Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-28 / 150. szám

L

e

Lgy kiállítás kapcsán

>

Terjedelmében szerény, jelentőségében fontos kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők e napokban Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Központ klubjában. A kiállítás a náci koncentrációs táborok felszabadításának ; harmincadik évfordulójára készült, a Magyar Partizán Szövetség Nácizmus Üldözöttéinek Bizottsága rendezte.

A tárlat gyötrelmes időszerűségére talán felesleges is utalnunk, különösen azoknak, akiknek szüleit, gyermekeit, testvéreit, közeli hozzátartozóit, vágyait, álmait pusztította el a német és a magyar fasizmus.

Harminc évvel ezelőtt 600 000 zsidó valláséi magyar állampolgárt gyilkoltak meg a náci koncentrációs táborokban, a munkaszolgálatban. A nógrádi gettókból. Losoncról, Balassagyarmatról és Salgótarjánból összesen 6989 ártatlan embert hurcoltak el 1944 nyarának elején, akiknek „bűne” csupán vallása volt. Salgótarjánból 1944. június első felében 2018, köztük csaknem 1300 salgótarjáni férfival, nővel és gyermekkel gördültek ki az állomásról a vagonok. A gettó a város szívében volt: Erzsébet utca. Kis utca. Régiposta utca, Pécskő utca, Kissomlyó utca, Fő utca.

Azóta itt új városrész emelkedik;

Hová tűntek az innen elhurcoltak? Csaknem valamennyiük azokban a koncentrációs táborokban pusztult el, amelyeknek harminc évvel ezelőtti felszabadulására emlékeztet éz a kiállítás. Hamvaik szétszóródtak Auschwitz lankáin, Treblinka erdeiben, Majdanek köves földjén, s Európa más tájain. A Szabad Nógrád 1948. október 14-i száma adja hírül: ,,A salgótarjáni maradék zsidóság a deportálásban és munkaszolgálatban elpusztult mártírjainak a zsidótemetőben emléket állított, amelyet vasárnap avattak fel.” Itt, valamint Balassagyarmaton, Pásztón évről évre nyár elején mártírünnepséget tartanak emlékezésül és emlékeztetőül.

Nem múlik el az ideje az emlékezésnek, a

tanulság levonásának. Ezt szolgálja ez a kamaratárlat is néhány gondosan válogatott képzőművészeti alkotással, grafikával, szoborral, fényképfelvétellel. A tárlat mindenkihez szól. Amire a tárgyak, képek utalnak, három évtizeddel ezelőtt valóság volt, s a tragédia szomorú felvonása Nógrádban, Salgótarjánban is játszódott.

A fiatalon elpusztított Ámos Imre néhány

rajzát is kiállították, az 1941-et, az Apokalipszist, a Halált virágzik most a türelem című alkotást. Arról nem szólhatunk pár sorban, micsoda pusztítást vitt végbe a fasizmus a magyar irodalmi és a művészeti életben is. Sohasem pótolható veszteségeket szenvedett az egyetémes magyar művészet. Elég csak belelapozni a magyar mártír írók antológiájába áhhoz, hogy megsejtsük a veszteség arányait. Elég csupán „bori notesz”-t író Radnóti Miklósra gondolni, vagy éppen e notesz képzőművészeti párhuzamaként Ámos Imre Szolnoki vázlatkönyvére. (Egri Márta értő és szép tanulmányával a Vázlatkönyv legszebb lapjait 1973-ban adta ki a Corvina Kiadó.) A Vázlatkönyv a szolnoki munkaszolgálatos táborban készült, egyetemes jelentőségét a fasizmus elleni szenvedélyes tiltakozás adja. A művész viliódzó feszültségű jelképes ábrázolásai az egyetemes művészet maradandó alkotásai.

Kondor Béla, Kass János, Kerényi Jenő és mások művein túl, a legmegdöbbentőbb hatást azok a fényképek keltik, amelyek gyermekrajzokról készültek. Az auschwitzi koncentrációs táborban rajzolták ezeket az odahurcolt gyermekek. Virágot, macskát, embereket. tárgyakat, a mindennaookat idézik a rajzok. Kis alkotóikat is megölték.

„Emlékkavicsok sem fedik síromat” — írta Amos Imre 1940 körül egyik versében.

Emlékkavics ez a pár ,sor, a nem létező sírokon.

Tóth Elemér

Mai tévéajánlatunk

18.25: Egy hét Veszprémben. 21.25: Díjnyertesek.

22.05: A veszprémi tévétalálkozó díjnyertes filmjeiből.

Ezen a napon fejeződik be a Veszprémi téyétalálkozó, «melyet'"'Ötödik eve rendeznek meg hogy 1—í esztendő televíziós művészeti termését mérlegre tegyék. Az újra látott

A világ legkisebb antilop- rfajtáját a nyugat-afrikai \Neotragus pymanes> amelynek magassága mindössze 25 —26 cm, súlya pedig alig éri el a 3—4 kg-ot.

X

A legtöbb macska az Egyesült Államokban él. Számukat mintegy 28 millióra becsülik.

X

A világ legnagyobb méretű etrucctojását a Struthió ca- melus fajta tojja. A tojás hossza körülbelül 15—17 centiméter, magassága 10—12 centiméter, súlya pedig 1,5— 2 kilogramm.

televíziód alkotások, amelyeket Veszprémben a 9. csatom nán külön sugároz a televízió, módot adnak az egyébként „elszálló” televíziós műsorok értékelésére, A zsűri — Boldizsár Iván elnökletével — és a veszprémi tévénézők egyaránt figyelemmel kísérhetik a 26 produkció bemutatását.

A televízió nagy nézőtábora ezen a napon ugyancsak

Rekordok

könyvéből

A legelső nyilvános könyv, tárat 1. Zaluski nyitotta meg (1747-ben Varsóban.

X

A leghosszabb életű madár 'egy egyiptomi sas volt• amely 118 évig élt egy bécsi állat~ kertben, s 1824-ben múlt ki.

X

A világ leghosszabb időn át folyamatosan megjelenő folyóirata iaz angliai Philosobepillantást kap a tévétalálkozó eseményeibe; megismerkedhet az előző találkozókon díjat nyert tévéjátékok rendezőivel, * az elhangzott vitával, a közönségtalálkozóval.

A riportműsor után egyenes közvetítésben számolnak be az idei díjkiosztásról, majd a Tv-híradó 2. kiadása után már sor is kerül az egyik díjazott film bemutatására.

phical Transactions of the •Royal Society, amely 1665. március 6-a óta jelenik meg folyamatosan.

X

A világ legnagyobb cseppköve a spanyolországi Malaga Gueva de Nerja barlang, fában látható. Hossza eléri a 60 métert.

X

A világ legnagyobb puly- kakasat egy, az Egyesült Államokban 1937-ban megrendezett számyaskiállításon mutatták be. A Salt Lake Cityben lakó S. Olsen tulajdonát képező pulyka súlya elérte a 34 kilogrammot.

(Draskovits' Emma)

Bricsanszk közelében (Moldvai SZSZK) népi iparművészek alkotásai díszítik a „Fet-Fru- mosz” motel parkját. A képen fából faragott óriás gombák. (Fotó: TASZSZ—MTI)

Mozgalmas pálya után — nyugdíj előtt

„LASSACSKÁN eljött a fáradtság. Pedagógiai pályám harmincnyolcadik, életem hatvanadik évében nem lehetett váratlan vendég... Ismerem a kellemes fáradtságot, részem is volt benne: egy-egy megoldhatatlannak látszó, kimerítő feladat elvégzése után fogja el az embert. De ez nem ugyanaz. Figyelmeztet: abba kell hagyni a munkát, pihenni kell. Remélem, a tantestület nem vette észre, igyekeztem ugyanúgy dolgozni, mint azelőtt”.

Utolsó tanévét zárta le Idén Buttyán Sándor a salgótarjáni Gagarin Általános Iskola igazgatója, ősztől nyugdíjba vonul. Szerencsés ember. Nem a kitüntetés miatt, — nemrég az oktatásügy kiváló dolgozója lett. Nem is a huszonhét esztendei irányító munka teszi azzá, hanem az utolsó, a Salgótarjánban töltött tíz év. Nagyszerű tantestülettel együttműködve oldhatott meg egy olyan feladatot- melyhez az életút gazdag tapasztalataira is nagy szükség volt. De erről majd később: kezdjük az elején, a furcsa pályakezdéssel.

— Munkanélküli voltam három évig. mint sok ezer diplomás fiatal abban az időben. Tanyán, egy tizenkétezer lakosú alföldi nagyközség. Hajdúdorog mellett kezdtem a tanítást. Összevont osztályok voltak. A kövesút nélküli tanyavilágban az iskola volt az egyetlen középület, a

„művelődési központ”. Esténként összeverődtek a felnőttek beszélgetésre, rádióhallgatásra. A tanító mindenesnek számított. Hóban, sárban- is jöttek a gyerekek, — mindig eltelt egy, mésfél óra, mire felmelegedtek annyira, hogy elkezdhettük a tanulást. A felszabadulás után bekerültem Hajdúdorogra, 1948- iban, az iskolák államosítása után a volt görögkeleti egyházi iskola igazgatójává neveztek ki. Hajdúdorog görögkatolikus püspöki székhely volt, az iskolában egyházi nevelőket kellett átnevelni, elfogadtatni velük az új társadalmi rendet. Többségük igen értékes pedagógus volt. az államosítás nem szórta szét a testületet. Pályám következő állomása Pétervásá- ra, ahol egészen a járás megszűntéig a járási művelődési osztály vezetője voltam.

A SALGÖTARJÄNI tíz év.

életem legszebb tíz esztendeje, 1965-ben kezdődött. Azt a feladatot kaptam, hogy az iskola jogelődjét, az iskola úti alsó tagozatos általános iskolát vegyem át. Lehetetlen állapotok fogadtak. Salgótarján leghátrányosabb helyzetű iskolája volt ez. Olajos deszkapadlók, szertár, szemléltetőeszköz sehol... De elkészült mar az új épület terve 1967-ben. átvettük az iskolát. Fokozatosan épült ki a felső tagozat, a hagyományok nélküli intézményt a lelkes, kitűnő nevelőtestület segítségével a többi Iskola szintjére emeltük. Jelenleg

a 46 pedagógus, a 725 tanuló. a város legnagyobb általános iskolájává teszi a Ga- garint.

Szép volt ez az időszak a kísérletezések, miatt is. A jövő pedagógiai módszereit próbálgattuk, ezekkel ismertetjük meg bázisiskolaként sok kartásunkat. Az iskola- otthonos oktatás, az új típusú matematikatanítás, a bukás nélküli továbbtanulás 1. és 2. osztályban, a tantárgy- csoportos oktatás a felsőbe • 'lépés előtt- a 3—4. osztályban — mindezek kísérleti jelleggel szerepelnek az iskolai munkában. Részt veszünk az új matematika-tan- terv kipróbálásában is.

Nagy öröm hallani, hogy diákjaink jól megállják a •helyüket. Egy tanulónk például bekerült a budapesti •Fazekas Mihály Gimnáziumiba; és tartani tudja az itteni eredményeit.

BECSÜLETESEN be kell

vallanom, hiányozni fog ez az iskola. Bár nyugodt lehetek, hiszen az utódom' dr. Gordos Jánosné, aki a kezdettől igazgatóhelyettesként dolgozott itt, jól átlátja a feladatokat, törés- nélkül tudja folytatni az irányítást. Én pedig, hogy ne szakadjak el végképp a pedagógiától. a dolgozók általános iskolájában ősztől újra vállalok órákat. Mióta ez működik, azóta tanítok felnőtteket is. Nagyon szeretem ezt a munkát.

G. Kiss Macdolna

Pásztor Ferenc:

FIUK A

LESHEGYEN

Regény

7.

Néha foglyokat is hoztak, ötven. száz, kétszáz is volt egy csapatban. Oroszok, ukránok, ázsiaiak. Tábori csendőrök kísérték őket. Külön ettek külön dolgoztak. Nekünk még szólni sem lehetett hozzájuk. Nagyon lehangoló látvány volt. Gépiesen dolgoztak, fel sem néztek. Néha énekellek. Szomorú. mélabús dalokat. Én gyerekésszel csak annyit fogtam.

fel az egészből, hogy nagyon elkeseredett emberele, nagyon árvák lehetnek.

— Közöttünk is voltak emberek, akik szinte senkivel sem beszéltek. Ha felügyelő- vagy ellenőr érkezett Újfaluból, akkor ők rendszerint elhúzódtak az erdőszélbe, vagy beletemetkeztek a mpnkába. Mi gyerekek, nem gyanakod- tűnk, nem kerestük az okát- miért ilyen maguknakvalók. Az öregebbek meg biztosan tudták, hogy milyen okuk

van a félrehúzódásra. Aztán megtudtuk, mi is. Egy napon, szemerkélő esőben, csípős hidegben, négy csendőr érkezett lóháton. összetereltek bennünket. Az az ismerős tiszthelyettes, egy vésztői ember, vezette őket. Most egészen más volt. Mintha kifordították volna. Eltorzult arccal kiabált.

— Emberek. Mindenki készítse elő a személyazonossági lapját, katonakönyvét. Mozgás, mert közétek lövetek.

— Sorba állítottak, lökdös- tek, taszigáltak bennünket. Mée a gyerekeket is úgv állították, mintha katonák lennének. Megnézték a papírokat. Két embernek nem volt semmilyen írása. Elkezdték verni őket.Puskatus- sal, lpvaglónáddal, kézzel. Négy csendőr két embert.

— Észrevett engem a tiszt- helyettes.

— Mit keresel itt- Balázs?

— Itt dolgozom, tiszthelyettes úr. Kell a pénz!

— Jó helyre jöttél, te is olyan gazember leszel, mint ezek a hazaárulók. Abban a fattyú véredben van a lázadás! — ordított, és úgy képen vágott, hogy menten felbuktam. Még véreztem is.

— A tőlünk pár száz méterre dolgozó foglyok abbahagyták a munkát. Megindultak felénk, vagy inkább a csendőrök felé. Lassan, hang nélkül jöttek. Kezükben volt a csgkány, a lapát, a vasdorongok, amikkel a síneket lökdösték tovább. A tábori csendőrök, akik azokra vigyáztak. ugyancsak ordítoztak, fenyegetőztek. Paprikás volt a hangulat. A foglyok nyilván védeni akartak bennünket. Egyszer aztán valamelyik csendőr lőtt egyet. Lövöldözés, verekedés lett a vége. Két foglyot agyonlőttek. egy csendőrt agyonvertek. Másnap mindenkit kihallgattak. Még minket is faggattak, meg pofoztak. Tőlünk elvitték az emberek felét. Sas behívóval, munka- szolgálatra vezényelték őket. Nagyon kevesen jöttek vissza közülük. A foglyokat is kicserélték. Másik transzport jött. Ugyanolyan szótlan, szomorú. keserű emberek voltak. Szólni sem mertünk egymáshoz. DÍaponta jöttek a csendőrök- aztán meg német tisztek látogattak oda autóval. Ordítoztak, magyaráztak. Nekünk csak a pályafelügyelő mondta, hogy nagyon fontos ez a vasút. Berettyóújfaluból Szeghalomra vezet majd, s ez •főleg a németeknek sürgős.

— Nem vártam ki a végét. Üzent értem édesanyám, haza kell menni. Elbújtatott a szénapadlásra. Valahonnan megtudta, hogy már a leventéket viszik tizenhat évestől felfelé. Szót fogadtam, mert megszoktam, hogy minden úgy van. ahogyan édesanyám akarja. Ö neveit, ő tartott, ö parancsolt. Csak akkor bújtam elő, amikor a szovjet katonák megjöttek. Úgyszólván lövés nélkül vonultak be a faluba. Mire lőttek volna? Mi senkinek sem voltunk fontosak.

— Visszamentem a vasúthoz. A régiek közül alig maradtak, A foglyokat elhajtották a németek- a fiatalabbakat meg a nyilasok vitték magukkal nyugatra.

— Egy napon odahaza voltam éppen. Jött a községházáról az öreg Gurmai. Kacs- kakezű, kicsi ember. Az első

háborúban intézte el egy olasz gránát. Jólelkű, eszes ember volt.

— Balázs fiam. hozzád jövök. Ugye. te mindig csendőr akartál lenni?

— Az én, Gurmai bátyám, de megundorodtam tőlük, amikor azt a két foglyot agyonlőtték.

— Elhiszem neked. Én már előbb is undorodtam tőlük. csak nemigen kürtölhettem széjjel. Katona se akarsz lenni?

— Jó nekem a vasútnál, ott lehet belőlem valami, hogyha megbecsülöm magam.

— Lehet, hogyne lehetne. 1— mondta az öreg. — Csak gondoltam, hogy még mindig esz a fene a katonaság után.

— Ha enne?

— Mehetnél! Toboroznak •az új hadseregbe. Leginkább a fiatalokat keresik. Itt a papír is. Nem kell semmi, csak bemész Berettyóba, jelentkezel. Tizennyolctól felvesznek mindenkit.

(Folytaljuk)

4 NÓGRÁD - 1975. június 28., szombat