekedés­be találtatnék sodortatni, el ne feledje előbb emberséggel levetni az új dolmányt, mert az méregdrága jószág. A kocsis szemtelen jámbor­sággal minden jókat ígér, kö­zibe vág a józan vérű álla­toknak, a kisasszonynak szí­ve megdobog az örömtől, a nagyságos mama pedig az el­indult kocsiról még egyszer ordít egy jóízűt Böskére, Pan­nára: hogy a sok baromfi ét- len-szomjan ne maradjon, mert különben baj lesz... Egy óra múlva megérkez­nék a székvárosba, ahol aztán beszállnak valamelyik jó atya­fihoz. egy kicsit lekefélni ma­gokat, ami azonban eltart vagy három óra hosszáig. Itt már tüzetesebb kritika alá kerül a toalett. A néni is beleszól a dologba, s mint tapasztalt vá­rosi delnő, fenn akarván tar­tani a tekintélyét, mindunta­lan talál valami hibát: vagy a derék van rosszul varrva, vagy az ingváll nem ízletes eléggé. Azon most már per­sze nem lehet segíteni. De mi­ért is nem tőle kértek taná­csot? A nagy toronyóra eközben lassú ünnepélyességgel négy vékonyát és nyolc vastagot kong odakint, mit Etelka uj- jaín összeolvasván, kitörő örömmel kiált fel — Nyolc az óra. Menjünk! Kezdődik a bál! Csakugyan kezdődik. A megyeháza első emeletén van a táncterem, amelyhez ve­zető lépcső tele van rakva vi- rágcserepekkel, zöld jegenye­fa-gallyakkal, papíros cifrázá- tokkal. Egy egész hamis erdő. A teremajtóban két egye­nesre kifent bajszu cifra hajdú ácsorog, aki tisztelettel­jesen szalutéroz a bemenők­nek, némely magasabb állású egyén előtt egy-egy komple- mentumot is megreszkírozván, mi annyit jelent, hogy jobb lábával egy hanyag vakarin- tást tesz hátrafelé a zsaluzsá- nyi tégla-kövezeten... A XX. század elejére a pa­lóc sz-ékváros mintha leha­nyatlott volna. Szerencsésebb pályatársai — a korábban vas. úthoz jutó Losonc és a gyor­san iparosodó Salgótarján — megelőzték. Szabó Lőrinc, aki ekkortájt itt gyermekes, kedik — a Templom utca 10. ben — már mint Liliputi vá­rosra, mesébe illő TűndérváU rosta emlékezik vissza. tél sok kalandja? a Templom utca? a felgyújtott macska s az első dolgozat? Valamit újra akartam kezdeni, s most csüggedek: ennyit el lehet veszteni tizenhét esztendő alatt? Ha a palócság évszázados magatartását akarnánk jel­lemezni, elsőnek az a szó jut­na eszünkbe, hogy megtartó. Majdnem érintetlenül őrizte meg a nyelvjárását. A fran­ciásan könnyed a-zás, s a gor­donkahangot idéző ó-zás mind­máig egyik legkellemesebb szín a magyamyelvűség pa­lettáján. Megtartója, őrzője volt a magyar hazának is. A nagy szerep a végvári harcok ide­jén várt rá. Drégely, Fülek, Hollókő, Szarvasgede, Buják. A palócság lelkivilágában még mindig elevenen élnek a nagy szerep jelenetei: SZÜGY: — LEÁNYHEGY Miután a török elfogfalta a falut, az aga a határban levő festői hegyen várat építtetett magának. A környék finom boVai letérítették a hitéről az­tán meg háremet is csinálta­tott magának. Ide hurcoltatta a vidék legszebb leányait. Azó­ta a hegyet — csúcsán a tö­rökvár omladélkaival Leány­hegynek nevezik. PATAK:— I TÖRÖKASSZONY KÚTJA Egy szép tisztáson, a falu határában van egy kút. A vi­ze kristálytiszta. Amidőn a fa­lut törökök szállták meg, volt velük egy csodálatosan szép asszony. Ez hajnalban, nap­felkeltekor minden nap ki­járt ahhoz a kúthoz, mos a, kodni. Csodaszép asszony volt. Amikor meghalt, a kút vize zavaros lett. De tíz év után kitisztult. A vize a mai na­pig is hűs és tiszta. A török­asszony emlékére azóta is Tö­rökasszony kútjának nevezik. Az áruló Varga 1552-ben Ali basa a Drégely vár alatt elterülő, ma is tö. röktábornak nevezett fennsík, ra érkezett. Nyomban felszó. lította Szondit, a vár parancs, nokát, hogtf a-dja fel' a várat. A visszautasításra a basa fel­gyújtotta a várat körülvevő palánkat, és nagy küzdelem után a sziklavárba szorította Szondit, 200—250 főnyi kato­naságával együtt. De a várat nem tudta bevenni. Akkor egy Varga nevű ember elárul­ta az erősség gyenge pontjait. A basa azt ígérte neki, hogy annyi aranyat kap, amennyi a bőrébe fér. A vár elfogla­lása után a szultán magához hivatta a vargát, s megpa­rancsolta szolgáinak, hogy nyúzzák meg bőrét, tömjék meg arannyal és dobják a vár alatt levő patakba. Azóta a patakot Varga-pataknak neve­zik. És alig van országrész, amelynek olyan színes mu­zsikája lenne, mint a Palóc, földnek. A kis mátrai, cser. háti falvakban még mindig élnek dudások, furulyások, s gyakran hangzik fel a nép­dal. A fiatal Balassi Bálint hajdan egy dudaszóval kísért nógrádi juhásztánccal kápráz. tatta el a bécsi udvart, a ki­rályt. És nem véletlen talán, hogy éppen ez a föld, Balos, sagyarmat, adta az országnak a magyar verbunkos zene utolsó nagy képviselőjét: Ró. zsavölgyi Márkot. Éljünk az alkalommal, élesztgessük Petőfi szép sza. vaival Rózsavölgyi emlékét: Rózsavölgyi halálára M A D A C H „Göthös, tyúkmellü tekintetes úr, szegény.., — mondták — Egy eltűnt városban — Emlékezés Balassagyarmatra köhögés fojtogatja.:. és félreálltak, kalapjuk levéve a parasztok, ha ryellettük elzörgött kopott kocsija Balassagyarmatra. Mosolyára ki emlékszik? Bajusza, e két varjúszámy mikor rándult széjjel? „A sok könyv... — súgták — jobb, ha térdenállva betelünk szépes Isten kegyelmével..." Nyomában — ki tudta? — szinte zúgott az emberiség sorsa. Az eperfák beleroskadtak, hogy tartani bírják a nehéz eget, hol Adóm háborúzott; ' terden csúsztak a gazos krumpliföldón „milliók egyért"; kerge kártyahősök kiabáltak: „az kell, Gyarmatra, börtönf" * forradalmak felhője kergetőzött. Éva! Hördült fel néha, Éva! Éva! 5 a pénzt sürgető levéltöredékek mögött szétnyílt a selymek hasadeka és Fráter Erzsi fehér bőre fénylett. Mi volt itt még, ami vonz, ami tarthat? Ha van korában űrhajó a Holdba, 6 az első, ki vérthányón, bomolva nekiindul a kísérleti startnak. De csak ez volt, a sárba.porba.fulladt, szivszakasztó dombokkal teli Nógrád. Papírra dőlt, — maga sem tudta mit tesz — leirt mindent, mit éltünk s újraélünk, egy Szállni vágyó nemzőt vízióját. Salgótarján (Karancs Szálló), 1964. április IS. Azt hittem, liliputi város az óriások földjén, mesebeli: csigahéjházak és pici torony, de tengerekkel küzd majd ladikom, ha az Ipolyi újra átszeli. A nagy Ipoly milyen kicsiny ma s a gyerek-város mily nagyra nőtt! Minden új! Csak az a száz folt liba pettyezi éppúgy, mint valaha, a hídon túl a virágos mezőt. Csak az a virágos rét a hegyekig, az a régi (bár közben új ura lett); vig fiúk bigéznek a porban, de sehol se látom, aki voltam, azt a hétéves gyéreiket. • Sehol semmi a sok csodából? Ez már fáj, ez már árulás! Hová tettétek őserdőmet? Ez a pár fűzfa volt? És hova lett a tutajos tavasz, a korcsolyás Vén muzsikus, mit vétettem én neked. Hogy mindig csak szomorítasz engemet? Keseregtem, mikor szólt a hegedűd, Hej, nem szól már, s ez nekem keserűbb, F.z nekem még keserűbb! Régi sorsa magyaroknak a bánat, E nélkül már tán élni sem tudnának, Ha már így van, ébredj föl vén barátom, Hadda búsuljunk legalább a nótádon, Hadd búsuljunk nótádon!... Addig hittam, hogy sírjából megjelent, Megjelent, de csak addig volt idefent, Míg kezével hajlékára mutatott... Mi van benne! hegedű és koldusbot, Hegedű és koldusbot! Ma a Palócföld is forrongás­ban, átalakulásban levő világ. Salgótarján, a Karancs tövé­ben, modem ipari várossá fejlődik. Pásztón, a középkori kolostor maradványai mellett új bérházak emelkednek. Szé­A múlt század utolsó har­madára Balassagyarmat egyre inkább dzsentrifészekké vá­lik. A megye tekintélye lát­szólag csorbíthatatlan. A fé. nyes megyebálok, a székváros délceg, daliás nagyurai, és kedélyes • figurái még a régi dicsőséget idézik. De hol va­gyunk már a reformkor tüzes ellenzékiségétől? Népelnyomás és úrhatnámság, kedély és kí­méletlenség, szegénység és fé­nyes megyebálok — a hetve­nes évek elején Balassagyar- ^ maion tisztviselősködö Mik- » szá'.h írásaiban már ez a „székváros” jelenik meg. csényben az elegáns Rákóczi presszó mögül nézhetsz le a „borjúpástra”, amelyen egy­kor, a nagy ‘ fejedelem sátrai állottak. A Hollókői vár alatt szabadtéri múzeum őrzi a pa­lóc építkezés remekeit. Az őrhalmi menyecskék, színpom­pás népviseletükben, az ország egyik legjobb termelő- szövetkezetének dolgozói. Ba­lassagyarmat évről-évre az or­szág irodalmi színpadjait lát­ja vendégül. Aki ma a Pa­lócföldön jár, minduntalan be­leütközik a változás képeibe. A palóc táj ma is mesél. Találkozás címmel nemrégiben válogatás jelent meg a test­véri Kemerovó és a felszaba­dult Nógrád költészetéből. Ha belelapozunk az antológiába: egy dolog azonnal szemünkbe tűnik. A Palócföld költői va­lamit nagyon jól tudnak. Tud­ják, hogy a régi eltűnőben van, s a veszendő értékeket meg kell menteni. Tudják, hogy felszabadulásunkkal egy teljesen új világ kezdődött, de ez az új nem nélkülözheti a régit. Az irodalmi összeállítást dr. Szabó Károly készítet­te. A grafikai Farkas And­rás munkái, Nógrádi dombok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents